Budapest, 2009. április 16. – A gazdasági válság a magyar söripart is elérte 2008-ban: a sörgyárak teljes értékesítése 7%-kal csökkent a 2007-es évi értékesítéshez képest – mutatott rá a Magyar Sörgyártók Szövetsége a mai sajtótájékoztató keretében. A csökkenő értékesítés mellett is összesen 3,3 milliárd forinttal többet költöttek a sörgyárak az alapanyagok és az energia beszerzésére. A csökkenő kereslet révén az iparág 5 milliárd forinttal kevesebb adót fizetett a múlt évben. Az iparág nemcsak a fő márkák piacát tartotta meg, de tovább folytatja társadalmi felelősség vállalás programjait, hosszú távon is elkötelezett a magyar piac mellett.
A magyar sörgyárak teljes értékesítése 2008-ban 7 százalékkal, 7181 ezer hektoliterre csökkent az előző évi értékesítéshez képest. A képet némileg árnyalja, hogy a hazai eladások 10 %-os csökkenése mellett az export 73%-al nőtt, ám az export kis volument reprezentál. A fogyasztás jobban csökken a vendéglátásban, mint az otthoni fogyasztásban. A belföldi forgalom visszaesése jobban érintette a dobozos csomagolású söröket, mint az üveges söröket; a PET palackos sörök forgalmazása megjelent már ugyan, de még nem jelentős.
A sörgyárak elsősorban a középkategóriás márkák megtartására koncentráltak (az összes értékesítés 55%-a), és a prémium szegmensbe tartozó sörök is relatíve jobban teljesítettek. A kereslet visszaesésének vesztesei a gazdaságos sörök (az értékesítések 17%-a, az előző évhez képest 4%-os csökkenés). Az alkoholmentes sörök is megérezték a fogyasztás csökkenését, a piaci feltételek között a marketing akciók sem hoztak áttörést.
Nem könnyítette meg a söripar helyzetét az sem, hogy 2008-ban tovább növekedtek a beszerzési árak. Az iparág a csökkenő termelés ellenére is 3,3 milliárd forinttal többet költött az alapanyagok, segédanyagok és energiahordozók beszerzésére.
Romlott a söripar adófizetési képessége is: 2008-ban 57,4 milliárd Ft-tal járult hozzá az iparág az állami költségvetéshez. A 2007-hez képest kb. 5 milliárd Ft-tal kevesebb adófizetés legnagyobb elmaradása a kevesebb jövedéki adóbevételből származik. A Szövetség úgy vélekedik, hogy a jövedéki adó emelése az adóbevételek további csökkenését jelenti majd.
A söripar 2008-ban megtartotta foglalkoztatási képességét, 2086 főnek közvetlenül adunk munkát és több tízezren közvetetten dolgoznak az ipar érdekében.
A Sörszövetség 2008-ben is folytatta az előző években megkezdett, a társadalmi felelősségvállalás és a sörkultúra népszerűsítése érdekében folytatott programjait. A tavalyi év során a JÓFEJ-kampány keretében több mint 40 ezer fiatalhoz jutott el a felelős alkoholfogyasztás üzenete; 2009-ben pedig kreatív, internetes – web 2.0-ás - platformon folytatódik majd tovább a kampány szélesítve ezzel a józan felelős járművezetők körét Magyarországon. A sörkultúra népszerűsítését szolgálta múlt évben a budai Várban már második alkalommal megrendezett Szent Arnold sörünnep is.
Idén egyelőre folytatódik a sörpiac zsugorodása. Előrejelzésünk szerint várhatóan minimum 5 %-kal csökkenhet 2009-ben a sörfogyasztás. Az előkészületben lévő jövedéki adó és ÁFA emelés a romló eladási feltételek mellett nagy kihívás elé állítja a söripari vállalatokat. Mindemellett kitartóan folytatjuk programjainkat: Megújul, interaktívvá válik a JÓFEJ program, ami a fiatalok felelősségét hivatott növelni, valamint egy válogatott szakértőkből álló szakmai kerekasztal életre hívásával fontos társadalmi kérdésben gyűjtünk össze szakértői véleményeket.
A gittegylet ismételten bizonyított ellenünk,hiszen minden szinten megakarják akadályozni mindenféle sikerünket,feljutásról nem is beszélve,ahelyett hogy azzal foglalkoznának miért tud évről-évre kevesebb csapat indulni...
Undorító koncepciós per. Kár volt a "tárgyalásért", előre meg volt írva a határozat. És ezek jogászok? Pfuj. El kell menni Hágába, Strasbourgba, mindenhova az igazunkkal.
A harmatgyenge Szatymazt akarják feljuttatni, aki sunyin levonult 0-3-nál. "Bazzeg, ezt besz*ptátok. Mienk a 3 pont." Még mindig itt cseng a fülemben a "rettegve" "menekülő" Illyés kikiabálása felénk, szurkolók felé.
Egyetlen, elszigetelt balhé volt, szerencsére sérülés nélkül. A sajnálatos eset után a rend azonnal helyreállt, NEM a játékvezető szüntette be a meccset. 3-0 volt ide... Nem futballpályára való jelenet volt, sajnos, nem tudtunk azonnal közbelépni, de rögtön intézkedtünk, játékosok, szurkolók, rendezők egyaránt. A pénzbüntetést, a rendező/ellenőr állítást stb. mind megérdemeljük. De hogy a szépen felépített több éves munkánkat így kaszálják el...
Kedves Szalai és Kovács "urak"! Elkaszálhatják a klubunkat százezerszer, mi akkor is maradunk. Tudjuk, hogy fáj, hogy nem tudtak megélni a szegedi labdarúgásból tovább és most ott vágják az azért küzdőket, ahol tudják. Amíg élünk, mi a magukfajta lelkiismerete leszünk. Örökké látni fogják a szegedi futball sírásói, hogy nem adjuk fel, és ez nagyon bántani fogja őket/önöket.
Sajnálom, hogy zavarjuk a kis stiklijeiket, de a szegedi foci az életünk, és nem hagyjuk végleg megölni.
Elég sajnálatos lenne, ha tényleg ez állna a hivatalos értesítőben is.
Ha ez beigazolódik meg kell tenni a további lépéseket - pl. sportdöntő bíróság -, bár jobban örülnék, ha a CSLSZ beismerné, hogy nem jól döntöttek és a fellebviteli bizottság másként határozna.
Mindenkinek jobb lenne szerintem a békés megegyezés!
Na majd látjuk, azért én bizakodó vagyok, hogy nem a zöld asztal mellett akarják eldönteni a bajnokságot!! Na majd kiderül mennyisre sportszerű banda!
A CSLSZ-ből származó info alapján a Szatymaz SE-t illeti a félbeszakadt meccs 3 pontja. Amint hivatalos levél is érkezik, a részletekről is beszámolok.
C. Balástya: Kertész - Böröcz, Szalma-Baksi, Antal, Körmendi B., Szél, Körmendi I., Gajdacsi (Magyar 40'), Laczkó, Fogas, Pálinkó
FK 1899 SZEGED: Brunczvik - Meszes, Hüvös, Havas (Vozár 80'), Burzon - Nagy, Lednitzky, Halász, Túróczi (Murányi 50'), Fodor - Ács (Majoros 90')
s.: Pálinkó, Magyar ill. Fodor
g.: Túróczi 10', Ács (11-es) 33', ill. Pálinkó 63'
Jori nagyjából leírta a történteket, saját kiegészítésem annyi, hogy ha nehezen is, de elhoztuk a három pontot a "balástyai katlanból". Csapatunk négy nagyon fontos emberét nélkülözve is győzni tudott idegenben, egy - véleményem szerint - igen erős ellenféllel szemben, ami nem kis dolog. Az első halfban is ők birtokolták többet a labdát, 20 méteren védekeztünk szinte végig, azonban ziccert nem tudtak kialakítani. Mi három kontrából két gólt lőttünk, különösen a második, a tizenegyes kiharcolása előtti támadás volt szép. A második félidőben pedig a két egyéni hiba után (védői hiba és kimaradt tizi) olyat küzdött a csapat, mint kb. egy éve, azon a földeáki esős délutánon, le a kalappal mindenki előtt. Persze még így is kellett két-három óriási Danyek védés, hogy tartsuk az előnyt, nagyon meleg volt az utolsó 10 perc. FK meccsen rég hallottam "időőőő-időőőő"-t...!
Köszönjük a szurkolók bíztatását, megint jó kis túrára vállalkozott a csapat, és végig mellettünk voltak, kellett a hangjuk a három ponthoz!
Szombaton jön a Földeáki TC, van törlesztenivalónk, nem kevés...
Domaszék SE - Algyő SK II. 1-3 FK 1899 Szeged - Szatymaz SE félbeszakadt Zákányszék KSK - Szegvár SK 3-3 Pusztamérges FC - Cartel Balástya 2-0 Kübekháza SE - Öttömös SE 0-0 IKV Alsóváros SE - Ruzsa SK 2-0 Csongrád TSE Öregfiúk - Földeák TC 2-1
2. forduló
Algyő SK II. - Zákányszék KSK 4-0 Cartel Balástya - Kübekháza SE 4-0 Szegvár SK - Csongrád TSE Öregfiúk 3-0 Ruzsa SK - FK 1899 Szeged 0-2 Öttömös SE - IKV Alsóváros SE 3-2 Szatymaz SE - Domaszék SE 4-1 Földeák TC - Pusztamérges FC 0-2
3. forduló
Algyő SK II. - Szatymaz SE 2-1 IKV Alsóváros SE - Cartel Balástya 1-0 Pusztamérges FC - Szegvár SK 3-1 Csongrád TSE Öregfiúk - Zákányszék KSK 2-1 Kübekháza SE - Földeák TC 3-4 FK 1899 Szeged - Öttömös SE 4-1 Domaszék SE - Ruzsa SK 3-0
4. forduló
Zákányszék KSK – Szatymaz SE 1-3 Szegvár SK – Kübekháza SE 5-0 Cartel Balástya – FK 1899 Szeged 1-2 Ruzsa SK – Algyő SK II. 0-3 Földeák TC – IKV Alsóváros SE 0-2 Öttömös SE – Domaszék SE 3-4 Csongrád TSE Öregfiúk – Pusztamérges FC 1-3
Sarkalatosan fogalmazok: ha nincs a kapusunk, Dani, akkor nehezen fér bele, hogy tizit hagyjunk ki, valamint az utolsó öt percben két, kettő az egy ellen ziccert! Ezzel együtt jó volt az öltözőbe menni meccs után (kinemugrálnemszegedilala). Ennél jobb csak az IKV meccs után volt, meg a Szatymaz elleni lehetett volna...
Amúgy: Első gólig nagyjából egyenlő felek csatája, amikor Vini kiugratta Acsit, akinek lövését fogta az ellenfél kapusa. A kipattanóból duplázás, amit szintúgy védett a portás, de érkezett Marci, és közelről a hálóba fejelt. (0-1) A második gólunk előtti szituáció igazi foci volt. Miközben a féidőig hátralévő időben végig nyomott a C.B., a védőink által megszerzett labda Vinihez került, aki a saját térfelünk közepéről hajszál pontosan a bal szélen megiramodó Marci elé rugta a labdát. Turbő, becenevéhez méltóan a félpályától az ellenfél tizenegyes vonaláig vezette a labdát, majd középre centerezett, ahol Acsi átvette, megtolta a kapus mellett, de már csak a kapu mellé tudott lőni, hiszen elütötték a lábát. A sértett a jogosan megitélt tizenegyest a jobbra elküldött kapus mellett hanyagul a bal oldalra rúgta a bőrt (0-2). A második félidőben a C.B kapusa felrúgta a labdát, amelyre Havas és az ellenfél 11-e rajtolt. Utóbbi gyorsabb volt, vitte a bal oldalunkon, majd a hosszúba helyezte a labdát (1-2). Ezután még kihagytunk egy tizit, de a vége 1-2, mert a védelem is a helyén volt, Danival a főszerepben. Sérülés nélkül, nem tudtuk megúszni (Havas térde fordult ki, neki jobbulást), de a helyére behúzódó Csé, valamint a jobb hátvédbe visszahozott Jimmi (a csapat egyik legjobbja szerintem, valamint az egész csapat) állták a sarat. Igazából már korábban eldönthettük volna a meccset, mert jobbak voltunk. Most jön a Földeák, akiket bicura...!
Dani! Sajnos kétszer nem lehetsz kék-fekete portréba. Majd beteszünk, valami vízhordót :)
Kösz a szurkolást!
Hajrá Szeged, csak előre..!
A hejeírási hibékért, a hajnalra tekintettel bocsánastotokat kérem.
Húsvét napja alkalmából is legyetek áldottak. Akinek nem inge, azonak sok locsolópénzt kívánok a munkaszüneti hétfőn! MINDENKI TAKARODJ MAGYARORSZÁG VEZETÉSÉBŐL! Ervin Koomant miniszterelnöknek és cafe shopot Szegedre, valamint ingyen sört és SZOTE belépőt!!!!!!!!!!!!!