Alkoholista a családban!!! Hogyan vesszük észre? Hogyan kezeljük? Vagy ...
Minden ami az alkoholizmussal kapcsolatos! Mi a te véleményed és tapasztalatod?
Rendszeresnek nevezem és alkoholistának a havi 2-3at is( ami már része a hétköznapi ember kultúrájának), mert az pont elég ahoz , hogy megváltoztassa a személyiséget véglegesen és elviselhetetlené teszi az embert(alkeszt) minden téren!!!!
Úgy tudom a z ikerkutatások, pont a szétválasztott ikrekre épülnek, hogy a neveltetés, környezet ne legyen azonos.
Én hajlamos vagyok hinni neki . Ez talán magyarázat, ha nem is igazi felmentés, de jó lenne ha alegalább az orvosok közt elterjedne, hogy nem teljesen akarat kérdése az egész, van aki hátránnyal indul.
Ami pedig a durvaságot illeti, az nem teljesen 1 az alkoholistával.
Lehet vki a családjával kíméletlen , nem törödöm, önző alkohol nélkül is.
És van aránylag kezelhető alkoholista is, legalábbis 1 darabig. Mert amikor a máj megtelik méreggel, akkor vége a jópofás, linkes ivónak.
Csak ismételni tudom, nem akkor van a baj, mikor a havi 2-3 leszedálás jön, hanem mikor rendszeres lesz a dolog, mikor az elmaradása már hiányérzetet okoz.
Saját példámból okulva mondom. Én sem úgy kezdtem, hogy havonta x alkalommal filmszakadásig tütü, hanem kicsikkel. Reggelente meló után egy-egy feles a kollégákkal. Mi baj lehet? Hiszen az csak egy feles, vagy kettő. Kellemes érzés az ébren töltött éjszaka után. Aztán már egy idő után automatikusan fordulok arra, aztán már megvan az ideológia is, hogy miért is kell ez, jó ez nekem. Már rab vagyok. Kiválasztottam a saját börtönöm, de még nem tudok róla, hiszen ez semmi, csak egy-két feles és ha kell abba tudom hagyni. Hiszem. De ha kimarad egy akkor kicsit morcos vagyok, és nem szeretnék morcos lenni, úgyhogy nem fogom kihagyni, meg különbenis, ennyi csak jár nekem! És folytatom. Aztán persze, jöhetnek, jönnek a karrier további állomásai, az orbitális lerészegedések, a fimszakadások, a problémák, a munkában, az emberi kapcsolatokban, de nem érzem a bajt, mert nem én vagyok a hibás, hanem a...
Az meg nem igaz, hogy alkoholizmusban szenvedek, hiszen minden percét élvezem!
Persze a másnapokon kívül. :-/ Az egy ideig nagyon tré, de azt is meg lehet szokni. Idővel ráadásul az is valahogy enyhébb lesz, mint minden ami mindennapos. Ráadásul, már tudom, hogy ha többet ittam mint kéne, akkor utána küldök két korsó vizet, meg egy fájdalom csillapítót, akkor az reggelre sokat fog segíteni.
És továbbra sem veszem észre a bajt, vagy ha igen, akkor is bagatell. Nem veszem észre azt sem, hogy a személyiségem szépen lassan eltorzult. Hogy hirtelen haragú lettem, a dühkitöréseket, a megnövekedett agressziót, mért venném észre, mikor én amúgy csendes részeg vagyok, hiszen nem erősre, hanem okosra iszom magam, és részegen inkább kerültem eddig a balhét.
Lassan, de biztosan éli meg a függö a negatív változást, olyannyira, hogy neki ez csak a legritkább esetben tűnik fel.
Ahogy a főorvos úr mondta, a szenvedély beteg gyermeke nagy valószínűséggel vagy szintén szenvedély beteg lesz, vagy olyan párt választ magának aki az.
Így aki a szenvedélyének rabja, a gyermekének az életét is tönkreteszi.
„később érzékel, nem tud mértéket tartani, vagy csak nehezen.”
Végülis a legtöbb dologgal így vagyok-voltam, nem csak az alkohollal.
Még nem jó, még nem jó, hűűű már nem jó!
A szenvedélybetegség szvsz egyfajta diszpozofóbia, azaz kóros birtoklási kényszer. Gondolom, kompenzáció gyanánt.
Az, hogy az ikrek mindkét tagja függő lett, avagy egyik sem, annyira nem csoda, hiszen ha ugyanabban a környezetben nőttek föl, akkor valószínűleg pont ugyanazokat az ingereket is kapták.
Egy ilyen kutatás esetében tisztán a genetikára alapozni csak akkor lehetne, ha egymástól teljesen elszakított ikrekkel csinálnák a kísérletet. Mindamellett tényleg vannak a dolognak genetikai okai is. Részint magát a függést is elősegítheti egy gén hiba, bár az csak hajlamosít rá, hogy valódi függés legyen ahhoz mindenképpen kell az ember illetve az alább vázolt körülmények.
Ami érdekes, hogy ezen kívül van egy másik genetikai befolyásoló is, de ez már nem a függőségre, hanem kimondottan az alkohol általi függőségre van hatással. Létezik egy gén, ami az alkohol lebontására van hatással. Ha jól tévedek, az ázsiai emberek mintegy negyedének, és a többi rasz egy részének is van egy olyan defektje, hogy hiányzik a szervezetükből az alkohol bomlástermékének az etil acetátnak a továbbontásának a képessége. És ez az etil acetát az, amitől másnaposak vagyunk. Ki minél gyorsabban szabadul tőle, annál kevésbé beteg. Hát ők nagyon betegek. Volt egy kollégám aki szvsz ilyen volt. Képzeljetek el egy nagy darab embert, aki egy pohárka (2dl) 3%-os sörtöl matt részeg lesz. Talán nem meglepő, hogy ezért soha nem is ivott. Az ilyen emberek gyakorlatilag soha nem lesznek alkoholisták, míg aki nagyon bírja, az meglehetősen veszélyeztetett.
Nincs olyan ember aki ne inna néha egy pohárkával. ez már beépült kultúra. Nem akartam ennyire szőrösszívű lenni.
Alkoholizmus ott kezdődik, hogy túl vagy a havi 2-3 leszedáláson. S már havi 3-4 x leszedálás kel alkohollal.
Sajnos a havi két picsarészegség már beépült az emberek mindenpi kultúrájában.
Én elsősorban az alkohol szemályiségformáló veszélyével foglalkozni.
pl- Önzés!- komám alkesz. Hétvégén segpicsa. Neje türi(fel sem fogja )! 2 éves gyerek vadiúj türűlközője ben van a fürdőszobában és apuci lepisálja részegen a gatyáját és a fent említett tárgyal törölgeti.-Indoklás: ez van itt...
Dehogy, majd szépen rakosgatjuk a lonket mindehova. Borzalmas veszély ha a családban alkohollista van. Veszélyben a gyerek és az egység. Egység- amely a közös tenniakarást is jelenti!
Megbántani senkit nem állt szándékomban. Azonban az alkoholizmust súlyosan elitélem. A családok igen nagy százalékában Magyarországon jelenleg is ez igen sok problémát okoz, amivel gyakorlatilag nap mint nap lehet szembesülni. Egy alkoholista saját magán nem veszi észre a problémát a legtöbb esetben, még akkor sem képes valóban elismerni ezt, mikor már kijelenti hogy igen: én alkoholista vagyok.
Folytatja ott, ahol eddig is tartott. Azonban a valódi problémák megjelenése (családtagok verése, bántalmazása, munkahelyen adódó godnok, és az anyagi helyzet drasztikus romlása az ivászat miatt) után a házastárs válóperes keresete után szembesül igazán a gondjával. Azonban ekkor a legtöbb esetben már számára késő. És én egyáltalán nem sajnálom őket.
Egy embert senki nem vesz rá arra hogy igyon, ugyanúgy arra sem, hogy pl. dohányozzon. Amíg valaki ezzel a tevékenységével nem okoz semilyen kárt a környezetének, addig tegye. Én az emögött meghúzódó cselekedetet ítélem el, mégpedig nagyon.
És hogy betegség e az alkoholizmus: tulajdonképpen igen.
Többnyire aki elkezd inni, egy olyan önmagában fellépő lelki konfliktus "áldozatává" válik, amelyből képtelen kiutat találni. Probléma, melyet nem képes megfelelően kezelni, feldolgozni önmagában, és emiatt az italba menekül. A leépülés mely folyamatos, természetesen megállítható, amennyiben az aki iszik esetlegesen nyitott mások irányába, de ez sajnos nem nagyon jellemző. A környezete elsőnek megpróbálja elfogadni, aztán próbál segíteni rajta, a végső esetben pedig már elzárkóznak tőle.
Bár megértem ezeket az embereket, sajnálni nem tudom őket.
Pont a napokban olvastam, hogy a gének tehetnek róla, és ezért még örökölhető is.
A kisagyban vannak vmi érzékelők, amelyek ha kellő számban vannak, akkor jelzik az agynak, hogy elég, tele vagyok.
Akinek ilyen érzékelő kevesebb van az később érzékel, nem tud mértéket tartani, vagy csak nehezen. Állítólag ikerkutatással bizonyították, ök vagy mind a ketten alkoholisták lettek, vagy egyik sem.
Az alkoholizmus egyik ismérve a rendszeresség. Mindegy, hogy mennyi a mennyisége, vagy minősége az elfogyasztott italnak. Azt a fél liter töményet, amit rövid idő alatt elfogyasztva alkoholista karrierem elején gyakorlatilag könnyű, vagy közepes alkoholmérgezést kaptam, azt a mennyiséget húsz évre rá napi rendszerességgel ittam meg gyakorlatilag akár egy ültő helyemben, és ha beértem ennyivel, nagyon nem is látszott rajtam. Ha rendszeresen él a szenvedélyének az ember, és ebből a szempontból az is mindegy, hogy ez a rendszeresség milyen ütemben van, hogy naponta, minden reggel, vagy kétnaponta minden este, vagy hétvégenként, úgyhogy igenis baj, ha megiszod a mindennapi felesed, de nem feltétlenül baj, ha keveri az ember mással, egy-egy alkalmi görbe estén. (Persze használni biztos nem használ.)
A másik, hogy mi motiválja a fogyasztót, illetve a szer, pontosabban a szenvedélye tárgyának megvonása mennyire „érintené rosszul”.
Persze erre minden függő azt mondaná, hogy semennyire, mivel általában nem tudja magáról, hogy függő. A többség azt mondja magáról, hogy bármikor le tudok állni, ami a mellék függőséget tekintve talán igaz lehet, de fő függőség tekintetében csak ideig-óráig.
Szándékosan nem alkoholt írok, mert szvsz mindegy, hogy a szenvedélyünk tárgya valamely tudat módosító anyag, vagy viselkedési forma (pl játék, számítógép, képernyő, munka stb), ez nem maga a betegség, hanem csak egy tünet. Egy folyamat része. Nem a vége, mert a vége a halál, ami egy függő emberért hamarabb jön el. Nem véletlenül mondják azt a közhelyet sem, hogy a szenvedélybetegség nem más, mint öngyilkosság részletre. Hogy mennyire hatékonyan, azt persze már az elkövetés módja határozza meg. Állítólag 10-15 évvel élünk kevesebbet, mint azok, akik nem függők.
De az első korty nem is a betegség eleje.
A függőség egy lelki folyamat eredménye. Olyan, mint egy fa a mag lehullik, kicsírázik, majd szárba szökken törzse, majd ágai nőnek. Hogy mik ezek az ágak?
Embere válogatja. Szabadon születünk, és szabadon választjuk meg börtönünket is ami életünk hátralévő részében fogva tart. Nyilván az alapján, hogy mennyire volt kellemes az első találkozásunk azzal a dologgal. Ha pl első fogadásaidat mind elbukod, de az alkoholtól jól érzed magad nyilván nem leszel nagy spíler a továbbiakban.
De a topic nyitó biztos nem arra volt kíváncsi, hogy kezdődik ez a dolog, hanem arra, hogy hogy ér véget.
Nehezen.
Úgy biztos nem, hogy a környezete azt a látszatot kelti, hogy minden rendben van .(persze az sem feltétlenül jó ha egy részeg emberrel kezd valaki vitatkozni, sőt)
Ezt a gondot csak az érintett tudja megoldani senki más. Segíteni persze lehet, nagyon sok ilyen lehetőség van, de ahogy egy mankó sem fog senki helyett felszaladni a lépcsőn, úgy az érintett helyett senki nem fogja megoldani. Neki kell ezt megtenni.
Ahhoz viszont, hogy belefogjon, tudnia kell
1 hogy beteg
2 hogy van kiút
Ha csak azért megy el pl orvoshoz, mert a környezete azt sulykolja, akkor szvsz borítékolható a kudarc. (Persze attól még közben rájöhet, hogy hoppá, van ebben valami)
Ha valaki megpróbálja, és elindul ezen a rögös úton, akkor akkor sok sikert kívánok neki!
Bocs, a hosszért, de azért remélem nem csak az űrbe lőttem ki ezeket a sorokat, hanem olvassa is valaki! :-)
Nem kezelhető csak szeretettel és megértéssel meg türelemmel. Minden más eset csak állandó konfrontációt teremt és a tintás részéről elmélyülő dac lesz a vége. Tudom mert volt alkoholista a családunkban kettő is. Mindkettővel ahogyan az a negykönyvben meg van írva a pia is végzett. Egyikük 68 a másikuk 57 éves volt és mindketten tizenéves koruk óta ittak. Sokan józanul sem élnek meg ennyit. :)
Ez biztos így van, ha megiszom 2 alkoholmentes sört a többi 3 is eltűnik a hűtőből, pedig egyedül vagyok egész nap. Biztos a macska jár rá, esetleg a kutyák, de azokban bízok. Azért gondolok rájuk, mert nem tudnak olvasni, és nem látják a non alcohol cimkét.
Egs! :)))
