Minden a Kisalföld Volánról, valamint Győr tervezett kötöttpályás közlekedéséről: járművek, útvonalak, menetrend, utastájékoztatás, közlekedéspolitika stb.
A KGC-002 meg úgy a DUD-627 helyére ( bár ugye amióta rá kell fordázni a + járatok miatt, így elengedhetetlen volt ez ). De hogy így már a 263as is selejtek közt van, nem tudom mi lesz. Helyköziből már nagyon nem tudnak mit beforgatni, mert már ott sincs szinte tartalék.
Van a CLH-694, ami meg még nagyobb veszteség lesz, mert a 2-ből az egyik csuklós tartalék.
Ez nem igaz, két hete a hétvégék kivételével minden nap dolgozik. Valóban voltak problémák a visszatérése után néhány napig, ill. a műszakiztatással sem ment minden simán, de azóta dolgozik elég sokat.
Azt tudja e valaki, hogy a KGC-002 egyébként miért állt szeptember 20. tól december végéig leállítva ? Én azt hittem , hogy akkor járt le róla a műszaki.
A telephelyen azt hablatyolták, hogy amiről lejár a műszaki, selejtezve lesz mind az E94, 200-asokból. Helyit értve.
Na most, hogy a 002 attól miért nem lehet helyközi tartalék. Egyébként GZF-217 is bontva van, rohad is a dörzsléc alatt az egész busz. A GTZ még utcán van, de az már most roncs.
Senki nem mondta biztosra, hogy ki lesz rakva. A műszakija lejár, emiatt bizonytalan a helyzete. A soproni műszakiztatásokat ismerve nem kell nagy dolgokat csinálni ahhoz, hogy valami átmenjen rajta. Minden esetre a jövő héten kiderül mi lesz.
Igen, egy csuklóst nyárig áthoznak tervek szerint a CLH-kból, vagy a KAY-t. A LVN bontva, CCP már nosztalgia, 691 selejtezve Miskolcon, HCC Ózdon, 967 váltóhibával. JGB kiszakadt híddal.
Nyáron azt mondják selejtezik az E94-eket, illetve a csuklós Ikarusokat is, úgy fest behozzák azt a kritériumos dolgot.
Voltak vázproblémái, rendszeresen leesett a fordulatszám menet közben, váltója rángatott, össze-vissza kapcsolta a fokazatokat, a levegőt sokszor elengedte. Nem volt ritka eset az ajtóhiba sem, az irányjelzőket vezérlő elektronika évek óta hibásan működött rajta, illetve már jópárszor ki is gyulladt ilyen-olyan biztosíték benne. Mindig tákolva volt, az éppen a legnagyobb problémát próbálták orvosolni rajta, az utóbbi időben nem is lehetett látni utcán, maximum heti 1-2 napot. Most úgy néz ki végleg el lesz engedve.