Nem, én azt kérdeztem, hogy honnan ilyen halál jól értesültek, hogy titokban kereskedett vele, meg a kaja mellett tartotta blablabla. Szerintem - ha így igaz a hír - akkor ezek csak feltevések, amit az ügyes - leginkább otthonról dolgozó - "újságírók" tényként közöltek.
Ezt most komolyan kérdezed? A XXI. században, de már szerintem Sherlock Holmes idején is, egy boncolás sokmindent elárul a ahlál okáról. A mérgeket meg az ilyenkor megtartott házkutatás során is meg lehet találni.
Amúgy már Örkény István is írt arró a családról, aki liszt helyett rovarírtót rakott véletlenük a pogácsába.
„HALÁL IDIÓTA” TÖRTÉNETEK
Új sorozat az HBO-n: Született Lúzer decembertől!Az HBO-nak többek között a Darwin díj adta az ötletet, hogy a legkülönbözőbb, többnyire igen szánalmas és morbid haláleseteket filmre vigye.
A csatorna olyan lelkes, egyelőre még a nagyközönség előtt ismeretlen fiatal, ámde rendkívüli tehetséggel megáldott rendezőket, forgatókönyv-írókat kért fel a sztorik megfilmesítésére, akik közül többen a szakmában már nagy elismerésnek örvendenek. A fiatalok pedig bizonyítottak. A kényes és alapvetően nehéz témához úgy nyúltak hozzá, hogy bár a filmek mindenképpen morbidnak mondhatóak, mégis alapvetően a humorra épülnek. A filmek mindegyikét Magyarországon forgatták, kizárólag magyar színészekkel. A néző a sorozat részei láttán biztosan úgy gondolja majd, hogy ezek csak a tehetséges forgatókönyvírók szüleményei, pedig a történetek között több olyan is szerepel, amely a valóság furfangos műve.
A való életben is előfordulhat, hogy az egyébként évekig teljesen normálisan, a civilizáció elvárásainak megfelelő életmódot folytató egyén egyszer csak érthetetlen módon felrúgja a társadalmi normákat és az ösztönei által vezérelve bődületes dolgot tesz. Hülyeséget. Halálos hülyeséget. Ostoba és értelmetlen halálok ezek, melyekből azonban kellő iróniával szemlélve akár okulhatunk is.
A sorozatban megismerhetjük az alföldi tanyavilág alkoholista munkanélkülijét, de a lökött fiatalok sorába beáll egy ijesztgető-művész, két fanatikus death metal rajongó és három egymással versengő tini is. Felbukkan egy titkosügynök, egy paranoiás vegyészmérnök, de a dán miniszter-jelölt és egy közutálatnak örvendő öreg képviselő is bizonyítja: mindegy hány éves vagy, mivel foglalkozol, a hülyeség bárkit bármikor a vesztébe sodorhat…
''Élni annyit jelent, mint nevetni a halálon és belehalni a röhögésbe.'' - Boris Vian ...
Akár a mottója is lehetne a sorozatnak Boris Vian híres mondata, melyet irányelvként használtak a készítők is. A humor elengedhetetlen része, mondhatni alappillére minden egyes sztorinak. Borisz Vian író saját korában polgárpukkasztó műveivel gyakran megsértette a közerkölcsöt, lehet, hogy most az HBO sorozata is indulatokat vált ki egyesekből, ám a csatorna mindig is híres volt bevállalóságáról, ezért most is kíváncsian várja a visszhangot.
Mert, hogy visszhangja lesz… az garantált.A sorozat első részét december 2-án, vasárnap láthatják a nézők, majd ezt követően még három vasárnap, alkalmanként két kisfilm következik.
A ma esti Showder-ben Fábry megemlített két sztorit amit itt a fórumon is lehetett olvasni, a vadászra zuhanó szarvasosat, meg a béna levélbombaküldőset :)
Elhanyagoltam kicsit a fórumomat :( remélem a közeljövőben tudok még pár sztorit fordítani, hogy pörögjünk és elérjük az 1000. hsz-t :)
Az Dolohov volt, aki katona, és Bezuhov gróf csak utánacsinálta volna, ha Szergej Bolkonszkij herceg nem jön érte, és viszi el az apja halálos ágyához.
Nem, senkit, bár a gyerek esélyes lehet még, ha párszor ilyesmit csinál. Csak azért tettem be, mert Csokis írta, hogy az amerikaiaknak azért lehetne elképzelésük, miket tud csinálni egy medve.
És kit akarsz benevezni ebből a társaságból, a medvét? Csak megbírságolták a fickót, nem kivégezték. (Próbálta volna meg ugyanezt Kínában egy pandával...)
Itt van rá aválasz: a gyermek még szaporodhat... "Fatuskóval ölt medvét a tengerészgyalogos június 24. vasárnap 8:54 [MTI] Egy másfél mázsás mackó élelem után kutatva portyázott a georgiai kempingben, és egy család hűtőtáskáját elragadva távozott az erdő felé. Egy 6 éves fiúcska azonban vakmerőn megdobta az állatot egy törölközővel, mire a medve megtorpant. A gyerek apja elhűlve nézte a jelenetet, aztán felkapta a keze ügyébe kerülő legközelebbi öles tuskót, a medvéhez vágta, és épp a fején találta el. A mackó elterült, a férfi pedig azt hitte, csak elájult. Tévedett, a tuskóhajítás telitalálat volt: agyondobta a mackót. A családapa amúgy tengerészgyalogos volt, és három fiával sátorozott a kempingben. Tettéért nem elismerést, hanem bírságot kapott a vadőröktől azon a címen, hogy gondatlanul elölhagyott élelmet, és így nem gondoskodott kellően a tábor biztonságáról."
Ooopsz, nem ezt akartam belinkelni, mert ezen nem látszik, hogy nem szegény, ártatlan turistákról van szó. Szóval amikor meglátták, elkezdték vakuval fotózni, amitől valószínűleg megrémült, majd azt találták a legcélszerűbb elriasztásának, hogy megdobálták. Noooomális?
Mindig akadnak olyanok, akik úgy gondolják, hogy a jó szándékkal adott tanácsok rájuk nem vonatkoznak. Vegyük például azt az esetet, amikor az orvos külön felhívja a figyelmet arra, hogy nehogy nyílt láng közelébe menjünk, mivel a rajtunk lévő gyúlékony anyag belobbanhat. A legtöbb ember gondolkodás nélkül megfogadná a tanácsot és egyiküknek se jutna eszébe mondjuk gyufát gyújtani egészen addig, míg a veszélyes anyagot el nem távolították.
Philip, egy 60 éves úr azonban okosabbnak tartotta magát orvosánál. Az idős urat egy bőrbetegség miatt kórházban kezelték, többek között paraffin tartalmú kenőccsel. A beteget figyelmeztették, hogy az anyag rendkívül gyúlékony, ezért a legjobb, ha lemond a szokásos napi cigarettaadagjáról. Philip azonban a jelek szerint nem tudott káros szenvedélye nélkül élni.
Mivel a dohányzás a kórházi osztály nagy részén tilos, Philip - félretéve minden félelmét - kiszökött az egyik vészkijáraton. Mikor úgy érezte, kellően rejtve volt a kíváncsi szemek előtt, rágyújtott cigarettájára, beleszívott és régóta áhított békés nyugalom szállta meg amint a nikotin kifejtette hatását. A dolgok akkor kezdtek rosszra fordulni, mikor elszívta cigarettáját, a földre dobta a csikket és el akarta taposni...
A paraffinos kenőcs átitatta Philip ruháját és amint cipősarkával a csikkhez ért, pizsamája lángra gyúlt. Az ezt követő "pokoli tűzben" Philip elsőfokú égéseket szenvedett testének nagy részén. Philip az intenzív osztályra került, ám az azonnali orvosi ellátás már nem segíthetett rajta.
A Darwin 5-ös lista alapján a sztori hivatalosan is Darwin díj-jelölt:
1. Gének továbbörökítése -- ha Philipnek volt is gyereke, több nem igazán lesz. 2. Kivételes, különös eset -- erre biztosan emlékezni fogunk! 3. Önszelekció -- még külön figyelmeztették is, hogy a paraffin és a nyílt láng együtt nem nyerő kombináció. 4. Felnőttkor, cselekvőképesség-- 60 évesen gondolom már elég érett volt. 5. Igazolhatóság -- A történetet a legtöbb angol újság lehozta.
A sztori megfelel mind az öt kitételnek, és bár sajnáljuk a hozzátartozókat, Philip halála figyelmeztetés lehet életben maradt embertársainak: Ha az orvos megtiltja a dohányzást, bizonyára jó okkal teszi!