Keresés

Részletes keresés

bk_barát Creative Commons License 2015.02.07 0 0 183456

Ez a Krisz gyerek ráér egész nap mások bajával foglalkozni? Addig ki gyötri a jónépet a kondi teremben? A kis Enikő meg már nappal is a Rózsában dolgozik? Nem kéne a kórházban lennie?

Amúgy Krisz jól beosztja a nőket magának, jótékonykodik egy sort Encikével, aztán ágyba bújik Zsófival.. http://rtl.hu/rtlklub/ajanlo/2015-07-baratok-kozt

Alizka meg mégis csak bevállalt vmit a végén?

Mazsola0070 Creative Commons License 2015.02.07 0 0 183455

Szerintem egy darabig nem szállnak le erről a vonalról (bár tényleg szürreális, hogy egy középkorú, sokat megélt nő, akinek már felnőtt gyereke is van, úgy viselkedik, mint egy 16 éves szüzike a rózsaszín lányregényekben),  úgy tűnik agyament Gőzeke még a társasági részesedését is eladatja faszfej Lacával, hogy aztán pár óra alatt eltapsolják minden vagyonukat az "álomesküvőn".

 

Arra azért kíváncsi vagyok, hogy az idióta rögtön odaadja-e Ágnesnek a részesedését, vagy legalább lesz annyi esze, hogy megkérdez mindekit, ki ad érte többet.

 

 

Előzmény: igolkin (183449)
tulipan001 Creative Commons License 2015.02.06 0 0 183454

Azt jól gondolod, hogy én nem..... de Laci esetében várjuk ki a történet végét....

Előzmény: v_peti (183453)
v_peti Creative Commons License 2015.02.06 0 0 183453

Mivel Laci úgysem költ reklámra, neki elég annyi, hogy kirakta a bolt ajtajára a cetlit, ezért nem valószínű, hogy túl mesziről rendelnének. Te sem fogsz pizzát rendelni Újpestről, ha Nagytétényben laksz.

Előzmény: tulipan001 (183451)
crossfire1 Creative Commons License 2015.02.06 0 0 183452

sztem azért, mert a fiatalok/vagy csak Alíz Nórához, az ügyvédhez rohantak segítségért.

Előzmény: bk_barát (183450)
tulipan001 Creative Commons License 2015.02.06 0 0 183451

Ezzel a házhoz szállítással az lesz a gond, hogy a földrajzilag :-)  nincs behatárolva. Ha a a város különböző szegleteiből rendelnek tőlük egy-egy  pohár tejfölt, akkor nem lesz gazdaságos az új biznisz....

bk_barát Creative Commons License 2015.02.06 0 0 183450

Pont ezt nem értem, hogy miért Nórának? Ráadásul a 3 napos előzetes szerint Nóra féltékeny lesz. Ugyan miért? Robi, de még Miki se érintett a dologban, Ádi meg már rég a multé..

Előzmény: v_peti (183448)
igolkin Creative Commons License 2015.02.06 0 1 183449

Legalább egy olyan adás lehetne már, aminek a fele nem azzal megy el, hogy a veretes múltú, üdefiatal gizi, flancos, szűzfehérruhás, rohadt drága esküvőért nyavalyog!

Olyan szürreális ez az egész...

v_peti Creative Commons License 2015.02.06 0 0 183448

De ugye nincsenek véletlenek, így pont a házban derülhetne ki a leghamarabb a dolog. De az előzetesből látszik, hogy Zsóti, az SD-kártyát odaadta Nórának.

Előzmény: v_peti (183447)
v_peti Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183447

A házban nem, de a való életben is előbb-utóbb kiderül, ha valaki pornózik vagy qrvának áll.

 

Előzmény: Juliska és a Farkas (183442)
B.GY Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183446

Egyre szánalmasabb ez a sorozat.Én már nem is szívesen nézem,csak hát már megszoktam:)Néha hála istennek elalszom rajta.

Jay Gatsby Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183445

Úgy látszik, a Rékasi csak előkészítette a terepet az Ádámnak meg az Alíznak az elszólásával (hogy az Alíz hova menjen), mert pontosan tudta, hogy az Alíz nem fogja megtenni. Most Ádám utána megy, dugnak, a kamera felveszi, a Karcsi meg utána begyűjti a felvételt és zsarolni fogja őket.

Törölt nick Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183444

Bözsi mama inkább azt a rengeteg befőttet adná el "házias termékként" a kisboltba betérőknek. Jobban keresne vele, mint amennyit spórolna a törött nyelű seprű lenyúlásával. :-)

DAttis Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183443

Én is már ott tartottam :P  Sajnáltam

Amúgy úgy tűnik csak a BK univerzumban ahogy szokták itt írni lehet Zsolt ilyen genya uzsorás, a valóságban úgy üldözik az ilyen alakokat (a híradókban egy időben sokat volt szó itt kaptak el uzsorást, amott bukott le egy másik).
"Zsóti bá" meg olyan gátlástalan lett ebben, csak nem tud a bűnöző bőréből kibújni :P 

Előzmény: Magdi60 (183432)
Juliska és a Farkas Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183442

Szerintem ne matekozzunk. Ha a történethez nagyon hűek akarunk lenni, akkor Lucának is kéne lenni valamennyinek, amilyen sikeres póló- és egyébb cuccokat csinált. De ha neki nincs, vagy anyuci nem akar kérni tőle, akkor sem jön nekem egyenesen az a megoldás, hogy szét kell tenni a lábam idegeneknek, kamera előtt, ahelyett, hogy kérnék bárkitől a házban, mondjuk takarításért cserébe, vagy normál kamatra, vagy kérnék Szabitól, vagy bármi. De leginkább szólnék a pasimnak, hogy Te bakker, ha nem fizetünk valahogy, engem szitává szeretnek egy Zsolt-féle light pornóban, szóval tegyük össze amint van, vagy oldjuk meg valahogy.

 

És Alíznak mi a legnagyobb morális problémája: van egy tetkója, amitől felismerhetővé válik. Ebben a házban egyébként mindenki pornót néz, hogy Alizkának ennyire kell félnie, hogy megdől?  

Előzmény: v_peti (183441)
v_peti Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183441

Az kizárt! Az 300% lenne, ennyit még a maffiózók sem kérnek.

Előzmény: ARic (183440)
ARic Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183440

neeem! csak a kamat havi 30000 :)

Előzmény: v_peti (183439)
v_peti Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183439

Még akkor sem annyira kifizethetetlen a havi 13 ezer forint.

Előzmény: ARic (183437)
cyber.greg Creative Commons License 2015.02.05 0 1 183438

Bözsi mama logic: rengeteget lehet spórolni, ha házilag készítünk olyasmit, amit amúgy nem vettünk volna meg :)

ARic Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183437

az évi 30%, de ebben az esetben gondolom HAVI 30%

Előzmény: v_peti (183436)
v_peti Creative Commons License 2015.02.05 0 1 183436

Ha azt vesszük, hogy 100 ezer forintot vonnak le tőle egy év alatt, és állítólag 30% a kamat, akkor havi 11 ezer körül lenne a levonás, azt meg nem igaz, hogy nem bírja ki!

szévike Creative Commons License 2015.02.05 -1 0 183435

Tulajdonképp én ingadozom ezzel a sajnálattal, nem tudom eldönteni, hogy sajnálni való-e. 

Hogy lehet egy minimum harminc /már a gyerek életkorából itélve/ éves nő ennyire gyermeteg, felelőtlen, béna és buta. Főleg azok a közeliek, azokat szeretném feledni. Azok mindent elmondanak.

 

A lányának sokkal több esze van, és az élethez való érzéke.

Előzmény: Magdi60 (183432)
v_peti Creative Commons License 2015.02.05 0 1 183434

Na de egy filmért kaphat egy 100-ast Alice, de 300-at azért nem! 50 a kártyaleolvasó és 150 a gép. Szóval a dolog eléggé érdekes lesz!

 

Előzmény: bk_barát (183433)
bk_barát Creative Commons License 2015.02.05 0 0 183433

Zsóti azért fújta meg az Alizra bízott kamerát, hogy szegény még szerencsétlenebbnek érezze magát. Ez be is jött... Ettől fúggetlenül hülye lenne visszadni... :P

 

Nem tidom mit akarnakl kihozni a Bözsiék féle befőttes szállból, vagy csak vmivel ki kellett az időt tölteni?

Magdi60 Creative Commons License 2015.02.04 -1 0 183432

Alízt már már lassan sajnálni kezdem.

v_peti Creative Commons License 2015.02.04 0 0 183431

Eddig minden kamaszkorú szereplő az elején bajkeverő volt, vagy önfejű, de később mind hozzáidomult a többiekhez.

Előzmény: bk_barát (183418)
Bomc Creative Commons License 2015.02.04 0 1 183430

Balta meg Fasír...melyik túlképzett találja ki ezeket a neveket?!

bk_barát Creative Commons License 2015.02.03 0 0 183429

Zsoltnak most nincs más embere, mint ez a szerencsétlen Fasírt, aki még bunyózni sem tud? Hát ez elég halvány a "biztonsági cég"-hez, vagy most már csak pornóban utazik?

Törölt nick Creative Commons License 2015.02.03 0 0 183428

Azért egy jelenetet megért volna, ahogy a Lali vőlegény legépeli a zsolti sameszát...

igolkin Creative Commons License 2015.02.03 0 1 183427

Tulajdonképpen mindegy...

Színvonal lassan detto...

Előzmény: szévike (183426)
szévike Creative Commons License 2015.02.03 -1 0 183426

Bocsánat, eltévedtem. Felejtsétek el.

Naná, hogy nem ide szántam.

 

 

Előzmény: szévike (183425)
szévike Creative Commons License 2015.02.03 0 2 183425

Itt a délutáni hozzászólásokban szó volt róla, ha Laci lesz a kiválasztott, akkor kit fog kihívni. Többféle variációban volt érv, hogy x-et, vagy y-t, azért, hogy eltakarítsa Edina útjából.

 

Már miért lenne ez a célja? Azért mert szereti Edinát? Szereti, mert azt mondja?

Haggyuk már!!!

Aki a másikat valóban szereti, nem úgy néz rá, mint egy marék kukacra, és nem mordul rá utálattal az összeszűkült szemében. Igaz, hogy ezek a mondatok és gesztusok csak a kontrollálatlan reagálásaiban fordulnak elő. A nyugiban és a riportban összeszedi magát és elmotyogja a hősszerelmes monológjait.

 

Ha nem is egy észlény, de azért annyi megragadhatott benne, amit elmondott neki Edina már százszor: ez egy egyéni játék. 

Törölt nick Creative Commons License 2015.02.03 0 0 183424

 

Azért Ági tényleg dob a színvonalon!

 

Tetszett, amikor beszólt a pujhosnak, hogy neki a 4%-ával biztos mindegy mennyi az osztalék, ezért söpröget...

 

Egyébként miért ne söprögethetne tisztességesen, ha ennnyire "hajtott" a közös képviselői állásért?

 

 

Bomc Creative Commons License 2015.02.03 0 1 183423

Miki visszahívta őket mert "nagy gáz van", erre megállnak házat nézni. Közbe Miki megoldja a dolgot.  OMG

 

 

DAttis Creative Commons License 2015.02.03 0 1 183422

Ez az Attila-Juli páros a hirtelen ötlettől vezérelt bemegyünk egy elzárt eladásra váró ingatlanba és ott futkározunk néhány kört egy vicc volt.

Miki-Laci akciója is, Miki karaktere ennyire átment a lúzerbe (ahogy lentebb fogalmazták már) hihetetlen :(

Előzmény: Juliska és a Farkas (183421)
Juliska és a Farkas Creative Commons License 2015.02.02 0 1 183421

Annyira unalmas, gyenge, erőltetett, idióta, hiteltelen, nézőt hülyének tekintő volt ez a mai (és nagyjából az összes múlt heti) epizód, hogy az már fáj :(

 

Jay Gatsby Creative Commons License 2015.02.02 0 1 183420

Miki&Laci: A két lúzer összefog!
Lehetne egy filmcím is...

Generic Jingle Creative Commons License 2015.02.02 0 1 183419

Azt soha nem értettem a BK univerzumban, hogy a színész cseréje miért eredményezi egyben a jellem cseréjét is, lásd pl. Tilda, Linda, Peti, Mónika...

Előzmény: bk_barát (183418)
bk_barát Creative Commons License 2015.02.02 -1 0 183418

Enikő attól fél, az új orvos esetleg alkoholos befolyásoltság alatt foglalkozik a betegekkel. Ez különösen akkor lesz rémisztő, amikor olyan páciens kerül a doki keze alá, aki Enikő számára nagyon kedves.

Csak nem Krisz, akit Zsolt emberei úgy összevertek, hogy korházba kellett vinni?

Bözsi és Péter ellenfelek lesznek, és Péter megkérdőjelezhető módszerekhez folyamodik.  

Amióta nem Barna Zsombor játsza Petit, ez az első eset, hogy nem tisztességes és jóindulatú... Visszatér a régi bajkeverő karakter?

 

Navorsky Creative Commons License 2015.02.02 0 1 183417

-SPOILER-

 

2015. február 16.

 

Aliz új ötlete miatt összetűzésbe kerül Tóbiással. Hogy sikerül az együttélés Zsófinak, Tóbiásnak és Tóbiás anyukájának? Meddig megy el Vilmos, hogy örömet okozzon Bözsinek? Zsolt úgy érzi, elárulta az öccse, és egy percig sem tétovázik, hogy elégtételt vegyen. Enikő attól fél, az új orvos esetleg alkoholos befolyásoltság alatt foglalkozik a betegekkel. Ez különösen akkor lesz rémisztő, amikor olyan páciens kerül a doki keze alá, aki Enikő számára nagyon kedves. Miklós és Róbert között tovább folytatódnak a játszmák. Vajon ki nevet a végén? Bözsi és Péter ellenfelek lesznek, és Péter megkérdőjelezhető módszerekhez folyamodik.

Bomc Creative Commons License 2015.02.01 0 1 183416

Ezek tényleg qvák... Zsófi egy bundáért kefélt, Alice meg tartozás miatt

Törölt nick Creative Commons License 2015.02.01 0 0 183415

Nem tudom, Ádámmal eddig hogyan csinálta? Gondolom teljes sötétségben, vagy ruhában, ezért hiszi azt: nem lesz felismerhető? Esetleg, ha Ádi nem néz felnőttfilmet.

Előzmény: bk_barát (183410)
bk_barát Creative Commons License 2015.02.01 0 0 183414

Csak az a gáz, hogy tuti, hogy Ádi előbb utóbb megtudja... És akkor vége az idillnek. Persze ő is csinált ronda dolgokat korábban, de akkor se fog örülni, meg azért se, mert Aliz titkolózott előtte, ami tényleg nem logikus. Sztem neki azért van pénze, pl. mikor Csengék eladták a lakást, szó volt róla, hogy ő kaphatna banki hitelt, vagyis annyira csóró azért nem lehet..

Előzmény: B.GY (183413)
B.GY Creative Commons License 2015.01.31 0 0 183413

Mindegy neki kivel csinálja :) 

Előzmény: bendeguz90 (183412)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.31 0 0 183412

Mivel nem Ádámmal csinálja az annyira nem fog tetszeni neki. 

Előzmény: sevilacus (183411)
sevilacus Creative Commons License 2015.01.31 0 0 183411

az menni fog neki....nem kell hozzá ész

Előzmény: bk_barát (183410)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.31 0 0 183410

http://rtl.hu/rtlklub/ajanlo/2015-06-baratok-kozt

Úúúúú ez tényleg nagyon durva! Szegény Alízka.. :(

bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.31 0 0 183409

Az még hagyján, hogy nem tudja elrendezni a kérdést, de Attilát hívja fel, hogy rendezze le Ágit! Attilát! 

 

Jó mondjuk rendeződött a viszonyuk (vagy legalábbis ezt gondolom), de az Miki számára a vég, hogy Attilát kellett felkérnie, hogy rendezze le Ágit. 

 

 

Előzmény: Mazsola070 (183404)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.31 0 0 183408

Azt hittem, hogy Máté el fog tévedni és ebből valami bonyodalom, de úgy tűnik, hogy egyedül hazatér. A kérdésedre a válasz: Mert buta, mint a föld. 

Előzmény: bk_barát (183407)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.31 0 0 183407

Zsófi minek vállalta be Mátét, ha most is kizárólag Krisz visszahódításán jár az esze?

v_peti Creative Commons License 2015.01.31 0 0 183406

Ez az, amit én sem értek! Biztosan nem akart megyematricát venni Attila. Na de ez meg hülyeség! Simán leforgathatták volna ezt a Budaörsi benzinkútnál, kinevezve Letenyének, vagy legalább Zamárdi környékének!

Előzmény: DAttis (183405)
DAttis Creative Commons License 2015.01.31 0 1 183405

Hülye kérdés

Attiláék ugye Olaszországba (Comoi tó) indultak?

Hogy a faxba kerültek egy Istenhátamögötti útszakaszra erdő mellé, ahol Julinak pisilni kellett??? :D


Ja egyébként beszarás, hogy Attila hogy be tud gerjedni, megdönti az asszonyt a konyhaasztalon, a fürdő szobában is próbálkozott. Ő lesz a sorozat csődöre, még Ádámot, Zsoltit is lepipálja :D :D  

Mazsola070 Creative Commons License 2015.01.31 0 0 183404

Sőt, a tegnapi részből az is kiderült, ha egy cégben részesedésed van, nem csak te mehetsz oda dolgozni, hanem odaviheted a rokonságot is......

 

És akinek magasabb a részesedése, az mondja meg, ki dolgozhat a cégnél.... Ennyi erővel az Ágnes miért nem rúgta ki Májkit?

 

Vazze, az írók nem érzik (még ha - mint ez már sokszor kiderült - a joghoz nem is értenek), mekkora egy nettó faszság, amit összehordanak?

 

Ha már ennyit baszakodnak ezzel a rohadt céggel, legalább íratnák be őket egy "Fél órában a társasági jogról BK forgiknak." gyorstalpalóra...:))

 

 

Azt meg, hogy ezt a helyzetet az ügyvezető által a cég vezetésével megbízott Májki miért nem tudta lerendezni, szintén nem értem. Tényleg egy beszari nyúlbélát sikerült csinálni a Májki karakterből.

Előzmény: v_peti (183403)
v_peti Creative Commons License 2015.01.31 0 1 183403

Na ja, holnap veszek egy MOL-részvényt, és besétálok 100halombattára a finomítóba. Azután ha a biztonsági őr hepciáskodik, akkor képébe tolom a papirost. :)))

Előzmény: cyber.greg (183396)
Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.30 0 0 183402

Milyen poén lenne, ha egy nagy cég több ezer részvényese egyszerre akarna bemenni a céghez.

Előzmény: cyber.greg (183396)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.30 0 0 183401

"Bűnözők közt"

 

:DDDDD

 

 

 

"Gondolom az elkövetkező időszak arról fog szólni, hogy a lopott (sikkasztott) pénzt ellopó Májkitól Ágnes hogy lopja vissza a lopott pénzt."

 

Májki is egy jó nagy balfék, hogy a maradék pénzt  nem viszi ki Svájcba. 

Előzmény: Mazsola070 (183400)
Mazsola070 Creative Commons License 2015.01.30 0 1 183400

Jól tudod, de a BK-ban az ilyeneket pont leszarják. Ennyi erővel Laca is bemehetne, hogy na ő akkor mostantól itt fog dolgozni.

 

Gondolom az elkövetkező időszak arról fog szólni, hogy a lopott (sikkasztott) pénzt ellopó Májkitól Ágnes hogy lopja vissza a lopott pénzt.

 

Bűnözők közt...... 

 

 

Előzmény: cyber.greg (183396)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.30 0 1 183399

Ádámnak honnan lenne kölcsönadható 100.000 Ft.-ja? A lakás rezsijét is mindig úgy szedi össze, mintha egy pillanatot sem tudna várni a pénzre. Csóró az a gyerek, elhiheted, a "fotózása" nem hozhat sokat a konyhára.

Előzmény: v_peti (183395)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.30 0 0 183398

Nem a kutasnak tartozik, hanem Zsoltnak, de nem akarja elárulni sem Ádámnak, sem a Nagyanyjának, mekkora hülyeséget csinált, hogy Zsolttól uzsora kamatra kért kölcsön.

Előzmény: v_peti (183393)
Bomc Creative Commons License 2015.01.30 0 0 183397

Süttethetnék a hasukat életük végéig egy tengerparton a 300 millióból, ehelyett inkább azon a kis szar cégen marakodnak

cyber.greg Creative Commons License 2015.01.30 0 1 183396

Mert a BK-univerzumban minden máshogy van és túl kell bonyolítani.

 

Apropó, itt van pl Ági üzletrésze. Nem vagyok szakértő, de mintha úgy rémlene, egy cég résztulajdonosa nem feltétlenül jogosult csak úgy bejárni a cég irodáiba, ha nem alkalmazott.

Előzmény: v_peti (183395)
v_peti Creative Commons License 2015.01.30 0 0 183395

Na de ott volt Ádám, ő miért nem hitelezett neki? Ő tudta, hogy Alice-nak nincsen rá pénze, hogy kifizesse a kutast:

Előzmény: cyber.greg (183394)
cyber.greg Creative Commons License 2015.01.30 0 1 183394

Nem tartozik a benzinkútnak, ezt csak mondja mindenkinek, mert nyilván nem akar dicsekedni az uzsorás kőcsönnel.

Előzmény: v_peti (183393)
v_peti Creative Commons License 2015.01.30 0 0 183393

Melyik elmeroggyant írta a benzinkutas szálat?

 

A múltkor mintha az lett volna, hogy kifizette Alice a 100 rugót, ezért kért Zsolttól kölcsönt. Na de ha kifizette, akkor most miért is tartozik egy 100-assal a kútnak? Ha meg még tartozkik a kútnak, akkor mire kérte Zsolttól a kölcsönt? Na meg a kutas éppen azért tartotta ott Lucát, hogy fizessen Alice, meg a végén egy papírt is aláiratott, hogy nem tartozik semmivel. Akkor most ez hogyan is van?

Most már csak Zsoltnak tartozhat, mert felvett 100 rugó előleget, amit szépen lassan kamatostul vonogat le neki Zsóti bácsi.

Na de mennyit is? Ha 100 rugót vett fel, és 30% a kamat, ami uzsorakamat. Na meg miért nem Ádám hitelezte meg neki, elvégre ő a pasija nem?

Ennél idiótább szálat régen láttam már a BK-ban!

janderka Creative Commons License 2015.01.30 0 0 183392
bk_barát Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183391

Azért a népszerúsége nem csökken (ha hinni lehet a statisztikáknak). Nem hiszem, hogy abbahagyják..

http://rtl.hu/rtlklub/media/berenyiek-taroltak-a-harmadik-heten-a-sorozat-minden-epizodja-a-nezettsegi-lista-elmezonyeben

 

Előzmény: bendeguz90 (183390)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183390

A sorozatnak valóban nem ártana egy ráncfelvarás, de nem hinném, hogy az RTL levágná az aranytojást tojó tyúkot. 

 

 

Szerintem az , hogy a sorozat lecsúszott részben Kalamár felelőssége is. 

Előzmény: Jay Gatsby (183389)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183389

Mert az egész egy vicc. A sorozat színvonala egyre lejjebb süllyed, szánalmasabbnál szánalmasabb jelenetek, történet, "színészek". Nem véletlen, hogy a Kalamár lelépett. Érezte a végét. Meg is lesz az.

Előzmény: bendeguz90 (183387)
DAttis Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183388

Novák Laci megint sikereket halmozott az "új biznisszel" :D 

bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183387

Ezt miből gondolod? 

Előzmény: Jay Gatsby (183386)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183386

Szerintem a Rozgonyi most éppen a befejezést írja a vezető íróval karöltve...

Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183385

Honnan szedték ezt az antitalentumot? Színész ez a kopasz? Nem úgy tűnik...

B.GY Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183384

Talán a szóvivője.Nekünk is ő hozta el a kutyánkat.Onnan fogadtunk örökbe egyet a másik kettő mellé.Szoktam oda járni elég sűrűn,nem messze lakom onnan.Már mondta régebben,hogy sorozatsztár lesz a kutyája :) 

Előzmény: Magdi60 (183381)
v_peti Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183383

30 ezer, az mai nullinflációnál rengeteg! Főleg úgy, hogy a kölcsön esetén majdnem a dupláját éri, mert a tőketartozás folyamatosan csökken, így a kamatnak is csökkennie kéne. (Persze a bankok miatt ez nem így van, és ez tényleg nagy szemétség, és objektive is az, nemcsak egy OV-féle retorika szerint.)

 

Na meg miért nem Ádám fizette ki helyette, és akkor neki tartozna. Elvégre ő a pasija, nem???

Előzmény: Magdi60 (183382)
Magdi60 Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183382

Amit Alíz mondott Bözsi mamának a kölcsönről, hogy egyre nő, hiába törleszt - létezik, hogy Zsolt ilyen uzsorakamatra adott volna Alíznak? Vagy csak nem tud számolni, és sokallja? Hisz a 100 ezer tényleg sok. Zsolt azt mondta, tisztességes kamatra, az kb. 30 ezer.

Alíz nagyon rossz anya, de ezt már kiderült többször. Ezt a kutya elutasítást más hangnemben és szavakkal kellett volna.

Azt a rengeteg kutyaruhát ki varrta?

Magdi60 Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183381

Schneider Kinga a Noé Állatotthon szóvivője? képviselője? tévében már sokszor szerepelt, és most a BK-ban is.

Előzmény: v_peti (183380)
v_peti Creative Commons License 2015.01.29 0 0 183380

Ki az a Kinga?

Előzmény: B.GY (183377)
B.GY Creative Commons License 2015.01.28 0 0 183379

Szívesen.Ez a mai részből ki is derült :)

Előzmény: Magdi60 (183378)
Magdi60 Creative Commons License 2015.01.28 0 0 183378

Köszi!

Előzmény: B.GY (183377)
B.GY Creative Commons License 2015.01.28 0 0 183377

Noéból van Csocsoszan.Kinga kutyája.

Előzmény: Magdi60 (183373)
Mackóbogár Creative Commons License 2015.01.28 0 0 183376

najó, de eddig Nórikának olyan fene nagy önérzete volt  :-) de, mint a mellékelt ábra mutatja, van az a pénz .....

Előzmény: Törölt nick (183375)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.28 0 0 183375

Én még nem láttam olyan ügyvédet, akit ez zavart volna. :-D

Előzmény: bk_barát (183374)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.28 0 0 183374

Lám Nóra milyen büszkén mutogatja a keresményét, már kicsit sem zavarja, hogy egy bűnös védelméért kapta.. :P

Magdi60 Creative Commons License 2015.01.28 0 0 183373

Ha probléma van, inni kell, ezt tette Nóra, Miki, Attila, most meg Ági és Zsolt, aki iszik, az meg szexelni akar, micsoda sztereotípiák. Zsófi is mindig iszik mielőtt elcsábít valakit, a borászt, Krisztiánt.

Hát persze, hogy a táncverseny is a házban volt :-)

Az a kis előreharapásos kutya olyan ismerős valahonnan.

Vera2222 Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183372

Azt tuti mutatták volna, sorsdöntő. Timi szerintem csak fel akart vágni. 

Előzmény: bk_barát (183371)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183371

Na igen de a konditeremből Brunó a parkba vitte, én legalábbis azt gondoltam, hogy ott csókolóztak.. De lehet, hogy tényleg csak a pusziról beszélt..

Előzmény: Vera2222 (183370)
Vera2222 Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183370

Tudom, de az azért még messze állt a csóktól, most vagy fel akart vágni Timi, vagy gőze sincs. De asszem ezek után el lesz tilva a fiúkától. 

Előzmény: bk_barát (183369)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183369

Nem arról beszélek, hanem Lucának mesélte, hogy csókolóztak, mire az megkérdezte, hogy akkor mi a baj, vagy többet akart?

Előzmény: Törölt nick (183366)
Vera2222 Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183368

Az szerintem sem minősült csóknak. 

Előzmény: Törölt nick (183366)
Bomc Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183367

Pipó Brúnó... ilyen hülye névvel nem csoda hogy b*szogatták a srácot

Törölt nick Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183366

lazán csókolózik


Az az arcrapuszi volt, vagy lemaradtam valamiről?

Előzmény: bk_barát (183365)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183365

Azért az is durva, hogy Timi lazán csókolózik a sráccal, aki átverte az anyját.. Vajon tényleg járni fognak?

v_peti Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183364

Ebben biztos vagyok!

Előzmény: bendeguz90 (183363)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183363

A BK Wednesday Addams-jének (Timikének) semmilyen lelkiismeret fordulása nem lenne , hogy ha kiderülne, hogy honnan származik a taníttatására szánt pénz.

Előzmény: v_peti (183362)
v_peti Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183362

Piszkos pénz! Nóra züllik. Ha Timike tudná, hogy ebből fizetik a tanulását. Persze semmilyen következménye nem lesz a dolognak, ahogyan lenni szokott.

 

Előzmény: Bomc (183359)
v_peti Creative Commons License 2015.01.27 0 0 183361

Remélem nem megy el Zita olyan hirtelen, mint nemrég Nicole.

Előzmény: Navorsky (183357)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.26 0 0 183360

Előzetes : Enikő vajon megbocsát Krisztiánnak? Annyira nincs mit megbocsátani, hiszen nem járnak, és pont azért, mert Enci nem akarta... Ez persze nem mentesíti Zsófi aljas kavarásait, amire már nagyon várom, hogy fény derüljön. Ettől függetlenül nem értem, minek kapcsolta ki Krisz a telefont? Inkább neki kellett volna felhívni Encit, hogy miért késik...

Bomc Creative Commons License 2015.01.26 0 0 183359

Ezért kapott a Nóra 2 milliót? Amúgy meg hol van az "igazi tettes" nem nyomoznak utána?

Vera2222 Creative Commons License 2015.01.26 0 0 183358

Nekem is ez volt az első, gyanús ez. 

Előzmény: DAttis (183356)
Navorsky Creative Commons License 2015.01.26 0 0 183357

-SPOILER-

 

2015. február 09.

 

Júlia besokall attól, hogy mindenki különböző kütyükön lóg vacsora közben, és drasztikus lépésre szánja el magát. Vajon eladja-e László Ágnesnek a tulajdonrészét a Berényi cégből? Zita választásra kényszerül: Attilánál marad, vagy hazaköltözik az anyjához. Hogy fog dönteni? Enikő megismerkedik a kórház új főorvosával, de kapcsolatuk nem indul jól, és amiatt aggódik, hogy Barnabás bosszút fog állni rajta. Timi megtudja Zsófi titkát - a kérdés az, hogy ezzel mit kezd. Aliz fotózása nem igazán úgy alakul, ahogy azt várta. László megsérti Bözsit. Zsolt szégyentelenül kihasználja a környezetét. Megindul-e a lejtőn Nóra?

DAttis Creative Commons License 2015.01.26 0 0 183356

"...Öröm látni, hogy Miki és Attila mekkora spanok és milyen jó testvérek lettek - pedig korábban sokszor elagyabugyálták egymást! ..."

Vajon meddig?

Előzmény: -Zsófi- (183352)
Magdi60 Creative Commons License 2015.01.26 0 0 183355

Most olvasom az ingyenes Metropol újságban, hogy van Európai Csalás Elleni Hivatal! Ááá...

 

(Vagyis miért ne lett volna hihető az a fehérgalléros?)

Vera2222 Creative Commons License 2015.01.25 0 0 183354

Ja igaz, azon simán túltette magát, ezen meg problémázik. 

Előzmény: bk_barát (183353)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.25 0 0 183353

Én sose voltam túl nagy Attila fan, de most én se értem Julit... Bezzeg mikor Attis megrendezte Vazul halálát, hogy Mikit börtönbe juttassa. kicsit sem akadt ki, pedig ami azt illeti, azt is csak utólag tudta meg.. Az előzetesek alapján úgy tűnik, nem lesz gyors a békülés, Juli teljesen összezavarodott, két hét múlva pl. mélyre zuhan, majd kiderül, hogy ez mit is jelent..

Előzmény: -Zsófi- (183352)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.25 0 0 183352

Ági egy aljas dög, egy gonosz kígyó - de most kivételesen a fején találta a szöget, és a sorozatba kerülése óta először mondott igaz, okos, értelmes dolgokat a sógornőjének. Taps, taps, taps! :) Julinak nem ártana egy jól irányzott, kijózanító seggberúgás, de olyan, amitől egyenesen Attila karjaiba repül… Szokás szerint rendkívül túlreagálja a dolgokat, és hatalmas problémát csinál jelentéktelen apróságokból. Úgy viselkedik és annyira meg van bántva, annyira meg van sértődve, mintha Attila lefeküdt volna egy másik nővel - pedig csak nem osztott meg vele minden kis részletet, minden eseményt, minden történetet a múltjából. Juli sem tudja kínjában, hogyan taszítsa el magától a boldogságot! :( Attila imádja, a tenyerén hordozza, a csillagokat is lehozná neki, jó férj és jó apa… Ráadásul azzal, hogy Attilát kidobta otthonról, nem csak őt bünteti, szegény Mátét is teljesen összezavarta - márpedig a kisfiúnak szüksége van a nevelőapjára, Zitának pedig a vér szerinti apjára. Juli is nagyon szenved, és szemmel láthatóan teljesen ki van borulva… Remélem, elgondolkozik Ági szavain, megbocsát Attilának és hazaengedi! Ők ketten összetartoznak testestől-lelkestől-mindenestől, mint a borsó meg a héja. ♥ Az András-témát pedig lezárhatnák egyszer s mindenkorra, hadd nyugodjon végre békében! (Különben Andris sem volt tökéletes, mindig őszinte és talpig becsületes, neki is megvoltak a maga kis titkai: viszony Emma anyukájával, Kóró számláinak fizetése…) Öröm látni, hogy Miki és Attila mekkora spanok és milyen jó testvérek lettek - pedig korábban sokszor elagyabugyálták egymást! :D

Előzmény: Mazsola070 (183304)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.25 0 0 183351

Nekem is pont ez volt az első gondolatom az új előzetes láttán! :D

Előzmény: Bomc (183349)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.25 0 0 183350

SOHA!!! ;)

Előzmény: crossfire1 (183332)
Bomc Creative Commons License 2015.01.25 0 0 183349

Akkor nemsokára a Rózsa is az övé lesz :D:D

bk_barát Creative Commons License 2015.01.25 0 0 183348

http://rtl.hu/rtlklub/ajanlo/2015-05-baratok-kozt

Zsolt se sokáig buslakodik Nikol ill. Móni után... És a verést is gyorsan kiheverte... :-)

Vera2222 Creative Commons License 2015.01.25 0 0 183347

Lehet direkt cserélték le. 

Előzmény: Bomc (183345)
v_peti Creative Commons License 2015.01.24 0 0 183346

Na ja!

Előzmény: tibow012 (183344)
Bomc Creative Commons License 2015.01.24 0 0 183345

Timikének meg olyan nyomorék arca van a régi Timike jobb volt

tibow012 Creative Commons License 2015.01.24 0 0 183344

Lu c a is egyre jobban gömbölyödik.

Magdi60 Creative Commons License 2015.01.24 0 0 183343

Engem nem a Csillagok háborújára emlékeztetett, inkább az a "kisapám" olyan Sose halunk meg-es volt.

Előzmény: Ernest Thornhill (183333)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183342

Miki nagyon családcentrikus, szeret apáskodmi, szeret gondoskodni vkiről. Miután a saját gyerekei megtagadták, most a Petit vette a szárnya alá... Pénze van elég, a dolog anyagi része nem okoz problémát...

Előzmény: bendeguz90 (183331)
Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183341

Ha hiszed, ha nem, én is csak egy ID Discovery műsorból tudom.

Előzmény: bendeguz90 (183337)
Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183340

Miki helyében, ha ilyen lányom lenne lehet, hogy én is inkább az "unokaöcsémet" támogatnám.

Előzmény: bendeguz90 (183337)
Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183339

Amúgy nem ez volt az első eset, amikor nem veszi túl komolyan a szakmai szabályokat.

Előzmény: Generic Jingle (183338)
Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183338

A titoksértés helyett akkor úgy írom, hogy nem illik közölni mással, hogy az illető ügyfél, és hogy milyen ügyben van ott.

 

Gondold el, elmész egy ügyvédhez, az meg közli valakivel, aki pont beesik az ajtón, hogy a védence vagy, és kiskorú sérelmére elkövetett nemi erőszakkal vádolnak.

Előzmény: pamparin (183336)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183337

Végül is igazad van csak valahogy csodálkoztam, hogy ennyire felkarolta Petit, ami majd szerintem Nórának nem fog tetszeni. 

 

"ahogy Laciék sem azt, hogy a szabó-mazó bilincseken van szabaduló gond."

 

Lehet, hogy ők nem ismerik a szadó-mazó  billincsek működését. :)))))

Előzmény: Generic Jingle (183334)
pamparin Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183336

Mivel sértette meg Nóra az ügyvédi titkot?

Előzmény: Generic Jingle (183334)
Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183335

gond = gomb

Előzmény: Generic Jingle (183334)
Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183334

Ha András kvázi fiává fogadta Petit, akkor Miki is unokaöccsévé fogadhatja őt.

 

Amúgy a mai rész okosságai, abból a pár percből, amit láttam: ügyvédi titok fogalmát Nóra nem ismeri, ahogy Laciék sem azt, hogy a szabó-mazó bilincseken van szabaduló gond.

Előzmény: bendeguz90 (183331)
Ernest Thornhill Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183333

Ja, mondjuk gondolom akkor ezek már egy átlag tanterven felüli képzést is magába foglalnak. Mindenesetre Nóra is beválasztott azért a gyerekkel. Akár még tovább is lehetne gondolni, hogy ez egy jó kezdeményezés lehetne arra, hogy kishercegnőt kiírják a sorozatból.... :)

Mikit viszont ma nagyon bírtam, ahogyan oktatja a mester az ifjú padavant :)

Előzmény: v_peti (183322)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.23 -1 0 183332

lassan eljutunk oda, hogy András és Attila után Miki tartja el Juli gyerekeit.

bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183331

Mikinek nem unokaöccse Peti. 

bk_barát Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183330

Igen ez a vízió jól hangzik, de ne felejtsd el. hogy vmiért Miki (vagy Szőke Zoli?) nem a forgik kegyeltje, így nem valószínű olyan megoldás, amiből ő jöhet ki jól... :P

Előzmény: Jay Gatsby (183328)
v_peti Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183329

Na ja. Nórának nem sok esze van!

 

Viszont a jövő heti spoiler alapján Attila és Juli vidékre költözne. Szerintem ebből nem lesz semmi, mert akkor Zita, Peti, Máté és Hanna is menne. Laci meg megint bizniszbe kezd, de legalább lesz min nevetni!

 

Előzmény: Jay Gatsby (183328)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183328

Majd elkezdi árulni a testét, a lánya taníttatása érdekében, és minden részben bugyi-melltartó kombóban szaladgálna a lakásban. Na, jobb lennék, mint az Oscar-jelölt BK írók? :-)

 

Viccet félretéve, valószínűleg Nóra bajba kerül majd a tini gyújtogató védelme kapcsán, sőt, Timike is, de ekkor nem a Pesti/Schneider vagy ki a náthás pöcs Robi siet a segítségükre, hanem a minden hájjal megkent, átbaszhatatlan, ki ha én nem, tökös Berényi Mikkancs, aki az alvilági kapcsolatait igénybe véve megmenti őket. Én ezt vizionálom.

Előzmény: tulipan001 (183325)
nünüke88 Creative Commons License 2015.01.23 0 1 183327

Nórika még mindig az elitképzést erőlteti Hercegnőmnél ahelyett, hogy megpróbálna belőle még embert faragni?

Előzmény: tulipan001 (183325)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183326

Ez a Krisz olyan naív, akár egy tízéves gyerek. Mikor jön mér végre rá, hogy Zsófi dróton rángatja? Enci meg úgy tesz, mintha nem zavarná, pedig dehogynem.. Azért az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ha nem is Zsófitól, de Zsolt jócskán szedett már be védelmi pénzt, és nem egy esetben meg is fenyíttette a renitens boltosokat, mellesleg éppen Krisszel... Igy ez a legkevesebb, amit megérdemelt...

Mikivel kapcsolatban meg inkább az lenne meredek, ha millióket tejelne a lányának, az meg rá se nézne..

Gizinek meg még csak a fekete macska maradt ki...

tulipan001 Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183325

Különben meg a gyerek be sem írta a fizetős sulit - akármilyen kis görény általában, de alighanem tudja hogy milyen anyagi helyzetben vannak. Nóra cuppant rá a dologra, hogy na majd ő..... de ha a maffiozó gyerek védelmét elvállalja akkor is csak alig több mint 1 éves tandíjra valót keresett meg... miből gondolja a többit. ha eddig nem volt, ezután sem lesz.

v_peti Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183324

http://www.modart.hu/tervezo.html

 

Ez nem középfokú, hanem felsőfokú: Itt 800 ezer egy év (300 ezer Ft + 300 Euró/félév), de nem tartalmazza a felhasznált anyagokat, és a személyes eszközöket, csak az intézményi eszközök (varrógépek, számítógépek) használatát.

v_peti Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183323

De ennek ellenére, nem egy átlag középosztálybeli gyerek fog odajárni, mint a Berényi Timike.

 

 

Előzmény: v_peti (183322)
v_peti Creative Commons License 2015.01.23 0 0 183322

http://www.deluxe.hu/cikk/20070426/maganiskolak_milliokert/

 

A cikk 2007-es!

 

Számoljunk csak egy állami iskolába járó gyereket!

 

Menza 12 ezer azaz évi 120 ezer.

Tankönyvek legyen 25 ezer/év.

Kirándulás: 15 ezer.

Ez összesen: 160 ezer.

Iskola mellett különóra: Nyelvtanár: 12 ezer/hó, azaz évi 120 ezer. (nyáron nem tanul)

Lovaglás havi 5000, az 50 ezer.

Ez eddig összesen 330 ezer forint, és még csak egy átlagos diákról beszélünk, és szerintem a költségeket inkább lefelé, mint felfelé kerekítettem. Simán lehet másfél milka a tandíj, ami ezekből ezt azt tartalmaz. Egy divattervezői iskola azért eléggé elitnek számít.

 

 

 

 

Előzmény: Ernest Thornhill (183321)
Ernest Thornhill Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183321

Ez a mai rész az utóbbi idők egyik legfárasztóbb része volt.

Krisz anélkül, hogy egyáltalán kétség merülne fel benne, bekajálja Zsófi dumáját, majd lekaratézza Zsoltot, mintha egy 70-es években készült b-kat. sorozatot látnánk.

Timikének persze, hogy elitsuli való. Hiszen annyira okos és ügyes, és feltétlenül fontos, hogy azt a kimagasló tehetségét egy burzsujsuliban csiszolgassa. Nem is tudom létezik-e ilyen középiskola, ahol ennyi a tandíj. Top egyetemek top szakán szoktak szerintem ennyit elkérni. Azt még meg is érteném. Persze jó, mert habár a második perctől kiderül, hogy Nóra elvállalja az ügyet, azért lehet rá egy részt építeni, ahogyan eljut odáig. Rendkívül érdekfeszítő.

Gizi meg.... édes Istenem.... már hallgatni is fáj. Kicsit vártam, hogy Laci pofánröhögje, anyázzon egyet, aztán elmenjen inni :)

bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183320

Nóra is nagy bunkó, hogy Mikit bunkózza, aki egy kis szívességet kér a pénzéért cserébe. 

bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183319

Nagy baj lenne, hogy ha a maradék harci tevékenységet végző katonák így tudnának rúgni. :)))

Előzmény: Jay Gatsby (183318)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183318

Tátott szájjal néztem a verekedős jelenetet...az ember azt gondolná, hogy már nem lehet mélyebbre süllyedni, de igen. Mindig van lejjebb.

Yooha Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183317

Ha Timike és Luca gimibe mennek, akkor már 14 évesek? Vagy hatosztályos?

Mazsola070 Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183316

A színésznővel nincs semmi bajom, ő nagyon profi. Az is rendben, hogy a karaktert Klau helyére hozták.

 

No de ezt csak a százszor lerágott csont sztoriszálak felmelegítésével lehetett megoldani? Ágnes eddigi összes "trükkje" lényegében az volt, hogy kutakodik a többiek múltjában, és ezeréves dolgokkal zsarol meg, akit tud.

 

Pl. a "Bamba lezuhanása" vonalat már csócsálták egy csomót, ha jól emlékszem már meghalt mind a két verőember, úgyhogy senki nem tud tanúskodni Májki ellen (ezt már a Szuperkém is megpróbálta), most Ágnes újra elveszi? 

Előzmény: Jay Gatsby (183314)
kontina Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183315

Gubík Ágival végre nem lőttek mellé. Méltán képviseli Klaudia helyét a sorozatban. Ő egy sok színű egyéniség. Nem hiába kapja a sok felkérést,legyen az magyar,szlovák ,cseh film vagy színdarab.

Szerintem a sorozatban ezidáig a legígéretesebb karakter.

Előzmény: Jay Gatsby (183314)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183314

Nem, szerintem azért hozták be, hogy átvegye Claudia helyét a sorozatban. Mondjuk ennek abból a szempontból nagyon örülök, hogy nem egy mazsolát (már bocs :-)) kértek fel a szerepre.

Előzmény: Mazsola070 (183310)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183313

Zsófinak tényleg ilyen trükkök kellenek, hogy megszerezzen egy pasit??

 

v_peti Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183312

Ezen én is kiakadtam!

Előzmény: crossfire1 (183307)
v_peti Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183311

Na most azonnal húzzon el a stroliner a JR-be!

 

Elsütötték a Miklós szemétsége témát a Vályogos esetén, így szerezve meg Clau részét, most meg újra elsütik ugyanazt a forgatókönyvet a Miklós megölte András szál esetén, hogy kicsalják Miki részét is? Úgy tűnik, hogy ennél még az IQ-mínuszos VV-szereplők is jobbat tudnának! Na meg Laci részére is fáj a foga Ágnesnek!

Erőltetnek egy idióta történetszálat, a jókat meg idő előtt befejezik! Ld. Niki-Zsolt vonal!

 

 

Előzmény: Mazsola070 (183310)
Mazsola070 Creative Commons License 2015.01.22 0 0 183310

Basszus, ezt az Ágnes karaktert csak azért hozták be a sorozatba, hogy már többször lerágott csont "ezeréves" témákat melegítsenek fel újra?

 

Először ugye a Vályogos-vonal, ami miatt Klau Ágnes első szemhunyorítására a legféltettebb, hatalmas értékű vagyontárgyait eldobva szűkölő kiskutyaként menekült - no ez is rohadt hihető volt.

 

Most meg úgy tűnik ezredszer is hozzák vissza a "Ki a felelős Berényi Bamba haláláért?" témát (gondolom ragyásképű fél perc alatt megtudja Timikétől, hogy az apja egy gyilkos...), nyilván Májki is majd adja oda a félmillió eurót és az üzletrészét rögtön, ha Ágnes pisszent egyet..... 

 

 

Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.21 0 0 183309

És pocakos személyi edző, nők bálványa, vót zsoldos elit katona lévén szét is üti a Rékasi Károlyt...aztán meg majd néz a bamba képével és bocsánatot kér a monoton hangjával, miután megtudja, hogy át lett baszva.

Előzmény: bk_barát (183308)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.21 0 0 183308

Zsófi végülis nem  mondta, hogy Zsolt megütötte, csak hogy megfenyegette.. (Mellesleg tényleg azért ment oda, és védelmi pénzt akart, csak aztán mégis meggondolta).. Krisz meg máris rohan, hogy lerendezze. Enci persze nem fogja díjazni, hogy megint verekedett, ráadásul Zsófi miatt, így a bimbózó kis románcuknak annyi. Zsófi két legyet üt egy csapásra..

crossfire1 Creative Commons License 2015.01.21 -1 0 183307

hát ez nekem nagyon álszent húzás volt, Andráshoz menekülni a temetőbe, mikor tudjuk, hogy mit művelt vele.

Előzmény: Mazsola070 (183304)
pamparin Creative Commons License 2015.01.21 0 0 183306

Nagyon jól látod a dolgokat :)

Előzmény: Mazsola070 (183304)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.20 0 0 183305

Na ez az, sőt újabban már Attist is kezdte unni, mint dolgos, hétköznapi férjet. Most meg, hogy kiderült, hogy mennyire nem az, meg ez a baj...

Előzmény: Mazsola070 (183304)
Mazsola070 Creative Commons License 2015.01.20 0 0 183304

Juli fátyolos szemmel előadta a temetőben Ágnesnek, hogy milyen nyugodt élete volt a Bambával.

Én úgy emlékszem, hogy akkor ezt inkább unalmas életként élte meg, és mintha azért kezdett volna el félrekefélni minden lehetséges helyen a szuperkémmel, mert már rohadtul unta Bambát és azt a nagyon nyugodt életet mellette. 

De úgy tűnik, az idő mindent megszépít....)

 

Törölt nick Creative Commons License 2015.01.20 0 0 183303

 

Ezt a "betépés" sztorit Vili bá'-val, már elsütötték vagy tíz éve is!

Csak akkor sütemény-Dani vonalon...

 

v_peti Creative Commons License 2015.01.20 0 0 183302

Juli célzott rá, hogy ez csak átmeneti állapot!

 

Előzmény: bk_barát (183299)
Magdi60 Creative Commons License 2015.01.20 0 0 183301

Szupermen el sem ment volna! És Juli imádná!!!

Előzmény: Generic Jingle (183300)
Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.20 0 0 183300

Szupermen van annyira szerelmes, hogy továbbra is simán fizet mindent, mintha mi sem történt volna...

Előzmény: Magdi60 (183298)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.20 0 0 183299

Ráadásul Zita továbbra is nála lakik, tehát a diáklányt is ö tartja el. Ami annál inkább meredek, mivel a lányhoz tényleg semmi köze... Ha csak egy-két hétről lenne szó, akkor hagyján, de hát Juli mondta, hogy fogalma sincs, hogy lesz...

Előzmény: Magdi60 (183298)
Magdi60 Creative Commons License 2015.01.20 0 0 183298

Juli kidobja az eltartóját? A titkárnői fizetéséből tartja majd fent a lakást, autót, Mátét, magát? (Különben is előtte 2 perccel feküdt le vele.)

v_peti Creative Commons License 2015.01.19 0 0 183297

Azt a részét adta Attilának, amit anno Zsófitól szerzett meg, aki meg előtte Mikitől csalta ki a gyűrűs trükkel.

Előzmény: Mazsola070 (183248)
v_peti Creative Commons License 2015.01.19 0 0 183296

Egyértelműen lerí róla, hogy díszlet. A Baba, a kolostor az eléggé külső helyszínnek tűnt. (Vagy csak greenbox volt az is?) De a konditeremről már elsőre láttam, hogy az nem valódi helyszín.

 

Előzmény: -Zsófi- (183290)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.19 0 0 183295

Hú ez tényleg nagyon izgalmasan hangzik... :P

Előzmény: Jay Gatsby (183292)
pamparin Creative Commons License 2015.01.19 0 0 183294

Futárszolgálata volt Lacinak.

Előzmény: Yooha (183233)
pamparin Creative Commons License 2015.01.19 0 0 183293

Ezt a tartalmat honnan szedted?

Előzmény: Navorsky (183291)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.19 0 0 183292

"Bözsinek problémái akadnak a befőttekkel."

 

Ez aztán a tartalom....

Előzmény: Navorsky (183291)
Navorsky Creative Commons License 2015.01.19 0 0 183291

-SPOILER-

 

2015. február 02.

 

Júlia most igazán mélyre zuhan. Aliznak újabb megpróbáltatással kell szembenéznie egy filmforgatás helyszínén. Bözsinek problémái akadnak a befőttekkel. Zsolt megtalál egy felvételt Alizról és Ádámról, ami komoly gondokat okozhat a fiataloknak, hiszen nem lehet tudni, hogy Zsolt miként szeretné felhasználni a talált anyagot. Miklós a szárnyai alá veszi Pétert. Ágnes tovább akarja bővíteni a részét a Berényi Kft-ben, és most már Laci részére fáj a foga. A kérdés csak az, hogy miként akarja megszerezni Laci részét.

-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183290

Nem poénból írtam, tényleg olvastam valahol, hogy a helyiség, ami korábban a Fekete család lakása volt, most a konditerem! :) (Amúgy csak nem gondoltad, hogy Zsófi és Tóbi konditerme egy valódi konditerem? :D)

Előzmény: v_peti (183289)
v_peti Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183289

Na ja, igazad lehet, azon is egyértelműen látszik, hogy díszlet az egész.

 

 

Előzmény: -Zsófi- (183288)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183288

A Fekete család volt lakása (értsd: a díszlet) jelenleg a Fitt Labor konditeremként funkcionál! ;)

Előzmény: Bomc (183283)
v_peti Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183287

Viszont ennek az ellenkezőjét is tapasztaltam, amikor komolyabb filmeknél alkalmazott eljárásokat (pl. párhuzamos vágás) csinálnak. Szóval vannak ott profik is, de sajnos a felső szinteken vannak a legszerencsétlelebbek. Pl. Katasztrofális storylinerek! Figyelmetlen rendező, nem veszi észre visszanézéskora a belógó mikrofont, azaz valószínűleg nem is nézte vissza a jelenetet! :(

 

A Claudia és Ágnes közti dolgok még megértek volna pár hetet, nem egy epizód alatt kellett volna ezt elrendezni! Ugyanígy a Nicolett féle szálból is sokkal többet ki lehetett volna hozni.

Miklós egy szánalmas luzer lett. Ne lett belőle jó ember, de már egy tisztes csibészségre sem képes. Lenyúlja az Eurót, majd luzer módon elveszti a felét! :(

Zsolt meg szintén egy elcseszett karakter. Hagyjon fel a bűnözéssel, foglalkozzon csak a kávézóval, abból is ki lehetne hozni pár zavarosabb szálat, pl. rossz minőségű bort hoznak neki, vagy egy rendezvényre felvesz valaki kisegítőt feketén és jön a NAV, vagy bármi mást!

Előzmény: VALINT CZEMMEL BÁLINT (183286)
VALINT CZEMMEL BÁLINT Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183286

Ez már régi, de mostanában tele van ilyen sza#al...Remeg a kép meg elenfény stb... Én szeretem nézni, de meghalt az operatőr vagy mi :-) https://www.youtube.com/watch?v=LUU99F2NBMg

Mazsola0070 Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183285

Nem vette azt meg senki, csak megjelent Csengnővér, hogy el akarják adni, és a Feka családnak másnapra ki kellett takarodni.

 

Beszéltünk is itt róla, hogy ez azért nem így működik, de biztosan azért van erre szükség, mert egy új állandó szereplőt ide akarnak költöztetni. Aztán mégsem, Fekáék kitakarodtak, a lakás meg ott áll üresen, nincs hír róla, hogy bárki odaköltözött volna azóta.

 

Persze az előzetesben van valami arról, hogy a Májki kirúgatja a Nórát qrogató fazont, de ezzel még inkább életük részévé teszi, viszont szerintem akkor úgy lenne logikus (tudom, a BK-ban ez nem szempont), hogy májkibosszantás céljából a Nórához költözzön be.

 

Ágnes asszonynak ott a villa, neki sem kellhet a Csenglakás, lehet, hogy majd megveszi Attis Bond, a faarcú szuperkém, és odaköltözik az egykori ügynöktársnővel...:)

 

 

Előzmény: Magdi60 (183284)
Magdi60 Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183284

Pedig mintha azért kellett volna gyorsan kiköltözni, mert azonnal megvette valaki.

Előzmény: Bomc (183283)
Bomc Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183283

Tényleg most a Cseng lakása-díszlet ott áll üresen, nem csinálnak vele semmit...

pamparin Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183282

Köszi az infót :)

Előzmény: Szem Ész (183278)
v_peti Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183281

Bözsit sem erőltették be egyszerre, ott is volt átmenet, meg pl. Korcsolya is csak jóval később adta el a lakását. Na azt, hittem, hogy Cseng lakásába jön majd valaki, aki BK-szereplő lesz, de úgy tűnik, hogy nem.

v_peti Creative Commons License 2015.01.18 0 0 183280

Azért többet is agyalhattak volna rajta. Clau például kiadja bérbe a villáját Mágnesnek! Az üzletrészét meg odaadja Zsófinak. És Ági bejuttatását a cégbe meg majd idővel kitalálták volna. Nem kellett volna egy igencsak kapkodó, dramaturgiailag iszonyatosan elcseszett (iskolai osztályzattal egyes alá) történetszálat kreálni!

 

Előzmény: Generic Jingle (183277)
Vera2222 Creative Commons License 2015.01.17 0 0 183279

Krisztofer, így leírva, még nem láttam, úristen :-)

Előzmény: Szem Ész (183278)
Szem Ész Creative Commons License 2015.01.17 -4 0 183278

 

Vagyis Kiss Krisztofer.

Előzmény: pamparin (183276)
Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.17 0 0 183277

Szerintem ezzel oldották meg a Clau - Ági cserét, ahogy anno Magdi anyus helyére is be tudták hozni Bözsi mamát.

Előzmény: v_peti (183275)
pamparin Creative Commons License 2015.01.17 0 0 183276

 

 A Lukácsot alakító fiatalembernek mi a polgári neve?

Előzmény: bk_barát (183274)
v_peti Creative Commons License 2015.01.17 0 0 183275

Na erre forrt fel az agyvizem, hogy ez volt az elmúlt 17 év legidiótább dramaturgiai húzása a BK-történetében! Ha én lettem volna a producer, akkor a storyliner azonnal repült volna!

Előzmény: bk_barát (183265)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183274

bocs, nem biztos hogy velem élhetsz

bk_barát Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183273

Ez a Juli tényleg szexmániás... A történtek után nem biztos, hogy  velem , de azért egy laza numerára bármikor jó vagy nálam.. :P

 

Azért röhej, hogy olyanok is indulnak a táncversenyen mint Laciék, meg pláne Viliék, sőt még komolyan is gondolják, hogy megnyerhetik.. Még ha a házban lakó fiatalokat le is számítjuk, biztos lesz ott induló bőven.. Kriszék meg végre összejöttek, bár ők a "nehezen vannak rosszul" kategóriába tartoznak, akiknél minden nagyon keservesen megy...  A gonosz Zsófi meg nem nézi jó szemmel... Csak tudnám hogy kerül majd a képbe Zsolt, mért pont őt kell félholtra veretni a katonával? Azért a multkori malör után elég furcsa, hogy Zsófi csak egyet füttyent, és Krisz hűséges véreb módjára ugrik..

Szem Ész Creative Commons License 2015.01.16 -4 0 183272

Na arra várhatsz, hogy én szmájlit tegyek... én még könyveken nőttem fel, a szmájli nekem nem írásjel.

 

Semmi különös nem történt, trollkodást be lehet fejezni, szmájli nem kötelező, és különösen nekem te nem fogsz előírni semmit!

Előzmény: bendeguz90 (183271)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183271

Nem kellene elkezdeni megint a trollkodást! 

Mivel nem tettél szmájlit a mondatot után így a hozzászolásod tartalmát komolyan vettem.

Előzmény: Szem Ész (183269)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183270

amíg amikor

Előzmény: bendeguz90 (183268)
Szem Ész Creative Commons License 2015.01.16 -4 0 183269

Az valószínű, csak a vicc kedvéért írtam, hogy Klaudia, a hajléktalan. Bizonyára telne neki szállodára is.

Előzmény: bendeguz90 (183268)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183268

Miért lenne hajléktalan? Gyjukliéknál ott lakik , amíg "hazatér".

Előzmény: Szem Ész (183266)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183267

Szerintem egy operatív tiszt lehetett a katonai elhárításnál. (mármint Attila)

Előzmény: DAttis (183256)
Szem Ész Creative Commons License 2015.01.16 -5 0 183266

Köszi, akkor méltó utóda akar lenni Klaudiának a karakter, de így is hiányozni fog a banya. Ha néha esetleg visszalátogat, akkor most már hajléktalan banya lesz.

Előzmény: bk_barát (183265)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183265

Ági nem vette a villát, hanem Klau vesztére elmesélte, mikor Balázs elspórolta a maltert, és a végén Vályogosra kenték az egészet.. Ági keresett az irodában egy jegyzőkönyvet az esetről, és mivel Klau is benne volt, a villát és az üzletrészét kérte a hallgatásáért... Más kérdés. hogy ez túl nagy ár, és meredek, hogy Klau símán belement a dologba, meg se próbált védekezni

Előzmény: Szem Ész (183263)
Asdasdasdasd2121 Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183264

Szerintem ez az uj srac ez a Lukacs nagyon tehetseges es remelem nagyon sokaig marad meg a sorozatban! :)

Szem Ész Creative Commons License 2015.01.16 -4 0 183263

Látva itt a topikban a reakciókat, pár hét kihagyás után megnéztem a csütörtöki és pénteki részt. Annyira nem látom vészesnek a helyzetet, szokásos szint.

 

A tankolás elsőre furcsa volt, de ha kicsit tovább nézed, utána kiderült, hogy Ádám még rátankoltatott, hogy Vili bácsinak tele tankkal adják vissza. Igaz, Vili bácsi sem tele tankkal adta.

 

Így elég sokba tud kerülni egy kis furikázás, hogy kapsz kölcsön egy autót, száraz tankkal, de tele adni vissza? Érdekes ez is.

 

Amikor Juli követi Attiláékat, azt én kicsit másképp raktam volna össze. Attila először menjen be a lakásba, gyerek kint marad, utána érkezik Juli, utána hívja be Attila a gyereket, vele megy be Juli is. Részletkérdések, de így kevésbé bugyutább lett volna.

 

Nem nagyon tetszik, hogy Klaudiát gyakorlatilag lecserélték, Ági veszi át a helyét a villában. Ezentúl ő lesz az új Klaudia? Csinos nő, az egy dolog, de az a villa Klaudiához tartozott, szívesebben látnám őt viszont.

 

Azt sem értem, miből tudta Ági megvenni a villát, vagy elcsalta, ehhez további részeket kellene megnézni, de nem tudom, sort kerítek-e rá valaha.

 

Ősszel kihagytam vagy két hónapot, azt sem pótoltam be soha.

Előzmény: T.Tomasz (183259)
T.Tomasz Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183262

Nem is tudtad?? Attila a HungaroRambó. Mindig vasalt öltönyben harcolt a jóért, és igazságért. Chuck Norris, Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone klónjaiból vegyitették. Jellegzetes elegancia övezi, általában Martinit szürcsölt a teraszon, felrázva, nem keverve. :D És ezzel lelőttem a BK 2015 első 3 hónapját Attila szálon :D 

Előzmény: Törölt nick (183261)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183261

Én már azon gondolkodom: feladom a BK nézését. Annyira életszerűtlen, mit életszerűtlen, egyenesen hülyeség, amit sztoriként próbálnak "legyömöszölni a torkomon". Jobb lesz, ha feladom, mielőtt komoly emésztési panaszaim lesznek.

 

Nincs egy olyan "szál", amin ne kapnám fel a vizet. Bözsi mama az üres üvegek visszaváltásából akarja az unokáját kirándulni küldeni, Gizi meg több százezres mennyasszonyi ruhát venni. Ha-ha-ha.

 

A táncversenyen meg lassan indul az egész ház. Attila pedig? Csak nem kettős ügynök volt? Szánalmasak...

Magdi60 Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183260

Amikor utána Alíz és Ádám beszélgetett, akkor derült ki, hogy Ádám mondta a kutasnak és Alíznak, hogy tele, és bement fizetni. Alíz erre csak annyit mondott, hogy na, jó elfelejtettem.

Szegény kis Luca, most lemaradt az osztálykirándulásról, jól kifogta az anyukáját... bár még lehet, hogy a busz után mennek, mintha elhangzott volna.

Előzmény: T.Tomasz (183259)
T.Tomasz Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183259

Sziasztok

 

Nem tehetek róla, hozzá kell szólnom. Ez a benzinkútas húzás... ööö...nem tudom hová tenni, biztos kimaradt nekem 1-2 jelenet. Tehát. Alizka tankol, nincs pénz, otthagyja lányát zálogba -ejnye-, vissza megy Ádámmal, hogy fizessen. Eddig stimm. Megérkeznek. Stimm... Alizka pattog hogy dolgoztatja a kútas bácsi a lányát - jogos! Na de, túlbuzgó kútas kolléga fogja benzinpumpa cső és sutty, sózunk rá benyát a lúzerre. Én nem láttam, kérte valaki hogy tankoljanak? Mert igy - oké tudom, induláskor tükör! - úgye nem számitott rá Alizka hogy lóg valami a kocsiból. Más kérdés, hogy szerintem el akart lógni :D

 

Kérem tisztelettel, az adás szinvonala Andrással együtt zuhant le!

DAttis Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183258

:)

Miért pont a kefélés jött elő,
Ja hogy Juli ilyen szexmániás, de azért Attilától ez a "dugjunk az építkezésen" dolog (korábban amikor lebuktak a bizt. őr előtt )nehezen volt hihető ismerve a karakterét :D

Előzmény: bk_barát (183257)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183257

Azért ezt a Julit se értem. Mindig is az unalmas hétköznapok miatt síránkozott, örülnie kéne, hogy a férje ennyire különleges, egy igazi akcióhős... Ráadásul ez új távlatokat nyit a szerelmükben, milyen izgi lehet pl. lövöldözés közben kefélni... :-)

DAttis Creative Commons License 2015.01.16 0 0 183256

Kérdés:

A benzinkutas fószer az nem az a "srác" aki játszott a Csinibabából? Sajnos nevét nem tudom. Hát ő sem egy mai gyerek, igaz az említett film is majdnem 20 éves 


Más

Attila nagyon kemény, próbálok rájönni ki is volt ő a múltban (Bárdi :)  ), hogy itt keménykedett (tiszta kelet-európai James Bond :D  ).
Gyanítom a délszláv háborúról beszéltek a sráccal 

B.GY Creative Commons License 2015.01.15 0 0 183255

Szerintem pont ezekért vágták ki Kalamárt :)Én már nem is nagyon nézem.Annyira hülyeség lett az egész.

Előzmény: m61019andras (183254)
m61019andras Creative Commons License 2015.01.15 0 0 183254

Ez az egész egy iszonyú nagy baromság. :-) Persze, csak úgy ráíratom egy senkiházi csalóra a házamat, üzletrészemet. :-9

Pont egy olyan valaki, mint Klaudia? Meg elcsalják Miklóstól a pénzt egy olyan trükkel hogy fehérgalléros bűnözők elleni szervezet? :-)

Ez olyan, mintha fogyatékosoknak készült volna a film. :-)

Pont Miki dől be egy ilyesminek. :-) Meg hagyjuk, már hogy kikapcsolják Nóri telefonját és minden úgy megy ahogy eltervezték és Miki nem egy másik ügyvédet hív, hanem az ellenségét. :-)

És oda is adja a pénzt, nem is gyanakszik. :-)

 

Ezzel már csak az kelhet versenyre, hogy Laci angóra tenyésztésből akar meggazdagodni, meg bögrecsárdából, meg táncversenyből. :-)

 

És persze Attila simán elvezet egy építőipari céget, 0 tapasztalattal. :-)

Előzmény: Törölt nick (183243)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.14 0 0 183253

 

Csak az nem világos, hogy ha esetleg egy gyerekkel akar magához láncolni egy pasit, akkor miért nem olyat keres, akivel egy csapatban játszik?

 

Előzmény: Huncutka (183251)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.14 0 0 183252

 

Pont erről van szó!

 

Tolvajok lopkodják körbe egymást, éppen ezért érzem kovászosnak a moralizálást egy olyan ügyvédnőtől, aki azért képben van.

 

Én sem kedvelem a negatív szereplőket csak azért, mert hű de "ügyesek, vagányak" alapon.

 

Vili bá'-val szimpatizálok, mert minden értelemben emberi figura.

 

 

Előzmény: -Zsófi- (183250)
Huncutka Creative Commons License 2015.01.14 0 0 183251

Bocs, ha már volt, az nálam azért kiverte a biztosítékot, ahogy az újabban minden második BK-szereplő pasi által az "év anyjának" leírt Zsófika szájából kiesett, hogy azért lenne jó egy gyerek, hogy biztonságot adjon neki, mert hát a pasik csak jönnek és mennek...

-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.14 0 0 183250

Ági is úgy lopta a pénzt a jelenleg börtönben csücsülő férjétől, Ludwigtól, aki szintén nem legális úton szerezte...

 

 

Amúgy nekem soha nem voltak rokonszenvesek a gonosz, aljas, rosszindulatú szereplők, tehát sem Zsolt, sem Miki, sem Ági, sem Zsófi, sem Vanda, sem Balázs, sem Timi! A Nagys'asszonnyal szimpatizálok, de ő azért nem annyira megátalkodott, csak ravasz és agyafúrt (kivéve most, Ágival szemben), a családja pedig mindennél fontosabb számára és bármit megtenne értük, soha nem gázolna át rajtuk (a felsorolt személyekkel ellentétben)!

Előzmény: Törölt nick (183249)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.14 0 0 183249

Végre...

Már kezdtem azt hinni, hogy gazembernek lenni csak Miki meg Zsolti privilégiuma! 

De persze azok a rajongók szerint még szimpatikusak is.

 

Nórika is aranyos...

Hogy föl van háborodva, hogy a tolvaj exférje lopott pénzének a felét, visszatrükközte az, akitől lopta!

Micsoda képmutatás...

 

Mazsola070 Creative Commons License 2015.01.14 0 0 183248

Lehet, hogy rosszul emlékszem, de mintha olyan rémlene, hogy amikor a Májki meg akarta szerezni Klautól legutóbb a tulajdonrészét, Klau inkább eladta Attisnak.

 

Persze aztán lehet, hogy csak a tulajdonrésze egy részét, és maradt 30%-a, a tököm tudja már követni, hogy hogyan adogatják egymás között ennek a szaros kis építőipari kft-nek a tulajdonrészeit (amit tényleg úgy kezelnek a döglődő magyar építőipar helyzetében rendkívül jártas írók, mintha egy amerikai olajcég tulajdonrészéről lenne szó...:) )

Előzmény: v_peti (183246)
v_peti Creative Commons License 2015.01.14 0 0 183247

A régi Miklós elrabolta volna Mágnest, az biztos! Utána meg jól befenyítette volna. Így kreatívabb módot kellett volna találnia a tulajdonrész megszerzésére!

v_peti Creative Commons License 2015.01.14 0 0 183246

STORYLINER! Szedd össze a cuccaidat, és távozz az épületből! A portán ne felejtsd leadni a belépőkártyádat!!!

 

Az oké, hogy Claudiát kiírták, de ez még a zuhanyozó Bobby-nál (Dallas) is ezerszer bénább volt!

 

Aki ennyire idióta, az menjen át a JR-hez, és ne hozzon szégyent az RTL-re, és ne vegye hülyére a nézőket!!!

 

Soha nem volt még olyan, hogy egy ennyire súlyos történetszálat ilyen seccperc alatt kapkodva elintéztek volna!!!

 

Miki meg megint adta az iszonyatos balféket, holott a régi Miki nem hagyta volna, hogy idegen tegye rá a kezét a Kft vagyonára!!!

 

A tulajdonrésszel kapcsolatos dolgot még húzni lehetett volna, a villát meg Claudia simán kiadhatta volna bérbe Ágnesnek, ha kint marad.

 

Van egy régi hahota vicc:

Az írót idegkimerültség miatt az orvos eltiltja minden szellemi munkától. Így megkérdezi:

-Azért a televíziónak még írhatok?

-Annak nyugodtan!

 

Nos biztosan ez az író szerepel ebben a viccben!

 

Te vagy az RTL szégyene! Kalamár úrnak meg köszönjük, hogy megint hülyére vette a nézőket! :(((

 

Miki és Claudia legalább sokkal ötletesebb és kreatívabb módon vette el egymástól a tulajdonrészeket. Erre meg jön Mágnes és egy hetekig húzható drámai szálat elintéznek rövid időn belül!

Remélem Hanna holnap felmond a kiadónál!

 

 

bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.13 0 0 183245

Mennyire röhejes volt , ahogy Miki ott morogta Áginak, hogy ahhoz korábban kell felkelni, hogy bepalizza, főleg annak fényében , hogy Ági hogyan csalta ki Mikiből a pénzének  felét.

 

Claudia meg ritka nagy balfék volt,hogy nem kért gondolkodási időt, hanem egyből belement a zsarolásba.

bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.13 0 0 183244

Bocsánat, ő a magyar Mrs. Jockey Ewing.

Előzmény: Juliska és a Farkas (183239)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.13 0 0 183243

Ez már akkora hülyeség: mennyit érhet a villa? Mennyit a cégbeni 30 %-a? Ez már annyira elrugaszkodott a valóságtól, hogy na. A börtönben ülő vályogos szava ellen ott a taggyűlésen résztvevők szava: 1 állítással szemben x állítás. Éppen Claudia, Attila és Miklós ne tudna kitalálni valami  hihető védekezést Ágnes(és Vályogos) vádjaival szemben? Na neee!

Yooha Creative Commons License 2015.01.13 0 0 183242

Na, ez az Ági keményen tolja! Elvei azok nincsenek, bravó!

Lekörözi az eddigi bagázst.

v_peti Creative Commons License 2015.01.13 0 0 183241

Mintha azt is kérte volna az év végi ajánlóba.

 

Na de ha Clau elmegy, és jön helyette ő, akkor nem mi lesz Mikivel? Olyan fárasztó már, hogy megjavulni nem tud, rosszfiúnak meg túlságosan szerencsétlen lett az utóbbi időben. Ráadásul nem is humorosan balfék, hanem idegesítően. :(

Előzmény: Juliska és a Farkas (183239)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.13 0 0 183240

Ő (még) ócsóbbé adja! :D

Előzmény: B.GY (183230)
Juliska és a Farkas Creative Commons License 2015.01.13 0 0 183239

 és amilyen elvetemült, előbb-utóbb Clau üzletrészét is. Elvégre Ő is Berényi. Miki helyett ő lett az új "Jockey Ewing".

.

Előzmény: Alpári Gnác (183238)
Alpári Gnác Creative Commons License 2015.01.13 0 0 183238

így most mégis mi a fenét akar?

 

Elég látványosan tetszett neki a villa, úgyhogy szerintem nemes egyszerűséggel azt akarja.

Előzmény: v_peti (183237)
v_peti Creative Commons License 2015.01.13 0 0 183237

Na ja, ez számomra is érdekes. Ha Clauval jóban van, akkor miért zsarolja. Mikitől visszaszerezte a pénzének a felét, így most mégis mi a fenét akar? Remélem majd valaki jól seggberúgja.

 

Amúgy meg nem értem! Claudia nem marad itthon? Mert célzott rá, hogy visszamegy, na de akkor miért rendezte át a villát?

 

 

Előzmény: bk_barát (183236)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.12 0 0 183236

Ezek szerint Miki elmesélte Nórának, hogy símán ellopta azt a pénzt, amit Ági férje sikkasztott?

Meg azt se értem, hogy Ági miért Klaut zsarolja Balázs ügyével, és miért nem Mikit?

DAttis Creative Commons License 2015.01.12 0 0 183235

Jéé... "Novák Laci" a Kisváros című filmben :)  Magyar retró csatornán éppen egy ilyen epizódot látok

 

Tudom más BK szereplő is feltűnt már a sorozatban

csiva69 Creative Commons License 2015.01.12 0 0 183234

előtte futárcég, még korábban seftelés

Előzmény: Yooha (183233)
Yooha Creative Commons License 2015.01.12 0 0 183233
Ha fel kellene ideznem, hogy Lacinak mi volt a foglalkozasa az elmult 17 evben, bajban lennek. Volt az a szaki-kikozvetito, meg most kisboltja van. De elotte mit csinalt?
Előzmény: DAttis (183232)
DAttis Creative Commons License 2015.01.12 0 0 183232

"...Miklós kirúgatja Róbertet..."   Honnan? Ja hogy Nórától? Vagy?

"...László újabb zseniális üzleti fogással próbálkozik..."  Százszor és százszor el kel sütni hogy Laci balf...kodik egy sort? 

Előzmény: Navorsky (183231)
Navorsky Creative Commons License 2015.01.12 0 0 183231

-SPOILER-

 

2015. január 26.

 

Péter üzletet köt Miklóssal a joghurt üzlet támogatására, de ebben többen komoly veszélyt látnak. A táncmaratont váratlan páros nyeri. Luca kreatív segítséget nyújt egy állatotthonnak. Zsolt és Ágnes kapcsolata újabb fordulatot vesz. Miklós kirúgatja Róbertet, de nem sejti, hogy ezzel nemhogy eltávolítaná Róbertet az életükből, hanem a részévé teszi. László újabb zseniális üzleti fogással próbálkozik. Vajon sikerrel jár? Zsófi és Tóbiás próbaszülőként debütálnak, de azonnal elveszítik a rájuk bízott Mátét. Attila mindent hátrahagyna és új életet szeretne kezdeni Júliával vidéken. Vajon mit szól ehhez Júlia?

B.GY Creative Commons License 2015.01.11 0 0 183230

Van még Bárándy aki él:)

Előzmény: Törölt nick (183228)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.11 0 0 183229

Ez a pénzvisszaszerzási story ismét egy akkora hülyeség, a Bözsi barátnőjével, Zsófi-Tóbi gyerekével együtt. Úgy látszik Kalamár úr csinált egy kis kavart a történetben, mielőtt eltávozott, hogy az új producer által irányított BK-hoz viszonyítani lehessen?

Törölt nick Creative Commons License 2015.01.11 0 0 183228

"Halottakról vagy jót, vagy semmit!"

Előzmény: B.GY (183213)
Yooha Creative Commons License 2015.01.11 0 0 183227

Dein Schicksal bestimmt! :)

Igazából sose néztem, én a rajzfilmekre voltam rákattanva a 90'-es évek elején az RTL/Pro7/Sat1 szentháromságon, és csak a főcím ragadt meg.

 

Más: Miki mentségére legyen mondva, bár mi tudjuk, hogy ez egy szappanopera, ahol mindennapos az ármány/szerelem/intrika, de ő ezt nem tudja :)

Előzmény: DAttis (183225)
v_peti Creative Commons License 2015.01.11 0 0 183226

Kösz, így már ismerősen hangzik. :)

Előzmény: DAttis (183225)
DAttis Creative Commons License 2015.01.11 0 0 183225

Gute Zeiten Schlecte Zeiten  - Jó idők, rossz idők nagyon szabados fordításban

Ehh... mikor 1993 tájékán kijutottam először a "vadnyugatra" Európában (huzamosabb ideig lakni) a német adókban ez ment, sőt már korábban az első szatellit antenna felszerelésekor Budapesten (1989?) már láthattuk ezeket a sorozatokat a német RTL-en ha jól sejtem 

Előzmény: v_peti (183224)
v_peti Creative Commons License 2015.01.11 0 0 183224

A GZS az micsoda?

 

Előzmény: ARic (183223)
ARic Creative Commons License 2015.01.11 0 0 183223

az Unter uns, vagy a GZSZ?

Fényévekre vannak a magyartól... bár az előbbit én sosem bírtam, az utóbbit most már kb. 20 éve nézem

Előzmény: Bomc (183222)
Bomc Creative Commons License 2015.01.11 0 0 183222

Kiváncsi lennék vajon a német barátok közt is ennyire gáz?

Mazsola070 Creative Commons License 2015.01.11 0 0 183221

"Solti Ádám, az valami énekes volt, vagy mi a fene, de most itt van."

 

Konkrétan a XarFaktorban tűnt fel pár éve, mint egy fiúzenekar ügyeletes bájgúnárja, onnan hozta át a Retek szépfiúnak a BK-ba. Úgyhogy nem véletlen hogy itt van..:))

 

Bozsek a fordítottja, ő már ismert volt a BK-ból, amikor hirtelen "véletlenül" feltűnt az XF-ben.

   

Előzmény: Jay Gatsby (183175)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183220

Az RTL moston fél-egy órával később már nézhetőek az epizódok. Vannak oldalak, ahol az RTL online is nézhető, mi is ezt néztük pár hónapja, amíg rossz volt a tévénk, pl:

http://nonstoponlinetv.blogspot.hu/2014/03/rtl-klub.html

Sajnos ezek nem mindig működnek

Előzmény: arnys2 (183214)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183219

Kicsit csúnyán néz és bosszút esküszik,  max.  ennyi. 

Előzmény: v_peti (183217)
v_peti Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183218

Na de akkor tisztázni kell azt, hogy mi számít szerződésszegésnek. Mivel itt a bulvár kavart, ezért nem lehet Csaba a hunyó.

Előzmény: crossfire1 (183203)
v_peti Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183217

Nem. Csak papíron! Ugyanis Áginak azt mondta, hogy itt a pénz, egy szerény jutalékot leszámítva. Így szerintem Mikitől elkérte mind az 500-at magának, de szerintem összesen csak ca. 100-at tartott meg magának.

 

Vajon mit tesz majd Miki, ha rájön, hogy átverték!

Előzmény: B.GY (183213)
arnys2 Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183216

A videóból látom, még az Almásfüzitőt is gyanítottam, de akkor itt a fórumon néhányan amellett erősködtek, hogy az is trükk.

Előzmény: -Zsófi- (183212)
B.GY Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183215

Nem Vili bácsi kocsija ez a piros Suzuki? Mintha ilyen lenne neki is.

Előzmény: bk_barát (183201)
arnys2 Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183214

Nem láttam, nem működik a tévém.

Előzmény: -Zsófi- (183211)
B.GY Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183213

Gedeon elvitte a másik 500 ezret? Szép óradíja van.Ennyit még Bárándy sem keres:)

Előzmény: v_peti (183189)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183212

Igen, az tényleg valódi volt, ez különben kicsit részletesebben kiderül az alsó videóból! :)

 

 

A (felső) videóban egyébként a legviccesebb a Vili bácsi fején látható zöld "papírcetli"! :D

Előzmény: arnys2 (183209)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183211

Ezek szerint nem láttad a legutóbbi epizódokat... Zsófi szexet akart (nyilván bejön neki Tóbi - vagy csak ki akarja pipálni a ház összes férfilakóját; lassan már tényleg csak Vili bácsi lesz hátra neki), és nagy nehezen Tóbi is ráállt, de Krisz rájuk nyitott... Zsófi ezután elmagyarázta Krisznek, hogy miről van szó, de Krisznek ezután már nem fűlt a foga Zsófihoz... Ezután Tóbi azt javasolta Zsófinak, hogy maradjanak inkább az ő eredeti ötleténél, vagyis a mesterséges megtermékenyítésnél.

Előzmény: arnys2 (183208)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183210

Valami olyasmi volt a sztori, hogy Géza már a sitten ült a drogdílerkedés miatt, pár hónappal később pedig Aliz kitalálta, hogy akkor ő folytatni fogja a taxizást - persze csak úgy feketén (höhö, Feketén :D), mindenféle papírok és engedélyek nélkül. Még a Szomszédokban a Rozsomákot játszó hapsi is beszállt hozzá mint utas! Aztán valamiért ez abbamaradt, de nem azért, mert Alizt megbüntették, hogy "csak úgy" taxizgatott...

Előzmény: bk_barát (183207)
arnys2 Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183209

Eszerint legalább a robbantás valódi volt.

Előzmény: -Zsófi- (183206)
arnys2 Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183208

Lombikbébit akarnak, vagy szex is lenne?

Előzmény: -Zsófi- (183205)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183207

Igen? Erre már nem emlékszem..

Előzmény: -Zsófi- (183204)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183206

Korábban volt itt vita arról, hogy vetített vagy nem vetített-e a háttér... Nos, íme a bizonyíték! Kulisszatitkok a BK-ról, vagyis a green box szépségei (a felső videó):

 

 

http://dnafilm.eu/portfolio/broadcast/2013/baratokkozt/

-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183205

Na ja, nekem is pont ez volt az első gondolatom... Szerintem különben a gyerek soha nem fog megszületni - hál' Istennek! ;)

Előzmény: bk_barát (183202)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183204

Alizka még anno Géza kocsijával is taxizott! ;)

Előzmény: bk_barát (183201)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.10 -1 0 183203

na ez az, amit nem lehet betartani. :)

Előzmény: v_peti (183200)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183202

Azért nem tudom, Zsófi hogy képzeli ezt a gyerek dolgot... Együtt él vkivel, akivel sose bújhat ágyba, közben alkalmi szeretőket tart, mert ugye pont ő, hogy mondana le örökre a szexről? Tóbi uezt csinálja pepitában. Majd beosztják, mikor ki kap kimenőt... Arra nem gondol, miféle családmodelt lát maga körül az a szerencsétlen gyerek?

bk_barát Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183201

http://rtl.hu/rtlklub/ajanlo/2015-03-baratok-kozt

Ádinak van kocsija meg jogsija? Ez új. És Alizkának is van jogsija? Vagy csak úgy eszébe jutott, hogy kipróbálja milyen vezetni, egy benzinkútnál... :P

v_peti Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183200

A bukta ott van, hogy Csaba, ha X terméket reklámozza, akkor Y terméket messziről kerülné. Azaz, amikor ajánlják neki, hogy Y terméket kóstolja meg, akkor vagy nem kóstolja meg, vagy nem nyilvánosan, azaz már oda sem menne a joghurtos kocsihoz!

 

 

DAttis Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183199

Ja hát Rékasit ki is feledtem, ő róla tényleg nem mondhatjuk hogy xar színész és, hogy senkiházi nimand.

Már ha csak az általa magyarul tolmácsolt nem csak "holivúdi" színészek szinkronjára gondolok ő egy "ász" kategória, de persze ez csak szigorú magánvélemény 

Előzmény: Jay Gatsby (183175)
v_peti Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183198

Bocs, de magánember írhat ilyent, csak akkor Csaba perelné be az illetőt hitelrontásért! Ha meg bulvár ír ilyent, akkor meg azt kell perelni. 

Előzmény: szévike (183193)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183197

Meg  a fehérgallérosokat üldöző kamuszervezet helyett lehetett volna a NAV, az legalább valamennyire életszerűbb lett volna. Látva ezeket a részeket nemcsoda, hogy Kalamárnak ajtót mutattak. 

Előzmény: Mazsola070 (183191)
szévike Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183196

Igazad van.

Előzmény: csiva69 (183195)
csiva69 Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183195

De nem pont azzal jelent meg a fehérgallérosokat üldöző emberke Mikinél, hogy az egymilliós befizetés miatt  jött?  Ja, és az ilyenek egyedül szoktak kimenni a vélhetően terrorgyanús elemekhez :)

 

Előzmény: szévike (183193)
szévike Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183194

Csak a lényeget hagytam ki: a széfekhez meg pillanatok alatt hozzá tud jutni, nem kell arra várni, hogy a bank kihozza az összeget a központból.

Előzmény: szévike (183193)
szévike Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183193

Gondolom, az ilyen zűrös eredetű pénzeket nem szokták bankszámlára betenni, mert az nagyon szem előtt van. Viszont a banki széfekbe bármit elhelyezhet, abba nem látnak bele.

 

S ha már Vastag Csaba és a valóság keverése a fikcióval. Ő épp egy joghurtreklámban szerepel hónapok óta, tehát pont érthető lenne, ha nem jelenhetne meg róla egy magánblogban sem ilyen, hogy egy másik a kedvence.

-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183192

Claudia hogyan lenne már 70 éves??? :D Csak 58 (a valóságban, de szerintem nagyjából a sorozatban is)!

Előzmény: crossfire1 (183182)
Mazsola070 Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183191

"A lúzer hol tartotta a már tisztára mosott pénzt? Nincs olyan bank, ahonnan ennyi pénzt három perc alatt ki lehet venni, előre meg kell rendelni, több nap kell a megérkezéséig."

 

No nekem is ez vot az egyik kérdésem, ami felmerült ezzel az iszonyatosan blőden megírt és a nézőket megint hülyének néző történetszállal kapcsolatban.

 

A másik pedig, hogy vajon honnan a faszomból tudta előre Ágnes és Klau, hogy Májki - miután nem tudta elérni telefonon Nórát - nem megy át személyesen Nórához és nem csönget be hozzá, majd Nóra hiányában a kb. 10000 magyar ügyvédből pont azt az egyet hívja oda segítségül, aki nem sokkal korábban jó sokáig szopatta....

 

Teljesen logikus....

 

Ja, majd nagyonokos Májkinak az sem tűnik fel,  egy ilyen hatalmas összeget érintő ügyben egy anyagias ügyvéd úgy osztogat ügyvédi tanácsot, hogy előtte nem kötnek semmilyen ügyvédi megbízási szerződést és az ügyvéd nem kér ezért tőle semmi pénzt...persze....

 

Ebbe a "fehérgallérosokat üldöző kamuszervezet" kamuemberébe meg már bele sem megyek, akkora baromság.

 

Értem én, hogy az illetékes forgi megkapta feladatul az "írdd meg az Ágnes és Klau megszopatja Májkit" történetszálat, azt azért mondhatták volna neki, hogy azért legalább minimális logika és életszerűség legyen benne....  

Előzmény: Jay Gatsby (183181)
v_peti Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183190

Ez a Vastag Csaba féle történetszál egy hatalmas baromság!

 

Tegyük fel, hogy van egy fagyizóm, ahol egyszercsak megjelenik egy sztár. Én ekkor megírom a blogomban, hogy ott járt XY. Jogom van hozzá, nem? Ha megírom, hogy az a kedvence, akkor eltávolíhatja a bejegyzést.

Ha ő egy adott termékcsoportot egy másik gyártótól vásárol, vagy a konkurens szolgáltatóhoz-kereskedőhöz megy, akkor azért meg csakis ő a felelős. Pl. Ördög Nóra a TESCO-ban vásárolna, és ezt a bulvár megírná, sőt fényképet is mellékelne hozzá. Ezért ő ilyent nem tesz, amíg tart a szerződése a SPAR-ral.

Ebben az esetben VCS nem említette, hogy egy másik joghurtos-fagylaltos céggel szerződése lenne, tehát emiatt nem lehet a fejét venni.

 

Bulvárlap meg nem csinál ingyenreklámot, azaz nem írná meg egy konkrét termék nevét, mert hülye lenne a drága reklámot ingyen biztosítani, amit eléggé gyanús, hogy direkt szerveztek.

v_peti Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183189

Szerinted Gedeon ingyen dolgozott? Már Zsófinál is nagy volt az óradíja.

Előzmény: B.GY (183183)
v_peti Creative Commons License 2015.01.10 0 0 183188

Biztos vagy ebben? Szerintem 0 maradt neki, mert az ügyvéd sem ingyen csinálta a dolgot! Na meg azt mondták, hogy szinte az egészet visszakapja.

Előzmény: bk_barát (183185)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183187

Most nézem végig. Miki mint gyakorlott vállalkozó nem tudja, hogy kik szoktak nyomozni pénzmosás ügyben. Az meg már, hogy beveszi az csak hab a tortán :) 

bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183186

Szokták mondani, hogy tolvajtól lopni nem igazán bűn. 

Előzmény: bk_barát (183185)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183185

Ami azt illeti, Miki se járt rosszul, van félmillió eurója, amit teljesen jogtalanul szerzett.. Mondjuk Áginak éppúgy nem jár az a pénz... Csak azt nem tudom, hogy milyen alapon akarja majd megszerezni Klau minden vagyonát..

bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183184

Szerintem azok a színészek, akiket felsorolt az olvtárs még egy olyan időben lettek színészek,  ahol alaposan megválogatták, hogy ki lehet színész. Szóval ők még képviselnek egyfajta minőséget. 

Előzmény: Jay Gatsby (183175)
B.GY Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183183

Én csak azt nem értem,hogy miért mondta az ügyvéd meg a fehérgallér ellenes fickó,hogy az összes pénzt visszahozták,csak kivették a "részüket" Ágika meg sem számolta csak bepakolta a retikülbe.Közben meg 500 ezret vittek állítólag.Mondjuk Mikinek gyanús lehetett volna,hogy megjelenik Klaudia és máris valami furcsa dolog történik vele.

Előzmény: Jay Gatsby (183181)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183182

a 70 éves Claudia még fiúzhat egy harmincast...de a Peti sztorizásra én is felnéztem, hogy mekkora baromság.

 

Miki meg nem járt rosszul, a fele megmaradt.... amúgy meg ebül szerzett pénz...

 

Amit nem értek, hogy Zsófi épp terhes akar lenni, mert gyereket szülni... miért gondolja, hogy Krisztián ezt így bevállalja.

Előzmény: Jay Gatsby (183181)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183181

Claudia: "Olyan aranyos FIÚnak tűnt" - Vastag Csabáról, aki jövő hónapban tölti a 33-at.
Peti: "...hogy együtt lógtunk a matekórákról az általánosban" - Vastag Csabával, aki kb. 10 évvel idősebb nála.

Fika és Tóbiás napközben otthon kávézgatnak, szaladgálnak a pocakos, bivalyerős katonához meg a Gizihez. Ki van ilyenkor az edzőteremben?

 

Jakab Csaba és Gáspár András fél óra alatt kiszednek félmillió eurót a lúzertől. Kérdés: A lúzer hol tartotta a már tisztára mosott pénzt? Nincs olyan bank, ahonnan ennyi pénzt három perc alatt ki lehet venni, előre meg kell rendelni, több nap kell a megérkezéséig.

Mackóbogár Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183180

Még nincs :-)))  Na, de majd ha Zsóficica teherbe esik :-)

Előzmény: Jay Gatsby (183178)
PapLan Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183179

szánalmasan nevetséges ez a történetszál....

Előzmény: Jay Gatsby (183178)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183178

Na ki a legnagyobb lúzer a Mátyás Király téren? Berényi Miki! Szokás szerint. Még egy újszülött is átbaszná, csak az nem szerepel a sorozatban. :-)

bk_barát Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183177

Nekem Enikő még mindig szimpatikusabb mint a sok rossz indulatú, szarkavaró társa... Ami azt illeti, Alíz beavathatta volna a tervébe, mi is azt hittük, hogy belezúgott a model srácba...

Enci már csak azért is maradhatna, mert mindig is azt hittem, hogy Krisszel egymásnak vannak teremtve. Persze az se ártana. ha Krisz visszakapná a régi önmagát.

 

Előzmény: ARic (183176)
ARic Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183176

én is! maradhatna!

Előzmény: crossfire1 (183151)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183175

Hát, ez egy érdekes kérdés. Nyilván nem mindenki jó színész, aki elvégezte az iskolákat. Nem gondolnám, hogy a felsoroltak képzett színészek lennének, azt meg végképp nem, hogy színházban játszanának. De ez sem jelent semmit. Manapság a színház sem az, ami régen volt, sok iskolázatlan, senkiházi szerepelhet színházban, még celebek is. Tehát az, hogy valaki színházban is játszik, nem feltétlen jelenti azt, hogy jó színész, vagy hogy színész egyáltalán. Ha a Barátok köztöt nézzük, lehet, hogy néhányan elvégezték az iskolát, de egy igényesebb néző könnyedén észreveheti, hogy kik azok, akik tényleg jók. Szerintem a Rékasi és a Gubík Ági cipőjét se nagyon pucolhatják a többiek, de persze ez csak egy vélemény. Elméletileg a Domokos is egy színész az ezer arcával, bár ez nem nagyon látszik, a Mérai is az, de ez sem látszik, a Seprenyi is, de talán ő az egyik legrosszabb az egész sorozatban. A Kiss Ramónát valahol Siófokon szedték föl, de már színházban játszik, tehát ebből is látszik, hogy hova fajultak a dolgok. Aztán a Solti Ádám, az valami énekes volt, vagy mi a fene, de most itt van. A Bozsek gyerek közben lett énekes, de ugye a BK miatt színész is, tehát ha ezekkel találkoztok úgy szólítsátok meg őket, hogy művészúr, vagy művésznő. Úgy, ahogyan régen egy Sinkovitsot vagy Darvast szólítottatok volna meg.

Előzmény: DAttis (183171)
hboy29 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183174

Pozitívum: Jakab Csaba Barátok közt. Kicsit más volt őt hallgatni, mint a többieket, pláne így a Vastag gyerek után.

 

Ő is szerepelt már régebben. Mármint Jakab Csaba. Ő volt Hoffer Józsi barátnőjének - az egykori prostinak- , Julinak (Nyertes Zsuzsa) a stricije.

Előzmény: Jay Gatsby (183130)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183173

A felsoroltak közül egyedül Varga Izabellának nincs papírja arról, hogy színésznő... De szerintem Szőke Zoltán és Várkonyi András sem túl tehetségesek! Ábrahám Edit persze igen, ő méltó a színésznő elnevezésre! :)

Előzmény: DAttis (183171)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183172

Különben a forgatókönyvírók hogy a fenében tudnak olyan neveket kitalálni, mint Ökrös Jenő, Nagy Tóbiás, Petrik Gedeon, Laurik Igor, Kiss Vazul, Holman Valter, Oravecz Nikol, Szabó Kende, Jónás, Balta(zár), Bambi...? :D

Előzmény: crossfire1 (183169)
DAttis Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183171

"mér" Várkonyi András, Szőke Zoltán, Varga Iza, Ábrahám Edit nem képzett (színházi is) színészek?

Ha ők nem lennének szerintem ultra xar lenne a sorozat. Az más kérdés a fenti színészeknek nyilván "gyerekjáték" egy ilyen szerep.

Amúgy  Szőke Zoltánt azért csípem mert nagyon szépen (érthetően, hangsúlyosan) beszéli a nyelvet

Előzmény: Bomc (183145)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183170

Hihihi! :D De hát milyen lazaság, játékosság legyen egy 40-es férfiban és többgyermekes családapában? :D Egyébként szerintem mindig is ilyen volt, amióta bekerült a sorozatba... Én kedvelem Attila karakterét, külsőre is bejön, belsőre is bejön (kivéve, amikor gengszterkedik, sötét ügyekbe keveredik vagy mellékutakon jár), mert alapvetően tisztességes, becsületes, jóindulatú, családcentrikus, jó apa és - Andrással ellentétben - a tenyerén hordozza Julit! :)

 

 

Az egészséges mértékű és mennyiségű rajongással szerintem sincs baj, de az már túlzás, hogy valaki minden követ megmozgat, hogy találkozhasson a kedvencével, csinálhasson vele egy közös képet vagy kaphasson tőle egy autogramot... Ha valaki nagyon kedvel egy énekest vagy színészt, hallgassa a dalait, menjen el a színdarabjaira vagy a filmjeire, oszt' ennyi...

Előzmény: crossfire1 (183167)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183169

a sötét múlt :))))

(egyes rajongók Ökrös Jenő visszatérését várták :) )

Előzmény: -Zsófi- (183168)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183168

Egyébként Vastag Csaba 10 évvel ezelőtt, 2005-ben már szerepelt a BK-ban mint Ökrös Jenő! :D

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=OqOL0azqp8I

crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183167

Attila nekem túl merev lett :) (izé, nem úgy) Nincs benne játékosság, lazaság...

 

szerintem nincs a rajongással semmi baj, ha az ember nem csinál hülyét magából. de hidd el, jólesik az ismert embernek is, ha látja, hogy kedvelik :)

Előzmény: -Zsófi- (183165)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183166

Stimm, ezzel le is zárhatjuk a témát, a vitát! :) Mindenki más énekest, más sorozatszereplőt kedvel, de így van rendjén! :) (Bródy János: "Mindannyian mások vagyunk, még jó, hogy van néhány közös dalunk!")

Előzmény: crossfire1 (183164)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183165

Én is pont ezt írtam, a Barátok közt csak egy fiktív, kitalált, a valóságban nem létező történet fiktív, kitalált, a valóságban nem létező szereplőkkel, szóval nem kell a kelleténél komolyabban venni! :)

 

 

Zita rajongása nálam már bőven kimeríti a "gáz" kategóriát! :D (Peti: "Azon szomorkodunk, hogy a Vastag Csaba szakított az Áronnal!" :D)

 

 

Én egyszer szívesen leülnék beszélgetni Koncz Zsuzsával (bár szerintem olyan zavarban lennék, hogy egy szót sem bírnék kinyögni :D), nem feltétlenül az énekesnői karrierjéről, hanem úgy általánosságban az élet dolgairól... Szerintem sok közös témánk lenne!

 

 

Már nem tetszik Berényi Attila? ;)

Előzmény: crossfire1 (183162)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183164

ízlések és pofonok :)

Előzmény: -Zsófi- (183163)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183163

Mi? Koncz Zsuzsa? :O Hát van sok szép lassú, lírai, melankolikus, elgondolkodtató dala, amiket jó elalvás előtt hallgatni, de a koncertjein jellemzően csápolni és tombolni szokott a közönség! ;)

 

 

Egy Kossuth-díjas énekesnőt, akinek MINDEN dala mély mondanivalójú, a szövegei szólnak valamiről, üzenetet közvetítenek, komoly társadalomkritikát fogalmaznak meg vagy épp humorosak, szellemesek, ugyan ne említsük egy lapon egy Vastag Csabával, aki sós kávéról meg egyéb rendkívül színvonalas dolgokról énekel... :D

Előzmény: crossfire1 (183160)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183162

de hisz ez egy kitalált dolog....úgy, ahogy az egész sorozat. gondolták, milyen vicces, ha egy rakat tinilány elkezdi döngetni a pusszancsos kocsit...

a valóságban, aki tinirajongót ismerek, az illedelmesebb. a hülyébbje idősebb, de azok se csinálnának ilyet. :) sztem inkább úgy viselkedünk, mint Zita, kérdezgetünk meg meghallgatjuk, amit mond.

 

Berényi Attila nekem is bejött egy időben. :)

Előzmény: -Zsófi- (183161)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183161

Ha a fura stílus megegyezik az őszinte véleménynyilvánítással, hát rendben, vállalom, hogy fura a stílusom! ;) Bár szerintem semmivel nem furább, mint a többi kommentelőé, hozzászólóé... Nem én írtam, hogy agyonverném Enikőt (soha senkit nem vernék agyon, pláne nem egy fiktív, a valóságban nem létező sorozatszereplőt), csupán annyit merészeltem közölni, hogy Enikő (aki csak egy kitalált karakter!) SZÁMOMRA rendkívül idegesítő, ellenszenves csaj! Ettől persze te meg a többiek nyugodtan kedvelhetitek! ;)

 

 

Vastag Csaba pedig NEKEM nem jön be mint pasi, nekem más típusú férfiak tetszenek külsőre (pl. a Berényi Attilát megformáló Domokos László ;), és mint énekes sem kedvelem, mert ÉN teljesen más fajta zenéket, más stílusú dalokat, előadókat hallgatok (akárcsak Hanna ;), ezért a koncertjeire sem szoktam járni... Nem mint ember kritizáltam! (Csupán azt írtam, hogy rendkívül hadar, de nem ő az egyetlen beszédhibás a sorozatban...) A fanatikus rajongás pedig szerintem továbbra is szánalmas és röhejes... (A sorozatbeli, Pusszancs-kocsit megtámadó rajongólányokra gondolok!)

Előzmény: crossfire1 (183155)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183160

az jó altatónak :)

Előzmény: -Zsófi- (183159)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183159

??? Ugyan miért??? (Amúgy Koncz Zsuzsa-koncertekre szoktam járni, számomra az ő dalai képviselik a minőséget, a színvonalat, az értéket.)

Előzmény: Törölt nick (183154)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183158

gondolom, az RTL saját felfedezésű sztárt akart betenni a műsorba. (ahogy a TV2 is megtette, mint említettem)

de tőlem inkább Wolf Kati szerepelhetne (kedvelem őt is), akkor nem Csét piszkálnátok. :)

Előzmény: stella301 (183156)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183157

Igen, én is pontosan erre gondoltam, a tegnapi részekre értettem, hogy Miki ugyan mi a fenéért ment be Zsófi meg Tóbi edzőtermébe... :D (A sok béna, értelmetlen dramaturgiai húzás egyike! :D)

Előzmény: Jay Gatsby (183147)
stella301 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183156

Encit már agyonvertem volna, ha az én életembe kavar be folyton. Ugyan olyan szarkeverő mint a Bözsi. Ez a Vastag Csaba tényleg ekkora sztár, vagy csak én maradtam le erről?

Előzmény: -Zsófi- (183153)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183155

kicsit fura stílusban nyilvánulsz meg emberekről.

 

Enci sztem egy kedvelhető karakter. ebben a sorozatban nála sokkal durvábbakat csinálnak emberek.

Előzmény: -Zsófi- (183153)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183154

Ha a koncertjére nem is, de pszichológushoz elmehetnél.

Előzmény: -Zsófi- (183152)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183153

Akkor te vagy az egyetlen! :D Számomra rendkívül idegesítő, ellenszenves, sz@rkeverő csaj! Most is mit kavart Aliz telefonjával meg a (baromi ronda :D) Gergő nevű sráccal, te jó ég...

Előzmény: crossfire1 (183151)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183152

Ezen nem veszünk össze, mindenkinek más az ízlése, de NEKEM a legkevésbé sem jön be mint pasi (bottal se piszkálnám :D) és mint énekes (vallatni lehetne a hangjával, a dalaival :D). Koncertjére pedig akkor sem mennék, ha nekem fizetnének érte! :D (Szerintem az X-faktor legelső szériáját Wolf Katinak vagy Janicsák Vecának kellett volna megnyernie...)

Előzmény: crossfire1 (183140)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183151

nekem hiányozni fog Enci... én bírom. 

Előzmény: -Zsófi- (183150)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183150

Sajnos a Nagys'asszony nem marad sokáig, csak pár hétig láthatjuk a sorozatban! :( A hónap folyamán majd Zsuzsa is megérkezik (berobban, mint a buldózer :D), néhány hét erejéig ő is boldogítja a nézőket és a Mátyás király tér lakóit!

 

 

Enikő viszont úgy tűnik, hogy hamarosan kiszáll sorozatból: http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/bukott-sorozatot-rendezett-az-uj-baratok-kozt-producer-2318959

 

 

Hát, nem hiszem, hogy Enci bárkinek hiányozna! :D Szerintem Tóbiás és Zita karakterével sem terveznek hosszú távra, mert egyiküket sem láthatjuk a főcímben... Zitáért nem kár, de Tóbi rendes, jófej és rokonszenves srác, ő maradhatna!

Előzmény: v_peti (183139)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183149

Igen, és így jött be: "Ááá, nocsak, a kedvenc sógornőm!"
Ez tökéletesen arra utal, hogy számított rá, hogy ott lesz...

Előzmény: Törölt nick (183148)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183148

Klódiával találkozni, mit akarhatott mást?

Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183147

De ez még a tegnap előtti rész eseménye. Ez idáig rendben van, hogy a súlyzót elrontotta. De tegnap miért ment be? Nem volt értelme. Bement, váltott pár szót a Claudiával, megtudta, hogy a Fika rájött, hogy ő rontotta el a súlyzót, mert felvette a kamera. De miért ment be? Mit akart a Fika edzőtermében? Semmi értelme.

Előzmény: bk_barát (183141)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183146

de nem színészként szerepel, hanem önmagaként. amúgy csak hadar, de simán érteni, ha odafigyelsz rá. 

ha színészként válogatták volna be egy rendes szerepre, az más lenne, de itt nem ez történt.

 

(a Jóban Rosszban-ban is szerepelt Király Viktor meg Kökény Attila, szintén saját magukként)

Előzmény: Bomc (183145)
Bomc Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183145

Mert a Jakab Csaba egy képzett színész, többi meg egy hulladék, VCS-val az élen... senki se hallja hogy nem tud beszélni és ilyet beraknak a tv-be... hallgatni is rossz

Előzmény: Jay Gatsby (183130)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183144

Jogos, eredetileg azért ment... És nem csak Robival akart kitolni, de Zsófit is bajba akarta keverni...

Előzmény: ARic (183143)
ARic Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183143

izé, nem inkább azért, hogy a Zsófinak megmondja, h. Timike nem dolgozhat ott?! Aztán meglátta Nórékat, és kért edzőcuccot (nem is tudtam, hogy jobb helyeken lehet kölcsönözni :), mert elkezdett járni az agya valami kicseszésen...

Előzmény: bk_barát (183141)
DAttis Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183142

Jakab Csabáról egyből Chuck Norris jutott eszembe (őt szinkronizálta sokszor) :P

Előzmény: Jay Gatsby (183130)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183141

Miki nem Klau miatt ment az edzőterembe, hanem hogy elrontsa a súlyzót, abban a reményben, hogy az Robi lábára esik.. Ez nem sikerült túl jól, Nóra lett az áldozat, és ráadásul felvétel is készült az esetről...

crossfire1 Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183140

sztem VCS nagyon jó énekes és nagyon jóképű pasi.

ettől függetlenül nem örülök, h szerepel a BK-ban. inkább megyek koncertre, az az igazi.

Előzmény: -Zsófi- (183137)
v_peti Creative Commons License 2015.01.09 0 0 183139

Most mi van? Claudia nem marad sokáig? :(

Előzmény: -Zsófi- (183137)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183138

Ja, különben ebben a sorozatban miért minden pár a nappali kellős közepén folytat nemi életet??? :D

-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183137

„Mi van, nagyitréningre jöttél?” :D „Ó, nem, viszont Zsófi nem is említette, hogy itt hajbeültetéssel is foglalkoznak…” :D Claudia és Miki frappáns dialógusai, beszólogatásai már nagyon hiányoztak a sorozatból! :D Kár, hogy a Nagys'asszony csak rövid ideig marad… :( Miki amúgy mi a fenének ment be Zsófi és Tóbi konditermébe??? (Hogy tudjon hol találkozni Claudiával??? De miből gondolta, hogy a Nagys'asszony is éppen ott lesz??? :D) Vastag Csaba és Berényi Zita sürgősen keressenek fel egy logopédust, mindketten iszonyatosan hadarnak! Vastag Csaba egyébként se nem jó pasi, se nem jó énekes, a sikítozó rajongólányok pedig röhejesek és szánalmasak mind a sorozatban, mind a valóságban… Tóbi és Zsófi gyerekcsinálási projektje fájdalmas és a legkevésbé sem életszerű!

bk_barát Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183136

Zsófi Krisznek: Ha már úgyis itt vagy, tarthatnál Tóbinak egy kis bemutatót, mit kéne csinálnia.. :D

bk_barát Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183135

Ez az egész persze csak arra jó, hogy ráijesszenek Mikire, Klau és Ági közös találmánya, az ürge meg Klau egyik közeli barátja lehet. Sztem nem annyira rossz ötlet. Persze mondjuk Mikinek jogában állna pl. igazolványt kérni. vagy ilyesmi..

Előzmény: Törölt nick (183133)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183134

mert ez a BK :DDDD

Előzmény: bk_barát (183132)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183133

Szerintem meg az elmúlt 17 év legmélyebb pontja volt Jakab Csaba. Azért az Fehérgalérosokat ellenőrző lófasz az, az viszi a pálmát...

 

Előzmény: Jay Gatsby (183130)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183132

Hanna mért pont egy olyan sztárról ír könyvet, akit nem ismer, és nem is érdekli különösebben? Nem volt senki, aki kicsit közelebb áll hozzá?

crossfire1 Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183131

jó, hát nyilván eltúlozták a dolgot, nem szoktunk így viselkedni Csabival :)

Előzmény: Jay Gatsby (183130)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183130

A mai részben a lányok támadása volt a mélypont, de persze egy ekkora sztárt meg kell támadni, mint a Vastag Csaba. Nem is értem, hogy miért nem világsztár. Az eddig is egyértelmű volt, hogy beszélni nem tud, de akinek kételyei voltak, annak mostanra már nem lehetnek.

Árulja már el valaki, hogy Miklós miért ment be Fika edzőtermébe?

Pozitívum: Jakab Csaba Barátok közt. Kicsit más volt őt hallgatni, mint a többieket, pláne így a Vastag gyerek után.

Bomc Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183129

Vastag Cs már volt bk-ban csak akkor valami bűnözőt játszott

 

Zsófiéknak miért a nappaliban kell gyereket csinálni?

 

Tóbi simán beszaladhatott volna a szobába felvenni a ruháját

 

bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183128

Értem én, hogy értetted.

Előzmény: v_peti (183127)
v_peti Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183127

Úgy értem, hogy a röhejes színvonalú krimi-thiller-akciófilmes vonalat erőltetik. (Apropó, én hallottam, hogy miért lett Csillagvirág klinika: Abban az utcában van a stúdiójuk.) Bízzunk benne, hogy nem süllyednek le ide.

 

 

 

 

Előzmény: bendeguz90 (183126)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183126

Nem hinném.

Előzmény: v_peti (183124)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183125

Nem hinném, hogy a BK esetében lehetne beszélni nézettségi problémáról.

Előzmény: Törölt nick (183122)
v_peti Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183124

Remélem nem mennek át JR-be!

Előzmény: Törölt nick (183122)
Szem Ész Creative Commons License 2015.01.08 -4 0 183123

Simán el tudom képzelni, mint ahogy csökkent az én "nézettségem" is, vagyis nem nagyon nézem mostanában, úgy mások érdeklődése is csökkenhetett. De nem néztem utána alaposabban.

 

Továbbra is hibáztatom a csatornát a műsorrend miatt. Régebben a Híradó, Fókusz, BK láncolat elzörgött itt  a háttérben, vagy a monitor sarkában. Most a Fókusz után utálattal kell kilőnöm, az Éjjel-nappal Szar miatt.

 

Amikor a Fókuszt betették a Híradó elé, akkor meg a Fókuszról is leszoktam, Balázs hülyeségei meg soha nem is érdekeltek.

 

(Ha esetleg olvassák a "kollégák" a topikot, ezúton gratulálok...)

 

Mindennek tetejébe az RTL-logó nem tesz jót a plazmakijelzőnek, arra már rá sem engedem, régóta.

Előzmény: Törölt nick (183122)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183122

Én személy szerint csak arra tudok gondolni, hogy az új producer temetni jött. Na jó, nem most, de a sorozatnak szerintem nincs több esélye, az új producer vagy emeli a nézőszámot, vagy roló.

cyber.greg Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183121

http://creativeskillset.org/job_roles_and_stories/job_roles/757_producer

 

"Be able to secure finance for the production"

Előzmény: Generic Jingle (183120)
Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183120

Szerintem nem.

Előzmény: janderka (183117)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183119

azért én sajnálnám, ha vége lenne a BKnak, megszoktam.  briteknél is mennek sorozatok 30-40 évig....

crossfire1 Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183118

úgy tudom, csak pár részben vendégszerepel.

Előzmény: belokas (183116)
janderka Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183117

Pedig egy klasszikus filmproducernek az lenne a dolga. 

Előzmény: Generic Jingle (183115)
belokas Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183116

Vastag Csaba is benne lesz ma a sorozatban, hogy meddig, vagy csak a mai részben kitudja. Biztos ő lesz majd a sztár, akiről hanna könyvet ír. 

Generic Jingle Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183115

A producer nem buliz ki pénzt, nem az a dolga. A producer a gyártót képviseli a stábban.

Előzmény: janderka (183114)
janderka Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183114

Kalamáris egy szar. Csak nyer vele a néző, ha eltűnik örökre. Eddig is mit keresett a produkcióban? Milyen szintű producer volt? Ő hozta a pénzt a produkcióba, ami alapján bármibe beleszólhatott? Vagy csak kibulizta magának a hatalmat?

 

"Érdekes" egy személyiség lehet...
http://hu.scribd.com/doc/145890072/Vig-Gyorgy-Ellensegek-Kozt#scribd

Előzmény: Mackóbogár (183109)
Mackóbogár Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183113

hátigen, most Attis a kis házibatman helyette :-) 

Előzmény: bendeguz90 (183112)
bendeguz90 Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183112

Az, hogy Mikiből egy szerencsétlen lúzert csinált arra nincs bocsánat :D

Előzmény: Mackóbogár (183109)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183111

Ki kéne rúgni a fél bandát, de úgysem lesz ilyen, semmi sem fog változni. Kalamárnak ideje volt már lelépnie, de ennek nem lesznek következményei. Az eddigi 3 rész, ami lement az újévben, katasztrófális, érdemes volt beharangozni. Mélypont.

Előzmény: Mackóbogár (183109)
Mackóbogár Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183110
Mackóbogár Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183109

Hoppá, hoppá, távozik Kalamár Tamás. Hmm, lehet, hogy az új producerrel most majd felpörögnek az események ?

 

http://www.origo.hu/teve/20150108-tavozik-a-baratok-kozt-producere-kalamar-tamas.html

Bomc Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183108

Minek kell smacizni? Tóbibébi néz valami melegpornót a gépén, ZsóFika addig beleül és kész  a gyerek... aztán ha jön a G. I. Joe, az övébe is beleül :D

 

v_peti Creative Commons License 2015.01.08 0 0 183107

Gondolom, ha ez lesz, akkor majd Claudia segítséget kér, és mivel Mikit utálja, Attilával lesz kénytelen összefogni, hogy helyretegyék Ágnest.

Előzmény: bk_barát (183093)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183106

Új ajánló, hú de gáz:

http://rtl.hu/rtlklub/baratok/baratok-kozt-ez-tortenik-2015-01-08-2015-01-09

Csak azt nem értem, ha Zsófi Tóbival akarta elkezdeni a gyerek projektet, mi a fenének hívta oda Krisztiánt? Mert ő hívta az SMS-sel, amit majdnem Enci vett fel. Még gondoltam is, hogy hogy jön össze a dolog, ha egyszer Tóbi is ott lakik...

crossfire1 Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183105

sztem nem olyan rossz pasi.

Előzmény: Jay Gatsby (183103)
DAttis Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183104

Egyre több  "nem tudom ki ez a színész" a sorozatban :P

Előzmény: Mackóbogár (183097)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183103

Hát, ezzel a faszival aztán lehet dicsekedni...

Előzmény: crossfire1 (183102)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183102

azért, hogy dicsekedjen a (szingli) Zsófi előtt a fiatalabb pasijával. :)

Előzmény: Jay Gatsby (183101)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183101

A Nóra, aki gyűlöli a Zsófit (ez kölcsönös), mégis mit keresett a Zsófi edzőtermében, mikor Pesten nyilván van 500 edzőterem? Miért pont az általa gyűlölt Fika edzőtermébe mentek a jóképű faszival? Jah, azért, hogy a Claudia láthassa milyen gonosz ez a Miklós, aztán telefonálhasson az Áginak. Értem. Komoly forgatókönyvírói húzás, állítólag jelölik őket az Oscarra is.

Bomc Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183100

Olyan nehéz lett volna felhívni a modellgyereket hogy "Bocs, otthonhagytam a mobilomat a hülye barátnőm küldte az sms-t" ?!

bk_barát Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183099
Előzmény: Mackóbogár (183098)
Mackóbogár Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183098

közben rákerestem, 10 éve a Bárka színházban játszik

Mackóbogár Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183097

Pásztor Tibor :-)

én is láttam már itt-ott, de ha agyonütnek sem tudom, hol....szerintem ilyen általam csak  "mások nyomorának" hívott dokurealityben lehetett (gyanú árnyékában, családi titkok, ilyesmire gondolok)

Előzmény: DAttis (183096)
DAttis Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183096

Ki az a színész (mindig túl gyors a végén a stáblista) aki ezt a Robi gyereket alakítja? Valahonnan ismerős ha máshonnan nem valami reklámfilmből :P

 

Előzmény: Jay Gatsby (183079)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183095

(A valamivel szó törlendő!)

Előzmény: -Zsófi- (183094)
-Zsófi- Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183094

Túlbonyolítjátok a dolgot! ;) Egyértelmű, hogy Ági csupán azért kínálta fel, ajánlotta fel Hannának, hogy írjon könyvet egy sztárról (akire majd - az előzetes szerint - Zita rá fogja szabadítani a rajongókat :D), hogy bevágódjon Claudiánál (aki ugyebár Hanna nevelőanyja), és megmutassa, bebizonyítsa, hogy ő, Ági mennyire jófej és rendes - tehát Claudia nyugodt szívvel megbízhat benne és összefoghat vele, hogy közös erővel megszerezzék a pénzt Mikitől. Aztán persze később - ezt is tudjuk az előzetesből - Claudia hatalmasat fog koppanni, mert Ági valamivel megzsarolja azzal, hogy a házát, az üzletrészét követeli...

bk_barát Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183093

Én esetleg azt tudnám elképzelni, hogy vmi zavaros ügybe rángatja bele Hannát, amivel aztán zsarolhat...

Előzmény: v_peti (183092)
v_peti Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183092

Bocs, de ez nem tegnap volt, hanem a szünetben bemutatott trailerben volt, hogy valamiért cserébe Claudia lakását és üzletrészét kéri. Ez meg még Miki tönkreveréséért is nagy ár lenne, ezért nem értem a dolgot.

Előzmény: szévike (183090)
Bomc Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183091

Vicces azé... Claudiát már nem érdekli az üzleti élet, de csak úgy hazarohan, ha egy idegen nő hívja és itt tudja meg, hogy miért... és még bele se megy... ez se túl hiteles...

szévike Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183090

Akkor én tegnap figyelmetlenül néztem, igy nekem csak annyi esett le, hogy szövetségest keres Miklós ellen a pénze visszaszerzésére, a lakása és üzletrésze nekem kimaradt.

Előzmény: v_peti (183088)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183089

Már megszoktuk, hogy általában a Vili-Bözsi, Laci-Gizi vonal gondoskodik a bohózati elemekről, nem túl magas színvonalon..

Előzmény: Mackóbogár (183078)
v_peti Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183088

Na de cserébe Claudia lakását és üzletrészét kéri? Nem sok ez egy könyvért? Ebbe miért menne bele Claudia? Normális ez a nő?

Azt hittem, hogy Claudiát társnak fogadja, hogy Miklóst tönkretegye, és nem őt is tönkre akarja tenni! Mert így már mi értelme lenne?

Előzmény: szévike (183087)
szévike Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183087

Claudiát zsarolja azzal, hogy elintézi a szerződést Hanna könyvére, ha Claudia segit neki visszaszerezni a pénzt.

 

Ezt már a hangsúlyával és a tekintetével megüzente, s Clau vette is az adást.

Előzmény: v_peti (183086)
v_peti Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183086

Vajon mit fog ármánykodni Ágnes. Most magához édesgeti Hannát, de mi lesz ebben a csapda?

v_peti Creative Commons License 2015.01.07 0 0 183085

Ha fiatal korában kiderül a meddőség, ahogy Nóránál is fennált korábban (azután meg mégsem), akkor lehet ilyen.

Előzmény: Törölt nick (183077)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.06 0 0 183084

Csak nem Alízka modell karrierjét készíti elő ez az egész? Egyébként ez a srác arra a filmre emlékeztet, ahol az a kétéltű fiú volt, aki hal is volt..

Előzmény: Mackóbogár (183083)
Mackóbogár Creative Commons License 2015.01.06 0 0 183083

pedig mit össze nem epekedett anno trendinaci után...most, hogy az Övé, meg másfelé kacsingat ? A kis cafka :-)))))

Előzmény: crossfire1 (183080)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.06 0 0 183082

Az a tekintet. Kiköpött VV Maci. :D

Előzmény: crossfire1 (183080)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.06 0 0 183081

Azt mondta Mása: egy levelet kapott arról a lakcíméről is. Ha ez így van, akkor meg az nem igaz, hogy gyermekkorúkban leveleztek. Egy nagy katyvasz az egész, még jó, hogy a kis Lucának van a legtöbb esze a családban és helyrerakta a nagyanyját.

Előzmény: Mackóbogár (183078)
crossfire1 Creative Commons License 2015.01.06 0 0 183080

hát ritka ronda szegény. hihetetlen, hogy Alíz Ádám helyett őt válassza...

Előzmény: Jay Gatsby (183079)
Jay Gatsby Creative Commons License 2015.01.06 0 0 183079

Huhuhuhú de jóképű ez a modell gyerek, aztamindenségit. Castingosok megint alkottak. Snejder Robi, most meg a modell. Ezek aztán a szépségek.

Mackóbogár Creative Commons License 2015.01.06 0 0 183078

nem is értem, ezt az úgynevezett " szálat " minek kellett beleszőni a sorozatba, tiszta röhej volt, de  legalább elment vele majdnem egy egész rész :-(

Előzmény: Törölt nick (183077)
Törölt nick Creative Commons License 2015.01.06 0 0 183077

Ez a Mása-Bazsi szál nagyon gagyi, tele ellentmondással (pl. honnan tudta Bazsi pesti címét, Bazsi honnan tudta volna, hogy soha életében nem lehetett gyereke stb.).

v_peti Creative Commons License 2015.01.05 0 0 183076

Na akkor már értem min vigyorgott Bözsi és Vilmos. Na de ki vitt nekik marihuánát!

Előzmény: Navorsky (183074)
bk_barát Creative Commons License 2015.01.05 0 0 183075

Szóval Krisz mégsem a kondigép miatt veri meg Zsoltot, de ugyanúgy ártatlanul... Ez a kis hülye boxbajnok meddig hagyja még, hogy Zsófi az orránál fogva vezesse? Az a trükk a rúzsos inggel is annyira átlátszó volt, hogy egy 10 éves gyerek is levette volna... Remélem azért egyszer csak kiderül az igazság, de sajnos őt nem lesz képes megütni.. :P

Az is meredek, hogy Zsófi vele kúratja magát, közben Tóbinak szülne gyereket. A végén még kiderül, hogy Krisz az apa..

Nóra meg már egyre mélyebbre süllyed?

Előzmény: Navorsky (183074)
Navorsky Creative Commons License 2015.01.05 0 0 183074

-SPOILER-

 

2015. január 19.

 

 Ágnes meg akarja szerezni a Berényi céget, de váratlanul megtudja, hogy férjének köszönhetően komoly viharfelhők gyülekeznek a feje felett. Bözsi és Vilmos véletlenül olyan, anyaghoz jutnak, ami mosolyt csal az arcukra. Zsófi azt hazudja Krisztiánnak, hogy Zsolt újra bántotta, és élvezi a hazugsága következményeit. Nóra jó pénzért ügyvédi védelmet nyújt egy tini gyújtogatónak, ami komoly problémát okozhat az ügyvédi karrierjében. Gizella baljós jeleket lát, és ennek megfelelően dönt az esküvővel kapcsolatban. Péter új üzleti mentort szerez magának, aminek persze nem mindenki örül.

bk_barát Creative Commons License 2015.01.03 0 0 183073

Azért annak is gratula, aki ezt az idióta játékot kitalálta, kivált lejtős pályán... :)

 

Szem Ész Creative Commons License 2015.01.03 -4 0 183072

Arról nem beszélve, hogy elég feltűnő, még a leghülyébb autós is észrevenné, mozgáspálya kiszámítható, bőven lenne idő megállni.

 

Épp a napokban egy részeg kerékpárost kellett kerülgetnem, tiszta kabaré volt, ahogy az öregúr komótosan elém vágott egy falusi kocsma elől, nagy ívben, mint aki le akar gyorsulni. Simán kilapíthattam volna, ha nem lassítok. De már messziről láttam a mozgásán, hogy ez hülye.

Előzmény: bk_barát (183070)
Bomc Creative Commons License 2015.01.03 0 0 183071

Úgy be van csomagolva abba vastag műanyag cuccba hogy egy kamion se tudna kárt tenni benne

bk_barát Creative Commons License 2015.01.03 0 0 183070

Új ajánló:

http://rtl.hu/rtlklub/ajanlo/baratok-kozt-2015-02-het

Ezek szerint ez a hópehely jelmezes baromság már most lesz...

Mazsola0070 Creative Commons License 2014.12.30 0 0 183069

"Róbert minden erejével azon van, hogy Nórát elhódítsa Miklóstól." ????

 

Miért most Nóra együtt van Miklóssal, hogy el kell tőle hódítani? Én még ott tartok, hogy éppen a Róbert keféli Nórát, így max. a Májki hódíthatná el tőle.

 

 

Előzmény: Navorsky (183066)
v_peti Creative Commons License 2014.12.29 0 0 183068

Na milyen tervvel sikerül Ágnesnek Claudia vagyonára rátennie a kezét? Ha ez így lesz, akkor Claudia kénytelen lesz Miklóssal szövetkezni.

Alíz: Na akkor igaz a benzinkutas spoiler!

Előzmény: Navorsky (183066)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.29 0 0 183067

Alíz tud vezetni? Mióta?

Laci és Gizi fognak táncolni? Ez lesz a medvetánc? :D

Előzmény: Navorsky (183066)
Navorsky Creative Commons License 2014.12.29 0 0 183066

-SPOILER-

 

2015. január 12.

 

Ágnesnek sikerül a terve, és komoly dilemma elé állítja Claudiát, akinek úgy tűnik, hogy nincs más választása, mint engedni. Júlia félreérti Attila és a hirtelen feltűnő nő viszonyát, mégis időt kér, hogy átgondolja az életüket. Aliz pénz nélkül megy tankolni, és a tartozás mellett még kárt is okoz a benzinkúton, így kénytelen megoldani valahogy a problémát. Gizella felfedez egy maratoni táncverseny kiírást, amin elindulnak Lászlóval, sőt a nyeremény reményében többen is részt akarnak venni a versenyen. Róbert minden erejével azon van, hogy Nórát elhódítsa Miklóstól.

v_peti Creative Commons License 2014.12.29 0 0 183065

Nem semmi! Azt hittem, hogy Mágnes azért hívja haza Claudiát, hogy vele szövetkezzen Miklós ellen. Na de ha Clau-t is ki akarja semmizni, akkor mégis mit vár tőle?

Előzmény: -Zsófi- (183064)
-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.28 0 0 183064

A mostani trailer nem olyan, mint régebben voltak a nyári előzetesek, ennek 100 %-a valóság! ;) A szöveges tartalmi előzetesekből is kiderül, hogy a videóban látott események mind be fognak következni januárban! ;)

Előzmény: v_peti (183055)
v_peti Creative Commons License 2014.12.28 0 0 183063

Egy karácsonyi színes:

 

Vannak benne tévés, VV-s, dzsungeles, Szomszás, Barátokközt-ös celebek is. (Nem mindegyik van mindkét nemben!)

 

http://velvet.hu/gumicukor/2014/12/24/melyik_magyar_celebbel_kellene_jarnia/

 

Sajnos a teszt nem komoly, mert nem kérdez semmit, és minden választásra ugyanazt a szöveget adja ki!

 

bk_barát Creative Commons License 2014.12.27 0 0 183062

Azért Zsótit se kell túlsajnálni, annyi disznóság szárad a lelkén, ennyi bőven belefér... :)

Előzmény: Jay Gatsby (183058)
Vera2222 Creative Commons License 2014.12.27 0 0 183061

Az előzetes videóból eléggé világosan kiderült hogy természetesen akarja. Mondjuk az más kérdés képes lesz e rá. 

 

Igen, tényleg, Krisztián Merlin lelépése után buggyant meg. Most pont összeillenének Zsófival, pontagyúak bandája. 

Előzmény: Mazsola0070 (183059)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.26 0 0 183060

Merlin eredetileg Dávidé, Krisz halott bajtársáé volt, ezért úgy döntött, hogy azt nekiadja a fiú menyasszonyának, hogy legalább egy kutyája legyen... A lány egy darabig még bejárt vele a házba, főleg Luca miatt, aki nagyon összenőtt Merlinnel, még ruhát is varrt neki (mondjuk ezt kihagytam volna), aztán vidékre költöztek. Kb ekkor kezdődött meg Krisztián jellemének teljes leépülése... :P

A Tóbi ügyről csak annyit, hogy nyilván normál úton, a trailerből is erősen ez jön le.. Ami azt illeti Hoffer Misi is újra próbálkozott Lucával, apja nagy örömére. Igaz gyereket nem csinált neki, de nagy szeretettel nevelgette Luca kislányát... Később mégis rájött, hogy ez nem megy, és a fiú barátjával Szegedre költözött..

Előzmény: Jay Gatsby (183058)
Mazsola0070 Creative Commons License 2014.12.26 0 0 183059

"Ingoványos talajra is léphetnek ezzel a marhasággal, hogy a Tóbiás gyereket akar és ezt normál úton szeretnék megoldani, mivel a buzik akár tüntethetnek is a stúdió előtt."

 

Szerintem éppen azt akarják bemutatni, hogy az azonos neműeket szeretők is akarhatnak gyereket, a gyerekvállalás, gyereknevelés nem idegen a homoszexualitástól.

 

Arra meg számos példa van a közismert emberek köréből is, hogy homoszexuális férfinak van természetes úton fogant gyereke (sok esetben nem is egy). Egyébként azt szerintem még nem részletezték, hogy a Tóbi normál úton akarja-e megoldani a dolgot, csak azt kérdezte, hogy a Zsófi lenne-e a gyereke anyja. 

 

 

Előzmény: Jay Gatsby (183051)
Jay Gatsby Creative Commons License 2014.12.26 0 0 183058

Gondolom Krisztián (akinek az agya körülbelül akkora, mint egy dió) azt hiszi majd, hogy a Rékasi a felelős a konditerem egyik gépének megrongálásáért, s mivel ő ugyebár nagyon erős, vót katona, ezért nem kérdez semmit, beront Zsóthoz, hasba rúgja, aztán valamiért a széket is felrúgja, valószínűleg erőfitogtatás céljából, mást nem nagyon tudok elképzelni. Aztán majd megbeszélik a történteket, Krisztián belátja, hogy hibázott, elnézést kér, közben pedig mi nézhetjük a buta fejét (mert az van neki), majd hazamegy megszerelni valamit, mert ő ahhoz is ért, esetleg a kondigépet, vagy a Zsófit, végül is lényegtelen. De hol a Merlin?

Előzmény: bk_barát (183057)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.26 0 0 183057

Ez a Krisz (természetesen a karakter, nem Seprényi, akárhogy nézzen is ki) nem gondolja túl a dolgokat, szerinte  bármilyen problémára az egyetlen megoldás, hogy vkit laposra kell verni... Vajon mit követ majd el Zsolt, hogy így felhergeli az öcsikéjét?

Előzmény: Jay Gatsby (183051)
nünüke88 Creative Commons License 2014.12.24 0 0 183056

 Tóbiás gyereket akar és ezt normál úton szeretnék megoldani

 

 

Pedig akkor Zsófinak igaz, nyakatekert okból kifolyólag, de a meleg Tóbi is meglenne, és tényleg maradna Laci és Vili bácsi, meg Attila, akikkkel nem volt még együtt.

Bár már ez a Robi is képben van, lecsaphatná Nóra kezéről. :D

Előzmény: Jay Gatsby (183051)
v_peti Creative Commons License 2014.12.24 0 0 183055

Annó a nyári trailerek is mind fiktívek voltak, sőt sajnos az is, aminek be kellett volna következnie! Amikor Nóra rányitott Attilára és Julira.

Előzmény: v_peti (183054)
v_peti Creative Commons License 2014.12.24 0 0 183054

Ebből a trailerből hány százalék a valóság? Mi lesz itt, le akarnak süllyedni a JR szintjére? :(

 

Ági ki akarja semmizni Claudiát? Azt hittem, hogy szövetséget fog kötni vele!

 

 

 

v_peti Creative Commons License 2014.12.24 0 0 183053

Mármint a csere után, mert eredetileg, ahogy említve lett Zsóti kapta Lacitól.

Előzmény: v_peti (183047)
Magdi60 Creative Commons License 2014.12.24 0 0 183052

Köszi! A tegnapi úgyis csalódás volt, elég langyosra sikeredett a karácsonyi rész.

Előzmény: -Zsófi- (183050)
Jay Gatsby Creative Commons License 2014.12.24 0 0 183051

Én inkább szánalmasnak és nevetségesnek mondanám.
Az Attila-féle szál borzalmas, ezt nem is tudom hogyan gondolták. Ő a román James Bond, szétver mindenkit, kövéren. Oké.
A forgatókönyvíróknak (vagy az egyiküknek) még mindig nem volt meg a Kiss Ramóna, azért mutogatják folyamatosan fehérneműben. Ingoványos talajra is léphetnek ezzel a marhasággal, hogy a Tóbiás gyereket akar és ezt normál úton szeretnék megoldani, mivel a buzik akár tüntethetnek is a stúdió előtt. Nem hiszem, hogy ez annyira tetszeni fog nekik. Zsófi szempontjából lényegtelen a dolog, úgyis mindenki megdugta már, tényleg csak a buzi hiányzik a sorból.
Aztán ott van ez a Krisztián. Szemmel láthatóan pocakos az ember, alkalmatlan bármiféle katonai szerepre, nincs hozzá fizikuma, attól mert néha mutogatják ahogy kettőt belecsap a bokszzsákba, még nem lesz erős. Több szerkója is meggyűrödik a hasán, biztos ilyen fajta a csávó, valamit kéne magával kezdenie, mert ez így egy vicc. Ettől nagyobb vicc már csak az volt, ahogy benyitott az ajtón és megrúgta a Rékasit. A valóságban szerintem 52 évesen is szétcsapná ezt a szerencsétlent.

Tényleg nagyon izgalmas és legfőképp életszerű epizódok elé nézünk.

Előzmény: -Zsófi- (183050)
-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.24 0 0 183050

Nagyon izgalmas, fordulatos epizódok várhatók januárban:


https://www.youtube.com/watch?v=AXwjeSFOHKE


Mindenkinek békés, örömteli, meghitt, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok! :)

Vera2222 Creative Commons License 2014.12.24 0 0 183049

Önmagamat nem tudom kitörölni, úgyhogy bocs. Nem Máté kapta? Igazi gyereknek való ajándék. Mintha az ő kezében láttam volna :-D

Előzmény: Vera2222 (183048)
Vera2222 Creative Commons License 2014.12.24 0 0 183048

Szerintem Zsolt Lacitól.

 

 

Előzmény: bk_barát (183046)
v_peti Creative Commons License 2014.12.24 0 0 183047

Tipp: Bözsi mama. Szerintem megstoppolja Vili bácsinak! :)

Előzmény: bk_barát (183046)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183046

A cseréknél csak két dolgot nem értek

Miért kellett Attila sálját Krisznek adni?

Ki kapta a lyukas zoknit?

Előzmény: -Zsófi- (183044)
stella301 Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183045

Mónika már régen a szerető szintjén leledzik, nem ezután "süllyed" le oda. Mellesleg tényleg jobban járna, ha nem hagyná ott a pasi a családját. Nem egy főnyeremény a vén kandúr.

Előzmény: -Zsófi- (183040)
-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183044

Nagyon jók és viccesek voltak ezek a karácsonyi epizódok, az ajándékkicserélések különösen! :D És Claudia is visszatért...

-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183043

Jaj, én nem mint egy pár gondoltam rájuk, csak arra utaltam, hogy a fórumtárs őket is kifelejtette a felsorolásból! :)

Előzmény: bk_barát (183041)
Generic Jingle Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183042

Hallottam anno két nepálit vitatkozi: "ez az enyém, én loptam". :-)

Előzmény: bk_barát (183041)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183041

Robi és Ági mint egy pár? Na ne, ők nem igazán kedvelik egymást, csak a közös célra szövetkeztek... Tetszett, hogy Robi azt mondta, az apám pénze, holott volt annak vmikor jogos tulajdonosa is..

Előzmény: -Zsófi- (183039)
-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183040

Hát szerintem Mónika és a szeretője közül messze a nő a normálisabb - nem a pasi jár jól, ha nem rúg fel miatta mindent, hanem Mónika, hogy nem süllyed és nem alacsonyodik le a szeretője szintjére...

Előzmény: Vera2222 (183038)
-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183039

Attila/Juli kimaradt! ;) Bár ők többnyire extrém helyeken szeretnek egyesülni... :D Robit és Ágit is kihagytad - Máté pedig jó lesz Lucának... :D A nyomi Áron meg hál' Istennek már kiszállt a sorozatból!

Előzmény: Magdi60 (183036)
Vera2222 Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183038

Szerintem is inkább Zsolt. Azért jó ez a Mónika is, lehet jobban is jár a pasi ha nem rúg fel miatta mindent. 

Laci tuti őt húzta. 

Előzmény: bk_barát (183035)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183037

:)

 

Előzmény: Magdi60 (183036)
Magdi60 Creative Commons License 2014.12.23 0 0 183036

Akkor ma világbéke lesz a BK-ban, mindenki kibékül mindenkivel, Miki szétosztja a pénzt, Zsolt és Laci üzletei egyesülnek, Mónika/Zsolt, Peti/Hanna, Krisztián/Enikő, Vilibá/Bözsimama, Alíz/Ádám, Gizi/Laci, Luca, Timi/ikrek, Zita/Áron, Tóbiás/Zsófi, na és persze Nóra/Miklós! Csók, mosoly, csillogó karácsonyfa... :-)

bk_barát Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183035

Móni : Mindig erre vágytam, de nem tudnék szétzúzni egy családot. Jól hangzik, de nem inkább Zsoltról van szó?

Laci egész biztos Zsoltot húzta. Vajon milyen "meglepetéssel" készül?

Generic Jingle Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183034

Erre is igaz a mondás, miszerint nem az a kurva, aki mindenkivel lefekszik, hanem az, aki velünk nem. :-)

Előzmény: Jay Gatsby (183033)
Jay Gatsby Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183033

Ebben leginkább az a negatív, hogy meg se rázza közben a csöcseit. Ez fáj legjobban.

Előzmény: Generic Jingle (183030)
kurbmaster Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183032

Eunuch lehet a lakatos... :D Férfi embert másodpercek alatt még nem láttam tökös után csak úgy kisétálni :D

v_peti Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183031

Zsófi és Tóbiás gyermeket szeretne, de a kivitelezés terén komoly problémáik adódnak.

 

Mi van? Tóbinak nem működik, akkor nemcsak eljátssza a lányt, hanem nem is képes aktív szerepre?

Előzmény: bk_barát (183024)
Generic Jingle Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183030

Számomra Nóra ribisedése a negatívabb dolog.

Előzmény: Mackóbogár (183029)
Mackóbogár Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183029

én is szavaztam :-)))) nem meglepő módon Zsóficica nyert, vajon miért ? :-)

Előzmény: Generic Jingle (183028)
Generic Jingle Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183028
Jay Gatsby Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183027

Ez a legnevetségesebb heti tartalom, amit valaha olvastam. Tényleg nem tudnak már mit kitalálni. Ideje lenne egy új stábot szerződtetni, mert ez egy vicc. Gyereket akar ez a két szerencsétlen? A buzi meg a kurva. Remek.
Miklós meg mi a lószart keres a vót felesége konditermében, akit egyébként utál? Minek lenne ott? Semmi értelme. Gondolom Aliz lesz majd, akire ráesik a súly vagy valami.

Előzmény: bk_barát (183024)
Vera2222 Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183026

Újabban van ilyen is hogy buzi pasi meg nembuzi csaj összeköltöznek? Zsófi feladta? 

Előzmény: bk_barát (183025)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183025

A legmeglepőbb:

Zsófi és Tóbiás gyermeket szeretne, de a kivitelezés terén komoly problémáik adódnak.

Ezek összejöttek? Vagy csak örökbe akarnak fogadni? Esetleg legyártatják Krisszel... :D

bk_barát Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183024

SPOILER

2015 jan. 05

Ágnes és Claudia mindent bevet, hogy Miklóstól visszaszerezzék az Ágnestől ellopott pénzt. Miklós szándékosan tönkretesz egy gépet a konditeremben, de az üzenet nem annak okoz fájdalmat, akinek szánta. Zsófi és Tóbiás gyermeket szeretne, de a kivitelezés terén komoly problémáik adódnak. Aliz életveszélybe és kórházba kerül. Bözsi kínos kalandba bonyolódik egy régi orosz levelező barátnőjével, aki másvalakinek hiszi őt. Hanna könyvet ír Ágnes megrendelésére egy sztárról, akire Zita miatt rátörnek a rajongók.

-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183023

Nem, az Zsófi és Tóbi nemrég nyílt konditerme! :)

Előzmény: Yooha (183022)
Yooha Creative Commons License 2014.12.22 0 0 183022

Nem láttam mostanában; az előzetesben egy aluljáróban beszélget Miki és Ági?

-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.21 0 0 183021

Csupán annyi, hogy az ajándék nem más, mint a sógornőjük, Claudia! ;) Kivehető az előzetesből, hogy mindenki húzott egy nevet, akit meg kell ajándékoznia karácsonykor, Ági pedig Hannát kapta - bár a Nagys'asszonnyal igazából saját magát ajándékozta meg, hiszen a fő cél az, hogy segítsen visszaszerezni Ági pénzét - némi ellenszolgáltatás fejében, természetesen! ;)

Előzmény: v_peti (183016)
Bomc Creative Commons License 2014.12.21 0 0 183020

Kaszinóba hogy tudja bemosni? Vesz zsetonokat, aztán kis idő után beváltja?

Szem Ész Creative Commons License 2014.12.21 -4 0 183019

Lesz vele valami, de az nem jelenti, hogy van is benne bármi fontos. Lehet, Miklós csak szívatja a bandát. Talán az új lovagnak is szeretne alávágni, ha Nóra előtt sikerülne lebuktatni valahogy.

 

Az új lovag pedig már rá is cuppant a titokzatos dobozra. Lehet, BK-szokás szerint, valamilyen körülményes, életszerűtlen módon fogják kihozni a végére, hogy Nóra előtt lelepleződjön.

 

De ezt így logikai alapon nehéz lenne megjósolni, miután a sorozat sokszor nélkülözi a józan logikát.

Előzmény: v_peti (183018)
v_peti Creative Commons License 2014.12.21 0 0 183018

Túlságosan sokat mutatták azt a dobozt, ráadásul Ági mostohafia is látta. Így 100%, hogy lesz vele valami. Csak azt nem értem, hogy az ügyvéd tanácsa miatt Mikinek el kell vinnie a pénzt egy kaszinóba, akkor miért nem vitte el? Na és miért nem rakta be egy csomagmegőrzőbe, ahogy a filmekben is szokás, ha már nem akart széfet bérelni.

v_peti Creative Commons License 2014.12.21 0 0 183017

Szerintem tutira lesz valami Zsolti bácsi és Mónika között.

Előzmény: bk_barát (183015)
v_peti Creative Commons License 2014.12.21 0 0 183016

Mi köze Mikinek és Áginak Hanna ajándékához???

 

Előzmény: -Zsófi- (183008)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.20 0 0 183015

Azért azt hiszem Apust nem tenné boldoggá, ha Móni hozzámenne Zsolthoz. Pontosan tudja mi minden terheli a lelkét..

bk_barát Creative Commons License 2014.12.20 0 0 183014

Mőni mindent elkövetett, hogy kihozza a börtönből, és meg is akarta várni, amíg kijön. Végül Zsolt szakított vele. Hasonló volt a szitu, mint Géza és Alizka esetében...

Előzmény: Törölt nick (183010)
Jay Gatsby Creative Commons License 2014.12.20 0 0 183013

Miklósnak egyre rosszabb lesz a helyzete, Claudia is nyilván azért jön, hogy segítsen visszaszereznie a pénzt Áginak, kizárólag azért, hogy ne Mikié legyen.
Mondjuk Ábrahám Edit sem bírta sokáig munka nélkül.

Előzmény: -Zsófi- (183008)
Magdi60 Creative Commons License 2014.12.20 0 0 183012

(Bár lehet, hogy inkább Laci lakott ott, bocs.)

Előzmény: Magdi60 (183011)
Magdi60 Creative Commons License 2014.12.20 0 0 183011

Igen, akkor még a Mézeskalács téren volt Zsolt lakása azt hiszem, és egy, egyetlenegy éjszakát töltöttek együtt, nagy volt a szerelem, erre reggel a rendőrök elvitték Zsoltot és börtönbe került (miért is? talán ez volt a pénzhamisítás?). Az állólámpa búrájában találta meg Géza a pénzt és lenyúlta.

Előzmény: Törölt nick (183010)
Törölt nick Creative Commons License 2014.12.20 0 0 183010

Csak nem fog összejönni Zsolttal ez a Mónika? Az előzővel jobban összeillett, a mostani magasabb nála, de nem ez a baj. Anno nem amiatt szakítottak, mert Zsolt rosszfiú lett?

arnys2 Creative Commons License 2014.12.20 0 0 183009

Majd rájuk nyit valaki.

Előzmény: Jay Gatsby (183007)
-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.19 0 0 183008

A legújabb előzetes:

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=VGiKGUMWakY

Jay Gatsby Creative Commons License 2014.12.19 0 0 183007

Ez nézőpont kérdése. Erőteljes munkásembörnek tűnt a fickó és szerintem az Ági nem mostanában lett rendesen megcsinálva. A férje is öreg, szóval elképzelhetőnek tartom, hogy jókedvében ledobja a ruháit, nem is kell a csávónak leszaggatnia róla. :-)

Előzmény: bk_barát (183006)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.19 0 0 183006

Na Ági jól megszívta a lakatossal, ráadásul fix, hogy semmit nem fog találni... :D

Viszont az is fix, hogy azzal a dobozzal Nóránál még lesz vmi...

-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.19 0 0 183005

:)

Előzmény: Szem Ész (183004)
Szem Ész Creative Commons License 2014.12.19 -4 0 183004

Tegnap, amikor olvastalak, már én is hajlottam erre a verzióra, csak ma akartam utána nézni, most már akkor elkéstem vele...

Előzmény: -Zsófi- (182998)
Generic Jingle Creative Commons License 2014.12.19 0 0 183003

Őt is.

Előzmény: Alpári Gnác (182999)
Alpári Gnác Creative Commons License 2014.12.19 0 0 183002

A fene se tudja már ezt a folyamatos krimit követni.

Előzmény: -Zsófi- (183001)
-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.19 0 0 183001

És az előzmények (most már azt is tudjuk, hogy Balázs holléte képezte a "vita" tárgyát):

 

 

http://videa.hu/videok/film-animacio/baratok-kozt-miklos-csobe-huzz-attilat-huzza-leuti-RNp9l9VDvwLUA7XX

-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.19 0 0 183000
Alpári Gnác Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182999

Szerintem Fenyvesi doktort kötözte székhez Miklós, illetve őt biztosan odakötözte és el is ájult.

Előzmény: -Zsófi- (182998)
-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182998

Igen, pontosan, a székhez-kötözős-szájat-beragasztós terrorizálást tuti biztos, hogy Attila szenvedte el Miki által, de a konkrét okára már én sem emlékszem. Csak arra, hogy a brutális verés után Attila elájult...

 

 

Sok Miki-Attila bunyót láthattunk már a sorozatban, olyat is, ahol Miki páholta el Attilát, olyat is, ahol fordítva történt, de a legtöbbször egymást gyepálták... :D

Előzmény: bk_barát (182997)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182997

Ez egy másik epizód, gondolom behúzott neki párat. Márpedig én is emlékszem, hogy Miklós kikötötte Attilát egy székhez, és úgy pofozta, de arra már nem, hogy mit akart elérni vele.

Szem Ész Creative Commons License 2014.12.18 -5 0 182996

Pedig én ennek ellenére is úgy emlékszem, hogy Miklós kapott az arcára, ez akkoriban kicsit felemásan is jött ki, elvégre Miklós volt a "keményfiú", Attila pedig egy nyálas bróker benyomását keltette. Ezért én kicsit csodálkoztam is, hogy az öltönyös bróker ilyeneket tud, Miklós meg hirtelen kisfiúvá változott, hagyta magát elpakolni.

 

Az nem biztos, hogy vallatás volt:

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Barátok_közt_(12._évad)

 

"Miklós a fejébe veszi, hogy Attila valami sötét dolgot rejteget a múltjából, és betör a lakásába. Talál egy iratot, ami arról szól, hogy Attila több millió forintot szerzett egy üzletben. Az is a fülébe jutott, hogy az üzlettel egy időben megbontották az apjuk sírját. Attila eközben levelet kapott, hogy áthelyezik a sírt, és ezen ő begurult. Miklós azt hitte, hogy Attila a megbontáskor az üzleti pénzt helyezte be a sírba, és azért gurult be, nehogy az exhumálók kezébe kerüljön a pénz. Ezért László segítségével éjszaka kiássa a sírt, és hazavisz egy ott talált dobozt annak a reményében, hogy abban pénz van. De kiderül, hogy Attila rég elhunyt húgának a hamvai vannak a dobozban. Attila erre rájön, megveri Miklóst, és egy urnába helyezi a hamvakat. Örök haragot fogad ellene. Mesterkedéseinek köszönhetően tönkreteszi újonnan indult biztonsági cégét, aminek következtében Miklós lecsúszik, és az alkoholizmusba menekül."

 

A 10. évadban még nem szerepel, utána a többiben rákerestem Attila nevére, de csak ezt találtam, ahol verés volt.

Előzmény: -Zsófi- (182995)
-Zsófi- Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182995

Bocsi, de pont fordítva történt! :D Miki vallatta Attilát egy székhez kötözve! ;)

Előzmény: Szem Ész (182993)
r.tonyo4 Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182994

melyik színész játszotta KErtész Móni szeretőjét?

Szem Ész Creative Commons License 2014.12.18 -3 0 182993

Batman az kispályás, Jack Attila Berényi Bauer 007 a rendes neve.

 

Így már érthető az a rész is, amikor Miklóst egy székbe kötözve profin vallatta (vagy csak ütötte?), mint Jack Bauer. Régóta gyanús nekem ez a pofa:

 

Előzmény: Mackóbogár (182992)
Mackóbogár Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182992

Óistenem, Attis a BK Batman-je :-) Most már értem, miért volt nekem a kezdetektől szimpi, a kis báránybőrbe bújt farkas ;-)

v_peti Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182991

Timi találja meg, megtudja, hogy az apjáé, utálja az apját, ezért kibdobja a kukába az egészet!

 

Előzmény: arnys2 (182988)
Szem Ész Creative Commons License 2014.12.18 -3 0 182990

A topikban időről-időre visszatérő téma (amit én egyébként baromira untam már), hogy Attilára lövöldöztek a temetőben, amikor megjelent a sorozatban, de a barom forgatókönyvírók egyrészt annyiban hagyták a dolgot, soha nem magyarázták meg az okát.

 

Másrészt az Attila "biztos" egy mocskos gengszter, jellemtelen, mire is van akkora arca? Meg mindenféle rosszhiszemű kitalációk jelentek róla, amit szerintem csak belelátnak az emberek, mert nem tetszik a pofája.

 

Miközben az írók érezhető szándéka szerint (már aki képes fogni az ilyen üzeneteket, buta látomások nélkül) a karakter nem ilyen, de ezt néhány szóban még külön definiálták is, a gyengébbek kedvéért.

 

Csakhogy, ami késik, nem múlik, mostanra úgy látszik, elérkezett az idő, hogy lassan lerántsák a leplet Attila múltjáról. Egyúttal persze ismét kiderül, hogy már megint nekem volt igazam, talán nem kellett volna rám annyit köpködni.

 

Ez a múlt szerintem nem olyan sötét, mint sokan képzelték. Inkább csak "filmbe illő". Attila valószínűleg beépült kém lehetett valahol külföldön, később kiszállt a mókuskerékből. A nővel vagy volt valami kavarás is, vagy csak együtt dolgoztak és segített neki kimenekülni egy veszélyes helyzetből.

Előzmény: v_peti (182986)
Szem Ész Creative Commons License 2014.12.18 -3 0 182989

Az csak egy papírzsebkendő volt szerintem, amivel a könnyeit törölgette. Funkciója annyi, hogy Juli hamarosan megtalálja, szagolgatja majd az illatát, az idegen nő parfümje szép kis (unalmas) féltékenységet fog generálni.

Előzmény: Magdi60 (182987)
arnys2 Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182988

Én úgy képzelem, hogy a doboz csapda Attila számára. Attila elkezd nyomozni, megtudja, hogy Miklós átadott valamit Nórának, a dobozban is talál valami gyanús dolgot, és azt hiszi, hogy azt rejtegette Miklós.

Előzmény: v_peti (182985)
Magdi60 Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182987

Annak a Melindának a táskájából valami összegyűrt papír a szemeteskosárba gurult.

v_peti Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182986

Ezt írja a BK oldala!

 

Miklós a pénzt egy dobozba rakja néhány egyéb holmival, és megkéri Nórát, vigyázzon rá, amíg külföldön lesz.

 

Na, de akkor miért megy külföldre? Elvileg a pénzt forgatná meg a Casinoban, ahogyan mondta neki az ügyvéd, de ha a pénzt itthon hagyja, akkor mit forgat meg??? Már megint egy idiótaság! Andrást nem kellett volna megölni, mert azóta Miki hülye lett, és Attilábából meg szép lassan szent lett.

 

Attila: Ha a csaj nem a volt nője, akkor mégis miért kellene titkolnia a fényképet? Meg mintha céloztak volna a nő férjére.

v_peti Creative Commons License 2014.12.18 0 0 182985

Minek vinne Nórának pénzt? Azt a tippet kapta, hogy forgassa meg Monacoban a pénzét. Megvette a repülőjegyet is hozzá. Na de én úgy láttam, hogy a cuccokat visszarakta a szekrénybe, és csak a táskáját vitte el a pénzzel. Ezért érhetetlen számomra a dobozos jelenet, mert azt hittem, hogy akkorra már a reptéren lesz.

 

Előzmény: Jay Gatsby (182983)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182984

Először azt hittem, hogy ez a Lukács (de hülye név) is Attila titkos gyereke, de aztán kiderült, hogy tovább építik az "Attila a szuperhős" szálat, ami már Vazulnál elkezdődött... Csak azt nem tudom, miért kell ezt titkolni Juli előtt, még fel is vághatna vele.. Miki meg persze arra gondolt, amire mindenki más gondolna, különösen a Mátyás király téren, és fix, hogy még fel fogja használni ellene...

Előzmény: bendeguz90 (182982)
Jay Gatsby Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182983

Csak úgy van értelme a történetnek, hogy a pénz is benne van a dobozban. Egyébként minek vitt volna bármit is Nórához?
Egyébként ettől már csak az lett volna rosszabb húzás, ha egyből Rékasihoz vagy az Ágihoz viszi a pénzt, de Nóra sem marad el sokkal tőlük. Az új ember két perc alatt megtalálja a zsét. Egyszerűbb lett volna, ha odaadja a dobozt a Vilinek, vagy leviszi a pincébe, de hát így volt megírva persze. Az írók célja minél nagyobb hülyét csinálni Mikiből. Ez működik is, mert már két éve teljesen hülye.

Előzmény: B.GY (182976)
bendeguz90 Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182982

Ez kivételesen ígéretesnek ígérkezik, de félek, hogy megint el lesz cseszve az egész. 

Előzmény: v_peti (182981)
v_peti Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182981

Remélem ezt a szálat nem varrják el ilyen hamar. Mivel a Mit keres Miki az építkezésen este? szál nem volt ma este lényeges, az Attila exe szál meg kellően részletes volt, ezért szerintem még lesznek ezzel a szállal események.

Megjelenik a Mátyás király téren a csaj fia...

arnys2 Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182980

Végre magyarázatot kaphatunk a temetői lövöldözésre is.

Előzmény: Jay Gatsby (182975)
PapLan Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182979

péter kidobta a taccsot, de egyelőre csak ő van rosszul tőle

Előzmény: tulipan001 (182978)
tulipan001 Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182978

Lemaradtam az ucsó 5 percről.... mi volt a kolbásszal ?

PapLan Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182977

annyira de annyira várható volt, hogy a kolbász nem lesz frankó...

B.GY Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182976

A pénzt belerakta a táskájába.Szerintem azt nem vitte oda.

Előzmény: Jay Gatsby (182975)
Jay Gatsby Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182975

Miklós, a sorozat legnagyobb lúzere a lehető "legjobb" helyre viszi a pénzét, Nórához. Amikor a gyűrött képű csávó megérkezik, az első dolga lesz, hogy megkérdezi, minek van itt a doboz a nappaliban. Nóra elmondja, hogy a doboz Mikié, de ő elutazott. A "szépfiú" meg vígan lenyúlja a zsét. Egyszerű ez a BK...

Az ezerarcú Berényi Attila meg úgy tűnik, valami titkosügynök lehetett. Korábban azon röhögtünk, hogy hogyan ért a fegyverekhez, hogyan tud verekedni pénzügyi tanácsadóként, de erre is választ kapunk. Ő a magyar (vagy román) James Bond.

M63 010 Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182974

Inkább volt szerető lehet, mert Attilát mindig kísérti a multja, egyszer a kamaszkorú gyereke, máskor az eltitkolt gyereke, valamikor a gyanús cégügyei kerülnek elő, most meg az eltitkolt szeretője bukkan fel.

Előzmény: bk_barát (182973)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182973

No lám, Attisnak csak nem szeretője van? Miközben már nem tud mit kitalálni, hogy a szex ne legyen unalmas Julinak, neki megvan a maga külön kis izgalma.. :)

Szem Ész Creative Commons License 2014.12.17 -3 0 182972

Hotelba ment, azt mondta, telik most a zsarolt pénzből. Nem ám egy albérlet, beosztani a pénzt, az úgy nem jó. Majd ha elfogy, megint megfeji a pénzcsapot.

Előzmény: v_peti (182971)
v_peti Creative Commons License 2014.12.17 0 0 182971

Ennyi esze van Mikinek!

 

Apropó? Most hol lakik Ági?

Előzmény: B.GY (182968)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.16 0 0 182970

Nem hiszem el, hogy ez a Krisz ennyire hülye... Mégis mit gondol, hogy lett rúzsos az inge???

 

Generic Jingle Creative Commons License 2014.12.16 0 0 182969

Ez az a sorozat, ahol egymillió euró lenyúlása után az illető nem költözik Floridába vagy Ausztráliába, leszarva a többieket, hanem marad a Mátyás király téren, és folytatja ott az életét, úgy, ahogy azt addig is tette...

Előzmény: B.GY (182968)
B.GY Creative Commons License 2014.12.16 0 0 182968

Ezt én is bírtam mikor mondta Zsolt,hogy 1 millió ?Aztán mondta Ági hogy Euró :) Ennyi pénzért az Albánok meg is eszik.Ági helyébe felfogadnám őket.Mikit sosem találnák meg. Na de nem az a sorozat :)

Előzmény: v_peti (182961)
Szemöldök Creative Commons License 2014.12.16 0 0 182967

Mostanában én már kihagyok részeket (enyhén fogalmazva), de amikor belenézek, akkor is ilyeneket kell látni.

 

Nyilván nem tudott Miklós jobb helyet találni, már sejthető, hogy ebből gondok lesznek.

 

Az is ismerős valahonnan, hogy Juliék a házaséletet próbálják érdekesebbé – de inkább kínosabbá – tenni. Talán ápolónőnek kellene megint beöltözni, mint András idején. Attilát meg ledobni az építkezés tetejéről, az újrahasznosítás jegyében.

 

Előzmény: szévike (182965)
arnys2 Creative Commons License 2014.12.16 0 0 182966

EU-biztos volt.

Előzmény: Magdi60 (182964)
szévike Creative Commons License 2014.12.16 0 0 182965

Hát Miklós tényleg nem semmi!

 

Kitotózza, hogy pénzről van szó, megtalálja, megszámolja, majd belehányja egy rozzant kartondobozba egy kidobásra itélt szekrény aljába.

 

Egyik pillalanatban egy furfangos maffiózó, másikban egy tehetségtelen kezdő.

Bemegy egy bankba, bérel egy széfet és sose találják meg. 

 

Igaz, hogy akkor hol a konfliktus, mondjuk, amikor Juli takaritani kezd és megtalálja.

Előzmény: v_peti (182961)
Magdi60 Creative Commons License 2014.12.16 0 0 182964

Natessék. Nemhogy arcra, névre sem! :-)

De Kovács László volt legalább, nem? 

Előzmény: Törölt nick (182963)
Törölt nick Creative Commons License 2014.12.16 0 0 182963

Schiffer nem EP képviselő, hanem a magyar Országggyűlés tagja. Kovács László sem az, hanem egy csontváz a szekrényből. Ismertebb EP képviselők: Balczó, Morvai, KGBéla (Jobbik Oroszországért) Deutsch, Szájer, Tőkés (Fizess) Szanyikapitány (Áhhagyjuk!) Molnárcsaba (Feri s*gge)

Előzmény: Magdi60 (182962)
Magdi60 Creative Commons License 2014.12.16 0 0 182962

A Németországból jött Ági mégis hogyan ismer fel egy magyar politikust aki Brüsszelben van? Mi sem ismerjük őket! Én pl. csak háromról tudok, pedig nézek híradót, olvasok híreket, Deutsch, Schiffer, Kovács László (őrá gondoltam először, mert volt egy hasonló ügye).

v_peti Creative Commons License 2014.12.16 0 0 182961

Bingo!

 

Ki is rúgta Zsolt, mert kedveli Mónit!

 

Na de nem semmi Miklós, egymillió Eurót lopott! Még Zsolt szeme is kikerekedett emiatt. Ez már kormányközeli mutyihoz hasonló nagyságrend. De gondolom itt következmények nélküli lesz. Na de Miki mit kezd majd ennyi pénzzel? Na meg Ági hogy fogja ezt visszaszerezni Zsolt nélkül?

 

Előzmény: Jay Gatsby (182950)
bk_barát Creative Commons License 2014.12.15 0 0 182960

Ági bénán csinálta ezt a zsarolást. Rögtön ki kellett volna kötni, hogy Móni nem tudhat meg semmit..

 

Zsófi megint durván bekavart. Ez tényleg kertész kutyája effektus, hiszen fix. hogy Krisz egy életre meggyűlöli. Jó lenne, ha kiderülne az igazság, pl. Tóbi szólhatna, ő pontosan tudja mi az ábra.. Sajnos nem ez lesz, inkább Enci kitálal az álkapcsolatról, és összeveszés lesz a vége...

Vera2222 Creative Commons License 2014.12.15 0 0 182959

Ez bennem is felmerült. 

Előzmény: Bomc (182958)
Bomc Creative Commons License 2014.12.15 0 0 182958

Először azt hittem azért nem kefélnek mert kicsi a hely :D

cyber.greg Creative Commons License 2014.12.15 0 0 182957

Na jó gyerekek, hol tudok hivatalosan tiltakozni állatkínzás gyanánt?

Amit az axival műveltek, az is durva volt, de két ekkora nyulat (már egyet is!) egy ekkora ketrecbe zárni már konkrétan tényállás.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!