A magyar központi költségvetést, és egészében az államháztartást irányító döntéshozók az elmúlt évtizedek bevált gyakorlata szerint a bevételi oldalt (az állampolgárok terheit) próbálják meg ezúttal is növelni a korábbi fiskális egyensúlytalanság oldására. Mindeközben a sikeres stabilizáció alapja a kiadási oldal szerkezetének, tartalmának tartós átalakítása, ám ezekről ma Magyarországon nincs kialakult elképzelés, sem szakmai konszenzus. Valamint arról sem, hogyan lehetne a kiszámíthatóságot és az átláthatóságot érdemben javítani, ezáltal is hozzájárulva az államháztartási fegyelem javulásához és a hiány érdemi csökkentéséhez.
Célunk, hogy ez a topic megindítsa ezt a szakmai vitát, közös platformot kínálva különböző érdeklődésű és hátterű szereplőknek. Hosszú távon reméljük, hogy a fórum kinőheti magát akár ilyen jellegű szakmapolitikai döntések társadalmi normakontrolljává is. Várjuk mindazon hozzászólásokat, akik az államháztartási kérdésekhez közgazdsági, jogi, szervezési, intézményi javaslatokat szeretnének fűzni, szigorúan párt, vallás, és egyéb fanatikus meggyőződés semleges alapon. Kérjük, hogy az állításokat és javaslatokat indokolják meg a szerzők, bizonyítva a javaslat költségvetési egyenleget javító hatását. Amennyiben egy-egy vita nagyon speciális szakmai irányba megy el (ilyen lehet pl. a gyógszer-, vagy az energiaár támogatás), akkor arra külön topicot indítunk.
Javasoltam három tagot (jegybankelnök, ÁSZ elnök, jövő generációk ombucmannya), akinek megvan a saját apparátusa, és amely apparátusok már most is hivatalból foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel tehát nem kell új hivatalt felállítani.
kicsit szétcsúszott a formázás, de jól értem, ezt te mondod:
"vagyis elkezdődhet (elkezdődött) egy végtelen hosszú vita a konkrét szabályokról, korlátokról, azok helytelenségéről / rugalmasságáról, túllépések esetén alkalmazható intézkedésekről vagy azok hiányáról stb... :-(((( "
ez az ország a mutyizások földje. már rég svájc lenne itt ha nincs mutyizás.
Ebben az országban mindenki szarik mindenkire, a politikusokat leszarja az ország, ugyanúgy a saját jólétükkel és hatalmi pozíciójukkal törődnek mint itt bárki más.
Kínában 1 év alatt 40000 km autópálya épül, 7 sávos, itt meg az M0-sal szarakodnak, pedig csak a vasúti körgyűrű alatt/mellett kelett volna vezetni, de akkor ugye nincs kisajátítás és az akkor már nem üzlet.
A 3-as metrót meg ferihegyig nem hosszabbítják pedig 1000-ed annyiba kerülne mint az a szaros 4-es metró, ehelyett meg onnan 300 méterre az út másik oldalán szarakodnak állomással.
Ha meg van egy új vonat összefirkálják a suttyók, meg mindenhol elárasztja az illegális szemét az országot.
A költségvetés felboncolását tervezzük wiki úton, civil jelleggel, kritikai, felvilágosító, tényfeltáró és deliberatív céllal. A résztvevők főként wikipédisták, vezető közgazdászok, közgazdász hallgatók. Az exkluzív társaságban szívesen látjuk az index idevágó klubfórumainak mívelt közönségét, a késeikkel együtt.
Akinek van kedve ehhez csatlakozni, további infót adok emailben.
A cikk elfeledkezik arról, hogy az első 'nulla bázisú tervezés'-i kísérletet az Orbán kormány tette meg, szintén teljes bukássa. És nemcsak (sőt, főleg nem) a bürokraták hozzá nem értése a fő gát. Éppenhogy az a fő gond, hogy a bürokraták simán lenyomják a vezetőiket.
Látszólag szintén nagyon egyszerű lenne a pártfinanszírozás - viszont, kósza hírek szerint, nagyon üres az egyik fél kasszája - addig nehezen várható, hogy legyen konszenzus. De melyik oldalról?
Mert ha igaz valakire, hogy nagyon üres a kassza, akkor épphogy igen érdekelt a transzparencia megteremtésében, hogy így is csökkentse a másik fél nem hivatalos forrásból meglevő előnyét.
Huh, nagyon kemenyen nyomjatok, hozza sem tudok szolni... (Raadasul a hulye francia billentyukon nem igazodok el! :o))
Igazabol az elobb is azt akartam jelezni, hogy a kozpenzugyi torveny, neg a korrupcio ellenes harc kb. annyira eredmenyes, mint vizes borogatas barmilyen betegseg ellen - talen kicsit enyhiti a fajdalmet, de nem segit legyozni azt.
Ami valoban segietene, ha a politika alkotast megvaltoztatjuk - es akar meglepoen kis koltsegekkel is komoly eredmenyekhez jutunk - bar pl. a zsiros penzeket lenyulok veszthetnek a bizniszen... Es mivel meg ciklus elejen vagyunk, en meg adnek sanszot a mostani kormanynak, hogy lep ebbe az iranyba.
A dolog nem csodafegyver, csak annyit igenyel, hogy alternativakben gondolkozzunk. Pl. Kell a 4-es metro Budapestnek? Vagy inkabb vasuti alagut? Vagy meg 2 hid? Vagy tobb busz? Tobb buszsav? Vagy parkolasi dij egysegesites? Vagy lampa-atallitas? Stb...
Legfeljebb annyit tehetek meg, hogy én ide (is) írok.
De megmondom teljesen őszintén, kevés értelmét látom.
Ugyanis Gyurcsány szövegén kívül senki semmit nem mond a 2009-es évről. Gyurcsány pedig beteges hazudozó (sajnos), vagy ha úgy jobban tetszik, mondja, ami eszébe jut. Ami az adott helyzetben jónak hangzik. Mivel különben intelligens, ezért sokan és sokáig hisznek neki.
Pénzügyileg 2009-re komoly lazítást, 2010-2011-re visszaszorítást várok.
A magyar kvt és közösségi szolgáltatás pályát angol mintájúnak látom (Gyurcsány sokat tanult Blairtől), azaz a közjavak folyamatos erodálása mentén nagyon jelentősen csökken a közfinanszírozás volumene. Ez a folyamat kb. 2004 óta tart, de eredménye csak lassan válik láthatóvá, mert a folyamatos lepusztulás mindig csekély változás tegnaphoz képest. Kórházi példa (megtörtént): nincs papír a köz WC-ben - nincs kéztörlő papír az orvosi mosdóban - nincs WC papír az orvosi mosdóban - nincs tartalék A4 papír a nyomtatóhoz - nincs tartalék papír az EKG-hoz - 3 napja nincs papír az EKG-ban - újraélesztési kísérlet EKG nélkül. 2-3 éve kezdődött, a legutóbbi állomás februárban volt.
Ez az erodációs pálya hosszabb távon igen magas társadalmi költségű, mert egyfelől rontja a munkaerő reprodukciós képességet, csökkenti a termelékenységnövekedési nyomást, másfelől a közjavak újratermelési szükségessége a későbbiekben megjelenő jelentős terhelést fog okozni.
Persze elképzelhető, hogy a közjavak alacsonyabb szintje állandósul és ez az alacsonyabb fenntartási költségek miatt akár kedvező is lehetne - ekkor azonban fel kell adni a szociális biztonsági és esélyegyenlőségi illúziókat. A közjavak alacsony szintje mellett ugyanis nem képzelhető el, hogy pl. a középosztály megelégszik az elérhető közszolgáltatásokkal, jobb iskolát, orvost, stb. szeretne. Ezért képes és hajlandó is lenne fizetni (co-payment széles körben) - de ezzel vége az egyenlősdinek.
Kb. stimmel. Ebből én kérek 1mrd-ot, mert ha megcsináltam, igen hosszú időre el kell mennem az országból. :) De mivel ez ilyen pálya, nyilván se nekem, se másnak nem adják oda. Nehogy véletlenül meglegyen. :(
Gratulálok, nagy felfedezés. Az ÁHT-ból korrupció és strukturális okokból kimenő pénz az összes intézményi költésnek 10%-a lehet, azaz évi 200-300 mrd. Ennek legfeljebb fele fogható meg - de nem elsősorban törvénnyel, hanem főleg informatikával, kisebb mértékben eljárási transzparenciával.
egy 2006 tavaszan keszult PM-es hatteranyag azert elerheto az Allamreform bizottsag honlapjan egy uj (programalapu) koltsegvetesi rendszerre torteno atteres kerdeseirol (de az mas kerdes, hogy ez az irany pontosan milyen mertekben resze a jelenlegi elkepzelesnek).
Paper nincs, infó van. Ez a tavaly nyári/őszi nekibuzdulás folytatása. Akkor kormányhatározat született a kvt intézmények központosított könyveléséről 2007. jan. 1-i határidővel, amit persze nem hajtott végre senki, mert -mint látod- csak most találják ki a hogyant.
Meg nem mondom, hogy ez jó-e. Az elvek megfogalmazása nem volt 100%-os, az eredmény 0-200% között minden lehet.
1 apróság: a feladatfinanszírozásnak (0 bázisú tervezés) az Orbán kormány is nekiugrott - majd lepattant, mert nem lehet megcsinálni. Bajáék még nem jöttek rá, úgy látszik, nekik tovább tart. Ha végigerőltetik (Bajából kinézem), akkor az nagyon szar lesz. Pontosabban a kvt-nek nagyon jó tud lenni, mert 'kifelejtenek' egy csomó tételt, megtakarítanak ezerrel - irdatlan államigazgatási felfordulást okozva.