Keresés

Részletes keresés

pROF Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176944
Ez viszont egy teljesen félrevezető gondolatsor. Pontosan azért, amit magad is leírsz, miszerint minden mindennel összefügg, éppen hogy minden valószínűség szerint ugyanúgy fejlődött volna a világ, sőt, lehet hogy sokkal jobban, ha nem hagyjuk ezt a folyamatot (az externális költségek ellentételezés nélküli bevállalását) idáig fajulni. Egyébként sem arról beszélünk, hogy ne legyen autó. Arról beszélünk, hogy pl. az autózás externális költségeit maradéktalanul térítse meg az, aki autót használ. (Ez amúgy nem csak az autózásra vonatkozik, hanem mindenre, pl. az előbb említett villany felkapcsolására is.) Ha ez így történnek, akkor pl. lehet, hogy nem érné meg ideszállítani a távol-keleti bringaalkatrészeket, a nyugat-európai zöldségféléket. Csakhogy ebből nem katasztrófa következik, hanem pl. az, hogy újra megérné helyben előállítani ezeket, vagyis ugyanúgy lenne munka, sőt, még talán több is. Úgyhogy az egyik, hátrányba kerülő iparág helyett lenne másik, amelyik meg előnybe kerül.
Most amúgy ott tartunk, hogy lassan elfogy az a terület a világon, ahová "büntetlenül" lehet exportálni az externális költségeket. Ez a globalizáció egy eddig nem várt melléhatása, ami valójában akár pozitívumként is értékelhető. Pl. a koppenhágai konferencia - bár a vár áttörést nem hozta el - annyit már elég nyilvánvalóan megmutatott, hogy a nyugati világ a sok évtizedes fejlődésért most súlyos árat kell hogy fizessen majd a fejlődő országoknak, ha el akarja kerülni az ökológiai katasztrófa olyan mértékét, ami már magát a nyugati világot is komolyan súlytaná. Ha egyáltalán még el tudjuk ezt kerülni, ugyebár...
Előzmény: Mr. Irdatlan (176936)
pROF Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176943
Gyönyörű gondolatmenet, csak azt felejted ki belőle, hogy azért a pár barátért több millió ember életminőségét teszed tönkre. Beleértve a magadét és a barátaidét is. Lehet ragaszkodni a gyökerekhez, de akkor annak fizesd meg az árát!
Előzmény: bm613 (176931)
pROF Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176942
A gondolatmeneted jó, és természetesen van benne egy jó adag igazság. Viszont ezen elv mentén soha senkinek nem kell semmin változtatni sem, mert nem érdemes? Nem hinném. Éppenséggel ez is olyan, mint a bringázás. El kell érni egy kritikus tömeget. Amikor már senki nem vállalja el azt a melót, ami aránytalan környezetterheléssel jár, senki nem is vesz igénybe olyan szolgáltatást, nem vásárol olyan terméket, amely ilyen problémákat hordoz magában, akkor ez látszólagos ördögi kör is feloldódhat. Amúgy szerintem lassan haladunk is efelé, csak túl lassúnak érzem a tempót, kicsit tartok tőle, hogy lekésünk az utolsó pillanatról, amikor még valóban van értelme a változásnak.
Előzmény: Elm (176928)
pROF Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176941
Hát a környezet tudatosságban pontosan benne van az is, amit az előbb leírtam. Tisztában kell lenned azzal, hogy ha autóba ülsz, az mit jelent a környezeted számára. Tulajdonképpen minden cselekedetednél végig kellene ezt gondolnod, ez a környezettudatosság, nemde? Amikor felkapcsolod a villanyt, akkor sem árt tisztában lenni vele, hogy ezzel valamelyik széneremű egy kicsivel több füstgázt pöfékel ki miattad, vagy egyel több szélerőműre van szükség, vagy egyel több potenciális katasztrófát rejtő atomerőművet kell építeni... Óriási az egyéni felelősség, és épp ezért óriási gond az, amikor ezeket akár szándékosan, akár csak nemtörődömségből elkendőzik.
Előzmény: Mr. Irdatlan (176925)
dhpage Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176940
hehe, most nézem a képeket...olyan ismerősek voltak. :)))
Előzmény: B.Laci 50 (176939)
B.Laci 50 Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176939

Pont Te nem lehetsz ilyen amatőr,hogy nem tudod hol kell megnézni :))

    http://www.sportaktiv.hu/index.php?inc=01

Előzmény: gábor75 (176917)
dhpage Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176938
ja, egyedül a jég tudna meglepni, mert sárra és hóra is egyaránt a spike-okat fogom feltenni. :)
Előzmény: kivi (176933)
SzeZo Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176937
2006. október 7.
Ezen a környéken olvasható néhány hozzászólás. Remélem, jó a link!
Előzmény: maci124 (176910)
Mr. Irdatlan Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176936
A világ ilyen.

Azzal hogy autózom rengeteg embernek, adok munkát, megélhetést, azzal hogy biciklizem azzal is, minden mindennel összefügg, ma a munkavállalók 90% szolgáltat. Ha nem lenne autó, nem lenne város sem, meg busz sem meg bicikli sem. Eljuthatnánk odáig, mi lett volna gőzgép nélkül, ipari forradalom nélkül. Minek űrt kutatni, Mars expedíciót talán az űrhajósok fizetik.

Ebben a mára kialakult létformában ez van, fogyasztani kell, mert különben megáll a világ. Még nagyobb vállság lesz.

Nekem se tetszik ez, el tudnák képzelni egy másik világot, autók nélkül. A dinoszauruszok is kihaltak, pedig jóval környezettudatosabban éltek. De ezt a mait nem lehet megváltoztatni egy huszárvágással, meg milliók összefogásával sem…

Ez minden csak nem elég egyszerű!

Előzmény: zsurmi (176932)
Nemo Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176935

Elkészült még egy nap a lengyel túrából. Holnap következik meglopatásom vérfagyasztó históriája.

kivi Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176934
lehetőséged van mást csinálni, ha akarsz

Persze hogy van más lehetőség. De ha én nem végzem ezt a munkát, akkor majd végzi más. Ha az összes mostani kolléga bezár, akkor lesz majd párszáz új ember, aki boltot nyit. És még csak egyetlenegyféle üzletről beszélünk.

Ahhoz hogy a te elved érvényesüljön, ahhoz minden kereskedést, üzletet meg kellene szüntetni.
Előzmény: pROF (176901)
kivi Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176933
Én ma este már szoktattam magam a lucsokhoz, nagy meglepetés már nem érhet. Legfeljebb ha lefagy az egész erdő. :-)
Előzmény: dhpage (176926)
zsurmi Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176932
Azzal, hogy autózol már támogatják az autózásod. Nem a zsebedbe csúsztatott - nem létező - appanázsról van szó, hanem arról a költségről amit nem fizettetnek meg veled.

Ha megtennék, 99% esélyt adok rá, hogy meg se engedhetnéd magadnak az autót. Miért? Mert el se jutottunk volna odáig, hogy 1-2 gazdag emberen kívül automobilon furikázzunk.

Pedig elég egyszerű: az autózás összes költségét és a befizetett adókat kell összehasonlítani lebontva 1 km autózásra. 1-nél kisebb szám fog kijönni.

Az adóellopásos téma pedig fárasztó. Én csak azt érzem, hogy pazarolják az adómat, pl. felesleges autózásra. És biztos ellopnak belőle 5-10%-ot. nem többet.
Előzmény: Mr. Irdatlan (176925)
bm613 Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176931
És az nem az életed nagy része? Jó, a család meg a cuccaid mennek veled. De senki és semmi más. Ez volna a helyes és modern? Gyökértelenül sodródni amerre éppen vetnek a sors hullámai? (hú de költői vagyok e kései órán...) Sajnálom az olyan embereket, akik ezt lazán meg tudják tenni. Anyagilag nyilván jobb nekik, hiszen azért váltanak, de ha nincsenek olyan barátaik, akik miatt megérné maradni, akkor csak szar az életük...
Előzmény: zsurmi (176929)
Nemo Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176930

Nem egy tényezőt emelnék ki mint olyat, ami minket Németország és a többi mobilis mintaország mögé taszít, hanem sokat. Mert itt egyszerre alacsonyak a bérek, drága a bérlakás, kevés a mozgósítható vagyontárgy, megbízhatatlan jövedelemforrás a lakáskiadás és iszonyatosak a hitelkamatok. Ezt közgazdászok tudják egy mérőszámba zsúfolni, a közember csak érzi. Ezek (és nyilván még más tényezők) vezetnek oda, hogy sokan, akik még tudnának dolgozni, felülnek az ország nyakára, satöbbi. De alapjaiban cinikusnak, vagy legalábbis mária-antóniásan naivnak tartom azt a nyugati sopánkodást, hogy "nem vagyunk mobilisak." Valamikor 1988 körül jelent meg a Ludasban ez a kétsoros, aminek csak az első sorát írom ide, a másikat úgyis kitaláljátok: "Nyugati vélemény Magyarországról: Veszélyesen sokat dolgozunk."

 

Abba a népszerű vitába meg kezdettől fova nem akartam beszállni, hogy van-e olyan ember, aki jogosan mondja: "Autóznom kell a munkahelyem miatt." Ezt legfeljebb a fentiek következményeként tudnám szóba hozni, de ahhoz már nincs kedvem. És abba is hagyom az offolást, mert vissza kell mennem a túrabeszámolóhoz.

Előzmény: pROF (176914)
zsurmi Creative Commons License 2009.12.30 0 0 176929
Nem feltétlenül elmaradott, csak szegényebb. Ha különbség elég nagy, akkor már elmaradott.

A jólét egyik ára, hogy az életedet nem feltétlenül ugyanazon a helyen éled le. A másik, hogy többet és hatékonyabban kell dolgozni.

Az életedet nem adod fel. Azt ami a korábbi lakhelyeden volt.

Lehet választani.
Előzmény: bm613 (176889)
Elm Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176928
Azt kell mondjam, hogy az itteni tobbseggel ellentetben en tobbe-kevesbe egyetertek veled, en is csak a csalad miatt hasznalok neha autot ha muszaj, a munkaero/lakas mobilitasban is sok igazsagod vagyon, de egyet azert hagy kerdezzek meg.

Tegyuk fel, hogy CBFXY kolleganak felnyilik a szeme, es rajon, hogy tenyleg igazad van. Felmond, es holnaptol a szomszedhoz elszegodik kertesznek, nem ingazik, nem jarkal autoval a belvarosban.
Mi tortenik a munkahelyevel szerinted? Mert szerintem a fonok hirdet egyet, es ket nap mulva egy masik csoka ul a ceges kocsiban, es hordja a csomagokat ideoda a belvarosban. Jobb lett ettol?
Tegyuk fel hogy nem ez tortenik, CB kollega a fonoket is meggyozi, hogy nem helyes amit tesz, ezert a fonok megszunteti a ceget, es elmegy krisnasnak somogyba, es tehenhaton jar a mezore cserebogarat gyujteni.
Mi fog tortenni az elszallitando aruval? Jobb esetben a kisebb csomagok eseten a felado is rajon, hogy a riksasok is elviszik idoben meg olcsobban is akar, es a klima is vedve vagyon, de biztos lesz konkurrens, aki a tobbit atveszi, es rogton vesz meg ket autot, hogy tudjanak vele dolgozni.

Az akar/nemakar auto nelkul elni dolog nem fekete/feher. Sok dolog eredoje lenne az, ami szerintem is nagyon fontos cel, hogy ennek a koszos budos varosnak a levegoje lenyegesen jobb legyen. Lehet korlatozas, lehet ado illetek es parkolodij emeles, de onmagaban szinte semmi sem eleg, kellene a kozlekedes atalakitasa, a hozzaallas/moral valtoztatasa(nak elkezdese), etc, etc, amik mar itt is felmerultek, nem ragoznam.

De abban egyetertek, hogy valamit tenni kellene, es azt csak jelentos erdekserelmekkel lehet tenni, ez a varos jellegebol adodik.
Előzmény: pROF (176918)
Mr. Irdatlan Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176927
Ha nem lenne túra, akkor meddig alukáztál volna?:)

Előzmény: gábor75 (176923)
dhpage Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176926
ahogy az időjárást néztem elég érdekes lesz. megfagyni nem fogunk, viszont vizesek és sarasak leszünk. :)
Előzmény: gábor75 (176923)
Mr. Irdatlan Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176925
OFF

Még mielőtt parttalan vita kerekedne, a kerékpáros topikban erről csak annyit:

- az én autós közlekedésem senki nem támogatja

- buszon nem ültem vagy 10 éve

- vonaton sem

- repülőn sem, ja de azon igen.

Adót meg nem azért fizetek, hogy ellopják. Osszák be azt, ami van, és ne próbálkozzanak mindenféle emeléssel. Minél többet lopnak, annál szarabb szolgáltatást kapunk egyre drágábban.

A tanulmányaikban leirt szemenszedett hazugságaik meg különös képpen, nem érdekelnek.

 

Azt gondoltam, valamiféle környezet tudatos magatartásforma miatt írod.

Előzmény: pROF (176918)
dhpage Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176924
Amerika, a lehetőségek és a bérelt házak országa, ott nincs saját ház fétis.

gábor75 Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176923
Remek.Akkor lesz miért felkelni "hajnalban". :-)
Előzmény: dhpage (176919)
Mr. Irdatlan Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176922
Nem tudjuk, ezért nem mondom meg:)

Előzmény: gábor75 (176917)
pROF Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176921
Én is valami ilyesmire tippelnék, szerintem én is részt vettem.
Előzmény: maci124 (176920)
maci124 Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176920
bingo. asszem Istyu 2. kozma emlekturaja. talan 2007?
Előzmény: Sánta Kutya (SK) (176911)
dhpage Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176919
de még mennyire hogy lesz!

Nevezés: 11h-12.30h-ig, start 13.00, szokás szerint.
Előzmény: gábor75 (176917)
pROF Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176918
Ahogy írom. A gépjármű közlekedéshez kapcsolódó összes központi bevételek (jövedéki és egyéb közvetlen adók) csak a töredékét fedezik az összes társadalmi költségnek. Amennyire emlékszem, úgy kb 1/3 részre elég a befolyt bevétel. A többit a közösből pótoljuk ki, olyanok közös pénzéből is, akik soha az életben nem használnak gépjárművet. (Legfeljebb tömegközlekedés közben.) A vonatkozó tanulmányok (legalább kettő ilyen is van, az egyik valamilyen EU-s kiadvány, a másik kifejezetten Magyarországról szólt) már ebben a topikban is számtalanszor be lettek hivatkozva. (Sajnos annak idején nem vettem a fáradtságot, hogy elmentsem ezeket könyvjelzőként, így most nem tudom kapásból előszedni őket. De kis időt rászánva biztos elő lehet őket találni a Google-el. Akit tényleg érdekel, megtalálhatja.)
Pontosan ezeknek a tanulmányoknak az eredménye az a nem is annyira új keletű EU-s közösségi irányelv, amely hosszú távon a távolság alapú, teljes költség megtérítést szolgáló útdíjak bevezetését szorgalmazza. Tudtommal már számos helyen tesztelnek ilyen rendszereket, és ebbe az irányba mutat a friss szlovák útdíjemelés is.
Előzmény: Mr. Irdatlan (176907)
gábor75 Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176917
Kedves topiklakók!Nem tudja valaki,lesz január 1.-jén Buék Kupa?
Mr. Irdatlan Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176916
A múltkor a vízszerelő talicskában tolta a szerszámait, úgy jött hozzánk szerelni,

kicsit megijedtem. Mi lesz ebből még szerviz kocsija sincs?

Hamar megnyugtatott, hogy itt lakik az utcában.

 

Előzmény: pROF (176914)
pROF Creative Commons License 2009.12.29 0 0 176915
Minek olvasnák ingatlanhirdetéseket? Tizensok évig albérletekben laktam, több városban is, pontosan tisztában vagyok a dologgal. Az, hogy te nem akarod megérteni, már nem az én tapasztalataimon múlik.
Az utolsó két bekezdésedet nem tudom értelmezni. Nem arról beszéltem, hogy ezzel a módszerrel nyereségre lehet szert tenni. Arról beszéltem, hogy lakás eladás nélkül is lehet költözni. Amúgy az ingázás sincs ingyen, azt kifelejted a képletből, egy autó fenntartásából és üzemeltetéséből simán megvan a két lakás közti különbözet is.
A másik amit megint csak kifelejtesz a képletből, hogy jellemzően nem az szokott történni, hogy a belvárosi luxuslakásból költöznek ki az emberek az agglomerációba mert muszáj. Hanem éppenhogy a belvárosi olcsóbból mennek a drágább zöldövezetibe, persze a munkahelyük marad ugyanúgy a városban. És utána sírnak, hogy nekik muszáj autóval járniuk.
Előzmény: dhpage (176908)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!