Hát ja, itt látszik a különbség köztünk és az élmezőny között. A 4be jutott csapatoknál olyan arcokbol maradtak ki többen is, akik nálunk kb. kezdők lennének.
Hát azért iszonyú nagy mákjuk,van. Az első komoly meccsük volt, és ehhez is sokat köszönhetnek nekünk. Nem is a túlórára gondolok, hanem a két sérülésre. Ha fordítva meccselünk mi is döntőbe juthattunk volna simán. Így se sok hiányzott a franciák legyőzéséhez.
Még bármi lehet ebből, kérdés, hogy a dánok hogyan fogják bírni erővel. Ugye dupla hosszabbításuk volt és nem is forgatják ugy a csapatot, ahogy ezt a keretuk talán indokolná. Lauge hiányát azért még ők is megerzik.
A dánok játéka gördülékenyebbnek tűnik Olsennel, megha előbb csúnyán eladott egy labdát. Előző meccsen Mensah akkora alibit nyomott, ami még Kovács Annának is becsületére vált volna.
Hozzáteszem, elég jó volt a sorsolásuk ezen a tornán, most találkoztak az első igazi top csapattal, az elődöntőben. Persze ezzel tudni kell élni, és ők megtették.
Dánok is qrva jók, egyiptomi meccsen sokat hibáztak de pl a horvátokat a b sorukkal úgy vágták le hogy szemernyi esélye sem volt a déli szomszédainknak pedig azok a ki-ki meccsekre nagyon össze szokták szedni magukat.
Meg 5 emberrel nem tudsz döntőig menetelni. En is csak egy vagy két meccsuket láttam ezen kívül, de a csereknek is jónak kell lenniük, ha eddig eljut vki.
Én nem tudom, mert csak a mai meccsüket láttam, meg azt hiszem, az Egyiptom ellenit, de ma Palicka, Gottfridsson, Lagergren, Wanne meg Pettersson vitte a prímet. Egyikük sem berobbanó fiatal.