Tudja valaki, hogy miért a 707-es terjedt el, miért nem épp a dc8, vagy a Comet? Mindenesetre mintha a Ferihegyen állomásozó tankerek sem mai csirkék lettek volna.... De az UK. is használ még Cometeket. Nemrég volt a Spectrumon egy film, hogyan olvassák le a tengeri hajók lajstromjelét, persze Cometről. Közben magyarázott egy hang: Hát nem túl egyszerű dolgog 30 méter magasan a tenger fölött repülve körözni a hajó körül. Hát igen, a képek láttán kicsit megkapaszkodtam a székem karfájában.....
Más. Mitől zuhant le a tu144-es?
Természetesen nem akartam veled ízlésről vitatkozni, megbántani meg főleg nem, csak a 154-essel történt repülési élményeimet akartam leírni. Egyébként pont azt írtam, hogy a gép lehet szép /szerintem az is/, csak a belseje olyan szovjetes igénytelen, szóval nekem lada.
Más: Te nagy király vagy, nem semmi amit a Comet-ről összehoztál. Én csak az utasbaleseteket tudtam, az előzményeket nem. Köszi az infot, nagyon érdekes volt. :) Ilyeneket honnan lehet megtudni ? Könyvek, vagy Net esetleg ? Én a neten álltalában csak adatokat meg képeket találok a gépekről, ilyen - szakmailag is - érdekes dolgokat nem nagyon. Pedig nagyon érdekelne minden ami repüléssel kapcsolatos.
A Comet-4 volt az első, és elsőnek lenni bizony nem könnyű. Én egyébként 26 esetről tudok, igaz, ebből nem mindnél lezuhant a gép, volt ahol túlfutott, kisodródott stb. Egy másik forrás 20 lezuhant és 7 más módon összetört gépet említ.
A Cometnél két nagy pechszéria volt. Az első a prototípusokat érintette, talán hármat törtek össze, mert hibás repülési eljárást dolgoztak ki (pontosabban, nem dolgoztak ki helyeset) a felszálláshoz. A berepüléseknél, mivel még nem ismerték kellően e gépek aerodinamikáját, az egyenes szárnyú, légcsavaros gépeknél is használt felszállási módot alkalmazták: amikor már "elég gyorsan" gurult a gép, elemelték az orrát felszálló helyzetbe, és várták, hogy majd elemelkedik. A gép azonban nem gyorsult, végigrohant a pályán és összetört. Néhány eset után rájöttek, hogy a korai elemelés és a nagy állásszög miatt a gép eleve "átesett" szárnnyal gurul, és soha nem tudott volna felszállni, akármilyen hosszú a pálya. Akkor módosították az eljárást, letett orrkerékkel gurultak, és csak a megfelelő sebesség elérése után, lassan emelték fel a gép orrát.
A másik probléma, két katasztrófa, már utasokkal, tervezési hiba miatt történt: a túlnyomásos kabin a szögletes ablakoknál repedezni kezdett, és pár felfújás-leeresztés után egyszerűen szétrobbant a törzs. Mire kijavították a hibát, elvesztegették a 3 éves műszaki-technológiai előnyt.
Azt hiszem abban igazad van, hogy kicsit elborultan fogalmaztam az előbb, de én nem kedvelem igazán a szovjet technológiákat. Nem a szokásos "utáljuk őket mert divat" miatt, hanem mert a tőlük származó dolgokkal sok gondom akadt már életemben. A repülőgépekbe pedig "szerelmes" vagyok, és igazából ott is az zavar az oroszokkal /szovjet/ kapcsolatban, hogy - bár igaz amiket írtál - de azért nagyobbrészt ők nem voltak képesek maguktól rendes gépeket fejleszteni, és én legalábbis a lopott/zsákmányolt tervek alapján készült repülőket valahogy nem tudom elfogadni.
Az amcsik szerintem nem azért loptak hajtóművet, mert nem tudtak maguktól jobbat gyártani, hanem mert nem tudták mire képesek a szovjetek, és csak így tudhatták meg, de kétlem hogy mondjuk a General Electric ez alapján tervezett volna új hajtóművet. Na mindegy.
A Tu-134 -eshez nem volt szerencsém, de a Tu-154 -essel még sikerült egyszer repülnöm. Hát, én nem voltam oda a gyönyörtől, kényelmetlenek az ülések, és az ablaküveg vagy Plexi??? is elég furcsán nézett ki, nem éreztem magam hajde nagy biztonságban. Olyan volt, mintha egy szakadt ladában ülnék. Nem tudom neked miért ez a kedvenced, de ha a külseje alapján akkor azt még meg tudom érteni, de a repülési komfort??háááát....
Bár én pofázok itt, mikor nekem a nagy bazi Boeingek a kedvenceim, pedig még nem repültem se 747, se 767 -essel.
Nekem a 747 elsősorban a külseje és méretei alapján tetszik, de ha régebbi gépeket nézünk akkor nekem a deHavilland Comet is nagyon cool, bár az nem egy stabil tipus volt /ha jól tudom vagy 4 lezuhant belőle/.
Az orosz (szovjet) gépek nem olyan rosszak. Az amerikaiak is mindig elismerik, hogy bár - részben - másféle követelményrendszer szerint készültek, de annak igen jól megfelelnek. Más kérdés, hogy pont akkortól, amikor a hágh-tech meglódult, kezdtek nagyon alulfinanszírozottak lenni.
Sajnos, Dzsabóval nem repültem, de nekem a kedvenc az Il-18 és a Tu-154. Meg egy kicsit a Tu-134 és a Tu-124 (nagyon). És a Jak-40-est (MALÉV-dolgozók számára YAK-40) is kedvelem. Az An-24-est kevésbé, de ilyenkor van, hogy "csak a szépre emlékezem". Hogy a DC-9 és leszármazottai a másik szerelem, mutatja, hogy milyen bonyolult és sokrétű a világ és az emberi lélek.
Hogy ki mikor kitől mit lopott, arról sokat beszéltek és írtak. Tujduk, hogy a Tu-144-esnél felhasználták a Concorde tapasztalatait, de azt is tudjuk, hogy a francia titkosszolgálat viszont túl jól végezte a dolgát, és ha akaratkanul is, de ők okozták a 2-es prototípus katasztrófáját Párizsban.
Tujduk, hogy a Tu-104-es hajtóműve elég jól beszél angolul, de azt is tudjuk, hogy az amerikai titkosszolgálat annak idején ellopott egy hajtóművet, szintén Párizsban. Ugyancsak francia földön szereztek mintát a szovjet gépek üzemanyagának dermedésmentesítő adalékanyagából (az "I" folyadékból); a szovjet gépek ugyanis vígan repkedtek télen is Szibériában, márpedig ott szeptembertől májusig tart a tél.
Tudjuk, hogy a DC-9-es nem csak hasonlít a Caravelle-re, hanem a félbeszakadt együttműködés során megszerzett tapasztalatok felhasználásával készült. És még sok-sok disznóság volt, van és lesz, amiről nem tudunk. Kár volna az egészet egyoldalúan szemlélni.
Megszakadtam a röhögéstől :))))), akkor sajnos, így megfelel ??
Egyébként eme csodás sorok helyett inkább arra lettem volna kiváncsi, te pl. repültél e már 747 -essel ?? Az a legjobb gép, orosz gépek meg pusztulatok, csoda hogy repülnek. Bár semmit sem tudnak, mért pont repülőt gyártani /tervezni???? vagy inkább tervet lopni az amcsiktól/.
Utazott már valaki 747 -essel ?? Sajan én még nem, pedig ez a kedvenc gépem. Kiváncsi lennék, különbözik e repülési élményben vagy valamiben a kisebb Boeing gépektől.
Kedves Gábor, látom, hogy már választ kaptál; elnézést a késedelemért, de én még nem repültem egyikkel sem, így nem tudtam azonnal válszolni.
Nem tudom, ZöPö milyentitkos bizonyítékokat küldött levélben, ;-) közben nekem is sikerült találnom megerősítő adatot.
Sajnos, pilótafülkét még nem lehet virtuális képeslapon küldeni - ami késik, nem múlik! -, de egy-két izgalmas repülős helyzetet igen. Persze, csak ha van, aki még nem látta ezeket...
Nekem is volt egy hasonlóan béna leszállásom, nem is régen. 1999 nyarán egy 737-300 -al mentem Tenerifére és odafele már repülési magasságon a felszállás után kb. fél órával, úgy elkezdett rázni a gép, hogy majd szét esett. Pár percig nem történt semmi, aztán -miután egyre gázosabb lett a dolog- a pilóta bekapcsolta az "ülj le a seggedre és reménykedj" kis aranyos lámpácskát.
Na én ekkor szartam be, gondoltam ha már be kell szíjazni magamat az ülésbe, csak valami gáz lehet. A pilcsi közben nyugodt hangon magyarázta, hogy ne izguljunk, csak egy jelentéktelen légörvénybe kerültünk, és ennyi az egész. Hát nem toom, én már utaztam párszor göbzivel, és volt szerencsém légörvény bácsihoz is, de ez..... Én a hajtóműnél ültem /repcsi anyósülés szivacs/, és mikor kinéztem eléggé úgy tűnt, hogy a szárny mindjárt külön életet kezd élni, és elmegy várostnézni magának. Ezt leszámítva az út sima volt, a pilóták atom jófejek voltak /Air Europe volt/, két fiatal faszi, és végig nyitva volt a pilóta kabin ajtaja, úgyhogy ott csüngtem egész úton.
Visszafele viszont egy vén fasz volt a pilóta /szintén Air Europe/, ráadásul németül hablatyolt egész úton. Na bazzeg az aztán értett a zuhanórepüléshez. Amit Kúper írt kb. azt csinálta ez is, ferihegy felett köröztünk egy csomó ideig, de a legvadabb hullámvasút ahhoz képest csak egy béna valami, mert ahogy a vénember a magasságokat változtatta az nem semmi. Az idősebb emberek a gépen mind a szivüket fogdosták, nekem meg majdnem felrobbant a dobhártyám. És még filmet sem adott az öreg egész úton, minek az a magyar parasztnak nem ??
Tavaly osszel MO-n voltam, es en azt hittem, hogy egy Boeing 777-el repultem. Az Internetton feltettem ket kepet amit csinaltam a gepen, es valaki azt mondja, hogy ez lehet hogy egy A340-es (Airbus). En akkor megkerdeztem a gepen a stewardesstol, es o mondta hogy ez egy 777-es. Itt a ket kep, talan te meg tudod mondani.
Csak azt tudom mondani, hogy nem szabad egy esetből általánosítani.
A volt szovjet, orosz pilcsik között nyilván vannak gyengébbek, de nagyon jók is vannak. Mint mindenütt a világon. Erről egészen szemályes tapasztalataim is vannak, de talán majd máskor. Az a generáció, amelyik még a háborúban volt pilóta, régen kihalt. A közfargalmi pilótákat meg ugyanúgy polgári sikolákban képzik, mint nálunk.
Ha a süllyedést lépcsőzetesen csinálják, az leginkább az irányítás miatt van, dühöngenek is érte a pilcsik; bár az nem ilyen kis fokokkal történik. Inkább lehetett valami meteorológiai jelenség.
Egy alkalommal, biztosan megírtam már, Amszterdamban, amikor szerencsésen túléltem egy szélnyírásos majdnem-szétcsattanást (átstart lett belőle a kilebegtetés magasságából), az átszállásra várva volt lehetőségem figyelni, hogyan jönnek be a többiek. Az Alitalia DC-9-ese úgy jött, mint a részeg ember, csak nem jobbra-balra tántorgott, hanem fel-le. Süllyedt egy kicsit, vízszintesen repült, megint süllyedt, akkor láthatóan emelkedett egy kicsit, akkor nyomta lefelé, akkor megint átment vízszintesbe... 140 km/h-s dobálós szélben csoda, hogy egyáltalán megtalálta, épségben, a pályát.
1987 nyara, első (és azóta is az utolsó) utam Moszkvába á'la Aeroflot. IL-62.
A szovjet pilcsi tuti katona volt (szerintem mindegyik az), stílusa alapján. Az hagyján, hogy még a mosolytalan "sztyuvik" (gyezsúrnaja inkább) lélegzete is elállt (ott ültek velem szemben) felszálláskor, de a leszállás különösen "élvezetes volt".
A gép lépcsőzetesen jött le. Kb. így: 100-200 méter hirtelen, zuhanásszerű süllyedés, aztán szintentartás. Utána ismét. Olyan MIG-módra...
Tutira olyan volt, mint amikor tornaórán lépcsőzöl. Csak most ültél. Az utolsó lépcső a futópálya volt.
A gépecskék általában egy magasságban mennek (8-11 km), és ott majdnem mindig egyformán hideg van (-56 fok). A kondenzvíz kicsapódása és lecsöpögése elég kellemetlen, hogy mi okozhatja, azt talán egy gépész kolléga tudná elmagyarázni (pl. levált hőszigetelés).
Olyan sem nagyoyon van, hogy későn veszik észre a süllyedést. Két ok lehet:
1. Irányítás. Korábban nem engedték le őket, csak az utolós pillanatban.
2. Időmegtakarítás (?): Odafent gyorsabban meg a gép, ha csak az utolsó pillantban süllyed, akkor egy pár percet nyerhet.
Tízszer gyorsabban azért nem mehet, ha 5-ös varióval emelkedtek, ami nem nagyon sok, akkor az 50 lefelé már majdnem vészsüllyedés (az olyan 70 m/s). 30-ig van a variométer skálázva (?).
A legemlékezetesebb emlékem, amikor repülővel mentünk Görögországba.
Nemtom most hirtelen a repülő nevét, de azt tudom, hogy nemrég azokat selejtezték ki.
Szóval visszafele volt egy kis gond. Annyira magasra mentünk, hogy átfagyott a gépecske.
Ezt akkor vettem észre, amikor kihozták a kaját. Elkezdtem enni, erre víz kezdett csöpögni a szendvicsemre... Mondom honnan jön ez? Felnézek, totál be van jegesedve felettem a mennyezet, és mellettem minden. Jég hideg volt.
Aztán jött a következő csapás. Szerintem a pilóta későn vette észre, hogy le kéne szállni, és nagyon hirtelen el kezdett ereszkedni lefelé. legalább 10x olyan gyorsan ereszkedet le, mint fel. Mondanom sem kell, hogy a fülem majd szét robbant, utánna meg kb. 3 napig alig hallottam valamit :)
De azért élveztem..
Gimista koromban úgy terveztem, hogy pilóta leszek. Megbeszéltünk minden részletet majd elhívtak a repülőnapokra. Nagy tömeg gyűlt össze és mindenki figyelte a bemutatókat, majd amikor kicsit alábbhagyott a hajtás meghallottam egy hangot mögöttem „Te akarsz repülni? Na gyere!” Kétszemélyes motorossal jól megforgattak a levegőben, estünk, figurázunk én meg csak a gyomromra vigyáztam. Természetszerűen nem műrepülés csak gyengéd szívatás gyanánt Leszállás után egy pillanat alatt kiugrott a gépből és rohant hátra el. Én nyugodtan_lassan_kicsatoltam, kiszálltam, a szárnyon mély lélegzetet vettem körülnéztem és akkor vettem észre évfolyamtáraim, ismerőseim döbbent tekintetét ahogy rám szegezték. Azt hitték mindent én csináltam! Persze nem magyaráztam semmit hanem nyugodt léptekben elindultam a többiek felé…
Azért írok, hogy megtudjam, hogy valaki tud e arról lesz-e májusban Kecskeméten nemzetközi repülőnap.
Valahol hallottam, hogy lesz, csak nem tudom mennyire igaz ez a hír.
Én örülnék ha lenne, remélhetőleg nem lesz semmi konfliktus az idén ami miatt a NATO nem tud résztvenni, illetve ami miatt nem lehet repülőnap, mint tavaly a koszovói válság miatt.
Szóval ha valaki valamit tud írjon az e-mail címemre.
Egy osztrák ENSZ katonával én is találkoztam a Kanárin 94 elején, aki Nyugat-Szaharában volt állomásoztatva.
Azt mesélte. hogy a Párizs-Dakar rally autóinak meglesése volt a legnagyobb esemény egy év alatt.
Ha kissé megkésve is, de B.Ú.É.K mindenkinek.
Évkezdetnek mindjárt egy történet, ahol nem is annyira maga a repülés, inkább az utazási körülmények voltak „körülményesek". (Aki utazott már szabadjeggyel annak nem lesz semmi újdonság az alábbiakban.)
1990. április 20-án megpróbáltunk elutazni Budapestről New York-ba. (Akkoriban még a Panam repült és nem volt mindennap járat Budapestről.) Nem sikerült.
Április 21-én ismét neki futottunk, mivel valamiféle sejtésből kifolyólag honi légitársaságunktól is szereztem jegyet Frankfurtba, hátha onnan könnyebb lesz tovább menni. Nem volt könnyebb. Tudniillik Pestről késve indultunk (biztonsági ellenőrzés, amikor mindenki kiválasztja saját csomagját és csak azokat rakják vissza a gépbe amelyikre rámutattál) így lekéstük a frankfurti csatlakozást és már nem volt több direkt aznap New York-ba. Csak Londonon keresztül tudtunk volna továbbmenni, de a gondos felkészülés során erre a lehetőségre nem gondoltam, így nem volt vízumunk a UK-be. Kellemes estét töltöttünk Frankfurtban.
22-én megjelentünk a repülőtéren és minden különösebb gond nélkül, de az ELAL-t megszégyenítő alaposságú ellenőrzést követően (másfél évvel voltunk a Lockerbie katasztrófa után) csomagjaink becsekkolását követően beálltunk a szokásos félreállítottak közé az utashíd bejáratánál. (A szabadjegyeseket szokták utolsónak hagyni, már persze ha elég gyenge prioritású a jegy. A mienk az volt.) A beszállókártya kinyomtatásakor derült ki, hogy repülőtéri illetéket kell fizetni. Nem is a pénzzel volt a baj, hanem mindezt kinn a hallban a Panam pultnál kellett megejteni és a járat lezárásáig nem sok idő maradt. Azon a napon még vízum köteles volt a magyar útlevél Németországban és nekünk tranzit vízumunk volt. (Visszautunk alatt törölték el a vízum kényszert.) Szerencsére a német útlevélkezelő megértő volt így kijuthattam a hallba, pontosabban bejuthattam újra Németországba. Iszonyatos sebességgel lefizettem a 12 USD-t és rohantam vissza. A megteendő út vissza szintén kb. hatszáz méter volt biztonsági vizsgálattal, jegy és útlevél ellenőrzéssel volt súlyosbítva. Több százan álltak előttem. Egy ideig a fal mellett sikerült előrehaladnom, míg végül a mágneskapu környékén már annyira összesűrűsödött a tömeg, hogy lincselés veszélye nélkül nem lehetett tovább jutni. Esedezésemre, hogy azonnal megy a gépem kb. 300-an mondták az övék is. Végül sikerült visszajutnom a géphez, ahol közölték: lezárták a járatot. Reméltem nincs a közelben, aki ért magyarul, míg magam elé mormogtam egy s mást. Summa summarum bejutottunk a gépbe. Kb. nyolc órás nyugalom köszöntött ránk.
New York-ban a jegykezes kislány úgy ítélte meg annyira jók az esélyeink a továbbmenetelre, hogy fel is vette csomagjainkat Mexico City felé. A néhány órával későbbi induláskor az utashíd előtti „karám"-ban már némileg változott a helyzet, így kisvártatva heveny szállásfoglalásba kellett kezdenünk. A 45. utcában egy YMCA hotelban töltöttök az éjszakát. A környékre rácáfoltak a körülmények.
23-án kellemes városnézésben volt részünk a Big Apple-ben, de óvatosságból foglaltunk szállást is, ezúttal egy katolikus hospice-ban. Amint este a repülőtéren kiderült kitűnő megérzésről tettünk tanúbizonyságot.
24-én Manhattan körüli hajóúttal és egyéb városnézéssel múlattuk az időt, csak az zavart kicsit, hogy valójában 22-én már Acapulco-ban kellett volna lennünk, de ember tervez Isten végez. Este végül sikerült elindulnunk és jó négy óra múlva viszontláthattuk két napja feladott csomagjainkat is. (Azóta kézipoggyászként mindig viszek fehérneműt, egy váltás inget, hálóruhát, stb. Ez fizetős jeggyel való utazáskor sem hiábavaló. Lásd elveszett csomagok.) Természetesen a mexikóvárosi repülőtéren akkor este már nem tudtuk meg, hogy reggel eljuthatunk-e Acapulcoba a Mexicana-val, mivel minden zárva volt. Tekintve, hogy másnap 11 óráig minden körülmények között meg kellett érkeznünk úgy döntöttünk autóbusszal megyünk. A nyolc órás éjszakai buszozás sem volt eseménytelen, de ez a történet már erősen off lenne (elgázolt disznó és társai). Ámbár ha a disznó által megtett röppályát tekintjük...hát nem is tudom...Talán majd egy másik topicban egyszer elmesélem.
Elnézést a magasan Tisztelt Tasztaltól, ha hosszú voltam. Nem ígérem, hogy nem fog többet előfordulni.
Agadírban csak radírban... szóval autóval voltam, nem sokkal a 68-as nagy földrengés után; de úgy is nagyon szép. Nem is tudtam, hogy van reptere.
A Marokkó által megszállt és a Nato által valahogy felszabadítani mégsem vágyott Nyugat-Szaharában, sajnos, még nem jártam. Irigyellek.
Sivatagi reptér? Nem tudom, Algír (újgazdagoknak és félművelteknek Algiers, másoknak Algéria fővárosa) és Tunisz (ez sem ország, ez meg Tunézia fővárosa) mennyire teszi meg. Ez utóbbi reptér neve, ha jól emlékszem, Karthago, és akkor az embert hirtelen nem csak a közeli sivatag szele csapja meg, hanem egy kicsit az ókori történelemé is.
Sivatag? Szamarkand, ahova én kijevi átszállással egy nap alatt érkeztem meg, és amikor a gép ajtajábanmegcsapott a forró sivatagi szél, elismerően csettintettem: ahhoz képest, hogy délután 5 óra lehet, még igen meleg van. Valahogy nem sikerült öszönösen az időeltolódást teljesen kompenzálni, mert valójában este 8 óra volt (5 óra az eltolódás). A meleg stimmelt.
Sivatag? Buhara, nás néven Bokhara, így már talán ismerős? Itt élt Naszreddin Hodzsa, aki szerint "új tavasz, új szerelem", közben meg hát a pasa vagy szultán háremhölgyei... Váratlanul belekeveredtem egy csodálatos miniatűr templomszerűség "várárkában" rendezett esküvői lakodalomba, ahol egycsapásra diszvendég lettem.
Sivatag? Hiva, igazi középkori sivatagi város, reptere nincs, a "közeli" Urgencs látja el, és légkondi nélküli, a napon vörösen izzó Ikaruszok a ráhordók. Biztos, hogy a napos oldalt kapod el, de ez csak indulás után derül ki.
...Strasser őrnagy akadékoskodik, de rövid úton hasbalövöd. Így már Renault kapitány sem akadékoskodik. Viktort és Ilsát felteszed a lisszaboni gépre...
Nem viccőtem, AGA = Agadír, EUN = El Ayoun, vagy más néven Laayoun. Ez utóbbi Nyugat-Szahara egykori fővárosa, KÉT futópályával is rendelkezik, alkalmas B-737, 727 fogadására is.
A repteret hetente kétszer nemzetközivé teszik a Kanári-szigetekre járó RAM-gép miatt, egyébként naponta egyszer ATR-42-eseket fogad, amelyek néha tovább mennek DHL-be. (Gy.k. Dakhla és nem a csomagküldő cég...)
A futópályákat a sivatagban klasszul azonosítani lehet fenntről, leszállás általában a város focistadionja felett néhány méterrel történik. A gép teljesen begurul a fogadóépület elé, ahol az egyetlen utaslépcsőt odatolják a Boeinghez és az utasok legtöbbször maguk választják ki csomagjaikat a betonon.
A legklasszabb azonban mégis a kihalt reptér hangja és látványa (ez van túlnyomóan), ahogyan érzed a sivatag szelét és melegét, miközben a bágyadt marokkói katona a sarokban teázgat és kívül pedig még látod a néhány Mirage és P-4-es vadászgép farkát a barakkok között.
Ha nagyon nagy a kép, és nem tudod lekicsinyíteni (mert az eredeti helyéről linkeled be), akkor célszerű legalább geometriailag lecsökkenteni:
A nagy hal megeszi a kis halat...
A letöltési idő ugyanannyi, de legalább elfér a kép. Aki meg lementi magának, az legalább eredeti méretben kapja.
Az ilyenfajta belinkelés veszélyéről csak annyit, hogy úgy vettem észre, azokat az animált GIF fájokat, amiket kétkezi GAZ-da tasztaltársunk előszeretettel belinkelget, legkésőbb másnap leveszik az eredeti helyéről (ugyanis az ő zsebükre megy a sávszélesség használata).
Ennél nagyobb disznóság már csak az, amit most én csináltam: a saját linkemet tettem az idegen kép alá. Mnetségemre, hogy a másodszori megjelenítéshez már nem kell újra letölteni, "szabad a vásár".
