MEGGYILKOLTÁK A FUTBALL-VB EGYIK SZERVEZŐJÉT 2009. 01. 06.
Megölték a jövő évi dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottságának egyik tagját. Joseph Blatter, a FIFA elnöke korábban azt mondta, Svájcban is bárkit ugyanúgy lelőhetnek, mint Dél-Afrikában.
A francia hírügynökség hivatalos forrásra, önkormányzati szóvivőre hivatkozva arról számolt be, hogy vasárnap este nelspruiti otthonában lelőtték Jimmy Mohlalát, aki korrupciós ügyre hívta fel a hatóságok figyelmét a helyi, 46 ezer férőhelyes stadion építésével összefüggésben.
Mohlala, a dél-afrikai futballszövetség korábbi alelnöke a Nelspruitot is magába foglaló mbombelai agglomeráció tanácsának elnökeként tevékenykedett az utóbbi időben. A megölt vezető tavaly azzal állt elő, hogy a hatalmon lévő párt néhány tagja az ő menesztését szorgalmazza, miután jelezte, egyik kollégája kenőpénzért állami megbízatásokat juttatott vállalkozóknak a stadionépítésnél. Bejelentését követően vizsgálat indult, ami még most is folyamatban van.
Halála nagy csapás a nelspruiti vb-közreműködést illetően - kommentálta az esetet Danny Jordaan, a szervezőbizottság vezetője.
Nincs veszélyben Dél-Afrika 2010-es futball-vb-rendezése, mert az ország ugyan veszélyes, de semmivel sem jobban, mint Svájc, állította korábban a FIFA-elnök Sepp Blatter. A sportvezető december közepén sajtótájékoztatón jelentette ki, a szervezet ragaszkodik eredeti terveihez, és nem szeretné megvonni a rendezés lehetőségét
Nincs B, C vagy D-terv, aki még kételkedne, megerősítem, a 2010-es tornát Dél-Afrika fogja megrendezni. Harmincnégy éve álmodok róla, hogy Afrikában legyen a vb, olyan, mintha a gyerekem lenne nyilatkozta Blatter. Néhány hónapja a FIFA (Nemzetközi Futballszövetség) helyszíni kongresszusán a szervezet egyik tisztségviselőjét egy golfpályán lőtték le
Hát igen, a fehérekre mindenhol ez a szép jövő vár, a libejálisok ebben nagy segitséget nyújtanak világszerte.
Dél-Afrika mindig mint egy libsi kisérleti telep jut eszembe, ahol már majdnem a végkifejletet látjuk. Milyen szép is, hogy megszűnt a fehérnáci apartheid rendszer, s helyébe jöttek a nagydemokrata feketék, akik legutóbb pl. már az "Egy fehér, egy golyó"-mottóval kampányoltak. A fehérek meg folyamatosan húznak el az országból, más angolszász területekre (az elszántabbak meg 6 méteres keritéssel védik birtokaikat a fosztogató/erőszakoló hordáktól). Aminek köszönhetően DF egészségügyi rendszere, a hadsereg, stb. működőképességének igencsak határán áll (pl. olyan képzett feketéket keresnek, akik konyitanak a tengeralattjárók karbantartásához, biztos csak úgy kigyozni fognak a sorok, bruhaha), gyakorlatilag 10 év alatt szétrohadt az ország. A libsi hiradókban nem is nagyon hallok DF-ról semmit, ami érthető, kicsit kinos lenne, ha az embermassza megismerné a multikulti valódi szépségeit.
tiwaz nem arra válaszol,amit írnak neki.Miért kellene tanítani a négereket,ha-mint szavaidból kiderül,ugyanolyan emberek,mint mi?Mire kell tanítani?Vagy mégsem olyanok,mint a fehér?Előttem a kép az érintetlen őserdei bennszülöttekről,ahogy lándzsáikkal a helikoptert célozzák.Hagyni kellett volna valóban a többieket is békében tudatlanságban?!
A diszkrimináció minden fajtája aljasság!Miért kellene bármit előírni?A tehetség,a hozzáértés az egyetlen,ami számít.Az viszont igaz,hogy ha egy országot idegenek lepnek el,szabályozni kell a tanulást,a foglalkozást.De legyünk egyformák a megítélésben.!
És tegyük hozzá a Zimbabwei (Rhodézia) példához, hogy annak előtte mikor még nem űzték és gyilkolták le a fehéreket, akkor Afrika éléstárának, vagy kenyereskosarának hívták.
Jelenleg már több éve ENSZ élelmiszersegélyre szorul az ország, illetve csak Dél-Afrikába olyan 3-5 millióan menekültek át az éhhalál elől.
Ad 2: majd megkapják a kárpótlásukat, közvetlenül azután hogy Manhattant visszaadják az indiánoknak.
Afrika kizsákmányolása zavartalanul folyik tovább egyébként, a nyersanyag-kitermelő multicégek jóval kevésbé korrektek, mint amilyen a brit közigazgatás volt. És ez ellen az a néhány hibbant altruista, akit zavar, a világon semmit, de semmit nem tud tenni. Mert a világ rendje az, hogy a gyengébb ki van zsákmányolva. Valamilyen szinten mi, magyarok is, de jobb nem pampogni ellene, hanem dolgozni mint az állat, hogy a kizsákmányolók közé küzdjük fel magunkat (ez a kínai út). Öklöt rázni, fehérek ellen handabandázni meg a négerek útja.
Amúgy az okfejtésed legmeredekebb része, hogy a "fehér ember" kollektíve felelős a gyarmatosításért. Esetleg az angolszászok meg a többi gyarmatosító, azok felelősek. De hogy a magyarok, románok, szlovákok stb. (akik azért szintén fehér emberek) hogyan felelősek, azt nem tudom elképzelni se.
Amíg a fehér ember "rabolta" őket, nem kellett a szomszédos államokba menekülniük az éhhalál elől. Érdekes, ugye?
Mellesleg Rhodesiának, Dél-Afrikának egykor a régió átlagát magasan felülmúló oktatási rendszere volt. A zimbabwei mára totálisan szétzüllött az egész országgal együtt, míg a dél-afrikai jó úton halad ebben az irányban.
Vannak olyan emberek, olyan népek, akiknek fogni kell a kezét. Humanitárius okokból sem szabad őket magukra hagyni, saját brutális "elitjük" (ha ez a szó egyáltalán használható ilyen Mugabe, meg Idi Amin félékre) kénye-kedvére.
Fekete-afrikában a törzsek háborúja, a fekete önkényurak zsarnoksága sokkal több áldozattal járt, mint a protektori rendszer rendfenntartása. Ez utóbbi ráadásul, humánus módon, inkább csak a bőrükben nem férő lumpenproli lázadókra korlátozódott. Mondj a hutu-tuszi tragédiához, a sierra leonei polgárháborúhoz, vagy akár a mai zimbabwei fehérmészárláshoz fogható holocaustot, amit a fehérek műveltek Afrikában.
Valamiben azért igaza van, ha nem is faji alapon mint ő gondolja.
De tagadhatatlan, hogy az a civilizáció ami a hozzá hasonló rassz- és kultúrkör alapon öngyűlölő selejtet kitermeli, és ahol a politikai fősodor ezt tolerálja, nos, az degenerált.
el kell ismernünk, hogy mi fehér emberek kollektíve bűnösök vagyunk a nem fehérek megölésében, kifosztásában, és kizsákmányolásában.
Aha. Akkor van valamiféle rangsor a rasszok között, de ezt nem részletezted pontosan, mert a fentiből csak annyi derül ki, hogy a fehér bizotsan az utolsó helyen szerepel. A többivel mi van?
A pozitív diszkrimináció szerintem az eredményétől lesz pozitív, mint pl. az USA-ban. A filmben kell lenni néger pozitív hősnek, a krimiben néger rendőrnek, a közalkalmazottak és állami egyetemre felvettek között legalább (nem maximum, mint a Numerus clausus idején) 10 % négernek, egyenlő feltételek esetén a négert kell felvenni dolgozni. Tessék ezt esetleg behelyettesíteni cigánnyal.
Ha hibás a cél, vagy a végrehajtás, minden az ellenkezőjére fordul. Tipikusan ilyen, amikor a többség alkalmazza a pozitív diszkriminációt a saját érdekében (antiszemita törvények, Dél-Afrika, Zimbabve)
"Amíg a szociális lénységet személyi szinten éli meg az ember addig ez így is van. Amikor társadalmi szinten történik ez, lásd "társadalmi igazságosság", életképtelen rendszerekhez vezethet."
Amiről te beszélsz, azt úgy hívják, hogy biloógiai fejlődés vagy evolúció. De, az ember épp azért több, mint mondjuk egy bivaly, mert sokkal inkább szociális lény is egyben (nem csak biológiai), mint - mondjuk - egy bivaly.
Amíg a szociális lénységet személyi szinten éli meg az ember addig ez így is van. Amikor társadalmi szinten történik ez, lásd "társadalmi igazságosság", életképtelen rendszerekhez vezethet.
Miért van az, hogy ugyanaz a terület egykor Afrika éléstáraként volt ismert, Zimbabweként viszont - főleg a fehér farmerek 2000 óta tartó elüldözése után - pedig csak egy szétzüllött csődtömeg?
"A "szociális fejlődés" zsákutca. Valójában az életképtelenek segítése az életképsekkel szemben, ami végső soron egy életképtelen és pusztulásra ítélt rendszer felépüléséhez vezet. A természetben nem is igazán látsz ilyet."
Amiről te beszélsz, azt úgy hívják, hogy biloógiai fejlődés vagy evolúció. De, az ember épp azért több, mint mondjuk egy bivaly, mert sokkal inkább szociális lény is egyben (nem csak biológiai), mint - mondjuk - egy bivaly.
Ha ezzel egyetértesz, akkor be fogod látni, hogy az érvelésed nem igazán emberi.
Azzal együtt, hogy az érvelésed szinte tankönyvi, annyi ostobaság van benne, hogy ez már vérlázító Miért is ? A feketék soha nem tudták volna ekkorára növelni a létszámukat a fehérek adta technológia illetve kaja/gyógyszer nélkül.
pláne akkor, amikor egyáltalán nem biztos, hogy a fehér ember ún. "technológiai fejlődése" nem vezet a Föld pusztulásához. A Földéhez semmiképpen sem. A legrosszabb ami történhet hogy mindenki úgy él majd ahogy eredetileg a feketék, és kb. annyian leszünk mint eredetileg a feketék.
De, függetlenül attól, hogy a technikai fejlődés (amiről te beszélsz) a pragmatikus fehér agynak sajátja (ami úgy tűnik, együtt jár a fehér agy szociális fejlődés képtelenségével) A "szociális fejlődés" zsákutca. Valójában az életképtelenek segítése az életképsekkel szemben, ami végső soron egy életképtelen és pusztulásra ítélt rendszer felépüléséhez vezet. A természetben nem is igazán látsz ilyet.
még mindig nem jelenti azt, hogy a fehér embernek joga van a nem fehéret ölni, vagy épp rabszolgát csinálni belőle. Az emberiség története másból sem áll hogy az egyik ember öli a másikat. Színtől függetlenül. Fehér is ölt már feketét, fekete is ölt már fehéret, fehér is ölt már fehéret és fekete is ölt már feketét. Sőt, mindezek a folyamatok ma is zajlanak szerte a világon, és nem ettől a posttól fognak megszűnni. És egyikhez sincs joga senkinek. De az öléshez nem is jog kell hanem szándék.
Nem ez a lényeg, hanem a szerzett pozíciók önként átadása. Olyanoknak akik méltatlanok rá, mert élni sem tudnak azzal a jóval, ami a nyakukba szakad. Legalább azt látnánk, hogy az új gazdág legalább olyan jók, vagy jobbak, mint a régiek. De szinte sehol sem ezt látni...
Azzal együtt, hogy az érvelésed szinte tankönyvi, annyi ostobaság van benne, hogy ez már vérlázító; pláne akkor, amikor egyáltalán nem biztos, hogy a fehér ember ún. "technológiai fejlődése" nem vezet a Föld pusztulásához.
De, függetlenül attól, hogy a technikai fejlődés (amiről te beszélsz) a pragmatikus fehér agynak sajátja (ami úgy tűnik, együtt jár a fehér agy szociális fejlődés képtelenségével), még mindig nem jelenti azt, hogy a fehér embernek joga van a nem fehéret ölni, vagy épp rabszolgát csinálni belőle.