"Vásárhelyi ugye azt gondolja, hogy nem helyénvaló dolog hatmillió embert elgázosítani, más pedig másként gondolja. Mi itt a probléma?" - az, kérlek szépen, hogy ez talán mégse ugyanaz a horderejű kérdés, mint hogy egy publicisztikában elmondjuk-e valakiről, halála után, hogy néha igaztalanul sértegetett.
"Azért nyávogtak a fülembe hónapokon át, merthogy úgymond blogolok," - hazudsz. Nem nyávogtak, nem a füledbe, nem hónapokon át. De felvetődött, kétségtelen. És milyen jogosan!
"Mely konszenzus azt mondja ki, hogy nekem személy szerint kötelességem szóba állni személy szerint bárkivel, aki vitára jelentkezik." Semelyik. Te válogatsz kedvedre, hogy kibe akarsz belerúgni. És mi ezt élvezzük.
"az is elő van írva, hogy a harcoskodó, izmoskodó nick válaszgombját kell megnyomnom a közlés előtt" - nem, nincs előírva. Csak mivel ahhoz kell több energia (és gépkezelési fáradozás), hogy ne a gomb megnyomásával válaszolj, ezért gondoltam, hogy megéri neked ez a fáradozás. Te tudod, mér.
"Konszenzus van arra, hogy nekem ővéle közvetlenül kell szóba elegyednem. Hónapokon át ezért nyüszítettek." Nyüszíteni speciel te nyüszítesz itt már hónapok óta, hogy V.M. vagy B.E. álljon veled szóba. Én már ajánlottam neked, hogy ha neked ennyire fontos, írjál nekik ajánlott levelet, azt biztos elolvassák. Ezt a kis erőtlen nyüszítést meg nem biztos, hogy meghallják.
"...még hónapokig tudnék írni, csak erről az egy cikkről (ha akarnék)." - Atyavilág...
"Persze, vannak olyan emberek is, akik szavának súlya van, ... ám Vásárhelyi Mária, Babarczy Eszter ...nem tartoznak közéjük." - Ezért vered a nyálad velük kapcsolatban évek óta?
Tényleg, Spensti, mér vered a nyálad velük kapcsolatban évek óta?
Aggódtam is, hogy tönkreteszed a játékot! De őt nem lehet megállítani. Ha elhatározta, hogy korlátolt farok lesz, senki sem tudja megállítani. Az lesz és kész.
"Noha ezen lateinerek nyelvi ügyekben nem ily liberálisak, nem ily relativisták, nyelvi ügyekben elvhűen ragaszkodnak a dogmához (főként a sajátjukhoz). Ha például Livius úgy írta, akkor senki sem írhatja másként, ha a kapiskál szerintük kapisgál, akkor más se írhatja kapizsgálnak, de még kapiskálnak sem." Te, figyelj, nem kéne már leszállnod ezekeről a nyelvi témákról? Nem illene tudnod megkülönböztetni a tuldajdonnév-használatot az idegen szavak átvételének gyakorlatától? Hát hogy lehet ekkora marhaságot írni?
"Még a legbüdösebb, legótvarosabb kocsmatöltelék is tudja, hogy ’halottról vagy jót, vagy semmit’, mert azt is tudja a szeszgőzös állat, hogy a halottnak tulajdonképpen már mindegy, ám a néhány napja elhunyt embertárs barátainak, rokonainak nagyon nem mindegy." - Petri György barátaival, rokonaival beszéltél-e már?
Miközben ezt a topikot olvasom (már kb. a felénél tartok), egyre többet gondolok a dr. K.H.G.-vel szemben álló katonára... Kezdem kapisgálni, mit érezhetett.
* Én tehát nem „nagyvonalúan”, hanem kitűnő nyelvérzékem és legendás liberalizmusom okán..."
Felhívom a figyelmedet, te "nagyon korlátolt", hogy én voltam az, aki elsőként figyelmeztettelek:
Jujjujjujj! Hogy ezért mit fogsz te kapni azoktól, akik túl vannak az első négy (kettő? három?) latinleckén... Jobban jársz, ha ezt a hsz-edet törölteted moderátor barátaiddal! Tudod, én csak a javadat akarom!
Vagyis én még időben szóltam, akár töröltethetted volna is a legnagyobb égésedet eredményező tökkelütöttségedet!
De menjünk vissza a téged nagyon eltaláló dr. K.H.G.-ügyhöz.
Itt az egyperces teljes egészében:
Örkény István IN MEMORIAM DR. K. H. G.
- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G:, mikőzbén a lódögnek a gődrőt ásIa. - Ki volt az? - kérdezte a német ör. - Aki, a Hyperiont írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine? - Kik ezek? - kérdezte az őr. - Kőltők - mondta dr. K. H. G: - Schiller nevét sem ismeri? - De ismerem - mondta a német őr. - És Rilkét? - Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.
Meg foglak lepni. K.H.G.-ról itt egy publicisztika, K. H. G., a meddő gáncsoskodó a címe (!)
A következőket azért itt és most kiemelem belőle, hiszen bizonyára lesznek, akik nem olvassák el az egészet: "[K.H.G.] merő közönyösségből bírál zavaros és demagóg, olykor szélsőjobboldallal rokon földosztó-szólamokat."
Ez itt még érdekesebb: ""Vas Pista egyszer tanúk előtt poloskának nevezte, én nem köszönök neki, árad felé az utálat" - ezek a sorok Radnóti Naplójában jellemzik az 1941 áprilisában, Füst Milán lakásán történt találkozást, ahol "kénytelen voltam kezet fogni vele" (K. H. G.-val)." Jól látod: Radnóti jellemezte így! Nem csodálom, hogy te meg így:
"Vagyis engem a csillogóan művelt, tudós, briliáns logikával bíró s kissé ironikus, majd ezen tulajdonságai (plusz zsidó származása) miatt kivégzett (aktuálisan: „lebértömeggyilkolt”) dr. K. H. G.-hez [hasonlított]"
Pedig 'Vas István ... számára még 1990-ben is K. H. G. "testesítette meg a legszélsőségesebben azt, amit a Szép Szó polgári radikalizmusában ki nem állhattam". S ezt Radnóti tekintélyével is megtámogatta: "Miklós egyébként nálam dühödtebben viszolygott tőle."'
Hát nem ördögi?
Namármost én nem azt írtam, hogy az őr helyesen járt el, amikor lelőtte dr. K.H.G.-t. Hanem azt, hogy "kezdem kapisgálni, mit érezhetett". Nos, kilenc hónap távlatából kifejtem: azt érezhette, hogy ez a "meddő gáncsoskodó" az élet vagy halál alternatíváját élesen felvető szituációban is arra koncentrált, hogy vélt szellemi fölényével - mely azonban arra már nem terjedt ki, hogy felismerje: kiszolgáltatottsága eleve vesztésre ítélte -, megalázza a nyilván kevésbé "lateiner" náci katonát. Akinek aztán ettől elborult az agya, és egy bíróság (ha volt ilyen) a tettét "erős felindulásból elkövetett"-nek is minősíthette volna.
Örkény sokkal jobb író volt, mint azt te megértenéd valaha is. Ez az egypercese több emberi konfliktust vetít elénk, mint amennyit te átlátni vélsz. Örkénynek kevesebb szimpátiája olvasható ki ebből dr. K.H.G. iránt, mint amennyit te táplálsz.
Soknevű, te nem is tudod, milyen jól jellemezted magad azzal, hogy átvetted tőlem ezt a dr.K.H.G. nevet, saját nickeddé téve azt. De remélem, most már valamivel világosabb.
A pille fingotta lateinerségről
Tegnap úgy érzékeltem, s ezért megjegyeztem halkan, finoman, hogy folyik ám itt a nagy lateiner kussolás. Azóta pedig kiderült, hogy lehet fennhangon, sőt egészen szószátyár módon is lapítani.
Mert hát bizony megszólaltak itt a lateinerek. Hosszan beszéltek a semmiről, majd egyetlen, ám annál ügyesebb mondattal elintézték a dolog lényegi részét. És nem cinizmus ez részükről, hanem originális, hamisítatlan lateinerség. Morálfilozófiájuk veleje lett itt megfogalmazva: „Te azt gondolod, hogy halottakról vagy jót, vagy semmit, ő [Vásárhelyi Mária] meg nem ezt gondolja.”
Világos. Noha ezen lateinerek nyelvi ügyekben nem ily liberálisak, nem ily relativisták, nyelvi ügyekben elvhűen ragaszkodnak a dogmához (főként a sajátjukhoz). Ha például Livius úgy írta, akkor senki sem írhatja másként, ha a kapiskál szerintük kapisgál, akkor más se írhatja kapizsgálnak, de még kapiskálnak sem. Ebben nagyon rigorózusak, nagyon kemények, olyanok, akár az acélozott gyémánt. Csak a halottak rugdosásának terén (illetve általában morális kérdésekben) váltanak vissza hiperliberálisokká: az egyik ember így gondolja, a másik úgy gondolja.
Miközben én persze nem magamról beszéltem, én ti. azt mondtam, hogy a „halottról vagy jót, vagy semmit” parancsolata széles társadalmi konszenzuson nyugszik, méghozzá racionálisan megalapozott közmegegyezésen. Míg a lateiner érvelés szerint Vásárhelyi Mária „tisztes, kétgyermekes családanya, nem jár sarki kocsmákba” (nem viccelek, szó szerint így lett megfogalmazva, ez itt a fő szempont). Mire én azt mondtam: csakhogy „még a legalávalóbb részeges disznó is tiszteli az éppen meghalt embertársát sirató, gyászoló rokonokat, barátokat. Még a legbüdösebb, legótvarosabb kocsmatöltelék is tudja, hogy ’halottról vagy jót, vagy semmit’, mert azt is tudja a szeszgőzös állat, hogy a halottnak tulajdonképpen már mindegy, ám a néhány napja elhunyt embertárs barátainak, rokonainak nagyon nem mindegy. Ez a ’halottról vagy jót, vagy semmit’ népi bölcsesség racionalitása. És ezt még a legádázabban ateista kocsmatöltelékek is respektálják. Mert nem az számít, hogy a halott mit lát a mennyekből nézve, semmit, nincs is mennyország, hanem az a döntő kérdés, hogy mi marad idelent.
Gyávaság, alattomosság, kicsinyes bosszúért lihegés, halottnak rugdosása, majd lapítás, sunyítás marad idelent.”
Ezt írtam. Erre jött a válasz: „te azt gondolod, ő meg nem ezt gondolja”.
Vásárhelyi ugye azt gondolja, hogy nem helyénvaló dolog hatmillió embert elgázosítani, más pedig másként gondolja. Mi itt a probléma? Már hogy van arra nézvést is racionalitáson alapuló konszenzus, miszerint embereket nem nagyon ölögetünk, népeket, fajokat nemigen irtogatunk? Bliktri. Semmi ez a nagy lateiner bölcsességhez képest: van, aki így gondolja, van, aki úgy gondolja.
Amivel egyébként a lateinerek gyakorlatilag meg is oldották a saját problémájukat. Vásárhelyi tudniillik azt nehezményezi a nekrológban, hogy Schmidt Mária „holokauszttagadókat” reklámoz közpénzen. Ez fáj neki. Hát azt javallom, olvassa el a lateiner filozófiát: egyesek szerint helyes a holokauszttagadás, mások szerint helytelen – mindjárt meggyógyul tőle, elmúlik a szörnyű fájdalom.
Egyesek szerint korrupt a bíróság, mások szerint nem korrupt. Egyesek szerint szükséges az antiszemitákkal is vitázni, mások szerint nem szabad, nem kell, merthogy nem is lehet: „az antiszemitákkal nincs vita, pont”. Sőt általában „nincs vita” a lateiner értelmiségiek szerint, hanem mi van, minek kell lennie az értelmiségiek szerint? „Nagyon rühellésnek” és ótvartetűzésnek kell lennie. Ez az értelmiségi attitűd. Egyesek szerint. Mások szerint meg nem.
„Szerintem így van, szerinted meg úgy van” – ennek kimondására tulajdonképpen bármely tökfej alkalmas szellemileg. Hát még ez sincsen megértve?
Egyébként pedig a lateiner bunkókat (vö. a szalondebil fogalmával) éppen az jellemzi, hogy egyszerre, egyazon szagos szájból fújják az űberliberális relativista süketet, illetve a veszett ótvartetűzést, a vélekedések „lebértömeggyilkolását”.
A lateiner értelmiségi bölcselet tehát végső fokon idesűrűsödik: ha akarom (ha nekem jó), vemhes, ha viszont úgy akarom, akkor nem vemhes.
Ha akarom, kötelező érvényű a konszenzus, ha akarom, nem kötelező érvényű. Ha úgy kényelmes, liberális vagyok, ha meg másként konveniál, akkor vaskalapos vagyok. Igen, ez a prosztófilozófia.
Míg a valóban értelmiségi logika ezt diktálja: én ugyebár így gondolom, s hozzá ezek meg ezek meg ezek az érveim; a te érveiddel szemben pedig ezek meg ezek az ellenérveim. Prezent…
Érvek. Megvan ez a fogalom a „te azt gondolod, ő meg nem ezt gondolja” filozófiát valló és hirdető lateinereknek?
Azért nyávogtak a fülembe hónapokon át, merthogy úgymond blogolok, nem vitázom velük, pedig itt konszenzus van arra nézvést, hogy a fórumon vitázni muszáj. Mely konszenzus azt mondja ki, hogy nekem személy szerint kötelességem szóba állni személy szerint bárkivel, aki vitára jelentkezik. Az nem elég ám, hogy reflektálok mindenre, amire szerintem szükséges, amire „azt gondolom”, hogy fontos válaszolni, hanem még az is elő van írva, hogy a harcoskodó, izmoskodó nick válaszgombját kell megnyomnom a közlés előtt, és tegeződve, és szmájlizva, és minden mondatára, ahogyan „szokás”, ahogy a „konszenzus” előírja. Ha például valamely töksötét fazon úgy érzi, hogy ő aztán nagyon szereti, nagyon kapírozza József Attilát, s ezért iszonyúan kívánna a költőről vitatkozni, akkor nekem kötelességem szóba állni vele, legyenek a „parafrázisai” bármily agyalágyultak, merthogy itt „konszenzus” van rá. Konszenzus van arra, hogy nekem ővéle közvetlenül kell szóba elegyednem. Hónapokon át ezért nyüszítettek. Majd amikor azt mondom „ontopik” a lateinereknek, méghozzá latinul, hogy hic Rhodus, hic salta, akkor kussolnak.
Némelyek persze szájaskodva kussolnak: „Te azt gondolod, hogy halottakról vagy jót, vagy semmit, ő meg nem ezt gondolja”.
Igen, én azt gondolom, hogy halottakról vagy jót, vagy semmit, ámde nemcsak ezt gondolom, hanem azt is gondolom még, hogy mindezt leírom kedvesen, szépen, majd közreadom az Index fórumán, mégpedig a Hívjuk meg Vásárhelyi Máriát! rovatban, már hogy legyen mit olvasniuk a lateinereknek.
Legalább olvassanak, mert vitázni nemigen tudnak. Gyöngék hozzá, mint a pillefing.
Egyébként pedig totál tévedésben van itt mindenki. Én ugyanis nem föltétlenül akarok vitatkozni Vásárhelyi Máriával. Persze, ha adódnának érvei, nem ugranék el előlük, de egyáltalán nincs szükségem Vásárhelyi reflexióira ahhoz, hogy írni tudjak. Ha például a nekrológ-kérdéshez soha senki egyetlen szót sem fűzne hozzá, akkor is még hónapokig tudnék írni, csak erről az egy cikkről (ha akarnék).
Ezt állítják viszont a lateinerek: „A dolog megfogta a maga farkát, te elmondtad, és ha van egy kis szerencséd, akkor ő meg meghallotta”.
Na most engem tényleg nem érdekel, hogy Vásárhelyi meghallotta-e, vagy sem. Engem kizárólag az érvek érdekelnek. Nem a vélemények, hanem az érvek, s azért írom le ezt már századszor körülbelül, mert marha nehezen kalapálódik bele az entellektüel fejekbe.
Itt mindenki azt hiszi, hogy a véleménye (az ő véleménye) számít valamit is. Neki nem kell bizonyítania, érvelnie, megokolnia valamely állítását, mert elég, ha ő mondja, amit mond. Persze, vannak olyan emberek is, akik szavának súlya van, akik tekintélyük révén hitelesek, vannak ilyenek, de ezek nem a semmiből nőttek ki, hanem ők előzőleg már százszor, ezerszer bizonyították, hogy állításuk nem hamis, százszor, ezerszer bizonyították bölcs mértéktartásukat, így az ezeregyedik alkalommal – esetleg – szóra is hihetünk nekik. Neveket is említettem. Ilyen például Gombár Csaba, ilyen Szilágyi Ákos, ilyen Almási Miklós… vannak néhányan, ám Vásárhelyi Mária, Babarczy Eszter és más buzgó véleményközlők, önelégült „megszólalók” nem tartoznak közéjük.
Ezért azután, ha Vásárhelyi netán meghallotta a hangomat, az nem szerencsém nekem, és nem is szerencsétlenségem. Hanem számomra teljességgel közömbös tényező.
Valamint szabadon lehet embert is ölni, mert nincs ott valaki, aki lefogja a gyilkos fegyvert emelő kezet. Csak utána kapsz életfogytot. Egyre nagyobb butaságokat beszélsz. Minden nyelven.
nem vakarja le Vásárhelyiről a dilettáns publicista, illetve a gyűlölködő, halottat rugdosó hipokrita epitheton ornansokat.
kedves kívül,
nem is tudod, milyen szívesen megszabadítanálak szenvedéseidtől. Ismét kísérletet teszek rá.
Vásárhelyivel kapcsolatos fájásaid egyszerűen egy félreértésből erednek.
Te Vásárhelyi Máriát ítélőszéked elé kívánnád idézni. Ő meg, feltéve de pesze meg nem engedve, hogy egyáltalán emlékszik még rád, feltéve továbbá, hogy ha emlékszik, akkor értesült arról, hogy te őt dilettáns publicistának illetve gyűlölködő, halottat rugdosó hipokritának tartod, valószínűleg egyáltalán nem elégedetlen ezzel a helyzettel.
Mondd már, egy kiszenvedett dilettáns publicista nímand őt dilettáns publicistának tartja. Szerintem Vásárhelyi tökéletesen rendjén valónak találja ezt a dolgot, amin nics semmi változtatnivaló, ami úgy kerek, ahogy van. Abszolút nem igényel a dolog semmi közbelépést.
Hogy ugyanez a kiszenvedett dilettáns publicista őt gyűlölködőnek satöbbi tartja, az is a világ rendjének teljesen helyénvaló állapota.
A kiszenvedett dilettáns publicista elmondta a véleményét, lehet tovább menni. Ettől ő még se nem dilettáns, se nem gyűlölködő... Nincs ugyanis a kezedben ennek a dolognak a hitelesített mércéje, te ezt gondolod, ő meg azt. Te azt gondolod, hogy halottakról vagy jót, vagy semmit, ő meg nem ezt gondolja.
És így tovább. A dolog megfogta a maga farkát, te elmondtad, és ha van egy kis szerencséd, akkor ő meg meghallotta.
És a kedves, sokszínű és közönyös világ csak folyik tovább, ha felfordulsz is belé.
Montesquieu árnyékában
„… a Fővárosi Ítélőtábla ugyanezen eljáró tanácsa azt már korábban leszögezte, hogy bár mind az Emberi Jogok Európai Bírósága, mind pedig a magyar Alkotmánybíróság szerint a szabad véleménynyilvánításhoz való jog olyan alkotmányos alapjog, amely csak különösen indokolt esetekben korlátozható, a közszereplők pedig csaknem korlátlanul bírálhatók, Schmidt Máriáról mégsem írhatja le Eörsi szabadon a véleményét.”
Ez hát a szabadon közölt véleménye Vásárhelyi Máriának.
Vagyis nem kell őt „szépen megkérni”, megalázkodni sem kell előtte, elmondja, mi több: „közli” ő a véleményét, csak győzzük kapkodni buksi fejünket.
Ráadásul Vásárhelyinek ez a szakmája! Véleményközlő. Valami médiacucilógus, vagy mi a bánat. És persze a Nyilvánosság Klub serény vezetője. Azt írja a tudós nekrológszerző, hogy Eörsi nem közölheti szabadon a véleményét. Amiben nem az az érdekes, hogy egy lateiner médiacuclinak ez a véleménye (a közölt véleménye), mert hát mi más volna, mér’ értene ő ahhoz, amihez nem ért, hanem az a furcsa (vagy mégse oly furcsa?), hogy Kovács, Váncsa meg a többiek minden további nélkül közzéteszik elvhű sületlenségeit.
No, akkor én ezennel fölvilágosítanám a lateiner intelligenciát, Kovácsostul, mindenestül, elmondom nékik, hogy Eörsi a tárgyalt időszakban szabadon közölhette a véleményét Schmidt Máriáról. Mondhatta róla, hogy züllött nőszemély, írhatta róla, hogy züllött figura, és lepődjenek meg, mondhatta volna azt is, hogy Schmidt Mária olyan, mint egy pedofil satrafa, aki időnként tízéves fiúcskák bögyörőit szopogatja fideszközeli kéjjel a pengefal tövében. Írhatta volna!!! Elvileg. Sőt a tévében LIVE mondhatta volna gyakorlatilag is.
Miért?
Nos?! Főszerkesztő uram, tudol rá válaszolni? Úgy rémlik, jogász vagyol, juris utriusque doctor, par excellence lateiner. Nos?! Alkotmányjogi probléma.
Na jó, segítek.
Azért „írhatja le Eörsi szabadon a véleményét”, merthogy Magyarországon nincsen cenzúra. Hanem? Mi van akkor? Hatalommegosztás van. Montesquieu. Mond ez a név valamit a Nyilvánosság Klub vezetőjének? Bíróság. Mint független hatalmi ág.
Vagyis Eörsi leírhatja szabadon, hogy az ő becses véleménye szerint Schmidt Mária züllött nőszemély, züllött figura, csak utána (tetszik érten?!, utána, s nem előtte), szóval utána jön Montesquieu elvtárs, és kipp-kopp, leüti a verdiktet.
Na most, lehet ugyanakkor azt állítani (ügyesen), hogy Montesquieu elvtárs egy korrupt disznó, már hogyne lehetne ilyet mondani, a cenzúrátlanság mindenre vonatkozik, lehet ilyet állítani, csakhogy azt viszont bizonyítani illenék. Nem muszáj, ti. a mondat nem perelhető, ti. egész ügyes kis mondatról van szó, Vásárhelyi cikkében talán (nem elemeztem végig az írást, ezért csak talán) az egyetlen jó mondat. De az is pusztán azért, mert ügyvédek fogalmazták: nem perelhető. Tehát nem muszáj bizonyítani az ügyes állítást, hanem illenék – már úgy értem, lateinerileg.
Így a mondat: „Nem meglepő azonban, hogy a történész asszony, ígérete ellenére, mégsem fordult bírósághoz, hiszen pontosan tudta, hogy ebben az esetben nem a Fővárosi Ítélőtábla mondaná ki a végső verdiktet, és azzal is tisztában volt, hogy nemzetközi színtérre kerülve kizárólag saját magát járatná le egy ilyen perben.”
Itt ugye pro forma azt állítja az ügyes médiacucli, hogy a nemzetközi bíróságon „nem a Fővárosi Ítélőtábla mondaná ki a végső verdiktet”. Igaz ez? Szent igaz. Perelhető? Nem perelhető. A sugallat perelhető? A sugallat (ha ügyes) nem perelhető.
Akkor szüret!!! A lateiner boldog lehet.
Igen ám, csakhogy marad a kurva kérdés: ha a sugallatot a szerzőnek nem sikerül bizonyítania (hiába erőlködik szegény), akkor a szerző „kizárólag saját magát járatja le egy ilyen” nekrológgal?
A válasz: nem kizárólag saját magát járatja le. Sőt elsősorban nem magát járatja le, hiszen tőle ennél több nemigen várható, hanem az egykor szebb napokat látott szerkesztőség vezetőit járatja le. Méghozzá meglehetősen.
De hát nem épp arról szól a topik, hogy Vásárhelyi Mária immáron 2235... + n napja nem válaszol a többszöri, ilyen-olyan meghívásra? Számontartó, számolgató Tehenke, kérlek, segíts!
"...a döbbenet számomra...az, hogy a Nyilvánosság Klub vezetőjében nincs annyi méltóságtudat, hogy teljesen elkerülje azt a helyet, amelyet amúgy „végtelenül gusztustalannak” tart. A polgári nevén persze nem vállalja a „gusztustalanságban” való szereplést, viszont álnéven kéjesen merül el benne, tapicskol, lubickol, olykor prüszköl az undortól, vagyis végső soron jól érzi magát."
A mondat így korrekt: Az ilyesmin való fönnakadás inkább a pitiánerlateinerek nagy biznisze (vs. buseniss vs. business).
Tehát, hogy minden unalmas netkurkász, kisstílű lateiner-bizniszmen pontosan értse: a betűcserére való entellektüel rámutatás nem vakarja le Vásárhelyiről a dilettáns publicista, illetve a gyűlölködő, halottat rugdosó hipokrita epitheton ornansokat.
Ahhoz azért több kéne a betűkurkászásnál. Mondjuk, ész, értelem, ilyesféleség.
"Kapisgál és nem kapizsgál. Ha már a helyesírást, ha már a tudálékoskodást szóba hoztad."
kapiskál, ha már "ha már" és tudálék és helyesírás :-)
Előzmény:Ámde (12854)
E problémával kapcsolatban a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása a következő:
„Az idegen eredetű közszavak idő múltával jövevényszavakká válhatnak, azaz olyannyira meghonosodhatnak, hogy más nyelvből való származásuk feledésbe merül. A jövevényszavakat ezért mindig magyarosan írjuk. Az olyan szavakat, amelyeknek más nyelvi eredete [sic.] még többé-kevésbé nyilvánvaló, idegen szavakként tartjuk számon. Ha egy latin betűs írású nyelvből átvett, általános fogalmat jelölő idegen szó közkeletűvé válik, eredeti írásmódját a magyar kiejtést tükröző formával váltjuk fel. Az idegen szavakat tehát aszerint írjuk már magyar vagy még idegen írásmód szerint, hogy mennyire haladt előre a jövevényszóvá válás útján.”
Mármost, én nem azt mondom, hogy az Akadémia álláspontja kőbe van vésve, vagyis tekinthető az Akadémia liberális iránymutatása extrémnek, szélsőségesenelfajzottnak, miként a liberális lateinerek annak is tekintik (12855), szóval én azt mondom: ez is egy vélemény. Ha pedig horribile dictu ebből indulunk ki, akkor bízvást elmondható, hogy a kapizsgál szó tipikusan tonhal. Határeset. Éppen most halad az idegen szóból a jövevényszóvá alakulás útján.
Ezért a kapiskál formula éppúgy helyénvaló, miként a kapizsgál, egyébként így ma már többen írják (csak a vicc kedvéért: kettővel többen; a „Yahoo!” a kapizsgált kilencvenszer jelöli, a kapiskált 88-szor), s én elfogadtam azt a változatot is, amiként a lateinerek forszírozzák (a „Yahoo!” 102-szer jelöli, majd eldől, melyik „győz”).
Tehát például az egyik legkorlátoltabb lateiner „tollából”:
Miközben ezt a topikot olvasom (már kb. a felénél tartok), egyre többet gondolok a dr. K.H.G.-vel szemben álló katonára... Kezdem kapisgálni, mit érezhetett.
*
Én tehát nem „nagyvonalúan”, hanem kitűnő nyelvérzékem és legendás liberalizmusom okán tekintettem el a kapisgáltól (noha magam a kapizsgál formulát használom). Az ilyesmin való fönnakadás inkább a pitiáner lateinerek nagy biznisze (vs. buseniss). Vagyis inkább a bicska nyitogatóan idióta (értsd: tipikusan lateiner) analógiát tettem szóvá. Elmondtam korábban, hogy az egyik leginteriorizáltabb lateiner nem latin, hanem magyar irodalmi „társítást” használt, pedig épp a latinhoz kellett volna fordulnia a lateinernek. Ám ő magyarkodott. Vagyis engem a csillogóan művelt, tudós, briliáns logikával bíró s kissé ironikus, majd ezen tulajdonságai (plusz zsidó származása) miatt kivégzett (aktuálisan: „lebértömeggyilkolt”) dr. K. H. G.-hez, míg saját magát (illetve hites társait) a műveletlen, vérbunkó náci pribékhez hasonlította, „társította”. Amúgy találóan.
Mire azután ez volt a lateiner válasz:
barboválasz | megnéz | könyvjelző 2006.08.03 16:30:59 (2923)
Ez a dr. K.H.G. már annyira passé... Mint a hirtelen gerjedelmedben ennek nyomán felvett nicked. Akkor se értetted, mitől a társítás, most se. Pedig, mint a dátumból kiolvasható, volt rá kilenc hónapod. Nem baj.
Előzmény:kívül a magyarázat (2919)
Vagyis a lateiner baromság már annyira passé (vs. passzé).
Ha passé, akkor legyen passé. Ám ha lateiner, akkor legyen már latin!
Tehát a nagypofájú, amúgy kissé tökkelütött lateiner a következőt próbálta nyöszörögni, csak hát neki sajnos semmi sem sikerül igazán, lateinernek is kevés, míg a magyar nyelv, a magyar irodalom iránt éppoly érzéketlen, amiként az idevágó latin idézet (citátum) se jutott eszébe, szóval a lateiner ezt akarta nyökögni:
Quousque tandem abutere, Catilina, patientia nostra?
Esetleg:
Quousque tandem, Catilina, abutere patientia nostra? – ízlés szerint.
Ehelyett jött a marhája a zsidó munkaszolgálatossal. Mely zsidó munkaszolgálatos kivégzésének lélektanát, a náci hóhér igazságát a lateiner már erősen kapisgálja. Mert ilyenek a lateinerek. Quidquid recipitur, recipitur per modum recipientis.
Catilina? Dr. K. H. G.? A lateinereknek secko jedno. Csak a csúcsra járatódás.
Egyébként pedig a rovat témájához (Vásárhelyi Mária):
Tegnap az alábbi „ontopik” fölvetés hangzott el (nem haraptak rá a lateinerek, nyilván nem értik a normális, decens szót, kár beléjük, ezért lefordítom a homo interneticusok, a homo letarnejikuszok nyelvére, hátha így eljut az agyukig), szóval az hangzott el, hogy az egyik hivatásos lateiner (Vásárhelyi Mária) a Fővárosi Ítélőtáblát korruptnak nyilvánította az Élet és Irodalom hasábjain. Állítását a lateiner egy latin eredetű szó segedelmével próbálta bebizonyítani. Azt állította a lateiner (itt értsd: dilettáns publicista), hogy a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének meghatározása szélsőségesen elfajzott definíció.
Ilyen lateiner argumentáció alapján lett tehát kimondva, hogy korrupt a bíróság. Ezért veszített pört szegény Eörsi István.
Nos, ez volt a műveletlen tapló, az ignoráns (helyesen: tudálékos) kőműves fölvetése (12855).
Tegnap.
Azóta folyik a lateiner kussolás.
*
[És akkor tegyük még hozzá, hogy ezeknek a lateinerség a szakmájuk!]
Planctus ante nescia - 'siralomnak tudatlanja' - Volék sirolm tudotlon' - 'Nem tudtam (ismertem) a sírást'.
Tehát akkor, legalábbis idegenből átköltött szövegben a 'tudatlan'-nak volt (leegyszerűsítve) tárgyas jellegű használata, konkrét ismeretek vagy képességek hiányára utalt. Ma csak intranzitíve használatos.
... igen korai nyelvemlékünkben szerepel, ugye, a megfelelő szó, akkor még tranzitív mélyszerkezetű szintaktikai formában, amely használat a mai nyelvhasználatban már nincs meg.
Ugye mindenki tudja, nyolc elemi fölött, mire is utaltam? Gespenst is?
Na, nincs megoldás?
Segítek, az illető nyelvemlékben a kérdéses szó a latin 'nescius' egy alakjának fordítása.
Tudod, már majdnem megsajnáltalak. Nem mintha nem érdemelnéd meg mindazt amit kaptál. Megdolgoztál érte. Most, mikor tudatlanságod a maga meztelen valójában mutatkozott meg, egyébként nem először, most is másokat neveztél hülyegyereknek. Kaptál is érte az arcodra, rendesen. Először -mi tagadás- élveztem. Aztán kis híján megsajnáltalak. Szegény kis szánalmas, magára maradt, nagyképű öcsécske. Ég, mint a Reichstag.
Mégis, az lenne az elvárható minimum, hogy megköveted azokat, akiket eddig méltatlan módon bántottál, sértő és alaptalan megjegyzéseket tettél rájuk. Vásárhelyit, Babarczyt, Farkasházyt, stb. Ezt persze nem tetted meg. és nem is fogod megtenni. Látod, ezért nem tudtalak és nem tudlak megsajnálni.
Most már más a problémád a cikkel, mint ami eddig volt. Tehát eddig egyszerűen hazudtál. Tudtuk eddig is, de te leírtad számtalanszor igaztalan állításodat. Most meg arról vitatkoznál -ami pedig valóban nem érdektelen téma- meddig terjed a közszereplők bírálhatósága, belefér-e pl., ha valakit züllött jelzővel illetnek. Vagy ez már sérti a közszereplők törvényadta jogait. Csak az a baj, hogy mindaddig, amíg nem teszed meg mindazt ami elvárható egy magát valamire tartó embertől, márpedig te igen büszke vagy enmagadra, addig csak egy söpredék maradsz. Méltatlan a beszélgetésre.
Veszteni is lehet méltósággal. Megpróbálhatnád. Kapizsgálod?
Ezzel a nyelvészkedéssel nincs szerencséd. Olyan alapvető tárgyi és főképpen szemléleti hiányosságaid vannak e területen, hogy a szerencse sem lenne elég egyébként.
Az ignoráns ugyanis magyar szó. A latinból származik természetesen, eredetét feltehetőleg a beszélők jó része meg tudja ítélni, ettől azonban természetesen magyar szó.
Ennek megfelelően jelentés-szerkezete sem szükségszerűen azonos az eredeti latin szóéval.
A magyar ignoráns szó jelentés-szerkezetében a latin eredeti alapjelentése, a semleges 'valaminek nem tudója' háttérbe szorult és a szó leggyakoribb használatában a 'bornírt, pökhendien, magamutogatóan és átfogóan tudatlan' jelentésben szerepel, intranzitív mélyszerkezettel, azaz nincs tárgyi előzményű komplementuma. A latinban viszont volt, jól ismert, már akinek pesze, az 'ignorantia legis neminem excusat' kifejezés, így jelenthette konkrét ismeretek hiányát.
(Ez köznapilag körülbelül úgy fogalmazható meg, hogy ha az 'ignoráns' ige volna, akkor se lenne tárgya, tehát nincsenek olyan alakok a magyarban, hogy *'az építészet ignoránsa', míg olyanok, hogy 'az építészet nem ismerője', vannak.)
Intranzitív jellegű jelentések viszont általánosítottak, ez esetben a nemtudás általános értelmét fejezik ki, a "tudatlanságot" par excellence... Így a 'tud' és a 'nem tud' tárgyas, ez vonatkozna mondjuk a fedélszerkezetek átépítésének, azaz egy konkrét ismeretnek a nem tudására, míg az nem mondható, hogy teszem azt, *'a fedélszerkezetek átépítésének tudatlanja' vagyok.
Amiképpen például a 'tudatlan' sem jelenti ma pusztán azt, hogy 'valaki nem tud valamit', holott itt még hasonló írásképű idegen nyelvi megfelelőig sem kell visszamennünk.
Izgalmas megfigyelnünk egyébként a magyar jelentésfejlődést a tárgyban: szerencsénk van, mert igen korai nyelvemlékünkben szerepel, ugye, a megfelelő szó, akkor még tranzitív mélyszerkezetű szintaktikai formában, amely használat a mai nyelvhasználatban már nincs meg.
Ugye mindenki tudja, nyolc elemi fölött, mire is utaltam? Gespenst is?
Az érvek árnyékában
(s immár a stílusváltás jegyében)
Vásárhelyi Mária cikkének eszmei alapmondandóját szerintem az alábbi két pont (7., 8.) tartalmazza (nyilván az Eörsit rágalmazó utolsó bekezdés is lényeges a szerző szerint, nem véletlenül van ott, ám csak mint tortán a hab, amolyan kicsinyes bosszú gyanánt):
„7. Braham az Eörsi által írottaknál súlyosabb vádakkal, történelemhamisítással, a történelmi tények manipulációjával, intellektuális tisztességtelenséggel, a neofasiszták érdekeit is szolgáló tevékenységgel, a szélsőséges nacionalistákkal kötött szövetséggel, a holokauszt trivializálásával és relativizálásával vádolja Schmidtet. 8. Nem meglepő azonban, hogy a történész asszony, ígérete ellenére, mégsem fordult bírósághoz, hiszen pontosan tudta, hogy ebben az esetben nem a Fővárosi Ítélőtábla mondaná ki a végső verdiktet, és azzal is tisztában volt, hogy nemzetközi színtérre kerülve kizárólag saját magát járatná le egy ilyen perben.”
Tehát itt arról van szó, arra történik utalás, hogy a perben nyilvánvalóan Eörsinek volt igaza, s azért veszített mégis a publicista, mert a bíróság korrupt volt, politikai befolyásoltság alatt állt.
Na már most. Ez az igen súlyos állítás kétféle módon igazolható. Vagy bizonyítással, vagy pedig (egyértelmű, megnyugtató bizonyítékok híján) ún. „presztízsérv” alapján, vagyis amikor az állítást egyszerűen el lehet hinni annak, aki mondja, mert az illető tekintélyes személyiség.
Szerintem ez utóbbi kizárt Vásárhelyi esetében, s amit valószínűleg ő is érez, ugyanis a maga módján megpróbálkozik a bizonyítással:
„Az ítélet indoklása rendkívül leleményes. Ami a ’züllött’ jelző használatát illeti, ezt a bíróság egész egyszerűen megfosztotta eddigi köznapi jelentésétől, mivel használatát csak egészen extrém esetekben tartja jogszerűnek. Az ítélet szerint ugyanis züllöttnek csak az nevezhető, aki ’erkölcsi romlottságánál fogva kiszakadt a tisztességes emberek közösségéből, aki erkölcsileg elaljasult’.”
Akkor talán nézzük, mit ír a „züllött” fogalmáról az értelmező szótár:
züllött mn 1. Erkölcsileg romlott, elaljasult. – nő; - életet él.2. Züllésre valló. – külső. 3. Szétzüllés, felbomlás jeleit mutató. – állapotok.
Természetesen nem állítom, hogy a „nyelvi konszenzust” megtestesítő értelmező szótár mindenkor mindenkire egyaránt kötelező érvényű, ám azt logikusnak vélem, hogy ha a bíróság dönt egy vitás kérdésben, akkor a „konszenzust” tekinti támpontnak, merthogy mi mást?
Tehát a szótár erkölcsiromlottságról, elaljasultságról beszél, míg a Vásárhelyi Mária által idézett bírósági ítélet (indoklása) szó szerint ugyanazt mondja: „romlottságánálfogva”, „erkölcsilegelaljasult’”. Vásárhelyi szerint viszont ez egészen extrém eset. Jó, de akkor meg kell mondani, hogy mi az, ami ennél általánosabb, hivatalosabb, konszenzuálisabb eset!? Mi az, ami nem egészen extrém, ha az értelmező szótár általános definíciója szélsőségesen elfajzottnak minősül?
Még egyszer hangsúlyozom: Eörsinek nem kötelessége értelmező szótárral a hóna alatt jönni-menni, publikálni, nem kötelessége a konszenzust elfogadni (miként nekem se, de ez egy másik téma), viszont, ha a bíróságnak döntenie kell, akkor nem nyúlhat más forráshoz, mint amit a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete gondosan, tudományosan, a társadalmi-nyelvi konszenzus alapján kimunkált.
Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy a bíróság nem senyved politikai befolyás alatt (én erről nem állítok semmit, se pró, se kontra, fogalmam nincs), hanem csak azt mondom, hogy Vásárhelyi „érvelése” nem támasztja alá a bíróság korruptságáról fölállított tételt.
Vagyis sem tekintély, sem megfelelő érvek.
Akkor viszont micsoda? Mi igazolja a szerző alapállítását, mely szerint a magyar ítélőtábla csalárd, merthogy egy nemzetközi bíróság biztosan Schmidt ellen döntött volna a perben?
Semmi nem igazolja. Ezért tartom a nekrológot minden ízében rossznak, szimpla indulatömlenynek.
