Bükki pecsét-ögyben kérnék segítséget a tapasztaltaktól.
Hétvégén szeretném megcsinálni a Bükk-fennsík mozgalmat, május végén gyakorlatilag már be is jártam, de akkor még nem tudtam a mozgalomról, átsiklottam felette, eleve szimpatikus volt kb. ez az útvonal, de most "hivatalosan", azaz túrajelentéssel és bélyegzéssel is szeretném végigjárni.
Viszont ehhez keletbélyegző kell a két végonton, Szilvásváradon ill. Lillafüreden.
Nem tudjátok, van dátumpecsét a kisvasút-állomásokon vagy a szilvásváradi vasútállomáson?
A labdarúgó VB, ill. egyéb okok miatt az OKT-t rövid időre (kb. 1 hónap)felfüggesztettem, viszont belekóstóltam a PPU-ba, amit ilyen alkalmakkor (pl. a hétvégi ügyeletek délutánja, téli hétvégék stb.) szeretnék komótosan bejárogatni.
Hűvösvölgy - Nagykovácsi, békés 12 km, nagyon jó jelzések, az OKT szakaszon út- és távolságjelző táblák (a szakasz OKT teljesítése közben ezek nem tűntek föl - vagy még nem is voltak meg?), most megtaláltam a Pápa Miklós emléktáblát is. A Remete-szurdok után a K+, a P+ és a P jelzések is jól követhetőek. Bélyegzés a gyermekvasútnál (OKT) és a Gyopár sörözőben (céges).
Remeteszőlősön, ahol a P+ letér a műútról, hatalmas villa, és mellette, a turistaösvény közepén MAGÁNTERÜLET tábla. Hát, ezt nem vettem figyelembe.
Lenne egy kérdésem a következő túramozgalommal kapcsolatban:
"A Cserhát 500-as csúcsai".
Hogyan kell igazolni a pontokat?
Azért kérdezem, mert a túrabázison nincs írva. Igazolólapunk nincsen, viszont most mennénk vasárnap-hétfő OKT-zni Cserhátsurány-Nagybárkány között. Itt sok pont útbaesik. Eddig sajnos nem tudtunk erről a mozgalomról, így már késő bánat, majd újra be kell járni a már meglévő Cserhát OKT szakaszokat (vagy csúcsokat). De ha csak számokat kellene felirni (pl. Gödöllői-dombság) vagy pöttyöket (Várak a Mátrában), akkor tudnánk jegyzetelni. Ott kiderülne, de érdekel előre.
Terveim között szerepelt a térképen azonosított Postás-ösvény megtalálása, na és kiváncsi voltam, van-e bélyegző Vértestolnán.
Nem terveztem a Pes-kő felfedezését, estleg majd máskor.
Kicsit kalandos volt az út Tarjánig, onnan Tardosig, de 11:00 körül végre megérkeztem. Akkor már szépen sütött a Nap.
Gyors frissítés, majd irány a posta. Szeretem, ha keletbélyegzővel igazolhatom a túrát.
Kihagytam a múzeumot, pedig +5 pontot "kaszálhattam" volna:o(
A Béke utcán indultam, ezen jár a busz is. Mikor a széles, aszfaltcsík balra elkanyarodik, akkor indul egy keskenyebb a térképen is látható "objektum" felé. Az irány DK. Egy széles völgyben haladunk, jobbra, távolabb az Öreg-Kovács, erre már jártam (GT-3). Balra a Bánya-hegy.
A keskeny aszfaltcsík bevezet egy elkerített területre, de előtte balra indul egy kővel alaposan feljavított földút. Ez a jobbról jövő, keskeny földút folytatása. Nekimegy a hegynek, kb. 200 métert kell enyhén felfelé bandukolni.
Itt, a térképtől eltérően, az út jobbra kanyarodik. Az erdő szélén jól járható az út, balra kerítés. Az erdősarokig 200-300 méter a távolság. Itt kéne lenni a Postás-ösvénynek, de helyette egy jól "kitaposott", megerősített földút emelkedik felfelé. Jobbról (szemben) is kerítés, más út nincs.
Az út, ahogy a tékép is jelzi, emelkedik rendesen. Figyelmeztető táblák sokasága jelzi, hogy üzemi terület határán vagyunk. Jobbra mélyülő árok.
Pár száz méter, és már a bányaterületen vagyunk, egy hatalmas markoló "rakosgatta" a köveket. Egy kedves ember csodálkozva kérdezte, hogy mi a fenét keresek itt, majd megegyeztünk. Átengedett.
Út nem volt, de az egyértelmű irány azzal kecsegtetett, hogy előbb-utóbb keresztezem a főútvonalat, a kéket. Így történt. Még 100 métert sem kellett menni, helyben voltam. Kicsit délebbre, mint ahogy a térkép alapján lenni kellett volna, de már jelzett úton. Ennek nagyon örültem.
Ösvény tehát már nincs, helyette van bánya és az odavezető út, kicsit délebbre, mint a hajani ösvény. De el lehet jutni a kékig. Visszafelé kicsit bonyolultabb, a hatalmas dagonya "fix pont", már ha van benne víz!
Örömömben "felmentem" bélyegezni. Kb. 1 kilométerre voltam a ponttól. A fémbélyegző a helyén volt.
Visszabandukoltam, majd felvettem a tempót, elvégre nagyon jól ismert útvonal következett.
Létrák, bíztató újulat. A pár éve még nehezen járható úton egy fa sem volt, nagyon élveztem a hatalmas sziklatömbök "alatti" sétát.
Esemény nélkül értem el a műutat, innen aszfalton a Szieszta büfét.
Bélyegző a fiókban, sör a helyére, majd irány az ismeretlen völgy.
A Ko jeleket követtem, melyek a Kpötty társaságában vezettek, szinkronban a térképpel. Ott, ahol egy vízfolyásnál balra kell kanyarodni, a térkép szerint, ot bizony nincs út. Van viszont híd! Elégedetten konstatáltam a kitartó iránytartás jutalmát. Korai volt az öröm:o)
Egy szekérút indult az erdő szélén, jeleket is találtam. Jó hangulatban bandukoltam, egyszer csak hopp, egy kerítés, kereszben. A szekérút balra fel.
Átvágtam a dzsindzsán, jobbra, jó 10 métert, majd a patakkal párhuzamos kerítés mellett próbáltam hadakozni a gazzal, végső soron sikerrel. Útnak nem nevezném, az ui. a kerítésen belül volt, de lehetett haladni. Méteres csalán, ágak, miegymás. Jobbra a biztos "pont", a patak. A neve: Tarjáni-malompatak. Jelzéseket is találtam!
A térképen van egy forrás (Bunchu-kút), de a patak azon oldalán, melyen én haladtam, ezt nem lehet látni. Van viszont újabb kerítés, mögötte híd:o(
Ez a "kiugrás" azt hivatott biztosítani, hogy aki esetleg eddig eljut, annak nehezebb legyen átkelni azon a hídon, melyen egyébként át lehetne menni.
Azt a megoldást választottam, hogy a kerítésbe kapaszkodva, oldalazva keltem át, a híd szélén, a méteres gazban.
Végre szekérút!
A bekerített rész "természetesen" nem elzárt, a híd után be lehet menni!
Erre mondják, hogy temészetbarát üdvözletem?!
A kerítés mellett, a szűkülö völgyben indulunk felfelé, balra tavacska. Hangulatos.
A patak oldalága helyett egy tocsogóson kellett átkelni, majd végre erdő. Sok jel nincs, de a jobbra elkanyarodás jól van jelezve.
A kissé gyér tölgyerdőben, a kissé sáros úton haladunk, irány NY.
Elérünk egy keskeny réthez, az ellenkező irányból érkezők itt kapujelek segítségével fordulhatnak, a térképpel ellentétben, balra. Ez még nem az az útkereszteződés, ahol jobbra, vissza lehetne térni a 256-os magassági ponthoz, az később van!
Onnan tudom, hogy "becsavarodtam". Sikerült ui. "visszatérnem", ezzel 360 fokos irányváltozást produkáltam, szinte észrevétlenül. Van "érzékem" eltévedni.
A széles réten vezet egy szekérút, majd balról érkezik egy másik, a kerítés mellett, valahol az Őzfej nevű 328-as csúcsnál.
Ez nem a mi utunk!
Nekünk nem a keskeny réten kell menni, hanem jó érzékkel egy nagyon keskeny füves úton balra, felfelé. Második "nekifutásra" sikerült megtalálni az "igaz" utat. Jel kicsit később!
Pár méter, és elérjük a kerítést, mely mellett halad a szekérút, az, amelyik a keskeny rét végén csatlakozik az előbb említett úthoz.
Mi a kerítésnél balra, felfelé indulunk, lesz jel is. A kerítés mögött hatalmas irtás nyomai.
Az ember azt hinné, hogy vége, de nem.
Kereszben újabb kerítés, vadi új. Létra nincs, de szerencsére a kerítés "nyitható". A kerítés mögött hagyásfa, rajta a tiszta jel!
Jó 100 méter, újabb kerítés, újabb "kampó". Visszacsuktam.
Még egy pici, és balról végre érkezik a S-. A So-nek vége. Végre!
A Kpötty a Gerecse 20 IVV túra útvonalát jelezheti. Izgalmas!
Innen kegyetlen emelkedő, de ez már ismerős volt, hisz két hónapja sincs a G50-nek.
Az útvonal része a Kis-rét, tovább tehát a P+ jeleket követve haladtam. Kisebb emelkedők leküzdése után végre ismerős szakasz, a Kis-rét. Itt fordul a Lábatlan túra, Tatabánya felől balra, a P- jeleket követve.
Eredendően úgy tervezem, higy a S+ jelű bicikliúton megyek, de elfogyott az érdeklődésem. Maradtam a biztos úton, akkor már csak egy cél volt, elérni a 17:02-es IC-t.
16:30-kor már az állomáson voltam.
Késett a gyors, késett az IC is.
Ha a MÁV nem lenne, ki kéne találni!
Mivel a gyors késett, úgy döntöttem, megyek a biztosabb IC-vel. Az első osztályú kiegészítő jeggyel (165 Ft) az IC pótjegy ingyenes. Jó üzlet, gondoltam, és betértem a hangulatos, és tiszta büfébe. Még papírszalvétát is kaptam. Folyékony kézmosó mindig van nálam, már-már Európába éreztem magam. A sajtos rúd nem volt nagyon zsíros, az üdítő viszont hideg volt, és poharat is adtak!
De hogy ne legyen vége, pár perccel azelőtt, hogy a késő gyors érkezett, bemondták, hogy az IC is késik. Mikor a jegyet eladták, akkor még nem tudták.
Hiszi a piszi.
Ez már sok volt. Felszálltam az első osztályra, volt még ülőhely.
Érdekes, 6 hely van egy kupéban, ebből három volt foglalt, a másik három csomagtartóként funkcionált. Egy jeggyel két hely. Hát persze, hogy veszteséges a MÁV. Szerencsére összepakolt az egyik mamzli, de annyira meg volt sértve, hogy visszautasította ajánlatom, miszerint felteszem a csomagját. Pedig még le is vettem volna a Keletiben:o(
Hazaértem tehát, viszonylag jó időben.
Még nem mértem le a távot, de 20-nál nem sokkal lehetett több, minimális szinttel.
A Gerecsét viszont alaposan becserkésztem a "feltáró" túrákkal.
Ajánlom mindenkinek ezt a túrát, fentiek ismeretében talán tervezhetőbb az útvonal.
Sajnálom, hogy a Pes-kő zárt területen van, egyszer talán feljutok a sziklákra!
Tegnap és tegnap előtt efejeztük a Közép Dunántúli Piros túramozgalmat. A múltkor Oroszlányná fáradtunk el, ezért kedden oda utaztunk. Egy gyors pörkölt után irány Majk, ahol megnéztük a Kamalduli remeteséget. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert nagyon emlékezetes volt. Ez után Vértessomlyóra mentünk. Útközben elég jó volt a jelzettség, de Vértessolyó előtt hírtelen minden összegabalyodott. Valószínüleg a túrafüzethez képest kicsit megváltozott az útvonal. Vértessomlyóról rövid szünet után mentünk tovább Szár felé. Gyönyörű erdőn keresztül értük el a működő Szép Ilonka-forrást. Majd rövid frissítés után folytattuk útunkat. És este 7-re már Száron is voltunk, ahol nagy meglepetésünkre a szállásadónkat nem találtuk otthon, és telefonon sem tudtuk elérni. Mint utólag kiderült, Ő meg előző nap várt minket hiába. No de sebaj, még szerencse, hogy közel Budapest, hazajöttünk. Másnap reggel 7.30 kor újra Száron voltunk, ahol folytattuk utunkat. Hamar Óbarokra értünk ahol a helybéliek nem csak hogy ismerték a "Piros utat", hanem használják is. Bár ők az utat borító kő színe miatt hívják így :) Pecsételőhelyet viszont csak az M1-es túloldalán találtunk. Ez után elindultunk Csabdira. Az út többé-kevésbé jól követhető volt, a Dobogótól pedig biztosra mentek a jelzésfestők, mert egy bokorcsoportnál mindjárt 6 jelzést találtunk egymás hegyén-hátán. A faluban viszont nem találtunk bélyegzőhelyet, mert nem mentünk át a Szent-László patak túloldalára. Maradt a fénykép a táblánál. Tükröspusztán újra találkoztunk a jelzéssel, és innen már nem hagytuk el (legalábbis szándékosan nem :) ). A Somlyóra már rutinosan felszáguldottunk. A kulcsosháznál gyerekseregbe botlottunk. A Baglyas-hegyet most a másik oldalról kerültük meg, mint szoktuk (a'la Kinizsi), és a Nyáros rész környékén el is vesztettük, mert hirtelen megszünt a jelzés. Azért mi a térképen jelölt úton folytattuk utunkat, és mentünk be Tarjánba. Ott finom ebéd után folytattuk utunkat, és a templom mellett meg is találtuk a piros jelzést újra. Valószínüleg itt is eltért a jelzés a térképtől, mert teljesen más irányból jött a templomhoz a jelzés, mint ahogy a térképen jelezve volt. Héreget könnyen megtaláltuk, mert csak az aszfaltot kellett követni, sajnos időközben eleredt az eső, ami igen csak tesztelte esőkabátunk vízállóságát. Ellenben gyönyörű bélyegzőt kaptunk a polgármesteri hivatalban. Egy kis emelkedő után egy újabb K100 ellenörzőponttal találkoztunk Pusztamarót személyében. Ahonnan egy darabig együtt is ment a két jelzés. Majd felmentünk a Nagy-Eménes nyergébe, ahonnan már csak egy helyen akadtunk meg, amikor egy kapu elállta utunkat a Nyagda szélén. Vesztünkre megláttunk egy jelzést kívülk a kerítés mellett, és így olyan tüskés-bozótosba kerültünk, hogy alig tudtunk kivergődni belőle. Gyorsan átmásztunk a kerítésen és 5 lépés után meg is találtuk a jelzés a kerítésen belül, és innen már tényleg egyenes út vezet Lábatlanig. Piszkén pedig éppen elértük az utolsó vonatot.
A leszürkített jelek miatt nem is nagyon keresgéltünk, meg gyalogoltunk oda-vissza, épp elég vizesek voltunk már anélkül is. Inkább mentünk "érzésre" bár így kb. 2 km-t rátettünk plusszban, de végül megtaláltuk az utat. Köszi a fenyves tippet, legközelebb már tudni fogom, hogy merre a helyes út (ha kékezni nem is, de Cserehát turistája ügyben fogunk még arra járni)
Igen, igazad lehet, mert a tartalomjegyzékben szerepel, hogy Velemtől Nagy-Milicig szerepel a túra útvonala. Illetve 80 oldalas, a régi csak 63 volt. Amúgy a borító ugyan az, nekem meg van mind a kettő.
Sziasztok!
Az antikvárium.hu-ra most tettek fel egy Országos kék-túra útvonala c. fűzetett.
A kiadás évét nem írták oda, borítója alapján ’73-s vagy ’78-s lehet, szerintem.
Ha valakit érdekel, itt megrendelheti.
Üdv,
Kornél
Ízelítőül néhány (nem túl vizes) kép, sorrendben: 1. Mocsári nőszirom 2. Útban Tornabarakony felé 3. Tábla Tornabarakonyban 4. Idilli táj Rakacaszend felett 5. Alternatív jelzésfestés 6. Belvízben áll az erdő Felsővadász felett
Több, mint egy hónapja nem voltam kint a szabadban, már nagyon hiányzott a túrázás. A vizsgaidőszak és dolgozatleadás miatt meglehetősen fáradtan és kialvatlanul indultam neki a 3 napos hétvégének, melyből szintén vizsga miatt csak kettőt tudtam túrázásra szánni. Ezért voltak kétségeim a sikeres teljesítést illetően, de végül nem az erőnlét hiánya, hanem egyéb tényezők, főleg az időjárás minket kényszerített módosításra.
Eredetileg úgy terveztük Felazsoval, hogy pénteken Bódvaszilasra utazunk, onnan szombaton Irotáig gyalogolunk, majd vasárnap Encsig, ahonnan este tűrhető időben haza lehet érni. A bódvaszilasi szállás már foglalt volt (szintén kéktúrázók foglalták le, egy srác az édesapjával, Miskolcon váltottunk pár szót), így pénteken végül csak Edelényig mentünk, ahol egy fogadóban aludtunk. Nem bántuk meg a választást, a tulajdonosok kedvesek, a szoba egyszerű és tiszta, kell ennél több? Talán egy kis meleg nem ártott volna, hogy a szanaszét ázott holmijainkat kiszárítsuk, de hát ki számít arra, hogy júniusban fűteni kell?!
Szombat reggel szerencsére borongós, de száraz idő fogadott, majd a nap is kisütött, így vidáman nézelődtünk a BZ ablakán kifelé Bódvaszilasig. Útközben rengeteg mocsári nőszirmot, fácánt láttunk, valamint egy őzet és egy tocsogós közepén egy fán több kilónyi, messziről virító sárga gévagombát. Leszállás után kértünk az állomáson bélyegzőt (a dátum jól olvasható a falu neve csak nehézkesen) és kényelmesen fényképezgetve haladtunk Bódvarákó felé.
A faluban a vegyesbolt nyitva volt, az italbolt végleg bezárt, az előtte üldögélők rögtön mutatták, hogy melyik házban kell kérni a bélyegzőt, a volt „kocsmárosné” nyugdíjba ment és vitte magával. Elfogyasztottunk egy kólát (nem esett jól) és elsétáltunk a házhoz, ahol azonnal hozták a bélyegzőt. Elbeszélgettünk a pénteki esőről, a rossz időjárásról és az is kiderült, hogy az említett túrázók már jelezték, hogy jönni fogunk, úgyhogy vártak ránk :) A falu nyugodt, rendezett, néhány ház sajnos düledezik, de többet már szépen rendbehoztak. A templomnál balra fordultunk és elkezdődött a tocsogás. Innen egészen Tornabarakonyig erdős terepen vezet az út, eleinte kevésbé, majd egyre sárosabb, vizesebb talajon. Egy helyen, egy tarvágás mentén szép kilátás nyílt.
Déltájban értük el utunk féltávjánál Tornabarakonyt. A falu nekem nagyon tetszett, összesen vagy 20 ház, de rendezett, takaros. Élelmiszer és italbolt már nem üzemel, a bélyegzőt a bal oldalon a (ha jól számoltam) 3. vízcsapnál levő házban kell keresni, ki is van táblázva. Itt egy botos néni jött elénk, később kiderült, hogy 81 éves és nagyot hall. Vele is jól elbeszélgettünk az időjárásról, meg egy nagyon régi nyárról, amikor elfagyott a gabona, olyan hideg volt. A beszélgetés után továbbsétáltunk, de csak a buszmegállóig, ahol tábort vertünk, pihentünk, ettünk és madarat fotóztunk. Persze a busz is éppen jött, de nem sokat foglalkozott velünk.
Összességében majdnem egy órát töltöttünk el a faluban, felfrissülve indultunk Rakacaszend felé. Rögtön a falu fölött egy kis kegyhely található. Ez a szakasz nagyon kellemes volt, szinte végig nyílt terep, több felé nyíló kilátás, virágok, gombák legelésző tehenek, idilli… A kedvünket csak az rontotta picit, hogy a faluba a tehénvonulás útvonalán kellett bemennünk, így a sok kilométer száraz lábbal séta után az utolsó 100 méteren lettünk nyakig sárosak :/ Ez a falu már kevésbé tetszett, 3 kocsma is volt, valamelyikben a bélyegzővel, de se nyitva levőnek nem látszottak, se bizalmunk nem volt bemenni. Inkább átsétáltunk a csúnyán megáradt Rakaca patak hídján a templomhoz. Itt szerencsénkre éppen fent volt a néni egy kerékpáros túrázóval, így meg tudtuk nézni a freskókat és a gyönyörű festett mennyezetet, közben a nénivel beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről, a falubeli problémákról. Hihetetlen beszédesek és kedvesek voltak mindenütt. Az igazolást egy sorszámozott TKM bélyegzővel ejtettük meg. Búcsúzáskor látta meg a néni a sáros lábunkat, fejéhez kapva, szörnyülködve felkiáltott: „Szegény cipő!” Majdnem elnevettem magam, olyan mókás volt (főleg, ha tudta volna, hogy az a szegény cipő életében először látott túrát...)
Pedig a neheze még csak ezután következett! Irota felé nyílt terepen indultunk, ahol néhány kőre és bokorra festett jelzés mutatta az utat (itt kicsit figyelni kell) utána erdőben kellett mennünk a Kecske pad felé. Itt már jócskán kerülgetni kellett a tócsákat, amik helyenként meghaladták az út méreteit is. A Kocsma-lápa után egy nagy tarvágáshoz értünk, ahol egy ág takarásában, egy hagyásfán láttuk a helyes útra (azaz keresztül át) vezető jelzést. Akkor bizonytalanodtunk el, amikor a bal oldalon elért fákon egyetlen jelet sem találtunk. Némi keresgélés után kiderült, hogy mégis ez a jó irány, már majdnem a tisztás túlsó oldalánál megleltük a következő jelzést (hogy előtte miért nincs, rejtély). Innen pár lépés múlva egy újabb tarvágáshoz értünk, már majdnem elcsábított a széles út, mikor emlékezve Fgg útmutatására, Felazso jobbra lent meglátott két derékban kivágott fán „valami légypiszkot”. A fényképezőgépet távcsőnek használva kiderült, hogy azok jelek :) (a 2003-as C atlaszban már ez az út szerepel)
Innen már viszonylag könnyen értük el Irota határát, ahol aznapi utolsó próbatételként várt ránk a megáradt Vadász patak gázlója. Próbálgattam a túrabottal, de legalább derékig ért a víz, így más lehetőséget kerestünk. Felazso talált egy farönköt és odahurcolta egy keskenyebb részhez. Én eközben már a botok segítségével próbálgattam a patak széli fűcsomók szilárdságát. Végül meglepően könnyen mindketten szerencsésen vettük az akadályt.
Besétáltunk a Talentum Vendégházhoz, ahol meglepetésünkre kiderült, hogy a lefoglalt szállásunkat egy félreértés miatt kiadták egy véletlen „beeső” párnak, akik erősen ellenezték, hogy a gondnoknő megérkezéséig megfőzzük vacsoránkat a közös konyhában. Ez az idő a lefekvéskor eléggé hiányzott :( Így egy utcai csapnál próbáltunk lemosakodni és a kertben sétálgattunk. Kb. fél óra múlva megjött a néni a templomból és az első megdöbbenés után azonnal rendezkedni kezdett. Szegény nem győzött elnézést kérni (meg is sajnáltuk szegény, annyira kínban volt) és pillanatok alatt befűtött nekünk a szomszédos kisházban. Így végül megoldódott a helyzet. A házikó nem volt rossz, de sajnos mivel a nagyobbik épületben volt a mosdó, kicsit gáz volt éjjel a szakadó esőben futkosni át az udvaron és reggelre a másikakkal ellentétben a mi szobánk teljesen ki is hűlt.
Szombat este a sikeresen teljesített út feletti örömünket kicsit csökkentette, hogy rákezdett az eső és egész éjjel abba sem hagyta. Vasárnap borús, szemerkélő esős napra ébredtünk. Az előző esti időveszteség miatt a tervhez képest kicsit késve indultunk, a faluban ezért nem nézelődtünk sokat, rögtön Felsővadász felé vettük utunkat. Igyekeztünk alaposan tájékozódni, ám a folyékonnyá vált szántásban tapicskolva leginkább csak a talpon maradásra tudtunk koncentrálni. Néhány helyen a földön, kitörve találtuk a jelzést hordozó ágakat. Nagy erőfeszítésekkel értük el az erdő szélét, ahol egy rakáson 3 festett dobozt/flakont is találtunk. Ekkor a GPS tanulsága szerint alig 2,5 km-t tettünk meg több, mint egy óra alatt, így teljesen esélytelennek látszott a tervezett vonatunk elérése.
Az erdőbe érve szerencsére a helyzethez képest jobb viszonyokat találtunk, így jól belehúztunk és a Felsővadász feletti rétet már egész jókedvűen értük el. Innen szép kilátás nyílt a Zemplénre, a hegyeken felhők ültek, köztük még a nap is átsejlett. A falu szélén óriási vízmosások és sártenger fogadott, főleg itt is a tehénvonulás útvonala okozott nehézségeket. Kivételesen jól esett aszfalton elgyalogolni a kocsmához, ahol rögtön adták az OKT és a Cserehát turistája bélyegzőket. Kicsit ejtőztünk, ettünk-ittunk, közben meghallgattuk egy falubeli élete történetét és családi viszonyait, valamint hogy éjjel nyitva hagyta a fáskamrát, mert a kutya „Fél a zengéstül” :) A beszélgetés után Nyéstának vettük az irányt. Itt az útvonal kicsit megváltozott, nem a kocsma mellett kell tovább menni, hanem balra fordulva ki a falu végéig, onnan pedig jobbra fel a szántóföldön.
Itt ismét dagonyáztunk egy jót és találkoztunk egy helybéli bácsival, aki először megpróbált túrabotot cserélni velünk, majd elmagyarázta, hogy a hivatalos utat teljesen felszántották a traktorok, így javasolt egy szőlő felé kerülést. Meghallgattuk, megköszöntük és továbbindultunk. Hamarosan kiderült, hogy tényleg teljesen járhatatlan az út, a nagyobb bajt viszont az jelentette, hogy egy hármas elágazásban semmilyen jelzést nem láttunk, így csak érzésből indultunk el a jobb oldali úton, mely egy fasor mögé vezetett. Sajnos itt Felazso megérzése lett volna a jobb, ugyanis az általam javasolt úton két választásunk volt. A derékig érő vizes fű, vagy a térden felüli mélységű keréknyom. A füvet választottuk, így pár percen belül a hasunkig eláztunk. Egyszer egy leszürkített jelet láttunk, de semmi többet.
Itt kezdett nagyon elegünk lenni az egészből, szántóföldeket elöntő patakok, méter mély vízmosások, belvizek, eső, sár mindenfelé, amerre csak mentünk. Arról beszélgettünk, hogy örömről és élvezetről szeretnénk, hogy szóljon a túra, nem szenvedésről és bosszankodásról, így elhatároztuk, hogy amint lehet, abbahagyjuk. Nagy nehezen kivergődtünk egy bokros rétre, ahonnan megláttuk a nyéstai templomtornyot, de jelzés itt sem volt. Lebukdácsoltunk az úton, de sehogy nem találtunk a faluba vezető ösvényt; alulról elázva dideregtünk és az eső is újra szemerkélni kezdett. Végül megleltük a jelet, de valahogy értelmetlennek tűnt, mert a találkozási pontnál úgy mutatta, mintha arra kellene menni, ahonnan mi visszakavartunk. Némi tanakodás után Felazsonak beugrott, hogy valakitől hallotta, újabban nem a térkép szerinti kunkorral, hanem toronyiránt megy az ösvény. Így nézelődve egy hatalmas tölgy alatti kis bokron megleltük a jelzéseket. Út ugyan nem volt, csak olyan össze-vissza taposott bozót, de végül elértük a falu főutcáját.
Itt pár perc pihegés után újabb lendületet vettünk Abaújszolnok felé, amit (talán a feladási döntésben megnyugodva) viszonylag könnyen el is értünk. A falu határában szembetalálkoztunk egy 5 fős csapattal, akik Boldogkőváraljától Bódvaszilasig terveztek menni. Elmondtuk egymásnak tapasztalatainkat, valamint azt, hogy mi itt ki fogunk szállni. Erre az egyik hölgy a csapatból mondta, hogy már elment az utolsó busz, inkább menjünk tovább Baktakékig. Ezen kicsit elkeseredve ballagtunk be a faluba, ahol kiderült, hogy valamit rosszul nézhetett, mert alig 2 órán belül volt Miskolcra busz! Így elsétáltunk a (zárva levő) kulcsosházzal szembeni bélyegzőhelyhez és ráérősen elbeszélgettünk a nénivel.
A buszig még volt időnk bőven, így elsétáltunk a templomhoz, egy félreeső helyen gyorsan átvedlettünk, hogy legalább a cipőnk/zoknink legyen száraz a hazaúton (hiába a Gore-Tex és egyéb csoda anyagok, a két napos állandó tapicskolást és a kamáslin keresztül, felülről befolyó sarat semmi nem bírja)
A buszforduló mellett van a polgármesteri hivatal, ahol találtunk egy szimpatikus, kis tetővel ellátott lépcsőt, itt megebédeltünk. Közben újra rázendített az eső, először csak szemerkélt, majd sűrűn szakadni kezdett. A viszonylagos védett zugban kuporogva az úton levő túrázókra gondoltunk és arra, hogy milyen lenne most nekünk is „odakint” Úgy éreztem, jól döntöttünk. A szakadó eső majdnem egészen hazáig elkísért…
Sajnos megint sikerült kifognunk egy rossz időjárást, ár és belvízzel, amik megkeserítették az utunkat. A Cserehátba mindenképpen szeretnénk még menni, de lehetne már végre egy kis szerencsénk, hogy egyszer az (amúgy reális) terveinknek megfelelően, jókedvűen végig tudjunk sétálni egy túrát.
Még 1996-ban rendezte a Szigethalmi TE és a Rákoskerti Lemaradás TSSZE az Árpád vezér 200 teljesítménytúrát Diósjenőtől Szigethalomig, amely érintette Dunavarsányt is. Itt a rendező Szigethalmi TE egy tagja, K. Balázs nagyszüleinek a házánál volt az ellenőrzőpont, a Széchenyi utcában.
2000-ben a fenti egyesületek egy még hosszabb ttúrát rendeztek, Esztergomtól Szigethalomig a 250 km hosszú Szent István emléktúrát, ennek azonban Dunavarsányban a Robi cukrászda teraszán volt az ellenőrzőpontja (sütemény volt a szolgáltatás). A kunkort ezen a túrán is (elvileg) meg kellett tenni, bár a Széchenyi utcában ezúttal nem volt ellenőrzőpont.
Az olyan aranyos történet, hogy kinek a nagymamája lakott a Széchenyi utcában, amiért arra kellett vinni a jelzést és milyen kajákat csinált a t-túrázóknak, hogy ennek interpretálására BHG topiktársunkat kérném fel, én jót vigyorogtam, mikor mesélte.
Most meg a túloldali utat nem látom, azt mondanám ott csak gaz van. Egy olyan vándorgaz. Ez a szép a síkvidékben, állsz a gazban és nem tudod, mi merre. :-)
Furcsa nyár. Rövidgatyám inkább szürrealista díszlet, mire Dunavarsányba érek nemcsak hogy hűvös van, de elered az eső is. Legalább nem süllyedek el a homokban – biztatom magam. A központban parkolok le, nyeregbe szállok, át a vasúti átjárón, majd nem az első, de a második keresztutcán vezet a P+ jelzés (Széchenyi utca). A vargabetű története Optika legendáriumában olvasható, mindenesetre talán kisebb a kocsiforgalom. 800 méter múlva vége az utcának, csak kikényszerülök a főútra. Ez 450m után kanyart vesz balra a GSM torony mellett, de a mi jelzett utunk egyenesen vezet tovább. Aszfalt helyett szekérút. Újabb 2,2km egyenes után érem el az 51-es utat. Nincs mese (de leginkább nem az igazolófüzet biztató variánsa) 650m az igen forgalmas úton, jobbára a padkán. A Castrol kút előtt kell balra befordulni az útra ami kivisz a parti üdülőövezetbe. Most csatornáznak, ennek megfelelően pocsolyás az út a Taksonyi-hídig. A töltésre egy meredek ösvény visz fel, állítólag van lankás kerülőút, de ezt nem találom meg visszafelé. A hídon szalagkorlát fedezékében kerekezek át. A szigetre érve az első leágazás balra a Fiumei utca, erre vezet a S és P+ jelzés. Az út kis balkanyart véve Szabadkai útként folytatódik és a hídtól kb. 950méterre van egy kereszteződés. S jobbra, P+ a vendéglő és a bolt mellett balra a part felé. Jelek csak beljebb. A Dunához érve jobb forduló és tetszetős köves ösvény következik. Pár tábla is van a környék élővilágáról én beérem a bámészkodós bicajozással (ekkor még nem sejtem, hogy unni is fogom). A helyenként parti utakkal tarított ösvény 3,4km, ezt újabb 900méter földút követi, majd a Szigetcsép szélétől aszfalt. A földutas részen munkagépek gyártanak biliárdasztalt a hepehupás terepből. Hamarosan természetbe vágyó polgártársak építenek várost annak romjain. Ezt a mondatot már biztos leírtam, de hát csak kimondom ismét véleményem a trendről. Az aszfalt kanyarodik nyugatra, majd ismét egy GSM torony mellett jelzett földút leágazás balra. Némi cikkcakkozás pár friss elkerítés kapcsán és kinn vagyok a főúton. A kút a falu szélén nem működik, vizet legföljebb a ruházatomból tudok csavarni, de ez nem túl higénikus. Lesem hol csatlakozik be a piros sáv (sehol), Postán kapok bélyegzőt, még megyek tovább a P+en. A központban kanyar a vasútállomás felé, egy darabig még P+ ami váratlanul piros sávban folytatódik. Az esőben elmegy a kedvem a további bicajozástól, meg különben is ezt a szakaszt már bejártam a 12. kapcsán. Gyorsan betérek egy kocsmába, törzstagok, meghatározhatatlan korú pultos hölgy, sarokban flipper porosodik. Megnézem, nem tudom kinek mit mond de a Fish Tales nevű (1992 évjárat Williams). Naná :) Kocsmától visszafelé veszem az irányt, kitérek még a központban a parkban felállított emlékműhöz. A kissé távolabb elhelyezkedő sajátos formájú templom megtekintése elmarad. A főútról bekanyarodok a majosi úton a Duna felé hátha nyomát lelem a piros sáv jelzéseknek. Kitekerek a félsziget csücskéig de semmi. És senki … akitől legalább megkérdezhetném átvisz-e a túlsó partra. Marad hát a visszaút a bejárt részen. Szigethalmon még falatozok az ABC udvarán egy fa alatt, aztán tovább. Dunavarsányban a vasúton kérek pecsétet, majd (bocsánat minden patriótától) a központ szökőkútja mellett mosom le sáros lábaimat. Szóval erre kell menni ha nem jár a komp, mint ahogy nem jár csak a szám legföljebb.
Táv Dunavarsány vm. és Szigetcsép központ között : 13,9 km (+1,1km a HÉV állomásig)
amikor én jártam arra járható volt az árapasztó déli oldala is, igazából nem láttam logikát benne miért is kellene átmennem, hiszen a műút felől a híd déli oldalán volt jelzés. kispistáztam tehát 10 métert :) A képen ha minden igaz a vasúti híd Ny felől nézve.
