Már látom, hogy miért olyan M környezetet választottál, amire M = M-1. Azért, mert akkor tetszőleges V-beli v és M-beli m elemmel v':=vm biztosan V-beli, ellenkező esetben ugyanis v=v'm-1 sem az (hiszen U = H-V zárt egy m-beli elemmel való szorzásra nézve), ami nem lehet, mert v-t onnan választottuk.
De miért? És vM miért nem biztos, hogy az? Az, hogy része V-nek azt jelenti, hogy az elemei nem állnak elő véges sok M-beli elem szorzataként. Legyen m az M egy eleme. Azt állítod, hogy vm-1 nem áll elő véges sok M-beli elem szorzataként (ha v sem), vm pedig esetleg előállhat, ha m-1 nincs M-ben. Miért?
Az előző üzenetemet nem a 107-essel kapcsolatban értettem, ott ui. rendben volt amit mondtam. Ellenben ha az M = "H metszet N" halmazt kívánod használni, akkor az előző üzenetem releváns.
Múltkor ezzel nem volt problémám, de most nem látom, hogy hol használtad itt ki azt, hogy M zárt az invertálásra nézve. Tényleg szükség van erre? M helyett mindenütt N-t véve nem jó a bizonyítás?
Nagyon pongyolán csak iránymutatásként: A csoport egy halmaz, melyben elemek vannak, és definiálva van rajtuk egy művelet, ez a csoportművelet. És ez az egész teljesíti a csoportaxiómákat, ezért csoport. Ezeket nézd meg mondjuk a wikin. Ezek között van pl., hogy van egy egységelem (nullelem nincs), akkor az inverz, stb...
A csoportelmélet arról szól, hogy van 1 db művelet és több változó ? - de ha van több-néhány műveletem, és e műveleteket 1 db halmazba teszem, akkor e halmaz azonosítóját használhatom, mint művelet meghatározást .
Tehát, a csoportelmélet tárgyalhat-e olyan műveletet, ami valamely más műveletek 1 db halmaza ?
Nahát, a gömbharmonikus függvények tényleg alapvetők a kvantummechanikában, de, hogy még a szamelmélettel is összefüggésbe hozhatók, azt nem gondoltam volna. Irigylem a tudásodat.
P.S. Egy link lemaradt: konvolúció csoportokon. A kommutatív konvolúció-algebrákat azért szeretjük, mert egyszerűbb a reprezentációelméletük (pl. sok mindent vissza lehet vezetni a klasszikus Fourier-transzformáltra).
Egy csoportot jól lehet vizsgálni a reprezentációi segítségével. Ha G egy unimoduláris topologikus csoport (ide tartoznak a kompakt csoportok, így a véges csoportok is), akkor célszerű a csoport (jobb)hatását nézni az L2(G) Hilbert-téren, amely algebra is a konvolúcióra nézve. Fontos kérdés, hogy ez a Hilbert-tér hogyan bomlik fel a G irreducibilis Hilbert-tér reprezentációinak direkt integráljára (kompakt csoport esetében direkt összegére).
Legyen K egy maximális kompakt részcsoport a G-ben (ha ilyen van). Az L2(G) egy fontos zárt alterét alkotják azok a függvények, amelyek balról és jobbról is invariánsak a K-ra nézve. Ezek egy konvolúció-részalgebrát alkotnak, a jele L2(KG/K). Ez utóbbinak a harmonikusai a fizikában is nagyon fontosak, lásd itt. Az L2(KG/K)-t különféle (G,K) párok esetén Hecke-algebrának nevezzük, és a fentiekből világosnak kell lennie, hogy a reprezentációelméletben (globális analízisben, szimmetrikus terek elméletében, számelméletben stb.) nagyon fontosak. Ne csak Lie-csoportokra gondolj, mint pl. G=SLn(C) és K=SUn(C), hanem p-adikus csoportokra is mint pl. G=SLn(Qp) és K=SLn(Zp).
Már rámutattam arra, hogy az állításod miért nem következik a Landauból, illetve általában miért tarthatatlan (az állításod lényege, hogy két Hilbert-tér, melyet általános unitér transzformációk kötnek össze, nem "ekvivalensek"). Elfoglaltabb vagyok most annál, hogy feleslegesen magyarázzak, kivéve ha fizetsz érte.
Meg a b=-1 is egy nagyon egyszerű eset, amire korábban nem is gondoltam.
Neked sikerült belátnod a Hamilton-operátor időfüggőségi problémásságát? Minden könyvemet (majdem) átnyálaztam, és mindenhol olyan dolgok vannak, hogy az nem megy ki abból a kitranszformálható keretből, amit mondtam, illetve legfeljebb a kis perturbációkra engedhető meg, de ez utóbbi is csak elhanyagolások mellett. (Csak emlékeztetőül...) :)
Akkor mondom egyszerűbben. Tekintsük az SLn(R) csoporton azokat az f(x) függvényeket, amelyekre f(k1xk2)=f(x) teljesül minden k1, k2 eleme SOn(R) és x eleme esetén SLn(R). Ezek a függvények a konvolúcióra nézve zártak, és a meglepő állítás az, hogy a konvolúció kommutatív: f*g=g*f. Az (SLn(R),SOn(R)) helyett sok más párra igaz ez az állítás, lásd Gelfand-pár.