Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
A "minden idők" számukra kimerül a 80-as, 90-es, 2000-es években (nagy ritkán becsúszik mutatóba a hetvenes évekből). Gyakorlatilag mint a Danubius húsz évvel ezelőtt.
A Twist and Shout-ot nem kell külön indokolni, az Anna-ben és a Baby It's You-ban Lennon, az ismert okok miatt aznap kissé rekedtes, fátyolos hangja hátborzongatóan érzelemdús. Érdemes fejhallgatóval meghallgatni, úgy még jobban hallható.
A lehető legjobb értelemben vett nyersesség ragyogó példája épp a There's A Place,ami itt alant egyaránt kapott dicsérő és
kissé elmarasztaló szavakat is.A harmóniaéneklés nem túl bonyolult ebben a számban,aztán amikor már ők ketten oktávkülönbségre váltanak (don't you know that it's so),az aztán már végképp az egyszerűség csimborasszója,és mégis,valami
észvesztően jól szól,talán éppen énekesi kvalitásaik,meg az akkorra már jól bevált szisztéma miatt,John alul,Paul felül.
Az észak-angliai bányászközösségek amatőrjeire hajazó,szintén rém egyszerű szájharmonika szólam stílusosan keretezi az egészet.
És ennek ellenére mégis ez a Bananarama féle verzió hallható állandóan a Retró Rádió-ban, ahelyett, hogy az eredeti, mindenki által ismert, klasszikussá vált felvételt játszanák le.
Ha már retró rádiónak merik nevezni magukat...
Ahol, a szignáljuk szerint "MINDEN IDŐK legnagyobb slágerei" szólnak.
Arról a lemezről nekem pont a There's A Place az egyik kedvencem, egy élvezhető, magával ragadó, lendületes szám szerintem. A A Misery-vel ellentétben. Azt viszont sohasem kedveltem.
De amit mind közül a legkevésbé tartok sokra az a Hold me tight. Talán a leggyengébb szerzeményük.
Egy lemez megítélése egy teljesen szubjektív dolog. Mindenkinek más a benyomása és más az ehhez fűződő személyes élménye. Én pl. kifejezetten szeretem a Please Please Me-t és rangsorban nálam biztos benne van az első harmadban. Nem volt ez mindig így, de úgy kb. 10 éve az 50-es jubileumok indulásakor kezdtem felfedezni az "értékeit". Elsősorban a hangzás és a "live in the studio" atmoszférája, nyerssessége tetszik. Ez az amit Lennon is többször nosztalgiával emlegetett "amikor a Beatles még egy igazi rock'n'roll banda volt". A hamburgi Star Club felvételek és néhány korai BBC változatban lehet még nyomokban érezni azt a lendületet amilyen a Beatles lehetett, mielőtt külsőségekben és zeneileg is jólfésült popzenekarrá váltak. Get Back eredeti koncepciója ide akart visszanyúlni. Nem sikerült. Már a With The Beatles-től kezdődően George Martin egy sokkal simulékonyabb, rádióbarát, kettőzött énekkel felcicomázott hangzás felé vitte el a Beatles-t. Ez pedig az egyre zseniálisabb Lennon-McCartney szerzeményekkel párosulva mindent letarolt a világban. A Please Please Me-n még nem ez hallható. Itt még a nyers "őszinteség" a dominál és a hatvanas évek eleji könnyűzenei állóvizet ez igencsak felkavarta. (Egyébként valami nagyon hasonló dolog történt 1991-ben is amikor a 80-as évek műanyag popzenéjétől túlcsordult mainstreambe berobbant a Nirvana.) Hogy mennyire jó a lemez, az akkor is nagyon szembeötlő ha összehasonlítjuk az 1 évvel korábbi Decca felvételekkel. Martin nagyon érezte hogy kell lemezre venni a Beatles-t. Kellett egy másik dobos, és aztán azt is tudta a fejlődéssel hogyan, milyen irányba kell tovább lépni. Kétségtelen, hogy a Please Please Me szerzeményei nem a legerősebbek, de az említett előadás módja miatt szerintem nagyon szerethetőek.
A zeneértők közvéleménye is alapvetően pozitív véleménnyel van a Please Please Me-vel kapcsolatban és az akkori könnyzenére gyakorolt hatása is elvitathatatlan. Jól mutatja ezt, hogy a Rolling Stone magazin 2003-as, minden idők 500 legjobb albumát rangsoroló listáján a 39-edik lett. Maga mögé utasítva többek közt az amerikai Meet The Beatles-t, az Imagine-t és a Let It Be-t.
Én annyira Beatle-sovén vagyok, hogy más zene nem is érdekel és nem is hallgatok évek óta, kizárólag Beatlest és utódait.
A PPM a maga korában nagyot szólt, érdemes összevetni a korabeli nyáladzó és döngicsélő slágerekkel, amelyekhez képest mindjárt az I Saw Her Standing There oltári erővel robban.
Szerintem tele tudták volna szórni a lemezt neked tetsző heavy dalokkal,de talán Martin és legfőképpen Epstein óvatossága nem kicsit "szoftosíthatta" a végső dal- és címsort.Bármilyen furcsa,néhány szám beválogatása azt sugallja,
egy idősebb korosztályt is mintha becéloztak volna.(Epstein-hatás,A Taste of Honey,stb.)A Hold Me Tight-ot innen kivették,
csak az év végén használják majd fel.
Rengeteg dögös coverjük volt,de nem jöhettek szóba,még jó,hogy azért a BBC-ből megismerhettük azokat is.
NME-vélemény:
Several publications, including NME,[65] have named Please Please Me one of the best debut albums of all time.
Persze, a Help!-en is csupa jó dal van, mint minden Beatles-lemezen
Ezzel annyiból "vitatkoznék" (azért idézőjelben, mert ízlésen nem igazán lehet vagy érdemes), hogy szerintem a Please Please Me kakukktojás, számomra legalábbis mindenképpen.
A Miserytől az Ask Me Why-ig, aztán a Baby It's You-tól a There's A Place-ig tartó dalsor az életművük abszolút mélypontja számomra.
Nincs még egy lemezük, amiről ennyi minden nem fogott meg és pláne nincs olyan albumuk, aminek a két oldalán zsinórban 5-5 dal ne tetszene.
És nem akarok ezen rugózni, csak én sem értem magamat: a teljes életművüket megszerettem, van amit hamar, van amit később, de mindent - kivéve ezt az albumot.
Az I Saw Her Standing There és a Twist And Shout elsöprő, csak ami közte van...
És a Please Please Me-Love Me Do-PS I Love You hármasnál is arra "gyanakszom", hogy csakis azért tudom valamennyire kedvelni őket, mert jóval többször hallottam az ilyen-olyan válogatások miatt (Red Album, Love Songs), mint a lemez többi "nem tetsző"dalát. Szóval ha nagyon szigorú vagyok, akkor mindössze egy erős kislemezt érzek ebben az albumban (I Saw.../Twist...), ha kevésbé, akkor egy egész jó ötdalos EP-t.
Kétségtelen, hogy sokáig nem állt valami közel hozzám a korai Beatles zenéje (szóval az első 3 album és az akkori kislemezek), de annyira távol sem, mint a PPM a mai napig is.
És én magam sem értem ezt, hiszen a legnagyobb kedvenceimről van szó.
Veletek van hasonló? Akár Beatles-ügyben, akár más zenével?
Tehát, hogy egy teljes diszkográfia nagy kedvenc, egyetlen albumot kivéve és magatok se értitek, ez hogy lehet?
Persze, a Help!-en is csupa jó dal van, mint minden Beatles-lemezen, ez is nem kérdés, ez az album is simán kenterbe veri bármely más előadó bármelyik lemezét. Egyedül a Beatles-lemezek közül a leggyengébb. Legalábbis szerintem. Kissé bágyadt, mintha már kifogyott volna a Big Bang szuflája, az érett Beatles pedig még csak készülődik.
Többször olvastam már, hogy a Help a leggyengébb, de mindig elcsodálkozom rajta: szerintem az Act Naturally-t leszámítva csupa jó dal van rajta. Dehát ízlések és...
A For Sale-lel meg az a helyzet, hogy az volt az első teljes lemezük, amit hallottam.
Hiába nincs benne a Top 5-ömben, mégis megkülönböztetett helye van nálam, egész egyszerűen azért, mert az első volt.
(Az Eight Days A Week a mai napig a jó értelemben vett popzene esszenciája számomra, de sok jó dal van rajta, itt még Ringóét is bírom, a Honey Don't nagyon passzol hozzá. Tulajdonképp a Moonlight az egyetlen nemszeretem dal, de énekileg az is frenetikus, mint a Rock and Roll Music - ami viszont zeneileg is.)
A borítója kitűzőként a hátizsákomon, puzzle-poszterként a nappalimban...
Persze az, hogy azzal az albummal indult a komolyabb rajongásom, egy teljesen véletlenszerű dolog volt: egész egyszerűen a helyi könyvesbolt Ring-kiadású Beatles-kazettái közül ennek tetszett legjobban a borítója 10-11 éves fejjel. (Sajnos arra nem emlékszem közel 30 év után, hogy mi volt a másik 2-3 lemez. Arra viszont emlékszem, hogy a sokkal inkább stonesos apám így reagált: "jaj ne, még mindig itt tartunk?"
Volt már szó korábban itt arról, ki melyik Beatles-számo(ka)t tartja a leggyengébbnek, talán én is írtam listát, mindenesetre ha össze kéne raknom egy ilyen compilationt, kb. ezeket tenném rá:
You Know My Name, The Long And Winding Road, Kansas City/Hey Hey Hey, Tell Me What You See, Revolution No. 9., Good Night, All You Need Is Love, Dizzy Miss Lizzy, Till There Was You, Yes It Is, Within You Without You, It's All Too Much, All Together Now
Nemrég valamelyik Face-csoportban valaki bedobta, hogy szerinte a For Sale a legrosszabb Beatles-album, amire jöttek az ellenérvek, hogy miért nem. Én mindig is kedveltem, a borító különösen passzol hozzá abba a kissé melankóliába hajló őszi fotóval. Szerintem a Help! a leggyengébb, amennyiben a Yellow Submarine-t nem tekintjük albumnak.
Szólóból pedig Ringónak a hetvenes évek második felében megjelent nagylemezeit nehéz alulmúlni. Szerintem Ringo mostanság csinálja a legjobb dolgait, bár ez az EP-trilógia gyengébb az elmúlt években megjelent albumainál.
Mondjuk emberünk nem volt hosszú életű, így nem tudom mennyire érdemes válaszolni rá...
A 3. kérdés kapcsán pl. szerintem a Beatles feldolgozások általában jobbak, mint az eredeti, szóval nehezen értelmezhető.
Az összes létező szóló munkát meg szerintem kevesen ismerik, úgy tudom a Wedding Albumot nehéz végighallgatni, de hogy melyik szám lenne az?
A videóklip területen mondjuk lehetnek jelöltek, de itt is nehéz mindent ismerni, vagy ha ismered, akkor az a baj, mert némelyik számnak több verziója is van, pl. Mary Had A Little Lamb 4 féle videóval bír. Mondjuk George Soltész Rezsős korszaka, vagy Ringo minimális költségvetésű '70-es évekbeli videói mai szemmel eléggé megmosolyogtatók, de hiába vagyok Paul rajongó, ezt a kvarc-játékos stílust is nehezen tudnám dícsérni :-) https://www.youtube.com/watch?reload=9&v=p2EFLevSBCI
1. A Yellow Submarine - gyakorlatilag 4 dalnyi anyagot hízlaltak nagylemezzé ahelyett, hogy egy EP-t adtak volna ki.
Ha a teljesértékű nagylemezeket nézzük: nekem a Please Please Me.
Több mint száz hallgatás után se tudtam megszeretni.
Igazán két dalt szeretek róla (első és utolsó), de ha nagyon megengedő vagyok, akkor is legfeljebb ötöt és ez messze a legrosszabb arány nálam a lemezeik között.
Nem tudom, miért van ez.
A With...-től is idegenkedtem évekig. Aztán meghallgattam naponta kétszer olyan 2-3 napig és megszerettem. A PPM-vel tizenéve próbálkozom időről időre, de csak nem üt be.
2. A Revolution No. 9.
Ha tényleges dal kell, akkor mondjuk a There's A Place.
Ha feldolgozás, a Besame Mucho. Brr.
A többire nem tudok válaszolni, nem ismerem mindet (feldolgozást pedig alig)
