Nem lenne jó, ha bárki, bármiből kimaradna azért mert nem szereti a facebook-ot.
Keletkezett egy új oldal: www.hegyfutas.hu klikkeljetek rá bátran, talátok ott majd több mókás versenyt ! Ha rajtam múlik egyre többet, és eléggé rajtam múlik.... :-)
mivel nekem ez lett az egyetlen őszi szervezett futásom, eléggé ráizgultam ahhoz, hogy semmi ne jelentse akadályát, hogy elmenjek. Az elmúlt 2 hétben fényesre síztük amúgy a hegyet, volt olyan nap, hogy de. du. felmenet volt.
Hát szombaton is sízni kellett volna, mert szuper hó esett, csak ezt nem hitte el senki, hiába mondtam.
Sőt, bizonyos városból bizonyos emberek kikocsikáztak a Tátrába, mert ott jó hó van. ??
Ellenben én átsétáltam 8-ra Krétre. Ott összetalálkoztam a pajtásokkal, és vidáman szaladtunk a hegynek. f9-et azért találtuk ki, hogy ne kelljen korán kelni, és azért hogy ki legyen taposva a nyom. Ki is volt. Az égéstető-Magosfa szakasz volt kellemetlen kicsit a kerülgetések miatt. Illetve általánosan elmondhatom, kijelenthetem, hogy ilyen szűk ösvényen testkontaktos a kerülés, ha nem akarsz térdig esni a hóba. Még ezzel sem lenne baj, ha az átlag túrázó nem korombéli büdös-szőrös fajta lenne.
NHH-ra nagyon óvatosan mentünk, bár azért az 50p meglepően szar lett, a csóvi 1:18 végképp.
Talán mert hóban nem lehet olyan jól futni.
A főgerincen elszaladt mellettünk egy 3-as grupp, majd csóvi után a Nagypista meg egy vörös gyerek. Én már NHH-n felpattintottam a vasat, így igen bátran szöktettem magamat utánuk Feketevölgy irányába. Zoli és Áron le is maradtak, de nem is volt okos 155-160akat menni lefelé. Mondjuk nekik sem. Bámulatosan fogott a vas, ragadtam a hegyhez, kafa volt.
Feketevölgyig további ismerősökkel találkoztunk, (meg még utána is egészen 3-ig, amikor is hazaindultunk Krétről), és a gyorslábú gyerekek is előkerültek a ponton. Amúgy itt már sár volt. Csak itt.
Szerencsére Zoli is jött. Mondtam neki, hogy én lassan megyek felfelé, úgyis utólér. Salgóvárig megint 1 kazal ismerős, meg utána folyamatosan, tul képpen kevés olyan ember volt, akit ne ismertem volna. Végül Verigáékat untattam ipari hülye történetekkel, hogy fáradjanak jobban. Nem annyira akartak fáradni, egészen Bányapusztáig együtt jöttünk. Ott valahol a budi magasságában Zoli is megjelent.
Igazából itt be kellett volna ülni a budira, és mindenkinek köszöngetni, aki elhalad ott a szép havas tájon. Kafa budi, úttól 5m-re, annál kissé magasabban. Ott ülve mint valami tekintetesúr lehetne inteni az elhaladóknak.
Nagybörzsönynél bounty-szeletet választottam, mert multkor a gyerekeknek felolvastam, mi is van a sznikkersz-ben, és akkor az inkább mégsem. A bounty-t nem fogom elolvasni még pár évig, mert akkor mit fogok itt enni?
Amúgy elég takarékosan üzemeltem, mert 3 gyümölcsszelet ment le addig, a célig meg beértem a bounty-val. Zoli kérdezte is tőlem a célban, hogy mind a 2-t megettem a csomagjából? De mohó voltál!
NHH-ra az ösvény már nem volt frankón kijárva, inkább mint a nagyhegyeken, ki volt lépve szépen a hegy. Itt nem tudsz nagyon szaggatni, mert egyből roskad a lépés, úgyhogy maradtunk az eddigi tempónál, szépen felgyalogoltunk. Itt most nem az a lényeg hogy GYALOGOLTUNK, mert olyan ótvar meredek, hogy mindenki gyalogol, hanem hogy SZÉPEN, ok?
NHH-n megint elénk került Nagypista, együtt rúgtuk a porhavat Taxon, az szép volt. Aztán ő 5órán belül akart menni, mi meg asszem pont nem akartunk talán semmit. Vagyhogy ilyen irányú akaratunk nem volt. Amúgy az 5. órában is futni terepen, ahhoz ezt-azt kell akarni. De valahogy nekünk ott nem kellett szerencsére, pont el lehetett engedni ezt a percet, és pont lehetett komfortzónában 4p körül menni a lankán.
5:06, eddigi legszarabb, de másnap vígan sítúráztunk a hegyen legalább.
Mivel Rapanuigyártás megállt, vettem egy ilyen speedgoat-ot. Az előző Rapa egyébként pont egy ezressel tudott kevesebbet alpesi körülmények között, mint a börzsönyiben. 1000 körül befigyelt egy talpvarrás, mert képtelenek leragasztani a talp-felsőrész összevarrását. Elég szörnyű dolog ez, tekintve, hogy 40kg ruhaszemetet termel egy átlag európai (13 a magyar, de a terepfutók szerintem nem ezt hozzák). Sajnos a talpvarrást követően a felsőrész kezdett meghasadni a talpcsatlakozásnál, az ragasztva lett, de a hegynek már nem indulok vele neki, nagyfiam vácott elszalad még benne a laposon.
De ez már lejárt lemez, nézzük csak ezt az újabb fejlesztést. Elég szar, hogy a hálós része a Bori lábán is 1000-et ment el, noha 37-es lábbal tök máshogy működnek a cipők, pláne ha nem szökdösöl annyira.
Mikor megjött a cipő, meglepetten tapasztaltam, hogy a legelső fűzőlyukakat lespórolták. Azt írják a honlapjukon, hogy ez a speedgoat egy gyors verseny, és 4 lyukkal a zoknicsere gyorsabb. No ez igen érdekes felvetés, amit önmagában vitatnék, tekintettel arra, hogy 50km-en akinek sietős a dolga az nem fogja a harisnyáját huzkodni, hanem szökteti magát ahogyan csak bírja.
Viszont véletlenül pont tudom, hogy egy peremezhető rézszegecs (a kínai nem bír peremezni, ezért eszi meg a fűzőt a szeg) 0,02EUR x 4 meg még ki kell ütni neki a lyukat, és elnyomni. legyen szumma 0,12. képtelenség, hogy ez számítson, de ezek vagy ordas hülyék, vagy iszonyat spórolás megy, tekintettel, hogy a cipő eredetileg még 5 pár lyukkal jött ki (google keresőben szépen lehet látni).
Én azzal indítottam, hogy levágtam a sarokról a hevedert, és felvarrtam az elejére fűzőtartónak. Mivel igen hosszadalmas volt a művelet, így igen megfáradtam. Adódott, hogy próbát tegyek félcipő átalakítással. íme az eredmény:
Ugye látszik a képen, hogy:
A jobb (gyári) cipő mér megadta magát 250km-nél, ezen kívül nem fogja a lábam elejét, ami főleg ilyen saras vizenyős időben nem oké.
A zoknim szakadt (lyukas is)
A csempe ilyen ántikolt, barnás
Most javítok, de rohadjanak meg, veszek mostmár egy ilyet.
vulkánra megyünk, meg -rajtad kívül akkor- ott lesz kb mindenki akit ismerek ebben a szakmában. Úgy tűnik lassan visszaszokik minden régi arc a klasszik túrákra.
BHMTCS természetesen játszik, Zolival lebeszélve, de tartok tőle jön Bajári mester is velünk. Tortúrára nem megyek, mert annyira kimaradt minden őszi verseny, hogy erre ráhegyezek kicsit.
mivel ide írtál és nem privátba, sajnos nem kímélem olvasókat én sem :)
1. nyugodtan alszom.
2. sosem utasítottalak el, ha megkértél valamire, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy nem kértél soha semmire. sem, hogy áldozzak a szabadságomból, sem arra, hogy vigyelek el valami rendezvényre. valakivel összekeversz, vagy ebben a történetben valami teljesen más filmet néztél.
Megjegyzem és sem kértelek téged semmire, kivéve egy sörözést pár éve :). (A traversée-t Oli beszélte meg, a Kéktúrát Oli beszélte meg veled. Én nagy örömmel fogadtam, hálás voltam és nagyon örültem, hogy a csapat része voltál és, hogy ránk áldoztad a szabadidődet. Sőt azt gondoltam, hogy ezt önkéntesen, haverságból teszed és nem valamiféle kényszerből, szívességből, amit majd később az orrunk alá dörgölsz..:)
Elnézést a többiektől a a brazil szappanopera folytatásos miatt. (Javaslom, hogy térjünk át a one-to-one kommunikációra.)
Egy poszt a fészbukon talán még nem egyenlő a teleírta kategóriával. Soha nem durciztam, mint ahogy jelenleg sem, max alkalmazkodtam a kialakult helyzethez és tudomásul vettem dolgokat. Nem hinném, hogy a topik olvasó közönsége arra lenne kíváncsi miért untam meg, hogy én mindig csak beteszek az Olivér, ZRobi, te és jómagam kapcsolatába. De ha te úgy érzed ezt merő túlzás akkor önmagaddal szemben elég arra az egyszerű kérdésre válaszolnod, pl a Traversée óta hány nap szabit áldoztál az én programjai illetve hány rendezvényre sikerült veled lejutnom ami engem érdekelt - és jeleztem feled egyeztessünk mert mennék. Ha erre a két felvetésre nullánal nagyobb számot tudsz mondani akkor nyugodtan aludhatsz.
Bocsika a nem érintett emberektől, ezért a posztért.
Elnézést a késői reakcióért, de még mindig ébredezem a sokkból, amit Tóth Csaba Piros 85 beszámolóját olvasva kaptam. Mi van? Részleges bokaszalagszakadással 8 órán belüli idő? És ezt így hogy? - hogy klasszikust idézzek.
Az első gondolatom az volt olvasás után, hogy ott helyben lábonlövöm magam, majd rögtön utána hogy inkább mégis fel kéne kötni magam az új Suunto töltőkébelemmel a fára. Mondhatnád erre, hogy jó, jó csináld csak, de előbb magyarázd már meg, minek neked új kábel? Így urizálsz talán? Vagy valami fétis van a dologban? Nos egyik sem, válaszolnék, prózaibb oka van annak: egyszerűen elvesztettem a régit. És már a témánál is lennénk. Ez volt a Virágvölgynél a "kerengő" oka ugyanis.
A verseny előtt is várható volt, hogy az órám nem fogja kibírni a teljes távot egy töltéssel, valahol a határon lehet majd, attól függően, hogy megborulok-e vagy sem. Semmi gond, az előrelátó bölcs mindenre gondol, hiszen menet közben is lehet tölteni, megvan a powerbank meg a kábel is, majd megoldjuk. A bejáráson ki is próbáltam, működött, nem akadályozott a futásban sem. Úgy terveztem, a verseny utolsó harmadában fogom majd az egyik frissítőponton elővenni és elkezdeni róla tölteni az órát. Ahogy Móricka elképzeli. Eszembe sem jutott egyik ponton sem természetesen, hiába pocsékoltam annyi időt fölöslegesen pedig mindenhol.
A Virágvölgy felé „zúzok” éppen, leráztam Balázst és Irént - akik a kilátónál utolértek, mialatt megint tollászkodtam a frissítőpontnál -, van még némi erő, semmi gond, kb. fel tudtam mérni, ha nem töröm ki a nyakam és elérek épségben az aszfaltig, onnan vissza már nem fognak előzni, az alapgyorsaságom még jobb mint az övék. (Fő az önbizalom, és a hangsúly a még-en van :)) Szóval épp örülök magamnak, ekkor jelez az óra. Merül. Gondolom. A csilivili Ultra Direction-ös SzkottDzsurekes hátizsákom pont erre képeztetett ki, le sem kell vennem, csak hátranyúlok menet közben, és kiveszem a hátsó zsebből az előre gondosan összerakott kábel/töltő párost, és már tölthetem is az órát. Csak azzal nem számoltam, hogy a 80. km körül már nem biztos hogy ehhez elég koordináltak a mozdulataim, főleg lefelé futás közben, elgémberedett kezekkel a 8 fokban. Ráadásul a telefon meg a kulcs meg a kábel valahogy összeragadt, hiába rángattam, sehogy sem tudtam kiszabadítani.
Szenvedtem vele egy ideig, ahelyett hogy hagytam volna fenébe az egészet, és futottam volna simán tovább, mer mi van ha lemerül? természetesen semmi, de valahogy megint a irracionalitás győzött a józan eszem fölött a verseny végére. Ahogy az éles kanyarhoz értem, ahol újra emelkedni kezd az út, addig erőltettem, míg nagy nehezen sikerült a kábelt kibányásznom, a powerbank még mindig sehol. Áttettem a másik kezembe a zsinórt, és addig szarakodtam, míg a töltő is előkerült, szuper, még nem értek utol, gyorsan összedugom őket, rá az órára, oszt jónapot. Csakhogy sehol sem találom a zsinórt, a bal kezem teljesen üres. Most sem tudom hogy történhetett, de egyáltalán nem vettem észre hogy a nagy matatás közben az meg kiesett a kezemből. Ahelyett hogy ezek után legalább ekkor hagytam volna a fenébe az egész töltögetősdit, és futok tovább, annyira összezavarodtam, vagy mi, hogy visszafordultam és elkezdtem keresgélni az avarban a kábelt.
Közben szépen utolértek Irénék is, Balázs udvariasan megkérdezte hogy nincs semmi baj? motyogtam valamit hogy semmi csak elhagytam valamit, úgy néztek rém mint egy ufóra (és nem a jó értelemben :)), mint valami gyengeelméjű ufóra mondjuk. Elrobogtak, én csak nem adom föl a keresgélést, sehol semmi persze, kb. három percbe került, mire végre megjött az eszem, otthagytam az egészet és utánuk eredtem.
Hogy rövidre zárjam, vért izzadva végül sikerült előttük beérnem a célba, de az a három elvesztegetett perc ment a kukába a többi elpocsékolt mellé, így jóval kicsúsztam az áhított 8:30-on belüli időből. Ráadásul az óra természetesen le sem merült, a célban 3%-on állítottam le. Ez van. Nincs itt semmi látnivaló, kérem. Csak a szokásos lúzerbusz megint, tényleg bérletem lehet rá. :)
