Keresés

Részletes keresés

BaSand Creative Commons License 2018.08.12 0 0 43

"A társadalmi nemek tanulmánya mesterképzés felmenő rendszerben történő megszüntetését célzó rendelettervezetről az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Magyar Rektori Konferencia (MRK) közvetítésével szerzett tudomást. Egyetemünk a rendelkezésre álló véleményezési határidőn belül megfogalmazta a tervezettel kapcsolatos észrevételeit az MRK részére. A társadalmi nemek tanulmánya mesterszak képzést az ELTE 2017-ben, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság eljárását követően, a fenntartó minisztérium által engedélyezett szakként indította el. A képzés megszüntetését az ELTE nem tervezte, az esetleges további szakmai egyeztetésekre Egyetemünk nyitott, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a fenntartó minisztérium jogosult a képzési portfólió felülvizsgálatára, ezen belül egyes képzések megszüntetésére is. Ezzel összhangban a fenntartó döntését Egyetemünk tudomásul veszi és tiszteletben tartja, egyúttal fontosnak tartjuk, hogy a témakörben lehetőség szerint érdemi szakmai vita folyhasson le. A végleges szabályozás megjelenéséig, illetve a rendelet indokolásának megismeréséig az ELTE nem kíván a fentieken túl a témában állást foglalni."

Előzmény: Háténimmárkitválasszak? (41)
jogértelmező Creative Commons License 2018.08.12 0 0 42

A gender egy gumicsont, melynek rágását az állam már nem támogatja, mert nálunk ez luxus volna, és mi még nem vagyunk a jóléttől hülyék.

Háténimmárkitválasszak? Creative Commons License 2018.08.12 0 0 41

(39)

Előzmény: BaSand (36)
Aki mer az Creative Commons License 2018.08.12 0 0 40

azt mondja a Fideszes akinek a kormánya egyetemi szakot zárat be hogy aki ez ellen van az az autonómia ellen harcol.

 

hogy nem szakad rád a plafon, narancs rákosista.

Előzmény: Nem azt mondták, Feri! (35)
Háténimmárkitválasszak? Creative Commons License 2018.08.12 0 0 39

És mit is látunk az ELTE honlapján? Most, ebben a pillanatban is!

 

Utolsó módosítás dátuma: 2018.07.30.

http://tatk.elte.hu/mesterszakok/tarsnemek

Előzmény: Nem azt mondták, Feri! (35)
Belmopan Creative Commons License 2018.08.12 -1 1 37

Azért kell a genderezés, mert amíg ezzel foglalkozik a magyar addíg sem azon töri a fejét hogy miért is ő az EU csóringerje.

BaSand Creative Commons License 2018.08.12 0 1 36
Előzmény: Háténimmárkitválasszak? (34)
Nem azt mondták, Feri! Creative Commons License 2018.08.12 -7 1 35

Az ELTE hivatalos álláspontja, hogy nem kár a genderszakért.

 

Innentől coki van a fajtádnak. Az egyetemi autonómia ellen harcoltok. Ez nem európai viselkedés.

Előzmény: Háténimmárkitválasszak? (34)
Háténimmárkitválasszak? Creative Commons License 2018.08.12 0 0 34

Nem az ELTE, hanem egy ottani beszari szerint.

Az ELTE gerincesebbjei meg háborognak, nem is sikertelenül.

Előzmény: Nem azt mondták, Feri! (26)
Aki mer az Creative Commons License 2018.08.12 0 0 33

"Innentől az egyetemi autonómiát tiporja páros lábbal a balliberális, ha ez nem tetszik neki."

 

már a véleményt is betiltja a fidesz rákosista.

Előzmény: Nem azt mondták, Feri! (26)
Aki mer az Creative Commons License 2018.08.12 0 0 32

fideszes!

 

mondjál a magyar történelemből híres magyarokat akik egyetemeket zárattak be, szakokat szüntettek be.

 

kezdem a sort:

 

- Rákosi.

 

most te jössz!

Előzmény: Nem azt mondták, Feri! (26)
baculum Creative Commons License 2018.08.12 0 0 31

Naja, csak az a problemo a mediával és a piackutatással, hogy egy adott szándékhoz végez valójában marketing tevékenységet perverz módon.

Előzmény: az isteni Higgs bozon (29)
martinaxe7 Creative Commons License 2018.08.12 0 0 30

Most a Zerőszak a nyerő

az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2018.08.12 -6 0 29

Szarni rá, attól majd érdektelenné válik.

baculum Creative Commons License 2018.08.12 0 0 28

Asz'tjelenti vaze, hogy kevés a használható hím és emiatt a nőknek azonos terheket kell cipelni a férfiakkal a közeli jövőben :-))).

Jelen pillanatban még próbálkoznak elkerülni az elkerülhetetlent, kommunikációs maszlaggal "egyenjogúság", meg hasonló kreálmányokkal fedni az elkerülhetetlen valódi egyenkötelezettségüket.

 

Bizony-bizony :-DDD.

 

 

Előzmény: tombadillo (-)
Törölt nick Creative Commons License 2018.08.12 0 0 27

Az csak a te reszortod lehet, kis ostobekó olvtársam?

Előzmény: Nem azt mondták, Feri! (18)
Nem azt mondták, Feri! Creative Commons License 2018.08.12 -8 0 26

Az ELTE szerint oké, hogy nem indul többé a kutyát nem érdeklő genderszak.

 

Innentől az egyetemi autonómiát tiporja páros lábbal a balliberális, ha ez nem tetszik neki.

 

Ez nem européet viselkedés. Európában nem szól bele a politika a tudományos kérdésekbe.

Troll Lee Creative Commons License 2018.08.12 -1 0 25

Ezt én előre meg tudtam volna mondani: Nem.

Előzmény: tombadillo (24)
tombadillo Creative Commons License 2018.08.12 0 1 24

persze, hogy nem megtudni akartam, hanem látni, lehetséges-e értelmes vita a dolog kapcsán. meg (bevallom) kicsit szórakozni a várható fideszes hülyeségeken.

 

ja, és amennyire nekem lejött nincs eredeti szexológiai jelentése, mert társadalmi nem-et jelent. ami a természetes (eredeti szexológiai nem) és a társadalom viszonyát kutatja.

Előzmény: CiniKuss (10)
martinaxe7 Creative Commons License 2018.08.12 0 0 23

Burzsoá Áltudomány

 

Monta volna Rákosi

 

Mongya ma Bayer...

tombadillo Creative Commons License 2018.08.12 0 0 22

jelzem, nem gendersemlegesNEK, hanem genderselmlegeSEN. ami baromira nem mindegy.

Előzmény: ötmilliárdkevés (7)
tombadillo Creative Commons License 2018.08.12 0 0 21

én is tudom, hogy a nagybetűk hiánya kicsit modoros, ez van. amúgy meg az vesse rám az első követ, ("aki nem fél, hogy szájon vágom" by rejtő) aki még sosem ütött el egy betűt. 

Előzmény: Kovácslala (1)
Aki mer az Creative Commons License 2018.08.12 0 0 20

mondj egy hires magyart akit iskolák, oktatás tönkretételéért tisztelünk, fideszess!!

Előzmény: BaSand (14)
tombadillo Creative Commons License 2018.08.12 0 0 19

rendben. azért azt a cikket tettem ki, mert nekem tetszett, és kifejezetten a legostobább ellenérvekre reagált. ha így nézzük, inkább a topic címét szórtam el.

Előzmény: Troll Lee (9)
Nem azt mondták, Feri! Creative Commons License 2018.08.12 -8 0 18

Hogy lehet ilyen okádék kinézetű topikot nyitni?

martinaxe7 Creative Commons License 2018.08.12 0 1 17

Egyrésztekről és másrésztekről – válasz Bayer Zsoltnak

 

Kedves Zsolt!

 

Mondjuk Gyurcsány van hatalmon. Huszonnégy órás reakcióidőt adva betiltja a teológiát. Hát hogy lenne az tudomány? - érvelhetne. A teológia abból indul ki, hogy van Isten. Már az alapállítás sem bizonyítható tudományos módszerekkel! Gazdaságilag értelmezhetetlen tudást adó ideológiai maszlagot márpedig az állam nem finanszíroz – döröghetne az őszödi rétor. Nem betiltás ez, persze – finomkodna aztán kaján mosollyal, hiszen aki akar, mehet külföldre efféle áltudománnyal foglalkozni. Vagy járhat önképzőkörbe, ha kifizeti. De diplomát ne várjon tőle.


Hörögnél, Zsolt, üvöltenél, bazmegolnál és kurvaanyáznál – szokásod szerint. Én utóbbiakat nem tenném, de kikelnék a bolsevik tempó ellen. Csak én most is, te meg most nem.

 

https://www.facebook.com/stumpf.andras.9/posts/10156501332019210

BaSand Creative Commons License 2018.08.12 0 0 16

Ügyes vagy te, ki tudod keresni.

Előzmény: Troll Lee (15)
Troll Lee Creative Commons License 2018.08.12 0 0 15

Segítenél megkeresni ugyanezt a Pázmányon. Mondjuk a kánonjogi tanszéken.

Előzmény: BaSand (12)
BaSand Creative Commons License 2018.08.12 -1 0 14

Jól van Pistike. Leülhetsz!

Előzmény: Aki mer az (13)
Aki mer az Creative Commons License 2018.08.12 0 0 13

tudod hogy van ez fideszes?

 

a nagy magyarok az egyetemeket és iskolákat építik, a szarmagyarok meg bezáratják.

Előzmény: BaSand (12)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!