Az LMP és az MSZP vizsgálatot sürget. -- Az LMP ragaszkodik ahhoz, hogy független szakértői megfigyelés alatt vizsgálják felül a paksi atomerőmű blokkjait, és hozzák nyilvánosságra az eredményeket. nol.hu --
A természeti katasztrófákat követően a fukusimai atomerőműben bekövetkezett súlyos helyzetben megfontolt, határozott és előre tekintő lépésekre van szükség Magyarországon. Nem hisztériakeltésre, hanem pontos tájékozódásra, tájékoztatásra" - írta kedden Oláh Lajos szocialista képviselő Jávor Benedeknek, a parlament fenntartható fejlődésért bizottságának elnökének azt kezdeményezve, hívja össze az ügyben a testület rendkívüli ülését. stop.hu
Akkor a megújuló energia ipar (szél, nap, biogáz, stb. ) szerinted "hamis illuziókkal eteti a népet " mondjuk a világ egyik legfejlettebb országában, Németországban ?
"Az azért köztudomású, hogy a megújuló beruházások elterjedettségével egyre csökken az egységnyi energiára fordított költség, vagyis egyre olcsóbbak lesznek !"
Az a köztudomású, hogy a napelem ilyen "lesznek" technológia.
"Ugye nem gondolod te sem, hogy egy atomerőművet csak úgy le lehet kapcsolni. Bizony egy vészleállás is napokig, hetekig tart. Ez egy ilyen technológia."
Én mindenesetre azt látom, hogy Fukusimában is ott kötöttek ki, hogy parasztban bevezették a tengervizet a reaktorba.
Lekapcsolni természetesen nem lehet azonnal, ha utána újra akarják használni, de kell lenni egy olyan, végiggondolt vészleállításnak is, amikor már semmit sem számít, hogy a reaktort ki kell dobni utána, mert túlhaladtak a normál leállításokon az események.
Sajnos sokan igyekeznek lerombolni a megújuló energiák iránti bizalmat.
Az azért köztudomású, hogy a megújuló beruházások elterjedettségével egyre csökken az egységnyi energiára fordított költség, vagyis egyre olcsóbbak lesznek !
Ugye nem gondolod te sem, hogy egy atomerőművet csak úgy le lehet kapcsolni. Bizony egy vészleállás is napokig, hetekig tart. Ez egy ilyen technológia. Márpedig ha a primer kör kiesik, akkor nagy gáz van.
És éjszaka nem működik, de igaz ez a szélerőműre is, aminek a hatásfoka úgy 20% szeles helyeken, egy paksi erőműnek megfelelő áramtermelő képességhez 5 ezer db. 2MW-os szélturbina szükséges, plusz több 1000MW kapacitású tározós erőmű is kell.
Elsősorban át kellene nézni az eddigi felülvizsgálatok jegyzőkönyveit, majd eldönteni, hogy akad-e olyan azóta felmerült kérdés amire azokban nem található megnyugtató válasz, és ha a válasz nem, akkor kell vizsgálatot kezdeményezni. Ezt követően kell azokat a szakértőket felkérni, akik az adott területen nemzetközileg elismertek, hogy a vizsgálat eredményei nemzetközileg is elfogadhatóak legyenek.
Természetesen a reális veszélyek, és kockázatok figyelembevételével.
Földrengésveszélyes övezetben építik fel az első törökországi atomerőművet, az ankarai kormány a Japánban történt kettős katasztrófa ellenére sem áll el a tervektől - szögezte le szerdán Tayyip Erdogan miniszterelnök, aki szerint "nincs beruházás kockázat nélkül".
Igen, nálunk is volt már rá példa, pl. Bős-Nagymaros, miközben a Duna felső szakaszán több mint 30 vízerőmű üzemel, Japánt atombombázták, mégis a nukleáris erőművekre alapoznak.