Neked nem a műfajjal van gondod? Egyébként nem ez az első, hogy rockzenész állami kitüntetésben réstesül. Néhány éve a komplett Illés kapta meg a Kossuth díjat, de kitüntették Charliet, Hobot, Demjén Rózsit, vagy Menyhárt Jenőt is. Véleményem szerint a rockzene éppen úgy művészet, mint a színészet vagy a festészet.
Helyesbítenék: Koncz Zsuzsa magyar rockzene egyik legfontosabb énekesnője sok értékes lemezzel a háta mögött, zenileg, szövegileg. A rock alapvetően a egy progresszív műfaj, aminek üzenete, értéke van. Ez nem azonos a tánczenével.
Hát nem is tudom...valahogy az az érzésem, hogy KZS nem Edit Piaf. Nagyon kis köben mozognak ezek a kis énekesek a Világpiacon. Mindig azt hittem, hogy egy dijért valami nagyot kell tenni. Nagy szegénységi bizonyítvány, hogy ha egy tácdalénekes elég ideig él akkor kijár neki egy Kossuth Dij.
De egye fene, mert ott van az a ripacs Sas. Gyalázat
Aztán két külön oldalra kerültek, ha lehet ezt így mondani. Feró egy időben elég nyíltan felvállalta a jobboldalt, sőt, azon túlra is kacsintott, néhány éve kiszállt a politikából. Elmondása szerint elege lett. Hobot ugyan láttam Chartás rendezvényeken, de ő egyébként nem kötelezte el magát sehova. Ha az új lemezét meghallgatod (Senkifalva), hát ott elég kemény ítéletet mond a politikáról - oldalfüggetlenül. Szerintem ő ma is az egyik leghitelesebb rockzenész.
.....márpedig az élete nagyon elszart lehet, fogadjunk ,hogy egy 160 centis 33 -as testömegindexű 92-es iq-s 10 centis farkú impotens kopasz balkezes szemüveges dadogós púpos skizoid alkatú kis pöcs
Szörényi és Bródy biztos hogy a két ellentétes oldal, és nincsenek is jóban éppen emiatt. A Hobót nme tudom hol van, de 1980(?) ban még együtt léptek fel a Feróval mint fekete bárányok. Bár elöbbiből ez 1989 után semmit nem jelentett.
Elhibázott dolognak tartom, hogy a zenészt is úgy mérik, hogy balos vagy jobbos. Jó zenész van, vagy rossz zenész. Koncz Zsuzsa az előbbi, megérdemelte a díjat, noha én nem vagyok olyan nagy rajongója. De az biztos, hogy ő már letett az asztalra.
Nekem egyformán nagy kedvenc Hobo vagy Nagy Feró, pedig állítólag két külön oldalhoz tartoznak. Na és, - ezt kapjátok ki - teljesen jó viszonyban vannak egymással.
Mellesleg egyetértek. Ezek az emberek tehetseguk, vagy tehetsegtelenseguk folytan privilegizaltak, túlfizetettek... Minden adomanyozott dij arra jó, hogy tudassa a polgarral, hogu masodranu. VIP a VIP-nak. El nem fogadni mindenkinek joga van, de...
Az baj! Az önbecsülés nagyon fontos, s egy topicbeírás nem ingathatja meg! De nagyon sokan vagyunk úgy (talán én magam is), hogy túlzott jelentőséget tuljadonítunk magunknak, s búsongunk, hogy a világ nem borul térdre nagyságunk vagy kisszerűségünk előtt.
"Egyébiránt egy énekes esetében nem árt, ha tisztán énekel"
Persze.
De, hogy egy #&@#& leszóljon valakit, aki 60 év fölött is meg tölti az Arénát, akin nemzedékek nőttek fel, akin nem csámcsog a bulvársajtó, szóval akiből csak nagyon kevés van ebben a szerencsétlen országban, az vérlázító.
En Konczot hamisan enekelni nem hallottam,bizonyara nem voltam ott a varban amikor hamisan enekelt,de zalatnait bizony hallottam hamisan enekelni es a`nemzet csotanyat is.
mellesleg a hatvanas evek vegen amikor bejottek a jobb szerelesek es nem volt meg a labunk elott hangfal amin hallottuk a sajat hangunkat hat az egy kinszenvedes volt az elejen.A hatam mogott orditott a gitar ,bass, zongora orgona,dob es az enekhangfalak kinn voltak a szinpad ket oldalan elottunk, es a sajat hangunkbol semmit nem hallottunk.
Sokszor amikor enekeltem es nem kellett a hangszeren hozza jatszani,befogtam a fulem.,hogy legalabb a belso hallassal halljam mit is eneklek.Persze aztan meg lehetett szokni,de ez volt az az idoszak ,hogy jaszottunk a szinpadon de mi akik jaszottuk nem elveztuk ,mert nem is hallottuk igazaban ahogy lenn a parketten szolt.