Talán annyi, hogy a távadatok "borsodi" km-ekben vannak megadva, vagyis a valóságban hosszabbak. A teljes táv kb. 65...70 km körül lehet (nagyjából ezen az útvonalon haladt régebben a Rákóczi 75 ttúra, igaz, azon fel kell(ett) menni a Pusztavár-tetőre, a regéci várba és a Sólyom-kőre is). Sőt, a Rákóczi 110 ttúra első szakasza most is erre vezet. Igaz, abban meg néhány szakasz a valóságosnál hosszabbnak lett feltüntetve: pl. Hollóháza - Telkibánya között az itinerben 13 km, ami a valóságban 10 km.
Mi a problémád ezzel a szakasszal? A jelzések újak (azért atlasz nélkül nem indulnék el), az útvonal néhol kicsit benőtt kezd lenni, de nem dzsindzsás, a bélyegzőhelyek megvannak. A dombok (nekem somogyinak) szépek, a lakossággal nem volt bajunk. Mondjuk nagy melegben kicsit nyilt a terep és hétvégén nem lehet minden faluban boltra/kocsmára számítani, de biztos van ennél problémásabb rész is.
Csak úgy mellesleg: Az OKT BAZ megyei szakaszának felújítását illetően - a Zemplén 50 ttúrán tapasztaltak szerint - jelenleg Makkoshotykánál "járnak" a jelzésfestők, legalábbis Eszkálától Makkoshotykáig már a szép, felújított, szabványos jelzések voltak láthatók, ahogy azt előtte, áprilisban a teljes aggteleki-karsztvidéki és csereháti szakaszon is tapasztaltuk.
Szerintem egyáltalán nem gáz ez a szakasz, a jelzések vadiújak, és számomra egy kellemes dombság a Cserehát. Ha összejön, szeretném még idén végigjárni a Csereháti Piros kb. 110 km-es turistaösvényét is, mert meggyőződésem, hogy rejteget még kellemes élményeket ez a szelíd dombság.
Végre ismét PMP. Bár még útközben is hezitáltam melyik alföldi szakaszt válasszam, végül maradtam az eredeti elképzelésnél. Ócsán az Árpád-kori templom mellett parkoltam le, valamit sikerült tisztázni a jelzések helyzetéből a szűkebb környéket bejárva. Azt tudtam, hogy a 96-os Gödöllői-dombság térképem ballaszt lesz csupán at út alatt, de hogy ennyire más a környék turistaútjainak gráfja azt nem gondoltam. A főútra kiérve a P és P+ jelek balra kanyarodtak, a saroktól nem messze ott figyelt a Tourinform iroda, ahol beszereztem a kistérségi térképet, meg a pecsétet is. A térkép nem egy tipográfiai csoda, de jobbára helyesen ábrázolja a jelzett turistautakat. A GPS-ben már ott figyelt az útvonal amit Güsziológus és Optika leírásaiból hasaltam be, meg kell mondjam végig jó volt. Kb. 500 méter a főúton aztán a P+ jobbra befordul a vasútállomás felé, balra egy villában pedig a P ágazik le. A következő 3,2km műút egy kényszer szülte alternatívája a P jelzésnek, amit eltereltek a láperdős részből. A falut mindenesetre élveztem, takaros házak, égbeszökő májusfák, kedves kis boltok - hamisítatlan vidéki környezet itt Pest mellett. Hiszem, hogy még a kockacukor is nagyobb errefelé :) Egy hosszúra nyúlt S kanyar végén földút vezet be az erdőbe balra, itt 450m után jobbra kitérő az ötös főútra, szerencsére rövid szakasz és a padka jól járható. A kamionparkolónál balra fordulva egy 3,2km hosszú egyenes jön. Az út jobb, mint amire számítottam, homokos-kavicsos, egész jól tart. Közben a Duna-Tisza csatorna partján megállok nézelődni, egy életnagyságú diakép az egész, semmi se mozdul a kilométeres látótávolságban. Lanyha kanyarokkal tarkítva újabb 3,2km (úgy tűnik itt ez a sarokszám) ahol az út Pnégyzetre váltva folytatja tovább egy balkanyarral, jobbra pedig egy füves szekérúton a P. Jól jelzett kellemes erdeiúton kerekezek amíg el nem érem az aszfaltutat. Ezen 1,2 km nyílegyenes lazulás, majd a villanyvezetéknél egy széles úton be balra. Jel csak 10 méterre egy fán. Jobbra hamarosan hatalmas bányagépek és teherautók ásnak lyukat a földgolyóba, miután eltűnnek majd megjelennek a hangyányi emberek hogy stégekkel és kerítésekkel ezt is gyarmatosítsák, mint ahogy ez Délegyházán már megtörtént. Itt rendezett környéken aszfaltút vezet a tó mellett, de a kerítések mögött (Nomád Part). Még utoljára tesz a PMP egy kísérletet, a jelzés a partközelben, először egy rendezetlen földút, majd egy tómenti ösvény jön, és kilyukadok egy térkövezett világban. A tulaj kedvesen az utca felé irányít, azt mondja a tó felé járhatatlan az út. A kicsi de legalább jelzett vargabetű után ismét egy főútszerűségen haladok, majd egy elágazónál balra felbukkan egy halványpiros jelzés. Erre megyek, de hiába szebb ez a verzió a valósában jobbra, az Üdülő sétányon kel menni, már ha a jelölt úthoz ragaszkodunk. Képbe kerül egy GSM torony, egyből asszociálok, hogy itt van a P P+ elágazó. A P a tavat megkerülve visz el a vasútállomáshoz, majd tovább immáron jelöletlenül Majosházára, ahol nincs komp mint tudjuk (erre jártam múltkor) . A P+ pedig tovább Dunavarsány felé, erre megyek aztán én is. Jó jelek a vágányokig itt balra 250m a vasútmegálló, ami lepukkant, de van személyzet (ellentétben a délegyházival, ami úgyszint lepukkant, de nincs senki). Tulajdonképpen ennyi volt a 10. szakasz, visszafelé már nem a parti úton, hanem a hivatalos aszfalton megyek, beugrok az Erdei vendéglőbe, hangulatos kis hely, frissítek, majd a rend kedvéért a maradék üres helyre kérek egy pecsétet. Vissza úgy számolom a jelzésen megyek a Pnégyzet elágazásig és onnan azon tovább Bugyiba és aszfalton vissza Ócsára. Az erdei kitérőt nem bánom meg, annál inkább a Bugyi ötös főút szakaszt, ahol minden második kocsi egy 30 tonnás teherautó, élvezet így tekerni. Az ócsai bekötőút viszont pazar, egy töltésen vezet a láperdőben, menetközben jobbra egy kis mezőről indul a Selyem-réti tanösvény, a családdal már csak emiatt is el kell látogatni Ócsára egyszer. Az aszfalt a továbbiakban a S jellel van felvértezve egész a teplomig, a fenekem egész odalett ebben a 47 kilométeres túrában, puding vagyok.
Táv Ócsa öregfalu és Dunavarsány vasútállomás között :19km
kirögzítettem egyenesbe a bicajkormányt, tekertem fél óráig, és közben tisztelegtem az alföld gyalogtúrázói előtt :) Az erre vizitúrázók élete se stresszes (térképen megnéztem 4,7km egyenes és ez csak a hídtól egyik irányba.)
Áprilisban, egy hónapja jártunk a Felsővadász - (Encs) - Boldogkőváralja szakaszon. Szerintem nem voltak rosszak a jelzések. Látszott, hogy elég friss felűjítás, és a festők tényleg festettek mindenhová, ahová lehetett. Még az 1cm átmérőjű cserjére, meg a kiürült sörösflakonjukra is. Térkép vagy atlasz persze szükséges. Nekem a táj, a Cserehát is tetszett, nem volt unalmas. A közlekedés is rendben volt. Encsre gyorsvonattal el lehet jutni BP-ről, Miskolcról vagy Szikszóról pedig mindenhová busszal. Szállások is vannak.
Mivel megláttuk az ösvény végén a kerítésen lévő kék jelzéseket (a régi áthúzottat meg az újat), egyből arra indultunk tovább, nem nézelődtünk jobbra, balra. Viszont a szerintem a kéket a kerítés mellett festették fel és nem az úton.
Amikor visszamentünk az útra, úgy emlékszem, úgy két-három perc múlva (kb. 200m) láttuk meg az első kék jelzést az aszfaltút mellett jobbra.
OKT Városlőd-Kislőd vá. – Nagyvázsony
Ez most csak egy egynapos túra volt, de kénytelenek voltunk ezt a hiányt „befoltozni”, mert már csak ez az egy lyuk volt a Tapolcától Bódvaszilasig tartó OKT túraszakaszon!
A 06:07-kor szálltunk fel Kelenföldön a szombathelyi gyorsra, veszprémi váltás után fél kilenckor már a Városlőd-Kislőd vasútállomáson kászálódtunk le a Veszprém és Szombathely között közlekedő személyvonatról (a gyorsvonat nem áll meg itt).
Gyors pecsételés után – az „állomásfőnök” kisasszony most nem a hosszú fém, hanem a rövidebb szögletes gumibélyegzőt adta oda – már el is indultunk. Kiforultunk balra a Kislőd felé tartó keskeny aszfaltútra, innen néhány száz méter után tértünk le balra, a Csollányos-völgy felé.
Aluljáróban kereszteztük a vasutat, aztán egy kis hídon a Torna-patakot, ezután a Bányatelep házainál balra tértünk, a telepet elkerülő földútra. Az utolsó házakat is elhagyva megérkeztük a hosszú, nagyon enyhén emelkedő Csollányos-völgybe. A jelzések viszonylag ritkák voltak, de itt eltévedni szinte képtelenség, csak az enyhén kanyargó földúton kell maradni!
A letérési pontot, ahol Úrkút felé kell jobbra lefordulni, kb. egy óra alatt értük el. A hely jól van jelezve, de a füves mezőn továbbhaladó keréknyomok – szinte csak egy csapás – alig volt látható. A Kislődi-erdőben felfelé kanyargó ösvényen már sűrűn voltak a jelzések, de itt kellettek is! Úrkút előtt kiértünk a nagy bekerített mezőre, itt létra volt a kerítés keresztezésénél, aztán a mezőn úgy vágtunk át, hogy megcéloztuk a távolban már látható major épületeit.
A bekerített mező délnyugati sarkán léptünk ki egy bedrótozott és meglehetősen ramaty állapotban leledző kapun (utána visszadrótoztuk a kapuszárnyat), aztán földúton haladtunk tovább az erdőszélen. Egy faluszéli fatelepnél értük el a házakat (ócska IFA-k és más egyéb szocialista relációban készült tehergépjárművek mellett), itt rátévedtünk a falu belseje felé vezető régi kék jelzésre.
Végül ugyanúgy megérkeztünk a falu közepére és megtaláltuk a pecsételőhelyet is, mintha a jelenlegi kéken mentünk volna. Az elágazásban Szentgál/Herend felé indulva az út bal oldalán volt található a kis presszó (neve nincs, csak sárga betűk az ablakán:CSAPOLT SÖR) egy családi házhoz ragasztva, kis teraszán erősen billegő műanyag kerti asztalokkal (kilöttyent a sör a korsóból :-(( ) Ha az új kék jelzésen érkeztek, akkor az aszfaltútnál jobbra kell fordulnotok a presszó felé, és csak néhány lépést kell az úton haladni!
Az úton továbbvezetnek a jelek, aztán a falu vége előtt jobbra földútra tértünk, ami kivitt a házak közül. Egy darabon erdőszélen haladtunk (az erdő balról), aztán egy kis mezőn átvágva egy bekerített terület határán mentünk tovább (kerítésen túl cseperedő tölgyes, jobbra az erdő). Az erdősarkon a fák közé beérve nem a kínálkozó földúton egyenesen tovább, hanem jobbra, ösvényre térve fel a régi vasút töltésére!
Ahol a régi vasút metszi a Kab-hegyre tartó aszfaltutat, ott a gyalogút továbbindul a túlsó oldalon egészen egy kerítésig (kb. 50m). Ott kék jelzés jobbra is (szürkével kétszer áthúzva) meg balra is. Jelek balra mennek tovább a kerítés mentén annak a végéig, ott az ösvény megszűnik, hatalmas dzsindzsás kezdődik előttünk. Nem lehet rajta átvágni! Helyes út: vissza az aszfaltig, azon tovább a hegytető felé.
Az aszfaltútról való letérés a 8. nyiladékra egészen a sorompónál nyíló tisztáson van jobb felé, előtte a kanyarban a jobbra hívó jelzések zsákutcába vezetnek!
A kab-hegyi pecsét az aszfaltútra visszatérve a hosszú egyenes végén van, az erdészházaknál, a kerítés sarkánál álló fára szerelve! Ezután kényelmes séta az aszfalton a tetőig, csekély kilátás a Kinizsi kilátóból! Lefelé a Jánoskereszti úton erdőritkítást végeznek, a kék jelzések is áldozatául estek! Szerencsére az út leérkezik rendben a 6. nyiladékhoz. Itt is végig erdőkitermelés mellett mentünk lefelé az erdőgazdasági út keresztezéséig. Onnan már erdőben tovább a 6. nyiladékon, majd jobbra tovább a H nyiladékon az 5. nyiladékig. A gyepes-füves nyiladékok jól járhatóak, itt-ott néhány nagyobb dagonyával lehet találkozni.
Az 5. nyiladék aztán szép lassan megszűnik, keréknyomokon kell továbbmenni egy kis kerek tisztásig. Itt a keréknyomok a tisztás közepén lévő bokros területet jobbról kerülik meg, de nekünk előtte balra kell térnünk, úgy megkerülni az egészet (jelzés nagyon kevés van először, de aztán sokasodnak továbbhaladva). Innen már ösvényeken kell haladni egészen az erdőszélig.
A földúton (sok helyen csak keréknyomok) jól lehet haladni keresztül a mezőkön. Egy problémás hely van csak: a keresztező földúton néhány lépést jobbra kell menni, aztán a bokorsor túlsó oldalán folytatódnak a keréknyomaink Nagyvázsony felé, egészen a műútig.
A várnál megvan mindkét pecsét: a gumi a jegypénztárban, a fém a szokásos kis dobozkában a pénztár épületére szerelve. Ha jól emlékszem, tavaly májusban még egy villanyoszlopon volt, de most egy mütyűrkeárus bódéja áll előtte.
Kihasználva a hétvégi jó időt, felkerekedtünk a KDP folytatására. A Fejér megyei szakaszra általában elmondható, hogy sokkal roszabb a jelzések helyzete, mint a Bakonyban volt, és sok helyen nem találtunk bélyegzőt sem. Péntek reggel 1/2 9 kor érkeztünk Várpalotára, majd rövid fényképezés után nekivágtunk a Baglyas hegynek. Várpalota külvárosához érve a garázssorig még egészen jól megvolt a piros jelzés, de utána eltűnt, így a keresgélés helyett a toronyiránti megközelítést választottuk. Szerencsére a hegy aljában megtaláltuk, és immár a jól ismert jelzések vezettek fel minket a hegytetőre. Ott nem találtunk semmilyen bélyegzési helyre hasonló dolgot, maradt a fénykép. A hegyről lefelé beugrottunk Csórba is, a biztonság kedvért, bélyegző és harapnivaló után járni. Csór után hamar megtaláltuk a piros jelzést, ami elkísért minket Iszkaszentgyörgyig. Ott a Patkó Presszóban begyűjtöttünk egy szép bélyegzőt, majd folytattuk az utunkat Fehérvárcsurgó felé. A Becsali Büfében újabb szép bélyegzővel (és némi sörrel) lettünk gazdagabbak. Isztimérig az út mondhatni eseménytelen volt, a patakparton kicsit küzdöttünk a szúnyogokkal, de hamarosan beértünk a faluba, ahol a foci edzés után elfoglalhattuk a szállásunkat is (a Polg. mest. hiv. vendégháza a focista öltözőben van). Isztiméren találkoztunk két kéktúrázóval is, akikkel gyorsan tapasztalatot is cseréltünk. A kocsmában már valóban nincs OKT bélyegző, csak céges. Másnap felkerekedtünk és a mezei jelzéshiányon átvergődve hamar a Burok árokhoz értünk, ahol hamar megtaláltunk a jelzést. A Hamuháznál épp a „Tési 50” szevezői voltak, így bélyegzőt is kaptunk, mert a vadászház oldalára felakasztott zacskó üres volt. Ez után a jelzések elég jól voltak festve, hamar meg is érkeztünk Kisgyónra, ahol nagy szerencsénkre a helyi túratársakkal találkozhattunk, akik nem csak bélyegzővel, hanem sörrel is megkínáltak minket. Kisgyón után, ahol be kellene fordulni az erdő felé, nem csak jelzést, de még utat sem találtunk, így inkább visszafordultunk, és aszfalton tettük meg az utat. Mecsértelepen semmilyen nyitvatartó üzemegységet nem találtunk, illetve volt egy pizzéria a főút mellett, amin éppen akkor munkások dolgoztak, átépítették. Mórra hamar megérkeztünk, a jelzések mentén. Mórott a Pedro turistaházban szálltunk meg, aminek kiváló a fekvése. Másnap Mórt elhagyva a piros is hamar elhagyott minket. A nyeregig a jelzéseket még csak-csak megtaláltuk, de később teljesen elvesztek a tájban. Azért eljutottunk Pusztavám ipartelepig, ahol szintén nem találtunk semmilyen bélyegzési lehetőséget, maradt a fénykép a Rába gyára mellett. A Budalakk mellett indul a piros, de nagyon hamar eltünt, és itt legalább egy órát kavartunk, mire újra megtaláltuk. Viszont azt biztosan állíthatom, hogy nem a túrafüzetben lévő nyomvonalon megy, hanem a műutat kihagyva egy bányató felé, ahonnan egy bekötőút vezet ki a műútra. Mi a tó mellett találtuk meg a jelzést. Ez után jött a csavart Iharfa tisztás, majd Oroszlány. Egy hónap múlva innen folytatjuk az utunkat Lábatlan felé.
