Az idő mibenléte mindig is foglalkoztatta, és zavarba is hozta az embereket.
De viszonylag korán megjelent az az elképzelés is, hogy nem is létezik.
Lehetséges-e, hogy csak a tér, az anyag, és energia létezik?
Az energia hatására létrejövő változások, mozgások összehasonlíthatók, számszerűsíthetők. Ezt nevezzük sebességnek.
A tér, a térben helyet foglaló anyag geometriai tulajdonságai szintúgy összehasonlíthatók, számszerűsíthetők.
Az energia hatására létrejövő mozgások, változások egyetemessége és pontossága kelti az emberi elmében azt az automatikusan kialakuló képzetet, mintha az idő létezne.
Idő = Távolság / Sebesség
Az idő nem létezik, csak egy automatikusan kialakuló képzet, amiből
hasznos segédfogalmat képeztünk? Vagy ez maga a létezés?
Lehet-e, szabad-e rangsorolni az anyag tulajdonságai között, és
azt mondani, hogy a tömeg/energia az elsődleges és ehhez képest az idő csak általunk bevezetett segédfogalom,
amihez lélektanilag közelebb állunk, mint mondjuk különféle sebességek érzékeléséhez?
Ellenmondana-e mindez a téridő elméletnek, vagy ez a segédfogalom dimezió könnyedén kicserélhető "valósra", vagy "elsődlegesre"?
Vagy erre nincs is szükség? Semmi gondot sem okozhat, hogy valójában egy nem létező, önmagán kívüli okból is relatív fogalommal dolgozunk axiomaközeli szinten is?
„A töltés az egy csatolási állandó, egy kölcsönhatási mezőhöz.”
Ha létezik a gravitációs mező, akkor ahhoz is tartozik egy csatolási állandó? (iszugyi szerint, van gravitációs töltés is) Ha nincs gravitációs töltés, akkor a sötét energia antigravitációs hatása és a tömeg térgörbítő (vonzó) hatása között nincs csatolási állandó?
"Egy szabad részecskének a töltése, az a saját energiája? A töltése következtében taszít, vagy vonz egy szabad részecske?"
A töltés nem energia.
A töltés az egy csatolási állandó, egy kölcsönhatási mezőhöz. A töltéssel rendelkező részecske csak akkor szabad részecske, ha nincs jelen az a mező, amihez csatolja a töltése. Akkor pedig nem tesz semmit a töltése. A "töltött szabad részecske" így aztán bizonyos értelemben oximoron.
De most jön a dolog nehezebbik része. Mert elektromágneses mezőt nem csak egy másik töltött részecske hozhat létre, hanem minden külső forrás nélkül egyetlen részecske is létrehozhat saját magának. És akkor saját magával hat kölcsön. De mire vezet ez? Amíg a részecskét nem gyorsítjuk, addig semmire, ám ha valami külső erővel gyorsítani kezdjük, akkor ezzel a gyorsítással szemben fékező hatású a saját maga által keltett mezővel való kölcsönhatása. Ezt nevezik sugárzási ellenállásnak, s éppen ennek legyőzésére fordítódik az elektromágneses adóantennákat meghajtó végerősítők kimeneti energiája.
Ám vannak itt még gubancok, de azokat és azok megoldását nem tudom neked elmondani matematika nélkül. Úgyhogy itt befejezem.
Van egy „szabad” elemi részecske, az elektron. Ez a töltéséből adódóan taszít egy másik elektront. Honnan veszi hozzá az energiát? Van egy naiv elképzelésem, hogy a téridőből, a nullponti energiából kapja. A szómágia alapján, a töltés egy időbeli folyamat, amit egy pohár vízzel való töltése is igényel.
„a pozitron tömege és spinje megegyezik az elektronéval, azonban töltése ellentétes. Ha pozitron és elektron találkozik, energia felvillanás során mindkettő szétsugárzódik, és gamma-foton jön létre.”
Tulajdonképpen, a taszító és vonzó töltésből egy semleges foton keletkezik, aminek energiája szétkenődik a világegyetemben, vagy elnyelődik valamely objektumokban.
Ha a skalár mezőben felbukkannak az elemi részecskék, azok párosával születnek, mint ikrek. De miért vannak többségben az egykék? Hová lesznek a tesók? ;-)
„De a szabad részecskéket nem mozgatja (nem gyorsítja) semmi.”
Egy szabad részecskének a töltése, az a saját energiája? A töltése következtében taszít, vagy vonz egy szabad részecske? A töltése visszahathat a saját mozgási állapotára?
A szabad részecskét azért nevezzük szabadnak, mert nem áll semmiféle kölcsönhatás alatt. A potenciál, pedig éppen a kölcsönhatások egyik típusát jellemzi, azokat a mezőket, amelyek rotációmentesek, van viszont divergenciájuk. Régen ezeket nevezték konzervatív erőknek, mára ez a megnevezés kihalt, s egyszerűen potenciálos kölcsönhatásnak hívjuk őket.
De a szabad részecskéket nem mozgatja (nem gyorsítja) semmi. Semmiféle kölcsönhatás. Energiájuk ettől függetlenül lehet. Nyugalmi (belső) energiájuk is, és emellett olyan energiájuk is, aminek csak azokban a vonatkoztatási rendszerekben van értelmük, amelyekhez képest mozognak. Tehát ez az energia nem a részecske saját tulajdonsága, hanem a részecskének és a vonatkoztatási rendszernek a közös tulajdonsága. Így aztán ezt az energiát csak olyan testeknek képesek átadni, amelyekhez képest mozognak. Ezt a nem "belső", hanem "külső" energiát nevezték a relativitáselmélet előtt mozgási energiának.
Az egységnyi töltésű részecske energiája az minek nevezhető? Aminek potenciája (energiája) megmaradó mennyiség, még akkor is ha semlegesíti egy másik részecske potenciája. Ha meg gamma fotonként szétsugároznak, magával viszik az energiát, amit valahol, valami elnyelve magába felhasználhat a továbbiakban. /vagy mégse?/
"Egy objektum egyenletes mozgása mindig csak valamihez képest értelmezhető, és erő csak a(z egyébként relatív) mozgásállapot megváltoztatásához - gyorsulás/lassulás előidézésével - szükséges."
Amennyiben van olyan erő, ami a táguló teret gyosítja, az egy fundamentális erő, a "mozdulatlan mozgató". Szerintem, a téridő-kvantumait is ez az erő hozza létre. Egy pontból kiindulva "felfújja" a teret egy maximum kiterjedtségüre, eddig a forrás. Majd nyelőként eltünteti a kiterjedséget. Ameddig ez a ki-be folyamat tart, az idő kvantuma, adagja. Így születnek és halnak a téridő kvantumai végtelen mennyiségben, végtelen folyamatként. ;-)
Egy objektum egyenletes mozgása mindig csak valamihez képest értelmezhető, és erő csak a(z egyébként relatív) mozgásállapot megváltoztatásához - gyorsulás/lassulás előidézésével - szükséges.
.
Egyébként érdekes - és nyilván a környezetünk által megszabott emberi gondolkodás hozta létre -, hogy a sebességet tartjuk származtatott mértékegységnek (út/idő), nem az időt.
Ha a sebesség és az út lenne az alap, akkor az idő lenne származtatott (út/sebesség).
(Ez nyilván azért van, mert a mi környezetünkben a testek természetes alapállapota nem az egyenes vonalú (pontosabban a térben a legrövidebb vonalon haladó), egyenletes mozgás, mert itt a surlódás és a Föld gravitációja érvényesül elsősorban, és az emberi elme és gondolkodás ebben a környezetben alakult ki.)
Azt gondolom magam is. Ezért analógiába állítom a diszkrét elemekből álló végtelen téridő-struktúrával. Ebben bukkan föl az anyag és a tudat, ami központi helyet foglal el addig, amíg nem tudunk másról. (az Istent csak hisszük, de nem tudjuk)"
„Méretskála szerint viszont mi vagyunk középen: az ember.”
A világegyetemben is az ember van központban. (Legalább is addig, amíg be nem jelentkeznek az elsőségért az Idegenek követei)
„Másik szempontból viszont a végtelen számegyenes egy kondenzátum.”
Azt gondolom magam is. Ezért analógiába állítom a diszkrét elemekből álló végtelen téridő-struktúrával. Ebben bukkan föl az anyag és a tudat, ami központi helyet foglal el addig, amíg nem tudunk másról. (az Istent csak hisszük, de nem tudjuk)
