Szociopatákkal való bármilyen kapcsolat, legyen az szomszéd, főnök, munkatárs vagy akár családtag. Hogyan alkalmazkodjunk hozzájuk. Hova soroljuk őket ha a társadalomban egyre több van?
Meddig toleráljuk a betegségeiket főleg válságos időkben? Meddig terheljék az empatikus érzelmű embereket?
Ez egy fertőzés, ami gyógyítható vagy esetleg felvehetjük velük valahogy a harcot? Mit tegyünk?
De ez témába vág gyurcsány szerintem is pszichopata. A pszichopata személyiségzavar nem abban nyílvánul meg hogy az illető lánfűrésszel felaprítja élvezettel az embertársait. Egyébként sztem a társadalmi rangléta tetején relatíve túl vannak reprezenálva a pszichopata emberek.
Őszintén szólva, először gyurcsány ugrott be, amikor olvastam.
Elgondolkodtam azon, hogy ha valaki élvezettel öl meg valakit, vagy élvezettel lop, csal, hazudik, az mennyire pszichopata. Mert ha már élvezi is, akkor nyilván érzi, mit érezhet a másik, hogy fél vagy gyűlöli, tehát érzelmei vannak, konkrétan a kárörvendés, hogy hatalom van a kezében, hogy becsaphat másokat. De a pszichopata pusztán a létért küzd, hogy neki minél több jusson, és még a kárörvendésre sincs képessége. Mint egy szúnyog, például. Tehát az hiányzik belőlük, ami emberré teszi az embert.
Olvasta valaki a "Kímélet nélkül"-t(Robert D. Hare)? Szerintem érdemes. Már csak azért is, hogy meg tudjuk különböztetni a "sima" gonoszságot a szociopátiától.
Amúgy tényleg az tűnik a legjobb megoldásnak, ha elkerüljük őket.
Nem hinném, hogy egy óra alatt biztosan meg lehetne állapítani, pszichopata-e valaki. Elvileg nagyon jól színészkednek, nagyon jól tudják, milyen érzelmekre, szavakra hogyan kell reagálni, de csak úgy, mint egy diák, aki bemagolja, de nem érti, amit tanul.
Nekem anyám mindig azt mondta,hogy ne hagyd magad fiam,de ne kezd soha a balhét.Aztán végigvertem az összes ovistársamat,mert elvették a negrómat.Azután nem volt agresszív egyik sem.Utána az iskolában kezdődött előlről.Ott is végigvertem mindenkit.
Számomra is ez az egyik legfontosabb kérdés. Szerencsére inkább csak elméleti :-)) Mi a helyes reagálás az erőszakra? Kezdve ott, hogy mit mondjak a gyereknek, ha panaszkodik egy agresszív ovis társára?
Nem célom kirekeszteni senkit sem, de vannak olyan pozíciók ahova gátlástalan embert nem ültetnék. A jó érzésű ember a haszna miatt nem támad és nem bánt senkit. Viszont vannak olyan helyzetek amire képtelen vagyok választ találni, mégpedig a gátlástalan emberrel szembe használjuk e a saját fegyverét, vagy szenvedjünk és maradjunk azok akik mindig is voltunk?
Hogy ezt a barátsággal végződő történetedet hol adtad elő első ízben, arról nyilván fogalmam sincs, s nincs is kedvem utánanézni.
Másik: az újrakezdésedhez sok erőt kívánok!
Ezek után térjünk a tárgyra: engem nem mart meg senki, az "emberekben való hit" kérdése pedig nálam nem merül ki a jószándékban, vagy segítésben, ami persze fontos, de nem tudom, hogy melyik egyszeri segítségemre gondolhatsz; soha, sehol nem írtam ilyesfajta sztorikat magamról, személyesen pedig tudtommal nem ismerjük egymást. No, szóval, a lényeg, hogy ezt a részét egyáltalán nem értem.
Veled ellentétben azonban én már valóban nem hiszek az emberekben, de legalábbis minden emberben biztosan nem. Ez persze nagyon szomorú, s talán mégszomorúbb, hogy ehhez még nem is mart belém soha senki. Még átvitt értelemben sem. Az emberek többsége ennél sokkal kifinomultabb gonoszságokról tesz tanúbizonyságot, s nem csupán egy-egy konkrét esetben, hanem gyakorlatilag folyamatosan, nap mint nap. Hogy mit értek ez alatt, azt felesleges volna ide begépelni, inkább könyvet lehetne erről kiadni, ha volnának ilyen ambícióim. Úgyhogy ide csak egy példa: rendkívül sok embert látok a környezetemben, akiknek már nagyon kevés örömük van, de ez a kevéske általában az embertársaik kárának az öröme. Nemegyszer láttam pl. olyan jelenetet, hogy egy depressziós kinézetű ember arcára újra élet költözött néhány pillanatra - mert látott valakit megbotlani. Roppant egyszerű pálda, de legalább világos. Itt tartunk ma. Már ennyi kis szerencsétlenség is, ami mással történik, elég valakinek, hogy picit javuljon a közérzete. Tudod, ehhez hasonló példákat a végtelenségig lehetne sorolni, de szerintem ez az egy is elég ahhoz, hogy láthassuk: nagyon mélyen vagyunk.
Amit írtam az egy régi történet és mai napig tartó barátság lett belőle. Kedves barátom, hidd el a folyamatosan jön nekem is a baj. Beázás, lopások, rongálások, betegségek, stb. Január óta minden napra jut valami. Minden hónapban "0"-ról kezdeni valamit amit már egyszer megcsináltam, felépítettem a saját kezeimmel. Ráadásul akiknek segítettem, nem tudják viszonozni, de nem is fogom rájuk olvasni. Az emberekbe vetett hitem nem veszett el, csak vannak túl problémás esetek (hatalommal a kezükben). Annyira nem kutyaszaros az az utca, ráadásul mostanában minden héten esik az eső és tisztára mossa. Te csak azért mész el mellette mert egyszer segítettél és cserébe jól megmart. Ez nem a te hibád, de a te büszkeséged, hogy képes voltál rá segíteni valakin.
Akkor csak az újbarátok kedvéért még egyszer elmondanám! A járda szélén ül egy 16 éves lány és zokog. Legtöbbje el megy mellette miközben az jár a fejükben: ("Ennek meg mi baja?!") Van egy bizonyos embertípus aki oda megy hozzá leguggol hozzá és megkérdi jól van e, esetleg segíthet e valamiben. Nos mivel az ilyen típusú embereket lehet a legjobban kiszipolyozni, kihasználni tönkretenni szükségük lenne bizonyos tanácsra, hogyan védjék meg magukat, mert sajnos ők fontos emberek és kihalóban vannak! Az ő érdekükben alakult ez a topik.
Jogi lehetőség nyilván csak akkor van, ha valamilyen bűncselekményt követnek el. Ha "csak" hazudoznak, gátlástalanok, akkor csak menekülni lehet előlük.
Kell egy kis idő sajnos, hogy az ember biztos legyen benne. Viszont egy kis rutin és a fontos jelek figyelésével egy órán belül már tudjuk kivel is hozott össze a sors. Talán már vagyok annyira fejlett, hogy meg tudjam állapítani, de a legfőbb gond még mindig az, hogyan védjem ki. Milyen eszközökkel? Talán az ő fegyverükkel? Vagy van valami mélyebb komolyabb elv az ilyenekre?
A topik címe nem az (hogyan bántsuk, szekáljuk a szociopatákat). Hanem az "Hogyan védjem ki?" Vagyis mit tegyünk, hogy senkinek se legyen belőle problémája. Nem bántani akarom őket, hanem kivédeni, esetleg megúszni. Nem tartom őket okos embernek, mert az okosság is relatív. Viszont azt látom mikor és hogyan hibáznak. Mivel ők gyakran visszaélnek egy empatikus érzelmű ember hibájával, nem is tudom, hogy erre egy empatikus ember reagáljon-e?
Ha valaki utálja az embereket az nem szociopata, csak valami miatt nagyot csalódhatott több emberben, lehet más vagy akár a saját hibáján. A szociopata nem utálja az embert, mivel szeretni se tudja mert a két tulajdonság nincs meg a másik nélkül. Nekik eszköz mindenki, vagyis akik megalázzák azokkal bármikor megegyezik bármikor bármiben.
Én arra szeretnék egyszerű jó dolgokat megtudni, kitalálni ha egy ilyen jellem kerül a környezetébe, meddig lehet elmenni vele szemben. Hogyan lehet megvonni tőlük a döntés jogot és milyen alapon.
A dolog másik oldala pedig, hogy amennyiben érdekel valamilyen terület (jelen esetben a pszichológia), az számomra nem csak annyit jelent, hogy tudományos publikációkat böngészek. Ez is fontos, de csak az egyik része az érdeklődésnek. A másik (s talán ez a fontosabb), hogy az életben figyelem meg az embereket, köztük magamat is, s ez alapján alkotok véleményt. Ezért nem gondolom pl. hogy léteznek szociopaták, vagy pszichopaták. Legfeljebb olyan emberek léteznek, akikről eszünkbe juthatnak azok az elméletek, amelyeket a pszichológia megalkotott a személyiségzavarok ezen típusairól. Ettől még az illető emberek jóval összetettebbek, s ezernyi jó tulajdonsággal is rendelkezhetnek. Ezért ítélem el továbbra is, hogy bárkit kikiáltsunk pl. pszichopatának, s innentől kezdve értéktelenebb embernek tartsuk. Ennek a gondolatomnak az alátámasztására pl. semmilyen tudományos véleményt nem akarok keresni sem neked, sem bárki más számára.
Miért kell neked minden gondolat igazolásához egy másik vélemény idézése?
Engem az nem zavar, hogy te magadtól nem szoktál gondolkodni, s csak azt fogadod el, amit "hozzáértő emberek" írtak le. Nem mondtam, hogy ez soha nem lehet helyes, de én jobban szeretem végiggondolni, amit olvasok, majd ezután kialakítom a saját véleményemet. Ez utóbbiak alátámasztására pedig már nem szoktam keresgélni "hivatalos" bizonyítékokat. Az sem zavar, ha nem fogadod el az én saját gondolataimat anélkül, hogy ne volna meg már valahol máshol is. Sajnálom, nem tudok, de nem is akarok az én véleményemhez hasonlót keresni neked, csak azért, hogy elhidd nekem. Akkor inkább ne hidd el. Jogod van hozzá.
Hogy jobban megértsd, mire gondolok, vegyünk egy példát!
Tegyük fel, kiderül rólad, hogy pszichopatákra jellemző viselkedésformákat kezdesz produkálni.
Tegyük fel, hogy ez a "Szeretném tudni" nevű illető ismer téged. Miután észreveszi rajtad, hogy "nem vagy teljesen rendben", rögtön azon kezd el agyalni, hogy hogyan védekezhet ellened, hogyan kerülhet el, mint egy leprást, és az internetes fórumokon is megkér másokat, hogy segítsenek neki ebben, adjanak neki tanácsokat, mit tegyen?
Nos, ez mennyire esne neked jól, amennyiben valóság lenne?
Az úgynevezett "forrásaid" közzététele pedig egyszerűen szánalmas.
Te komolyan azt gondolod, hogy csak neked van Google-d?
Tényleg nem értem, hogy ennek mi értelme volt: belinkeled ide azt, amit bárki másodpercek alatt is magától meg tud keresni (amennyiben érdekli, vagy még nem ismeri a témát).
