Egy olyan fórumot szeretnék elindítani, ahol a résztvevők önzetlenül és mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, szívesen ajándékozzák el ismerősöknek, közterületre, vagy esetleg teljesen ismeretlen személyeknek is olyan fájukat, bokrukat, virágukat és egyéb növényüket, amelyekre már nincs szükségük. Válhatnak növényeink otthon feleslegessé, megnőhetnek akkorára, hogy már nem tudjuk őket hol tartani, lehet, hogy több van már belőlük a kelleténél, vagy esetleg (mint nálam is), a növények szaporítása közben sokkal több kis magonc, vagy csemete nőtt, mint amennyi a kertünkben elfér.
Szóval szerezzünk örömet másoknak feleslegessé vált növényeinkkel, tegyük szebbé környezetünket, parkjainkat saját nevelésű fáinkkal!
Ha valakinek vannak felesleges medvehagymái vagy ismer jó lelőhelyet és tudna küldeni nekem valamennyit, azt nagyon szépen megköszönném. A postaköltéget természetesen állom, de szívesen küldök valamilyen cserét is.
Vízben. A kicsi fehér dudorokból ha nem piszkálod, hamarosan gyökér lesz. Akkor szépen elültetem. Hajlamos a penészedésre, mindíg van 1-1 db. ami nem marad meg, ezért több ágat kell beáztatni.
A tavaly nyáron homokba rétegezve elültetett és a pincében tartott többszáz kajszimagom kezd életre kelni. Egy része már kihajtott vagy kicsírázott. Ma kiültettem kb. 300 darabot belőlük és még ugyanannyi van. Alanynak szeretném majd felhasználni őket. Ha valakinek szüksége lenne csírázot magra vagy kis kajszi magoncra, tudok adni.
TOVÁBBRA IS SZÍVESEN KÜLDÖK MINDEN ÉRDEKLŐDŐNEK MEGCÍMZETT ÉS FELBÉLYEGZETT, SZABVÁNY MÉRETŰ VÁLASZBORÍTÉKÉRT EGY-KÉT CSIPETNYI CSÁSZÁRFA (PAULOWNIA TOMENTOSA) MAGOT.
A fügét hogy tudod hajtatni? Én próbáltam már virágföldben és neylonzacskóban is, de kevés sikerrel. A neylon alatt 5-ből egy hozott kis levelet, de gyökeret eddig még egyik sem. Kis fehér dudorok pedig vannak.
Akitől kaptam, szintén így szokta. 1 hét alatt gyökeret eresztett. Pont úgy mint a füge. Előbb sok kis fehér dudor a szárán, aztán ezekből gyökerek.
Ezen felbuzdultam, a sajátomat is visszavágtam. Már olyan vastag szára van, hogy küzdenem kellett vele rendesen. 1 hét alatt azok is kigyökereztek.
Ősszel ugyanezzel a módszerrel megrohadt. Tehát az évszak sem mindegy. Tudják ezek a gazok mikor kell életre kelni.
Fügét is tudok hajtatni, nemsokára őket is visszavágom.
Levelet hozott a fekete berkenyém. Idén ő lett a befutó. Tavasz van, mert a békáim is nagy csobbanással menekülnek, amikor kimegyek.
Elszórtam a tőled kapott magokat is palántaföldbe egy ládába, hogy ne kallódjon el. A ricimusmagokat is elültettem ma a kerítés mellé. Még egy vödörnyi magom van, amit el kellene ültetnem, csak legyen aki helyet csinál nekik.
Visszavágtam a daturát, és vízbe tettem. Kb. egy hete. Már gyökeres. Kaptam is hajtásokat, ők is kigyökereztek. Egyet megpróbáltam hormonporral földbe szúrni, az nekem elszáradt.
Viszont ha valaki a közelben igényt tart rá, és eljön érte, adok szívesen. Ezt tényleg nem postázom. Szinét még nem láttam, november végén lett volna kedve virágozni, de jöttek a fagyok, be kellett hoznom.
Felszeleteltem a lila golgotát is, remélem kigyökerezik pár darab hajtás.
Igen, édesburgonya néven fut nálunk. Jelzem nem sok köze van a krumplihoz, max. annyi, hogy helyette fogyaszthatjuk. Alábbi linken a tudnivalók. A TV gasztroangyal c. műsorában figyeltem fel rá. Egy ember elkezdte, ma már egy egész falu él belőle. Mindenképp meg szeretném próbálni. Múltkor valaki itt kereste, és egy hete a tescoban láttam. Gondoltam szólok. Két gumót elültettem idebent edénybe, remélem májusig lesz belőle palánta. Vigyázat, ez nem krumpli, semennyire nem fagyálló!