Hát ennyi, semmi pánik, vannak rövid közép és hosszútávú tervek.
EU-illetékesek szerint ahhoz, hogy a gázellátási válság ne következzen be újra, minimum két feltétel meglétéről kell gondoskodni. Először is az EU gáztárolóit a téli időszak előtt csordulásig fel kell tölteni. Másodszor legalább 20 milliárd köbméter földgáznak kell rendelkezésre állnia az ukrán földalatti tárolókban novemberig. Az elérhető ukrán tartalékkapacitás jelenleg csak 12 milliárd köbméter, de szakértők szerint már léteznek tervek a hiányzó mennyiség pótlására.
Az egyik lehetőség, hogy Norvégia 10 milliárd köbméterrel növeli Európába irányuló gázszállítását, ami aztán elsősorban Szlovákián keresztül jutna el Ukrajnába. Egy másik elképzelés szerint az európai rendszerirányítók gondoskodnának a tárolókapacitás teljes feltöltéséről. Végül arról is szó van, hogy az ukrán Naftogas tározókapacitásai egy részét bérbe adja európai cégeknek, akik aztán gondoskodnának a feltöltésről.
Nyilván a "Liberté, Égalité, Fraternité"-re gondol a szakadár politikus - tudod, amitől úgy írtóznak az EUROMajdan-on, mint ördög a tömjéntől... ha nem így lenne, akkor nem akarnák "Liberté" címszóval egy fél országra akaratuk ellenére rákényszeríteni a saját értékrendjüket, "Égalité" címszóval az országra szabadítani az "IMF-sokkterápiát" - ami szerintem maga kimeríti a genocidium fogalmát - és "Fraternité" címszóval nem cimkéznék terroristának és gyilkolnák a függetlenedni vágyó honfitársaikat - egyébként semmi különös, csak a szokásosnak mondható atlanti double standard... pont olyan, mint ahogy a tegnapi forrásban a fogjuk ejtett wermachtosok voltak rosszul a "szabadság hona" rasszizmusától...
Elhidegültek egymástól az emberek, mert meleg, kényelmes lakásaikban ücsörögtek, vendégeket nem fogadva, vendégségbe sem mentek. Az állam szociálisan járul hozzá új barátságok, kapcsolatok létrejöhetéséhez, rokonok sűrűbben való találkozásához, és az esténkénti szorosabb összebújás is, jót tehet a népszaporulatban. Meg a kultúra területén is pozitív kihatásai lehetnek, hiszen megnőhet a társastánci tanfolyamokon való részvétel. Akiknél eddig nem volt otthon dunyha, bélelt otthonka (lehet, hogy ez egy új termék lesz?) az most majd vesz, amivel növeli országa GDP-jét, és biztonságosabb munkahelyeket is teremt az ilyen árukkal foglakozók számára. Tessék meglátni a pozitívumokat is, nem csak a negatív hatásokra koncentrálni, kérem szépen.
Még ha igazad is lenne, akkor is jobb társaság lenne, mint bármely neokon think tank...:)))
Egyébként meg erre kellene végre érdemben reagálni valamit: " ...hanem tudják, hogy Ukrajna a függetlensége óta folyamatosan azzal az alapkonfliktussal terhelt, hogy a keleti része kelet felé akar orientálódni, a nyugati része meg nyugat fele... és ez kiderül minden választáson, minden szavazáson... "
"Hiányosan fogalmaztam. Külföldi "adományozókra" gondoltam, akik olyan tárgyi eszközökkel járulnak hozzá a viselkedéséhez, amivel segítik, támogatják a további vérontást.
Valamint, lefizetésnek is mondható üzleti tárgyalást folytat vele, amivel, igaz, a befejezést szeretné elérni, de mégis egy háborús bűnöket elkövetővel bizniszel."
a külföldi rész ugyebár nemzetközi jog, az meg politikafüggő, lásd a kanadai nyílt fegyverszállítást Porosenkónak, ami egyértelműen tilos, de leszarták nagy ívben (nem csak a Buk a fegyver, hanem a katonai felszerelés is, még a csajka meg a tölténytáska is). A belföldi rése - tehát hogy fegyveres konfliktusban lévő országba fegyvert szállítasz, természetesen bűncselekmény, tilos, ENSZ-határozat alapján is, ezért veszik igénybe a fegyvercsempészeket a nagy fegyvergyártó országok. Ezért sem értettem a kanadai dolgot, mondjuk a kanadai politikusok soha nem az IQ-jukról voltak híresek.
belföldön - ha törvényi felhatalmazás nélkül vagy annak keretein kívül kap a saját állampolgárai elleni harcra felhasználható pénzt, paripát, fegyvert (még akkor is, ha nem arra használja végül is fel, de ebből a célból fogadja el), az egyértelmű hazaárulás, gyakorlatilag bármelyik állam jogrendjében. egyszerűen azért, mert az ellenzéket egy jogállamban nem bombákkal kell meggyőzni, hanem tárgyalóasztalnál, érvekkel. Pontosan ezért kínlódik Porosenkó, hogy legalább utólag sikerüljön a donbasszi felkelőlket terroristáknak minősíteni, mert így már más lenne a gyermek jogi fekvése. Az a pech, hogy a terroristák b.sztak bármilyen valódi terrorcselekményt végrahajtani, csupán az ukrán kormányerők ellen védekeznek, azok ellen is csak azért fegyveresen, mert ők fegyveresen próbálták a politikai problémát kezelni (figyelem: ez nem politikai, hanem jogi állásfoglalás). Innentől kezdve terroristának nevezni őket épp olyan baromság, mint arra hivatkozni, hogy a krími népszavazás és elszakadás jogi lehetősége Ukrajnától nem volt benne az ukrán alkotmányban - naná, hogy nem volt benne, ilyen kitételt egy ország alkotmánya sem tartalmaz, ettől függetlenül voltak, vannak és lesznek ilyen törekvések minden országban, ahol a gazdasági fejlődés egyenlőtlen és egyes régiókat az állam politikai okokból elhanyagol. Ha a világ mindig a hatályos alkotmányok szerint ment volna, egy forradalom sem törhetett volna ki és még mindig nyereg alatt puhítanánk a húst XXXVI. Árpád vezérünk vezetése alatt, ez a fórum meg rovásírással menne, nyílvesszők útján.
Valami hihetetlen benneteket olvasni - Putyin egyszerűen elszakította Ukrajna egy részét, polgárháborút szít a másikban, láthatóan szét akarja aprítani-darabolni az országot - és ti tapsikoltok neki... Nagyon szeretnétek már megint orosz csizmák alatt hasalni, látszik...
Advo, Advo... minden korábbi vitánk dacára nívósabb, gondolkodóbb vitapartnernek gondollak annál, mint hogy ezt az átlag redneck FoxNews-fogyasztó (honi kompatibilitásban Mounikasón lógó) számára kitalált "atlanti álláspontot" szajkózd...
Ugye az IQ 80 felettiek, különösen azok, akik figyelemmel kisérték a világpolitikát valamennyire az elmúlt negyed században, azok ezt a "bezzegagonoszputyin"-marhaságot nem eszik meg, hanem tudják, hogy Ukrajna a függetlensége óta folyamatosan azzal az alapkonfliktussal terhelt, hogy a keleti része kelet felé akar orientálódni, a nyugati része meg nyugat fele... és ez kiderül minden választáson, minden szavazáson... ha az ember nem akar nagy hülyeségeket mondani, célszerű innen kiindulni a gonoszputyinozás helyett...
ÜdV
PS OFF: persze megértelek, nehéz lehet azzal a tudattal, hogy amik miatt anno a tőkéstopicban vastagon hülyéztél, annak sacckb a fele mára valósággá vált már, mint a MANYUP-eradikáció, a felsőoktatás állami finanszának szerződéshez kötése, stb...:)))
Ez akkor fog megvalósulni, ha következetesen nem tartanak választást Ukrajnában, vagy kiverik a fogait annak a képviselőnek ott a házban, aki nemmel szavaz majd rá, 15-ben.
Hiányosan fogalmaztam. Külföldi "adományozókra" gondoltam, akik olyan tárgyi eszközökkel járulnak hozzá a viselkedéséhez, amivel segítik, támogatják a további vérontást.
Valamint, lefizetésnek is mondható üzleti tárgyalást folytat vele, amivel, igaz, a befejezést szeretné elérni, de mégis egy háborús bűnöket elkövetővel bizniszel.
Csak egyszer lennél ilyen kritikus az oroszokkal... Te még akkor is neki tapsolnál, ha már Pesten masíroznának - és ha még a hadikommunizmust is bevezetnék, hát el is alélnál a gyönyörűségtől...
Valami hihetetlen benneteket olvasni - Putyin egyszerűen elszakította Ukrajna egy részét, polgárháborút szít a másikban, láthatóan szét akarja aprítani-darabolni az országot - és ti tapsikoltok neki... Nagyon szeretnétek már megint orosz csizmák alatt hasalni, látszik...
Leáll a barátság vezeték, mert mondjuk ukránék még is csak lopnak még belőle, amire szvsz igen jó esély van, vagy csak elzárják, hogy másnak is legyen szar, akkor nekünk se lesz.
Ha csak nem ér ide a plagázforradalom még a télapó előtt.
Az emberek boldogabban fognak fázni annak tudatában, hogy cserébe lesz hadihajójuk....
(ebből jó nagy botrány lesz még, mert hát Ukrajna momentán annyit sem termel amennyit fogyaszt, a valaga kilóg a gatyából, az ilyen IMF meg EBRD meg hasonló hiteleket meg TILOS elháborúzgatni.... )
"Hárommilliárd dolláros (710 milliárd forintos) programot jelentett be a hadsereg fejlesztésére a 2015 és 2017 közötti időszakra Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap, a döntést azzal indokolva, hogy országa a belátható jövőben folyamatos katonai fenyegetésnek leszkitéve...Az elnök elmondta, hogy a fegyveres erők fejlesztésére szolgáló milliárdokból harci repülőgépeket, helikoptereket és hadihajókat fognak vásárolni, ám szerinte ez "csak a szerény kezdetét jelenti az ukrán hadsereg újjászületésének."
Merkel nem vár áttörést a Putyin-Porosenko találkozótól
"Nem valószínű, hogy áttörést hoz az ukrán konfliktus megoldása terén Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök jövő héten esedékes minszki találkozója - vélekedett Angela Merkel az ARD német televíziónak vasárnap adott interjúban.
A német kancellár, aki szombaton Ukrajnában Porosenkóval és Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfővel is megbeszélést folytatott, hangsúlyozta, hogy az ukrán válság rendezéséhez nem katonai, hanem politikai megoldásra van szükség."
"Porosenko viselkedését támogatót, ellene fel nem lépőt, minek mondja a jog? Bűnrészes? Társtettes?"
Nézzük általánosan a kérdést. A következő feltételeknek kell teljesülniük:
1. Az illető (ez Porosenko) a hatályos jog szerint (tehát amely az adott országban érvényben van) bűncselekményt vagy vétséget követ el (a kettő között az a különbség, hogy az előbbi két éven túli szabadságvesztéssel büntethető, a másik két évig terjedővel)
2. a támogatónak (ez Porosenko vazallusa) módja volt felismerni az illető részéről a bűncselekmény elkövetését (azaz nem titokban csinálta az elkövető) és tudatában lehetett annak, hogy ez bűncselekmény (14 év alatti gyereket, elmebeteget ezért nem büntetnek, hiszen korlátozott a belátóképességük, részeg felnőttet viszont igen, hiszen az ember nem tévedésből rúg be :-).
3. a támogató nem tett meg minden tőle elvárhatót a bűncselekmény megelőzéséért.
Hogy a 3-as pont hogyan valósult meg, az a bíróság megítélésétől függ. A legtöbb esetben már maga az is felmentést jelent, ha az emberke lemond tisztségéről, ezzel nem vesz részt az általa törvényellenesnek tartott cselekményben - ezért mentettek fel több személyt is a nürnbergi perben. Ha egy társaddal a boltban vásárolsz és észreveszed, hogy betesz valamit a táskájába, szólnod kell, hogy vegye ki és rakja vissza a polcra, különben te is részes leszel a szabálysértésben. A "parancsra tettem" kijelentés éppen a nürnbergi perben vesztette el kényszerítő értelmét, hiszen maguk Keitelék vallották azt, hogy ha valaki nem teljesítette a parancsot, az számolhatott az előmenetele megakadásával, kisebb-nagyobb retorzióval, lefokozással, de az élete semmiképpen sem fogott veszélyben, azaz a lehetséges retorzió mindig aránytalanul kisebb súlyú volt, mint az a bűncselekmény, amelynek elkövetésére parancsot adtak a delikvensnek. Plasztikusan: ha a barátod azt mondja, hogy pofánver, ha szólni mersz, hogy egy kiflit belerakott a táskájába, ez egy aránytalanul súlyos fenyegetés, tehát lebukás esetén a bíróság azt mondja, hogy súlyos erőszakkal kényszerítettek téged, tehát nem vagy bűnös, hiszen nem jószántadból, hanem aránytalanul nagy fenyegetés hatására kussoltál. Az ukrán kiskatona, akinek a Gradból tüzelnie kell Donyeckre és a tisztje fegyverrel kényszeríti erre a löveg mellett állva, nem bűnös, mert az életednél nagyobb érték nincs, ezt nem vagy köteles kockáztatni. Porosenko, a vezérkara, a helyettesei, stb (tehát nem a minisztérium takarítónője és nem az egyszerű választók) viszont bűnösök, hiszen pontosan kell tudniuk arról, ami folyik keleten és egyik sem mond le a hivataláról stb. Mi több, még akkor is bűnösök, ha azt vallják, hogy nem tudnak róla - hiszen az ő pozíciójukban minden hírszerzési, katonai adat a rendelkezésükre áll, a tisztségük ellátásához pedig ismerniük kell ezeket az adatokat, Keitelék is azzal próbáltak mosakodni, hogy fingjuk nem volt arról, hogy mi folyik a koncentrációs táborokban, mert csak a csúnya SS és az a piszok Himmler stb - csak hát ők is megkapták a titkos adatokat.
Keletről és északkeletről Oroszország, északnyugatról Fehéroroszország, nyugatról Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és Moldova, délről pedig a Fekete-tenger és az Azovi-tenger határolja.
Területe: 603 628 km² és ezzel Oroszország után Európa második legnagyobb területű állama. Ukrajna 1991-ig a Szovjetunió tagállama volt." ....by wiki
A nyers erőszakhoz vannak szokva
Igen, ezt láthatjuk azokon a felvételeken is, amik ide is bekerültek. Fegyverrel kényszerítik az elfogottakat, hogy hazatelefonáljanak; arra is kötelezik Őket, hogy abból egyenek, amit maguknak készítettek el; meg hasonló háborús bűncselekményeket követnek el ellenük. Gyalázatos, amit ezek megengednek maguknak.