Nem fáradtunk el, bár a helyszinek között azért nagy rohanás volt, de megérte,mert szuper volt.A Vm.téri koncertből, a szél miatt egy fél órás Ádám-Éva buli lett, az Ádám kabátban kezdte,majd levette, és rá egy két számra megkérdezte hogy ti nem fáztok? dehogynem :-) csak azt nem értem miért vette le?
A január kicsit üres lesz, szerintem kipiheni a zenekar az éves hajtást, hogy februárban teljes erőbedobással kezdjék újra. Neked is Nagyon Boldog Új Évet .szió, István
Szia István! Köszönjük szépen a képeket! Azt hiszem, hajnalra meglehetősen fáradtak lehettetek mindannyian, de biztos nagyon nagy élmény volt!
A Vörösmarty téren tartott koncertről kérdeznék, ha lehet. Hogy tudtak Éváék annyira hidegben énekelni? Láttam, Ádámon időnként kabát is megjelent - nem csodálom. És Ti nem fagytatok oda a színpad elé? Mert ráadásul pont egy jó hideg, havas napon volt.
Ezzel együtt nagyon sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni.:((
A januári programokról nem tudsz valamit?
Mégegyszer nagyon-nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!!!:)))
ezzel a képpel kívánok mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet!
ez egyike az első képeknek, ami 2006-ban készült Éváról.
Nagyon jó volt végigkisérni, és éjfélkor koccintani Évával, mindenhol nagy szeretettel fogadták, végig csápolták a műsort.Még táncoltam is Évával éjfél elött :-) nem is akármilyen dalra. Nem tudom miért, de per pillanat, nem lehet az oldalamat megnyitni, de amint megoldja a szolgáltató a problémát, feltöltöm a képeket, amik készültek. István
én is mindenkinek! és nagyon örültem, hogy a vörösmarty téren annyi mindenkit végre személyesen is megismerhettem!
2006 a (Tűz) Kutya, a hűség éve
A kínai asztrológia szerint 2006 a Kutya éve lesz, amikor minden eddiginél fontosabbá válik a hűség, az őszinteség és a humor. Az emberek nem szívesen változtatnak ebben az évben, inkább vállalják az átmeneti kényelmetlenséget, vagy a komolyabb erőfeszítéseket, és kitartanak a régi dolgok vagy elvek mellett.
A Kutya évében erősödik a nosztalgia érzése, és szinte még a fiatal korosztály is vágyakozva emlegeti fel a régi szép időket.
A humor, a viccelődés pedig átsegít az igazán nehéz helyzeteken.
A Kutya évében nyitottabbakká válunk mások problémáival szemben, együttérzőbbek vagyunk, és a jó cselekedetekre, az elesettek támogatására nem kell külön felhívni a figyelmet.
Ettől függetlenül a macskáim is boldog újévet kívánnak:)
Erdő szélén ezüst fenyő, havas ággal büszkélkedő. Őz és nyuszi körbe járja, tekintetük megcsodálja. Képzeljétek el, hogy ott állok és BOLDOG ÚJ ÉVET KIVÁNOK!
Sajnos csak most tudok írni, most jutottam gép közelébe!
A kaposvári koncert fantasztikus volt,aki ott volt azt hiszem csak jól érezhette magát, isteni hangulat volt, és szerintem Éváék is jól érezték magukat!
Fristi: köszi a képeket, látom azért egypár megmenekült, igazi meglepi volt!
Én is nagyon örülök, hogy végre személyesen is megismerhettük egymást, és küldök Neked a kedvenc sorozatodból még képeket, csak egy kis türelmet kérek, az előhívásig.:)) Örülök, hogy szerencsésen hazaértetek, add át kérlek az üdvözletemet Évinek, Krisztának és Nikinek is!
Bubu: én is nagyon örülök,hogy találkoztunk végre-végre annyi terv után, és remélem hamarosan megismételjük. Jó volt együtt lenni, mégha kis is feküdtél tőlünk.:))) Ígérem, hogy a mobil kikapcsolást ki fogom próbálni, és értesítelek, hogy mire jutottam:)))) Bocsi a sok gyaloglásért!:))
Remélem hamarosan találkozunk, és bármikor nagyon szívesen látlak!
Hofburg:mit is írjak Neked Te informatikus-könnyvtárosok gyöngye, aki nem utolsó sorban kiváló angolos?:))) Örülök, hogy épségben hazaértél, de sajnálom, hogy a betegséget sikerült átadnom! Remélem a mozgásban Kaposváron nem volt hiány!
Ja és értékeld Bubu hógolyós kíméletét is, hiszen csak a fejedre célzott a dedikált plakátokat mentve!:)))
Frist, Bubu érezzétek magatokat a mai koncerten nagyon jól!!!!:))))
Minden Neotonosnak nagyon boldog és Neotonban gazdag Új Évet kívánok!
Köszönöm a képeket mégegyszer, és én is örülök hogy itt vagy velünk.Amiről beszéltünk, azt év elején emailon egyeztetjük,és ígérem hogy minél elöbb eljuttatom nektek.Ha addig nem írnál már, akkor Nagyon Boldog Új Évet kívánok nektek. Üdv. István
Nem olyan régen találtam rá erre az oldalra, már itt vagyok Veletek egy ideje, igaz csak csöndben. Hát végig olvastam az elejétől kezdve. Ne tudjátok meg....
Most úgy érzem, hogy mindenkit ezer éve ismerek.
Most találkoztam először Istvánnal a kaposvári koncert után, nagyon örülök, hogy megismerhettem személyesen. Eddig csak a honlapjáról ismertem, de a koncertteremben azonnal kiszúrtam a többiek között.
Remélem többször is találkozunk itt és esetleg személyesen is.
Sajnálom hogy nem tudsz jönni ma, de kárpótlásul ide fölrakom azt az 5 db képet, ami valamilyen oknál fogva megmaradt a gépben, mondjuk ez az utolsó 5 kép, szerintem elötte törlődött valahogy a többi :-( azért ez is emlék, arról a szép estéről. Edit, nagyon örültem hogy végre megismerhettelek téged is személyesen,és remélem azért hamarosan találkozunk.Boldog Új Évet Andi neked is, és Editnek Kaposvárra. Íme a képek: Edit, Andi, Bubu,Évi és Én Kaposváron.
Hát István, fantasztikus vagy!! Lehet, hogy gondolatolvasó is!:))Köszönjük mindkét meglepit! És nagyon jó szórakozást Nektek a mai bulikra! Én is mennék szívesen, hiszen olyan közel lesznek ide Szentendréhez, de a Kaposváron kezdődő betegség immár teljsen győzött felettem. Úgyhogy alkalmatlan vagyok még arra is, hogy a lépcsőház melletti kis boltba lemenjek, nemhogy Pestre.:((
De Nektek hatalmas bulizást kívánok!
És mégegyszer köszi a kaposvári dolgokat, és örülök, hogy megismerhettelek végre Titeket!
Nagyon irigyellek Pesti és Környékbeli rajongók titeket, mert holnap 2 bulin is ott lehettek, sajna mi innen ha akarnánk sem tudnánk menni, hiszen itt már hatalmas hó borít mindent, folyamatossan havazik, persze a gyerekek legnagyobb örömére.
Na mindeggy, várjuk majd a beszámolokat, részletessen, és ha lehet képekben is!