"Információink szerint BeéryIván (vagy testvére Csaba) árulta el a rendőröknek már közvetlen őrizetbe vétele után, hogy Csoki és a Ferdeorrú, vagyis a Cozma-gyilkosság valószínű elkövetői, Raffael Sándor és Németh Győző Ausztrián át Svájcba készül szökni. Ezzel magyarázható, hogy mielőtt még a nemzetközi körözést kiadták volna, a menekülőket Graz közelében feltartóztatták az osztrák rendőrök. Egyértelműen bebizonyosodott az is, hogy Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékesei csak egy nappal később fordultak az Interpolhoz. (Ők azzal védekeztek, hogy az adminisztratív teendők előtt telefonon már felvették a kapcsolatot.)
A Beéry fivéreket egyébként az őket ismerők Veszprémben egyértelműen a helyi alvilág meghatározó figuráinak tartják. A jogi doktorátussal rendelkező, büntetett előéletű Beéry Tamás Iván, a nagyszabású berhidai ingatlanberuházásra alapított Ber-Wal Kft. ügyvezetője. A 2006-ban az önkormányzattal aláírt szerződés szerint Berhida centrumában öt épületet húztak volna föl, amelyekben 31 lakás és tucatnyi üzlethelyiség kapott volna helyet. Az egymilliárd forintos beruházásból – amelyben 600 millió forintnyi magántőke mellett pályázati pénzekre is számított az önkormányzat – azonban nem lett semmi, amit a város polgármestere a gazdasági válság hatásaival magyarázott. Mindenesetre a Ber-Wal Kft. az építkezésre kiszemelt, de általa még ki nem fizetett területen lévő épületet elbontotta, és az anyagot elszállította. Az ingatlanberuházó Beéry és enyingi néven fémjelzett „cigánymaffia”, ahogy a megyében emlegetik, kapcsolatáról a Veszprém megyei bűnüldöző szervek illetékesei nem kívántak nyilatkozni."
"Pál Gábort azzal hívta fel Németh Győző, langy sérelem érte Raffael János öccsét, ezért „le kéne menni" Enyingre. Ott azonban Pál Gábor és Raffael Sándor sem érezte jól magát, amit tudtára adtak Némethnek, mire a másodrendű vádlott azt mondta: ha ez a helyzet, közöljék nyugodtan Rafival (Raffael János). Ha merik - tesszük hozzá mi. Ez feltételezi - ahogy az eddigiekből is sejthető -, hogy nemcsak létezik a Balaton déli partján, Enyingen szervezett alvilág, hanem azt a Raffaelék, János és István irányítják. (Nem tartozik a Raffael klánhoz Raffael Sándor, aki nem rokonuk és sárbogárdi.) Ha valakinek kétségei volnának afelől, miből él az enyingi banda, álljon itt Pál fontos vallomása, aki kifejtette, hogy Raffael Jánosnak ő is segített korábban: 2004-ben Érden egy családi háznál jelent meg egy nagyszámú csoport tagjaként, két évvel később pedig Siófokon szálltak meg egy diszkót Raffael vezetésével. Pál kerek perec kijelentette: Raffael János szórakozóhelyeket véd.
Persze kiegészítették az apanázst mással is: ahogy már említettük, Raffael Sándornak és Istvánnak, Németh Győzőnek, valamint Sztojka Ivánnak tucatnál is több Hollandiában, Svájcban, Ausztriában, Német- és Olaszországban tevékenykedő prostituált küldött rendszeresen valutát. Ahogy a bírósági tárgyalásokon kiderült, csak a hetedrendű vádlott Raffael Istvánhoz 135 alkalommal csöngetett a postás az utóbbi három évben, csaknem 10,5 millió forintot kézbesítve. De milliókat kasszíroztak a többiek is"
a mosdatással, ami még nem lenne baj, az a dolguk,
de bevonják a következőt, a média-maffiát , akik az ügyvédek hazugságainak tág teret adnak,
azután a Gazság-szolgáltatási maffia: másik városba helyezik a pert, mert Veszprém rasszista stb.,olyan tanácsot és bírót keresnek(nyugdíj előtt álló 65 éves ) ,aki a koncepciós pert lelkiismeretfuralás nélkül végigviszi .
A végén még újból a maffia-média/ballikok meg is dicsérik...:-(
Ha van rá törvényes ok és lehetőség, a Legfőbb Ügyészség a lehető legrövidebb időn belül indítványt tesz a Cozma-gyilkosság jogerős ítéletének felülvizsgálatra - értesült lapunk. Az ügyészek már a jövő héten megkezdik az első fokú ítéletet jelentősen enyhítő, ezért sokakat felháborító ítélet elemzését.
.....
Gyilkosai többedmagukkal kevéssel az előtt érkeztek a szórakozóhelyre, az akkori hírek szerint egy helyi vállalkozó megleckéztetése miatt érkeztek volna Veszprémbe. A perben azonban erről túl sok szó nem esett. Igaz, a rendőrség sem nagyon foglalkozott az előzményekkel, állítólag alkut kötöttek azzal a vállalkozóval, akinek a megbízásából Raffaelék Veszprémbe mentek, ezért az Cozma-gyilkosság közvetlen előzményeit nem is vizsgálták. A perben pedig az hangzott el, hogy az enyingi illetőségű társaság Székesfehérvárra indult, ott kerestek és vertek volna meg egy arra „érdemes” vállalkozót, ám miután a felderítőik az illetőt nem találták otthon, egy hirtelen ötlettől vezérelve vették az irányt Veszprémnek.
WTF....????????????
Ki ez a vállalkozó, milyen bcs-ek terhelik, miféle ember az olyan, aki ilyen sztojka-félékkel szóbaáll....?????????
Azt hiszem, itt az ideje megköszönnünk a magyar jogszolgáltatásnak (bocsánat, de igazságszolgáltatásnak ezt nem lehet nevezni!), hogy sikerül egy egészen remek jogi kiskaput teremteni a másokat csoportosan, felfegyverkezve bántalmazó, terrorizáló, akár meg is gyilkoló gengsztereknek.Mert mostantól, ha úgy alakul, hogy valamelyik áldozat nem éli túl a csoportos, felfegyverkezett terrorizálást, akkor csupán annyi az elkövetők dolga, hogy az egyik jól magára vállalja, a többi meg azt vallja, hogy ők nem halálra, csupán nyomorékká akarták verni az illetőt. Aztán máris megvan az akarategység hiánya, és ugrott a csoportosan elkövetett, minősített emberölés, sőt ezzel máris megnyílik az út, hogy az egy szem megmaradt elkövető a gyilkosságot indulati cselekménynek beállítva további súlyos éveket spórolhasson le az ítéletből.
"Mert mostantól, ha úgy alakul, hogy valamelyik áldozat nem éli túl a csoportos, felfegyverkezett terrorizálást, akkor csupán annyi az elkövetők dolga, hogy az egyik jól magára vállalja, a többi meg azt vallja, hogy ők nem halálra, csupán nyomorékká akarták verni az illetőt.
Aztán máris megvan az akarategység hiánya, és ugrott a csoportosan elkövetett, minősített emberölés, sőt ezzel máris megnyílik az út, hogy az egy szem megmaradt elkövető a gyilkosságot indulati cselekménynek beállítva további súlyos éveket spórolhasson le az ítéletből.
Persze mindez csak akkor működik, ha a bírói pulpituson megfelelő partner ül ennek a penetráns koncepciónak az érvényesítéséhez.
Mint például a 65 éves Dr. Nagy Zoltán a győri ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője, aki még idén nyugdíjba is megy, aztán utána az özönvíz."
10 év szabadságvesztésre enyhítette a Szegedi ítélőtábla annak a pitvarosi férfinak a büntetését, aki korábban életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért - értesült a HavariaPress.
A vádirat szerint a korábban négyszer, jellemzően vagyon elleni bűncselekmények miatt büntetett férfi tavaly március 28-án Orosházán, majd Magyarbánhegyesen italozott. A zárórát követően is a sörözőben maradt ivócimborájával, majd - mikor a csapos - a raktárba ment, elemelt a polcról egy csomag cigarettát. 80 Az alkalmazott, miután észrevette a cigaretta eltűnését, kérdőre vonta az italozó férfit. A vádlott erre rátámadt: szidalmazni kezdte a csapost, majd arra kényszerítette, hogy nyissa ki a kasszát. Az alkalmazott ellenállt, mire a vádlott ököllel többször megütötte, majd le is ütötte a férfit. Egy billiárd dákóval felfeszítette ezt követően a kasszát, majd a pénzzel, ismerőse biciklijén távozott.
A 27 éves csapos a bántalmazásba a helyszínen belehalt. A rendőrök rövid idő alatt elfogták a férfit.
"Benedek szerencsés, az ő áldozata túlélte a támadást, ezért „hősünket” csupán emberölés kísérletéért mérte meg a bíróság, tizennégy és fél évre. Tegyük hozzá, Benedek szerint szó sem volt gyilokvágyról, csupán szolid, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott, csakhogy a bírót még 2005-ben nem hatotta meg ez az érvelés."
Ebből is látszik, hogy 0rbán alatt mennyit fejlődött a jogszolgáltatás, főleg, ha egy bizonyos elkövetői körről van szó.
>>Ellentmondva a Győri Ítélőtábla emberölés ügyében meghozott ítéletében megállapított tényállásnak,
a Veszprémi Városi Bíróság tanácsa
bizonyítottnak látta a szándékegységet:
„Teljesen egyértelmű, hogy a verekedésben és egyes eseményekben részt vevő vádlottak fokozták, erősítették egymás tettét.
És bár a cselekvéssort külön minden vádlottra le kell írni, mégsem fogható fel úgy, mintha ők külön-külön, egyesével cselekedtek volna” – fogalmazott a bíró.<<
Neked gondolom az amerikai rendszer tetszene, ahol simán összeadják az éveket. Ha tehát valaki csalt, s egy esetért két évet kap, de nem egy, hanem 100 embert csapott be, akkor akár 200 évig is ülhet.
Nagyon igazad van, ha valaki mondjuk becsapott 100 embert egyenként 100 ezer forinttal, akkor a hülye magyar joggyakorlat szerint is 10 milliót követelnek rajta és nem 100 ezret. Pedig ugyanazt csinálta, csak 100-szor. Egyszerűen érthetetlen ez az eljárásrend.
Vagy, ha teszem azt valaki fejberúg valakit, az egy dolog, de érthetetlen módon súlyosabbnak itélik azt az esetet mikor 100-szor egymás után teszi meg. Ez is egy jó nagy marhaság.
Nem is értem miért téged kérdeznek ilyen ügyekben, nagyon látszik topicbeli ténykedésed kapcsán milyen fejlett és kifinomult jogérzékkel rendelkezel.
Neked gondolom az amerikai rendszer tetszene, ahol simán összeadják az éveket. Ha tehát valaki csalt, s egy esetért két évet kap, de nem egy, hanem 100 embert csapott be, akkor akár 200 évig is ülhet."
Ez az ötlet nekem is tetszene, de csinálj közvéleménykutatást, meglepődnél az eredményen. Borítékolom, hogy 100 választ adóból kb 2 falvédő lenne, aki ez ellen tiltakozna.