A Fidesz-KDNP jelöltjét, Hartinger Ottót választották önkormányzati képviselővé szombaton Ajkán, a 2. számú választókörzetben – tájékoztatott Jáger László, a város jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.
A bányásztelepi választókörzetben 2156 választópolgár szerepelt a névjegyzéken, közülük 559-en mentek el szavazni, ami valamivel több mint 26 százalékos megjelenési arányt jelent - mondta a jegyző, megjegyezve, hogy négy voks érvénytelen volt.
A négy jelölt közül Hartinger Ottó 51 éves mérnökre 291-en szavaztak. A második helyre került MSZP-s jelölt, Kaibás Dezső vállalkozó 139, a Jobbik Magyarországért Mozgalom színeit képviselő Ferenczi Gábor pedagógus 105 voksot kapott, míg a magát függetlenként megmérető Csányi Pál nyugdíjasra 20-an szavaztak - közölte a jegyző.
Az ajkai 2. számú választókörzetben az eddigi Fidesz-KDNP-s képviselő lemondása, más városba költözése miatt kellett időközi választást tartani.
Azt értem, hogy azok a szavazók, akik a kormánypártok megbüntetése céljából szavaznak a Jobbikra, rá fognak jönni, hogy nem ilyen lovat akartak. Ettől még megmarad egy masszív szavazóbázis, csak a választások után erősen le fog csökkenni a létszám.
//"..Ideje lenne a JOBBIK-ot betiltani. Fasiszta bagázs..."//
Ha a "rendszerváltás" legelején betiltották volna a kommunista pártot a "rendszerváltók", vagy legalább a hatalomból kiseperték volna őket, akkor ma lenne semmi problémád a "fasiszta" Jobbikkal.
Egyszerűen nem lenne szükség önvédelemre és az internácik ellen védekező politikai pártokra, szervezetre.
Olvashatod a Pető topikban is, hogy reszkető félelmükben hogyan akadályozták meg a nagytakarítást az apák fiai.
A 2010-es választás a Fidesz <-> Jobbik <-> MSZP meccse lesz. Ez nyilvánvaló.
Viktor talán nevetni fog (talán nem, mert ennyire ő sem buta), amikor az MDF és a SZDSZ nem jut be ... de azonnal az arcára fagy a mosoly, ha a Jobbik leparolázik a maszoppal ... és ő ismét ott tart, ahol most.
Ezt nem tom miért gondolod, mert ha pl. a 2006-os első fordulós részvételt veszem (67,8%), és ahhoz viszonyítom a két nagy támogatottságát, akkor a Fidesz most olyan 44-49% áll, az MSZP pedig 22-25%-on.
És a két nagy között fog ledőlni a küzdelem, a szadi pedig nem jut be. A szocik még hajrázhatnak egy jót, de meg kéne duplázniuk a szavazóik számát ahhoz, hogy nyerjenek. Ez biztos nem jön össze.
És még vegyük ehhez hozzá, hogy a magyar választási rendszer nem arányos, aki nyer, az nagyon nyer. Vagyis a mandátumokat nézve a Fidesznek simán meg lesz az 50%-a szvsz.
Egyetlen VALÓBAN RASSZISTA tömörülés létezik az országban, méghozzá az országot korábban gyarmatként kezelő kommunisták és az országot jelenleg gyarmartként funkcionáltató "liberálosok" törzsszövetsége.
tulajdon anyám is az mszp-re szavazott múltkor (kizárólag a 13. h. nyugdíj miatt) és most a Jobbikra fog. S lesznek még egypáran a nyugdíjasok közt ilyenek (bajnai segít) :)