Keresés

Részletes keresés

starline Creative Commons License 2012.10.25 0 0 427

Kedves Mágnesmalac! (Egyálatlán jól fordítom a nevedet?)

 

Az öcsém segítségével már sikerült is megkapnom a filmfájlt, pontosan azt amelyiket leírtál. DUNE 101-gyel gyönyörűen ment, semmi szellemkép. Utána összekötöttem hdmi-n keresztül a tv-vel, majd vlc médiaplayerrel el kezdtem lejátszani a filmet, de elég gyorsan rájöttem, hogy ez így nem jó, mert a tv a monitor képét kapja, és honnan tudná, hogy két képet kap egymás mellett? Utána rájöttem, hogy én még sosem néztem így 3D-s filmet, és nem tudom, hogy melyik az a lejátszó program, ami erre képes lenne. (Az is lehet, hogy nagyon félregondolom a dolgot!) Ha te tudsz ilyet, akkor írd meg légy szíves a nevét, vagy hogy hogyan gondoltad a tv-vel a kapcsolatot. Ezek után eszembe jutott, hogy itt a fórumon Zbacskó megemlítette a hálózatos filmlejátszást serviio illetve a ps media serverrel. Valamikor használtam is, de nekem kényelmesebb a DUNE. Minden esetre a serviio-t is kipróbáltam. A laptopomat vezetékkel összekötöttem a routerrel, a serviio megtalálja a hálózaton a tv-t, és utána a tv-n meg lehet nézni a filmet. Ezzel a programmal felismerte a tv a 3D-s jelet, és magától összerakta a két képet. Egy kicsit húzott a film az elején, de ekkor lepauzéztam és utána már ment folyamatosan, szép képpel. Nem láttam crosstalkot.

Nem tudom, hogy mennyire ismered a serviio-t, de ha visszaolvasol a fórumon a nyárig, akkor ott olvashatod, ahogy nekem is elmagyarázza Zbacsko a használatát, nagyon érthetően. Könnyű a használata! Most hirtelen a serviio pro-t töltöttem le, ami próbaváltozatos, de úgy emlékszem, hogy a nyáron egy olyat használtam, amit teljesen tudtam használni. 

 

Szép estét! Írj nyugodtan, ha még lenne kérdésed, megpróbálok segíteni. :)

 

Szia!

 

 

Előzmény: magnesmalac (426)
magnesmalac Creative Commons License 2012.10.25 0 0 426
Rendben.Csak nyugodtan.A napokban én sem tudok foglalkozni a dologgal.
Előzmény: starline (425)
starline Creative Commons License 2012.10.25 0 0 425

Szia!

 

Ezek szerint félreértettem valamit, mert én az internetes videóra gondoltam. :) Sajnos az a film nekem nincsen meg, de megpróbálom megszerezni, és az eredményről majd tájákoztatlak. Ez viszont egy kis időbe telik, de igyekszem. :)

 

Kellemes estét!

 

 

Előzmény: magnesmalac (424)
magnesmalac Creative Commons License 2012.10.25 0 0 424

A szemüvegek be vannak kapcsolva illetve fel vannak töltve. Én is voltam már úgy hogy nem kapcsoltam be:))
Az internetes vidónál nagyon jó minőségű a pirates. Nincs crosstalk. Meg alapból az internetes videókkal nincs problémám. Lehet az a gond, hogy azokhoz akarom hasonlítani?
Gond a SBS filmekkel van. (Igazából mást nem próbáltam mert az Avatár 3D-BD ISO-nál a tv nem kapcsol át 3D módba)

Nos a mi pirates band verziónk:
The.Pirates.Band.of.Misfits.2012.3D.HalfSBS.1080p.BluRay.DTS.x264.HuN-TRiNiTY

Ha esetleg ezt meg tudnád nézni akkor kíváncsi lennék a nálad tapasztaltakra illetve ha nálad jó akkor a te beállításaidat pontosan másolva megpróbálnánk mi is.
Annyi kérdésem illetve kérésem lenne, hogy ha meg tudod oldani akkor a DUNE HD-t kikerülve közvetlenül notiról vagy számítógépről játszd le. Mi így próbáltuk. Így kiderülne az is, hogy a DUNE mennyit javít. 

Előzmény: starline (423)
starline Creative Commons License 2012.10.25 0 0 423

Kedves Mágnesmalac!

 

Most néztem meg a The pirates band című filmelőzetest az internetes videók közül, a mi tévénk gyönyörű képpel játsza le, semmi crosstalk! Semmi 2-3 cm-es eltolódás. Ne haragudj a következő kérdéseimért. Biztosan jól fel van töltve a szemüveged? Én kikapcsolom a tv-t, és csak akkor dugom be a csatlakozót az USB aljatba, ekkor sárgán el kezd világítani a szemüveg lámpája, majd a feltöltés végén elalszik. Biztosan bekapcsolod a szemüveget a 3D-hez? :) A kezdetekkor a férjem segített állítani a 3D-t, rajta a szemüveg én meg csak néha vettem fel. Már vagy negyed órája állítgatjuk, én már egyre dühödtebben kattingattam, mert nekem jó volt, ő meg állította, hogy milyen crosstalkos, amikor kiderült, hogy nincs bekapcsolva a szemüvege. :)) Bocsi, hogy ilyen egyszerű dolgokt kérdezek, de hátha. Az is lehet, hogy el van állítva a tv-n a 3D mélység, Options gomb, azon belül 3D, és ott a mélységnek 0-n kell állnia. Van olyan film, amelyiknél állítanom kellett, mert azzal csökkent a crosstalk, de a legtöbb esetben nulla volt a jó.

A mi tévénken egyébként, úgy érzem, hogy kevés a crosstalk, bár bennem is felmerült, hogy kinek kinek más jelenti a jót. Például a korábban említett Avatárt is tesztelgettem. Az elején, a főszereplő felébred a hibernációból, és a következő jelenetnél egy nagy csövekkel(?) teli alagutat(?) mutatnak. Ennél például nagyon szellemképes tudott lenni bizonyos beállításokkal, most viszont teljes tiszta a kép. A miénken, ha van crosstalk, akkor szürke, vagy sötét színeknél a kép tetején van.

Az a gond, hogy nagyon könnyen el lehet állítani a tv-t. Amikor a 3D-s olimpiai közvetítést el kezdtük nézni, akkor elsőre elég sok volt a crosstalk, majd a scene-ken végigmenve a játék módban volt a legjobb, ennél szintén a sötétebb részeken fent a kép tetején volt áthallás, de más képeken egyáltalán nem, ott nagyon szép volt a kép.

A gyerekekkel mgenéztük a Tintin című filmet az is szinte végig nagyon szép volt, amikor a hajó belsejét mutatták (sok a szürke) ott volt tapasztalható, de azon túl teljesen jó volt. 

Az internetes zenei videók között fent van Sia Clap your hand című száma, azon például csak annyi áthallás van, hogy a háttérben a Sia felirat, mintha - mintha szellemképes lenne, de nagyon oda kell rá figyelni.

Egy nagyon fontos, hogy a motionflownak nem szabad bekapcsolva lennie 3D esetén. 

 

Most hirtelen ez jutott eszembe, de ha tesztelgetni akarsz filmeket, szívesen megnézem, hogy nálunk milyen. Hátha javítani lehetne a helyzeten.

 

Szép estét! :)

Szia!

Előzmény: magnesmalac (422)
magnesmalac Creative Commons License 2012.10.25 0 0 422

Kedves starline!

 

Megnéztem a MIB 3 és golfos bemutatót is. A golfoson valóban van crosstalk, a MIB 3 bemutatóján kevesebb én egyébként észre sem vettem volna ha nem figyelek rá direkt.

 

Viszont hogy ha ezt hívják crosstalk jelenségnek, akkor nem is tudom nálam minek amikor notiról játszok sbs-t.

The pirates Band-nál mértékű volt a crosstalk, hoyg nem is tudom mihez hasonlítani. Minden karakterből volt még egy.(kis tulzással).

2-3 cm-es "szelleme+ volt mindennek. Főleg a sötét részeknél, például a kocsmajelenetben az elején. Az általad javasolt beállítások után is csak kis mértékben javult.

 

Neked milyen mértékű a crosstalk általában? Lehet, eltérőek az igényeink:):)

Előzmény: starline (421)
starline Creative Commons License 2012.10.24 0 0 421

Tudnál konkrét példát írni, mert nekem ott is van olyan, ami crosstalkos, viszont sok a nagyon szép is? A MEN IN BLACK 3 bemutatóban pl. nálam van crosstalk annál a résznél, ahol leugrik a főszerepelő a tetőről. Van egy golfos film, ami szintén eléggé crosstalkos. Kíváncsi vagyok, hogy nálunk rendben van-e dolog. Lehet, hogy igazad van abban, hogy a DUNE miatt jobbak a filmjeim, mert van olyan rövid filmem, amit a tv saját lejátszója akadozva játszott le, a DUNE viszont folytonosan, szépen. A szimulált 3D-vel is azért játszok, a lejátszáskor, mert így rá tudom venni, hogy meglássa, hogy 3D-s filmet kap. Mondjuk ez még nekem is nagyon meredek gondolat, de nálam egy picit javult a helyzet. Hiányoltam a scenek közül egy olyat, hogy 3D-s jelenetet lehessen beállítani, amelynél mindent optimálisra állítana tv, de nincs ilyen, pedig amikor internetes videókat nézünk, akkor nagyon tudja mit kell csinálni. Már nekem is volt olyan érzetem, hogy ezt mintha elrejtenék a felhasználók elől, és csak a megfelelő forrásnál alkalmazná magától a tv. Lehet, hogy üldözési mániám van. :)  

magnesmalac Creative Commons License 2012.10.24 0 0 420

Vannak 3d filmbemutatók az tv internetes tartalmai között. Már biztosan nézted te is őket.

Azok -gondolom- BD, vagy legalábbis ahoz hasonló minőségűek mintha asztali lejátszóról menne egy film.

Ezekkel a videókkal semmi baj nincs. Crosstalknak se híre, se hamva. Nagyon szépek és királyul "kijön" a 3d.

 

Ezért gondolom hogy egy lejátszó megoldaná a problémát.

 

Előzmény: starline (419)
starline Creative Commons License 2012.10.24 0 0 419

Hát sajnálom, hogy nem segíthettem. A BD lejátszóval kapcsolatban azért lehet, hogy érdemes lenne először valakitől kölcsönkérni, mert sajnos a az EX720-as tesztjeiben is a 3D-t hozzák fel negatívumként. Ha viszont úgy látod, hogy azzal sokat javul a helyzet, akkor írd meg légy szíves. :)

Szia!

Előzmény: magnesmalac (418)
magnesmalac Creative Commons License 2012.10.24 0 0 418

Köszi! Közben megatláltam. Sajnos a helyzet csak kis mértékben javult. Végigzongoráztam minden beállítást.
Tényleg javult a helyzet de számomra ez még mindig az élvezhetetlen kategória.
Elég nagyot csalódtam.
Lehet, hogy neked a DUNE HD miatt jó a kép.
Vagy az én HDMI kábelem nem 1.4-es -máshol olvastam, hogy az kell-.

Azt hiszem maradok az eredeti tervnél. Veszek egy lejátszót, bár a DUNE HD-ról is sok jót olvastam.
Igazából ki kéne próbálni mindkettőt, hogy melyikkel milyen eredményt érek el.

Köszönöm a segítséget.

Előzmény: starline (417)
starline Creative Commons License 2012.10.24 0 0 417

Kedves Magnesmalac!

 

A távirányítón van egy Scene nevű gomb ott tudtam állítani, illetve a kép mód beállítását az Options gomb megnyomása utána a Kép menüpontban. Nekem is HDMI-n keresztül megy a médialejátszó, és ott engedi a különböző jelenteket Most nem vagyok otthon, de estére megnézem, hogy pontosan hogy van és még majd pontosítok.

 

Szióka!

Előzmény: magnesmalac (416)
magnesmalac Creative Commons License 2012.10.24 0 0 416

Szia!!

Köszönöm a segítséget!
De a kép üzemmódot nem tudom állítani. Ha HDMI-val össze van kötve a tv és a noti, akkor alapból grafika üzemmód van beállítva és nem tudok mást választani, mert azt írja, hogy nem elérhető a jelenlegi üzemmódban..... :///
Ha tv nézés alatt próbálom állítani akkor meg pedig csak élénk, normál és egyéni mód válaszható..bár akkor legalább lehet.
Te hogyan tudsz választani kép üzemmódot?
Illetve írtad ezt a "scene" állítást. Ilyet nem nagyon találtam. Hol van neked?


Feri

Előzmény: starline (415)
starline Creative Commons License 2012.10.23 0 0 415

Kedves Magnesmalac!

 

Nekünk is ilyen készülékünk van, 40EX721, de ez a tiedtől csak abban tér el, hogy wifire is alkalmas. Én is elég sokat küzdöttem a 3D miatt. Leírom, hogy mit tapasztaltam, de inkább csak sejtések ezek, nem 100%-osak. Mi vettünk egy DUNE HD 101-es médialejátszót, és annak segítségével nézem a filmeket. Általában nagy méretű SBS filmekkel próbálkoztam. Az Avatár volt a fő tesztalanyom. :) (22GB) Észrevettem, hogy bizonyos SCENE esetén más és más lesz a crosttalk mértéke. Valamikor borzasztó rossz, máskor meglepően jó.  Amikor a például az olimpiát 3D-ben néztük, akkor a scene-nél a játék módot választottam, mert szerintem ilyenkor kikapcsol a tv olyan képjavító eszközöket, amelyek lassíthatják a két kép vetítését. Nekem ez vált be a legjobban. Más fórumokon a MOTIONFLOW kikapcsolását javasolták, szerintem is ennek bekapcsolása okozza a legtöbb bajt.

A másik amit tapasztaltam, hát lehet, hogy jó nagy badarság, de mintha működne. Amikor a médialejátszóról nézek 3D-s filmet, akkor mielőtt elindítanám a filmet átállítom a képet szimulált 3D-re mégha nem is 3D-s a kép, majd miután elindítom a filmet, akkor kapcsolom két kép egymás mellettre. Ilyenkor mintha kevesebb lenne a crosstalk.

 

3D - s filemk esetében az alábbi beállításokat használom:

 

Scene Mozi

Kép üzemmód Mozi1

Kontraszt Max

Fényerő 50

Színtelítettség 50

Színárnyalat 0

Színhőmérséklet Meleg 2

Képélesség 50

MPEG zajcsökkentés KI

Pontzaj csökkentés Ki

Motionflow Ki

Film üzemmód Automatikus 1

 

Részletes beállítások

Feket korrekció Ki

Részl. kontraszt kiemelő Alacsony 

Gamma 0

Tiszta fehér Ki

Élő szín Ki

Fehéregyensúly ( Enter után minden 0)

Az összes többi is ki!

 

Íly módon eléggé elfogadható a crosstalk mértéke. Sokszor nincs is. Az esetek döntő többségében a kép felső részén van, főleg szürke színárnyalatok esetén. Az Avatár például nagyon szép egységes, homogén képet ad, és bőven élvezhető. 

 

A nyáron még eléggé rá voltam kattanva a témára, de több 3D-s tévét is megnéztem és másoknál is tapasztaltam crosstalkot, még a passzív LG-nél is. A képeket összehasonlítva pedig eddig a Sony-é a legszebb, a többié nem ennyire tiszta. Egyébként valóban függ a film minőségétől is a crosstalk mértéke, nekem volt olyan filmem, amelyet töröltem is, mert annyira rossz volt. Lehet még játszadozni a a 3D mélység állításával is, de néha akár többször is állítani kell a film folyamán, ami eléggé idegesítő.

 

Fontos, hogy a szemüveg is fel legyen töltve, illetve azt tapasztaltam, hogy hálózaton keresztül való lejátszás esetén is több a crosstalk.

 

Remélem tudtam segíteni. Ha pedig valami nagy badarságot írtam volna, akkor elnézést érte. Itt a fórumon többen is vannak, akik sokkal hozzáértőbbek, mint én. :) 

 

 

Előzmény: magnesmalac (414)
magnesmalac Creative Commons License 2012.10.23 0 0 414

Sziasztok!

 

Sok Forumon feltettem már a kérdésem, de nem kaptam segítséget sajnos sehol.

KDLEX720-as készülékem van.

3d filmek lejátszásánál kezdődik a probléma.

Értem én, hogy a Sony, az üzletpolitikájával azt szeretné elérni hogy jogtiszta filmeket vásároljunk és nézzünk.........tulajdonképpen a 3 hónap "szenvedéssel" már-már eljutottam odáig, hogy -bár már így is sokat költöttem a tv-re, magán a készüléken kívül(szemüveg, kábelek stb...)- bármennyire is sokallom az árát, veszek egy 3d blueray lejátszót....

 

A problémám az, hogy az ugynevezett crosstalk jelenség sbs-filmeknél élvezhetetlenné teszi a filmezést.

Ezen tultettem magam.

Godnoltam, majd majd beszerzek 3d-bd filmeket. Azokat pedig notin keresztül, megfelelő programmal és kábellel lejátszom és tök király lesz....hehe én kis naiv.

Persze ez sem működött. Mivel a tv egyszerűen nem reagált és nem kapcsolt át 3d módba.

 

Nagyon el vagyok keseredve és már tényleg komolyan tervezem egy BD lejátszó vásárlását.

De örök optimista lévén, gondoltam írok, hátha van itt olyan akinek ilyen készüléke van és megosztja velem a tapasztalatait, illetve segít nekem.

 

A kérdések adottak:  -SBS filmek kilőve ennél a szériánál? Crosstalk-al lehet valamit kezdeni?

 - 3d-Bd filmet miért nem ismeri fel a tv?

 

Üdv: Feri 

 

 

 

Xera69 Creative Commons License 2012.10.22 0 0 413

Szia OWO!

 

Köszönöm a tippet, de sajnos nem jártam sikerrel. Én alapból google fiókkal próbáltam mert már csak úgy enged regelni a youtube. Próbáltam végig kisbetűvel, a váltást kék gomb segítségével is meg a pirosal is hátha van külömbség de semmi. Sajna nem megy :(

 

Azért köszönet a jó szándékért!

Előzmény: OWO (412)
OWO Creative Commons License 2012.10.22 0 0 412

Szia!

 

Az nagy baj, ha nem tudsz bejelentkezni, mert hihetetlen világ nyílna meg számodra ;-) . Én már rendszeresen onnan nézek mozifilmeket. A keresőbe csak beírod, hogy "teljes film" és szinte ontja a lehetőségeket. Na persze sok más érdekes néznivaló is van fent csak legyen elég időd rá.

 

Na de térjünk a problémádra. Először nekem sem sikerült, de aztán nekiugrottam mégegyszer, aztán sikerült. Az fontos, hogy kisbetüt használj mindenhol. A betük formáját azt hiszem a kék gombbal lehet váltogatni.

 

Most megnéztem valamit. Kijelentkeztem a Youtuberól, aztán újra be. Ott kérte, hogy vagy hozzak létre egy új youtube accountot vagy jelentkezzek be egy google hozzáféréssel és azt hiszem itt van a kutya elásva, ezért nem tudtam eredetileg sem belépni. Tehát a TV-nél a google hozzáférést adtam meg és máris bent voltam.

 

Nem tudom, hogy tudtam-e segíteni, de azért lécci jelezz vissza!

 

Sok szerencsét.

 

Üdv: OWO

Előzmény: Xera69 (411)
Xera69 Creative Commons License 2012.10.22 0 0 411

Sziasztok!

Nekem egy 32EX520 televízióm van és meg is vagyok vele elégedve. CSak egy problémám lenne, hogy az internetes tartalmaknál, nem tudok bejelentkezni a youtube fiókomba. Mindig elutasít azzal hogy "A bejelentkezés nem sikerült. Ellenőrizze az adatait". Frissen regisztrált fiókkal sem. Ha valakinek van ötlete vagy megoldása kérem ossza meg velem.

 

Előre is köszönet a segítségért.

zbacsko Creative Commons License 2012.10.20 0 0 410

Szia!

Persze, magának a kulturális tartalomnak a korlátozása ügyében maximálisan egyetértek veled.

Lásd:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=118933440&t=9198641

Előzmény: Csekk (406)
zbacsko Creative Commons License 2012.10.20 0 0 409

Szia!

Lényegében csak az "internetes tartalmak" alatti részt befolyásolja, minden más marad, és ha visszaírod a magyar DNS beállításokat, akkor visszajön az eredeti. Szóval semmilyen maradandó, visszfordíthatatlan nincs a folyamatban, nyugodtan próbálkozhatsz. Egyébként vannak régió független tartalmak, ezek maradanak, és vannak régió függőek (most már magyar is), ezek cserélődnek.  A lila ikon megjelenéséig az amerikai DNS-re váltás lényegében csak bővítést jelentett, mivel nem volt magyar specifikus tartalom (asszem olyan 28 helyett 54 volt elérhető).

Előzmény: atis7721 (408)
atis7721 Creative Commons License 2012.10.17 0 0 408

Üdv!

Nekem egy EX720-as tvm van, mivel nem nagyon vágom ezeket a dolgokat az lenne a kérdésem,hogy ha átírom a DNS-t akkor a mostani alkalmazások mellé kapok újakat vagy teljesen eltünnek és csak az újak lesznek elérhetők?

A választ előre is köszi!

Előzmény: zbacsko (404)
OWO Creative Commons License 2012.10.17 0 0 407

bmp78:

Jól gondoltad, valóban a Sony TV képe a legjobb, legszebb. Nekem olyan van, mint amilyet te szeretnél csak ebben minden benne van (hálózatkezelés, 3D). Annak idején akcióban 129480-ért vettem, szerencsém volt. A következő hivatkozáson megnézheted, hogy most mennyiért lehet hozzájutni és hol:

 

http://www.argep.hu/main.asp?suche=KDL-32EX720&x=0&y=0

 

Jó TV, bátran ajánlom. Idáig bárki látta nálam, el volt ragadtatva tőle.

 

Zobacsi:

A külső Winchesterre való felvételről nekem olyan emlékeim vannak, hogy valamit regisztrálni kell a Sony (gyártó oldalán). Vagy a TV-t, vagy a Winchestert, vagy mindkettőt :-) .

 

Én felvételre inkább a számítógépet használom (ha már benne van a TV kártya).

 

the_godfather:

Felvisítottam, mikor teljesen véletlenül megláttam a lila ikont :-))) . Éreztem, ez nagyon jó lesz nekem, mert igazából a már létező külföldiekkel szinte semmire sem mentem. Ennél viszont tényleg sok érdekes dolog megtalálható. Kedvencem (egyenlőre) az MTV Videó archívuma. Kabarék, filmek, elmaradt hiradók és még rengeteg sok érdekes dolog található meg itt (annyi Mindentudás Egyetem, hogy Dunát lehet rekeszteni vele ;-) ).

 

Csekk:

Azt mondod, hogy az internetes böngészője kicsit gázos ;-) ? Akkor nagyon finoman fogalmaztál. Én azt mondanám, felháborítóan rossz a böngészője. Gyakorlatilag az Internetes lehetőségét a TV-nek semmire sem lehet használni. Még az időjárás jelentésnél az animált műholdas felhőmozgást sem tudja megjeleníteni. Azt mondja, kevés a memóriája! Ilyen hiba a Sonytól tényleg égés. Videót a browserrel nekem még nem sikerült megjeleníteni, pedig ma már szinte minden portál, weboldal elengedhetetlen része a video. A hülye vicc jut ilyenkor az eszembe:

- Anyaaa, nézhetem a TV-t?

- Nézd! De be ne kapcsold!

Sony is adott nekem egy Internetezési lehetőséget, de csak nézhetem, mert használni már nem lehet.

 

Hát egyenlőre ennyit.

 

Üdv: OWO

Csekk Creative Commons License 2012.10.16 0 0 406

"Szerintem egyik értelmezés szerint sem lehet ezt a váratlan bónuszt elitélni. "

 

Nem ítéltem el, csupán sajnálkoztam.
Igen Németországban élek. ... és szerintem Magyarország határain kívül él még vagy 5 millió magyar (és egyre többen lesznek) akik talán jó néven vennék ha nézhetnék a szabad magyar tartalmakat.
A neten pld szinte nulla szabad tartalom van, merthogy hiába is van fent a sávszélesség többnyire csak arra elég, hogy azt kiírja, hogy külföldi az ip-d, ... huzzál a francba. (ritka a kivétel)

Európán belül ez a régiózás teljesen kőkorszaki megoldás. Miközben az állampolgárok szabadon lakhatnak bárhol, kulturális tartalmat csak azon régió kiosztása alapján kaphat ahol éppen tartózkodik. Nevetséges. .. Ezzel kb 5 millió magyar anyanyelvű honfitárs ki van zárva.


Előzmény: zbacsko (404)
merQree Creative Commons License 2012.10.16 0 0 405

Szerintem Ő Németországban van, erre gondolt, így értendő.

Előzmény: zbacsko (404)
zbacsko Creative Commons License 2012.10.15 0 0 404

Szia!

"Nem lenne rossz, de így, hogy sajna csak Magyarországból látható, .... :("

Ezzel mi a baj ? Pontosabban mit értesz ez alatt? Az a baj, hogy csak Magyarországon érhető el ez a tartalom, vagy az, hogy ez a tartalom csak magyar ?

Szerintem egyik értelmezés szerint sem lehet ezt a váratlan bónuszt elitélni. Angol nyelvű tartalom eddig is volt, sőt leginkább csak az volt, más országokban/régiókban pedig már eddig is bőven több tartalom állt rendelkezésre, mint nálunk. Lásd:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=118923221&t=9198641

Előzmény: Csekk (403)
Csekk Creative Commons License 2012.10.13 0 0 403

Nem lenne rossz, de így, hogy sajna csak Magyarországból látható, .... :(

 

Én pár hete vettem egy KDL-55HX855 tv-t, és mindennel meg vagyok elégedve kivéve az internetes böngészőjét, .. mert hogy az egy picit gáz. (rengeteg más netes klippet el sem lehet indítani vele. (Lásd pld. clipfish.de video portálon egyet se)

Előzmény: the_godfather (402)
the_godfather Creative Commons License 2012.10.12 0 0 402
Előzmény: the_godfather (401)
the_godfather Creative Commons License 2012.10.12 0 0 401

InternetesTv tulajdonosok!

Frissítsétek az internetes tartalmakat. ("Hálózatok" > "Internetes tartalom frissítése")

Egy új lila ikon alatt rengeteg magyar tartalom lett elérhető.

 

 

 

blg Creative Commons License 2012.10.08 0 0 400

az ilyen felvevős tévék csak a saját beépített digitális tunerjükről tudnak felvenni, külső eszközről nem.

köss rá egy megfelelő antennát, hangold be a MindigTV csatornáit, és azokról fogsz tudni felvenni

Előzmény: Zsobacsi (399)
Zsobacsi Creative Commons License 2012.10.07 0 0 399

Sziasztok!

TV-m KDL 40EX525-ös. Egy 2,5"-os winchestert szeretnék rárakni, hogy rögzítsem a műsorokat, néha nem bírunk fenmaradni, hogy befejezzünk egy filmet. Felismerte, megformáztam a winchestert. A műsort viszont nem rögzíti. Hiába nyomom a REC gombot, hibaüzent. Olvastam, hogy digitális adást tud csak felvenni. T-Home-on keresztül jön az adás, én ezt digitálisnak gondolnám. A set-top box hdmi-n van csatlakoztatva a tv-hez, winchester pedig a tv, hdd-s usb-jébe. Segítenétek, hogy mi lehet a gond? A legegyszerűbb megoldást elvetettem, a T-Home-tól kérhetnék winchesteres set-top boxot, de a havi 1000 Ft sok éven keresztül jóval több lenne mint ez a winchester a maga 10.000 Ft-os árával. Bár végül lehet, hogy a laptopnál fog kikötni az eszköz :-(

Köszönöm a segítséget!

bmp78 Creative Commons License 2012.09.19 0 0 398

Sziasztok!

 

Mostanság szeretnék Tv-t vásárolni, nincs nagyon tapasztalatom ebben a témában (eddig csak képcsöves tv-m volt), ezért szeretnék kérdezni.

A családban van 2 led-es viszonylag alap típus, egy LG és egy Samsung 82 cm-es, de egyik képe sem jött be nekem igazán, mindkettő "úszik" a gyors mozgásoknál, a Samsungnak pedig rettentően kontrasztos (bárhogy állogattam) és darabos a képe.

Pár nagyáruházat meglátogattam, számomra a legjobb képminőséget egy Sony Bravia 32ex720 nyújtotta, feltűnően szépek voltak a mozgások, 145-ért adják.

Viszont nem kellenének az internetes, 3d-s "sallangok", DVD--t is ritkán nézek,, a TV-t TV nézésre használnám, a netezére pedig a computert, a 3d egyenlőre nem érdekel.

Ahogy olvasgattam, az új Tv-k élattartama meg sem fogja közelíteni a régebbiekét (pl. a most is használatban lévő hibátlan, legalább 10 éves Philips 32pw9761/01-ét), ezért nem akarok 150e-nél többet beleinvesztálni egy komolyabba, ami esetleg egy kínai kondenzátor miatt 2 év alatt tönkremegy.

Azt szeretném megkérdezni, hogy 82cm-es méretben melyik típust ajánlanátok, ami a legjobb képminőséget adja, esetleg létezik-e jobb a Sony-nál ebben, vagy olcsóbb kategóriában, ami betekintési szög, képminőség, frissítés, stb. terén jobb, mint az átlag, a számomra felesleges opciók nélül.

Köszönettel: Kr

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!