Keresés

Részletes keresés

sztgyi Creative Commons License 2019.01.26 0 0 51

Lassú, átlagos, gyors … , de mennyi az annyi ???

 

Ennek számszerűsítéséhez stopper órával mértük a köridőket. 10-10 körből kalkuláltuk ki az egy körre eső átlag köridőt. Ebből sebességet számítottunk. De a sebesség számításához az időn kívül kellett a pálya hossza is. Most nem stoppert használtunk, hanem mérőszalagot, és egy kis matek is belekerült a maglevpályába (ugye van kör, ill félkör rész, két félkör kitesz egy teljes kört, itt szóba került a Pi (ezt még nem tanulták eddig az iskolában, de érdekelte a srácot), végül is a pálya hosszára, illetve annak középvonalára 1853 mm jött ki.

 

Hogy mi mindenre jó egy MAGLEV ??? Gondoltátok volna? Izgalmas pillanatokat éltünk át közösen !!!

 

A köridőkre (lassú, átlagos, gyors sorrendben): 5,05 s, 3,30 s, 2,7 s mértünk. (A kölyök élvezte, hogy nyomogathatja a stoppert, a nagypapi vezette a mérési jegyzőkönyvet.)

 

A számított sebességek a fenti említett sorrendben: 367 mm/s, 562 mm/s, 686 mm/s

Na jó, de ez mit jelent a megszokott, ill. már ismert km/h-ban?

 

Na ehhez jól jött a számítógép, és az EXCEL (kiderült, hogy az iskolában már ismerkednek az EXCEL-lel). Beírtuk a számolótáblába a mért adatokat, és szoroztunk, osztottunk, fűt a fával ...

 

A kapott sebességek km/h-ban: 1,32 km/h, 2,02km/h, 2,47 km/h -ra adódott.

 

Háááát, ez túró, ennél még én is gyorsabban tudok menni - jött a gyerkőc -, nem is beszélve a biciklire szerelt sebességmérőről, ahol már komoly számok is voltak jelezve bringázáskor.

 

Na most a nagypapinak fel kellett kötni a honi textilt, és rátérni a modell méretarányokra, Sajnos ennél a játéknál nem adják meg a "méretarányt". Me kellett becsülnünk. Szóba került a H0, a TT, az N. És láss csodát!!! Érdekelte a srácot! Jöttek a nehézsúlyú kérdések, mennyi a vitrinben lévő műanyag sínes elemes játékvonat méretaránya?, mennyi a favonaté ???

 

Itt aztán ki kellett térni a vasútmodell szabványra, és szomorúan állapítottuk meg, hogy a favonat, az elemes műanyagpályás vonat nem szabványos :( :(( :(((, de még a MAGLEV sem !!!

 

Végül is megállapodtunk abban, hogy a MAGLEV vonat méretaránya legyen 1:140.

 

Vagyis ha a kalkulált sebességeket megszorozzuk a fenti 140-el, akkor egy ilyen vonat a valóságban:

185 km/h, 283km/h, 346 km/h sebességgel menne.

 

Több órát nagyon értelmesen töltöttem el a Kisunokámmal, talán tanultunk is valamit.

 

KÖSZÖNJÜK MAGLEV MODELL !!!

 

P.s.: Úgy búcsúzott elmenetelkor, hogy a Pi 3,14!!! :)

Előzmény: sztgyi (50)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.26 0 0 50

Ennél a beírásnál (a 33.-nál) nem írtam pontosan.

 

A Mode-2 kapcsolóállásban először lassan villog a LED (és nem folyamatosan világít), ez a "lassú menet". Majd ha nem nyúlunk hozzá, gyorsabb villogásra vált, ez az "átlagos sebesség", végül ha várunk még egy picit, akkor "nagyon gyorsan" fog villogni, ez a gyors menet.

 

Ha valakit félrevezettem volna a pontatlan ismertetéssel, húzzon ide egy strigulát! :) :)) :)))

Előzmény: sztgyi (33)
Pinnio Creative Commons License 2019.01.25 0 0 49

Aaaaaha... A "Spam" kukába került...

Írok

 

Előzmény: sztgyi (48)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.25 0 0 48

OFF

Pinnio! Él az a címed amit itt a nickedre kattintva lehet látni?

Írtam Neked, de nem jött válasz.

Esetleg írj az én elérhetőségemre, ha van időd.

Köszi!

ON

Előzmény: Pinnio (47)
Pinnio Creative Commons License 2019.01.25 0 0 47

Igen, sőt ilyen is van

 

https://youtu.be/Sgot0wdxdb4

 

De ezekkel még nem játszhatunk otthon...

Előzmény: sztgyi (46)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.25 0 0 46

... van-e végre egy valóban csak lebegő modell mechanikus támasz nélkül. 

 

Van biza! Pl. ez: https://www.youtube.com/watch?v=TeS_U9qFg7Y 

Előzmény: Pinnio (35)
Pinnio Creative Commons License 2019.01.23 0 0 45

https://youtu.be/4sqH724iZdc

 

Neves társaságban szerepel a MAGLEV vonat...

Pinnio Creative Commons License 2019.01.19 0 0 44

Most, hogy működik, részemről jönne a "játék" másik fele. Építenék egy diorámát a mágnesvasútnak méltó környezettel. Egy városnegyeddel, házak, fények, utcák, esetleg mozgó járművek... Már nehogy az XBox nyerjen...

 

Üdv a távolból 

Pinnio 

Előzmény: sztgyi (41)
Pinnio Creative Commons License 2019.01.19 0 0 43

Ne fájjon, hogy elsőre nem sikerült. A felmerülő problémák megoldása is hozzátartozik a modellezéshez. Extra öröm, ha a problémát megoldjuk

Előzmény: sztgyi (40)
Pinnio Creative Commons License 2019.01.19 0 0 42

Na ennek szívből örülök! 

Előzmény: sztgyi (41)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.19 0 1 41

Hi Pinnio!

 

Miközben a Kisunokám pötyögte be az előző hozzászólást, akkor jött a Te üzeneted (kérdésed).

Remélem, kielégítő a válasz.

 

Egyetlen szépséghibája volt a bemutatónak az, hogy nem tegnap jött át, amikor vártam, de ma ezt bepótoltuk. Elsőkézből szerezhettetek erről - a számomra nem kis örömről - tudomást!

 

Üdvözlettel: Nagypapi

Előzmény: Pinnio (39)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.19 0 0 40

Sziasztok! Gergő vagyok (az unoka) és ma kipróbáltam a Maglev-et!!!

Szerintem nagyon jó! Nagypapámnak nagyon köszönöm ezt a csodavonatot ;-)!

Sok munkával építettük össze és nagyon fájt, hogy az elején nem ment.

De nagyon örülök, hogy most már megy rendesen :-D

Csodálatos látvány ez, kerekek nélkül száguldani!

 

Szeretettel aljálom mindenkinek!

 

Gergő

Pinnio Creative Commons License 2019.01.19 0 0 39

Sikerült tegnap a bemutató? 

Előzmény: sztgyi (36)
csupaszem60 Creative Commons License 2019.01.18 0 0 38

Szia!

Én is végig olvastam mindent a filmeket megnéztem. Érdekel!!

Csak folytasd!! :)

 

TTibor

Előzmény: sztgyi (36)
Pinnio Creative Commons License 2019.01.18 0 0 37

Bízzunk a mai bemutató sikerében 

 

Aztán jöhet a fejtörés, mivel lehetne fejleszteni... 

Előzmény: sztgyi (36)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.18 0 0 36

Köszönöm a hozzászólásodat!

 

Te vagy a leghűségesebb érdeklődő !!!

Egyelőre támasz nélkül csak a szupravezetős megoldások mutatnak valami érdekeset. De ehhez nincs elég hideg :))) - NE is legyen, én már nagyon várom a jó időt ...

Valóban kevés az érdeklődő :(

 

Nekem, de főleg a Kisunokámnak okozott csalódást. Ma jön a gyerkőc látogatóba, kíváncsi leszek mit szól majd hozzá.

 

De végül is van siker, és ha a vége jó, az már csak jó :)

Előzmény: Pinnio (35)
Pinnio Creative Commons License 2019.01.18 0 0 35

Ha nem is ülök folyamatosan az indexen, de én olvasom 

Engem is érdekel a mágnesvasútas téma 

Időről időre elkap az érdeklődés és böngészem a netet, akad-e valami újdonság e téren. És persze van-e végre egy valóban csak lebegő modell mechanikus támasz nélkül. 

Ahogy elnézem, ez nem egy általánosan felkapott téma... 

 

Előzmény: sztgyi (34)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.18 0 0 34

Jó sokat szólóztam, mondtam a magamét, elolvassa-e valaki?

 

Legyen egyelőre ennyi, pedig tovább is van, mondjam még?

 

Tamkó Sirató Károly:

 

Mondjam még?


Volt egy dongó,
meg egy légy,
tovább is van,
mondjam még?

 

- Mondjad!

Volt egy molnár,
meg egy pék,
tovább is van,
mondjam még?

 

- Mondjad!

Volt egy asztal,
meg egy szék,
tovább is van,
mondjam még?

 

- Mondjad!

Volt egy kantár,
meg egy fék,
tovább is van,
mondjam még?

 

- Mondjad!

Ha neked ez
nem elég,
öleld meg a
kemencét!
Bumm!

 

Tamkó Sirató Károly (1905 – 1980)
József Attila díjas magyar költő,
művészetfilozófus, műfordító

sztgyi Creative Commons License 2019.01.18 0 0 33

A játék leírásában felhívják a figyelmet, hogy csak jóminőségű elemeket használjunk, és egy elemkészlet kb. 2 órás üzemet bír (ez 2 db. AAA-s tartós elemet jelent). Ezért vettem egy drágább elemkészletet, amire az volt írva: "Best before: 12-2028".

Sokat próbálgattam vele a játékot, és mivel nem volt túl bíztató, arra gondoltam, megmérem az elemeket. A szerelvényben lévő elemeken 1,35V-ot mértem terheletlenül. Lehet, ha összeadnám a próbálgatások idejét, hogy több mint 2 órát elvacakoltam vele. Ezért úgy döntöttem, elemcsere. Az új elemek is viszonylag hamar lemerültnek tűntek, bár berakásuk előtt 1,5 V felett volt a feszültségük.

 

Lehet, hogy a "MADE IN USA" felirat miatt gyengék ezek az elemek?

Talán ilyen felirattal jobb elemeket kaphattam volna: "СДЕЛАНО В СССР" :)))

Szívem szerint HUNGARY feliratút vennék, ha vó'na ...

 

Mivel akkor nem volt módom másik elemet vásárolni, kipróbáltam akkumulátorral. Tudvalévő ezek feszültsége kisebb, mint a száraz elemeké. Láss csodát, a kisebb feszültségű, 750mAh-s, NiMh, AAA méretű akkumulátorokkal, melyekre rá van nyomtatva: "PD 2012-11-06" (PD talán "Production Date" - gyártási idő). Ezek az akkuk ráadásul már elég régen voltak feltöltve, ennek ellenére csodálatosan működött velük a modell. Ja, és ezekre az akkukra az van írva: "Made in China".

 

Közben feltöltöttem újabb két ugyanilyen akkut, ezekkel közel 4 órát ment egyhuzamban!!! Ezt egy stopperórával mértem! Amikor leállt, megmértem az akkukat, 1V körüli üresjárati feszültséget mutattak. Megnyugodtam, hogy nem kell majd elemekre költeni ...

 

A leírásban az szerepel, hogy a középső kocsi tetején lévő piros LED menetüzemben nem világít. Ha menet közben villogni kezd, akkor az lemerült elemet jelez. Nálam közel négy óra folyamatos menet után sem villogott a LED, csak megállt a vonat.

 

A piros LED a "Mode-1"-be kapcsoláskor világít, ha elindítjuk a szerelvényt kialszik, és kb. 90-120 másodpercig fut a vonat, majd leáll, és a LED újból világítani fog. Ezután újból meg lehet tolni egy újabb menethez.

 

"Mode-2" kapcsolóállásnál a LED egy darabig folyamatosan világít, ez jelzi a "lassú" menetet, egy idő után ha nem nyúlunk hozzá elkezd villogni, ez az "átlag sebesség" jelzése, ha nem nyúlunk hozzá, átvált gyors villogásra, ez a "gyors sebesség". Akkor kell megtolni a vonatot, ha a LED úgy világít, ahogy futtatni szeretnénk. "Mode-2"-nél nem áll le, csak ha kimerült az elem, vagy megállítjuk úgy, hogy "elkapjuk". Ekkor nagyon kell arra vigyázni, hogy ne repüljön le a pályáról, ugyanis az a sok mágnes hajlandó lelökni !!!

 

A vonatot feltenni a pályára is kisebb küzdelem, mert a mágnesek tiltakoznak, le akarják taszítani a szerelvényt. De ha ügyesek vagyunk, akkor ottmarad a pályán. Bekapcsolni akkor kell (kellően vigyázva), ha jól áll a pályán, és picit megtolva szépen beindul. A maximális sebességet egy-két kör után éri el.

sztgyi Creative Commons License 2019.01.18 0 0 32

 

Egy korábbi bejegyzésben, konkrétan a 2. hozzászólásban betettem egy linket egy MAGLEV modellről, ahol a kommentekben megjegyezték, hogy milyen zajos, holott a MAGLEV-ről az hírlik, hogy csendes. Nos a miénk is zajos amikor megy/fut/száguld, bár nem túl hangos, ez a zaj a megvezető (támasztó) kerekektől származik, melyekből kocsinként van 4-4 darab, összesen 12 db.

Van itt egy kép az oldalt lévő megvezető/támasztó/távolságtartó kerekekről:

Egyébként a szerelvénynek alul nincsenek kerekei, helyettük mágnesek vannak, ami az alábbi fotón az oldalára borított vonat alsó felén jól látható, a zaj nem innen jön:

A NET-en bogarászva találtam olyan videót, ahol egy igazi mágnesvasút pályája mellett zajméréseket végeztek, hogy összehasonlítsák egy hagyományos vasúti szerelvény zajával.

 

sztgyi Creative Commons License 2019.01.18 0 0 31

Volna még hozzáfűznivalóm a modellhez. Mint említettem, nem akart működni.

 

Az összeszerelés után, amikor a pályára helyeztük, és próbáltuk tologatva elindítani, a Kisunokámnak feltűnt, hogy néhol a vonat orra lebillen. Tovább tolva újból felemelkedett. Egyfajta hullámzó mozgást figyeltünk meg a pálya mentén. A gyerek nagyon jó megfigyelő, kezdetben én ezt észre sem vettem. A pálya szélén megjelöltük azokat a pontokat, ahol nem lebegett megfelelően. A teljes kör mentén volt néhány ilyen hely. Mi lehetett az oka?

 

Felfordítva a pályát, meglepő módon lefelé lógott több felragasztott mágnescsík egy-egy része, vagyis elengedett a ragasztás. Újból "rávasaltuk" a hozzá adott szerszámmal, és akkor jónak tűnt, de nem sokáig. A szerelvény aljára szerelt mágnesek helyenként újból letaszítoták az alsó mágnescsíkokat. Tehát a taszító erő olyan nagy (és ez kell a lebegéshez), hogy a ragasztást legyőzi. Na most mit lehet csinálni ???

 

Egy helyen pillanatragasztóval próbálkoztam, és ez segített. Majd miután úgy tűnt, hogy ez jó lesz, körbe ragasztgattam a ciánakrilát ragasztóval, egy 20 grammos flakon majdhogy ráment. Ezzel megoldódott az is, hogy a pályát többé nem lehet szétszedni :(((, mert a ragasztó oda is beszivárgott, ahová nem kellett volna.

Ezután már nem bólogatott a szerelvény amikor szép lassan körbetologattuk. Bekapcsolva, néhány helyen rövidebb-hosszabb szakaszokon meg is indult. Ez bíztató volt. De miért nem megy ???

 

A vonat középső kocsiját, amiben a vezérlő áramkör van, szétszedve az áramkört alaposan szemügyre vettem, erős nagyítóval az összes forrasztást átnéztem, nem látszott hiba. Újból összeszerelve, nem hozott sikert. Alaposan megfigyelve, hol hajlandó mozgást mutatni, úgy tűnt, hogy nincs elég közel az elektromágnes, vagy az érzékelő szondák az oldalsó propulziós mágnescsíkhoz. A vezérlő áramkört két pozicionáló pöcök és kér csavar rögzíti. Finom vékony tűreszelővel kicsit megpiszkálva a vezérlő áramkör furatait, az érzékelők és az elektromágnes legalább fél mm-rel közelebb került az oldalsó mágnescsíkhoz, és már bíztató eredménnyel járt. Ugyancsak meg kellett reszelgetni a tetőn lévő kapcsoló szögletes nyílását is, hogy az akadály nélkül, határozottan kapcsolgatható legyen.

sztgyi Creative Commons License 2019.01.17 0 0 30

Mint ismeretes, Japánban működik a CSUO amely a 70km-es útját 10 perc alatt teszi meg, ez több mint 420 km/h átlagsebesség !!!

Előzmény: sztgyi (29)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.17 0 0 29

Ehhez mit szóltok?

Ez a LEO :)

sztgyi Creative Commons License 2019.01.16 0 0 28

Végül is sikerült valahogy működésre bírni, csak kicsit barkácsolni kellett hozzá. Most úgy működik, ahogy kell. Sajnos a Kisunokám még nem láthatta, mert nekem néhány napi tökölésbe tellett, hogy életre keltsem. Ez így volt a gyíknál is... :(

 

Ezen a hétvégén jönni fog a gyerkőc, és megnézheti. Játszani ezzel se lehet, csak csodálkozni, hogy kerekek nélkül is fut a vonat!

 

Kezdem megérteni az XBOX-ot :((((

Előzmény: sztgyi (27)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.16 0 0 27

Ekkor jött a csalódás ...

Hogy, hogy??? Hogy lehet egy MAGLEVben csalódni? Vagy inkább a MAGLEV modellben?

Erről a Kisunokámat kéne megkérdezni. Amikor elkészültünk, elemek behelyezve, kiváncsi és türelmetlen várakozással felhelyeztük a pályára a szerelvényt, kapcsoló "mode 1" állásba, majd enyhe bíztatással, ahogy azt a kezelési útmutató írja, meglöktük. Ment vagy 10-20 cm-t. Felülről megnyomkodtuk, ahogy a videón is mutatják, levitált, csak menni nem akart. Hiába taszigáltuk, nem értette mit várunk tőle. Azt tudni kell, hogy bekapcsolás után nem indul el magától, meg kell finoman lökni valamelyik irányba.

 

Ha meglökjük a szerelvényt, a mozgása által a vezérlő panelon lévő érzékelők (egy-egy darab hall szonda a vezérlő panel két végén, ezeket kék körbe írt 1-es és 2-es számokkal jelöltem) érzékelve az oldalsó mágnesek (propulziós mágnesek) pólusváltását, vezérelné az elektromágnest, hogy a vonzás/taszítás által a vonat tovamenjen. A valóságban az oldalsó mágnecsíkhoz sokkal közelebb vannak a szondák és az elektromágnes mint a rajzon látható:

De valami miatt nem működött. Csak annyit ment levitálva a lökés irányába, amennyi a lökésből adódott.

 

Kisunokám kikelt magából, és azt üvöltötte, ez ugyanolyan szar mint a gyík!!!

 

Ha nem értenétek, hogy jön ide a gyík, akkor majd röviden elmesélem.

Előlegbe betennék ide egy linket: https://www.youtube.com/watch?v=hP-j8r9MG1s

Érdemes összehasonlítani a "0"-dik hozzászólásba betett "kedvcsináló" linkjével.

 

A fenti linken "Kingii Dragon Robot"-ként szerepel. Dragon = sárkány (vagyis nem gyík). Hogy mit jelent a Kingii azt nem tudom. Mi egy ugyanilyent vettünk korábban, aminek a dobozán "Robot Lizard" volt feltüntetve. Lizard = gyík (ráadásul galléros gyík).

 

Mint kiderült, mindkét játékot (a maglevet és a gyíkot) ugyanaz a cég készíti, csak mi egy másik "játékforgalmazó/gyártó" a BUKI (francia) termékeként egy hazai játékboltból szereztük be a gyíkot, és külföldről, talán közvetlenül a gyártótól a MAGLEVet.

Előzmény: sztgyi (24)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.15 0 0 26

A középső dobozkép "POWERplus" név alatt szerepel, a hozzá fellelhető videó kicsit hosszabb mint amit a "kedvcsináló"-nál belinkeltem, a pálya színe is más, de legalább bemutatja és kisebb magyarázattal is szolgál a működési módokról (rövid angol feliratokkal a kép alján): 

https://www.youtube.com/watch?v=yZP1Nbzmx54 

Érdemes megnézni, bár itt az "összeszerelésről" nem mutatnak semmit. Ez is összeszerelgetős fajta lehet csak, mert nem férne bele a dobozába :)))

Előzmény: sztgyi (25)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.15 0 0 25

Nem tudom igazából eldönteni, a villanyvasút játék vagy modell.

Nekem lassan már hetven évvel ezelőtt játék volt a javából !!!

Csodájára jártak gyerekkori pajtásaim, és csurgott a nyáluk, hogy nekem van ilyen ...

Nagyot változott a világ, ma már a "dominó", az "építőkocka" a "ki nevet a végén", stb. már nem játék :(

Ma az XBOX a nyerő. :(((

A villanyvasút, illetve a modellvasút öreg (pardon) mániákusok, gyűjtők szenvedélyévé avanzsált.

 

Hát akkor a MAGLEV modell játék-e vagy nem. Amit nekem sikerült beszereznem, a kis dilikörével nagyon hasonlít a régi körbefutó villanyvasúthoz, nekem játék ..., vagy inkább csoda.

Ami a MAGLEV modelt illeti, több forgalmazó ugyanazt a terméket kínálja, mint a "saját gyártmányát". Eddig háromféle dobozt találtam.

    

Mindegyikben ugyanaz a szerelvény van.

sztgyi Creative Commons License 2019.01.10 0 0 24

A mágnesség mindig érdekelt. Úgy is mondhatnám, engem vonzottak a mágnesek. Mint köztudott, a mágnes vonzza a vasat. Akkor én is vasból lennék??? Igaz, egyszer a dokibácsi mondta nekem, hogy magának vas szervezete van! Válaszoltam is rá rögtön, hogy ezért nem iszom vizet doktor úr, nehogy berozsdásodjak :) Mire a dokibácsi: Hát, ez látszik a májfunkció leletén is :(

 

Mágneses kutakodásaim során találtam valamikor a MAGLEV-re. Elbűvölt ez a technika. És mit ád a sors, egyszercsak bejött egy MAGLEV játékmodell hirdetés. Ez az OWI-633 Maglev Express-ről szólt. Próbáltam itthon a játékboltokban és a vasútmodellező boltokban érdeklődni, nem ismerték, nem foglalkoznak ilyenekkel.

 

Maradt a külhonból való megrendelés. Fiam segített benne, mert én ebben nem vagyok jártas. De hozzátette, apa, te nem vagy normális ... (lehet, hogy igaza van?), de azé' mégiscsak hajlandó volt.

 

Az árú határidőre megérkezett. Nem akartam kibontani, szerettem volna, ha az unokám bontja fel. De mégiscsak belenéztem, felmértem, hogy rendben van-e. Áttanulmányoztam a hozzá adott leírást, és mindent visszacsomagoltam úgy, hogy origináltnak tűnjön.

 

A leírásban volt egy csomó QR kód, és mellette a linkeket is megadták kiírva, ahol rövid videókon nyújtanak segítséget. Csak egy okos telefon kell hozzá, nekem ilyen nincs. Beteszek ide egy linket, érdemes megnézni. Ez egy jópofa újdonság a számomra.

 

https://youtu.be/aXyvNrEEWBQ

 

10 db. ilyen kis videó van hozzá, eléggé szájbarágós. Ezeket lementettem egy kis tabletre, és a Kisunokámnak akartam vele kedvet csinálni. De enélkül is volt kedv ... Ment az összeszerelés mint a karikacsapás, csak nagyon sok időt igényelt, mert nekünk nem ment olyan gyorsan mint a videókon :(

A leírás egy apró hibától eltekintve eléggé korrekt.

 

Két alkalom kellett hozzá, legalább 2-2 óra (vagy több), mire próbára kerülhetett a sor. Ekkor jött a csalódás …

sztgyi Creative Commons License 2019.01.09 0 0 23

Én a MAGLEV, Te az ICE, mi a szösznek vesszünk össze ???

Előzmény: sztgyi (21)
sztgyi Creative Commons License 2019.01.09 0 0 22

Engem ez érdekel …   Na most elkapom

 

Nem sikerült, mert a MAGLEV nagyon gyors ám ...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!