Szó esett korábban gitárral kísért dalokról, illetve hogy egyetlen hangszer mennyiben tudja az énekest megtámasztani - az alábbi dalban is van más hangszer is hangszer persze, de az akusztikus gitár könyörtelenül pontos ritmikája, precízen tartott üteme ami ez egésznek tartást, karaktert ad. Pontos pengetés rulez - Haunt Me:
Kis hangszórón kevésbé szépen jön ki - van egy nagyon szép élő változata is, két énekessel (kevésbé hangsúlyos gitárral). De nagyon szép a két hang, és a kiváló énekes srácnál Sade azért még egy kicsinyt kiválóbb:
Ti hol szerzitek be a gitárhúrt? Én a helyi hangszerboltban, de fontolgatom egy ideje, hogy bevásárolok valamilyen külföldi forrásból egy nagyobb tételt. Viszont hallottam olyat, hogy az e-bayen előfordulnak "utángyártott" húrok eredetinek tűnő csomagolásban.
A Jethro Tull egy ideje már elég passzív volt, ami az albumkiadásokat illeti. Sokan vártuk, hogy végre kihozzanak egy új anyagot (a paksi koncerten Anderson is utalt rá), de nem történt meg, viszont az örökké nyughatatlan Anderson szólóprojektben elkészítette a Thick as a Brick[...] Bővebben!Tovább »
nem fejtettem meg, de szerinteom oktávokat két ujjal, meg néha a három húrt egy bundnál, a g-re leeresztett második legvastagabb húron kezdve (ami alaphang kvint oktáv, szóval metál).
Elkezdtem kaszálgatni egy városszéli hagyoményos verziót: kápó a 3. bundnál, a 3 mély húrt smirglizem, a dolog majdnem ibírja az üresen pengetést is, és így:
Ez azt jelenti, hogy minden esetben üres húrokat és végigfogott [ilyen "egyenes"] barrékat játszik (egyujjal?), vagy pár üres húrt és kettő hárommal dallamozgat-akkordozgat? (kérdezem ezt vérprofiként - gondolom érződik :-) )
szerintem DGDGA#D, vagyis nyílt G moll lesz. letoltam a gitárt oda, még nem nagyon gyűrtem meg, de szerintem ez lehet az. viszont kibaszott jó :)
és így meghallgatva hadd javítsak, G moll nyílt hangolásokat használt a 16 Horsepowerben, kétszer kellett végigrántani a slide-ot, és már hallatszik is.
Edwards eleve használ pl. talán d-mollra hangolt gitárt, meg van az a hosszú nyakú mandolinszerűség is, amin pl. a Black Soul Choir-t játszotta a Nick Cave-es évben adott szigetes koncerten. én nyílt hangolású gitárra tippelek
Kedves gitárosok! Jól érzem hogy ez valami lantszerű (vagy koboz vagy mi - azaz más hangolású) hangszeren játszódik?
Wovenhand - Down In Yon Forest
Nagyon erősnak gondolom ezt a könyörtelen, feszes és folyamatos sikálást, végestelen végig - előadható-e így vagy közel így hagyományos hangolással? Mit szóltok?
(naná hogy nem írtam semmi olyasmit hogy "mindig" vagy hogy "csak elkúr" - ;-) )
Csak annyiban lepődtem meg, hogy azt mondod-sugallod, hoyg az ember minél jártasabb egy témában, annál inkább hajlamos a hibák keresésére - ehhez tettem hozzá a saját gyökereesen ellenkező tapasztalataimat. Persze, nem vagyok zenész (pont tegnap egy munkahelyi négyakkordos próbálkozás volt, de hárrommal könnyebben boldogultunk volna :-)), azért vagyok szerénytelen azt gondolni hogy vannak dolgok amikhez picit jobban értek mint korábban. A tapasztalatom pont az, hogy a hozzáértéssel-belemélyedéssel egyenes arányban nő az érdekessége, élvezete a dolgoknak (nálam például: zene, építészet, film). Talán együtt fejlődik ezzel a kiválasztási képesség, nem tudom, de én a Szigeten bóklászva véletlenül talált zenekarok, idegen városokban véletlenül talált építészeti kis- és nagyremekek kapcsán is az örömökre, élményekre emlékszem. Nem kizárólag, és nam CSAK ezt veszem észre, csak válaszként arra hogy a "zenész hátul áll és mogorván számolhja a hibákat".
Vagy nem vagyok még elég zenész és elég mogorva. :-)
(az utóbbi években azért fene nagy koncertjárásom nem volt - ilyesmiken voltam: Sade, Waters, Steve Reich, ef Zámbó, Dweezil Zappa + Steve Vai [na ez jó rég volt], Szalóki Ági párszor, Keep Floyding, FZ Emlékzenekar, meg tévében Sonic Boom Six... ;-) meg a fene tudja még mi.)
egyébként ha már feldolgozásoknál tartunk, ezt is lefikázhatjátok. igaz, ebben nincs gitáros füllel túl sok érdekesség, átmenő akkordok meg sus#miakuaiste, csak egy enyhén (enyhén? :) giccses félundergrund sláger (klasszikus) némi hálószobai re-arranzsolása. utóbbi szerintem jól sikerült, az ének férfi része kevésbé.
hadd idézzem magamat: "gyakran" (tehát: nem mindig)
mit hogy old meg, vagy kúr el (tehát: nem csak elkúr)
konkrétan az jutott eszembe, amikor nemrég az egyik zkarom dobosának a másik zkarát hallgattam koncerten, és csak kevés számot ismertem, nem mindig tudtam belefeledkezni, egyrészt mert a hangszerelési megoldásokat figyelgettem, másrészt meg a dobos nálunk megszokott figuráit, hogy na nézd csak, itt is ezt csinálja. amúgy elbaszás nem nagyon volt benne. pl. egy olyan Bowie dalt játszottak, ami helyett én mást játszottam volna a helyükben.
Én ugyan nem vagyok gitáros, de azért csak megkérdezem: milyen koncertekre jártok ti?... :-) Direkt szarra? Jómagam nekem kedves és hát jó koncertekre szoktam menni, nem is emlékszem (se rosszindulattal, se jóval) ilyen-olyan elcsúszásokra, melléfogásokra, kritikus pontokra.
Azt tudom hogy nagyon szeretem figyelni a remek dobosokat: a finom kitöltéseiket, a gazdag kíséretet, a monotonitásból ki-kilépő kis játékokat, emellett persze a pontosságot. Vagy 100 éve a szigeten egy efZámbó koncerttet hátulról néztem végig, a dobos mögül-mellől (Molnár Gábor). Isteni volt. Ahogy imádtam a Woven hand dobosát is (élőben az igazi) , egy csoda volt a koncerten - utána ahogy ment le, "rajongóilag" odaintettem hogy "remek volt". Ettől mind a ketten megnyugodtunk. ;-)
Ilyenekre emlékszem .- olyanokra nem, hogy úgy hallgatok végig valamit, hogy számolgatom a hibákat (nem azért mert nem akartam - nemigen voltak. Jó zenékethallgatok. :-) ).
Mondd csak, nyugodtan, tisztában vagyok vele. Sajnálom is azokat, akik így hallgatják a produkciót. De ha a műsör lebilincselő, és mozogni kezd a fej, akkor a legnagyobb szakértő is átmegy rajongóba, nagyon helyesen.
Kis logikai alapvetés: amiért jobbakat is lefikáznak, attól te nem leszel jobb :-)
Ha már én is beleugatok, hadd mondjam el a saját tapasztalatomat és véleményemet a jazzes harmonizálásról: nagyrészt felejtsd el. A jazzes harmonizálás általában fordított arányban áll a döggel és az energiával, popduóban pedig pótolni kell a zenekari energetikát, és sokkal fontosabb pl. az ének megtámogatása jól ritmizált basszus-szólammal, mint az agyas középtartományos akkordfelrakásokkal. Ezen kívül az is lényeges, hogy a jazzes harmonizálásnak viszonylag konkrét szabályai vannak, és ezek a szabályok elég jól köthetőek stílusokhoz, pl. a hatvanas évek végén nagy divat volt a sus4-es tercnélküliség, míg máshol (pl bebop) a kvint-kadenciák tritónusos behelyettesítései adják a dolog sava-borsát, ezeket érdemes megtanulni, vagyis az összeollózás nem annyira jó megközelítés, szerintem. Ezen kívül érdemes Ted Greene előadásokat is hallgatni, ahol pl. egy darab akkord különböző színezéseit, akkordon belüli elhelyezkedését és azok stilisztikai értékét taglalja mondjuk egy órán keresztül, megdöbbentő, és tanulságos.
Szóval én pl. Metheny basszus-gitár duóit is néha túlgondoltnak tartom, főleg amikor a basszus is behelyettesít, és a gitár is modális skálákkal operál, igen nehéz követni, hogy hol tart a harmóniamenet, de az végülis felsőkategóriás jazz - egy ilyen duóban, mint a tiétek, messze el kell kerülni az ilyen buktatókat. Megintcsak szerintem. Én inkább a ritmizálásra, dinamikára, dramaturgiára és poénokra (a jazzelés nem poén) helyezném a hangsúlyt, ezek fogják "eladni" a produkciót. És a "szakma" és a közönség is sokkal elfogadóbb egy olyan gitárossal, aki pontosan tudja a határait, és nem a színpadon feszegeti azokat. Nézd meg a Civil Warst, viszonylag primitív gitározással (és brutális énekléssel) frankón összeszedtek vagy két Grammyt tavaly (ajánlott szám: Barton Hollow), a nagy dédúrós állóharmóniát az egész számban egyszer oldják fel egy D-C-H-B-A perbasszussal, amitől konkrétan borsózik az ember háta (az enyém tuti).
A gitárosokat onnan lehet felismerni egy koncerten, hogy rendszerint a hátsó sorokban ácsorogva, összefont karokkal, mogorva, lefitymáló tekintettel figyelik a színpadon álló teljesítményét, és minden hibánál kárörvendő vigyorra fakadnak. Ha egy közönségben álló gitáros elkezdi lábbal ütni a tempót, akkor jól csinálsz valamit.
"Te is ugyanúgy mégy koncertre, mint egy gitározni kevésbé tudó."
mellékszál, de ez sajnos nem biztos, hogy így van, mármint ha tudsz már valamennyire zenélni, még ha csak annyira is mint én, akkor az gyakran elbassza az élményt, nem tudod neki átadni magad, mert nekiállsz agyalni, hogy ki mit hogy oldott meg vagy kúrt el. csak mondom
Hát, szerintem a hobbi gitárfórum tagjai is pont olyan közönség, mint a nem-tagok. Te is ugyanúgy mégy koncertre, mint egy gitározni kevésbé tudó. És fordítva: aki kiáll a színpadra, azt fikkantják. De hát a mondás is így tartja, aki kurvának megy, ne sírjon, ha basszák, és ez így is van rendjén. Szerintem nyugodtan terjeszd tovább a videóidat, csak ne húzd fel az orrod, ha véleményt nyilvánítanak róluk.
Mint mar emlitettem a kozonseg semmikeppen sem a hobbi gitarforum tagjai. Rengeteg sokkal jobb gitaros es dalszerzo van, mint ahogy rengeteg sokkal szarabb. Megnyugtat, hogy nalam sokkal jobbakat is durvan lefikkantottak mar gitarforumokban. Megis altalaban az all szinpadon, annak vannak kesz produkcio, akit fikkantanak. Zarjuk mar ezt le jo? Megigertem, hogy nem sokkolok senkit a tovabbiakban a videokkal.
