Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
"...frissen és gyorsan eltekeregtél, hogy a magyar politikai elit miért dekkolt nyüszítve bécsben..."
Milyen bécsi politikai elitről hablatyolsz?
A hatalom tudtommal annak a politikai elitnek a kezében volt - habár ez a kifejezés erős túlzás erre a felelőtlen bandára -, amelyik Károlyi személyében akkor éppen hazánk élén állt, és egyik legfontosabb feladatának a hadsereg leszerelését tartotta, amikor "csak" három felől támadták meg hazánkat. És, javíts ki ha tévednék, tudtommal mindig azéppen hivatlban lévő kormánynak a feladat a haza megvédése - erre föl is esküdött -, ha az támadás éri!...
Gyáni Gábor úgy véli, az országcsonkítás kedvezően hatott a nemzetgazdaságra
"a Trianon miatt elvesztett területek súlyos ballasztot jelentettek, az ország megcsonkítása pedig megkímélte a korabeli társadalmat attól, hogy a peremterületeket a magterületek színvonalára kelljen felemelni, ami rengeteg anyagi ráfordítást igényelt volna."
"Csak azt nem értem, hogy a fejlettségbéli különbségek mérséklésére szolgáló európai uniós alapok létét Gyáni Gábor és elvbarátai miért nem e cikkben vázoltak alapján minősítik"? -kérdezik tőle
"akkor se vagyok hajlandó egyfolytában károlyizni"
Te nem egyfolytában, hanem egyáltalán nem károlyizol. Mintha nem is létezett volna akkoriban az az ember, és így felelőssége sem lenne abban, hogy milyen mélyre süllyedt az ország, hogy önmagát gyengítette katonailag és tálcán kínálta magát a szomszédainknak. Gondolom ballibéknál is könnyebb másokban keresni a hibát az önvizsgálat és a legalább minimális önkritika helyett: Károlyiékról és Kunékról szót sem érdemes szólni, mert minden mások hibája.
"nem vagyok hajlandó komolyan venni olyan hülyéket, akik valamiféle revízióról ábrándoznak folyékonyan"
Én meg nem vagyok hajlandó komolyan venni olyan hülyéket, akik azt hiszik, hogy Magyarország határainak örökké a trianoni állapotok szerint kell lennie, hogy ez nem változhat számunkra kedvezően és ránk akarják erőltetni a hallgatást és belenyugvást ezzel kapcsolatban. 1:1.
jól van, barkuci. erőlködj még. az elől ugyan frissen és gyorsan eltekeregtél, hogy a magyar politikai elit miért dekkolt nyüszítve bécsben ahelyett, hogy élére állt volna a semmi másra, csak harcolni vágyó tökéletesen fölszerelt hadaknak, de kicsire ne nézzünk. a lénxyeg a lelkesedés.
Ki mondta neked pintyőke madaram, hogy károlyizzál, he?!
De neked tkp. nem is ez a bajod, hanem az, hogy a kis vörösködös agyacskádba mint a guanó, lerakódott és megkövesedett vastagon (J.A. után szabadon) az a kommunista propagandahazugság-halmaz, ami enyhén szólva is kissé beszűkült látásmódot eredményez...
Nos, venyige elvtárs, ezzel a "zseniális" hasonlatoddal ismét melléfogtál, de hát ez az eddigi tevékenyégeid alapján nem is annyira meglepő!
Ugyanis, ha még mindig nem lenne világos számodra, trianonért nem másokat hibáztattam (mint ahogy azt a kényszerképzeteidbe beépítetted), hanem saját magunkat, pontosabban fogalmazva a saját kormányunkat. És akkoriban – na ki is volt kormányon? -, ha nem tévedek, az általad is (és eszmetársaid által is) imádott és roppant "felvilágosultnak" és "haladószelleműnek" tartott, a tettei alapján viszont egy tehetségtelen, féleszű, és ezáltal hazárulóvá züllött Károlyi Miska és bandája irányította - jobban mondva züllesztette - az országot, akiknek még megvolt a lehetősége az ország fegyveres védelmére, de sajnos nem tették!
Az ő tevékenyégükre az volt a jellemző, (hogy én is egy, de a tiednél találóbb hasonlattal éljek), hogy amikor ég a ház, akkor nem a tűz eloltása-, és a még megmenthető értékek a fontosak, hanem pl. egy ebéd utáni jó szundi...
akkor se vagyok hajlandó egyfolytában károlyizni, ha te emiatt rosszallóan nézel rám. valamint nem vagyok hajlandó komolyan venni olyan hülyéket, akik valamiféle revízióról ábrándoznak folyékonyan.
Szerintem nem kellene folyamatosan bizonygatnod, hogy sajátosan magyarázod a történelmünket, és vadul dolgozol, hogy mindenben ami magyar a negatívumot találd meg. (de még az sem mentség a történelem ismeret hiányára)
Azzal - mint most is, mivel semmi érved nincs - nekiállsz embereket minősíteni, akikhez képest valószínűleg egy picike törpike vagy, így nem marad más hátra, mint a mellébeszélés, és az örökvigyorgás...
"...mivel égnék én be? te egyfolytában megnyered az első világháborút és megkontrázod trianont..."
Pl. ilyenekkel.
Meséld már el, hogy milyen logika alapján következtetted ki, vagy mikor írtam én olyanokat, amiket te itt ismét összezagyváltál? Persze, ha ezek nálad valami kényszerek, akkor a megfelelő szakemberhez kéne fordulnod, nem gondolod?...
ugyan, barkuci mivel égnék én be? te egyfolytában megnyered az első világháborút és megkontrázod trianont, a hazafi fél kézzel visszaszerzi a teljes kárpát-medencét - hát hadd ne kelljen már komolyan venni titeket! :)))
A szlovák és a magyar nép esetében nincs nagy különbség a tekintetben, hogy melyik az "igazibb". Tény, hogy az ősi magyar nép kézzelfoghatóbb, mint a szlovák, akik nem léteztek a magyarok bejövetele, így a szláv néptörzs szétválasztása előtt, ellenben valószínűleg több hasonlóság van bennük az ősökkel (akárkik voltak is, de kisebb területen ment végbe az etnogenezis), mint nekünk, de alapvetően mind a két nemzet asszimilánsokból áll. Leegyszerűsítve, magyar már nincs, szlovák sosem volt. Trianonban egy egészséges, 3:1 arányú felosztás lett volna üdvös, ha már úgy döntünk, hogy megbasszuk a történelmet.
Amit te belinkeltél, az a francia tipusú, újkori politikai nemzetté válást, nemzettudatot tárgyalja, én viszont a néppé válásról, valamilyen néphez tartozás tudatának a kialakulásáról beszéltem. De, ha már a nemzettudat kialakulását erőlteted, az is eléggé korán kialakult a magyarságnál.
Köszönöm, hogy segíthettem!...
"A magyar népnév, a magyar nemzet kifejezés tehát nem volt a magyar királyság földjén élő összes népek gyűjtőneve, hanem megkülönböztető jelentéssel bírt. Arra viszont nincs példánk, hogy a magyar nemzet kifejezést egyetlen rendre, például a nemességre korlátozták volna. Az 1525-iki 2. § szerint hivatalt az országban csak a magyar nemzethez tartozó nemes emberek viselhettek (Hungarae nationis homines, nobili de prosapia propagati), tehát a nemzeti és a rendi kritériumot határozottan megkülönböztették. Bizonyítéka ennek Werbőczy Hármaskönyve is, ahol a különböző natiókhoz tartozó jobbágyokról, magyarokról, oláhokról, szlávokról van szó (III. 26), mely utóbbiak így tehát szintén natiókat alkottak, akárcsak a magyarság. A magyar nemzetfogalom tehát minden társadalmi réteget, osztályt magába tömörített, nem korlátozódott egy osztályra. Persze ettől még a magasabban álló néprétegek (nemesség, felsőpapság) kiváltságai nem szűntek meg, de az összes magyar elvileg egy családba tartozott a nemzet égisze alatt.
"Ez a XV. század végén már elméletileg készen álló, sőt közvéleménynek tekinthető nemzeti öntudat két ellentétes, de végeredményben egymást kiegészítő elemből, egy történeti és egy hivatástudatból tevődik össze. A magyarság, mely a XIII. század vége óta a maga náció-mivoltának tudatára ébred, két évszázad leforgása alatt eljut odáig, hogy ezt az érzelmi keretet határozott tartalommal töltse ki: származására visszapillantva felismerje nemzeti létének és jellemének azokat a vonásait, melyek őt a világ minden egyéb nációjától elválasztják, ugyanakkor azonban oly célokat tűzzön maga elé, melyek helyét és rendeltetését a keresztény népek közösségében kijelölik. A késő középkori magyar tudatban tehát a merev népi elkülönülés és az emberi szolidaritás ellenséges erői békülnek össze, azok az erők, melyek a nemzeti individualizmus és a keresztény univerzalizmus alakzataiban ugyanakkor az egész európai szellemben összemérik erejüket."
igen, tudom, hosszú volt a tegnap belinkelt írás a nemzettudat kialakulásáról. pedig direkt a sulinetet kerestem meg neked, az mégis érthetőbb számodra, mint egy akadémiai székfoglaló.
A keresztény állam megalapításával a még meglévő, és meglehetősen erős törzsi-, nemzetségi tudatot, pár évszázad alatt felváltotta a magyar néphez tartozás tudata. Ezt igazolja pl. az a tény is, hogy először (1232-ben) egy Ottó nevű szerzetes-, másodszor pedig az ismertebb Julianus barát, IV. Béla támogatásával, a keleten maradt magyarok felkutatására indultak. Julianus, Ottó útmutatásai alapján indult el, de azokat a magyarokat már nem találta meg, viszont ő a Volga mellett élő magyarokra talált rá...
Nem tudom, mi a megalázóbb, az abszolút vesztes Ausztria területgyarapodása (!!! WTF) vagy ez:
5%-os román jelenlétű városok a vasút miatt odavesztek. Ez kb mint a hentesnél, hasítsa mán le a dióját is, jó lesz az. Az a politikus, aki erről '47 óta kussol, az mind hazaáruló. A lábamat nem törölném belük (OV után szabadon)
Kifejezetten szerették volna, ha a kelet megerősödik, és fejükre nő, ja. Még véletlenül sem úgy, hogy divide et impera. Ne haragudj de elképesztően naív vagy.
Etnikai határokat kijelölve megvolt az esélye a visszarendeződésnek, egy újabb OMM-hoz hasonló államszövetségnek immár össznemzeti konszenzussal. Az ugyanis tökéletesen működött a háború előtt, csak volt némi belső feszültség. A Nyugat tudta és kihasználta, hogy a magyaroat és az osztrékokat leszámítva primitív népek alkották, akik első szóra szívesen eljátszották a középkori rablóbandát, önmaguk alatt is vágva a fát.
Amúgy az ő gusztustalan és minden civilizációt nélkülöző szándékaikhoz képest Trianon abból a szempontból zseniális volt, hogy Magyarország ugyan példátlanul óriási területeket veszített, de a szomszédainknak éppen csak annyit engedett rabolni, amennyit egyesével még kezelni tudtak. Így Magyarország nem tudta erejét összpontosítani, hiszen mindenhol támadva volt és van a mai napig, de a lán szépen lassan kihalt minden égtájon.
"A nyugatiak úgy gondolták hogy Európában akkor lesz fenntartható béke, ha azon nemzetiségek állammá válhatnak, melyek nem kaptak egyenlő jogot Magyarországon."
Aha!
Oszt a nagy jóságuktól, és a szegény "elnyomott" nemzetiségekkel való túlcsorduló szeretetüktől vezérelve létrehoztak az egy helyett (ez volt hazánk) három soknemzetiségű államot...
Bakker, remélem, hogy nem vagy történelemtanár, mert iszonyú baromságokat hordasz össze...
Először is elnézést, a szlovákság néppé válásának folyamatát elírtam, mivel az nem a 17.-, hanem a 18.szd-ban (1700-as évek) ment végbe.
"Mert ott volt a szlovák kultúra, és már sokkal korábban jelen voltak a térségben."
Továbbra is hülyeségeket firkálsz bakker!
Milyen "korábbi" szlovák kultúráról hadoválsz, amikor a szlovákság néppé válása – mint írtam – a 18.szd-ban ment végbe. Mindenesetre ez mindenképpen egy késői folyamat volt. És gondolom azzal te is tisztában vagy, hogy amíg egy népről nem tudunk, addig a kultúrájáról sem lehet beszélni. Következésképpen az egykori magyar Felvidék korábbi kultúráját egyértelműen a magyar- és a német jellemezte, de a későbbit is a már meglévő szlovákkal együtt egészen napjainkig is, amit sajnos a jó tót atyafiak a Felvidék megkaparintása után, igazi kultúrnéphez méltóan, igyekeznek eltüntetni...
"Anélkül is felsejlik, hogy a Habsburgok csak németeket telepített tömegével a szinte kihalt területekre a török hódoltság után."
Nekem meg az sejlik fel, finoman fogalmazva is, hogy eléggé hiányosak a témát érintő ismereteid, mivel a Habsburgok nem csak németeket, hanem szlovákokat, szerbeket és románokat is eléggé nagyszámmal telepítettek be az elnéptelenedett magyar területekre.
A szerbek a török elől menkülve már a 14.szd-tól kezdve a folyamatosan jöttek, 1690-ben pl. az ipeki pátriárka vezetésével 40 ezer (mások szerint 60 ezer) szerb menekült érkezett hazánkba, akiknek I. Lipót teljes autonómiát adott. De Erdélybe is legkevesebb 300 ezer román (egyesek szerint 500 ezer) menekült / betelepített román érkezett, és ífy vált pl. a 18.szd. második felétől Erdély román többségűvé. De említhetném a Temesi Bánságot is, ahova pl. évtizedekig nem engedtek be magyarokat visszatelepülni, helyettük csak németek, szerbek, románok, szlovákok, stb., jöhettek, azaz tkp. minden fajta népség, csak a "rebellis" magyarok nem...
A nyugatiak úgy gondolták hogy Európában akkor lesz fenntartható béke, ha azon nemzetiségek állammá válhatnak, melyek nem kaptak egyenlő jogot Magyarországon.
Az angolok aggódtak az Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiségeiért, nehogy úgy járjanak, mint a walesiek, skótok, írek, akiknél az angol kiszorította a nemzeti nyelvüket?
Meg a franciák is aggódtak, nehogy úgy járjanak, mint a bretonok, az okcitánok meg a baszkok?
Lenin pont emiatt határozta meg a világháborút úgy, mint a "régi rablók" és az "új rablók" küzdelme. A háborút lezáró békerendszerre pedig azt mondta, a "rablóháborút rablóbéke" zárta.
- Azért tört ki, mert a gernyók nagyon szűknek találták a bőrnadrágjukat!
- George, a Brit Birodalom a földgolyó egynegyedét foglalja magában, míg a Német Birodalom egy tanganyikai kolbásztöltőüzemből áll. Nem hinném, hogy pont mi vádolhatnánk a németeket nagyravágyással!