Itt megírhatod a más helyen minimum 'fél-offnak' számító gondolataidat, legyen az bármi, ami eszedbe jut gyermekkorról, családról, közös együttlétekről, nagymama főztjéről, egyszóval az élet íz-emlékeiről.
A -vízió már majdnem emlék, így nem minősíthető offnak :)
A dinnyéről még az jutott eszembe, hogy néha apám hozott 7-8 kilósat, - öten voltunk - és leeresztette a kútba hülni (hűtő, mint olyan nem létezett, max jégszekrény, de nálunk az se). Nemkülönben a nyers hús is itt várta a sorát, annyi különbséggel, hogy nem a vödörben csücsült, hanem egy vastag madzagon lógott a víz felett. Egyszer támadt az a bohókás ötletem, hogy levágom a csomagot...
Következmények: hét végén nem jutott hús, engem elfenekeltek (prakker) és a kutat ki kellett húzni.
A gombóc fagyi tényleg 50 fillér volt, amikor 1 Ft lett, valamivel nagyobb kanalakat kezdtek alkalmazni, ezzel indokolták, mert majdnem forradalom lett...:}}}
Nem off, mert az első rész címe az volt, hogy "Ellopták a kolbász-kerítést" , és a tettes Sompolyogi Mosolyogi azon bukott le, hogy a Morzsa kutya szimat alapján megtalálta a lopott holmit...:}}}
Ismerős a nagybani zöldségpiacon dolgozik, mostanában mesélte, hogy ezek a régi "reflexek" mennyire megvannak még a mai napig az emberekben. (Feldolgozta önszorgalomból vagy 30-40 évre visszamenőleg a nagybani forgalmi adatokat, látja a grafikonokat.) Egész évben lehet már kapni narancsot-banánt, de ősztől tavaszig vesszük inkább, a fogyasztásban Mikuláskor most is van egy kiugrás, egyebekben pedig akkor emelkedik a kereslet, ha hidegebb az idő télen. :) ribizli
Kakaótémához...átlátszó műanyag valamiben aminek a teteje elkeskenyedett és volt rajta egy pötty ahol a szívószálat be lehetett dugni ha levágtad...ez kinek van meg ?:))
A narancshéjra emlékszem, nagymamám tett el mindig, ők Pesten éltek, könnyebben jutottak ilyen ritkaságokhoz. Déligyümölcsöt csak decemberben lehetett kapni, volt is sorállás!
Banán-narancs 25.-, citrom egész évben volt, (már ha volt) 19.-
Igaz, az meg vihervert volt, volt mikor szétesett...:))
Ruskónak nálunk a zsírszalonna sütésekor a nagyja töpörtyű lehalászása után az üstben visszamaradt, egészen apró maradékot hívták. ez külön kis lábasban lett dermesztve, pgoácsához igen jó volt.
Igen, emlékszem, mikor már nem csak I. II. meg III. oszt. kávé volt (5 dekás vékony papírzacsiban), az elsők között volt a sárga csomagolású Café do Brasil. Anyukámék ezt vették. Nagymamámék meg az Omniát. HIába, mindig igényesek voltak, még a picike nyugdíjból is inkább keveset, de jót. :-)
A garzonról egyből a filteresre asszociáltam. Ezek szerint én már csak arra emlékszem. A régi, tasakos csomagolásban nekem csak a grúz tea rémlik. Hogy utáltam, mikor az alumínium teáskannából az utolsó adag lett az enyém, és ott úszott benne a teafű is. Brrr.... Ruskónak hívták felénk az ázott teafüvet. :-)
Irénke, Nagyapa, Miska! Irénke az unokatestvérem volt 6 éves, velem egyidős. Tisztaszemű vidám kicsi lány volt. Együtt játszottunk a kertben, egyforma ruhában járattak bennünket, mintha csak testvérek lettünk volna. 1953 ban beköltözött a fájdalom hozzánk. Ágynak esett, lázasan feküdt, arca piros volt és mindenki tanácstalanul állt a gyerekágy mellett. Az orvos késő este érkezett, megállapította, hogy fertőző agyhártyagyulladás, azonnal el kell vinni a közeli szanatóriumba. A házban néma szomorúság volt, mindenki tette a dolgát és nem beszéltek. Közben az agitáló elvtársak minden este megjelentek és győzködték Nagyapámat és Lajos bátyámat, hogy lépjenek be a tsz be. Nagyapámat két nappal később este érte az agyvérzés és már nem tudtak rajta segíteni. Másnap reggel jött a távírat, hogy Irénke meghalt. Együtt temettük őket. Irénke, mintha aludt volna, magával vitte a hajasbabáját. Még ebben az évben hazatért Apám halottnak hitt testvére Miska az orosz fogságból. Sovány, idegen, barna arcát ma sem felejtem, ő nem halt meg, de soha nem talált már vissza a családhoz.
huh, azt soha nem szerettem, de a 'Nyugi' gumicukrot igen. Meg a franciadrazsét is, de az hétköznapra elérhetetlen volt 4.20.-ért. Állandóan a kamrát figyeltem, és ha akadt egy-egy visszaváltható üveg, rohantam vele a zöldségeshez. Anyám meg befőzéskor utánam, mert akkor fedezte fel, hogy a szorgalmasan gyűjtött üvegeinek hűlt helye.
Nem! Vékony tojásos ostya-szerű tészta, kb. szivarnagyságúra felsodorva. Jó ropogós, édes volt. De egyáltalán nem olyan, mint a mostani holipnik. Egészen különleges állaga és íze volt.
Kicsit hátrébb menve az időben két emlékkép, pontosabban az utóbbira emlékszem, a most leírtat anyu mesélte: Alaphelyzet: Rákosi éra, a Vezér portréja mindenütt, anyai nagyatyám pedig ágyúgolyó-kopasz volt (róla majd mesélek még ) Karonülő gyerekként anyuval vásárolni mentünk, állt a sorban már bent az üzletben én bámészkodtam, mígnem kiszúrtam a falon a képet, és rámutattam:"Jé, a nagypapa!"
Síri csend lett egy pillanat alatt. Piszok kellemetlen lehetett szegénynek.
Az volt a nyulam kedvence. beleállt a mellső lábával, mert hát hogfy is tudta volna máshogy megfogni, és beledugta a fejét. aztán amikor kinyalta az egészet, diadalittasan körülnézett, mi meg jót röhögtünk azon, hogy a fehér nyúl feje rózsaszín. A másik kedvence a csokoládsé rúdostya volt (csak nevében csoki!). igazi ínyenc módjára először leropogtatta aa külsejéről az ostyát, utána jöhetett a krém! (ma már tudom, ez leginkább szójadarálék volt kis kakaóval meg margarinnal keverve)
