antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
“Talpra magyar! hí a haza!!!” Hohó! hát a hatósági Engedély hová maradt? Nincs? Hát maradj odahaza, S ne beszélj ily badarat! Régen volt a! Már husz éve. – Akkor szólt igy egy poéta; – Ki emlékezik e névre? Petőfinek hítták, vagy mi? Sok megváltozott azóta: Jobblesz annak békét hagyni, A mi most húsz éve történt – Mártzius 15-dikén.
“Mit kiván a magyar nemzet?” Ugyan mit kivánna még? Hiszen minden kivánsága, De mind végrehajtaték. Mit “ád még” a magyar nemzet? Ez a kérdés. – Ki mit mond? Marad-e még, mit el nem szed A tizenkét bécsi pont? Kell-e még néhány millió? Mondja ki rá az ament Nem “paraplü-ribillió,” – De “paraplü-parlament” – Mártzius 15-dikén.
“Rabok legyünk, vagy szabadok?” Hát persze, hogy szabadok, Azért olyat ne irjatok, Melyért becsukassatok. – Most húsz éve, egy rab irót Szabadíta ki a nép; No ez volna még a szép; Igy megsérteni a birót! Ám e nagy nap emlékére Hogy legyen meg ez is hát: Becsukatunk egy pár évre Néhány “bal” journalistát – Mártzius 15-dikén.
“A magyarok Istenére Esküszünk!” hohó barátom! Tiltja azt a konkordátum; – A magyar számára nincsen Külön kiváltságos Isten: “Egy” van, és ez római. – Ez is közös ügy; direkte Az imádság se mehet be; – Csak szent delegáczión át Szabad hozzá szólani. Hagyja kinn a náczióját, Ki lojális honpolgár: Csak közös honhoz van jussa. – Pálffy Berti Márcziussa Jobb tanácscsal is szolgál – Mártzius 15-dikén.
Március-Isten keresésre Indít ma minden friss szelet: Volt egy ország valaha, régen, Negyvennyolcnak nagy idejében S ez a szép ország elveszett.
Az élén jártunk a világnak, Micsoda áldott, nagy tusák, Föltört a hunn szívből a láva, Mi voltunk a világ Japánja Akkor s maga az – Ifjuság.
Nép volt az és nem rongyos horda, Az márciusban nem aludt: Sziken nőtt piros csoda-rózsa. Bámult is a vén Európa. Rómák lettek a hunn faluk.
Mennyit tudtunk és mennyit mertünk. Bús egek, hát mi lett velünk? Barmok, akik mindent megszoknak, Helótái puhult latroknak: Ezek vagyunk, ezek leszünk.
Grófok hű nyája, Köszvény-ország, Pupákok, senkik és vakok, Új ifjaink bódítva állnak, Mária-zsoltárt kornyikálnak S lesik az úri abrakot.
Sodomás bölcs, komisz, vén kasznár, Pimasz pap, lelketlen cseléd, Mágnás-úr, zsivány oltja, oltja, Hogy föl ne csapjon nagy-lobogva, A régi március hevét.
Bús Hunnia, podagra-nemzet, Kis Köszvény-ország, baj vagyon: Ma március van. Csúzod óvjad, Húzd magadra a takaródat, Szelek járnak víg hajnalon.
Kossuth népe, Petőfi népe, Ma március van, ha tudod, Ha nem tudod, óh, meg ne kérdezd Urad, bíród, sorsod, köszvényed: Kegyelmes Franz von Kossuthot.
Vannak napok, melyek nem szállnak el, De az idők végéig megmaradnak, Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak minden születő tavasznak. Valamikor szép tüzes napok voltak, Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak. Ilyen nap volt az, melynek fordulója Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.
Ó, akkor, egykor, ifjú Jókai És lángoló Petőfi szava zengett, Kokárda lengett és zászló lobogott; A költő kérdett és felelt a nemzet. Ma nem tördel bilincset s börtönajtót Lelkes tömeg, de munka dala harsog, Szépség, igazság lassan megy előre, Egy szebb, igazabb, boldogabb jövőbe.
De azért lelkünk búsan visszanéz, És emlékezve mámoros lesz tőled, Tűnt március nagy napja, szép tavasz, Mely fölráztad a szunnyadó erőket, Mely új tavaszok napját égre hoztad, Mely új remények ibolyáját fontad. Ó nagy nap, szép nap, légy örökre áldott, Hozz mindig új fényt, új dalt, új virágot!
várhattál volna még bizony várhattál volna de beborult az ég és a szél lobogva vágott a lombok közé csúfolván daccal a teret mi az enyém s mi az övé hallgatok és nem kérdezek a suhogás igen a látható ahogy önmagát meg- s megéli valótlansággal mért való mit jelent az hogy remélni annyi életből mi számít s mit őriz majd a maradék örökül itt hagyhatsz bármit lehetsz a kezdet s lehetsz a vég az örökkévaló pillanat így is úgy is beteljesül szél jár a mindenség alatt némaságunkra csend feszül
Január 22-én múlt 78 éve, hogy megszületett Budapesten Cseh Tamás, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zeneszerző, énekes, színész, előadóművész, rajztanár.
Cseh Tamás
Cseh Tamás
A 74-es év
A 74-es év, a 74-es átkozott legeslegrosszabb év. Nem jön, remélem, több ilyen. A 74-es év mindegyik hajnalán eső esik, mindegyik ágya büdös, s az ágyban nyirkos az ágynemü. Elfelejtett év, elúsztál, elvitted ágyaidat, talponálló év, pénztáros asszonyok gépeit zörgető, filléres év. Nem tudok egy napot sem, nem tudok egyetlen női nevet, pedig napokból állt és nőket, heteket, hónapokat is hozott. A 74-es év, amikor majd minden éjszaka a falban fémcső sípolt, s ott állt kint egy árnyék az ajtóm előtt. Az utcasarkon várt egy férfi és botjával rám mutatott, sötét kabátja volt, és minden korty előtt megrepedt poharam, s borom kifolyt. És borom kifolyt. S eltűnt a fogasról minden kabát, és minden borom kifolyt, 74-ben megrepedt minden pohár, jó, hogy ennek is vége van
Ez a Föld nem akármilyen bolygó ám! Van rajta száztizenegy király (beleszámítva természetesen a néger királyokat is), hétezer geográfus, kilencszázezer üzletember, hét és fél millió részeges, háromszáztizenegymillió hiú, vagyis körülbelül kétmilliárd fölnőtt.
Hogy valami fogalmunk legyen a Föld nagyságáról, gondoljuk meg, hogy az elektromosság fölfedezése előtt a hat kontinensen egész hadseregnyi lámpagyújtogatót kellett alkalmazni, szám szerint négyszázhetvenkétezer-ötszáztizenegyet.
Kissé távolabbról nézve mindez pompás látványt nyújtott. A hadmozdulatok éppolyan szabályozottan folytak, mint egy balett mozgása egy opera színpadán. Kezdték az új-zélandi és az ausztráliai lámpagyújtogatók. Meggyújtották a lampionjaikat, aztán aludni mentek. Utána beléptek a táncba a kínai meg a szibériai lámpagyújtogatók; majd ők is eltűntek a kulisszák mögött. Most került sor az oroszországi és indiai lámpagyújtogatókra. Utánuk az európaiakra és az afrikaiakra. Aztán a dél-amerikaiakra. Aztán az észak-amerikaiakra. És sosem vétették el színre lépésük rendjét. Nagyszerű volt!
Mindössze két lámpagyújtogató élt henyén és nemtörődöm módra: az Északi-sark egyetlen lámpájának gyújtogatója, valamint kartársa, a Déli-sark egyetlen lámpájáé. Ők évente csupán kétszer dolgoztak.
József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól örököltem, áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak másért örülünk neki Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se gyujtani, ha igy megy tovább, nem törődöm vélük Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik, az bizonyos Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy lesznek frissek és épek A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak, én a pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg, hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.
Ha új lakót kapnak a temetők, nem is dicsőt, csak épp előkelőt, a gyász pompázik szoborrá virulva és az elhunytat zengi név meg urna: nem azt, aki csakugyan volt, hanem akinek kellett volna hogy legyen: s a szegény kutya, a leghübb barát, ki boldogan áldozta föl magát, kinek szíve gazdája szíve volt, ki mindenben csak az ő híve volt, dicstelen hull el, bármilyen derék, s földi lelkét megtagadja az ég: míg az ember, hiú féreg! csodákat s kizárólagos eget kér magának. Óh, ember! napod gyorsan alkonyúl, rabnak becstelen vagy s romlott, ha úr, aki kiismert, undor tölti meg tőled, lélegző, hitvány sártömeg! Szerelmed kéj, barátságod csalás, szavad és mosolyod képmutatás! Neve nemes csak megromlott csirádnak, rád pirít minden becsületes állat. Ki itt jársz s látod ezt a sírjelet, menj tovább, nem fajtádnak tiszteleg: barát emlékét őrzi ez a jel; egy barátom volt csak - s az itt hever.
Ha gyerekkoromban találkozom veled, kézen fogva végigviszlek a láncfüves udvaron, és megmutatom neked azt a kavicsomat, amelyik titkos jeleket sugároz.
Ha gyerekkoromban találkozom veled, azt mondom: a manókirály lerombolta Palotánkat, s azóta királyapámmal és három királynőmostohámmal egy sátorban élünk - de csak azért, hogy erre azt mondd: gyere velem haza.
Az éjszakai sírásokról nem beszéltem volna, mert a kimondott titok virágporrá válik, és kell, hogy legyen olyan titkom, ami csak az enyém.
Ha gyerekkoromban találkozom veled, némán ugrándozva hazáig futok, hogy különbnek gondolj, mint amilyen vagyok.
Egyik tenyeremen egy kis ravaszság lett volna, másik tenyeremen egy kevés rémület. De aztán bevallottam volna azt is
Január 22-én múlt 233 éve, hogy megszületett Londonban (Egyesült Királyság) Lord George Noel Gordon Byron, angol költő. Percy Bysshe Shelley és John Keats mellett az angol romantikus költészet egyik legismertebb képviselője.
Lord George Gordon Noel Byron
Gordon Byron
SÉNAKHERIB PUSZTULÁSA
Mint farkas a nyájra, lezúdul a vad asszír had arany, bibor ékek alatt; s csillagzik a dárda, akár ha a mély Galiléa egén kivirágzik az éj.
Mint erdei lomb kora nyár derekán, a had úgy zizegett a nap alkonyatán, s mint erdei lomb, ha leverte az ősz, hajnalra leverve hevert az erős.
Mert jött a Halál komor angyala, várt, s arcukba lehelt feketén s tovaszállt; nem mozdul a férfi, az éjbe mered, páncélja se rezzen a szíve felett.
És fekszik a mén, leütötte a vész, veres orrlikain elakadt lihegés, tajtéka fehéren a fűre fagyott, tenger se taszítja ki így a habot.
És fekszik a harcos alatta, haját harmat lepi s rozsda a vértje vasát, kókadt lobogója is elfeketült, nem villog a lándzsa se, hallgat a kürt.
Bús asszonyi nép zokog özvegyi jajt, Baál szobra sem állta a néma vihart; kard sem suhogott s a pogány hatalom szétolvad akárcsak a hó a napon.
- Nem, nem. Az túl bonyodalmas lenne. Hanem fölszólítják a kutatót, hogy szolgáltasson bizonyítékokat. Ha például egy nagy hegy fölfedezéséről van szó, megkívánják tőle, hogy mutatóba szép, nagy köveket hozzon belőle.
Hirtelen izgalom vett erőt a geográfuson.
- De te, te nagyon messziről jöttél! Te kutató vagy! Írd le nekem a bolygódat!
Azzal fölütötte lajstromkönyvét, és hegyezni kezdte a ceruzáját.
A kutatók elbeszéléseit ugyanis először ceruzával jegyzik le. Megvárják, míg bizonyítékokat szolgáltat, és csak akkor következik a tintával való lejegyzés.
- Nos? - kérdezte a tudós.
- Ó! - mondta a kis herceg. - Az én bolygóm egészen apró, nincs rajta semmi különös. Van három vulkánom; kettő működik, egy kialudt. Bár sosem lehet tudni.
- Sosem lehet tudni - mondta a geográfus.
- Egy virágom is van.
- A virágokat nem jegyezzük föl - mondta a geográfus.
- Miért nem? Hiszen az a legszebb rajta!
- Mert a virágok múlékonyak.
- Mit jelent az, hogy "múlékony"?
- A földrajzkönyvek - mondta a földrajztudós - a világ legértékesebb könyvei. Nem avulnak el soha. Fölöttébb ritkán fordul elő, hogy egy hegy megváltoztassa a helyét. Fölöttébb ritka dolog az is, hogy egy óceánnak kiapadjon a vize. Mi csak örök dolgokat írunk le.
- De a kialudt vulkán egyszer csak működni kezdhet - szólt közbe a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "múlékony"?
- Számunkra teljességgel mindegy, hogy egy vulkán kialudt-e, vagy működik - felelte a geográfus. - Nekünk csak a hegy számít. Az pedig nem változik.
- De mit jelent az, hogy "múlékony"? - makacskodott a kis herceg, mert ha egyszer föltett egy kérdést, nem tágított tőle soha többet.
- Azt jelenti, hogy előbb-utóbb megsemmisül.
- Az én virágom előbb-utóbb megsemmisül?
- Úgy bizony.
"Múlékony a virágom - gondolta a kis herceg -, s mindössze négy tüskéje van, hogy a világtól védekezzék! És én magára hagytam otthon!"
Most érzett először valami lelkifurdalás-félét. De nyomban összeszedte magát.
- Mit tanácsol uraságod? - kérdezte. - Milyen bolygót látogassak meg!
- A Földet - felelte a földrajztudós. - Jó híre van...
A kis herceg útra kelt, de közben egyre a virágjára gondolt.
Szép napot, kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
Tornai József
MIT ÉPÍTESZ A PILLANATNAK?
Mit építesz a pillanatnak?
A testem építem a pillanatnak, de a sejtek ugrálni kezdenek Az Év Serpenyőjében és sercegve, kormosan elszenesednek.
Mit építesz a pillanatnak?
A házam építem a pillanatnak, de a szél meg az eső lovai mellső és hátsó lábuk körmével szétkalapálják a falakat meg a márványteraszokat.
Mit építesz a pillanatnak?
A birodalmat, a legőrjítőbb gyönyört építem a pillanatnak, de minden a Csalódás Szennycsatornájába ömlik, mint a bűz és a mocsok.
Mit építesz a pillanatnak?
A tudomány törvényeit építem a pillanatnak, de új törvény-evangéliumok harmadnapra lebontják fejem fölül a diadal templomát.
Mit építesz a pillanatnak?
Az egyetlen istenség bálványát építem a pillanatnak, de sokféle isten-arc lobban föl a fejemben és látom köröskörül a vörös palástot: minden lángban áll!
Mit nem építesz tehát a pillanatnak?
A misztériumot nem építem a pillanatnak, hanem az Elérhetetlenség Opál-Kapuinak: ott állnak télben-tavaszban, nyitva a Kérdező Szájak előtt.
Mit nem építesz tehát a pillanatnak?
A Mindenséget-Szerető-Áhítatot nem építem a pillanatnak, hanem a fény húsvétjának, mikor elhamvadnak a Csalódás Denevérei és én is ott zúgok a Sugarak közt.
Mit nem építesz tehát a pillanatnak?
Az Ige, a Hang és a Kép testet-öltéseit nem építem a pillanatnak, hanem a Tiszta Alak Örökségének: az korról-korra hömpölygő Amazonas, Duna és Brahmaputra.
Mit nem építesz tehát a pillanatnak?
A szerelem napfogyatkozását nem építem a pillanatnak, hanem a Paradicsomnak, mert éjjel- nappal hallom a babér-, vadalma- és citrusfák susogását Éva és Ádám bűntelenül összeérett teste fölött.
Mit építesz és nem építesz tehát a pillanatnak?
Az Idő-megszakadás révülését építem és nem építem a pillanatnak: kiolthatatlan tengerek hullámzását mozdulatlan, kék szemhéjak alatt.
Rapai Ágnes (1986), költő, író, műfordító. Boldog névnapot!
Rapai Ágnes
Halotti beszéd
Ma fullad már a nyár, magas a vérnyomása, Mind elmegyünk, babám, nem nézve hátra, Csak viszünk magunkkal ezt-azt, képeket, Viszünk a túlsó partra idézetet.
Hogy: Látjátok feleim szüntükkel mik vogymuk, Hogy: Isa pur es homu vogymuk. Mind elmegyünk, babám, ma éppen engem Szólít a sors, másoknak meg az Isten.
Milyen vidám az ősz, jut neki fűre, fára, Mind elmegyünk, babám, nem nézve hátra, Helyet csinál a télnek, mert mi elmegyünk, Kifúj a létezésből, ma éppen engem
Szólít a sors, vagy értsed úgy, az Isten, Csak viszünk magunkkal ezt-azt, kincseket, Egy hangot, egy képet, és a verseket, Miket szerettünk, és mondogattunk egykor,
A hatodik bolygó tízszerte nagyobb volt. Egy öregúr lakott rajta, és óriási könyveket írt.
- Hohó! Itt egy kutató! - kiáltott föl, amikor megpillantotta a kis herceget.
A kis herceg leült az íróasztal szélére. Egy kicsit lihegett. Annyit utazott már!
- Honnét jössz? - kérdezte tőle az öregúr.
- Mi ez a nagy könyv? - kérdezte a kis herceg. - Mit csinál itt uraságod?
- Geográfus vagyok - felelte az öregúr.
- Mi az, hogy geográfus?
- Tudós, aki tudja, hol vannak a tengerek, folyamok, városok, hegyek és sivatagok.
- Ó, ez nagyon érdekes - mondta a kis herceg. - Végre egy igazi mesterség!
Körülpillantott a geográfus bolygóján. Ilyen fölséges bolygót még sosem látott.
- Hát ez nagyon szép - mondta. - Óceánok is vannak rajta?
- Azt én nem tudhatom - felelte a geográfus.
- Ó! - mondta a kis herceg csalódottan. - És hegységek?
- Azt én nem tudhatom - ismételte a geográfus.
- És városok és folyamok és sivatagok?
- Azt szintén nem tudhatom - felelte a geográfus.
- De ha egyszer geográfus!
- Az igaz - felelte a földrajztudós -, viszont nem vagyok kutató. Kutatóim, sajnos, egyáltalán nincsenek. Hogy jönne egy földrajztudós ahhoz, hogy elinduljon, és számba vegye a városokat és folyamokat, hegységeket és tengereket, óceánokat és sivatagokat? A geográfus sokkal fontosabb ember annál, semhogy ide-oda kószáljon a világban. Ül a dolgozószobájában, és fogadja a kutatókat. Kikérdezi őket, és lejegyzi emlékeiket. Aztán ha valamelyiknek az emlékeit érdekesnek találja, vizsgálatot indíttat az illető kutató erkölcsi megbízhatóságát illetőleg.
- Hát azt meg miért?
- Azért, mert ha egy kutató hazudnék, annak végzetes következményei lennének a földrajzkönyvekben. Valamint annak is, ha egy kutató többet innék a kelleténél.
- Miért? - érdeklődött tovább a kis herceg.
- Mert aki részeg, az duplán lát. Így a földrajztudós két hegyet tüntetne föl ott, ahol a valóságban csak egy van.
- Ismerek valakit - mondta a kis herceg -, akiből nagyon rossz kutató lenne.
- Lehet. Nos, ha a kutató erkölcsisége kifogástalannak bizonyul, következik fölfedezésének a megvizsgálása.
Jó lenne, ha nyáron már utazhatnánk!:) Nagyon szeretném már Romániában meglátogatni 30 éve nem látott barátnőmet.:) S elmenni pl. Herkulesfürdőre, ahol még nem jártam...(meg még mennyi más helyen sem...)
Herkulesfürdő
Gyurkovics Tibor
Gyönyörű
De gyönyörű az őszi táj a sárga nyár is égre száll feltündököl a láthatár gyönyörű őszi táj!
A felhő csupa buborék közötte vékony kék az ég a szél kiáltja szerteszét: ne még ne még!
Kiröpül az egész határ – de gyönyörű az őszi ég – a szél süvítne még: ne még! amit gyűjtött a sárga nyár a szél süvítve vitte szét soha nem adja vissza már ez a gyönyörű őszi ég amit röpít a kék határ soha nem adja vissza már se ősz se tél se ősz se nyár!
Nemes Nagy Ágnes, Kossuth-díjas költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja; Lengyel Balázs műkritikus első felesége.
Nemes Nagy Ágnes
Az ismeret
I.
Csak egy marad meg, semmi más: a tiszta ismeret. Nem ismeret, csak szomjuság, mely mind felé vezet. Nem szomjúság, csak rettegés, mely oldalamba kap – rettenthetetlen rettegés! Hegyezd lándzsáidat.
II.
A rettegés s az ismeret közt mint hídbolt görnyedek, rendítenek, eleven eszközt, a tárgyak, szellemek. A félelem sötét öléből egy hídra vetve rá, fut rajtam nemzet, álom, élő, de mind hová, hová?
III.
Mint szomjas kentaurokon, kiket a vágy feszít, a hátgerincem, homlokom mind íves, csupa híd. Lábam előtt, lábam felett elúszik a folyam, de mily partok, de mily szelek borzolják bő hajam?
IV.
Borzolják? Élek? Nem tudom már. Elold felleg, folyó, köd úszik foszló partjaimnál, a híd lebeg: hajó. S csak bordaíven, roppanáson tapintom tűnt nyomát; a rém, a vágy, a cél, e három – s marad csak egy: a vágy.
Az ötödik bolygó nagyon érdekes bolygó volt. Ez volt valamennyi közt a legkisebb. Éppen csak akkorka, hogy egy lámpa meg egy lámpagyújtogató elfért rajta. A kis herceg el sem tudta képzelni, mi értelme lehet valahol az égbolton egy bolygón - amelyiken se ház nincs, se emberek nem laknak - egy lámpának meg egy lámpagyújtogatónak. Mégis azt gondolta magában:
"Lehet, hogy ez az ember itt: merő képtelenség. Mégis kevésbé képtelen, mint a király, a hiú, az üzletember meg az iszákos. Az ő munkájának legalább van valami értelme. Ha meggyújtja a lámpáját, mintha egy csillagot segítene világra vagy egy virágot. Ha eloltja a lámpáját: elaltatja vele a virágot vagy a csillagot. Szép foglalkozás. És mert szép, valóban hasznos is."
Amikor a bolygó közelébe ért, tisztelettel köszöntötte a lámpagyújtogatót:
- Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató. - Jó napot!
- Mi a parancs?
- Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!
Azzal meggyújtotta a lámpát.
- De hát akkor miért gyújtottad meg újra?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató.
- Nem értem - jegyezte meg a kis herceg.
- Nincs is mit érteni rajta - mondta a lámpagyújtogató. - A parancs: parancs. Jó napot!
És eloltotta a lámpát.
Aztán egy piros kockás zsebkendővel törölgetni kezdte a homlokát.
- Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltől estig pihenhettem, és estétől reggelig alhattam.
- Azóta megváltozott a parancs?
- A parancs nem változott - mondta a lámpagyújtogató. - Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt a régi.
- És? - kérdezte a kis herceg.
- És most, hogy percenként fordul egyet a tengelye körül, nincs egy másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg gyújtok.
- Mulatságos! - mondta a kis herceg. - Egy nap egy percig tart nálad.
- Egyáltalán nem mulatságos - mondta a lámpagyújtogató. - Tudod, mióta beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja!
- Egy hónapja?
- Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap! Jó estét!
És meggyújtotta megint a lámpáját.
A kis herceg meg csak nézte, és megszerette ezt a lámpagyújtogatót, aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz. Eszébe jutott, hogyan kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb a székét. Szeretett volna segíteni a barátján.
- Figyelj csak ide... Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak akarsz.
- Vagyis mindig - jegyezte meg a lámpagyújtogató.
Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg lusta is.
- A te bolygód - folytatta a kis herceg - olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni... és a nappal addig fog tartani, ameddig kívánod.
- Ezzel nem sokra megyek - felelte a lámpagyújtogató. - Világéletemben egyet szerettem: aludni.
- Öreg hiba - mondta a kis herceg.
- Öreg hiba - mondta a lámpagyújtogató. - Jó napot!
És eloltotta a lámpáját.
"Ezt - gondolta a kis herceg, ahogy továbbment -, ezt a többiek mind megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is, az üzletember is. Pedig szerintem ő az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán mert mással törődik, nem saját magával."
És sajnálkozva sóhajtott egyet.
"Ő az egyetlen - folytatta gondolatait -, akivel meg tudnék barátkozni. Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem férnek el rajta ketten..."
Magának sem merte bevallani, hogy legkivált a napi ezernégyszáznegyven napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót.
Hogy mi a boldogság? Most elmesélem, Ha ideülsz mellém, szótlanul, szépen. Hunyd be a szemed, ne gondolj semmire, Figyelj a lelkednek rezdülésire.
A boldogság ott mélyen, tebenned van, Most szunnyad éppen, némán és hangtalan. Jelre vár, hogy kinyíljon, mint a virág, Ébredő fény, melytől más lesz a világ.
Boldogság, amikor másnak adni tudsz, Ha békét hozol, nem szörnyű háborút. Nem mérlegelsz, segítsz, ha valaki kér, Megosztod, ha asztalodon van kenyér.
Mersz szeretni, hagyod, hogy szeressenek, Letörlöd az érted hullott könnyeket. Bízol, nyílt szívvel várod az új csodát, Egy versben, egy dalban, ott a boldogság.
A boldogságért néha szenvedni kell, Egyszer eljön, vedd hát észre, jól figyelj! Engedned kell, hogy szívedet mossa át, S kezedet megfogja egy igaz barát.
Ne félj attól, hogy most talán sírni kell, Szívedből lassan eltűnik a teher. Hallgasd szívverésed friss, új dallamát, Kicsiny csoda, de ez már a boldogság.
Könnyű vagyok, elfúj a pillanat, vízirigó a fészkébe fogad, te elfelejtesz, mint ízét a bornak az asszonyok. Mint mindent, elfelejtesz. Nem próbálok több lenni: nem lehet! Majd elvetődsz a régi vadvizekhez, s válladon érzed könnyű röptömet.
Január 21-én Ágnes napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Az Ágnes görög eredetű női név, a hagnósz (régebbi alakban hagiosz) szóból származik. Jelentése: szűzies, tiszta, szemérmes. Korábbi magyarázatok szerint a latin agnus („bárány”) szóból ered, ez azonban csak a hasonló hangzás és a bárány jelképes jelentése miatti vélt egyezés.
Az ógörög nyelvben több név is származik a hagnosz szóból, és ezek egyik becézett alakja volt a Hagnész. Más források szerint a melléknév nőnemű alakjából, a hagnéből származik. A latinba H nélkül került át, Agnes alakban írták, amit a középkorban Magyarországon Ágnesnek ejtettek.
Gergely Ágnes, Kossuth-díjas költő, prózaíró, esszéista, műfordító. Fenákel Judit író unokatestvére, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. Boldog névnapot!
Gergely Ágnes
Hálaadás-parafrázis
Szememnek Weöres nyitott új mezőt, Illyés tanított ízére a dalnak, és Pilinszky, hogy meg sose hajoljak a korszellem s a kordivat előtt.
Elkésett időm egén ők lobogtak, mint fároszok, vezérlő tűzjelek. A deszka: vers, ezt Ágnes mondta meg, s Vas Pista, hogy a visszhang is vacoghat.
Negyventől tettem magasra a lécet. A kicsi térben megidéztem Yeatset. Ők lánggal égnek, én vagyok az emlék.
Oltárom nincs. A század félhomályán hat nagy halottat burkol gézbe hálám. Bárcsak a porban lábnyomuk lehetnék.
Január 20-án múlt 87 éve, hogy Köröstarcsán megszületett és 6 éve, hogy Budapesten elhunyt S. Nagy István, dalszerző, eMeRTon-díjas dalszövegíró. Hat évtizedes pályafutása során Magyarország egyik legtermékenyebb dalszerzőjévé vált. Özvegye Csongrádi Kata színésznő.
S.Nagy István
S.Nagy István
A csendben lépkedünk
Dalszöveg
A csendben lépkedünk Az ősz hint szőnyeget elénk Ó, szerelem E gyönyörű úton hozzád érkezünk
A csendben lépkedünk A vágy varázsa a miénk Ó, szerelem Ha akarod, fel sem ébredünk
És most az álmunk elején A múlt oly messze száll Nincs többé senki más Csak te meg én Ez mindig így lesz már
A csendben lépkedünk Az ősz hint szőnyeget elénk Ó, szerelem E gyönyörű úton jöjj felénk
Nincs többé senki más Csak te meg én Ez mindig így lesz már.
A csendben lépkedünk Az ősz hint szőnyeget elénk Ó, szerelem Csak te tudod azt, hogy mit jelent Mit mond a csend…
- A királyok nem birtokolnak. A királyok "uralkodnak" valamin. Ez más.
- És mire jó neked, hogy birtoklod a csillagokat?
- Arra, hogy gazdag legyek.
- És mire jó a gazdagságod?
- Más csillagokat is megvenni, ha történetesen talál valaki.
"Ez körülbelül olyasformán okoskodik, mint a részegesem" - gondolta a kis herceg; de azért tovább faggatta:
- Hogyan lehet birtokolni a csillagokat?
- Kinek a tulajdona? - vágott vissza zsémbesen az üzletember.
- Nem tudom. Senkinek.
- Akkor az enyéim, mert nekem jutott eszembe először a birtoklásuk.
- És ennyi elég is?
- Természetesen. Ha gyémántot lelsz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha szigetre bukkansz, amelyik senkié: akkor a tiéd. Ha kitalálsz valamit, ami még senki másnak nem jutott az eszébe: szabadalmaztatod, és a tiéd. Én pedig a csillagokat birtoklom, mert előttem soha senki nem gondolt rá, hogy birtokolja őket.
- Hát ez igaz - mondta a kis herceg. - És mit csinálsz velük?
- Kezelem őket. Megszámolom, aztán újraszámolom - felelte az üzletember. - Nehéz dolog. De én komoly ember vagyok.
A kis herceg azonban még ezzel sem érte be.
- Nekem, ha van egy selyemsálam, a nyakam köré tekerhetem, és magammal vihetem. Vagy ha van egy virágom, leszedhetem, és szintén magammal vihetem. De te nem szedheted le a csillagaidat!
- Azt nem. De bankba tehetem őket.
- Az meg mit jelent?
- Azt jelenti, hogy fölírom egy darabka papirosra a csillagaim számát; aztán ezt a papírdarabkát bezárom egy fiókba.
- Ennyi az egész?
- Mi kell több?
"Érdekes - gondolta a kis herceg. - Sőt költői. Csak éppen komolynak nem valami komoly."
A kis hercegnek ugyanis egészen más fogalmai voltak a komoly dolgokról, mint a fölnőtteknek.
- Nekem - mondta - van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három vulkánom, azokat hetente kipucolom; mert azt is kipucolom, amelyik kialudt. Sosem lehet tudni. A vulkánjaimnak is meg a virágomnak is hasznukra válik, hogy birtoklom őket. Te azonban nem vagy hasznukra a csillagoknak.
Az üzletember eltátotta a száját, de felelni egy mukkot sem tudott, a kis herceg pedig szedte a sátorfáját, és ment tovább.
"Szó, ami szó: ezek a fölnőttek fölöttébb furcsák" - gondolta útközben.
Barcsik Vali: A kis herceg - Az üzletember (illusztráció)
