Remekül megfogalmaztad, hogy a befizetett tőkét és a kifizetésig kiszámolt késedelmi kamatot az államnak meg kell térítenie! Ezt politikai hovatartozás nélkül minden politikai pártnak törvénybe kell foglalnia!!... Azért az államnak, mert az államigazgatási jogkörben okozott károkozásért az államnak kell helytállnia! De, ebből már nem fognak tudni kimászni, azon vagyok, hogy a parlamentben minden egyes képviselő, na meg a közvélemény szembesüljön a bejegyző Pest-megyei Bíróság, az LB. brutális korrupciójával! Az biztos, hogy jogi, politikai, na meg közbotrányt fog okozni, besározva, bemocskolva ezzel a "függetlennek hitt" magyar igazságszolgáltatást!
Sokunk belehalt, egészségét elveszítette, idegei felmondták a szolgálatot, hogy lakásra, tartós fogyasztási cikkekre, hiteltörlesztésre, rezsijük kifizetésére összekuporgatott kis pénzeiket állami jóváhagyással eltulajdonították. Ez a vagyonelkobzás vetekszik a Rákosi időkben elrendelt, erőltetett szövetkezeti törvénybe kényszerített, végrehajtási vagyonjog gyakorlásához...
HOGY NEM VERTÉK BILINCSBE AZT A VELEJÉIG KORRUPT CÉGBÍRÓT, AKI A BAUMAG JOGSÉRTŐ CÉGBEJEGYZÉSÉVEL A MAGYAR KÖLTSÉGVETÉSNEK 200 MILLIÓ FORINT KÁRT OKOZ(OTT)? MAJD EL FELEJTEM, SZÁNDÉKOSAN!!! EZUTÁN, HOGY MARADHATOTT MÉG 6 ÉVEN ÁT A PEST-MEGYEI BÍRÓSÁG KÖTELÉKÉBEN, HOGY MARADHATOTT MÉG A BAUMAG CÉGBÍRÓJA???
T. Nyakfogom! Amiket leírtam, azok kész tények! Az igazságot nem lehet eltitkolni!Na ezt altatták el 25 éven át! Egyáltalán van fogalmad róla?
A korrupt cégbírónak a "kötelező" büntetőfeljelentése mellett azonnal el kellett volna utasítania a szarházi Balázs László bejegyzési kérelmet! Magyarán, innentől kezdve nem lehetett volna tovább!
Dr. Gál ILONA cégbíró HIVATALOS SZEMÉLY!A Be. 171. § - ának (2) bekezdése szerint a hatóság tagja és a HIVATALOS SZEMÉLY KÖTELES A HATÁSKÖRÉBEN TUDOMÁSÁRA JUTOTT BŰNCSELEKMÉNYT - HA AZ ELKÖVETŐ ISMERT, ANNAK MEGJELÖLÉSÉVEL - FELJELENTENI. A feljelentéshez csatolni kell a bizonyítási eszközöket, ha ez nem lehetséges, a megőrzésükről kell gondoskodni.E rendelkezésből az következik, hogy az irreleváns információk kiszűrésének az időpontját követően a releváns adathalmaz további elemzése is szükséges ahhoz, hogy a feljelentés megtételéről történjen intézkedés..."KÚRIA 13/2012. számú büntető elvi döntés .13/2012. számú büntető elvi döntésI. Hivatalos személynek az minősül, aki a közhatalmi és államigazgatási feladatokat a jogszabály alapján e feladatokkal megbízott szervnél látja el [Btk. 137. § 1/I. l) pont].2. A FELJELENTÉSA BE. 171. §-A ALAPJÁN BŰNCSELEKMÉNY MIATT BÁRKI TEHET FELJELENTÉST. A FELJELENTÉS KÖTELEZŐ, HA ANNAK ELMULASZTÁSA BŰNCSELEKMÉNY. A HATÓSÁG TAGJA ÉS A HIVATALOS SZEMÉLY, TOVÁBBÁ, HA KÜLÖN TÖRVÉNY ELŐÍRJA, A KÖZTESTÜLET KÖTELES A HATÁSKÖRÉBEN TUDOMÁSÁRA JUTOTT BŰNCSELEKMÉNYT - HA AZ ELKÖVETŐ ISMERT, ANNAK MEGJELÖLÉSÉVEL - FELJELENTENI. A FELJELENTÉSHEZ CSATOLNI KELL A BIZONYÍTÁSI ESZKÖZÖKET, HA EZ NEM LEHETSÉGES, A MEGŐRZÉSÜKRŐL KELL GONDOSKODNI.!!! Nem férhet kétség ahhoz, hogy a CÉGBEJEGYZÉS ELŐTT MINDEN BIZONYÍTHATÓ VOLT!
T. Baumagnélküli! Nagyon jól látod, csak gratulálni tudok! A jogsértésekért annak a szervezetnek kell vállalnia a felelősséget, akinek törvény adta joga volt ezen törvénytelenségek megakadályozása, megszüntetése. Az okozott kárért nem a kockázatkerülő, megtévesztett kisbefektetők (kisnyugdíjasok) a felelősek, hanem a volt PSZÁF (MNB), ezért a kártalanításunk az államot terheli...mégpedig 17 után mielőbb... a befizetett tőkét és a kifizetésig kiszámolt késedelmi kamatot az államnak meg kell térítenie! Ezt politikai hovatartozás nélkül minden politikai pártnak törvénybe kell foglalnia!!...
MINDEZ tökéletesen igaz is lenne, "HA" a Baumag jogszerűen került volna cégbejegyzésre! De bizonyíthatóan ezt egy brutális bírósági korrupció előzte meg! A cégbejegyzés elbírálása alatt Balázs Lászlót és jogi képviselőjét, Dr. Ábrók Lászlót egy 400 milliós csalás okán a "CÉGBÍRÓSÁG" Rózsa utcai épületében már bilincsbe kellett volna veretni! De utána a bejegyző cégbírót, Lantosné, Dr. Gál Ilonát is, mert a csalás bűnrészesévé vált azzal, hogy szándékosan elhallgatta, és magával a cégbejegyzéssel tudatosan LEGALIZÁLTA!!! Ezt a jog világában, "államigazgatási jogkörben" okozott károkozásnak neveznek! HA NINCS BEJEGYZÉS, MOST NINCS BAUMAG ÜGY! ERGO, EZ VOLT MINDEN KÁROKOZÁS KIVÁLTÓ OKA!
A jogsértésekért annak a szervezetnek kell vállalnia a felelősséget, akinek törvény adta joga volt ezen törvénytelenségek megakadályozása, megszüntetése. Az okozott kárért nem a kockázatkerülő, megtévesztett kisbefektetők (kisnyugdíjasok) a felelősek, hanem a volt PSZÁF (MNB), ezért a kártalanításunk az államot terheli...mégpedig 17 után mielőbb... a befizetett tőkét és a kifizetésig kiszámolt késedelmi kamatot az államnak meg kell térítenie! Ezt politikai hovatartozás nélkül minden politikai pártnak törvénybe kell foglalnia!!...
A Facebookról megosztva: Felfoghatatlan, de igaz, a Baumag Szövetkezet a bejegyző cégbíró(ság) szeme előtt úgy működött, működhetett 8 éven át, hogy nem volt olyan szerződése, ami jogszerűen jött volna létre, ami ne ütközött volna a jogalkotó akaratába!
T. NYAKFOGOM! HOGY EZT IS TUDJAD, A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM APEH-NAK ÍRT "SZAKMAI" ÁLLÁSFOGLALÁSÁT AZ ORBÁN-KORMÁNY 1999-ben LETITKOSÍTOTTA, HOGY A "KORRUPT" CÉGBEJEGYZÉS, ÉS A 1996-tól MEGKEZDETT "FIKTÍV"ADÓZTATÁS, MÉG VÉLETLEN SE DERÜLJÖN KI! A PM ERRŐL TÁJÉKOZTATTA A MORÁLISAN SZÉTESETT LANTOSNÉ, Dr. GÁL ILONA CÉGBÍRÓT, AKIT MINDEZ HIDEGEN HAGYOTT, INKÁBB AZ ADÓHATÓSÁGGAL ÖSSZEJÁTSZVA, MINDVÉGIG ALJASUL ELHALLGATTA!
T. NYAKFOGOM! TUDOM HONNAN ÉRKEZEL, EZÉRT MAXIMÁLISAN ALKALMAZKODOM HOZZÁD, RÁADÁSUL MÉG ISMERLEK IS, EGYÉBKÉNT REMEK EMBERNEK TARTALAK! MEG KELL BOLYGATNI A BÍRÓK BRUTÁLIS KORRUPCIÓIT, AMIBEN MÉG AZ LB IS MÉLYEN ÉRINTETT VOLT! ENNÉL LEJJEBB BÍRÓK MÁR NEM SÜLLYEDHETNEK! VÉRLÁZÍTÓ, HOGY A KÜLÖNÖSEN NAGY KÁRT OKOZÓ CSALÁS ELKÖVETÉSE MIATT BALÁZS LÁSZLÓT A CÉGBEJEGYZÉS ELŐTT NEM VETTÉK ŐRIZETBE!
MILYEN JOGÁLLAM, MILYEN IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS AZ, AHOL MÉG A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG IS ELHALLGATTA A BAUMAG SZÖVETKEZET VELEJÉIG KORRUPT CÉGBEJEGYZÉSÉT, A MEGVESZTEGETETT BÍRÓK GAZTETTEIT?! MIÉRT HALLGATNAK, MITŐL FÉLNEK?
MOST MÁR ÖNÖK IS TUDJÁK, HOGY MINDEN ÜZLETRÉSZRE KÖTÖTT "REPO"SZERZŐDÉS, ÉRVÉNYTELEN, SEMMIS VOLT, AMIT A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM BUKTATOTT KI, IGAZ ŐK IS GYORSAN ELHALLGATTÁK, HOGY NE DERÜLJÖN KI A KORRUPT CÉGBEJEGYZÉS, AZ ATTÓL KEZDŐDŐ JOGSÉRTŐ ADÓZTATÁS!
Egyáltalán van fogalmuk arról, hogy a Baumag vérlázító cégbejegyzése minek volt köszönhető? Nem egy egyszerű bírói hanyagságnak, mulasztásnak, hanem egy KORMÁNYZATI KORRUPCIÓS BŰNCSELEKMÉNYNEK! Még Lenkovics Barnabás is "ELHALLGATTA", pedig a parlamentben módja lett volna a károsultak érdekében KIBUKTATNI! MOST ÖNÖK DÖNTIK EL, HOGY MIT AKARNAK!
T. Nyakfogom, Baumagnélküli! MOST MIÉRT HALLGATNAK, EGYÁLTALÁN AKARNAK SEGÍTENI A KÁROSULTAKON? ITT A LEHETŐSÉG RÁ! EGYEZTESSENEK, HOGY TALÁLKOZHASSUNK!
Hallottak már olyat, hogy egy még bejegyzés alatt álló, azaz még nem létező cég képviselője személyesen közli a cégbíróval, hogy egy 400 milliós csalást követett el "fiktív" üzletrészek értékesítésével, ami után ez a talpraesett cégbíró megkeresi az Állami Bankfelügyelet állásfoglalás céljából, hogy szerintük ez a megkezdett tevékenység megfelel-e a törvényesség követelményeinek!
Látom, hogy nemigen sikerül! Az APEH egy belső levelezésében kereste meg a PM-t az adás-vételi szerződések jogszerűségének kapcsán! A PM egyértelműen a "LÉTEZŐ" üzletrészre vonatkoztatta a kibuktató válaszát! De ez is brutális leleplezése a jogsértő, így érvénytelen szerződéseknek! Magyarán, minden 8 év alatt megkötött üzletrész adás-vételi szerződés törvénysértő, ezáltal érvénytelen, semmis! Ennek azért nem volt jogkövetkezménye, mert többek kötött magával rántotta volna még a velejéig korrupt Pest-megyei bíróságot is!
T. Nyakfogom! Örülök az aktivitásának! Ön a kérdésekre, tudja a helyes választ? Tudja, hogy a szövetkezeti üzletrész után milyen nyereség realizálható "CSAK"! Igaz, hogy más is válaszolhat rá! Fontos lenne, hogy minden károsult megértse a PM eddig még eltitkolt belső levelezését!
Önök szerint, a Pénzügyminisztérium a kibuktató megállapítását, milyen üzletrészre vonatkoztatta, létezőre, avagy fiktívre! TUDJÁK, HOGY MI KÖVETKEZIK EBBŐL?
MINDENKI JÓL LÁTHATJA,HOGY A BAUMAGOSOK TÖMEGEREJE MA MÁR A DUPLA NULLÁNÁL IS KEVESEBB.
AZ ELLOPOTT PÉNZÜNKET PEDIG KIZÁRÓLAG CSAK EGYSÉGES FELLÉPÉSSEL -A BAUMAGOSOK TÖMEGEREJÉNEK EZEN AZ OLDALON TÖRTÉNŐ DEMONSTRÁLÁSÁVAL-SZEREZHETNÉNK VISSZA .
RÁNK IS IGAZ AZ A KÖZMONDÁS,HOGY GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA.
EZ A FÓRUM PEDIG ALKALMAS LEHETNE A BAUMAGOSOK TÖMEGEREJÉNEK MEGMUTATÁSÁRA, DEMONSTRÁLÁSÁRA.
TEHÁT ITT VAN AZ ORRUNK ELŐTT A MEGOLDÁS,AZ ELLOPOTT PÉNZÜNK VISSZASZERZÉSÉRE,CSAK MEG KELLENE MOZDULNI.
Hogy tudják, a Pénzügyminisztérium, már 1999-ben "KIBUKTATTA" a BAUMAG, az APEH korábbi jogsértéseit az alábbi eltitkolt megállapítással!! A szövetkezeti üzletrész nem értékpapír, így forgatása nem megengedett! A szövetkezeti üzletrész ugyan a törvény alapján átruházható, a szövetkezetet azonban "csak" elővásárlási jog illeti meg! Az üzletrészek visszavásárlása, majd újbóli eladása egy halasztott visszavásárlási szerződéssel, azaz az üzletrészek "repo"-szerű adásvétele a szövetkezeti törvény előírásaival összeegyezhetetlen, így törvényellenes! Az üzletrészeket egyértelmű, hogy úgy forgatja, mintha az értékpapír lenne! Ezzel az értékpapír-törvény előírásait is megsérti! TUDJÁK, HOGY MI KÖVETKEZIK EBBŐL?