Keresés

Részletes keresés

janos 77 Creative Commons License 2019.06.24 0 0 84670

Akkor az igen sekély tó lehet ha 70nm és 10 köbm. Nyilván minél több a növény annál tisztább a viz, viszont a hinarak mennyiségével vigyázni kell mert éjjel rengeteg oxigént fogyasztanak igy hajnalra könnyen halpusztulás lehet a vége. Nekem is Btl 30 a van benne iszonyat erös .

Előzmény: szenyor Lopez (84669)
szenyor Lopez Creative Commons License 2019.06.24 0 0 84669

Mi most építettünk egy tavat, kb. 10m3, a felület 70m2 körüli, tehát méretéből fakadóan várhatóan megoldható lenne az önnfentartás. Vastag BTL-30 fóliát raktunk, mert szeretnénk belemenni néha hűsölni is. A tó vese alakú és az egyik végében kb. a feléig van két lépcsős teraszolás, a másik végén meg folyamatos lejtés, itt lehet bemenni a tóba. A teraszos részre raktunk már növényeket, de szeretnénk megoldani csak növényekkel a víztisztítást, ezért még többet tennénk. Halakat is tervezünk bele. Kérdés, hogy szükséges e szűrőtavat kialakítani vagy lehet a tó része is a növényekkel teleültetett szűrő rész? Valami minimális vízforgatásra akkor is szükség van nem, hogy forogjon a víz? Ha már forgatom a vizet, érdemes ezt szűrővel tenni vagy totál felesleges, ha vannak növények és egyéb természetes anyagok? Helyem volna a tó mellett "rejtetten" elhelyezni akár egy 200 literes hordót is szűrőnek, tehát ez nem akadály.

Előzmény: Dezodoros Ede (84666)
csoer Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84668
Szerintem egész biztosan jobb, nálam folyamatosan jégmentes vólt a környezete és igen intenzív pezsgés történt.
Előzmény: vénkecsi (84663)
Pichon Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84667

Jelenleg, nem a tó az első nekem. Gondolotok ötletek vannak nekem is. Testvérem tavát nézem példának egy 28wattos uv-vel szuper a vize, félévente uv csere az legyen a legkisebb bajom.Árpa szalma az van nekem is, lehet sajnos kevés.

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84666

Pedig aki tavazik annak nincs könnyű vagy rövidebb út :D  meg kell csinálni amit meg kell csinálni :D különben meg sem fogsz állni egy árban is durvább gyári szűrőig minimum 36 W-os UV csövekkel amit max fél évente cserélgethetsz ha eredményt és tisztább vizet  akarsz :D de ne higgy nekem meg másnak sem...a tapasztalat és tapasztalás és az idő meghozza a "végeredményt" :) vagy így vagy úgy!!!

Mert UV -s gyári szűrővel nem értem el azt az eredményt mint a benövényesített szűrőtóval + árpaszalma granulátum a vízbe...

De mondom ne higyj nekem :D  csak tapasztalj a köreidből :D  csak nem mindegy hányszor futod meg...

Előzmény: Pichon (84647)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84665

Lehet azt a végeredményt hozná a sima fűtő granulátum is. Már tavaly nyaggattam az egyik "agrosz ismerősöm"-et :D hogy szerezzen nekem árpaszalmát de tojt rá finoman szólva, idén utánajárok hol aratnak ilyet és kérek vagy veszek egy kisbálát vagy pár zsákkal sza

lmát,mert sajnos csak eddig a granulátumos tőzeges verziót tudtam csak venni.Remélem összejön valahonnan.Nemsokára aratás.

Előzmény: vénkecsi (84655)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84664

A terület felső pontjához kiemelve simán lehet szűrőtavat csinálni :) a szivattyú feltolja a vizet ,a kispatak,vagy csobogóhoz átvezetett csövön visszalejt a tóba a szűrt víz...ennyi a "matek" :D és fizika :D  egészen kis terület elég...kb 2,5 m hosszú,1,2 m széles, 80 cm mély,tele növényekkel már elég a felesleges körök megfutásához (is) :D

Előzmény: Pichon (84647)
vénkecsi Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84663

Nálam télen egy 5W-os akvárium porlasztó megy, aminek a porlasztó kövét 80-90 centire be tudom ereszteni, és így átlagos fagyokban még nem fagyott be fölötte a jég.

Most nézem, ezek a dugattyús (LK60 Osaka és hasonlók) nem javasolják 40 centinél lejjebb tenni a kivezetést :o 
Olyan magasra a halak télen nem szoktak feljönni, a gázokat se nagyon hozza fel, legfeljebb a befagyást  akadályozza meg.
Ezek szerint a klasszikus rezgőmembránosoknak jobb a hatásfokuk?

Előzmény: csoer (84660)
GeriSoft07 Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84662

Köszi!

ebben a szivattyú 1200l/h kapacitású, gondolom a teljesítmény átfolyásfüggő, azért is kellhet nagyobb cső, nem?

Amúgy van egy fél cigisdoboz méretű kiöntött elektronika, mert van egy reed relé, ami akkor engedi a lámpát, ha a kupak teljesen rá van tekerve, de a furcsa az, hogy a fénycsőhöz is 300V MTL kábel megy, holott tutti nem arról megy a cső :) Gondolom ez volt raktáron, egyfélével könnyebb szerelni.

 

Előzmény: vénkecsi (84658)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84661

En egy patak szerut szerettem volna - hogy az egyik helyrol a masikba atmenjen a viz... de hat nincs helyem, tenyleg nincs ra.  De meg mindig almodozom rola neha :)).

Előzmény: Pichon (84656)
csoer Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84660

Igen, számomra (nem számoltam utána), de a közel 7-8000ft sem jelentéktelen. Hiszen télen folytatódik az áram fogyasztás, a 32 w-os levegőztetővel közel 5 hónapon keresztül.

És ezek csak a kerti tó fogyasztók.

Előzmény: vénkecsi (84654)
csoer Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84659

Így van, lehet, a vége ez lesz. Az egyikbe időzítő (éjszakai), a másikba távirányító (nappali).

Előzmény: Jahno (84657)
vénkecsi Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84658

Szerintem ne méregesd, 2 év után tuti kakukk neki.
Amiket eddig láttam 12V váltóról üzemeltek, de lehet hogy ennek van még külön inverteres elektronikája.

Az a 4W kb. olyan bolhafing UV sugárzást generál, hogy anélkül is a mostani 8-9-es erősségű napfény UV messze többet sugároz. Mondom volt átfolyós rendszerű szűrőm, amiben 11 illetve 18W UVC csövek voltak, és tavasztól őszig mindig kimúltak. Meg a rájuk kiülő bevonat már az első hónapban erősen gyengíti a hatásfokát. 

Ráadásul ahogy az algákat , úgy a hasznos bacikat is kimúlasztja. Sokat nem költenék rá.

Előzmény: GeriSoft07 (84650)
Jahno Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84657

Ahova a távrányítósat tennéd, ugyanoda mehet a két mechanikus is. Egyikbe az egyik cuccod dugod, másikba a másikat és kapcsolod, ahogy csak szeretnéd.

Előzmény: csoer (84651)
Pichon Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84656

Ahova esetleg tudnék készíteni az a tótól lejeb van 50 cm-er vagy mellette lehetne de az meg kb 40 cm felette, de megint ásni fólia, növény kövek, abba ismét kellene valami extra, meg ott mennek a kábelok is :( 

Előzmény: ZsuR (84653)
vénkecsi Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84655

Régebben megvettem a tavas szaküzletbe elég drágán azt a tőzeg granulátumos cuccot, aztán utóbbi pár évben egy ismerős szokott hozni igazi falusi árpaszalmát. Kazánba fűtő granulátumot préselnek belőle, lehet a végtermék is ugyanazt az eredményt hozná.

Előzmény: Dezodoros Ede (84644)
vénkecsi Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84654

Nem tudom, az a havi nem egészen 1 ezer forint amit a szivattyú 24/24-ben elfogyaszt, én valahogy nem sajnálom a halaktól :) Meg a szomszéd is így abban a hitben élhet, hogy egy patak partján lakik.

A halak nálam is éjszakára a legmélyebb 1,3m mélységben pihennek.
Én a 60L-es hordó szűrőben elszaporodó bacikra gondoltam, amik rátelepednek a rachelzsákokra, műanyag csődarabkákra, szivacsokra. Ezek egy idő után beállak a lassú áramlás miatt egy természetes tisztító folyamatra.
A gyári csak szivacsos 15-20 literes szűrőkben is valahogy így működhet. Ha pedig leáll a víz, ez a folyamat nem fog érvényesülni. Szerintem.

Előzmény: csoer (84652)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84653

Miert?  Mekkora a szintkulonbseg?

 

Előzmény: Pichon (84649)
csoer Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84652

A helyzet, hogy a szivattyúm egy ctp-5000 super eco 40w-os fogyasztással. Tavasztól késő őszig, 24 órás üzemmódban igen csak szépen fogyasztana.

Kipróbáltam (és már közel 3 napja megy) a 3,3w-os levegőztetőt, és a halak már ezzel is szépen elvannak reggelig. Már nem pipálgatnak.

Nálam (ahol éjszakánként vannak a halak) közel 1,8 m a vízmélység, de szerintem a mélység nem sokat számít.

Inkább az érdekes, hogy nem a dús növényzettel borított vízben éjszakáznak, mintha  (és lehet nem mintha) ott még kevesebb a vízben oldott oxigén. Szűrőt használok, de nem biológiailag aktívat.

Előzmény: vénkecsi (84641)
csoer Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84651

Bocsika, de nem nagyon értem "kettő darab vezérlést befogni" alatt, na de már igazából mindegy.

Amúgy is már kellett volna, így végül végigvezetékezem a közel 10 méter teraszt a kerti tóhoz közeli falig és kivésve fali konnektorokat (kettőt) fogok véglegesre besüllyeszteni. Ebbe fogom a két távirányító érzékelőt belerakni.

Előzmény: Jahno (84639)
GeriSoft07 Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84650

üdv

Van egy Pontec pondoclear 3000 vízen úszó szűrő/szökőkút szerűségem. Van benne egy 4W UV cső. Szerintem kiégett, 2 éves amúgy, meg is van kicsit feketedve a cső, illetve ha meggebedek se látok semmilyen kék ragyogást.

ilyen a cső: https://www.aquatix-2u.co.uk/ops315-pontec-replacement-4-watt-uv-bulb-tube-lamp-pondoclear-island-3000-uvc-2-pin.html

Kérdésem, hogy ez hány voltról mehet, ki tudom-e próbálni külön? Mérni elég nehezen lehet, mert elég zárt az aljzat.

Másik, hogy az egyik ponteces doksiban most azt olvasom, hogy "szezononként cserélje", ez tényleg egy év hatásos élettartammal van? akkor eleve nem is egyet vennék tartalékba.

Pichon Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84649

nagyon durva lenne :) 

Előzmény: ZsuR (84648)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84648

...nalam is lejtett... feltoltottem... :)

Előzmény: Pichon (84647)
Pichon Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84647

Nincs terület már egy kis szűrő tóhoz sem :) ha lenne se tudnék, mert lejt a terület! 

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84646

Hát ha gond a tavazás...minek csinálod??? :) Vagy gondként írod le?Hány köbös a tavad? Ha jól tudom köbönként 3 W-UV kell az(állítólagos eredményes)tisztításhoz.Amennyibe kerül egy 36W-os UV + az áramfogyasztása, annyiból megvennéd a fóliát a szűrőtóhoz,és megtudnád csinálni a szűrőtavat :)  ami nem 6 hónapra szolgál,mint egy UV izzó,mert ugye azt tudod,tavaszt rögtön azzal kellene kezdened,hogy új izzó bele :D  a szűrőtavat nem kell gyakran cserélgetni :D

Gyors eredmény,hiúság,tapasztalatlanság kitudja mi áll a  háttérben...válaszd a helyes utat...egyébként pár kört még futsz feleslegesen...mi a helyes út? Az idő majd eldönti...

Előzmény: Pichon (84642)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84645

Csinálj majd egy jó kis szűrőtavat telenövényesítve,vissza a víz csobogóval és " több legyet ütsz egy csapásra"a tavazást is meg kell tanulni :)  türelem a hosszú élet ritka :D  mindennek ki kell alakulnia...senkinél sem lett egy csettintésre egyből csoda.Egy folyamat,amit az idő és a kémia formál és az emberi változtatások,tapasztalások.Az igazi győzelem amikor magától beáll a tó,a helyes változtatások által.Akkor már nem kell sok-sokféle folyadékot öntögetni a tóba stb...

Előzmény: Pichon (84642)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84644

Árpaszalma+ tőzeg granulátum...ezt használom bele én + a szűrőtó.Árpaszalmát használsz bele,vagy amit említettem tőzeg granulátunos cuccot?

Előzmény: vénkecsi (84643)
vénkecsi Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84643

Ne akarlak róla lebeszélni, de nekem korábban volt több ilyen UV csodám, de komoly hatását soha nem tapasztaltam az algásodással szemben.

Ellenben egy-egy kis zacskónyi árpaszalma csodákat tud művelni hosszútávon!

Árban meg aztán nem éppen összevethetőek...

Előzmény: Pichon (84640)
Pichon Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84642

https://www.wiltec.de/sunsun-cuv-136-teichklarer-wasserklarer-vorklargerat-uvc-gerat-36w.html

 

 

Németből jönne, ez megoldaná a gondomat. Vélemény ?

vénkecsi Creative Commons License 2019.06.23 0 1 84641

Most hogy pár napot visszaolvastam, látom hogy éjszakára lekapcsolod a csobogót meg a szökőkutat.
Miért???

Pont éjszaka van szükség jobban az oxigén visszapótlásra a növények életritmusa miatt, Te meg lekacsolod? 

Rengeteg oxigént bevisz nálam a szivattyú azzal hogy 2 helyen is folyatom vissza a szűrt vizet csobiztatva.

Nem is szoktak pipálgatni a halaim, pedig 60  minimum van a tóban.
Arról nem is beszélve, hogy ha szűrőt használsz, a benne kialakult baci kolónia ami segíti a tisztulást, pár órás kiszáradás alatt (akár egy éjszaka) kipusztulhat.

Előzmény: csoer (84637)
Pichon Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84640

Sziasztok! erről a márkáról valakinek vélemény ? Tudom nem egy nagy hatalmas de még, ennyit talán el tudok venni és megvenni! 

 

https://fekete-koi.com/sunsun-uvc-lampak/8288-sunsun-uv-c-lampa-7w-cuv-107.html?fbclid=IwAR0K8Lmp6hmyo_FOm390c-bwpPHIlekCLbGCMVejHs3ULC7VRQ3HAwTxjBk

Jahno Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84639

És tényleg, ha már itt esszük napok óta, olyan nagy dráma kettő darab vezérlést befogni? 2 eszközhöz ígyis meg úgyis 2 bekötés vagy dugalj kell.

 

 

Előzmény: csoer (84637)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84638

Egyszerű lehet a helyzet,ha találsz olyan mechanikus időkapcsolós cuccot,aminek mindkét aljzatához van külön "tekerentyű"...

Nekem pl nincsen "phszihológiai gátam" rá,hogy több vagy többféle is legyen a kertben,nálunk pl van 4 db,amiből 2 db fatörzs alakú 2 aljzatos időkapcsolós kint a kertben + 1 leszúrós Penny-s féle szintén kint,és van 1 tartalék leszúrhatós a polcon,bármi "eshetőségre" és így minden "öröm-bódottá" :D  minden "megy  a maga útján" :D

Előzmény: csoer (84637)
csoer Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84637

Az biztos, hogy így egyszerű. De egy mechanikus kapcsoló óráról nem egy, hanem két dugaszaljazatot akarnék beállítani. Hát azt nem lehet. Hát erről van szó, akkor még sem egyszerű a helyzet.

Előzmény: janos 77 (84632)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84636

Nekem a "hegyes házvégű" csiga-bigáim vannak a shubunkinos kistóban és a szűrőtóban is,a szűrőtő le van most hálózva mert közel van hozzá a szederfa,néha azért pottyan bele szeder,hogy ezek a csigák hogy megeszik még azt is ...ez csúcs :D  ezek valóban tisztogatók és eltakarítók :D.A shubiknál meg rájárnak még a halkajára is :D  persze a tófóliát is fényesre nyalják :D

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.23 0 0 84635

Megfosztod magad a kerti séta örömétől  távirányítóval? :D Csak viccelek.

Előzmény: csoer (84630)
Jahno Creative Commons License 2019.06.22 0 0 84634

Erről beszélünk az eleje óta, csak ugye ebből kettő kellene.

Előzmény: janos 77 (84632)
Pichon Creative Commons License 2019.06.22 0 0 84633

Köszönöm szépen! Akkor valamit ki gondolok rá :) 

Előzmény: janos 77 (84631)
janos 77 Creative Commons License 2019.06.22 0 0 84632

Mechanikus kapcsoló óra, napi nem heti egyszerü mint a faék azt álitasz 24órán belül amit akarsz

Előzmény: csoer (84630)
janos 77 Creative Commons License 2019.06.22 0 0 84631

Simán hisz szövött medencefolia van benne , arányaiban erősebb mint a tofolia

 

Előzmény: Pichon (84621)
csoer Creative Commons License 2019.06.22 0 0 84630

Egyszerűbb lesz a távirányítós.

Előzmény: Jahno (84629)
Jahno Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84629
2 időzítő vagy digitális vezérlés.
Előzmény: csoer (84628)
csoer Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84628

Ezek szerint nem lehet úgy beállítani, hogy az egyik reggeltől késő estig, a másik késő estétől reggelig működjön.

Előzmény: Dezodoros Ede (84627)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84627

Úgy értsd,hogy 1 opció van...mindegyiket egy időpontban vezérli.

Előzmény: csoer (84626)
csoer Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84626

Úgy értsem, hogy mindkettő dug-aljat egyszerre vezérli, de külön-külön időponttal történő beállítási lehetőséggel.

Előzmény: Dezodoros Ede (84625)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84625

Nem tudja 2 elosztással az időzítő,mindegyiket egyszerre vezérli,Abszolút beázás mentes...soha semmi gond nem volt vele a legnagyobb csapó esős szeles időben sem,a legnagyobb viharban sem.

Hát azt nem tudom,hogy elférne e egy másik időzítő benne  :) én simán dugvillákkal használom.

Előzmény: csoer (84623)
csoer Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84624

Még egyet olvasva, fröccsenő víz ellen véd. Mondjuk utóbbi napokban is előforduló felhőszakadás ellen nem tudom, hogy véd?

Előzmény: csoer (84623)
csoer Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84623

Köszönöm a linket. Nézegetem.

De még egy apróságot:

az időzítő hogy tudja a két elosztót külön-külön beállítással szabályozni?

és egy másik: a házban elférne az aljazatba bedugva egy elektromos időzítő? az ajtaját be lehetne csukni?

 

Előzmény: Dezodoros Ede (84622)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84622
Előzmény: csoer (84618)
Pichon Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84621

Sziasztok! Van egy 360-as lyukas kerti gumi medencém, a felső része ami teljesen lyukas, de maga ahova a víz kerül az rendben van! Mit lehetne vele kezdeni :)  Érdemes esetleg egy kis növény tónak megcsinálni ?

76timi Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84620

 

 

 

Feri1946 Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84619

Ha valakinek hínár kell, szívesen adok. Helye: Nyergesújfalu. Komárom-Esztergom megye. Tele van vele a tó. egy hétig még hagyom. Utána kidobom. Tavaly, ilyenkor egy 120 l-es kukányit dobtam ki. Most is van annyi. Nem kérek érte semmit!!, de ha túlszaporodott naphalat kapnák, azt megköszönném. 

csoer Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84618

Az előző képen nem látni, hogy mitől vízmentes, ezen viszont tényleg látható a vízmentessége. Sőt még környezetbe illő színű és formájú. Két aljazat és egy mechanikus időzítő. Mondjuk nekem van három elektromos időzítőn, úgy látom jól zár, így elég lenne három aljazat és az egyikbe elektromos időzítőt dugnám.

Meg nézem hol kapható ilyen kőutánzatú, totál vízmentes elosztó, mert az mindenképp kellene.

 

Egyébiránt neked és a többieknek is köszönöm a nagyon hasznos tippeket, segítséget e témában.

Ma reggel 5 óra tájékán megnéztem mi a helyzet a halakkal, nem "pipálnak"-e és teljesen megnyugtató kép fogadott.

A halak vígan és nyugodtan elvoltak, a levegőztető finoman működött.

 

Az elosztóm jelenlegi helyzete, kinézete:

Előzmény: Dezodoros Ede (84617)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84617

De nekünk van ilyen is a tó környékén,abszolút eső álló.

Előzmény: Dezodoros Ede (84616)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.21 0 0 84616

  Eső ellen kiváló,a Pennyben 2500ft-volt a múltkor,de egyszer vettem akcióban ilyet 1800ft-ért.

Etetéskor az egyik 15 perces pöcköt átállítod,vagy bármikor bármit...a legjobb megoldás...

Előzmény: csoer (84615)
csoer Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84615
Mert először is, nem valószínű, hogy szabad ég alatt használható. Nem vízmentes.
Másodszor, egyidejűleg, ketőt is kellene használni.
Harmadszor a szökőkút időzítése nem lenne egyszerű. Reggel bekapcsól (az időpont nem fix), délután 4-5 órakor rendszeresen etetés. Előte lekapcsolás (a halak is megszokták), majd újból vissza és éjfél körül lekapcsolás.
Korábban csak a szökőkút müködéséhez használtam időzítő órát.
De végül is az esőtől félteném.
Előzmény: Rezsee (84612)
Jahno Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84614

Én még ennyit sem bonyolítom, mehet minden 24 órásban és kész.

Előzmény: Rezsee (84612)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84613

Nekem is tekerős ketyere van :) (időkapcsoló) teszi a dolgát.

Előzmény: Rezsee (84612)
Rezsee Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84612

Na, alakul...! De miért nem teszel 2 db egyszerű, mechanikus kapcsolóórát, ezer Ft db-ja. Egyik bekacsolja reggeltől estig a csobogót, a másik meg éjszakára a porlasztót! Tetszőlegesen beállíthatod, nem felejted el, nem kell naponta kétszer foglalkozni vele, akkor is müxik, ha nem vagy otthon stb.

Meg ne orrolj, csak egy ötlet! :-) Van nekem olyan ismerősöm, akinél MINDEN wifin, meg mittudomén min keresztül működik! Neki az egyszerű!

Előzmény: csoer (84610)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84611

Ez egy elég korrekt járható útnak tűnik :)

Előzmény: csoer (84610)
csoer Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84610

Na végül mai nap első változatban megoldottam a kérdést.

A szolár témát ettől függetlenül melegen tartom, hátha látok nagyon ötletes megoldást, kedvező áron.

A terasztól közel 15 méter távolságban van egy kültéri elosztóm, két dugaszaljazattal.

Az egyikre a szökőkút-csobogó van csatlakoztatva, a másikra egy levegőztető. Végül is 4 db levegőztetőm is van, az egyik 3,3w-os, azt raktam egy vízhatlan dobozba a csatlakozójával.

Mindkét dugaszaljazatba raktam egy távirányító érzékelőt. Így éjfél körül, nem kell sötétbe kibotorkálni, távirányítóval fogom lekapcsolni a szökőkutat és bekapcsolni a levegőztetőt.

Reggel meg fordítva.

Télire van egy 32w-os levegőztetőm, jégen lék fenntartás és levegőztetés céljából. De ez most túlzás lenne.

 

Előzmény: Dezodoros Ede (84609)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84609

Olyat már nem kapsz,nem forgalmazzák már a németek ezt a tipust.Ezen a buborékolón van olyan opció is,hogy adapterrel feltölthetők az akkuk benne.De télen pl szoktam olyat is csinálni,hogy nappal megy napelemről,éjszakára meg szoktam belerakni hálózatról feltöltött akkukat,ha épp olyan kedvem volt,és jó pár órát elketyegett úgy is.Ha forgalmaznák,már vettem volna még egyet a leendő új tóhoz is.De majd lehet nézek más tipust mire oda kerül a sor .

Előzmény: csoer (84598)
Jahno Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84608

Nálunk meg kibírjuk azt a pár vakondtúrást, ha cserébe nincs tele csimasszal a kert. Néha azért anyázok, mikor sötétben rohangálok a kertbe és felrúgok pár piramist, de majd arra is iszom sört és jók leszünk.

Előzmény: pacsepa (84607)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84607

Kár, hogy nem fényképeztem le évekkel ezelőtt...

Vettem egy elemes vakondriasztót.

Belenyomtam egy vakondtúrásba, járatba.

Másnap reggelre kitúrta a vakond.

Nyilván zavarta! Útban volt neki... :-D

Előzmény: Rezsee (84606)
Rezsee Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84606

Nekem napelemes vakondriasztóim vannak! Csodálatos szerkezetek! Imádom őket! :-)))

Gyakori barkácsolással még egy szezont is kibír(hat)nak!

A benne lévő aksi súlytalan, alapból cserélem! A napelem feletti műanyag 2 hónap alatt mattá fakul, ezt polírozom! Belefolyik az esővíz, tettem rájuk plusz gumit tömítésnek! Akkor még nem beszéltem a gagyi forrasztásról, a kapcsoló oxidációjáról, a zümmőgő és ált. az alkatrészek meghibásodásáról!

Ezzel együtt elégedett vagyok velük, csak ajánlani tudom! Mazoisták, barkácsoló hajlamúak előnyben! :-)))

Előzmény: Rezsee (84605)
Rezsee Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84605

Tényleg a Te döntésed, de szerintem max. akkor lenne (némi) létjogosultsága, ha nem tudod megoldani a villanyt!

1.Drága! Az én levegőztetőm egy évi 0-24h fogyasztása kb. 1.700 ft lenne!

2. Komolytalan! 1W napelem! Komoly teljesítményt takarhat! :-(

3. Több meghibásodási lehetőség! (napelem, szivattyú, akku stb.), plusz a tisztogatás.

4. Azért azt is érdemes figyelembe venni, hogy ez a komolynak nem mondható teljesítmény mennyire hasznosul, ugyanis a buborékok oxigén átadó képessége a vízben töltött idővel egyenes arányban van. Nem mindegy, hogy 50 cm-en van a porlasztó vagy 1m-en, amit persze már nem bírna átnyomni a nyiszlett szivattyú!

 

Előzmény: csoer (84602)
Jahno Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84604

Máshol azt írja, hogy akkus:

 

" 1 wattos szolár panel

Li-Ion akkumulátor 3.7 V - 2000 mAH"

 

Szóval ez nekem nem jön ki, mert ha süt a nap és nyomja a levegőt, akkor kellene kb. 15 óra, hogy feltöltse az akkut. Az meg sosem jön össze.

Előzmény: csoer (84602)
Jahno Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84603

Ebben szerintem nincs akku, csak akkor bubizik, ha süt a nap. De mivel márkás cucc, meg lehet nézni a dokumentációt :-D Én hirtelen csak az árát néztem, valamint pár naponta tisztíthatod is.

Előzmény: csoer (84602)
csoer Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84602

1-2 napig csak szondázom a lehetőséget. Lehet végül a vezetékesnél maradok. Elsődleges, hogy több napos borús idő esetén is szükség lenne levegőztetésre, de Nap híján nem fog működni a szerkezet, mert lemerült az akku.

Előzmény: Jahno (84601)
Jahno Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84601

Na, ez 15ezer pénz, éppen csak buborékol napi pár órát. Többen szívtak itt már napelemes mini szökőkutakkal is.

Előzmény: csoer (84600)
csoer Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84600

Talán erre, vagy hasonló típusúra gondoltál: Pontec PondoSolar Air Island Plus napelemes tó levegőztető

Előzmény: csoer (84598)
csoer Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84599

Ha túl drágának bizonyul a napelemes, maradok a vezetékesnél.

Előzmény: Rezsee (84594)
csoer Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84598

Na ez nagyon tetszik, csupán meg tudnád mondani a típusát, hogy mit keressek? Köszi.

Előzmény: Dezodoros Ede (84586)
csoer Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84597

Ebben neked valószínű tökéletesen igazad van. Csupán számomra fogyasztáson kívül még egy szempont, szoláros változat esetén nem kell vezetékeznem, nem kell időzítővel működtetnem. De először megnézném az árát, mert az sem mindegy.

Előzmény: Jahno (84584)
Jahno Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84596
Annak legalább tudunk viszonyítani, hogy az elvi max. 180 liter / óra mennyire látványos. Főleg míg mások percben adják meg.
Előzmény: Rezsee (84594)
Jahno Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84595
Én egyelőre a wattot sem tudom eldönteni, mert ugyanaz a 2 liter/perces mini cucc 1-3-6 wattosként szerepel boltonként :-) 1 wattos nem lenne rossz, bírja a feszültség esést is. Amit az akku nem annyira, de sebajja.
Előzmény: pacsepa (84593)
Rezsee Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84594

Nekem egy Pontec200-as van, két kimenettel. Most néztem, 3,3W, szóval én nem bonyolítanám túl az életet, elég bonyolult az alapból is! :-))

Előzmény: csoer (84583)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84593

Én csak 12 vagy 24 V-ost tennék bele és hálózatról trafóval meghajtva.

 

Nálam egy 10 méteres emelőmagasságú 24V/72W-os mikroszivattyú táplálja tavamat csobogón keresztül. 3-4 méterről emeli bele a vizet.

Enné jóval kevesebb energia kell egy bubiztatóhoz. Van ilyenem is, amikor a nyáron a Balatonon a haltartó tavamat használom, akkor az megy benne. Tápegységről 12V. Nincs előttem, nem tudom hány wattos, de nem lepne meg ha 5W alatt lenne az értéke, de nyomja rendesen. 80 cm mélyről simán bubiztat.

Van aztán a halszállításhoz két db elemes bubiztatóm is, meglepően jók. Két góliát elemmel mennek. Igaz csak 16 literes vödörhöz használom őket, de akkor is meglepne, ha a felvett teljesítményük meghaladná a 0,5-1W-ot.

Előzmény: Jahno (84592)
Jahno Creative Commons License 2019.06.20 0 0 84592

Ha 12 voltos, akkor okés lehet, de elég "nagy" akku kell. Nem a kapacitása miatt, hanem a kis rendelkezésre álló idő alatt kell arányaiban nagyobb szuflát felvenni. Érdekes kérdéskör. Kivehető teljesítményben a napokban úgy lehetett számolni, hogy kb. napi 3 órát ment teljes termeléssel a cucc, napközben hajtja a 10 wattot és még tölt is estére.

Előzmény: pacsepa (84588)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84591

Oh, de irigyellek erte... nekem is kellene... de... esik allandoan. Bar... ugyis vizes leszek ha a toban matatok, hat miert ne... :((

Előzmény: Ladybee (84590)
Ladybee Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84590

Nagyobbik tavam ilyen volt húsz éven át. Butaság volt ráengedni a kacsákat, teljesen kipusztították. Leengedtem, a belehullott faágakat kitakarítottam, a békalencsét leslagoztam, az iszap maradt. Feltöltöttem ismét. Remélem helyrejön. 

exage Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84589

A tó nagyságától függ. Nálam, domi, kárász, compó,  aranykárász, törpe, sneci, dévér, sügér, naphal, aranyhal, tőponty, koik jól elvannak egymással.

Előzmény: nono444 (84581)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84588

10W maximum. vagyis elhanyagolható.

Előzmény: ZsuR (84587)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84587

Mennyit fogyaszt a buborekolo?

 

Előzmény: Dezodoros Ede (84586)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84586

Tudod csinálni úgy is a napelemessel,mert van rajta éjszakai opció,nappal feltöltöd,és éjszakai üzemmódba kapcsolod,és már tolja is a buborékot.

Előzmény: csoer (84583)
Jahno Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84585
Kárász összepartizik az aranyhallal és lesznek fura egyedek, max. ennyi.
Előzmény: nono444 (84581)
Jahno Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84584
Amennyit el kellene költeni a cuccra és fenntartásra, annyiból pont fedezni is lehet a villanyszámlát. Már a kezdeti beruházással évekig bubiztathatsz.
Előzmény: csoer (84583)
csoer Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84583
Igazából az lenne szuper, mint a szolár lámpáknál, nappal akkut töltené és éjszaka kezdene működni, levegőztetni.
Előzmény: Dezodoros Ede (84582)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84582

Ritkán van olyan,hogy napokig ne menne....még télen is nyomatom vele,napsütéses időben.

Előzmény: csoer (84580)
nono444 Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84581

köszönöm a segitséget Mindenkinek de újabb kérdésem van. Kiugrált halaim szerettem volna ha a szúnyoglárvák számát is csökkentik bár az aranyhalak ha jól tudom annyira nem ritkitják. Az a kérdésem, h kárászokat telepitsek-e a tóba? Ha később kerül bele koi v aranyhal de a kárászok megmaradnak az jelent bármi gondot? Közelben van egy magán horgásztó ott vehetnék pár kárászt ha van értelme... tapasztalat, vélemény?

csoer Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84580
Meg tetszett a napelemes levegőztető.
Nem fordúl gyakran elő, hogy több napas borús idő miatt, nem működik és jöhet a pótlásra a vezetékes?
Előzmény: Dezodoros Ede (84579)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84579

Ne, vészes a 9w-os levegőztető sem fogyaszt sokat.Nekem a 3 W-os 200L levegőt termel,télen az a léktartóm,a nikecellben,ilyenkor is jó.Egész nap megy a csobogó éjjel kapcsol csak ki időzítve pár órára.Nappal megy a napelemes levegőztető,Szerencsére nálam még soha nem pipáltak a halak.A Nagy levegőztetőt nem is használom,ha esetleg lenne 40 fok hőhullámban,akkor tolnám azzal a levegőt nekik.

Igen sajnos a hínár éjjel oxigént von el a víztől,ez a tulajdonsága megvan.

Előzmény: csoer (84577)
csoer Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84578

Van hínárom, de nem tudom mennyi, széthúzom majd a leveleket, hogy lássam közel mennyi.

Jól értelek, hogy éjszaka oxigént von el?

Nappal pedig oxigént termel.

Hát ez így nem tökéletes.

Úgy gondoltam a hínárokra (szép számmal raktam a vízbe minden fajtát), hogy szépen produkálja majd az oxigént a vízbe.

Jobb lenne, ha éjszaka termelné az oxigént és nappal vonná el.

Előzmény: exage (84575)
csoer Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84577

Három levegőztetőm is van, de a legkisebb is ha jól emlékszem 9 W-os.

Talán ez sem vészesen sok éjszakára.

Előzmény: Dezodoros Ede (84574)
csoer Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84576

OK! Sajna nekem foglalt a vízfelszín jelentős része.

Előzmény: Pichon (84571)
exage Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84575

Hínárod sok van? Az éjszaka viszi az oxigént. Vagy is amik víz alatt vannak. Nekem télen, nyáron, éjjel nappal megy a levegőztető. 

Előzmény: csoer (84572)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84574

Időkapcsolóval tegyél egy 3 w-os kis levegőztetőt éjszakára...fogyasztás minimális,oxigén meg elég amennyit termel,reggel meg úgyis indul a csobogód.

Előzmény: csoer (84565)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84573

Majd kiderül...nem akarlak riogatni,de nem minden vizet szeret ez sem :D van ahol elsárgul stb...nálam pl nem szeretnek...már nem is teszek a tóba ilyet,meg a koik lerágták a gyökerét,az sem tetszett nekik,nekem meg az nem,hogy a szűrőrács mindig televolt gyökér darabokkal.Egy próbát megér... :D

Előzmény: Pichon (84568)
csoer Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84572

Nem akarom kiirtani a tavi rózsákat, csupán első lépésben a leveleket ritkítanám. A célja, hogy nagyobb felületen érintkezzen a tóvízfelszín a levegővel, több oxigént tudjon megkötni.

Arról nem beszélve, hogy az indiai lótusz sem jut fényhez, mert a levelek totál betakartak mindet.

Az is igaz, hogy a tűző nap ellen viszont mondottan jó a levélzet takarása.

Ha még sem javul a helyzet, rakok be bubiztatót is éjszakára.

Előzmény: Rezsee (84570)
Pichon Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84571

Alga ellen segít és oxigént is termel! Régebben olvastam róla azért is öröm végre nekem is lett, és nagyon jól szaporodik! 

Előzmény: csoer (84569)
Rezsee Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84570

Én nem bolygatnám a növényeket! Miért nem teszel be, akárcsak éjszakára egy kis levegőztetőt és meg van oldva a probléma!

Előzmény: csoer (84567)
csoer Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84569

A kagylótutaj segít az oxigén hiányon?

Előzmény: Pichon (84568)
Pichon Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84568

Sziasztok! Végre itthon a kagylótutaj! 3 tő nagyon szépet sikerült vennem, de az egyik tőn már 4 kis hajtás is van! Remélem beválik majd! 

csoer Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84567

Így van, én is ezt mondom. A sok növény sem jó mint kiderült, ezért más lehetőség híján, a ritkítás marad.

A halak (közel 40 db aranyhal) adott, ezen nem tudok és akarok változtatni, inkább a növények menjenek.

Előzmény: pacsepa (84566)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84566

Ha túl sok a növény, akkor reggelre is kialakulhat egyfajta oxigénszegény állapot. Olyan halakat kell, vagy érdemes ilyen tóba tenni, amelyik jól viseli ezt.

Előzmény: csoer (84565)
csoer Creative Commons License 2019.06.19 0 0 84565

Szépek, de az a bibi, hogy reggelente a halak "pipálnak". Tehát kevés a vízben kötött oxigén.

A szökőkutat és a csobogót csak reggeltől késő estig üzemeltetem.

Úgy gondolom, a tavirózsa levelek egy részének ritkításával megnövelt szabad vízfelszínnel tudok segíteni az oxigén hiányos helyzeten. Lehet, hogy a túl sok növény sem jó, nem csak a kevés.

 

Előzmény: Dezodoros Ede (84564)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.18 0 0 84564

Szép ez így is :)

Nálunk a szűrőtóba van ugyanez a látvány :) tele növényekkel és kikandikál a tavirózsa is.

Előzmény: csoer (84563)
csoer Creative Commons License 2019.06.18 0 0 84563

Szegény tavirózsák nagyobb helyett kívánnak, de arra nincs lehetőség.

 

exage Creative Commons License 2019.06.18 0 0 84562

Azok már gyönyörűek:)) Nálam olyan 20-25 centisek és a domik hajnalban ugrottak ki:(( Egy hete, kettő olyan 20 centis:(( Jó, vannak vagy 20-25-en.  Esténként, keszegek, pontyok virgonckodnak:)) 

Szép, nem szép, de kénytelen leszek körbe hálót tenni a tóra. Van műanyag ketrecháló. Méter széles és olyan 30-40 centit beteszek a tó fölé  körbe. 

A domikat is sajnálom, de 2-3 kilós koikat jobban sajnálnám, ha parton kimúlva találnám őket:((

Előzmény: pacsepa (84559)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.18 0 0 84561

Hajnalban, kora reggel megy a hancúr...

Előzmény: Pichon (84560)
Pichon Creative Commons License 2019.06.18 0 0 84560

Nálam 20-30 cm-közöttiek, ők nem tudom le ívtak-e de szerintem a kárászok biztosan! 

Előzmény: pacsepa (84559)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.18 0 0 84559

Idén késve ívnak-ívtak a domik. Nálam 35-40 cm-es példányok vannak, gondolhatod a hétvégén mekkora kergetőzés volt. :-)

Előzmény: exage (84556)
Pichon Creative Commons License 2019.06.18 0 0 84558

Úgy szint! Nálam is naplementekor a domolykók nagyon adják neki! 

Előzmény: exage (84557)
exage Creative Commons License 2019.06.18 0 0 84557

Ja és nálam, naplementekor, komoly ugrálás van, mint egy igazi nagy tóban. 

Előzmény: nono444 (84553)
exage Creative Commons License 2019.06.18 0 0 84556

Sajna ilyen velem is történt. Volt hogy 2 kilós ponty ugrott ki. Kis tóból aranykárászok, olyan 5-7 centisek, minden reggel volt parton 2-3 darab. Mióta a tó szélétől, olyan 20-25 centivel lejjebb van a vízszint, nem fordul elő, kivétel, mikor a domik ívnak, azokból 1-2. Azok olyankor nagyon hajtják egymást.

Előzmény: nono444 (84553)
janos 77 Creative Commons License 2019.06.18 0 0 84555

Biztos is.....a rohadék unalmában játékbol is kiszedi...

 

Előzmény: Zoly23 (84554)
Zoly23 Creative Commons License 2019.06.17 0 0 84554

Én személy szerint macskára tippelnék. 

 

Előzmény: nono444 (84553)
nono444 Creative Commons License 2019.06.17 0 0 84553

Helló,

 

lassan elkészül a kis tavam finomitás hiányzik de kis akadályba ütköztem:

vettem 4 kis aranyhalat és reggelre partra vetették magukat de nemtudom mintörtént. A szűrő mellett voltak a parton ha vmi kihalászta miért hagyta ott? Nem láttam rajtuk sérülést kb 5-10 cm nagyságúak és a tó méretéhez képest picik. Van ötlet mi történhetett?

ZsuR Creative Commons License 2019.06.17 0 0 84552

Nem tudom, jo lenne valami modon kinnt tartani oket... ugy nez ki a spray hasznalt, mert bejott ugyan de nem evett semmit sem... inni johetett.  Amit nem is bannek, bejohet inni, csak ne egyen a novenyeimbol...

Előzmény: pacsepa (84550)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.17 0 0 84551

Ja.  Jo lenne - de a township nem engedi...  ez a bosszanto.  Van aki szivesen keritene be a kertjet (en nem vagyok koztuk) de nem lehet csak 1.5 m magasat, az meg semmi az oznek... Varoshataron kivul lehet magasabbat, bennt nem.

Előzmény: Dezodoros Ede (84549)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.17 0 0 84550

Érdekes módon, a villanypásztort az állatok nem ugorják át. Nem tudom, miért?

Lovakat is belül lehet tartani egy 80-100 cm-es villanypásztorral. Azok is könnyedén átugorhatnák, ha akarnák.

Talán az első csípés után azt gondolják, hogy odaát "minden csíp".

Előzmény: ZsuR (84546)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.17 0 0 84549

Rakni kell 3 szálat különböző magasságokba elosztva és garantált az eredmény :)

Előzmény: ZsuR (84546)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.17 0 0 84548

...nah... ok nem.

Előzmény: Jahno (84547)
Jahno Creative Commons License 2019.06.17 0 0 84547

Aztán meg jönnek a kétlábúak is.

Előzmény: ZsuR (84546)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.17 0 0 84546

...az oz konnyeden atugorja...

Előzmény: Dezodoros Ede (84525)
Jahno Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84545

Általános iskolai biológánál tartunk, azt ugye tudod? És éppen fordítva van, lehet tiltakozni a bötűk ellen és megpróbálni 4 kilósra hízlalni egy fehér egeret, csak győzzük kivárni az eredményt.

Előzmény: Dezodoros Ede (84543)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84544

120km-el arrébb :D

Előzmény: Dezodoros Ede (84543)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84543

Akkor te egy korlátozott univerzumban élsz...ami nálad törvényszerűen 8 cm-es pl az 120km-el "törvényszerűtlenül"lehet nagyobb is(és nem kér engedélyt ha elhagyja a "papírformát") semmi nincs kőbe vésve!!!!Az ÉLET így működik és semmi nem sablon!!!!

Részemről ennyi...de neked megengedett,hogy mindenben "bötű" szerint élj :D

Előzmény: Jahno (84542)
Jahno Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84542
Ez nem vélemény, hanem így működik az univerzum.
Előzmény: Dezodoros Ede (84541)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84541

Jogod van a véleményedhez...meg nekem is :)

Előzmény: Jahno (84537)
Pichon Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84540

kolokánt és kagylótutajt vadászok, hátha akad az Adácsi rácnál már írtam neki! 

Előzmény: exage (84539)
exage Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84539

Ne akarjál azonnal csodát:)) Sok hal, levegőztető, hagyod békén az iszapot és két év múlva már dobálni kell ki a növényeket:))

Előzmény: Pichon (84538)
Pichon Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84538

Sajnos a város elég halott :( Obivan ott semmi sincs, bezzegh kerti cég ott max csak alga ellen, vadvilág pedig hát nyomorult az összes, de eetleg ott rá kérdezek! 

Előzmény: Dezodoros Ede (84536)
Jahno Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84537
Van törvény, mert ami botanikailag kicsi, az úgy is marad.
Előzmény: Dezodoros Ede (84535)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84536

Hát úgy nem is éri meg...összeszoktam szedni X összegért bármilyen web-áruházból termékeket,és úgy rendelek,értelme legyen ne csak 1-2 E ft-ért szállítassak,olyankor mindent ami kell onnan,vagy kellhet.

Vizinőszirom  ilyesmi nincsen felétek? Azt is lehet rakni vödörbe csak kavicsba akár több helyre is a tóba,kiválóan bírja csak kavicsban,és így garantáltan szívja el a tápanyagot az algák elől.Ha előfordul felétek patakokban stb érdemes beszerezni.

Előzmény: Pichon (84534)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84535

Tipustól és közegtől (is)!!!Stb... Teljesen nincsen törvényszerűség rá...ami sok helyen átlagos marad ...az bizonyos helyeken lehet másfélszer akkora is.Tapasztalat,látom a "tavirózsák paradicsomában" :D

Előzmény: Jahno (84532)
Pichon Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84534

Kérdeztem a koi kuckót de iszonyatosan drága a szállítás, azért hogy vegyek 1000 ft-ért növényt nagyon nem éri meg :( 

Előzmény: Dezodoros Ede (84533)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84533

Hát akkor nincs szerencséd :)

Előzmény: Pichon (84531)
Jahno Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84532
Típustól függ, hogy mekkora levelei lesznek.
Előzmény: Dezodoros Ede (84529)
Pichon Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84531

És ezt a tápgolyót hol tudom beszerezni ? ne webáruház legyen! 

Előzmény: Dezodoros Ede (84529)
Pichon Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84530

Szia! obi itt van 8 km-re tőle, de amúgy sem volt, semmi sem, webáruházból nem veszek mert drága a szállítás!

Előzmény: Dezodoros Ede (84524)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84529

JBL tápgolyót nekik :) aztán ha megerősödnek lesznek 30 cm-es levelek is.

Előzmény: Pichon (84521)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84528

Értem,környékünkön van olyan hely is ahol személyesen,és web-esen is lehet vásárolni gyönyörűségeket ,tudod mit kapsz,vagy veszel,de akit említettem a rokonságból,nála garantáltan azt kapja az illető amit rendel,méghozzá tőle csak szép erős töveket ,növényeket kap bárki aki személyesen vagy web-esen vásárol nála...valószínű azért is megy neki olyan jól,mert olyan szinten szolgáltat.Nem szorul rá,hogy akár itt vagy máshol reklámozzam :)

Úgy hívják hívják a marketing elvét,hogy becsület...és kifizetődik neki.Évről-évre tavakat kell bővítenie létrehozni ,ahol fejlődnek az eladásra szánt szépségek.Brutális nagyságú tavirózsa virágok vannak nála :) hatalmas levelekkel,jól érzik magukat abban a közegben a növények amibe helyezi őket.Szóval ez a "véglet" is létezik.Nem csak a rossz tapasztalatok.

Előzmény: Imrehajcsi (84526)
Imrehajcsi Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84527

Amikor én kezdtem a tavazást, én is barkácsboltokból vásároltam, akkor nem is volt még online piactér. Nos, szerettem, mentünk szezonban és bevásároltunk, persze mai helyzet már más, mert akkor 3-4 K-ért boldogan eljöttünk egy 4 centis levelű tavirózsával. Az volt a baj, hogy ha nem időben mentél, elkapkodták előled a javát, mindenből. De ez a mai napig így van. Kinéztük a mocsári növényt, mire odaértünk egy sem volt belőle, benzin+idő elment rá stb... Ha meg "házhoz" mész,  ott lehet mondani, hogy tegye félre stb. Ha szerencséd van félre is teszi :D

Imrehajcsi Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84526

Szeretik látni, mit vesznek, sajnos futottam már bele én is ,hogy online egy 2 centis kis valamit kaptam, és olyan is volt, hogy nem azt küldték, amit kértem, de nem szólt , hogy nincs, hanem beletett egy hozzá hasonlót. 

Előzmény: Dezodoros Ede (84524)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84525

Fillérekért lehet ma már villanypásztort kapni ami garantáltan távoltartja a "jószágokat" és hamar megtanulják :D max 2 alkalom, nálunk  elég volt a kutyáknak is,hogy hova nem kell menniük.

Előzmény: ZsuR (84519)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84524

Miért az Obiba mész ilyen cuccokért? Jobbnál jobb webáruházak vannak vizinövények terén...ahol nem csak tavirózsákat árulnak...benzinben elköltesz annyit személyesen Obi stb... mint amilyen futárköltséggel kiszállítják az ország bármelyik pontjáról a növényeket.Csak jó tanács.

Előzmény: Pichon (84520)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84523

Nálunk nincs gond a nm2-ekkel :) pár napja írtam idén nyáron megvalósul az 5. tó.Mindig van, lesz hova tenni a szaporulatokból.

Előzmény: Jahno (84514)
exage Creative Commons License 2019.06.16 0 0 84522

Nem tudom mit találsz az OBI-ba. Két hete voltam, kész katasztrófa vízinövény terén. Vagy is nulla mennyiség volt. 

Előzmény: Pichon (84520)
Pichon Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84521

Tavirózsa van kb 10-12 tő szóval nem lesz vele gond, csak még lassan nőnek! 

Pichon Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84520

Holnap megyek az Obiba igen Az Obiba kell sajnos más nincs és kolokánt és kagylótutajt akarok hozni, haza fele megállunk egy kis tókút szerűnél, tele van hínárral, szedek belőle egy rakatott és bele teszem a tóba :) A zöld vztől agyfaszt kapok, de a vegyszer szart sem ért, uv lámpára pénzem nincs! 

Előzmény: Dogfüggő (84516)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84519

Hatranya nincs... kar van. Nem is keves.

 

Nalam hosszu eveking nem jottek, nem ettek, nem ittak - ha csinaltak kart akkor az annyira kicsike volt, hogy "belefert"... en szerencses vagyok... a baratnom kertjet evek ota leeszik.

 

Tavaly raszoktak a kertemre - es a tiszafa sort megettek... nem sok bizodalmam volt hozza, az osszes levelet leragtak... apoltam oket, meset meseltem estenkent, hogy milyen szep nagy es eros bokrok lesznek tavasszal...

 

Ilyen most egy ag a leragotton - es azon amit nem ettek meg...

 

A mormota eltunt a kertbol - lehet kozrejatszott az az oz es nyul riaszto amit mostanaban kifujok, vagy az a szegeny galamb amit halala utan beleguritottam az egyik mormota bejaraton keresztul az alagutjukba...   a mormota - volt ugy, hogy 5-6 is lakmarozott a madareteto alatt, es a Toscan kelt kulonosen szerettek enni, meg is masztak - nekem semmi sem maradt belole... szoval... 

Előzmény: Dogfüggő (84518)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84518

biztos látnám a hátrányait is, ha hozzánk járna, de így csak szép meg aranyos  :)

Előzmény: ZsuR (84497)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84517

Óó, de klassz dzsumbujos! Nagyon tetszik még mindig

Előzmény: Jahno (84498)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84516

A tavirózsa árnyékolásnak jó, úgyhogy persze az is számít; de ami igazán

tisztítja a vizet, az az olyan növény, amelyik közvetlenül a vízből táplálkozik (tehát nem

az iszapból). Ilyenek általában a hínárok, a kolokán, a béka- és kagylótutaj, vízijácint. Ezek az algák

elől eszik el a tápanyagot.

 

ZsuR Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84515

Hat ez a pozitiv gondolkodas :)), koszonom! :))

Előzmény: Dezodoros Ede (84513)
Jahno Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84514

No de hány négyzetméterre?

Előzmény: Dezodoros Ede (84508)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84513

Ő legalább békén hagyja a halaidat :)

Előzmény: ZsuR (84497)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84512

Hát igen van különbség egy frissen leválasztott önállóan új életet kezdő tavirózsatő,és egy 10 éves tő között  :) azzal már lelehet takartatni 1 kisebb vagy közepes  tavat is.Csak hát úgy elég színtelen a történet(nekem legalább is).Kell a változatosság.

Előzmény: Imrehajcsi (84509)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84511

Azt mondják mindenki magából indul ki... :D

Megengedem magamnak,hogy önmagam legyek saját gondolatokkal :) és ezért nem dicsekednék más tollával,beérem azzal a  mennyiséggel és minőséggel ami nekem van.Így érzem kereknek a "történetet"és hitelesnek.

Mivel ő eladással (is) foglalkozik ezért van nála sok és különleges féle  növény.

Előzmény: Imrehajcsi (84510)
Imrehajcsi Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84510

Csak nehogy kiderüljön. hogy te vagy a "sógorod"... :D

Előzmény: Dezodoros Ede (84508)
Imrehajcsi Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84509

Inkább úgy írjad, hogy 10 éves anyatő....mert sokan azt várják amikor rendelnek, aztán meg megy a mormogás, mert nem azt kapta egy szál gerbera áráért amit elképzelt. :D

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84508

Miért lenne felesleges? Minnél változatosabb és  többféle tavirózsa van 1 tóban annál szebb,különlegesebb 1 tó nem? Gondolom 1 tő atraction is elterjed csak idő kérdése,viszont unalmas (lenne,lehet) csak azt nézegetni,nekem legalábbis bejönnek a különleges fajták és színek,és akkor még mindig nincsen 33 féle tavirózsám pl mint a sógoroméknál.

Jahno Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84507

10 tő teljesen felesleges.

Előzmény: Dezodoros Ede (84506)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84506

Rendelsz 10 tő tavirózsát,aztán 1-2 hónap max és rendben(lenne) a víz,kiterjeszkednének a levelek,hűvösebben árnyékosabban tartanák a tavat.5-6 különböző növény és "öröm bodottá"g :)

Pedig mikor elkészült a hordó szűrőd ,büszkén és naivan tetted fel a a pohárba lefotózva a tiszta vizet :D   ja akkor csak 15 fok volt kb.Minden  tó "próbája" pontosan ez az időszak ami most van.

Tényleg jó tanács a sok tavirózsa bele és lótusz (esetleg)

Nálunk 14 tő tavirózsa kosárban, 1 amerikai lótusz,1 indiai lótusz, nyílfű,keskenylevelű gyékény,széleslevelű gyékény,1 növény aminek nem tudom a nevét,vastag falú erős edényben most már tavi nád is + a szűrőtó fullra benövényesítve vagy 6 féle növénnyel,így "vérteztük fel a tavat a 35 fokokra :)  de szerencsére "állja is a sarat".

Előzmény: Pichon (84505)
Pichon Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84505

Sajnos nem, kellene a sok növény még! 

Előzmény: Jahno (84504)
Jahno Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84504

Fogyástól még nem tisztul.

Előzmény: Pichon (84503)
Pichon Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84503

Inkább fogyna nekem is  :) Nálam most tiszta zöld a víz :( 

Jahno Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84502

Nem.

Előzmény: Ladybee (84501)
Ladybee Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84501

Megsüllyedt valamelyik szegélykő, addig a szintig apad.

 

Előzmény: Jahno (84500)
Jahno Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84500

Nem lukas, ha össze van mosva a parttal és ennyi növény van, akkor az biza szívja kifelé. Kertben homok és szárazság van, tó 20-50 centis körzete mindig vizes. Ettől.

Előzmény: Pichon (84499)
Pichon Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84499

Ne viccelj már! 20 cm-de gondolom nem naponta :) Mert ha igen akkor az lyukas! 

Előzmény: Jahno (84498)
Jahno Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84498

Ilyen melegben nekem egyből lemegy 20 centi, töltöm is gyorsan:

 

ZsuR Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84497
Jahno Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84496

És még a tavirózsám is feljött. Úgy látszik gyorsabban nőtt, mint az iszap.

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.15 0 0 84495

Hát akkor miért kiabáltál? Senki sem vak...olvasni mindenki tud :) Tudod az életben minden laszti visszajátszik kedves be-be szólogató emberke!!! :D

A halak meg úgy sem válaszolnak...

 1=1

Előzmény: Jahno (84494)
Jahno Creative Commons License 2019.06.14 0 0 84494

Elkiabáltam. Szomszédékhoz beköszöntem a kertbe és annyi szúnyog van, hogy kb. menekülni kellett :-/ Holnap kiderül.

Pichon Creative Commons License 2019.06.14 0 0 84493

Szia! Én láttam amit mondasz,esetleg ki betonozni azt a részt ? 

Előzmény: exage (84491)
exage Creative Commons License 2019.06.14 0 0 84492

A fólia nem gond, újra lesz a szűrőtó fóliázva. 

Előzmény: pacsepa (84490)
exage Creative Commons License 2019.06.14 0 0 84491

A dolog jó része adott.  Van egy kb 50 köbös tó. Felette, kb két méterre van a szűrőtó. Jelenleg egy 10000-es  szivattyú nyomja a szűrőtóba a vizet.  Most csak annyi a lejtése a pataknak,hogy épp csak vissza folyik a víz. Szeretnék, valami köveken lecsorgó vizet. Ahhoz viszont nagyobb szintkülönbség kellene.

Van szkimmer is. Az is egy 1000-szivattyúval megy és 5 darab 120 literes hordón keresztül szűr. 

Nagyobbítani és emelni szeretném a szűrőtavat. 

A két tó közötti 2 métert lejtősen feltöltöm földel, nagyobb eső valószínűleg bemossa a tóba:(( 

 

Előzmény: pacsepa (84490)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.14 0 0 84490

Mennyi fóliád van, amit fel tudsz hajtani?

 

Egyébként nem lenne logikusabb a szűrőtavat lejjebb rakni és a főtavat feljebb?

Azért kérdezem, mert a szűrőtóba szkimmerrel gravitációsan érdemes a főtóban víz tetején összegyűlő szmötyit is eltávolítani. Szivattyúval ezt nem tudod megcsinálni. Így a szivattyút a szűrőtóba érdemes tenni, ami a letisztult vizet visszajuttatja főtóba.

Előzmény: exage (84483)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.14 0 0 84489

Jaaaaa, bocsánat már látom!

Előzmény: exage (84481)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.14 0 0 84488

Miért akarod ennyire megemelni?

Előzmény: exage (84481)
Rambilaci Creative Commons License 2019.06.14 0 0 84487

Szia, köszönöm az ajánlatot, nem kellene olyan sok de szeretném a tó alján is lenne egy kis zöld :) ha tudnál egy elérhetőséget küldeni a laszlo.rambold@gmail.com címre meg tudnánk beszélni a részletekt. Előre is köszönöm! 

Előzmény: Dogfüggő (84414)
Pichon Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84486

Sziasztok! Közösen vissza mindenkinek!  A császárfa árnyéka hát nem tudom :) De van itthon egy sör sátor teteje, az lesz kifeszítve holnap ideiglenesen felé, ha minden jól megy a tartó vasak vasárnap hegesztésre kerülnek, után berakom őket a rendes helyükre be lesz betonozva, és arra mehet rá szépen! 

ZsuR Creative Commons License 2019.06.13 0 1 84485
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84484

Hát igen valahogy úgy.

Előzmény: exage (84483)
exage Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84483

Bocs, nem attól félek, hogy tóba, mivel ki lenne emelve, hanem a kiemelést mossa alá. 

Ez egy szűrőtó a nagy tóhoz és a vissza folyó vízből kis vízesés kéne. A kettő közötti szintkülönbség meg így kicsi. Emelni kéne hozzá a szűrőtó vízszintjét. Talán amit mondtál és a fólia szélét beásni a beton mellé. 

Előzmény: Dezodoros Ede (84482)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84482

Körbe 1 sor zsalukő,alája egy vékony vasalt sávbeton,Aztán garantáltan nem mosódik be semmi a tóba.

Előzmény: exage (84481)
exage Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84481

Valakinek ötlet? Egy, kb 5x3 méteres tó szélét kéne megemelni olyan 30 centire a föld fölé. Mivel lehetne megépíteni, hogy maradjon, ne süllyedjen, ne mossa ki a földet nagyobb eső. 

Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84480

Ez jo hir... Koszonom!

Előzmény: 76timi (84477)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84479

Az utolsó mondatodon jót kuncogtam! Kár, hogy elég messze laksz ha jobban utamba esne megleptelek volna! Arrafelé ritkán járunk!

Előzmény: KovesdiAti (84476)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84478

Hát igen nem vagyunk egyformák, de ez így van jól!

Előzmény: KovesdiAti (84475)
76timi Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84477

http://www.goldfisch.hu/contact.html

 

Rendes az Endre, nekem sokat segített.

Előzmény: Dekaaa71 (84465)
KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84476

Köszönöm a bókot :)

Még mindig lehetne sűrűbb a vegetáció , egyes nővények nőhetnének jobban pl a vérfű (tudom hogy nem kifejezetten tóba való nővény )
Meg a tavirózsák is jobban árnyékolhatnák a vízfelszínt !

Én szívesen venném , erre felé "normális " békából hiány van , a szúnyogok miatt is jól jönne pár állandó lakó !
Max a környező tavakból tudnék szerezni , de befogni illegális , nah meg mint írtam ismeretlen forrásból vannak azért a dolognak veszélyei is !

Szerencsére a mi  szomszédaink emiatt nem szolnak .
Volt már tavasszal béka koncert !
Azért van távolság a tó és a szomszédok házai közt (főleg a problémás szomszéddal ) , de pl a vízesés miatt én féltem hogy szólni fognak , de nem foglakozik vele senki
Sőt az egyik szomszéd azt mondta , hogy neki még jó is , mióta meg van könnyebben megy neki a " kis" dolog :)

Előzmény: Lisznyai Imréné (84474)
KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84475

Én bíróm őket 
Az erdeiekkel sem volt bajom , a varangyokkal már inkább :D

De sajnos egyik se marad itt , pedig az erdeiek közül volt egy kettő ami szép koncertet adott :D
De tovább állt 
Pest megye , Isaszeg !


Érdekes egyes embereket zavar , másokat nem , pl nővérem csak a béka koncertért akart régen tavat :D
Unokatesóm meg betemet-ette , mert túl sok volt a béka !

Előzmény: Lisznyai Imréné (84472)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84474

Szép a tavad! Itt paradicsomi életük lenne a békáknak. Én pedig, hogy örülnék ha megszabadulnék pár darabtól. Olyan koncertet adnak, hogy csak ihaj. Attól félek egyszer szóvá teszi a szomszéd.

Előzmény: KovesdiAti (84466)
Jahno Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84473

Fogalmam sincs.

Előzmény: Dekaaa71 (84470)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84472

Én olyan szívesen adnék neked tavibékát is és kecskebékát is. Nem annyira a szívem csücskei mondjuk meg őszintén és épp ezért szerintem a környék összes (tavi illetve kecskebékája) nálunk kötött ki! Milyen megyében lakol?

Előzmény: KovesdiAti (84468)
KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84471

Felénk régebben se nagyon lehetett este a kertben meg maradni , mióta van tó ez az egyetlen év amikor a szúnyogok száma egy kicsit több !
Tavaly minden bogár (ami csip ) eltűnt a kertből , olyan jól végezték a dolgukat a szitakötők !

Tavaly nem volt panaszom , mondjuk több szitakötő és több béke is volt , meg valahogy idén minden késve jön meg 
Idén pl ilyen igazi nagy (zöld ) szitakötőt még nem láttam , csak ilyen kicsi kékeket !
Pedig azok aztán agresszívak , volt hogy kamikaze módjára , majd nem nekem repültek sokszor  !
 
Talán javul majd a helyzet , ha javul a szitakötők és békák aránya .

Viszont madár az van bőven , szinte amit ellehet képzelni , a napokban még egy héját is láttam a szomszédos fán :D
Talán ők is segítenek majd a gyérítésben , remélem 

Mert jelenleg elégé csapkodós egy egy látogatás a tónál :D 

Előzmény: Jahno (84469)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84470

Nalad mi irtja?

Előzmény: Jahno (84469)
Jahno Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84469
Mióta tó van azóta nincs szúnyog. De lehet véletlen összefüggés is.
Előzmény: KovesdiAti (84468)
KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84468

Még egy kérdés , mindenkinél ilyen sok a szúnyog ?

Nálam este szívesen üldögélnék kint , de egyszerűen nem lehet megmaradni 

Sajnos a szitakötők nem végzik elég jól a munkájukat , tavaly ilyen szempontból ügyesebbek voltak .
A halak passz hogy megeszik e a vízbe hullókat ( kivétel a comókat szoktam látni esténként vadászni , azt jó nézni  ), vannak napelemes lámpáim , így erre van esély  
De láthatóan ők se igazán eredményesek !

A békák még egyenlőre még mindig óvodás korban vannak , és sajnos mivel a java varangy vagy erdei ő rájuk sem igazán számíthatók szúnyog gyérítés ügyben .

Akiknél van normális " vízi béka " ők hogy szerezték ?
Tényleg csak úgy jöttek ?  

Esetleg van lehetőség forumos társaktól béka ebi halat kérni ?
Régebben valaki felajánlotta , de nem hitem volna hogy békáért el kell menni valahova , hogy legyen .
De úgy tűnik hogy igen !

Tudom hogy védetek , így a természetből fogni őket nem szabad (meg sajnos már horgászni se igazán járok ) , rákosból meg nem is nagyon kéne !

Van rá vajon esély , hogy egy vízi is véletlenül ide téved vajon ?
Effektíve elég mesze vagyunk a tavaktól , inkább erdős részen élünk !

KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84467

Én is támogatom ez ,  hogy jobb ezzel vigyázni  .
Jobb a kavicsot lerakás előtt átmosni !

Amúgy  se jó ha felesleges energiákat vizünk be a vízbe  , de leíróm én hogy jártam ! 

Az első adag kulé kavicsomnál , nem mostam meg a követ amivel a mocsár zónát kiraktam ,csak úgy beraktam a helyére (mert azt mondták ez mosót )  , az a mocsok amit akkor bele vittem a vízbe (nem tudom mi volt )  , amiatt még a mai napig szívók (szívtam ) !
A második évre  víz ott olyan igazán poshadt , rothadó , igazán büdös mocsár szagú lett ! 

Igaz hogy mocsár zóna , de azért olyan igazi büdös , halott szagú vízre nem vágytam :D
a poén hogy csak ott volt ilyen  
Az a mocsok amit így belemostam  , plusz hogy ott ugye nem mozgót a víz , olyan dolgokat indított el , amire nem is gondoltam volt 

Utólag vissza gondolva , kellet volna 1-2 cső átvezetés alulra  , hogy a mocsár zóna érintkezzen a tóval alul is , ne csak a vízfelszínen !


Most már hogy forgatom a mocsár zónában a vizet és hogy a mocsok egy részét kiszívattam (volt jó sok ) , a helyzet valamelyest javult  .
De amíg ki nem szedtem a mocskos vizet és nem kezdtem ott el forgatni a vizet , egyes nővények completten csak vegetáltak , szenvedtek . 

A növényes ágyasomnál átmostam a 2,5m3-ter apró  kavicsot , szita és slag (egy igazi élmény volt  ), itt ilyen gondot nem tapasztaltam !
A kavics nem volt koszos és a víz sem kezdet ell ott büdösödni !
Pedig ott sincs forgatva a víz késő ősztől tavaszig ! 

Előzmény: Dezodoros Ede (84448)
KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84466

Hát szerintem azért annyira nem nagy , 5,5*4,5 méter + 5.5*1,3 as növényes ágyás !
Sacra kb 15-16 m3 !

Itt látszik hogy mekkora a tó , de biztos láttad már itt !

https://www.youtube.com/watch?v=kCnwULlElD8&t=3s

Ültető zónák 30-70-120-200 cm 

Tavirózsák 
1 db a 30asban , ami kb szártőtől 10-15 cm-tere van a víz felszíntől ( egyik kis a másik amolyan közepes levelű !
2 db a 70-esben , ami kb 45 cm-ternyire van  

Ezek rendben vannak , kicsit satnyák , de rendben vannak 
Ami tényleg hallgat , az a 120as vízmélységben van , ami szártőtől kb 95 cm-ternyire  van a vízfelszíntől ! 



Húú ezek  tényleg szépek , igazán tényleg dúsak a leveleik 
Nekem csak pár levél árulkodik itt ott !

Előzmény: Lisznyai Imréné (84420)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84465

Kecskemet kornyeken tud valaki megbizhato hal forrast?
Mivelo indulo to lesz, ezert nem kell sok es nagy.

KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84464

Egyet vettem idén az itteni kertészetben , azt már eleve sok levéllel hoztam el (így talán nem is kéne bele számolni  )
Az van kb a víz színtől 10-15 cm-tere , az jól érzi magát 
Egymásra hozza a leveleket , virágot is 

Bár lehet ez annak is köszönhető , hogy ez szerintem nem egy 1-2 éves tő már ,mint amiket a ismert tavas kereskedésekben kapni .

 A többi jah kb Május végén indultak be , egyiknél 2 levél van , a másiknál már van kemény kb 5 levél :)


A felszíni hőmérő , a vízszinttől 10 cm-ternyire tegnap 27 fokot jelzet 
De egy hete még csak 20 volt !
 

Talán az is közre játszik ebben , hogy a tó 9 től 11 ig részleges árnyékban 11től 16 ig ful  napon van (tudom a legjobb időben ) utána meg full árnyék !

Bízok benne , hogy így lesz 
Esetleg majd valamikor átmegyek búvár kundba , és kicsit arrébb rakom , hát ha úgy több napot kap majd .
Talán ez is az egyik gond , hogy a jelenlegi helyén , nem kap elég napot !

jelenleg a tó szélén helyezkedik el , majd berakom középre , csak tavaly a vízesés árhullámát nem bírta (idén ezt sikerült mérsékelni ) , így szerintem rendben lesz !

Előzmény: Dogfüggő (84419)
vénkecsi Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84463

Minden csak idő kérdése...  
Épp most került elő egy 5 évvel ezelőtti képem, ahol a kis tó felújítása, bővítése után vagyunk. 

Nagyon hiányzott az árnyékolás, így ideiglenesen én is egy nádtetőt húztam fölé.

Aztán a futó, amiből hatalmas bokor lett hamarosan kifejtette jótékony hatását, és szépen tartja a délutáni árnyékot. 

Javult is sokat az algásodás mértéke.

Itt a 2014-es és a mostani kép.

Előzmény: Pichon (84441)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84462

Köszi! Biztosan feljön neked is a kolokánod! Szépen beindult a tavad neked is nem lesz ott semmi gond, itt a jó kis 35 fok és nő majd minden 1000 rel! Az a helyzet, hogy nálam lesem megy egész télen fent marad (nem tudom az okát) Két éve is amikor az a kemény tél volt jégbe voltak fagyva teljesen. Akkor azt hittem, hogy ennyi volt nekik az életük. Tavasszal kiolvadás után ott folytatták a növekedést ahol ősszel abbahagyták.

Előzmény: tucsok13 (84460)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.13 0 0 84461

Hát a lótusz nekem is egy nagy vágyam, de most már amíg nem kezdünk valamit a tóval nem lehet! Majd talán egy tóbővítés után mivel ugye ő aztán tud csak igazán szaporodni ha jól érzi magát. DE  nem baj majd gyönyörködöm a tiedében ha teszel róla fel képet!

Előzmény: Dezodoros Ede (84456)
tucsok13 Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84460

Aztaaa... ez csodaszép!! A kolokán nálam még az alján van, de láthatóan él és virul, vajon feljön még?

Én büszke voltam hogy idén először nem 1 virágom van a tavirózsán hanem 8-9, de a Tiedhez képest elbújhatnak..

 

Előzmény: Lisznyai Imréné (84420)
Jahno Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84459
Valahol úgyis vége lesz.
Előzmény: Dekaaa71 (84429)
Jahno Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84458
Abban nem tápanyag van, hanem opálos víz.
Előzmény: Dezodoros Ede (84448)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84457

Alakul,árnyékolási gondod sem lesz ha megnő a császárfád,pár év és letakar mindent ha " jó napállásban van".

Előzmény: Pichon (84455)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84456

Ahogy mondod,éppen ezért az egyik  tó mögé csináltunk egy kisházat terasszal,isteni jó kávézni ott főleg úgy,hogy a kv főző is kint van,aludni is jó ott kint és teraszon hallgatni a vízcsobogást,gyönyörködni a tavirózsákban,remélem nyáron már a lótuszban is,szóval ezt az tudja igazán  aki szereti ezt a féle lazulást.

Előzmény: Lisznyai Imréné (84453)
Pichon Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84455

Ennyit haladtunk haladtam ma! Holnap folytatás! 

Pichon Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84454

Szia! Elég tiszta csak egy kicsi sóder volt rajta, a többi frankó nagyon! A textil fólia majd megvédi :) 

Előzmény: Dezodoros Ede (84448)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84453

Hát jó is üldögélni az biztos főleg reggel egy kávéval!

Előzmény: ZsuR (84451)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84452

Köszönöm szépen! Minden burjánzik, de a vízilófarok nem marad meg nálam sem!

Előzmény: Dezodoros Ede (84449)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84451

... csak ulok, es...

Előzmény: Lisznyai Imréné (84420)
Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84450

Az biztos és utána évekig gyönyörködhetünk benne.

Előzmény: Dogfüggő (84445)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84449

Gratulációm! Nagyon szép életerős növények!

Előzmény: Lisznyai Imréné (84420)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84448

Hát ez nem valami tiszta kulé kő "hallode"...ez valami sóderos cucc nem???Hát emlékeim szerint mivel a tó felé lejt a területed...belemosatod az esővel a cuccot róla a vízbe...vagy kell a tápanyag a növényeknek? :)

Előzmény: Pichon (84425)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84447

Köszi! Remélhetőleg pár db megéri a 2 cm-rt és a nagyobb kort is :)

Előzmény: Dogfüggő (84418)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84446

:))  Nekem meg ... a derekam...:)

Előzmény: Dogfüggő (84444)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84445

Ez legalább olyan munka, aminek értelme és látszatja van. :)

Előzmény: Lisznyai Imréné (84440)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84444

Hát... nekem a kerítés  :)

Előzmény: ZsuR (84443)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84443

De hat ki mondja azt meg, hogy ami ma maximalis, holnap is az lesz???  Naugye... senki, mert olyan nincs...

Előzmény: Dogfüggő (84439)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84442

:))... khm... en is lattam olyant, hogy meg faragunk rajta kicsit... :))

Előzmény: Dogfüggő (84438)
Pichon Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84441

 lassan de biztosan! 

Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84440

Köszönöm szépen! Sajnos én is azt érzem sokszor, hogy ez már túlzás. Gondolkodunk egy tóbővítésen csak hátaz megint jó nagy munka lenne. De azt hiszem bele kell vágnunk nem is olyan soká!

Előzmény: Dogfüggő (84434)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84439

... meg hát én eleve az elképzelhető maximális területet szoktam elönteni vízzel, ugye  :). (Bár igaz, olykor kiderül, hogy

van mégmaximálisabb is.)

Előzmény: ZsuR (84437)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84438

Na igen, de abból indultam ki, hogy nem mindenki annyira elmeháborodott, mint én. (Persze van olyan azért...  :)  )

Úgy vettem észre, hogy mások egyszer megcsinálják, oszt jóvan, nem ásogatnak mellette-alatta plusz tíz centi miatt.

Előzmény: ZsuR (84437)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84437

Van olyan, hogy "tuti végleges a tó mérete és alak"?

 

Nekem is fontos volt a levagas... aztan amikor az egyik oldalonsullyedni kezdett a fold, jo lett volna ha nem vagtam volna le... persze az is sokat szamit, hogy hogy "fejeed be" a to szelet... ott is tanultam - szoval a masodik tavam :)) mar okoabb lesz... :))

Előzmény: Dogfüggő (84432)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84436

...en is - es megbantam... nem kellett volna levagni.  Foldet ra, es kesz.

Előzmény: Jahno (84428)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84435

...igen... megeri.

Előzmény: Dekaaa71 (84421)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84434

Micsoda erőtől duzzadó, egészséges telepek! Csodaszép!

Előzmény: Lisznyai Imréné (84420)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84433

szépek  :)

Előzmény: 76timi (84431)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84432

Csak akkor, ha a feltöltésnél még igazítani kell - vagy igazítani akarod - a tavat. Feltöltésig érdemes ráhagyni, mert a legjobb vízszintező a víz :), meg rájöhetsz még

olyasmire, hogy mégis jobb lenne, ha ilyenebb-olyanabb alakú lenne az egész. Ha viszont tuti végleges a tó mérete és alakja, akkor nincs értelme.

Illetve kis mocsárzónát csinálhatsz köré, arra jó.

Előzmény: Dekaaa71 (84421)
76timi Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84431

Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84430

Ja... Igy mar ertem! ;)

Előzmény: Pichon (84427)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84429

Rahagyas... Hogy ne legyen rovid a folia.

Előzmény: Jahno (84428)
Jahno Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84428
De mire? Vízszintesen kihajtani? Én hagytam, hogy süllyedjen a széle aztán vízszint felett pár centivel levágtam és kész.
Előzmény: Dekaaa71 (84423)
Pichon Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84427

A tó köré körbe ? Elég drága lenne :) 

Előzmény: Dekaaa71 (84426)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84426

Nem tofolia lesz?

Előzmény: Pichon (84425)
Pichon Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84425

Lassan kezdünk jó idő lesz ránk, védő ital van.

Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84424

Gondolom a folia merevsege miatt nehezebb banni vele. Azert is kell rahagyni... Csak mennyi az, ami meg ertelmes, mivel ugye eleg draga a folia.

Előzmény: Dekaaa71 (84423)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84423

Akkor nagyjabol mennyi?
50 cm korben?

Előzmény: Jahno (84422)
Jahno Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84422
Túlzásnak érzem. Mire?
Előzmény: Dekaaa71 (84421)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84421

Tapasztalt toepitokhoz egy kerdes:
Realis a javallat, hogy korben 1-1 metert erdemes rahagyni a tofoliara?

Lisznyai Imréné Creative Commons License 2019.06.12 0 0 84420

Szia! Nem tudom mekkora tavad van ha jó nagy akkor elképzelhető, hogy tényleg nehezen melegszik fel a víz benne ezért nem hajtanak a tündérrózsák. A mi tavunk 3x4 méteres és 130cm mély olyan 6m3 durván két ültető zónával ami 30és 60cm mélyen van kialakítva.A teljes közepe az 130cm mély nos ide kerültek készítéskor a tündérrózsák , kettő kivételével melyek kisebb vízmélységet igényeltek. Azok a 60cm padkára kerültek. Ők eleve kisebb levelű és virágú tündérrózsák. Nálunk most így néznek ki, már az idén kétszer ritkítottuk a tündérrózsa leveleket mert annyira burjánzik.  Az utolsó előtti képen a kis sárga az 60cm mélyen van!                                                                                                                

Előzmény: KovesdiAti (84400)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.11 0 1 84419

A többi is ilyen későn indult meg? Úgy érted, addig egy levelet se hoztak? Érdekes... 

Ennyire hideg a víz nálad? Két hete már majdnem június volt :O .

Akkor viszont még az is lehet, hogy a mélyben kuksoló is magához tér.

 

Előzmény: KovesdiAti (84416)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.11 0 0 84418

Ugyanúgy megeszi, mint a sima aranyhal, de minél nagyobbak a kishalak, annál kevésbé veszélyes az életük. A két cm-est már nem eszik meg a nagyok, úgy láttam.

Előzmény: Dezodoros Ede (84415)
KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.11 0 0 84417

Azt tudtam hogy a Teppeki a levéltetű ellen van , de gondoltam talán hatással van , valamennyire másra is !

De ezek szerint ez nem nyert , akkor marad a kézi eltávolítás
Mert gondolom erre " tó barát 2 méreg nemigazán van 

Legalább a halak örülnek a  hébe  hóba befutó potya falatnak :D

Azért köszi a segítséget :)

Előzmény: pacsepa (84405)
KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.11 0 0 84416

Szia
Köszi hogy válaszoltál 

Igazad lehet 
Én is gondoltam hogy valami baj lehet 

De mivel a többi is csak kb 2-3 hete indult be és mivel ez mélyebben van , gondoltam idő kell , míg a víz mélyebb részei is átmelegednek !

Nem tudom mit lelte és hogy mit kezdjek vele , főleg hogy a víz hőmérsékletének , hogy fürödhető  legyen , kell még pár a maihoz hasonló nap !

Víz alól kiszedni sem  lesz egyszerű majd , ha mondjuk "meg adta magát "  
Mert akkor csere :(

Mondjuk tényleg passz , hogy mi lelelte , azért 1 méteren bőven a fagyhatár zónában van !

Előzmény: Dogfüggő (84402)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.11 0 0 84415

:D :D :D Ááááá... nem szándékozom.

 

Úgy nézem megszülettek a mini shubunkinjaink is :) párat láttam kb 1 cm-esek.Jó lenne ha 10-15 db legalább megmaradna belőlük.Egy kérdés (bárkitől) a shubunkin is megeszi a kicsinyeit?

Előzmény: Dogfüggő (84411)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.11 0 0 84414

Szia, mennyi kellene? Nemrég vittek tőlünk egy komolyabb zsáknyit, de azért még összejön valamennyi, ha kell.

Zuglóban vannak, és tócsagazok.

Előzmény: Rambilaci (84413)
Rambilaci Creative Commons License 2019.06.11 0 0 84413

Sziasztok, szeretnék a kerti tavamba átok hínárt vagy tócsagazt telepíteni. Honnan tudnék venni vagy esetleg szerezni Érd környékéről. Esetleg ha valakinek van túlszaporodott hínárja szívesen átvennék belőle. Üdv Laci

Rezsee Creative Commons License 2019.06.11 0 0 84412

Mi két éve jártunk így! A domb túlsó oldalán lévő kaptárokból tömött sorokban jöttek-mentek a méhek egész nyáron. Nem tudtunk vele mit kezdeni. Beszéltem a gazdával, hosszú évek óta méhészkednek, volt is kirakva nekik helyben itató, valamiért mégis hozzánk jártak. Szerencsére tavaly már nem ill. az idén sem. Gyorsan le is kopogom...! Allergiától függetlenül is elég zavaró tud lenni, mikor százasával rajzanak a vízre, ráadásul nálunk a kutya vadászik rájuk. Volt már az idén is bedagadva a képe! :-(

Talán idővel Tőled is elszoknak máshová, bár ez a forró idő biztos csábítja őket!

Előzmény: Pichon (84410)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84411

2 méterre?! Forgasd csak a tőrt a szívemben... 

Előzmény: Dezodoros Ede (84409)
Pichon Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84410

Szia! Van itt egy öregnek pár kaptára, holnap írok neki, az a baj félünk is tőle, apum allergiás is rájuk, meg dolgozni pihenni beszélni nyitott szájjal lenni nem lehet :( 

Előzmény: pacsepa (84407)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84409

Köszi... hál Isten úgy néz ki szeret a természet bennünket,talán teszünk is érte,hogy az ide szokott lények jól érezzék magukat...egyébként 2 méterre ivott ma délután tőlem a szűrőtóból a bagoly,és nem repült el megbízott bennem,és a párom is 2-3 M-ről lefotózta  akkor sem ment el...érzi szerintem egy állat a rezgésekből,hogy hol lehet biztonságban,kivéve a környékbeli kóbor macskák :)

Előzmény: Dogfüggő (84401)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84408

Ok  elkészül majd az új  "ékszerdoboz" és lesz kép is róla..attól függ mennyi szabadidőnk lesz a közeljövőben  és akkor megcsináljuk a tavat.

Előzmény: ZsuR (84399)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84407

A közelben méhészkedik valaki?

Ha nem allergiás senki a családban, akkor nincs nagy baj, a vízhez gyűlő méhek nem agresszívek. Ha viszont féltek tőle és hadonásztok, az nem jó...

Ámbár értem a problémát, én sem örülnék, ha tömegesen járnának hozzám.

Előzmény: Pichon (84406)
Pichon Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84406

Sziasztok! Cukros víz, kén lap semmit sem ér a méhek ellen, már több száz darabnál tartunk, nem tudok építeni haladni ki menni a tóhoz 

pacsepa Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84405

A Teppeki specifikus levéltetű elleni szer. Másra elvileg nem hat. Ugyanakkor megfigyelések szerint a liszteske ellen is hat kétszeres töménységben.

Ezt a gyártó is megerősítette.

A liszteske és a levéltetű is a növény nedveit szívogatja. A hernyók inkább rágó-kártevők. A kettő között van akkora különbség, hogy nagy biztonsággal kimondjuk, nem fog rá hatni.

Előzmény: KovesdiAti (84400)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.10 0 1 84404

...probalom nem eszrevenni... mert az irigyseg nem szep... de nem sikerul.

Előzmény: Dezodoros Ede (84397)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84403

...meg ezt is irigylem, hm.

Előzmény: ZsuR (84394)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84402

Sajnos ott valami baj van. Nekem van egy, amelyik valahogy lepotyogott a tó legaljára (140 cm), elvben nem is olyan fajta, amelyiknek

ez a mélység jó volna, mégis fent vannak a levelei legalább egy hónapja.

Előzmény: KovesdiAti (84400)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84401

Óóó, ezt irigylem nagyon! 

Előzmény: Dezodoros Ede (84397)
KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84400

Szia
Tudom hogy a Teppeki jó a levéltetű ellen .
Hernyók ellen is (kis zöld ) vajon ?

Ugyan is a Fokföldi csillagvirágomnak kb a 60%-át lerágták , majd nem tövig .
Az más kérdés , hogy a halak örültek a hernyóknak .
De attól még a virágot lerágták , ha nem szedem le őket , addig meg nem állnak , míg az egésszel nem végeznek !
 

A másik kérdésem , szerintetek normális dolog , hogy a 1 méteren lévő tavirózsám , még csak nem is hajt ?
A 30 illetve a kettő 70 cm-teren lévők már igen 

De az egy méteren lévő még nem produkált  semmit  egyenlőre még !
Vajon ennyire lassan melegszik át odáig a víz !

Vagy esetleg én basztam el , mert olyan helyre ( a oldalsó részre ) raktam ahol kevés napot kap ?
Viszont ezt révén hogy csak 20 fokos kb a víz , egyenlőre nehéz korrigálni !

Vagy a nem túl kedvező időjárás a lúdas !

Szóval másoknál , hasonló vízmélységben , hogyan áll a tavirózsa fejlettsége ?

Előzmény: Dezodoros Ede (84386)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84399

Előzmény: Dezodoros Ede (84395)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84398

:)

Előzmény: Dezodoros Ede (84395)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84397

A szűrőtó melletti szederfa éber figyelője :) nálunk ilyen a "természet(esség)"

Előzmény: Dezodoros Ede (84396)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84396

Csodálatos mindegyik.

Előzmény: ZsuR (84394)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.10 0 0 84395

Nem úszótó lesz :) az már van.Halas lesz az is csak az udvarban a kiülő mellett lesz ,hogy ebéd közben is gyönyörködjünk majd a tavi látványban.Igazából kövek megvannak hozzá,majd egy "lelkes napon" fiammal kiássuk,és geo+ fólia bele,a rehab kistóba pedig lesz addigra bőven felesleg növény amivel beültessük,aztán szerintem több tó már tényleg nem lesz :D

Előzmény: ZsuR (84393)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84394

Előzmény: ZsuR (84393)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84393

...az uszo to lesz?

Előzmény: Dezodoros Ede (84392)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84392

Remélem az lesz :) majd idővel beszámolok róla,hogy ez a megoldás mennyire felel meg az "elvárásnak". A nádas megoldás.

A tavaly év vége felé készített szűrőtó, idén tavasztól kijelenthetően bevállt( most a melegekben is),ebben a verzióban,hogy szivattyúval át bele a víz,az alja sóderos,és a szűrőtó fullra növényesítve 6 féle növényzettel,csigákkal kiegészítve,kristálytiszta vizet juttat vissza a csobogón keresztül a tóba.A nagy tó is kellően benövényesítve,úgy hogy ki vannak éheztetve az algák :)

Ma a fiammal 2-en megvitattuk az ötödik tó opciót is :D már a helyét is  eldöntöttük,valamikor a nyáron elkészül még nagy valószínűséggel... nem tudunk leállni :D van még hely.

Előzmény: ZsuR (84389)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84391

Nekem újítás..mert nem csináltam ilyent. Te sportot próbálsz űzni mások tevékenységének leszólásából??? Vagy hogy is van ez ...mi értelme van beszólogatni,ha érdemlegesen nem tudok valakihez vagy valamihez hozzászólni akkor inkább kussban maradok nem pofázkodok hülyeségeket???Vágod a pitét jó ember????!!!!!

Előzmény: Jahno (84390)
Jahno Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84390

Legalább akkora nagy újítás a csoport életében, mint a fém vödör vagy kád.

Előzmény: Dezodoros Ede (84388)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84389

Jo otlet.

Előzmény: Dezodoros Ede (84388)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84388

Nem mutatták meg,de egy erős vastagfalú kerek műanyag edénybe tettem most tavi nádat sóderbe,ha beválik megtartom,ha átmegy agresszívbe "kibaxom" edényestől :D  nagyon nem görcsölök rajta.

Előzmény: ZsuR (84381)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84387

Az nem attól zöld mert elmentek az ebihalak :D vagy egy komoly szűrő kell bele, vagy sok növény szűrőtóval kiegészítve esetleg.Nincsen beállva a tavad azért zöld..

Előzmény: Pichon (84385)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84386

Volt egypár nekem is rajta Teppeki leküzdötte őket :)

Előzmény: pacsepa (84384)
Pichon Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84385

Sziasztok! Alig maradt ebihal a kerti tavamban :) Vagy elmentek vagy a halak megették őket, de mellékesen tiszta zöld alga nyálkás béka szaros az egész tó :( 

pacsepa Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84384

A gyékényt ellepték a levéltetvek....!

 

Holnap permeteznem kell... :-(

pacsepa Creative Commons License 2019.06.09 0 0 84383

A szivattyú kérdésben kevés adatot mondtál.

Ha szűrőn keresztül szeretnéd átnyomni a vizet, arra nem jó. A zagyszivattyúk emelőmagassága kevés, a tömegárama jó.

Ha egy patakot akarsz vele üzemeltetni, arra jó, de szvsz sok, a fogyasztása is...

 

A fólia vastagságra megint nem lehet egyértelmű választ adni. Kérdés az anyaga, milyen altalaj van, milyen növények vannak a tó körül, és mi lesz benne?

Ha az olcsóbbik PVC-ben gondolkozol, akkor 1,5 mm hosszútávon (értsd 20-25 évig) biztosan jó lesz.

Előzmény: D R L (84382)
D R L Creative Commons License 2019.06.08 0 0 84382

Üdv! A szennyvízszivattyú mennyire alkalmas a tó vizének keringtetésére?

Mi az ideális tófólia vastagság? 

ZsuR Creative Commons License 2019.06.08 0 0 84381

Megmutattak, megmondtak, hogy mit jelent az 'eros" kosar?  No meg a nad fajtaja...

Előzmény: Dezodoros Ede (84380)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.08 0 0 84380

Ma voltunk egy kertészeti és kertitavas áruháznál,ahol egy szép kois tó van az üzlet udvarában,a tó egyik hátoldalánál végig nád van hátfalnak...nagyon szuper módon mutat,kérdeztem az üzletben hogyan oldották meg hogy nem böki át a fóliát,a válasz: erős kosarakban van a nád sima sóderbe ültetve..annyira szép erős zöld színűek,a tó vízminőség is jó volt szép tiszta,a koik és aranyhalak csodálatosak voltak benne, van jó pár 20 éves koi is benne szép nagyok és érdekes szín összeállításúak a tipikus japán fejlesztésű drága jószágok :) annyira nem ismerem őket fajtán belül név szerint,egyedül a susuit ismertem fel szép erős sárga színe volt...egy élmény volt látni azt a tavat,és a halak kiúsznak a partig közelről lehetett őket csodálni.Röviden ennyi az élménybeszámoló. Lehet a "kordában tartott" nád verziót én is kifogom próbálni,mert jól mutat nagyon,és abszolút természetességet ad a tónak.

Valaki csinálta már vagy próbálta kosárba stb...tenni a nádat?

KovesdiAti Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84379

Nekem semmi bajom velük , nem bántom őket , pedig van rengeteg !
Mondjuk egy része ilyen olyan esetekben leli a halálát (beragadnak a fonalasba , megeszik őket a halak  stb ) , szóval meg van a szelekció !

Amikor még csak peték és ott vannak mindenhol (Tényleg mindenhol ) , kicsit zavaró , de meglehet őket tűrni addig míg kikelnek .
Utána aranyosak  , ahogy össze vissza úszkálnak !
Jelenleg már nagyok , de még nincs lábuk .
Szerintem ez a rossz időjárás , az ő fejlődésüket is hátráltatja , mint ahogy az ívásba is bezavar !

Aztán mondjuk bánatomra , mivel  nálam csak erdei békák vannak , szóval nem maradnak itt :(

Pedig én örülnék pár állandó lakónak !
Szerencsémre felém varangyos , csak elvétve van !



Előzmény: Pichon (84366)
exage Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84378

Láncban volt a békapete, azok varangyok, kifejlődnek, elmennek.  Gömbbe voltak, azok vízi békák.  Jól érzik magukat akkor maradnak.

Előzmény: Pichon (84377)
Pichon Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84377

Védett nem védett kezdőként, nem tudtam mi van, szedtem kifele mert a múltkor 12 volt és a szomszéd szólt valamit csináljak vele :) De akkor maradnak a kicsik, remélem nem bántják majd a kis halakat mert le ívtak a kárászok tele vagyok kis hallal!  

ZsuR Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84376

Akkor szerencses ember vagy :))!

 

Előzmény: exage (84374)
exage Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84375

Na nem igazán úgy van:)) A földiek igen eltűnnek. A víziek amik tavaly fejlődtek ki, most is beterítik a tó szélét, ha napoznak. Pedig kis békákat, vödörszám vittem a horgásztóhoz.  Nem mennek azok sehová. Egyedül a teknősök tavát kerülik, mivel azok megtépik a békákat. 

Előzmény: Jahno (84373)
exage Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84374

A békákat nem kell sajnálni:)) Amelyiket elkapom, viszem ki a horgásztóhoz. Van ott egy védett mocsaras rész. Ott a többiekkel jól elvannak:))

 

Másik, nekem minden munka, kivétel az állatok, főleg a vízi állatok.

Előzmény: ZsuR (84372)
Jahno Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84373
Nem lesz ennyi béka. Nálam is 10 ezrével vannak az ebihalak, utána félig fejlett békából alig pár darabbal szoktunk találkozni. Kikelnek és szétszélednek, de ennek egy része általános iskolai tananyag.
Előzmény: exage (84371)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84372

:)}  Hat nem a legjobb otlet surun lakott teruletre sok es nagy tavat telepiteni... mert hat a to vonzza a bekakat, az a termeszetuk... Igy aztan krealtal magadnak orokos munkat :))... (szegeny bekak... a szomszedokat meg irigylem, szeretem hallgatni a bekak kuruttyolasat....)

Előzmény: exage (84371)
exage Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84371

Az egész telek,  50x18 méteres a környéken. Mondjuk 100 béka rákezd éjszaka, a szomszédok nem igazán örülnek neki:))) 

Nem tudom mennyi lehet, 3-400 biztos van a tavaimban.  A másik dolog, a szűrő tóban van a legtöbb. Még csap pár béka volt, ott is keltek halak. Most már nem. Valószínű, minden ehetőt megesznek. Többek között ikrát, kishalat is.  Legyen kikelő kishal, kellett egy külön zárt keltető.

Előzmény: ZsuR (84370)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84370

Mi kart tesznek a vizi bekak?  Nalam evek ota sok van ezekbok, szepek is, enekelnek is - szoval... orulok nekik.

Előzmény: exage (84367)
Jahno Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84369
De mi a fenének bántod? Senkinek nem árt, sőt inkább hasznos. Mellékesen védett is.
Előzmény: Pichon (84366)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84368

Ezek kisvarangyok. Amíg ebihalak, addig algát esznek, amikor meg békává válnak, akkor elhagyják a tavat (és rovarokat meg meztelencsigákat

gyérítenek). 

Magaddal is kiszúrsz, ha likvidálod őket.

Előzmény: Pichon (84366)
exage Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84367

Varangy akkor nincs baj, elmennek, vízi, akkor meg szedjed még lehet.  Nekem le kell engedni a tavat majd, hogy azt a pár százat kitudjam telepíteni a horgásztóhoz.

Előzmény: Pichon (84366)
Pichon Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84366

Sok ebihal :( :( Szedem lefele amit csak tudok, de szinte semmi látványa, mi lesz így :( 

exage Creative Commons License 2019.06.07 0 0 84365

Alig egynaposak és jól érzik magukat a bölcsiben:))

exage Creative Commons License 2019.06.06 0 0 84364

Szürke harcsák. Most még csak 3 olyan 25-30 centis van. Pár nap múlva hoznak még 20 darabot, de azok apróságok még. 

Előzmény: Dekaaa71 (84363)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.06 0 0 84363

Milyen harcsak?

 

Előzmény: exage (84362)
exage Creative Commons License 2019.06.06 0 0 84362

2-3 órás halacskák a keltető szélén. 

Van pár száz darab. Lesz mit enni a harcsáknak.

Pichon Creative Commons License 2019.06.05 0 1 84361

Itt tartunk most :) 

ZsuR Creative Commons License 2019.06.05 0 0 84360

...en nem locsolok fuvet... csak ha nagyon nagy a szarazsag... de nagyon nagy...

Előzmény: tucsok13 (84359)
tucsok13 Creative Commons License 2019.06.05 0 0 84359

Mondjuk az "okos" öntözőrenszer pont nem rettenetesen drága: https://www.rainmachine.com/products/rainmachine-pro.html

 

Bármilyen hagyományos locsolórendszerre felrakható kb 5 perc alatt. (nekünk rainbird van) Mivel hálózati vízről locsolunk, nem olcsó mulatság a locsolás - az első évben megtérült az ára. Azáltal, hogy figyeli az időjárást, rugalmasan szabályozza a locsolási mennyiséget. Bármikor telefonról tudok locsolást indítani vagy a programot szabályozni.

 

A leandereket, kaspósokat én is slaggal locsolom, ez kb napi bő fél óra. De a két kert gyepjét reménytelen lenne, nincs erre 2-3 órám naponta, így muszáj az automata, ha nem akarom a sárga füvet nézni.

Előzmény: Dekaaa71 (84357)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.04 0 0 84358

HAt ilyen is van.  Ha megteheti es kedveli - tegye... 

 

Nekem az "onellato" kert a celom :)), minel kevesebb karbantartassal szepet, hangulatosat, kellemeset, amiben kikapcsolodas, feltoltodes lenni... szeretek "kapirgalni" benne, de nem vagyok a rabja, nem uldozok minden iciici gazt... ha sikerul, kigyomlalom... ha nem... hat. :((

 

A celom: annyi noveny legyen, hogy a gaznak semmi eselye sem maradjon :)).  Sok helyen mar sikerult.  Aztan van meg par Viharsarok: :)).

Előzmény: Dekaaa71 (84357)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.04 0 0 84357

Hehe...

Van egy ismeros, akinek sok(k) millioert epitettek kertet.
Robot funyirok, meg automata ontozo rendszer internet eleressel (nem vicc!!). :)

Előzmény: ZsuR (84356)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.03 0 0 84356

:)) En is :))... es nem erdekel, mit gondolnak a szomszedok, ha esot mondanak, akkor is - mert... van amikor nem jon... es a fak, bokrok alatt... nem is kapnak... es... es... :))

Előzmény: pacsepa (84355)
pacsepa Creative Commons License 2019.06.03 0 0 84355

"Oh... a locsolas... az olyan nekem mint  a meditacio... egyedul, kora reggel kinnt a kertben.  Imadom, kell az nekem."

 

Eddig azt hittem ez az én perverzióm. Látom nem vagyok egyedül! Képes vagyok éjjel hajnalig locsolni!

Előzmény: ZsuR (84353)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.03 0 0 84354

Köszi! " Dolgozunk az ügyön" :D bár a csúcspont július körül lesz valószínű,tavirózsalevél és virágügyben.Nekem akkor tetszik a legjobban mikor a buzogány fejek is kifejlődnek bebarnulnak...akkor a leginkább "tavas" a környezet.

Előzmény: Dekaaa71 (84350)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.03 0 0 84353

Oh... a locsolas... az olyan nekem mint  a meditacio... egyedul, kora reggel kinnt a kertben.  Imadom, kell az nekem.

 

A gyomlalas... hat az mar nem annyira! :))

 

Viszont a tocsa gazt is kell idonkent - nalam mar tavaly kellett volna, a fufele, Dwarf Variegated Sweet Flag van nalam eleg sok, a to egyik oldalan - szoval nagyon sok van belole, illene kicsit tisztitani...

 

https://www.thepondguy.com/product/dwarf-variegated-sweet-flag?p=CSE&CAWELAID=730009880000024124&gclid=Cj0KCQjwitPnBRCQARIsAA5n84m70KtLPSjuHEeAU4eucJhRp-v_r_Cn3OaDPUDCxO5gtHYevOs9qBwaAgXeEALw_wcB

 

 

Errol beszelek:

Előzmény: Dekaaa71 (84352)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.03 0 0 84352

Igen... Nem kell gyomlalni, meg locsolni a novenyeket!

Előzmény: ZsuR (84351)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.03 0 0 84351

Kosznom - orom.  Nem sok a munka vele - es sok az orom.

Előzmény: Dekaaa71 (84350)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.06.03 0 0 84350

Ede, Zsur:

 

Nagyon szepek a tavaitok!

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.02 0 0 84349

Köszi! Tolmácsoltam a párom felé amit írtál :) ő követte el a képeket.

Előzmény: csoer (84348)
csoer Creative Commons License 2019.06.02 0 0 84348

Szépek a tavirózsák, de a harmadik "békás" fotó szuper jó és látványos.

Benevezhetnél az év természet fotója kiállításra.

Előzmény: Dezodoros Ede (84347)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.02 0 0 84347

Pillanat kép a tóról, a rejtőzködő béka pedig a szűrőtóból figyel :D

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.06.02 0 0 84346

Biztos úgy van,mert még csigaházat sem látni a tóban :)

Előzmény: exage (84344)
ZsuR Creative Commons License 2019.06.01 0 0 84345

Nagy a vonzasa a tonak... az ozek is latogatjak, amit nem is bannek - igyanak.  De... ragnak is kozben keveset, azt meg nem szeretem.  A tiszafa soromat csutkara ragtak, az a csoda, hogy magahoz tertek!

 

Szoval, damilt huztam ki - eddig meg elijesztette az ozet - legalabbis ez ugy nez ki, tart tole, es nem mer ujra belepni.

 

https://www.youtube.com/watch?v=3IvBplnHeCk&feature=youtu.be

exage Creative Commons License 2019.06.01 0 0 84344

A pontyok, lazán bedarálják a csigákat, kis kagylókat.  Mondhatni csemege nekik. 

Nálam is a szűrőtó tele csigával és  mindig araszolnak le a nagy tóba.  Ott a pontyok között el is tűnnek.

Előzmény: Dezodoros Ede (84338)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.31 0 0 84343

...nalam is szurke...

Előzmény: 76timi (84342)
76timi Creative Commons License 2019.05.31 0 0 84342

Inkább barna szine van a brekinek...úgy látszik sokat csal a telefon. :(

Próbálok rendes képet készíteni róla.

Ha esik, nem nagyon mutogatja magát...biztosan nem szeret elázni. :DDD

 

Előzmény: Dezodoros Ede (84326)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.31 0 1 84341

Kb 10-12 evvel ezelotti to:

 

Es a ma reggeli:

Előzmény: Dekaaa71 (84337)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.31 0 0 84340

JA... de hat ez van, vagy a faknak kellene menniuk, vagy a tavirozsanak... vilagos a fak maradnak.

 

A csigat nalam a kacsak ettek meg.

 

 

Előzmény: Dezodoros Ede (84338)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.31 0 0 84339

:))  szivesen :))

 

Előzmény: Dekaaa71 (84337)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.31 0 0 84338

Lehet tényleg több fény kellene nálad a tavirózsáknak.Nálam a csigát tűnnek el már betelepítés után 1-2 nap alatt .Kb 10 marékkal átvittem a rehíbilitációs kistóból a kois tóba alkalmanként 2 marékkal,a kistóban a 4 shubunkin nem bántja őket,de a nagytóban lévő koik eltüntetik őket...de még csigaházakat sem látok üresen :)

Előzmény: ZsuR (84332)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.31 0 0 84337

Csinalnal meg par kepet a tavadrol?

Előzmény: ZsuR (84336)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84336

Igen, igazad van - koszonom a vigasztalast... meg igazan nem is vagyok banatos - csak... ugy tetszenek a tavirozsak! :))

 

Ugye, hogy igazad van?!  Mondtam en! :))

Előzmény: Dogfüggő (84333)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84335

Ő tényleg ilyen szürke? Nagyon menő! :)

Előzmény: 76timi (84324)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84334

...ja, és egy ilyen remekbeszabott terepi béka amúgy is mindenért kárpótol.

Előzmény: Dogfüggő (84333)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84333

Dogfüggőnek nyilvánvalóan igaza van :D, az a víz klasszul savas, szép barnás

színű erdei tóvíz. De a tavirózsának azzal semmi baja nincs, láttam Finnországban

egészen mélysötét vörösbarna tőzegtavakat virágzó tavirózsával.

A tavirózsának hely, tápanyag és napfény kell, minél több.

Ebből nálad csak a napfény lehet a gyenge pont.

Na de hát valamit valamiért: végül is egy szépséges, árnyas erdei tavacskáról van szó...

Előzmény: ZsuR (84332)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84332

Nem is csunyak :))...

 

A tavirozsaert nagyon irigyellek!  Nalam nem marad meg... Lehet Dogfuggonek van igaza, valami csersav szeru van a to vizeben, lehet azt nem szereti...

 

Nalam ezek a tocsagazok sem maradnak meg... :((  Hinarom volt evekig, aztan egyszer eltunt.... :((

Előzmény: Dezodoros Ede (84331)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84331

Az a szépsége a békának,hogy csúnya :) . Ma már 10 db tavirózsa nyílott,erőlködnek szegények ebben az özönvízben ami mostanság van.A lótusz is hozza az új hajtásokat,erőlködik a természet,csak ide ér egyszer a jó idő is.A szűrőtó totálisan benövényesedve :D 4 tő tavirózsa van benne,szépen fejlődnek benne és sokasodnak a hínarak is,megerősödött a vizilófark is,vizimenta,és békakorsó, vizinőszirom,meg még 2 féle más növény aminek a nevét sem tudom,ennyi növény nagyon jól funkcionál szépen szűri a vizet,nem bántam meg hogy megépítettem a szűrőtavat.

Előzmény: ZsuR (84327)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84330

...es... latom, nem a krokodilrol beszelsz, hanem az uszo szigetrol.  Ez is gemek ellen van - remelem buvohelyet ad majd a halaknak.

 

Előzmény: ZsuR (84329)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84329

Koszonom :))

 

...nem kigyo, hanem gemet ijeszto krokodil... :))  Nem sokat hasznalt... voltak gemek, akik feltek tole, de voltak akik nem...

Előzmény: Dekaaa71 (84328)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84328

Szep/hangulatos a tavad!

A szitakoto mogott az micsoda? Egy orias kigyo?? :)

Előzmény: ZsuR (84322)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84327

Nalam maguktol bukkantak fel - es szinte kivetel nelkul egyfele.  A kivetelt nem latom iden... egy eleg nagy es meglehetosen randa egyed tunt fel a to aljan... de hat ki vagyok en, hogy kritizlajam a bekak kulsejet....

 

Sokan vannak, hangosak - szeretem oket.

Előzmény: Dezodoros Ede (84325)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84326

Érdekes színű békád van ?) Ennyire szürkés színű mint ami a képen látszik?

Előzmény: 76timi (84324)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84325

Jó kis terepszíne van.

 

Hozzánk szerencsére jöttek maguktól a brekuszok,az összes tavat belakták,változatos szín összeállításuk van a sötét barnástól elkezdve a zöldig,terepszínűek,zöld csíkos hátúak mind megtalálhatóak.A szűrőtóban van egy brutális hangos brekusz,az nagyon védi a területét,hangosan kiabál a többiekkel :D ha a területére tévednek.

Előzmény: ZsuR (84323)
76timi Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84324

A mi egyetlen békucink :)
Három hétre eltünt, majd visszajött és megszólalt végre! Amikor a szomszédok kutyái ugatnak, akkor nyomja ő is ezerrel a dumát, annyira cuki :)

 

 

ZsuR Creative Commons License 2019.05.30 0 0 84323

:))  Rossz kepet tettem fel! :))

Itt a beka... szokatlan a szine, de kedves.  Olyan terepszinu :))...

 

Előzmény: ZsuR (84322)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.29 0 0 84322

Ma szep szines bekaval talalkoztam... meg sok szitakotovel - sajnos oket nagyon nehez fenykepezni, foleg ha az unokam a kozelben van :))... szep kekek voltak...

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84321

A napokban nálunk is békászott egy környékbeli macska...egyenlőre még csak békászott kergette bele a tóba a kint sütkérező békákat,lesből figyeltem,aztán meguntam és a macska a seggében egy légpuska golyóval gyorsan távozott,másnap este a tótól kb 15 m-re 3 másik macsek még kerítésen kívül várta hogy bemenjünk,és jöjjenek szórakozni.De én nem úgy gondoltam hanem 3-ból 2 a seggében légpuska golyóval távozott,szóval tudatom velük,hogy a "játszótér" nem nálunk van :D  lassan majd megtanulják,nálunk nem babra megy a játék.

Előzmény: pacsepa (84317)
Jahno Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84320
Itt-ott már szabályozzák és lövik ki, mert már a helyi őshonos dögöket veszélyeztetik.
Előzmény: pacsepa (84317)
pacsepa Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84319

Nyilván van természetes pótlása a békáidnak. Én meg utaztatom őket 120 km-ről... :-)

Előzmény: ZsuR (84318)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84318

Igen.  A Jozsi macska bekaszik.. de nem eszi meg oket...volt, hogy hazahozza...a szofara... szoval vannak meglepetesek, de ennek ellenere nincs csokkenes bekaeknal.

 

A masik harom nem mutat erdeklodest a bekak fele.

Előzmény: pacsepa (84314)
pacsepa Creative Commons License 2019.05.28 0 1 84317

A baj, hogy a kóbor macska a legnagyobb kártevő, defacto természetkárosítás.

Most páran megköveztek, de a természet törvénye, hogy a természetes szelekciónak a macskákra is érvényesnek kell(ene) működnie. Ebben egyedül az ember tud közreműködni, de az meg éppen ellenkezőleg cselekszik, szaporítja nyakló nélkül.

Szeretem az állatokat, de valahol gátat kellene szabni az olyan öntörvényű és korlátozhatatlan állatok szaporodásának, mint amilyen éppen a macska.

Előzmény: puskásgéza (84316)
puskásgéza Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84316

https://www.youtube.com/watch?v=4uOlWixfv80

 

aztán két faluval arréb elengedni őket...

Előzmény: pacsepa (84308)
Jahno Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84315
Nálam elvileg egy saját macska van. Kettő volt, de egyik átköltözött a szomszédba. A kisebb halaim nagyon fogynak.
Előzmény: pacsepa (84314)
pacsepa Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84314

Te macskáid, Te tavad, Te békáid. Minden a helyén, tudják a dolgukat.

 

Nálam a macskák a szomszédok macskái és már láttam őket vadászni. Egyszer le is filmezem, amikor lopakodott a macska a béka felé. Biztos nem eszik meg, csak az ösztön dolgozik bennük. Lehet, hogy az egyiktől eltanulta a többi? Nem tudom.

Előzmény: ZsuR (84313)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84313

Negy macskam van... es rengeteg bekam...

Előzmény: pacsepa (84308)
KovesdiAti Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84312

Egy kis helyzet jelentés .
https://www.youtube.com/watch?v=kCnwULlElD8

Én is ki próbáltam ezt a levegőztetővel való vízforgatást , egészen jól működik :) 
Remélhetőleg így kevésbé lesz poshadt a víz a mocsárzónában !
Köszönöm a tippek furfangos szörny .

Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84311

Van macskariaszto keszulek.

Spriccelos is...

Előzmény: pacsepa (84308)
Pichon Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84310

Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol.
Hallgatja egy süket ember ki a vízbe lubickol.
Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér,
Sej, haj, denevér, biciklizik az egér.

Vak meglátja, hogy kiugrik, sánta utánaszalad.
Kopasz ember haját tépi, a néma meg óbégat.
Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér,
Sej, haj, denevér, biciklizik az egér. :) :) :) 

pacsepa Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84309

Ja és a település közepén van a tavam, ott csak varangyok akadnak.

Előzmény: ZsuR (84307)
pacsepa Creative Commons License 2019.05.28 0 0 84308

Nem tudom mennyi ideig élnek, de a rohadt macskák is vadásszák. A szomszédok macskái mind az én telkemen grasszálnak és szarnak.

Előzmény: ZsuR (84307)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.27 0 0 84307

Vajon miert nem maradnak meg?  En egyet sem hoztam - jottek maguktol. Eleg sokat gyalogolnak, lebuktak mar parszor a viragagyasokban.

Előzmény: pacsepa (84306)
pacsepa Creative Commons License 2019.05.27 0 0 84306

Tegnap 14 darab békát hoztam a tavamba a Balatonról. Néhány darab méretes kecskebéka, a többi tavibéka.

Már alig várom a következő hétvégét, amikor a telken leszek és egy rendes békaszerenádra számítok. Sajnos nincs saját természetes szaporulatom, ezért évente kell pótolnom az állományt, most is csak 5-6 darab volt benne. Fogni csak hím egyedek tudok. Viszont ezek énekelnek! :-)

Előzmény: ZsuR (84305)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.27 0 0 84305
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.24 0 0 84304

Mindegyik márka  jó.

Inkább felfelé mérd a szivattyút,sose alá teljesítményben!3 m3/ óra= 2 óra alatt átfordul a víz, ez jó a 6 köbhöz!

Előzmény: Dekaaa71 (84303)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.24 0 0 84303

Van kulonbseg a gepgyartok kozott megbizhatosagban?
Ubbink vs. Pontec

Szivattyukat nezegetem szurotohoz. Olyan 2500l/h-sakat nezegetem, vagy nem kell akkora?
(5-6 m3 koruli lesz a to)

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.23 0 0 84302

Áááá... ne köszöngesd :D élvezd a hely pozitív  rezgését.Bár ha szélmentes jó kis napos idők lennének,még lehetne is akár. Mi is tervezgetjük,hogy  a hétvégét kint töltjük a kisházban hátul a tó mellett,remélhetőleg az idő is jó lesz,addigra jó pár tavirózsa kivirágzik már sok bimbó van,eddig 3 nyílott ki a gyönyörűségekből :) már ez is feldobja a tavat.Lassan alakul ahogyan az idő is talán.

Előzmény: Dogfüggő (84301)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.23 0 0 84301

Nektek is köszönöm!  :)

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.23 0 0 84300

Gratulációm! Tudtok élni és lazulni a természetben :)  szép!

Előzmény: Dogfüggő (84276)
SÁINÁMÓT Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84299

Csodálatos!

Előzmény: Dogfüggő (84276)
vénkecsi Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84298

Ezt én sem hagyhatom szó nélkül... csodás az a miliő amit létrehoztatok ott a tó körül. Természetes és ízléses.

 

Előzmény: Dogfüggő (84295)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84297

Nekunk meg a latvany... koszonom, hogy megosztottad velunk.

Előzmény: Dogfüggő (84295)
tucsok13 Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84296

Még mindig mesés!!! :)

Előzmény: Dogfüggő (84276)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84295

Mindenkinek köszönöm, nagyon jól esik ám ez a sok szép, amit mondtok :)

szabio Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84294

Bámulatos ,mint mindíg! :-)

Előzmény: Dogfüggő (84276)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84293

....es mind jol erzi magat, gyonyoruek!!!

Előzmény: Dekaaa71 (84292)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84292

Elkepeszto, mennyi fele noveny van ott nalatok. Minden kis szegletben no valami.
Percekig el lehet idozni egy-egy kepen!

Előzmény: Dogfüggő (84276)
robida Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84291

Na hát, nem véletlen:) Csodás. Mondjuk leutánozhatatlan, mert ehhez tehetség kell, de olyan jó látni, hogy létezik ilyen.

Előzmény: Dogfüggő (84276)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84290

Hát persze.

Előzmény: Dekaaa71 (84289)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84289

Gondolom a patak alatt is van tofolia...

Előzmény: Dogfüggő (84282)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84288

Az tuti, hogy a tóban még a lárvastádium elején megevődnek. Szúnyog ott szokott lenni, ahol hal nélküli pangó víz van: nyitott esővizes hordó, akármilyen kint hagyott edény, vödör, ami megtelt esővízzel.

Nem tudom, hány halunk van, szerintem 70 és 100 közt valahol.

Előzmény: Dekaaa71 (84287)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84287

A larvakat eszi meg?

 

Mennyi hal van a toban?

Előzmény: Dogfüggő (84286)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84286

Nincs. Azért tartunk aranyhalat, hogy ne is kelljen. Haszonállatok. :)

Előzmény: Rezsee (84285)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84285

Szúnyogháló azért gondolom van az ablakokon! :-)

Előzmény: Dogfüggő (84284)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84284

Köszi!  :)

Előzmény: Rezsee (84279)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84283

Köszönöm! :)

De még mennyire, hogy szoktam, muszáj, mert különben már a házban lennének.

Előzmény: csoer (84281)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84282

Olyan 7 X 3,5 m a tó, 1,40 mély. A sekély terület a széleken viszonylag keskeny (helyhiány miatt).

Két kis szűrőtó van igazából, itt az egyik látszik csak valamennyire az utolsó előtti képen. Ott egy kis csobogó

csobog bele egy kb. egy m3-es kis likba, ahonnan aztán egy néhány m-es pici patak szállítja vissza a vizet a tóba (az utolsó képen, a kép 

szélén a zöld dzsumbuj kis kék lobéliákkal a szélén, na az a patak). Ilyen csobogó+kispatak megoldásból van egy másik is,

csak az árnyékos, nehezen fényképezhető. Szóval inkább a patakok a szűrők, mint a tócsák; pár centi vastag kavicsréteg van bennük és

ménkű sok növény gyökere. Azok aztán szűrnek rendesen.

 

Előzmény: Dekaaa71 (84280)
csoer Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84281

Na ez tényleg természetes és nem a természet utánzata, gyönyörűen buja növényzet a vízben és a környékén is. Le a kalappal.

Egyre lennék kíváncsi, szoktad-e ritkítani a tó körüli növényzetet, vagy soha nem nyúlsz hozzá?

Előzmény: Dogfüggő (84276)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84280

Paradicsomi allapotok... :)

Lehet tudni a parametereit? Marmint, mekkora to, mekkora a szuro to, stb.

En nem is latom a szuro tavat kulon...

Előzmény: Dogfüggő (84276)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84279

Mondhattam volna azt is hogy: GYÖNYÖRŰŰŰŰŰŰ

Előzmény: Rezsee (84278)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84278

Igazodási pontnak elmegy! :-)))

Előzmény: Dogfüggő (84276)
puskásgéza Creative Commons License 2019.05.22 0 0 84277

várd meg amíg virágzik, akkor egyszerre kipusztul az egész :D

Előzmény: Ladybee (84264)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.21 0 0 84276

De jólesik ez, igazán köszönöm! :)

És itt van pár májusi tavas:

 

Előzmény: robida (84275)
robida Creative Commons License 2019.05.21 0 0 84275

Teljesen egyetértek...egyébként is te vagy a példaképem tóügyben:) Az én tavam kifejezetten sekély (a lusta fiúk miatt), a legmélyebb része 80 centi, huszonvalahány fátyolfarkú van benne, és még soha nem volt halpusztulás, pedig volt, hogy hetekig be volt fagyva a tó.

Előzmény: Dogfüggő (84274)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.21 0 1 84274

A jég alatt levés kevesebbet árt nekik, mint a jég feltörése a fejük fölött. 

Nekünk nincs semmi lékfenntartó izénk, be is szokott fagyni a tó rendesen, de elhullás nem volt még.

Az számít, hogy viszonylag tiszta legyen a víz a jég alatt, mert ha bomlásból gázok képződnek, és aztán azok

nem tudnak távozni, az tényleg baj.

Előzmény: Gáncsos Ildikó (84234)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.21 0 0 84273

Én is örülök  :)

Előzmény: SÁINÁMÓT (84232)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.21 0 0 84272

 A bágyatag halad lehetett álomkóros. Nem vicc, tényleg létezik ilyen, hogy halak álomkórja. Valami kis nyavalyás egysejtű okozza.

Az életerős halak túl szokták élni. Tavasszal, mikor amúgy is legyengülnek, gyakoribb a fertőzés. Nincs gyógyszere, úgy tudom.

A kocsonyás hámlás meg pontyherpesznek tűnik; azt vírus okozza, mindegy neki a só.

De a lényeg, hogy rendbejött.

Előzmény: Rezsee (84227)
Pichon Creative Commons License 2019.05.20 0 1 84271

6-Taliga föld szinte el is veszett, töltès körbe a kavics előtt. Jó ez az eső, sár haladni nem lehet. Hetek óta nem tudok követ hozni, pedig ingyen van csak össze kell szedni. Tavik jönnek.

csoer Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84270

Én nem tapasztaltam, de ezzel kapcsolatban említem a következőt.

Nem biztos, hogy tökéletesen véd a különböző halbetegségek ellen (sajnos sok fajta van), de talán csökken az esélye.

Én minden tavasszal használok megelőző jelleggel tófertőtlenítőt és paraziták elleni szert (Pld.: söl peridox tófertőtlenítő, JBL Medapond Plus paraziták elleni szert), ezen kívül télen kis mértékben tengeri sót is szórok a tóba.

Lehet nem sokat érnek, de engem megnyugtatnak. De bízom benne, hogy használ valamelyest.

Előzmény: Gáncsos Ildikó (84226)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84269

Az igazsághoz tartózik, hegy elég gyenge kis pumpa volt, télen meg is adta magát. Szereztem egy komolyabb két csöveset, ez biztos jobb lesz, főleg a hungarocellel.

Előzmény: Jahno (84268)
Jahno Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84268
Sokszor a csövet süti meg a nap, abban csapódik le a pára és fagy el. Aztán fagy be a lék is.
Előzmény: Rezsee (84255)
Jahno Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84267
Ja, volt róla szó sokszor.
Előzmény: Dekaaa71 (84259)
Pichon Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84266

Akkor semmi :) Kagylótutajt szeretnék még pedig bele! 

Előzmény: exage (84263)
SÁINÁMÓT Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84265

Nálam is 1,20 a legmélyebb rész.Aranyhalaim télen a középső részen szoktak "úszkálni".Mindig át teleltek. Koim még nem volt.Most 2 hete van.(picik) Remélem nem lesznek kényesek! 

 

 

Előzmény: Dezodoros Ede (84254)
Ladybee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84264

Bambuszért kár pénzt adni. Én most Glialkázom a tó körüli bambuszerdőt. Kiirthatatlannak tűnik.

Előzmény: exage (84263)
exage Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84263

Semmi érdemleges nem volt.  Pár tavirózsa mini két levéllel 2200-ért.  Bambusz 1500-ér és kész. 

Előzmény: Pichon (84246)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84262

Nekem most bejött a sózás a hasvízkóros(?) halnál, amúgy még soha nem tettem a vízbe!

Előzmény: pacsepa (84260)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84261

Nem én terveztem, a gyártónál kell reklamálni! :-))

Előzmény: pacsepa (84257)
pacsepa Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84260

Először a hagyma, utána a só...

 

Viccet félretéve, van olyan, az nem én vagyok. Jobbára csak akkor érdemes sózni, ha valami fertőzés ütötte fel a fejét. A vízinövények nem biztos, hogy annyira szeretik az állandó sós vizet.

Előzmény: Dekaaa71 (84259)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84259

Errol jut eszembe...
Tavat sozza itt valaki? Mi a konszenzus ebben a kerdesben?

Előzmény: pacsepa (84257)
Gáncsos Ildikó Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84258

De jó! Talán nálam is így lesz!

Előzmény: exage (84240)
pacsepa Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84257

A paprikát, sót, hagymát még ősszel tedd bele a tóba, ha ilyen kis teljesítménnyel fűtöd! :-)

Előzmény: Rezsee (84252)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84256

Oda rakod a levegőztető mellé a melegítő kütyüt, aztán együtt csak öröm és boldogság lesz a halaknak :D

Előzmény: Rezsee (84255)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84255

Valószínűleg nálam is marad a porlasztós verzió! Annyiból nehezebb a helyzetem, hogy a tó nem a kertben van, télen max.2-3 alkalommal járok kint és azokban a hosszú kemény fagyokban, mikor 25cm jég volt a tavon, bizony nem tudta nyitva tartani a léket tartósan!

Előzmény: Dezodoros Ede (84253)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84254

Koik hogyne. Nálam az augusztusban született papíron akváriumi osztott farkú aranyhalak is kivétel nélkül átteleltek minden  a tóban, aminek a legmélyebb pontja 120 cm,koik oda lehízódtak de talán csak február felé meg a márciusi télben :) ,aranyhalak kb 60 cm-en teleltek,le sem húzódtak az aljára.

Előzmény: SÁINÁMÓT (84251)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84253

Nálam a 40 cm-es kör alakú stirofoam lapban leengedett 3 w-os  óránként 150 l levegőt nyomó levegőztető állja a sarat, nem fagy be belül a kb 20 cm-es lyuk,és kívül a stirofoam körül is szokott lék lenni.28 koinál és 13 db aranyhalnál abszolút működik,Nem volt elhullás.Meg sem próbálkozok elektromos léktartóval.

Előzmény: Rezsee (84252)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84252

Ha már szóba került a teleltetés...

Nálam szerencsére egy sem pusztult el telente, még a 2-3 évvel ezelőtti kemény télen sem, mikor szinte minden második tulajnál volt elhullás. Viszont hétvégén találtam a bolhapiacon egy Ubbink márkájú TermoStar lékfenntartó készüléket. Vadi új, dobozában, kezelési utasítással stb. Kemény ezer Ft-ot adtam érte! :-))

Igazából egy dupla falú gyűrű alakú hungarocell, a tetején egy átlátszó műanyag fedéllel, alul meg 3 db kis porcelánlapra aplikált ellenállással, ami egy hálózati adapterre csatlakozik!

Leírásból csak annyi derül ki, hogy elvileg -20 fokig tartja a frontot! :-)

Azért maradtak bennem kétségek:

-- Számolás szerint olyan 8-9W teljesítményű lehet,  vajon mire elég?

-- Az ellenállás lapok és ráforrasztott vezetékek közvetlenül érintkeznek a vízzel! Nem tudom meddig tolerálná? :-(

-- A tetején lévő műanyag fedél, ha nem is hermetikusan, de jól lezárja az esetlegesen meglévő léket, tehát a gázok nem, vagy csak nehezen tudnának távozni!

Még arra gondoltam, ha az elektromos része beadja a kulcsot, akkor belelógatom a közepébe télen a porlasztót, talán tovább nyitva maradna a lék, mint simán!

Vélemény?

SÁINÁMÓT Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84251

Sajnálom...Nálam eddig csak aranyhalak voltak.(Nagyon sokan).Nem okozott gondot,ha egy időre befagyott.Párom idén  vett egy "kupac" mini koit. Remélem túlélik majd a telet.:) 

 

Előzmény: Gáncsos Ildikó (84234)
Pichon Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84250

Exagétől kaptam, kb 2 hete még annyi sincs, el ültettem és ezek szerint be fakadt :)  Már ilyen nagyként kaptam! 

Előzmény: Rezsee (84249)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84249

50cm akart lenni! :-(

Előzmény: Rezsee (84248)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84248

Ez idei? Nekem is van egy tő cserépben, de még csak 3-4 5c cm-es levél van a víz felett!

Előzmény: Pichon (84247)
Pichon Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84247

Az első békabuzogány termése :) 

Pichon Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84246

Ha sikerül venni valamit, kèpet àrat kèrnèk ès ha lesz valami majd benezek en is, csak a kule kavicsra gyujtok most.

Előzmény: exage (84245)
exage Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84245

Esetleg végleg eltűnnek, majd adok még. A rózsák leveleit elnézve, lesz bőven csigaszaporulat:))

Ma megyek Gyöngyösre OBI-ba. Talán vannak már vízi növények:)) Más nem, akváriumba teszem a salátát, még nem jön a jó idő. 

Előzmény: Pichon (84243)
exage Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84244

Elhalás az van nálam is tavasszal. Nagyobb hal végig úszik a növényes padkán, rendesen fel is zavarja az elhalt, lent lebegő algát.  Olyankor a szűrő is tele van vele. 

Mit szednek a halak, azt nem tudom, de nekem a szélein sorba állnak és cuppognak a fólián. Lehet nem az algát, de letakarítják rendesen. A lényeg, nem kell kínlódni a fonalassal. 

Előzmény: Rezsee (84242)
Pichon Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84243

Amit hoztam tőled csigákat, azóta csak egyszer láttam úgy eltűntek :) Most kicsit zavaros lett a víz az eső miatt, de majd tisztul ő szépen! 

Előzmény: exage (84241)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84242

Szerintem a halak nem eszik számottevően, inkább csak turkálnak közte, csigám meg nem igazán van! Nem! Nálam egyértelműen látszik, hogy elhalt!

Előzmény: exage (84241)
exage Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84241

Nálam is ez szokott lenni. Télen elég szépen volt fonalas. Mostanra, teljesen eltűnt, vagy is van egy nagyon sekély rész ott van nyomokban.  A halaknak mennyi köze van hozzá??? Mert a halak intenzíven csipkedik a tó szélét, növényes ládát, mindent.  Másik érdekesség, a csigák oda vannak érte. A szűrő tóban sok  a csiga és a fonalas még is terjed. 

Előzmény: Rezsee (84239)
exage Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84240

Hasonlót tapasztaltam már én is, volt egy halam, ami hetekig lebegett, mint aki már feladta.  Hálóval, kézzel kilehetett emelni.  Külsőre hibátlan volt, semmi jele betegségnek. Jó hónap múlva abba hagyta és azóta úgy viselkedik, mint a többi hal. 

Előzmény: Gáncsos Ildikó (84235)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84239

Fonalas alga fronton kinél mi a helyzet? Nálam érdekes módon inkább télen és kora tavasszal volt jellemző, mostanra meg mikor van fény, láthatóan elhalt, megbarnult az összes. Kis hálóval felkeverve a vizet a kavicsok felett le lehet halásznia a nagy részét. Nem ez az első év, hogy ezt tapasztalom, Mi ennek a magyarázata? Nem a fényben, meg a melegebb vízben kellene jobban nőnie? Persze nem bánom, csak nem értem...

Rezsee Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84238

A közönséges sárga virágúra gondoltam. De tulajdonképpen tényleg így is szép, beleillik a környezetbe! :-)

Előzmény: ZsuR (84236)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84237

:)) Koszonom - igy marad... nem tudom arrabb huzni a tavat a napfenyre.

Előzmény: Dogfüggő (84230)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.20 0 0 84236

Olyant meg nem talaltam.

Előzmény: Rezsee (84224)
Gáncsos Ildikó Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84235

De jó lenne, ha ő is így "elhagyná" ezt a szendergést. Sajnos nem vagyok optimista. Szerintem egyre lassúbb, és aluszékonyabb. Nem lehet, hogy nem azért nem eszik, mert "álmos", hanem azért ilyen gyönge, mert nem eszik?

Ráadásul, egy hete rendelt kis subunkinomon észrevettem, hogy nem tudja kinyitni a száját, így a haltápot sem tudja megenni. Nem is tudom, miből él! Tiszta horror! Úgy sajnálom szegényt!

Előzmény: Rezsee (84227)
Gáncsos Ildikó Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84234

Szeriintem attól, hogy ebben az enyhe télben egy rövid ideig befagyott a tavam, és mire észbekaptam, hogy a bubiztatót elfelejtettem bekapcsolni, addigra ősszefüggő jégréteg képződött rajta. Gyorsan törtem, kapcsoltam, de nem tudom, mennyi ideig voltak a jég alatt. eEgy koim elég sokáig (8-10 nap?) agonizált szegény. Talán ettől. Másra nem tudok gondolni.

Előzmény: SÁINÁMÓT (84233)
SÁINÁMÓT Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84233

Mitől pusztultak el télen a halaid? Lehet tudni?

Előzmény: Gáncsos Ildikó (84226)
SÁINÁMÓT Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84232

Gelynét sé! Örülök,hogy látlak! :D

 

Előzmény: Dogfüggő (84229)
SÁINÁMÓT Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84231

Ubbinkról kérdeztél.Ubbink Elimax szűrőnk,és szivattyúnk volt.14 évig bírta!!! :) 

 

Előzmény: Dekaaa71 (84177)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84230

Szerintem a tiédből egyáltalán nem is hiányzik. Gyönyörű, páfrányokkal szegélyezett erdei tavacska. Így tökéletes.

Előzmény: ZsuR (84223)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.19 0 1 84229

:) zstehel ik ,modut si men ... SÁINÁMÓT

Előzmény: SÁINÁMÓT (84228)
SÁINÁMÓT Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84228

Üdv kedves régiek,és újak! Rég jártam erre.Kénytelen voltam új névvel jönni.A régit már nem engedte a rendszer.   Újoncként jöttem,de sokan ismertek.Ha van kedvetek játszani,akkor tippeljetek.Kié a tó? 

 

Segítségül egy kép! (Veteránok hajráááá! :D ) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rezsee Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84227

Tavasszal volt egy hasonlóan viselkedő halam, jellemzően a sekély, növényes részben pihent, néha félig az oldalára fordulva. Könnyedén ki lehetett kis hálóval fogni, de igazából nem látszott rajta semmi!

Aztán magától elhagyta! :-)

Ezzel nem biztos, hogy összefügg, de elmondom, hátha valakinek segítség lesz egyszer: pár hete láttam egy másik halon, hogy egyre duzzadtabb a hasa, aztán láthatóan felborzolódtak a pikkelyei és kivéve láttam, hogy kocsonyás hámló foltok is voltak rajta. Eléggé hasvízkór gyanús volt, de ez egy hétvégi birtokon van, semmi szer nem volt nálam, találtam viszont egy majdnem egész zacskó tengeri sót! Kb. 1.5-2 hétig volt a beteg hal egy diszperzites vödörben, amibe gondolom formán tettem a sóból, a nagy részét meg beleszórtam a tóba. Rendbejött a hal, lement a puffadás, pikkelyei kisimultak, már csak halvány foltosság látszik rajta!

Előzmény: Gáncsos Ildikó (84226)
Gáncsos Ildikó Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84226

Sziasztok! 

Egy nagyon érdekes dolgot tapasztalok kb egy hete. Van egy két éve meglévő koim, kb. 20 cm. Társaival ellentétben a telet is túlélte, pedig többen elpusztúltak. Múlt hét szombaton, látom, oldalára dőlve fekszik a tó oldalában. Na gondoltam, ennek annyi. Amikor ki akartam venni a hálóval, magához tért, és fürgén elúszott. Azota figyelem, és le is van lassúlva, és időről időre "elalszik". Enni sem látom, olyan, mintha nem venné észre a kaját. Gondolom, előbb utóbb vagy végképp elalszik, vagy kihalásszák a cicák, mert már a víz felszínén lebegve is szokott aludni. Egy ilyen alfa állapotában kivettem, megnéztem, de nem láttam rajta semmi szokatlant. 

Tapasztalt már ilyet valaki köztetek?

ZsuR Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84225

Egy picike idonkent elojon, de el is mulik... sajnalom en is.  Szerettem mikor voltak.

Előzmény: Rezsee (84224)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84224

Kár...így is szép, de ,,elbírna" egy tövet! Esetleg valami kevésbé igényes fajta?

Előzmény: ZsuR (84223)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84223

Nalam nem maradtak meg a tavirozsak... nem kaptak eleg napot...

Előzmény: Rezsee (84222)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84222

Alakul az élővilág...lassan felérnek az első tavirózsa virágok! :-)

Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.19 0 0 84221

Jól teszed...nem oda való.Pláne csak egy föld lépcsőn körben terhelve a fóliát.Technikailag  is rossz elmélet.

 

 

 

Előzmény: Dekaaa71 (84219)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.18 0 0 84220

...a taj-idegen szokapcsolat peldajara... a tegla to-idegen.... :))

Előzmény: Dekaaa71 (84219)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.18 0 0 84219

Nyilvan, par sor teglanak nem kell koszoru, es az volt a terv, hogy nem fugazom, igy meg algasan is jol nezett volna ki. Azt olvastam, hogy a vizes ragasztokat hasznltak kerti tavakban. Azzal akartam rogziteni oket.

 

De mar elengedtem a teglat, (marmint a to belsejeben) mint dekoracios elemet.

Előzmény: Dezodoros Ede (84216)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84218

Ezzel a téglafallal kapcsolatban egy dologban volt konszenzus: hogy 3 hónap múlva úgysem fog látszani, hogy tégla! :-) Innentől nincs sok értelme ragozni! Szerintem...

Előzmény: pacsepa (84217)
pacsepa Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84217
Azert a jo minosegu kismeretu tomor tegla birja a vizet is. Szigetelesvedo falat szoktunk belole csinalni, pontosabban regebben csinaltunk talajviznyomasnak kitett pinceszigeteleseknel.
Ettol meg en sem hasznalnam, plane savalap nelkul.
Előzmény: Dezodoros Ede (84216)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84216

Te dolgod...de akkor miért kérsz tanácsot? :D Tedd azt.... Majd számold ki azt is hogy annyi sor(vizes) tégla mennyit nyom v a fóliádon  lefelé,vagy alapot is készítesz alá,meg a tetejére vasalt beton koszorút? :D :D :D A téglákat mivel szándékozod összeragasztani?Jó cementes malter szintén jót tesz a vízminőségnek :D

Előzmény: Dekaaa71 (84212)
exage Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84215

Nekem évek óta ilyen nyáron.

A nád, amit nem teszek bele. A többit bírja a fólia.

Na és semmiféle ültetőföld, csak kavics.

Előzmény: Dekaaa71 (84210)
76timi Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84214

A sás jó, nád nem ajánlott.


A fekete fólia a vastagon rátelepedett algától (nálunk szerencsére) barnás színű lett. Bármit teszel a vízbe, elszíneződik az algától. 


Nálam is teraszos megoldás van.
Nagy sziklák a terasz szélén, mögötte feltöltve alul kulékaviccsal, felül aprókaviccsal, a növények ebbe vannak belenyomkodva.
Szeptemberi telepítés az egész tó, ezért még nem tértek magukhoz a növények(nincs tápanyag)
Nálam külön szűrőtó van kb 2,5 m3. (kb.270x95x85cm) Innen folyik vissza a víz a nagy tóba.
Az egész tavat kizsaluztuk. Nem természetes, de majd szép lesz ha készen lesz valamikor :) A halak jól érzik magukat...

Csak érdekességképpen...május 5-én kaptam egy vad vízből fogott compót(kb 25centis példány).
Mindig azt hallottam, olvastam, hogy félénk, bújós, stb. Na ez a példány a többiekkel (aranyhalak, koik) együtt bandázik, nem bújik el. Kajaosztáskor ő is feljön a többiekkel, és várja a süllyedő falatokat. Nagyon cuki, imádom :)

Előzmény: Dekaaa71 (84209)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84213

...csak "informacio a toprengeshez" :))

 

https://www.pondtrademag.com/pond-construction-with-concrete/

 

Hogy a falnak ertelme es tartasa legyen - alap kell hozza.

Előzmény: Dekaaa71 (84206)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84212

Legalabb megedzodnek a halak! ;)

Előzmény: Dezodoros Ede (84211)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84211

Csak a talajpára és a 100% vízben lét között van egy kis különbség :D egy egész kicsi...de rakd bele nyugodtan a te dolgod...a téglaporral együtt egy kis mész is oldódik bele majd ... :D

Előzmény: Dekaaa71 (84198)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84210

Mármint, nem sas, hanem sás....

Előzmény: Dekaaa71 (84209)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84209

Meg egy-ket kerdes:
- A sas nem veszelyes a tofoliara nezve?

- A novenyeket csak foldlabdaval egyutt a kavicsba rakjatok?

Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84208

Nekem ilyesmik vannak, beváltak.

Előzmény: Dekaaa71 (84206)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84207

Nem tudom, a fokozatos alatt mit értesz; rézsűs ne legyen, mert idővel a tó aljára csúszik minden.

Teraszosan csináld, a vízszintes teraszok szélén pár nagyobb kővel, amik megfogják a teraszra szórt kisebb követ, kavicsot.

A teraszfalak nyugodtan lehetnek tök függőlegesek, azzal nem lesz baj.

Így már újonnan se látod a fóliát (vagy csak alig), pár hónap múlva meg aztán ha keresed, akkor se.

Kb. 1.20 alatt szerintem már mindegy a mélység.

A hínár miatt azért nem kell homok, mert a hínárfélék egyenesen a vízből szűrik ki a táplálékot a leveleikkel, ezért olyan jó víztisztítók.

Amelyiknek van gyökere, az is inkább csak kapaszkodásra használja, de elvan anélkül is.

Előzmény: Dekaaa71 (84201)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84206

Nem akartam teljes melysegig teglat, csak olyan 6-7 sort.... de rendben, elengedtem.
A szuroto szimpatikusabb, mint a hordo. Nem gond a kulonallo sem. Kicsi vizesessel.

Előzmény: Rezsee (84204)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84205

Még a körkörös szűrőtóhoz: nekem olyan félkörben van ültetési zóna, kb. 25cm vízzel. Lelátok a tó aljára, de ezen a sekély részen minden évben belepi a köveket a fonalas alga. Szerinted a Tiéd milyen lesz mondjuk 5cm vízzel?

Én a helyedben inkább egy különálló szűrőtóban (akár kész műanyag) vagy hordós szűrőben gondolkodnék!

Rezsee Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84204

Engedd el a téglát, hidd el jót akarunk! :-)

Pl. mitől állna meg közel 1.5m magasan egymásra rakva, ráadásul függőlegesen!!!

Próbáld ki szárazon felrakni és vedd hozzá, hogy a vízben annál csak ingatagabb lesz.

Aztán vagy szétmállik vagy nem!

Ha megborul, mit kezdesz vele???

És a lényeg: ne úgy képzeld el, mint egy ház lábazatát dísztéglával kirakva! Ha tiszta is lesz a víz és belelátsz, akkor sem fogod látni, mert pár hónap múlva belepi az alga és minden más, annak rendje-módja szerint!

Szerintem 1.5m-nél lejjebb felesleges menni, főleg egy ekkora tónál. Az enyém csak 90cm mély, köszönik szépen, jól elvannak, még a 25cm-es jég alatt is!

Előzmény: Dekaaa71 (84203)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84203

Rendben. Lenyugszok! :)

Előzmény: Jahno (84202)
Jahno Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84202

Mindenféle varázslat nélkül sem fogod látni a fóliát. Nézzél meg pár tavat, ha tudsz, szerintem túlaggódod az elméletet.

Előzmény: Dekaaa71 (84201)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84201

Jo sok hasznos dolgot irtal!
Asszem elkeszitem a kovetkezo tervet... :)
Vegul is a papir meg birja.

Szeretten volna eltuntetni a tofoliat, de azert durva koltsegekbe nem vernem magunkat emiatt.
Most hirtelen az jutoptt eszembe, hogy nagyjabol 40-50 cm-ig fokozatosan melyulve koveznek, aztan jonne a fuggoleges fal.

A szurotavat iszaptalanitasra hasznalni... Ez jol hangzik! Meg is konnyebb takaritani, mint a nagy tavat!

Meg egy kerdes: Van ertelme 1,5 m-nel melyebbre menni?

Előzmény: exage (84200)
exage Creative Commons License 2019.05.17 0 1 84200

"Az nem baj, ha szaporodik... konnyu irtani, viszont jo sok oxigent termel."

A hínárral csak óvatosan. Én, csak úgy maréknyit beledobtam nyár közepén. A következő nyáron annyi lett, hogy azért nem volt oxigén a halaknak.  Érzékenyebbek el is pusztultak. A többi meg reggelente erősen pipázott. Ahogy én tudom, nappal oxigént termel, éjszaka viszont kivon.

A téglát, semmi kép nem ajánlom.  Én, betonból csináltam 12x12x40-es, úgymond téglákat. A vízben csak jobban köt és 6 év alatt a vízből kilógó, befagyott betonnak sem lett semmi baja. Ezzel van kirakva a sekélyebb víz széle, bele kulékavics lazán közé a növények. Na és onnantól, hogy sok növény és egy nagyobb levegőztető folyamatosan meg, rendesen beállt a víz.  Sokszor látható az 1.6 méter mély tóban a százforintos méretű kavicsok. Van egy a tóhoz mérten kicsi szűrőtó is. Olyan 4 köbméter. Egy 20 centi vastagon kulékő, beledobálva növények, főleg tavi rózsa. Arra pontra lejt, ahol a víz távozik. Ott gyűlik össze az iszap. Évi kétszer, olyan 50-50 liternyi iszapot szedek ki arról a pontról. Tapasztalatom, max 4000-es szivattyú. Egy 10000-es szivattyúnál már nincs ideje kiülni a lebegő gazoknak. Na és a szkimmer is csodákra képes. 

Előzmény: Dekaaa71 (84187)
csoer Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84199

De amíg nincs víz és nincs víznyomás, még a fóliázás előtt és közben és a víz feltöltés előtt a legkritikusabb.

Ezen kívül a fólián kívüli földtömegnek is van nagy nyomása és ha megcsúszik, benyomhatja a fóliát. Úgymond hasat képez befelé. Ez az én tapasztalatom. Az sem mindegy, milyen a talaj szerkezete.

Előzmény: ZsuR (84188)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84198

Amugy meg, tavaly bontottuk a regi hazunkat. Az egyik szarnyanak volt alapja teglabol.
Tippre vagy 60 eves lehetett es meglepoen jo allapotban voltak azok a teglak, pedig ott is kaptak a nedvesseget rendesen. Ez a dolog meg mellette szol.

Előzmény: Dezodoros Ede (84196)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84197

En is ettol felek...

Előzmény: Dezodoros Ede (84196)
Dezodoros Ede Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84196

Téglát felejtsd el...egy dolog hogy próbaképpen beáztattad...mállani fog széjjel  a puhábbak hamar,a keményebbre égetettek késöbb...nem tartós (elmélet).

Előzmény: Dekaaa71 (84187)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84195

...hiszen a te tavad... te tudod.

Előzmény: Dekaaa71 (84192)
Jahno Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84194

Mindent benől a gaz. Nekem a simával volt ez. Külön tisztítósom nincs.

Előzmény: Dekaaa71 (84193)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84193

A tisztito tavat mondod, hogy benovi a gaz?

Előzmény: Jahno (84189)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.17 0 0 84192

Haat, erre fele homok van, szoval nem biznam a veletlenre.

Mi a megoldas amugy?

 

En azert raknek par sor teglat, mert latvanyos... Mar ha elegge tiszta a viz.

Jo lenne elerni azt a tisztasagot!

Előzmény: ZsuR (84191)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84191

Igen... errre van megoldas, de nem kell kifalazni a to belsejet.

 

Talan az is segit ha nem betonkoszoru tartja a to szelet... 

Előzmény: Jahno (84190)
Jahno Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84190

Ez ennél kicsit egzaktabb. Mert a súly ereje is kisebb, a teteje sokkal könnyebben fog borulni.

Előzmény: ZsuR (84188)
Jahno Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84189

Hínárt lesúlyozod és kész, nekem pár év alatt bő 20 centi iszap gyűlt össze így is. Azt sem értettem, hogy miből, de a tavirózsák gyökerei is mindent beszőttek. A köveket meg lehet túlgondolod. Benövi a gaz az egészet és kész.

Előzmény: Dekaaa71 (84187)
ZsuR Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84188

Csak egy tapasztalat - a viznyomas megtartja a falat...

Előzmény: csoer (84181)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84187

Koszonom a valaszokat!

Az tegla fal jo lenne, ha latszana... :)
Sok fele to letezik. Szerintem egy modern kulseju haz melle nem feltetlenul a kovel kirakott termeszetet idezo to illik... De ez mar boven izles kerdese! ;)
Ami viszont meg praktikus: Ha veletlen valkit bele esz a fene, akkor kicsivel konnyebb kimaszni, mint ha csak csuszos tofolia lenne a szelen.

Homokot azert gondoltam, mert hinart szeretnek a fenekre. Jo sokat...
Az nem baj, ha szaporodik... konnyu irtani, viszont jo sok oxigent termel.

Levegoztetot is alltalaban minden toval foglalkozo oldal javasolja. Vegul is, nem egy nagy osszeg... De lehet tenyleg eleg logatni valamelyik falra.

A szurotavat viszont ugy javasoltak, hogy a kavics eppen lepje el a vizet... Gondolom ezert. Rezse: Ezt jo, hogy mondtad! Viszont a to resze lenne, szoval szerintem hiaba a viz forgatas, ott tul sok oxigen nem kerul bele.

 

 

 

 

Előzmény: Rezsee (84186)
Rezsee Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84186

Hááát...ezt jól megbonyolítottad! Szerintem...

Kicsi hely, függőleges fal, eddig ok. Ha viszonylag stabil falat lehet ásni, akkor a víznyomás megtartja, max. a pereménél lehet gond, főleg ha járkáltok rajta!

A téglát én sem értem! Mi célt szolgálna? Ha nem látszik, akkor minek? Ha meg látszik, akkor nekem elég fura lenne, nekem ilyen helyen minden szögletes forma idegennek hat, de ez csak egy vélemény!

Azt is vedd figyelembe (nagyjából kiszoroztam) hogy ez a fal kisméretű téglával (12cm) számolva is kb. 1m3 minusz a vízmennyiségedből!

Homok szerintem is felesleges. Növényeket célszerűbb edénybe ültetve beletenni, könnyebb kordában tartani, kivenni stb. Iszap meg lesz benne anélkül is, több is mint szeretnéd!

Szűrőtó: azért arra készülj fel, hogy abban a sekély, felmelegedő részben burjánzani fog az alga, ami nem lesz egy épületes látvány a tó körül, és tisztítani sem lesz egy egyszerű feladat!

Gépészet: ha lesz vízforgatás, akkor levegőztető felesleges, esetleg nagyon forró nyári napokon vagy ha a tó méretéhez képest nagyon sok hal lenne benne, de az egyébként sem szerencsés! Télen célszerű használni, kb. 2/3 mélységig belógatva. Amíg nincs folyamatos, kemény mínusz, addig nyitva tartja a léket, ami fontos a keletkező mérges gázok miatt!

Még valami: a törpeharcsa kiirthatatlan, ha később úgy gondolnátok, hogy szegény ne legyen egyedül...:-)

 

 

Előzmény: Dekaaa71 (84177)
pacsepa Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84185

A kagyló lárvája a halakon élősködik és ha kicsi a tó (5m3) nem nagy, akkor ez nem szerencsés.

Előzmény: Dekaaa71 (84180)
Jahno Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84184
A homok teljesen felesleges. Meg ez a téglás kirakas is. Levegőztetőnek sem kell fal, hanem belógatod 50-80 centire és kész.

Ubbink jó cuccokat csinál, a bogarakat általában más fajta világítás vonzza oda.

Szivattyúnak is lesz leírása, nem kell túl mélyre, akkor csak a hatásfok csökken.
Előzmény: Dekaaa71 (84177)
Pichon Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84183

 Exage ez normális ? Sárgulni kezdtek :( 

Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84182

Beton peremeket gondoltam neki... Ezt nem irtam bele.

Előzmény: csoer (84181)
csoer Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84181

Érdekes lehet a függőleges fal. Mi tartja meg, hogy ne omoljon be?

Ha csak nem teljesen agyagból van, de ilyen szerintem nem létezik.

Egy féleképen lehet szerintem csak csinálni, támfalat kell építeni és azt lehet majd fóliázni.

Előzmény: Dekaaa71 (84177)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84180

Mi volt az az erv?

Előzmény: pacsepa (84179)
pacsepa Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84179

Engem a tavikagylóról lebeszéltek és megszívlelendő érveléssel!

Amúgy nem kell nagy méret, de minél kisebb, annál veszélyesebb jószág a többi lakóra nézve.

Előzmény: Dekaaa71 (84178)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84178

Meg egy kerdes:
- Egy ekkora to elegendo eletter lehet egy tavi kagylonak?

Előzmény: Dekaaa71 (84177)
Dekaaa71 Creative Commons License 2019.05.16 0 0 84177

Én is tervezgetem már egy ideje a tavat a kertünkbe. 

Mivel viszonylag kicsi a kertünk, ezért csak függőleges falú tó jöhet szóba. Olyan 5 m3 körülit szeretnék: 2m x 1.6m, és 1.5 m mély lenne. Ez köre szeretnék egy szürőtavat is, 30cm mély kavics ággyal, ami egybe lenne a tóval. Ez macska távtatóként is funkcionálna. A két rész találkozásához nagyobb köveket tennék. A tó fenekére marozsi homokot gondoltam 20 cm mélységben.


Mivel mifelénk sziklák nincsenek, csak a bontás téglák állnak hegyekben az  udvaron, ezert valami téglás dizájnban gondolkozok. Frankó lenne, ha a tó belső fala is tégla lenne, természetesen mögötte tófóliával. Mivel a tégla nem birja a fagyot, ezért a felszin alatt 30-40 cm-el vége lenne a falnak. Onnantól nagyobb kövek, kavicsok, stb.


Gépészet:
Levegőztetőt, keringető szivattyút, vizalatti világitást szeretnék. Az Ubbink termékeit nézegettem.
Mivel a levegőztetőt nem javasolják 1m-nél mélyebbre, ezért egy kis falat csinálnék a fenékre (szinten téglából), ami tartaná a levegőztető köveket.


Szűrőtó:
Úgy képzelem, a kosyos viz hogy valami cső szerű dologban, aminek lukacsos a fala (még nem tudom mi lesz az pontosan) áramolna a tó pereménél a mélyben. Gondolom igy eljutna a tápanyag mindenhova.


Kérdések:
- Elsőre értelmesnek tűnik egy ilyesmi terv?
- A tófólia elviseli a téglak súlyát. Gondolom a kövek se könnyebbek, és ez legalább viszonylag egyenes/sima felületű.
- A téglák birják majd a folyamatos vizet? Csináltam próba áztatást. Volt olyan fajta, ami jónak tűnt.
- Ha a levegoztető megy , akkor nem fagy be a tó?
- A szivattyú szivó fejet milyen mélyre tegyem?
- Halakat lehet valahogy fertőtleniteni? Van egy tulélő törpe harcsánk szabad vizből. Egy hordóban lakik most. Ha kibirja addig...
- Növényeket szabadból mennyire szabad? Sást szeretnék egyenlőre, a többi meg majd kiforrja magát. Természetesen nem egy elsőre is kétséges csatorna mellől vinném. Vannak mezők, ahol szabadon nő a sás.
- A világitás mennyire zavarja a halakat? Úgy hallottam, hogy a fény oda csalja a szúnyogokat, meg mindenféle egyéb rovart is, amit a halak megesznek. Meg, marha jól is néz ki egy alulról vilagított medence is..
- Az Ubbink mennyire megbízható márka?

Így hirtelen ennyi lenne...
Nos? Vélemény?

Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.15 0 0 84176

... ja, és ott a gém körüli látvány se akármi, hm.

Előzmény: sirrra (84167)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.15 0 0 84175

"Sajnos még nem tudom kiszedni a fóliát, mert tele van ebihallal, és megvárom amíg elmennek, nem akarom lapátra tenni őket" - De jó ilyet olvasni! Egész felvidultam tőle, komolyan

Előzmény: tavasd (84150)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.15 0 0 84174

Na, el is pirultam térdig (és fejtetőnél kezdtem)  :).

Köszönöm! És majd nézd meg egyszer, ha erre jársz, hogy mennyit fejlődött azóta.

Előzmény: tucsok13 (84156)
Dogfüggő Creative Commons License 2019.05.15 0 0 84173

Nini, a Sirrra! :)

Szép az új állatkád is!

Előzmény: sirrra (84167)
sirrra Creative Commons License 2019.05.15 0 0 84172

Huhh, ennyire azért nem visel meg :D 

Teknőseimet hálóztam, halak meg már elfogytak, siklóimat sem látom :D 

Fóliával meg majd lesz valami. Ez ilyen. Aki tavazik az tudja :D :D 

Amúgy nagyon szép kis dög.

 

Előzmény: Pichon (84168)
exage Creative Commons License 2019.05.15 0 0 84171

Ne panaszkodjál az esőre, nekem ma is kellett locsolni. 

Előzmény: Pichon (84169)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!