Urbán László, az OTP vezérigazgató-helyettese szerint az eddig legrosszabbul teljesítő ukrán leányvállalatnál is látszanak már pozitív jelek, lassan megállhat a portfólió romlása.
"Azt már a negyedik negyedévben jeleztük, hogy várhatóan romlani fog a portfólió. Ezt támasztotta alá, hogy a nem teljesítő hitelek aránya 5,7 százalékra emelkedett az első negyedévben" - mondta el Urbán.
Az OTP ukrán bankja az első negyedévben nemzetközi számviteli standardok szerint 9 milliárd forintos veszteséget termelt. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 4,7 százalékról 10,4 százalékra nőtt az első negyedév során.
Majd jön 2009. július 31. és Urbán távozik.
Hááát... Eléggé úgy tűnik, hogy Csányi már a székét félti, ebből állami feltőkésítés lehet...
Nem tudom, van-e hozzá köze, de nem pm-jelölt, az biztos. És eléggé meglepődnék, ha valami pártfunkciként folytatná a pályáját. Jegybankelnöknek talán el tudnám képzelni, de Hameczet még inkább. Hamit viszont nem rúgta ki Csányi.
Gondod van a "korábbi" szóval? Csak szólj, és segítek!
Igen, gondom van. Hol van ebben a hsz-ben a korábbi szó?
Tehát, tőzsdei kötelezettség-e, hogy közzétegyük: nem elég, hogy az it.-ben változás van, az említett fideszes pü. jelölt a társaság vezetézében viseltg összes funkciójáról lemond? Nos? Aztán térjünk vissza rá, hogy ki bukott be mit!
Nekem úgy tűnik, hogy Urbán nem volt hajlandó kozmetikázni a készülő gyorsjelentés(eke)t. Azért a a 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 4,7 százalékról 10,4 százalékra nőtt az első negyedév során. elég fenyegetően hangzik. Mi lesz itt év végére? Most gondolom versenyt futnak az idővel, mert megpróbálják addig titkolni a dolgokat, amíg az melyre nem jön. Urbán attól fél, hogy nem olyan biztos, hogy helyre jön, ezért nem adja az aláírását ilyenhez. Ha borul a bili, akkor Urbán presztise és hitelessége megnő, míg ha maradna bajban lenne.. Nagy viták vannak, mert szerintem Urbán már nagyobb veszteségleírásokat szeretett volna bejelenteni, ami akár Csányit is megingathatta volna... Így is bajba kerülhet, de ezzel időt nyert.
Rögeszme ide, rögeszme oda, Csányi éppen most érezte fontosnak, hogy kivágja Urbánt. "A volt igazgatóhelyettes a társaságban viselt összes tisztségéről lemond." Ez így megy minden tőzsdei cégnél.
Tehát, tőzsdei kötelezettség-e, hogy közzétegyük: nem elég, hogy az it.-ben változás van, az említett fideszes pü. jelölt a társaság vezetézében viseltg összes funkciójáról lemond?
Ha a lottószámokat is így eltalálnád, most gazdagabb lennél vagy egymilliárd forinttal.
Tehát, tőzsdei kötelezettség-e, hogy közzétegyük: nem elég, hogy az it.-ben változás van, az említett fideszes pü. jelölt a társaság vezetézében viseltg összes funkciójáról lemond? Nos? Aztán térjünk vissza rá, hogy ki bukott be mit!
Ja, ja. A noname belga meg a noname svéd mind magyar politikai kötődésekkel rendelkeznek.
(Akkor még egyszer: leszarom a tájékoztatási kötelezettségeket, a tőzsdét, mindent. Arra lennék kíváncsi, miért kell a fidesz volt pü.-jelöltjét ilyen látványosan kivágni a hóra a fidesz győzelme előtt öt perccel? Esetleg idéznél egy közleményt, amely azt részletezi, hogy a noname belga barom minden korábbi funkciójáról lemond? )
Ezt a váltást! Kérjél holnap prémiumot! Viszont az irónia nem erősséged, lássuk be! Azt semmiképp ne próbáld megfizettetni!
(Ettől nem lesz jobb, hidd el! Ettől Csányi nem veszi vissza a fidesz korábbi pü. jelöltjét. Mi meg itt állunk iránymutatás nélkül: a tőzsdei cégek miért is vágják ki a fideszes igazgatóikat közvetlenül a fidesz korszakalkotó győzelme előtt?)