Köszönöm, köszönöm, hogy klubtag lehetek!
Azt gondoltam, akkor itt is visszavonulnék egy csendes vitamentes szigetre, hogy aki épp belefáradt a nagy szellemi harcokba, vagy csak nincs kedve épp
párbajozni, jöhessen egy kicsit beszélgetni, hitről, reményről, szeretetről szépen, szelíden:)
Köszönöm nektek, ha majd nem kell egyedül lennem ezen a szigeten:)
Most, ahogy elolvastam ezeket a soraidat, olyan reménytelennek tűnik nekem a buddhizmus... arra törekedni, hogy senki és semmi ne lelkesítsen, ne tüzesítse át a lelkünket, legyünk olyanok, mint a langyos víz, és mindez azért, hogy végül ez az egész mindenség megszűnjön, és vele mi is... minden, ami boldogít... olyan kilátástalannak tűnik nekem ez az egész, olyan furcsának tűnik lemondani a boldogság reményéről...nagyon nehéz megmászni mindig a hegyet, elérni a boldogság csúcsait, de szerintem inkább megéri, mint közönyben, érzelemmentesen szemlélődni. Szeretem, ha átjárnak az érzéseim, szeretem érezni, hogy élek. Tudom, szerinted teljesen a hamis képzetek rabja vagyok...
Buddha ezt úgy tanította, hogy a nirvána a szenvedés megszűnése, ami már itt, ebben az életben elérhető. a megvilágosodott személy halálakor belép a parinirvánába, ami voltaképpen az a megsemmisülés, amit kérdezel. ez azt jelenti, hogy nincs több újraszületés (ami szenvedést jelentene).
azért azt látom, hogy elég bonyolult dolog ez, például szokott-e örülni Buddha? (vagy egy megvilágosodott személy.) természetesen szokott, hiszen másokkal együtt örvendezni például jó karmát jelent - a különbség csupán annyi, hogy az örömmel szemben is közömbös, vagyis nem sóvárog az öröm állapota után, nem igyekszik megtartani, nem gyárt további karmát az öröm előidézése vagy megtartása érdekében. egyszerűen csak örül, ha ezzel valakin segíthet.
ugyanígy, nem menekül a szomorúság vagy fájdalom elől, hanem átérzi nemcsak önmaga, hanem mások fájdalmát is, és ezzel az együttérzéssel természetes módon segít.
Ezek a nagy történelmi változások emberi perspektívából mindig rengeteg összetevős bonyolult folyamatok, Isteni perspektívából viszont egyszerűek. Emberi szempontból a globalizáció, a tolerancia világi elemei (olyan dolgok, amikből Isten mégis tud jót kihozni azok negatív hatásai ellenére), az hihetetlenül értékválságos világgal, mint közös ellenséggel szemben tömörülő hagyományos vallások összefogása, a szeretetet kioltó individualizmus ellen ható szeretet-ellenreakció, és sokminden más is felsorolható. Isteni szempontból pedig lehet ez egy nagy terv egyik lépése, aminek részleteit Tőle kellene megkérdezni. :)
A “szent család” – Ozírisz, Ízisz, Hórusz – kultusza és vele a fekete Madonna gyermekkel való közkedvelt ábrázolása Egyiptomból továbbterjedve idővel eljutott a mediterrán országokba és a Közel-Keletre, de Európa távolabbi pontjaira is. A 332-es zsinat határozatára azonban az Ízisz templomokat és kegyhelyeket lerombolták vagy átalakítva keresztet tűztek rá. Titokban egyes helyeken még évszázadok múlva is imádták a száműzött Istennőt – Itáliában, Spanyolországban, Görögországban, Oroszországban és Lengyelországban (Czestochowa) mai napig is őriznek Fekete Madonnát.
“Sötét bőrű vagyok, de azért szép…” (Énekek Éneke 1, 5)
Az évszázadok alatt megsötétedett, Istenszülőt ábrázoló ikonok, illetve az Énekek Énekének sorai is hozzájárultak az ún. “fekete madonnák” kialakulásához. Az ikonok szép színeinek megsötétedése egyébként természetes folyamat, egyrészt a festékek tulajdonságai miatt, másrészt az ikonok előtt égetett gyertyákról a korom is rákerülhet a felületre, sötét réteggel vonva be azt. Ez restaurátor segítségével eltávolítható, de a tisztítás nélkül hagyott felület, illetve a sötét színek, tónusok tudatos alkalmazása mégiscsak érdekes jelenséget hozott létre: a Szerecsen vagy Fekete Madonna néven ismert kegyképeket.
Ígértem neked egy kis ismertetőt a fekete Madonna-ábrázolásokról. Fogalmam sincs mit gondoljak, csak azt tudom leírni neked, amiket én is olvastam:
"A Fekete Madonna pogány eredetű kép- és szobortípus. Közvetlen előképei: az epheszoszi Diana kultikus szobrai, a Rómába vitt pesszinontei fekete Kübelé."
Jó, ezeket a mai üzeneteidet megértettem. Végre úgy gondolom, a nirvánáról is sikerült megtudnom valamit:) Tehát a nirvána az "elfogadás". Jöhet bármi, egyensúlyban kell maradni, szenvedélymentes szemlélődésben, "nirvánában". Tudom, hogy már kérdeztem, amiről most megint kérdezni fogok, de sajnos még mindig nem tiszta a kép bennem, ezért inkább megint megkérdezem: a nirvána elérhető már itt a földön is, vagy csak akkor szűnik meg a szenvedés, ha felbomlik a személyiség? A nirvána voltaképpen nem a "megsemmisülés" ?
a buddhizmus népi formái (a tömegek által művelt buddhizmus) állítólag nagy hasonlóságot mutatnak bármely más vallás gyakorlataihoz. szerintem ez egyszerűen abból adódik, hogy félreértik Buddha tanítását, vagy nem is ismerik azt. keleten a kolostori szerzetesek voltak azok, akik a vallási hagyományokat átörökítették mindig is; a tömegektől sosem várták el, hogy a szerzetesekhez hasonló tudással rendelkezzenek, és ez az eltérő életmódjukból következően nem is lehetséges. ezért adott Buddha külön előírásokat a világiaknak és külön a szerzeteseknek. a hínajána irányzatai szerint világiaknak nem is volt lehetséges a megszabadulás, hanem legfeljebb egy jó újraszületésben bízhattak (a később kialakult mahájánában már szerepelnek megvilágosodott világiak, pl. Vimalakírti). ezért vált gyakorlattá az, hogy a kolostorok környékén élő falvak adományaiból működtették a kolostort (persze a szerzetesek is dolgoztak). úgy hallottam, hogy Tibet 1949-es megszállása előtt az ország lakosságának 10%-a élt a kolostorokban.
az unatkozás szenvedés, mert aki unatkozik, az hiányolja az érzékszervi gyönyörűségeket, tehát valami másra vágyik, mint ami éppen van. az unatkozás tehát egy sóvárgás.
annak elfogadása, ami éppen van, az a nirvána. ezt persze sokkal nehezebb megvalósítani, mint leírni. a tudat folyton belebonyolódik mindenféle dologba, és nehéz lecsendesíteni. a tudat csendesítésére szoktatni kell magunkat, ez a Nemes Nyolcas Ösvény egyik tagja, és a meditáción keresztül lehet megtenni. a Nemes Nyolcas Ösvényt hagyományosan háromfelé szokták felosztani: Erkölcs, Bölcsesség, Gyakorlás. ez a buddhizmus három tartópillére, melyek egymást erősítik, egymást támogatják. Buddha nagy hangsúlyt helyezett az erkölcsös életre, mivel erkölcs nélkül nem valósítható meg a bölcsesség, és nem lehetséges a gyakorlás (meditáció). az erkölcs azt jelenti, hogy a meglévő rossz karmánkat jó cselekedetekkel semlegesítjük, kioltjuk. a buddhizmusban a "jó" a szenvedés csökkentését jelenti, tehát az tud jót cselekedni, és ezáltal jó karmára szert tenni, aki tudja, hogyan lehet a szenvedést csökkenteni. ehhez bölcsesség szükséges. tehát az erkölcs gyakorlása mellett érdemes a bölcsesség fejlesztésével is foglalkozni, hogy még hatékonyabban és még több jót tudjunk cselekedni. a gyakorlás, vagyis a meditáció pedig a dolgok, jelenségek, cselekedetek okainak és következményeinek meglátásához, tehát az erkölcs és a bölcsesség fejlesztéséhez is hozzájárul.
ami még nagyon fontos, hogy sem az erkölcs, sem a bölcsesség, sem a gyakorlás fejlesztése nem világi célok elérését szolgálja, hanem a megszabadulást célozza, akár ebben, akár valamelyik elkövetkező életben, és mindhárom elősegíti a kedvezőbb körülmények közötti újraszületést. ez azért fontos, mert mutatja, hogy semmi okunk nincs a türelmetlenségre: számtalan életen keresztül halmoztuk fel a jelenlegi karmánkat, és ha szembenézünk ennek súlyával, nem várhatjuk el magunktól, hogy a megszabadulás azonnal bekövetkezzen. nem a megszabadulás fontos, hanem a törekvés a megszabadulásra. ezt jól mutatják Buddha utolsó szavai:
Én azt hiszem, hogy másképpen látom ezt a katolikus szentek példájából kiindulva. Ők boldogan szenvedtek Krisztusért, tehát a szenvedés esetükben nem zárja ki az örömet, és nem is befolyásolja az öröm nagyságát. A szenvedés ellentéte szvsz nem az öröm, hanem a "nem szenvedés", ami nem biztos, hogy automatikusan örömet eredményez. Az unalom szerinted szenvedés? Ismerek unatkozó embereket, akik látszólag nem szenvednek, és mégsem lelik örömüket jóformán semmiben.
Gondolom, hogy a nirvána nem egy unalmas "hely". De mi történik a nirvánában?
Szerinted minek köszönhető ez a pozitív változás? Örülök, hogy a hozzászólásaidból mindig érződik az élő kapcsolat Istennel, hogy a hitemet szólítja meg a hited.
De akkor megint nem értek valamit... ha a nirvánában megszűnik a személyiség, akkor ki örül a nirvánában? Vagy az az öröm, hogy létezik a nirvána, és a nirvánában megszűnik az öröm is, mint a szenvedés?
Az bizony szép és üdvös lenne mindenki számára! De egyébként én örülök annak, hogy érzelmileg már nem áll olyan távol az ortodox és katolikus tábor, mint az előző generációk idejében. Csak így tovább! Az emberek nem tudnak olyan magas falakat emelni, amit Isten ne tudna átlépni!
Fogalmam sincs, mi nyugatiak miért nem tudunk ilyen szépen keresztet vetni, de lehet, hogy azért, mert jobban elszakadtunk a gyökereinktől, mint ti:(((((
A nyugatiak keletre, ti pedig nyugatra, ez olyan testvéries... bár minden katolikus így gondolkodna, akkor talán közelebb kerülhetnénk egymáshoz...
"A tibeti buddhisták szerint ha az Om mani padme hum mantrát (imádságot) hangosan vagy magukban ismétlik, azzal felhívják magukra a szeretet és határtalan együttérzés megtestesítőjének tekintett Csenreszig (Avalokitesvara) hatalmas és jóindulatú figyelmét, és megkapják áldását. " (idézet az oldalról)
Ezek szerint a buddhisták is imádkoznak? De kihez és miért?
Egyébként meg fogalmam sincs, nem hallottam még senkit, aki tudta volna a magyarázatot, egyszerűen így alakult. Lehet, hogy azért mert a keletiek nyugat felé mennek (jobbról balra), a nyugatiak pedig kelet felé (balról jobbra). :)
De egyébként visszakérdeznék, hogy a katolikusok miért nem teszik össze a három ujjukat keresztvetéskor? (Legalábbis általában azt figyeltem meg, hoyg semmilyen kéztartást nem vesznek fel). Nálunk ez a kéztartás is a keresztény alapigazságok megvallását fejezi ki: az összetett három ujj a Szentháromság személyeinek egységét, míg a maradék két ujj Krisztus isteni és emberi természetét jelképezi. Hasonlóképpen amikor egy ortodox pap áldást ad, ott is felvesz egy meghatározott kéztartást, amely az ICXC (vagyis Jézus Krisztus görög monogramja) jelet adja: az egyenes mutatóujj az I, a középső ujj C alakban behajlítva, a keresztezett gyűrűs és hüvelykujj az X-et adja, az utolsó, kisujj pedig szintén C alakban behajlítva. Így a pap mindig Jézus nevében ad áldást.
Eszembe jutott most így hirtelen egy-két kérdés a buddhizmusról. Vannak nektek "rituális jeleitek", mint nálunk pl. a keresztvetés? Egyáltalán mennyiben tekinthető szerinted vallásnak a buddhizmus?
