II. Károly, az utolsó Habsburg spanyol uralkodó 1700. november 1-én elhunyt. Végrendeletében trónját Anjou Fülöpre hagyta. Mivel a tengeri hatalmak (Nagy-Britannia, Hollandia) és az osztrák Habsburgok nem nyugodtak bele egy európai szuperhatalom megszületésébe, ezért két fronton támadást indítottak.
14 óra 30 perctől dr. Domokos György főtanácsos és dr. Kelenik József alezredes tart előadást „Ágyúk, várak, várostromok a reneszánsz korban” címmel. Az előadást a szokásos fórumrész követi.
1706. május 12-én vonultatta föl seregét La Feuillade a várostól északra lévő síkságra. 13-án folytatódott a szétbontakozás, a balszárny elérte a Pót, míg a jobb a Dorát. 14-én 8000 ember megkezdte az ellensánc (kontravalláció) létesítését a hadsereg előtt, más munkások három hidat vertek a Dorán az átkeléshez. Viktor Amádé azonban nem szándékozott tétlenül üldögélni eközben, hanem a Pón való átkelést igyekezett elnyújtani a lehető legtovább. Így aztán összeszedett némi csapatot meg ágyút és zavarta a francia építkezést. 16-án a francia balszárny legszélét lövette a Pón túlról, majd elűzte őket egy Turinból indított lovasrohammal, miáltal egy időre szünetelt a munka. 19-én a francia jobbszárny végét lövette a Dorán túlról, riadókészültségbe hajszolva a franciákat.
Ezek a támadások óvatosságra intették La Feuilladét, így kivárta, hogy az ellensánc (kontravalláció-a város felé néző barna vonal) a tábora előtt védhető szintűvé váljon. 21-én D'Arene-t 18 gyalogzászlóaljjal és 10 lovassvadronnal hátrahagyta a pozícióban. Ágyúfedezet alatt aztán másnap átkelt a sereg maradékával a vízfolyáson. A savoyai lovasság ismétlődően rohamozta az előörsöket, de természetesen nem akadályozhatta meg La Feuilladét, hogy délről érje el a Pót Turin alatt. Viktor Amádé visszavonulásra kényszerült Moncalierihez, a Pó túlpartjáról hátráltatva a franciákat, illetve az átkelésük visszaverésére készülve. La Feuillade azonban nem szándékozott egyelőre átkelni a Pón. A város teljes bekerítése előtt meg óhajtotta kezdeni az ostromot.
Május 27-június 19: Az árkok elkészítése és a város teljes bekerítése
Amint a Dorától a Póig tartó ellensánc (kontravalláció) második fala is elkészült, az ostrom megkezdhetővé vált. Május 27-én egy igen nagy árkot kezdtek ásni (L-lel jelölve a térképen) 1100 méternyire a várostól. Ennek célja az volt, hogy a csapatok a város felé itt közlekedhessenek. Június 3-4 éjjelén 4000 munkás, erős fedezet alatt, megkezdte a 2200 méter hosszúságú első paralelt kiépíteni (1 a térképen), mintegy 500 méterre a várostól. De Chamarande és D'Estaing vezették ennek a paralelnek az építését, amit egy ház megerősítésével fedeztek a jobb szélen. Az ellenséges tüzérség semlegesítésére 12 mozsarat is elhelyeztek rajta, majd két apró erődítmény építésébe fogtak előtte.
Eme első paralelt meglehetősen könnyedén befejezték. Három árkot kezdtek kiásni innét: egyet a citadella felé, egyet az Opera a Corno, egy másikat pedig a Freccia de Porta Susa irányába. Június 8-9-e éjjel aztán a franciák megkezdték ezen árkok összekötését, hogy befejeződjék a második paralel (2 a térképen). Ütegeket helyeztek el rajtuk, hogy bombázhassák a várost.
Mialatt az ostrom folyamatosan haladt előre, és a bombázás is kezdetét vette, La Feuillade gondoskodott a város körülzárásáról is. Utasította D'Estaing és Guerchy tábornokokat, hogy vegyenek maguk mellé 7000 gyalogost valamint 2000 lovast és keljenek át a Pón Chivasso-nál. Erre június 14-15 éjjelén sor is került, majd egészen Gassino-ig nyomultak előre, aholis újabb parancsokra vártak. Viktor Amádé öt ezredet küldött a Turin melletti dombokon lévő kiserődökbe (redoubt) azzal a céllal, hogy visszaverjék, vagy legalább lassítsák a franciákat. Ezen számításokat keresztülhúzta annak a híre, hogy maga La Feuillade is átkelt Chivasso-nál újabb 4000 lovassal. La Feuillade gyorsan megszállta Bardassanót, Sciolzét és Montaldót, aztán Moncalierihez vonult. D'Estaing Castinóhoz (Chieri közelében) menetelt, amit 16-án este el is ért. 17-én aztán ő is Moncalierihez vonult, ahol egyesült La Feuilladéval, aki úgyszintén átkelt korábban Chivassónál egy erős különítménnyel. Felismerve, hogy a franciák megpróbálják bekeríteni a turini dombokon túlnyúló széles ívű átkarolással, Viktor Amádé visszarendelte a gyalogságát a turini erődítésekbe, a lovasságának pedig megparancsolta, hogy tartsanak ki ameddig csak lehetséges Moncalierinél annak érdekében, hogy a déli összeköttetés megmaradjon. A lovasság parancsnoka, Fels császári tábornok azonban sietve visszavonult Carmagnolához 16-án. Moncalieri így védtelenül maradt, és a franciák hamarosan körül is zárták.
Mindez nem csak keresztülhúzta Viktor Amádé számításait, de azt is kockáztatta, hogy bennreked Turinban. Elsőre úgy gondolta bölcsebb volna a városban maradnia, hogy vezesse a védelmet. Éppencsak Fels visszavonulása előtt küldte el a családját pont emiatt, hogy maga tovább maradjon. Értesülvén Fels hadmozdulatáról újragondolta a helyzetét, és úgy döntött, hogy jobb ha kívül marad. Világos előnyei voltak ennek ugyanis: lovasságának rátermett vezére lehetett ebben az esetben, amivel zaklathatta volna a franciákat kívülről. A Turintól délnyugatra fekvő, még meg nem szállt területeiről folytathatta volna a háborút bizonyos mértékig tovább. Végezetül reménykedett abban, hogy támogathatja Jenő turini fölvonulását, vagy legalább csatlakozhat hozzá, siettetve a menetét.
Viktor Amádé 17-én távozott Turinból. La Feuillade először megszállta Moncalieri hágóját, majd észlelvén, hogy Viktor Amádét elszalasztotta, úgy döntött, hogy elfoglalja Chierit. Chieri parancsnoka San Martino elég okos volt ahhoz, hogy kieszközölje a helyiség föladását a maga és milicistái sértetlen elvonulásának fejében. A Cavoretto kastély és Moncalieri pedig 19-én került francia kézre, amivel végül bezárult a gyűrű Turin körül.
Június 8-30: a bombázás
Mivel a franciák eljutottak abba a pozícióba, hogy befejezzék a második paralelt, így elég közel jutottak, hogy ágyúk elhelyezésével megkezdjék a város bombázását. Az első ágyúk június 8-án léptek működésbe. A második paralel befejezésével eképpen oszlott meg az első elrendezés: két ütegbe szervezve 20 ágyú, egy hat gyújtógránátokat tüzelő ágyúból álló üteg, valamint egy 24 mozsárból álló üteg. Később még több ágyút hoztak előre. Mialatt a tüzérség a várost bombázta, a francia gyalogság folyamatosan haladt előre a harmadik paralel kiásásával.
Ezek a hadmozdulatok nyilvánvalóvá tették a francia szándékokat Viktor Amádé számára, vagyis, hogy nyugatról akarják a várost és a citadellát támadni. Viktor Amádé reakcióként ágyúkat vonatott a várostól nyugatra, építtetett egy frecciét az Opera a Corno elé, és egy kiserődöt a Porta di Susa elé. A civil lakosság védelmét szolgáló intézkedéseket is hozott. Sokukat a város keleti részébe költöztette, a gyúlékonynak tartott épületeket leromboltatta, tűzvédelmi és éjjeliőr osztagokat szervezett stb.
A piemonti gyalogság bevetésével is igyekezett az ároképítést halogatni természetesen. Ehhez a piemontiak egy különleges eljárást alkalmaztak. Majd' minden éjjel kis 30-50, ritkán akár 100 főnél nagyobb gyalogoscsapatok gránátokkal fölszerelkezve, műszakiakkal, vagy ritkán lovasok által kísérve mentek rajtaütésre. Gyakran magasrangú tisztek vezetésével mentek azzal a céllal, hogy hátráltassák, esetleg le is rombolják az ostromlók munkáját, illetve általánosabb szinten: az ostromlókat állandó nyugtalanságban tartsák.
A piemonti tábori tüzérséget nem pusztán ellentüzérségként használták a bástyákról, hanem támadó műveletekbe is bevetették őket. Például a Linea di Valdecco előtt fölállítottak egy táboriüteget, hogy északról hosszirányba lőhessék a francia paralelt, és ugyanezt tették a másik oldalról, a Porta Nuova felől is. Számos éjszakán egy három tábori ágyúból álló üteget vontak a védelem legkülső pontjáig, hogy az árkaikon dolgozó franciákra lőhessenek. 27-én érték el a legnagyobb sikerüket ebben a fajta harcban, amikor súlyosan megrongáltak két új üteget. A franciáknak nagy nehézségek árán sikerült kijavítani a sérüléseket.
A zárótűz intenzitása az előrehozott ágyúk számának a növekedésével fokozódott. Június 19-re mindkét fél száznál több ágyút működtetett már. A franciák 8300, a piemontiak 4500 golyót lőttek ki naponta. A tűzpárbaj június 24-én tetőzött, és innentől kezdve valamivel alacsonyabb szinten folytatódott. Tekintve, hogy a piemontiak a tüzérségük túlnyomó részét ellentüzérségi szerepkörben alkalmazták, az előny az ő oldalukon volt. A franciák napi több, mint 20 főt, míg a piemontiak ennek felét vesztették átlagosan. Ami az eszközöket illeti, számos francia ágyú rongálódott meg, vagy röpült le a talpáról. Különösen 26-án, amikor az egyik francia lőportár fölrobbant, és 15, vagy 16 darabot rongált meg a robbanás. Mindezen piemonti erőfeszítéseknek köszönhetően, június 30-ra már csak mintegy 30 bevethető francia ágyú maradt.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a város első bombázása teljesen kudarcot vallott volna. Igenis súlyos károk érték a várost, bár részben a kósza golyók miatt. Sok épület megrongálódott, és a népesség a város keleti részébe kényszerült. A tervek alapján viszont a bombázásnak zűrzavart kellett volna keltenie a citadellában, elijeszteni a védőket a falakról a pásztázó tűzzel, és súlyos rombolást a falakban. Ezek az előzetesen várt eredmények azonban nem teljesültek egészében. A kudarc a turini erődítmények kitűnő terveinek és a francia tüzérek elégtelen hozzáállásának tudható be. Ezek általánosságban túl magasra céloztak, miáltal gyakran elvétették a mellvédek legvastagabb pontját. Néhány nap alatt ugyanakkor a bombázás akkora károkat okozott, hogy éjjelente 300 munkásnak kellett javítgatnia a károkat.
Június 18-30 La Feuillade Viktor Amádéra vadászik
Térjünk most vissza oda, amikor 17-én Viktor Amádé elhagyta Turint, hogy kívülről segítse a védekezést. Vele szemben állt maga az ostromló sereg De Chamarande alatt, egy erős különítmény La Feuillade vezetésével, ami éppen Moncalierit vette be, egy szerényebb Saluzzo közelében és egy másik Astinél. Viktor Amádé először arra gondolt, úgy profitál a helyzetből, hogy a De Chamarande vezette ostromló sereget támadja, de hamarosan belátta, hogy ez lehetetlen. La Feuillade, gondolván, hogy egyetlen mesteri húzással befejezheti a háborút, a fejedelem elfogására indult ennek érdekében. De Chamarandot bízta meg az ostrom folytatásával, és 12 gyalogzászlóaljat, 60 lovassvadront, 36 ágyút és 6 mozsarat maga mellé véve üldözni kezdte őt. Ugyancsak utasította Montferrato milíciáját és a finalei spanyol helyőrséget, hogy vágják el a menekülési útvonalat a tenger felé azáltal, hogy előnyomulnak és ostrom alá veszik Cevát. Viktor Amádénak, miután egyesült a Carmagnolánál állomásozó lovasságával, először is önmaga megmentésén kellett gondolkodnia.
A Turintól délnyugatra eső terület maradt egyedül Viktor Amádé kezén ekkorra. Itt azonban csupán Cherascoban volt, egy 2 zászlóaljból és némi lovasságból álló, reguláris helyőrség. 21-én érkezett meg ide, szorosan a nyomában az üldöző francia lovassággal. Itt aztán fölkészült, hogy megküzdjön a Stura folyó átkelőiért a franciákkal, de ez más eszközöket követelt. Egy 500 főnyi kisebb erő D'Estaing vezetésével Asti kastélyához vonult, hogy az ostromlókat erősítse, egy másik csapat hidat vert a Tanarón, hogy elvágja Viktor Amádét Astitól. Egy harmadik különítmény, 1000 lovas és 300 gránátos, Mauroy brigadéros alatt előkészített egy átkelést Fossanónál. Mindez arra szorította Viktor Amádét, hogy válasszon Asti fölmentése (a Jenő felé vezető úton) és a jól megerősített Cuneo között. Az utóbbit választotta, azaz folyásnak fölfelé kezdett menetelni Fossano irányába, amit 26-án el is ért. La Feuillade, aki ekkora már maga is ideért a fő erővel, illetve néhány emberét már át is dobta a Sturán a felsőbb szakaszon, sietős visszavonulásra késztette Viktor Amádét Cuneo irányába. Következésképpen Asti 13-án elesett.
La Feuillade tevékenysége nem igazán volt következetes Viktor Amádé elfogását illetően. Értelmetlenül ostromolni kezdte Cherascót, lovasságát Viktor Amádé közelében tartotta, majd Mondovihoz nyomult, amit a lakosok haladéktalanul föladtak. Bevégezve ezeket két zászlóaljat és hat ágyút a Cevát ostromlókhoz küldött. Ezután a seregét a Stura partjain Cuneo felé vezette remélvén, hogy elkaphatja Viktor Amádét, vagy legalább a Tenda dombok közé szoríthatja. Ez a herceg azonban egyszerűen beküldte a dragonyosezredét és 500 lóról leszállított lovasát Cuneóba, és kigaloppozott a csapdából északnak Saluzzo irányába! La Feuillade, akinek találkozója volt az újonnan érkezett főparancsnokkal, Orleans hercegével, Turinhoz távozott. A parancsnokságot Aubeterre-re bízta, meghagyva neki, hogy szüntelenül hajszolja Viktor Amádét.
A kelet: az adigei front
Május-június: Jenő újjászervezi a seregét
Az Adigétől keletre való vonulás óta Jenő a sereg Calcinatónál elszenvedett veszteségeinek a pótlásán szorgoskodott. Ugyanakkor amikor La Feuillade május 12-én Turin alá érkezett Jenőnek még csak 26 000 gyalogosa és 2800 lovasa volt, túlságosan kevés ahhoz, hogy bármibe is kezdhessen az ellenség 40 000 gyalogosa és 8000 lovasa ellen.
Miután Jenő a Garda-tó keleti oldalához vonult, Vendome egy erős különítményt hagyott hátra, hogy a Garda-tó nyugati oldala irányából érkező lehetséges császári támadástól megóvja Lombardiát, és a főerőivel a Mincio és az Adige között vett föl pozíciót. Miután értesült arról, hogy Jenő nagyon erős védelmi pozícióban van, tábori erődítéseket kezdett építtetni, annak érdekében, hogy visszaverhessék Jenő jövőbeli átkelési kísérletét az Adigén.
A franciák 1703-ban Savoya ellen indított háborújának csúcspontja Turin ostroma volt. Emiatt lehetséges volna az ostrom leírását Viktor Amádénak a szövetségesek oldalára állásával kezdeni, ami ebben az évben történt, de mivel én az ostrom részletes leírását terveztem, ezért úgy döntöttem, hogy onnantól kezdem, amikor a franciák a város alá érkeztek 1706-ban, hogy a szóban forgó ostromot megkezdjék.
Háttér
XIV. Lajos minden az 1706. évre vonatkozó reményét Savoyának a szövetségből való kiverésére alapozta. Turin elfoglalása nem csak ezt eredményezte volna, hanem az oldalukba fúródó, a francia-spanyol hadsereg itáliai összeköttetését fenyegető tüskét is eltávolíthatta volna. Továbbá Lajos erősen megragadhatta volna a Spanyol Örökség egyik legszebb részét.
1703-ban a Turinba vezető út meglehetősen könnyűnek tűnt, de mire végül odaértek 1706 lett. A Savoyával, (a császári csapatok által támogatott) kis hadseregével, és különösen hercegével való harc meglehetősen különbözött a némely német fejedelemségecskébe való bevonulástól. Erődítései majd mindegyike elesett már ekkorra, de különösen Verrua, és kisebb részben Chivasso olyan erős ellenállást tanúsított, hogy csak 1705. júniusára sikerült megnyitni a Pót, hogy ostromlövegeket szállíthassanak Turinhoz. Az első tétova kísérlet, hogy megostromolják Turint elbukott, elsősorban az északkeleti szövetséges nyomás miatt.
Ez volt az első jele, hogy a Szövetség komolyabb erőfeszítéseket szándékszik tenni Savoya megsegítésére. Vagyis, hogy teljesítik kötelességüket, amit Verrua ostromáig halogattak. Verrua és Chivasso elvesztése után ugyanis a Szövetség a közvetlen veszélyt láthatta. Összeállítottak egy hadsereget, ami Jenő parancsnoksága alatt képtelen volt elérni Savoyát, de képes volt olyan pozíciót fölvenni, hogy meghiúsítsa Turin első ostromát. Mivel a Szövetség kétségtelenül 1706-ban újra megpróbált volna eljutni Savoyába, hiszen az ostrom szinte automatikusan sikerrel jár, ha nem kap az ostromlott fölmentést, a második ostrom versenyfutássá egyszerűsödött volna. Francia oldalról a műszakiak állásokat építettek volna, hogy megközelítsék a várost, míg a császári oldalon a seregnek túl kellett jutnia az Adigét biztosító erőkön, majd versenyt kellett volna futni Turinhoz, mielőtt az utászok áttörik a falakat.
Ugyan Turin ostroma leírható volna a keleten zajló események mellőzésével, csak ismertetve a felszabadító hadsereg érkezését szeptember 7-én, de ez csak azért tűnik lehetségesnek, mert a fedező csapatok kötelességük teljesítése közben, vagyis miközben próbálták a Pó völgyétől távol tartani őket, túlságosan messze voltak keleten. Ilyenfajta leírása az 1706. évi itáliai eseményeknek azt mutatná, hogy két hadműveletről van szó: Turin ostromáról és az Adige menti védekező hadműveletről. Ama tény, hogy a francia parancsnokok tényleg úgy cselekedtek, mintha nem lenne dolguk egymással, nem igazolja az események külön műveletként való leírását.
A franciák itáliai főparancsnoka Vendôme hercege volt, aki az ostromot is hatáskörében tartotta. Mivel keleten volt, hogy eltorlaszolja a császáriak itáliai útját, ez azt sejteti, hogy a császáriak Itálián kívül tartása volt a franciák legfontosabb célja. Siker esetén meghódíthatták volna Savoya maradékát (tulajdonképpen Turint), kudarc esetén pedig nem csak a Savoya elleni hadműveletek, hanem az itáliai birtokaik is veszélybe sodródtak volna. Amint Jenő megkezdte Itáliába nyomulását, az ostromló erők nem kezdtek együttműködni a keleten lévő erőkkel. Ehelyett folytatták az ostromot, mintha nem történt volna semmi, tagadva a stratégiai helyzetet amibe kerültek. Annak érdekében, hogy az olvasó teljes képet kapjon a stratégiai helyzetről, minden fejezetet a felszabadító hadsereghez kapcsolódó események leírásával fejezek be.
Föntebb egy sematikus áttekintés látható Turin erődítéseiről. A teljes együttes mintegy 4 km kiterjedésű kelet-nyugati irányban és 2 északról délre. Azonnal észrevehető, hogy a citadella valamelyest távolabb van a tulajdonképpeni várostól. Magát a várost tizenhét bástya ölelte körbe, amiket ravelinek (háromszögletű kiugró sánc) fedeztek, illetve ezt az egészet glacis (vármező, rámpaszerűen emelkedő töltés) vette körül. A citadellától számítva az óra járásával megegyező irányban az első három bástya, amelyek nyugatra néznek, új építésűek voltak, és a tulajdonképpeni várostól kisebb távolságra helyezkedtek el. Így a korábbi erődítéseket érintetlenül hagyták. Négy rendes kapu (a kettős fekete vonalak) létezett ezeken a falakon.
Amit eddig leírtunk az az erődítések rendes formájának tekinthető, amelyeket számos más város is bírt. Valójában nem sokkal az ostrom előtt ezeket azonban jelentősen megerősítették, hogy a környező magaslatokat és folyókat ellenőrzés alatt tarthassák. A városfalak északnyugati csúcsával szemközt épült meg az erős „Opera a Corno” (sarok védmű). Ez és a citadella északnyugati csúcsa között fekszik a „Freccia di Porta Susa” kis védműve. Az Opera a Corno-tól északra egy vonal mentén három külső kiserőd, a „Linea di Valdoc” nyúlik egészen a Dora folyóig. Ezek a Dorával párhuzamosan futó árkokkal, a fölötte ívelő hidakat fedező védművekkel, beleértve a Pallona nevű külső városrészt is, együttesen alkották a külső védősávot. A Dora és a Pó közötti területet a négy Ridotti di Vanchilia fedezte. Ezektől délre a három Ridotti del Valentino fokozta a Pó ellenőrzését. Ezen hét kiserőd között további létesítmények fedezték a Borgo di Po városrész mindkét oldalát.
A folyó túlsó partján a táj a Collina del Po nyúlványaiból áll, ugyanannak a magaslaténak, amelyiken Verrua erődje is fekszik. A dombokon fekvő háromszögletű erőd csúcsa keletnek néz. (Ábra a mellékelt térképen.) Mindezt az Aresco erőd koronázta meg egy 394 méteres magaslaton. A háromszög északi oldalán voltak a St. Bino ed Evasio, Franchignono és a Canera kiserődök. A déli oldalon volt az erős Capucini erőd, valamint öt további erődítmény. A Borgo del Po erődítményei egyfajta citadellának is tekinthetőek, a Pó túlpartján lévő erődök és külső védművek elestének esetére.
A térképet vizsgálva nem szembeötlő jellegzetesség, hogy az árkok szárazak voltak, de igen mélyek és kőművesmunkákkal folyamatosan karban tartottak. Ugyancsak számolnia kellett az ellenségnek a város, de különösen a citadella csodálatos aknarendszerével. A citadellától két szinten futottak ezek a külső védművek alatt egészen a legkülső frecciéig. (kisméretűnyílalakú elővédmű?) A citadellához közelítő ellenségnek így számolnia kellett a talpa alatt fölrobbanó talajjal.
Turin védői
Tekintve, hogy a háború 1703-óta tartott azt gondolhatná az ember, hogy a helyőrség maradékok kollekciója lehetett. Belefogván tehát: a helyőrség 6 (zászlóaljerejű) császári gyalogezredből, mintegy 1500 fővel, és 17 zászlóaljnyi, 6670 főt számláló piemonti gyalogságból állt. Emellett volt még 1500 lovas, közülük ezernek nem volt lova. Ők a tüzérséghez voltak beosztva. Egy reguláris tüzérzászlóalj is jelen volt. A védművek fönntartását 24 hadmérnök (engineer) és 20 mérnöktanonc, valamint a kezük alá rendelt pár száz aknász és az aknákhoz, illetve a tüzérséghez rendelt személyzet adta. Turin tüzérsége 226 ágyúból és 28 mozsárból állt. A lőport bombabiztos (? Eredetiben bomb free) tárolóban tartották. Mindent összevetve a helyőrség 10 500 főt számlált. Ehhez adódik még a városi milícia 8 zászlóalja Giuseppe Provana gróf vezetésével.
Kezdetben Viktor Amádé maga vezényelte a védelmet, de hamarosan elhagyta a várost a lovasság zömével (a fenti számításba nem beleértendők). Ezekkel az ostromlókat zaklatta a környékről, így aztán bizonyos mértékig őket is a védelemhez kellene sorolni. Távozta után a város parancsnoki tisztét Wirich Philipp von und zu Daun altábornagy vette át. Neki beosztva irányította a várost Di Caraglio márki illetve a citadellát La Roche d'Allery gróf. Solaro della Margherita gróf vezette a tüzérséget, Bertola a műszakiakat és Della Rocca d'Arazzo ezredes a gyalogságot. Della Rocca a Pótól keletre eső erődöknek is parancsolt, miközben a német tábornok, Regal, a Porta Susa szektort irányította. Saint Rémy báró vezette Pallone védelmét.
A francia hadsereg
A francia hadvezér Lajos, la Feuillade hercege 1705-ben egy rövid próbálkozásban megkísérelte bevenni Turint, de 20 000 főnyi serege elégtelennek bizonyult ehhez. Az újabb kísérlethez a serege létszáma 40-44 ezer fő közé lett fölemelve. 22 000 újoncot, illetve a legjobb gyalogzászlóaljak közül néhányat adtak át neki ehhez. A hadsereg összetételét 63 gyalogzászlóaljra, bennük 31 000 emberrel, és 73 lovassvadronra, 8000 fővel, két tüzérzászlóaljra, 1000 fővel, 48 hadmérnökre és valamennyi aknászra szokás becsülni. Vélhetően 4 spanyol zászlóalj is jelen volt. Általánosságban a hadsereg mindennel kitűnően el volt látva, ami egy elhúzódó ostromhoz szükségesnek tűnt. Az ostromtrén 110 ágyúból 59 mozsárból állt, amit 62 tábori ágyú támogathatott. La Feuillade-t de Chamarande, D'Arene, D'Aubeterre, Guébriant, De Vibraye, Gevaudin, d'Estaing és Valdesfuentes tábornokok segítették. A tüzérséget D'Houville, a műszakiakat Tardiff tábornok vezette. Később Fülöp, Orleans hercege, beérkeztével átvette a névleges főparancsnokságot.
A francia tervek
XIV. Lajos és a francia vezetés már La Feuillade 1705-ös első kísérlete előtt megvitatta Turin bevételének legjobb módozatait. Alapvetően két véleményt hallgatott meg Lajos. Az első Vaubané volt. Ő azt javasolta, hogy legelőször a Pótól keletre fekvő magaslatokat vegyék birtokba, úgy becsülvén, hogy ez három héten belül végrehajtható. Ezt követően a Linia di Vanchilia kerülne sorra, majd a város és végül a citadella. A három utolsó lépés két hónapot venne igénybe. Vendome és La Feuillade teljesen más véleményen volt. Attól féltek, hogy a Pótól keletre, Verruához hasonló dombokon fekvő magaslati erődök bevétele elhúzódó vérontással járna, miként amott is járt, különösen mivel a magaslatokat folyamatosan el tudnák látni utánpótlással a városból. Véleményük szerint a városon kívül fekvő régi citadella volt a leggyengébb pont. Amellett érveltek, hogy kellő tüzérséggel támogatva rövid időn belül romba dönthető. (Turin védői nem értettek egyet egyikkel sem és úgy vélték, hogy a Porta Nuova oldala, vagyis a déli szakasz a leggyengébb.) Furcsa az is, hogy Vauban kétszer is véleményezte a Turin bevételéhez szükséges erők mértékét. 1705 szeptemberében 42 000 főt több, mint elegendőnek tartott. 1706 júniusában viszont, mikor az ostrom már folyamatban volt, meggondolta magát, és Viktor Amádé képességeire tekintettel a szükséges létszámot 55 000-ben adta meg.
Valószínűleg egyik csoport sem volt tudatában a védelem közelmúltbeli fejlesztéseinek. Vauban vélhetően nem tudta, hogy a magaslati erődök valójában meglehetősen korszerűvé lettek fejlesztve. Vendome és Feuillade valószínűleg nem tudott arról, hogy a közelmúltban freccie (kisméretű ravelinek-háromszögalakú elővédek) és counterguard-ok (bástyák előtti ékalakú előfedezékek) létesültek, amik a régi citadella elavultságát javarészt orvosolták. Emellett az Opera a Corno megjelenésével a citadella jóval kevésbé volt kitéve támadásnak, mint korábban. XIV. Lajos vélhetően a terepet ismerő parancsnokainak jobb áttekintése miatt, Vendome és La Feuillade terveire adta áldását. Így hát a város elleni elterelő északi, és a citadella elleni fő támadásnak a végső tervét hagyták jóvá.
A kelet: az adigei front
Calcinato-i csata, Jenő visszavonul az Adigehez
1706 elején a császári sereg közelebb volt Turinhoz, mint az ostrom idejének java részében bármikor. Mincio-tól nyugatra vonult téli szállásra, Ghediben, Montichiariban, Lonatoban, illetőleg ettől északra a Chiese folyó partjai, valamint a Garda-tó mentén. Gheditől visszavonulóban meglepte őket Vendome április 18-19 éjjelén. A támadásra Montichiari és Calcinato közti területen került sor. A gyakran megfutamodásnak is nevezett Calcinato-i csatában a birodalmi sereg mintegy 3000-6000 fő közötti veszteséget szenvedett. Jenő, aki nem sokkal ezután érkezett a helyszínre, ezt követően visszavonta a csapatokat, és átvezényelte őket az Adige-től keletre eső pozícióba. Itt megkezdte a sereg újjászervezését, informálisan értesítve Daunt, hogy mintegy két hónapot tart szükségesnek erre. Vendome stratégiai sikert ért el, mivel a birodalmi sereg képtelenné vált Turin segítésére egy időre.
A höchstädti csata egyike volt a spanyol örökösödési háború legdöntőbb csatáinak. Gyakran az 1704-es Duna-menti hadjárat más eseményeivel kapcsolatban írnak róla, de nincs közvetlen ok-okozati kapcsolat ezen események és a höchstädti csata között. Ezért a höchstädti csata leírását a legjobban attól a pillanattól kezdhetjük, amint Tallard és Savoyai megkezdték Bajorországba való vonulásukat.
1704. július 22-én a hadseregek pozíciói a következők voltak: Villeroy átkelt a Rajnán és majdnem Offenburgnál volt, Nassau-Weilburg tartotta őt sakkban a stollhofeni védvonalaknál. Tallard még mindig Villingennél állt, Savoyai Jenő által megfigyelve, aki megérkezett Rottweil alá az ostrom végére. Marlborough éppen elhagyta Aichachot és úton volt Friedbergbe, 23-án érkezve meg.Friedbergnél Marlborough nagyon elfoglalt volt az utánpótlásának megrendelésével és az ostromütegek beszerzésével a Habsburg Birodalomtól illetve Hollandiából. Ebből a pozícióból Miksa Emmánuel és Marsin bajor erőforrásainak elvágását is remélte. Az Augsburgnál álló megerősített táborukból azonban ők elég hadianyagot halmoztak fel Tallard érkezésére várva.
Miután világossá vált, hogy Villingen bevétele legalább öttel több napot igényelne Tallard elhagyta Villingent július 22-én. Tuttlingenbe 23-án érkezett meg és ott átkelt a Dunán 24-én. Aztán Messkirchen és Mengenen át vonulva Ulmba tartott, ahová 29-én érkezett meg. Ulmot július 31-én hagyta el és aztán Weissenhorn, Krumbach és Thannhausen területen át Diedorfba vonult, ahová augusztus 3-án érkezett meg.
Savoyai Jenő Rottweilbe július 23-án érkezett meg. Amikor hallotta, hogy Villingen ostromát megszüntették, tisztán látta, hogy nincs más választása minthogy ő is kelet felé vonuljon. Ezt azonban először északra és csak aztán keletre vonulással valósította meg, feltehetően a franciák megtévesztésére a hollétéről. Süssenbe július 29-én érkezett meg, Heidenheimba augusztus 1-én és Höchstädtbe aug. 3-án.Időközben Marlborough és Bádeni Lajos Friedbergnél állt. Ingolstadt ostromáról határoztak és folytatták előkészületeiket arra. Hogy Miksa Emmánuelre még kicsit nagyobb nyomást gyakoroljanak kiküldtek egy 3000 és 2000 fős lovassági különítményt fosztogatási és a bajor vidéket felégetni rendelő parancsokkal. Ezek augusztus 3-án tértek vissza a táborba.
1.2 A hadseregek Höchstädt felé vonulnak
Miként fent említve van Tallard Diedorfban maradt augusztus 3-án. Aztán Miksa Emmánuellel és Marsinnal tanácskozott arról, hogyan verjék meg a szövetséget. Alapvetően egy közvetlen szövetséges csapatok elleni támadás és az összeköttetéseik észak felé elvágása között választhattak. Végül az utóbbi mellett döntöttek egy Nördlingen elleni támadással. Az ok, amit Tallard később az északra vonulás mellett adott az volt, félt attól, Savoyai Jenő beveszi Lauingent és az ottani hidat1. Miután csapatokat hagytak Augsburgban az egyesült seregeikkel először Biberachba masíroztak, aztán Aislingenbe, és átkeltek a Dunán augusztus 10-én. Itt megtámadták Dillingen várát, melynek 200 főnyi helyőrsége 24 órán belül kapitulált. Aztán leereszkedtek a Dunához, amíg tábort ütöttek Höchstädthez közel aug. 12-én.
A szövetséges [innentől kezdve a holland szerző úgy emlegeti a briteket és a hollandokat, mint a 2. vh.-ban szövetséges amerikai, brit és szovjet erőket :-)] oldalon Marlborough, Savoyai és Bádeni Lajos úgy határoztak, ostrom alá veszik Ingolstadtot. Ezek a tábornokok azzal számoltak, ez arra kényszeríti majd a franciákat: vagy megtámadják őket vagy elveszítik Ingolstadtot, ami nagy nyereség volna a Szövetség számára. Savoyai ezértmegkezdte a Höchstädtből való visszavonulást augusztus 6-án és egy új pozíciót foglalt el a Kesselbachnál (patak Bad Reichenhallnál). Marlborough és Bádeni Lajos elhagyták táborukat Friedbergnél 4-én és északra vonultak a Paar mentén. Némi felderítés után Bádeni Lajos Neuburgba indult 9-én, mialatt Marlborough egy Echsheim melletti pozíció felé tartott. Körülbelül ugyanakkor Marlborough azonban kémei által a franciák hollétéről tudomást szerzett, és így erős különítményeket küldtek ki Savoyaihoz 10-én reggel. A hadserege maradéka Niederschönenfeld és Rain felé mozgott, hogy megfigyelje a dolgok állását onnét. Mindazonáltal, augusztus 10-én este egy hírnök érkezett Savoyai Jenőtől azzal a hírrel, hogy a franciák átkeltek a Dunán és így már 3 órára azon éjjel a teljes hadsereg Savoyai állásai felé vonult a Kessel pataknál. Augusztus 11-én Savoyai és Marlborough egyesítették erőiket a Kessel patak mögött. Nagyon elégedettek lehettek azzal, hogy gyorsabban reagáltak, mint a franciák és jó helyzetben találták magukat Ingolstadt ostrománának fedezésére.
12-én Marlborough és Savoyai úgy döntöttek, további felderítést végeznek. Ezért Höchstädt felé lovagoltak egy erős lovas osztaggal. A tapfheimi templomtoronyból aztán személyesen figyelték meg a francia-bajor sereget a Nebelbach [ez egy vízfolyás a környéken] mögött. Mindkét tábornok valószínűleg ennek a tábornak a megtámadását tervezte, mivel Marlborough azonnal parancsokat adott utászainak a Kessel pataktől a Nebelbachig tartó út elegyengetésére.Mivel a franciák nem jöttek vissza, a legtöbb csapatot visszarendelték a Nebel patak mögé, és csak kilenc zászlóalj maradt mögötte Tapfheim fedezésére. Dr. Hare állította, hogy ezen kikémlelés után Savoyai és Marlborough a 13-ai csatamegvívása mellett döntöttek.
1) Ezt e feljegyzést Tallard írta 1727 körül, nyomtatásban a Het Staatse Leger-ben, 8/I kötet 754. oldal
[size=+3]A Spanyol Örökösödési Háború kisebb hadseregei[/size]
A nagyhatalmak mellet számos kisebb állam is belesodródott a háborúba. Ezek is rendelkeztek hadsereggel, némelyikük időszakosan függetlenül is tevékenykedett.
A bajor hadsereg
Az állandó bajor hadsereget az előző bajor választófejedelem alapította. 1682-ben Miksa Emánuel megkettőzte a számát 7 gyalogezredre, 4 lovasezredre és 4 dragonyosszázadra. Ez a hadsereg lényegesen alulmúlta a nagyhatalmak seregének a méretét, de még így sem volt képes Bajorország a jövedelmeiből és hitelekből fönntartani. A jelentős bajor részvétel a törökellenes háborúban, ahol komoly tapasztalatra tettek szert, kizárólag a pénzsegélyek révén valósulhatott meg. A Rijswijki Békét követően a bajor hadsereg méretét csökkentették.
Betekintésünk van a bajor hadsereg erejébe 1701-re vonatkozólag. (1) 1701-ben a reguláris gyalogság egy három zászlóaljas gárdaezredből, öt kétzászlóaljas ezredből és négy független zászlóaljból állt. A milícia 12 zászlóaljat számlált, így a gyalogság összesen 29 zászlóaljjal rendelkezett. A lovasság 17 svadronnal, míg a dragonyosok 12-vel rendelkeztek. Látni fogjuk, hogy a számokat illetően a bajor hadsereg nagyon hasonlított a poroszhoz.
1701 volt az éve annak is, amikor Bajorország elkezdte a kapcsolatait kiépíteni Franciaországgal, és megkötötték az első szerződést is. Ez alapján a bajorok kötelesek voltak a hadseregüket 15 000 fősre emelni, cserébe havi 45 000 tallér segélypénzt kaptak. Időközben a Spanyol-Németalföldön állomásozó ezredek hazatértek Bajorországba, ez a hazavonulás 1701. áprilisban be is fejeződött.(2) 1702 augusztusában újabb szerződést kötöttek Franciaországgal, amely kötelezte Miksa Emánuelt, hogy a csapatai létszámát 25 000 főre emelje. Eltekintve attól, hogy létrehoztak egy vértes ezredet 1702-ben, 1703-ban fölállítottak egy új gyalogezredet, valamint minden gyalogezredhez adtak további egy zászlóaljat, a bajor hadsereg alapvető szervezete változatlan maradt 1704 elejéig.
Eközben Miksa Emánuel a milíciacsapatok erősítését is megkezdte. 1704 nyárelőn a bajor hadsereg elérte a zenitjét: 8 lovasezredben 47 svadront, 9 reguláris gyalogezredben 26 zászlóaljat. A „kell” létszám így 28 250 fő volt, de vélhetően a valóságban közelebb lehetett a 19 000-hez. (3)
1704-ben a bajor hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett a Schellenbergi csatában, és ezzel összevetve viszonylag enyhét a Höchstädtiben. Bajorország megszállása során az országban tartózkodó csapatok elvesztése miatt, csak egy kisebb erő tudta Spanyol-Németalföldön a harcot folytatni. A bajor csapatok további veszteségeket szenvedte a Brabant állásokért folyó harcokban és a Ramillies-i csatában, de a háború végéig harcoltak tovább.
[size=+2]A hannoveri hadsereg[/size]
A hannoveri hadsereg formálisan 1705. augusztus 28-án jött létre, amikor elhunyt György Vilmos, így Hannover egyesült. Halálakor Celle hadserege 14 svadronból és 10 zászlóaljból állt, míg Hannoveré 18 svadronból és 10 zászlóaljból. Számos hannoveri egységet kikölcsönöztek az Egyesült Tartományoknak, illetve Angliának, ahol „Celle”, vagy „Lüneburg” néven különböztették meg őket.
Jegyzetek
1)Pelet 1. kötet 470.o.: Ordre de Bataille de l'armée de M. l'Electeur de Bavière. 2)Die Schlacht von Hochstädt the Battle of Blenheim, chapter by Klaus Ulrich Hammel, 52.o.: 1701. áprilisára fejezte be ezt a menetét. 3)Die Schlacht von Hochstädt the Battle of Blenheim, chapter by Klaus Ulrich Hammel, 52.o.: a számokról.
A Rijswijki Békét követően a Parlament a gazdaságosítás felé fordult. 1697 decemberében kijelölte, hogy az angol hadseregnek 7000 fősnek kell lennie, és az összes ezrednek kizárólag született angolokból kell állnia. Skócia 4700-ra csökkentette haderejét. Az írországi hadseregnek 12 000 főt kell számlálnia.
Elnagyolva eszerint a II. Jakab által fölállított ezredektől eltekintve, minden egységet föloszlatnak. Természetesen a király erősen ellenezte ezt, de csak arra volt képes, hogy csökkentse a hatásokat.
Az Angol Királyság 1699. március 5-i törvénye, amely fölsorolja a megtartandó 7000 katonát, révén rendelkezünk egy 1699 elejei listával, ami baloldalt látható. (*A honlapon megtekinthető a csapatok fölsorolása.)(13)
Ugyancsak rendelkezünk egy csapatlistával az ír kormányzat számára megtartandókról.(14) 1699. április 3-i. Lords Justices and Council adta ki. (*3 írországi főméltóságból álló testület, amely az alkirály távollétében eljárt helyette.) 1699. április 3-i kiáltvány (az Írországban megőrizendő ezredekről) Dublin. Egy korabeli angol törvény rendelkezése szerint az összes külföldi, és 12 000 főnyi honi katona kivételével a honi csapatokat is föl kell oszlatni. A következő ezredeket tartották meg: (*Lásd az oldalon a táblázatot.)
A skót kormányzat számára megmaradt csapatok. (15)
Jedburgh dragonyosok A gyalogos gárdisták skót ezrede (Scotch Regiment of Foot Guards) (21 Foot) Col. Archibald Row (25 Foot) Col James Maitland (26 Foot) Col. James Ferguson (Cameronians) Portmore's (In Dutch service 1701) Strathnaver's (In Dutch service 1701) Hamilton's (In Dutch service 1701)
További listák léteznek a föloszlatott ezredekről. (1698. február 23, március 16-i dátummal.)
Thomas Windsor lovasezred Daniel Harvy lovasezred Edward Leigh dragonyosezred Earl of Denbigh Charles Duke of Bolton gyalogezred Richard Coote gyalogezred Thomas Brudenall gyalogezred Thomas Saunderson gyalogezred Thomas Erle gyalogezred John Gibson gyalogezred (31 Foot) William Northcote gyalogezred Thomas Farrington gyalogezred
Ezen eljárások alatt mintegy 23 000 külföldi katonát bocsátottak el, amelyből 6 skót ezred (Lauder, Murray, Colyear, Strathnaver, Mackay és Hamilton) valamint a Brandenburg ezred visszatért holland alárendeltségbe. 1699-ben a Gardes du Corps (Kék Gárdisták-testőrcsapatok) és a (holland) Lovasgárdisták is elbocsáttattak, és hazatértek. Különösen ridegszívű döntés volt a hugenotta ezredek szélnek eresztése, mivel oly vitézül harcoltak Angliáért.
A királynak sikerült kicseleznie a legrosszabb következmények némelyikét, mivel a veterán csapatainak egy részét Írországba küldte Flandriából, s helyettük frissen felállított ott állomásozó alakulatokat oszlatott föl. (16) Csökkentették továbbá a századonkénti létszámot, visszatartva a legtöbb tisztet és altisztet. Így az ezredenkénti létszám majdnem megfeleződött. Viszonzásképpen a királynak sikerült sokkal nagyobb számban megtartania egységeket annál, amit a csökkentés sugallna. A brit hadsereg egységeit tekintve tehát a 11 lovas, 14 dragonyos és 67 gyalogezrednyi csúcsról 11 lovas, 9 dragonyos és 31 gyalogezredre változott.
Úgy találtuk, hogy az angol nemzetiségű ezredekből, amiket III. Vilmos alapított (később 16, 17, 19, 20, 22, 23, 24, 28, 29, 30, 31, 32 számúak) a legtöbb még létezett 1751-ben, még akkor is, ha egy időre 5-öt föloszlattak közülük. Érdekes lehet tudni, hogy az 1699-es erőből 2 lovas, 3 dragonyos és 21 gyalogezred Írországban volt, így csak 7 lovas, 6 dragonyos és 10 gyalogezred maradt az angol és a skót kormányzat számára. Akárhogyis, konszenzus van arról, hogy az alsóház diktátumának a tényleges hatása némileg kevésbé drámai, mint az előzetesen elvárható volna. Ennek oka abban található, hogy a király rendkívül professzionálisan kezelte a demobilizációt.
4.3 Mobilizáció (1701-1702)
Amint a spanyol örökösödés válsága elmélyült, a Közrendek természetesen hajlamosabbá váltak befektetni a hadseregbe. A létező ezredek századait megnövelték, és általánosságban két századot adtak minden ezredhez. Az azidőtájt föloszlatott ezredeket sietve újraalakították és újakat is alapítottak. Így 1702. január 1-jén az angol kormányzat hadserege a következőképpen alakult:
The Household Cavalry; 5 független csapatból és egy ezredből áll A gárdisták; 2 ezrednyi gyalogos gárdista A lovasság 7 lovas és 5 dragonyosezred A gyalogság 22 gyalogezred (újabb 14 ezred 1702-ben )
5. Az angol hadsereg Anna királynő alatt (1702-1714)
Anna királynő uralma alatt az angol hadsereg nagyobb fordulatokat élt át, ami a presztízsét illeti. Az első John Churchillnek, Marlborough hercegének főparancsnoki kinevezése volt a Szövetségi Hadsereg élére. Először történt meg a középkor óta, hogy egy angol vezetett egy jelentős európai haderőt. A második a Dunai hadjárat, ahol egy angol hadsereg mélyen benyomult Németországba, hogy az angol kormány érdekeit szolgálja. Az 1689-1704 közötti tizenöt évben Anglia egy pusztán tengeri ügyekben számító hatalomból a kontinentális hadviselés főszereplői közé emelkedett.
6. Források
II. Károly hadseregét illetően áttekintettem az angol hadsereg aktuálisan meglévő egységeit, és az egészet egy friss szemléletbe helyeztem. Hasonlóan II. Jakab hadseregét is, aminek a leírása eléggé korlátozott maradt. Az egyes egységeket leíró oldalak forrásai a jegyzetekben találhatóak.
III. Vilmos hadseregéhez, erejéhez, szervezetéhez és hadműveletei leírásához a Kilencéves Háborúban Stapleton disszertációját használtam. Forging a Coalition army: William III, The Grand Alliance, and the Confederate Army in the Spanish Netherlands. 1688-1697. Világosan megmutatja, hogy a hollandokkal koalícióban az angol hadsereg hogyan vesztette el amatőr státuszát, és vált egyenrangúvá bármely európai erővel. A demobilizációról szóló rész ugyanezen a művön alapszik kiegészítve az egységtörténettel.
7. Jegyzetek
1)Létszámadatok a demobilizáció után: 7,000 Angliában; 12,000 Írországban és mintegy 2000 fő Skóciában. 2)A negyedik csapatot 1683-ban föloszlatták. 1751-ben a lovasgárdistáknak két független egysége volt, amiket még nem szerveztek ezreddé. 3)Az Earl of Oxford's Regiment a (cromwelli) új mintájú hadsereg egysége volt. 1750-ben ez lett a Királyi Kék Lovasgárdista ezred. (Royal Horse Guards Blue) 4) A Tangier lovasezred 1661-ben alakult. 1751-ben átnevezték 1. dragonyosezreddé. (1st Regiment of Dragoons) 5)Ez volt Monck's Regiment of Foot of Cromwell's NMA, Coldstream Guards-ként is ismertek. 6)A Királyi Skót ezred skót ezred volt, ami a restauráció idején érkezett Angliába. 1751-ben ez lett a brit hadsereg 1. ezrede. 7)Tangier ezred 1661-ben alakult, 1663-ban két másik ezredet olvasztott magába. 8)A Holland ezred 1665-ben alakult holland szolgálatban harcoló angol csapatokból. 9)A második Tangier ezred 1680-ban alakult. 10)Elit abban az értelemben, hogy Vilmos csapatainak mindegyike rendelkezett harci tapasztalatokkal. 11)Több, mint az angol egységet fele még soha nem volt tűz alatt, emiatt hajlamosak voltak pánikolni. A legtöbb katona rosszul motivált is volt, és nem bíztak egymásban. A pánik egyetlen apró szikrájára: „”Elárutltak minket!” és az egész angol sereg elmenekült, vagy azon nyomban dezertált volna. 12)Stapleton 336. o. 13)Europische Mercurius 1699 213.o. 14)Published in Crawford/bib Ryl Tudor and Stuart Proclamations Vol 2 Ireland ISBN 083370723X, 9780833707239, Page 171. I have sorted this on the 1751 numbering 15)Ferguson 2. kötet 4.o.: említ egy levelet, amit a Ferguson ezred parancsnoka írt. Eszerint más ezredek is voltak a skót kormányzat birtokában, mint a Portmore's; Strathnaver's; Hamilton's; Maitland's és Jedburgh dragoons. 16)Lásd Stapleton: Forging a coalition army 133.o.
Érdeklődés hiányában fölfüggesztem a projektet. Azokat az elkészült fordításokat, amik a merevlemezen porosodnak még közzéteszem, de újat már nem készítek.
http://www.spanishsuccession.nl/english_army.html
Az angol hadsereg
A Kilencéves Háború alatt az angol hadsereg olyan erővé vált, amivel a kontinentális Európában is számolni kellett. 1700-ra ugyanakkor alig több, mint 20 000 főre csökkent a létszáma (1) és úgy tűnt visszatér a II. Károly és II. Jakab alatti állapotához. Igazából III. Vilmos tett tartós fejlesztéseket az angol haderőben.
1700-ra olyan haderővé vált, melyet modern hadviselésre szerveztek meg, és tapasztalatokat is gyűjtött nagy csatákban. Az 1697-1700-as demobilizáció megőrizte III. Vilmos hadseregének a szervezeti rendjét, és lehetővé tette az erejének a gyors növelését.
Az angol hadsereg összetétele*
2. Az angol hadsereg II. Károly alatt
Károly 1660-as restaurációja során a cromwelli új mintájú hadsereget föloszlatták. A királyság biztonsága a milícia és a flotta kezeiben volt. A testőrcsapatok és két Monck tábornok tulajdonában álló ezrednek volt a feladata a király biztonságára ügyelni. A közrendek így egy olyan helyzetet kreáltak, amiben az állandó haderő olyan kicsiny volt, hogy reménye sem lehetett a királyi ambíciókkal szembeni nemzeti ellenállás megtörésére.
Idővel ugyanakkor a közrendek beleegyeztek a csapatok növelésébe. Tangier 1662-es megszerzése állandó helyőrséget igényelt a védelmezéséhez, s mivel Tangier biztosította a szabad átjárást a Mediterráneumba a parlament kész volt fizetni ezeket a csapatokat. A Második Holland háború bizonyította, hogy hasznos reguláris erőket tartani Angliában, de nem vezetett a hadsereg létszámának jelentősebb növeléséhez.
Ezen angol hadsereg mellett létezett kisebb skót és ír hadsereg is. Közülük az ír volt a fontosabb, mivel ennek volt feladata, hogy alávetettségben tartsa az ellenséges katolikus népességet. Az Ír Hadsereg rendelkezett egy elég nagy és aktív protestáns milíciával is.
3. Az angol hadsereg II. Jakab alatt (1685-1688)
II. Jakab király szerette volna a belső ellenzékét megtörni. A Monmouth felkelés lehetővé tette számára, hogy növelje a hadsereget. 9 új gyalog-, és 7 új lovasezredet állíttatott föl. Extra ezredek fölállítása vész esetén már korábban is történt, de Jakabnak most sikerült ezeket a csapatokat megtartania. Ezeknek a kiegészítéseknek a következtében az angol hadsereg komoly erővé vált, ami a méretét illeti.
Egy ilyen erejű hadsereggel II. Jakab rendelkezett elég erővel, hogy megdöntse az alkotmányt. A király azonban pontosan érzékelte, hogy a hadsereg nem olyan lojális hozzá, hogy megkísérelhesse ezt. Így elkezdett katolikus tiszteket kinevezni, és egy katolikus hadsereget szervezni Írországban. A nép meglehetősen világosan látta, hogy mindez hová vezet és meghívta III. Vilmost, hogy állja útját ennek.
Mire Vilmos inváziója küszöbönállónak tűnt az angol, ír és skót hadseregek elérték erejük csúcsát, mintegy 45 000 főt a sietős létszámnövelésnek köszönhetően. Miután III. Vilmos partraszállt egy mintegy 20 000 fős angol hadsereg menetelt Salisburybe. Még ott a főtisztek és a legénység dezertálni kezdett, a politikai szinten is hasonló történt.
Jakab számára világossá vált, hogy bár szerény létszámfölényben van, nincs reménye Vilmos hadseregének válogatott csapatai ellen.(10) Katonái nagyon valószínű, hogy az első sortűzre menekülni kezdtek volna, útközben dezertáltak volna, sőt akár ellene is fordulhattak volna.(11) Mindez nagyon valószínűvé tette volna a katasztrófát számára, vagyis hogy megölik, vagy elfogják. Ezekkel a várakozásokkal szembesülve Jakab visszatért Londonba és elhagyta Angliát.
Jakab az angol hadsereget érintő utolsó tetteinek egyikeként föloszlatta azt 1688. decemberében. II. Jakab ír hadserege gyakorlatilag magától megszűnt az elhanyagolás, a dezertálás és a csapatok elszállítása miatt. Viszont alkirálya Tyrconnel összeállított egy új katolikus Ír Hadsereget annak érdekében, hogy megpróbálja Jakab számára megőrizni Írországot.
4. Az angol hadsereg III. Vilmos alatt (1688-1702)
4.1 A Kilencéves Háború (1688-1697)
A Dicsőséges Forradalom után III. Vilmos egy nagyon meggyöngült angol hadsereget vett át. Haladéktalanul átküldte egy részét Németalföldre, hogy harcoljon a Kilencéves Háborúban. Amikor 1689 áprilisban új lista készült a hadseregről, még mindig körülbelül 33 000 főt számlált, amiből mintegy 11 000 szolgált Flandriában. Vilmos megkezdte a hadsereg kibővítését újfent, és kevesebb, mint egy éven belül a hadsereg hivatalosan mintegy 60 000 fősre nőtt 1689 végére. Ezt a növekményt egyszerűen az inváziós hadsereg csapatainak angol zsoldba adásával, illetve 17 új, papíron 13 000 főnyi, ezrednek a fölállításával érték el.
Anglia fölfogadott emellett mintegy 7000 katonát Dániából, közülük az utolsók 1690 tavaszán érkeztek meg. Ezzel az összes angol zsoldban álló külföldi katonaság száma elérte a 20 000-et. Az 1690-94 közötti években a teljes brit haderő létszáma 80 000 körül billegett. 1694-95-ben ismét megnövelték a létszámot, parancsba adva, hogy állítsanak föl 3 lovas, 5 dragonyos és 12 gyalogezredet. Mindent egybevéve papíron a teljes brit haderő létszáma 1695-97-re 100 000 körülire emelkedett.
Utaltunk már rá, hogy Vilmos haladéktalanul megkezdte új alattvalóinak harcbavetését. Ami az ír hadszínteret illeti: 1689 áprilisában mintegy 9000 angol katonát hajóztak be Írországba. 1689 szeptemberében ezeket a csapatokat kibővítették 36 ezredre, és legalább részben ezek a csapatok szenvedték el a Dundalk melletti tábori katasztrófát. Ezek a katasztrófák napvilágra hozták az angol hadsereg tapasztalatlanságát. A csapatokat ugyan fizették, de a tisztek ellopták a pénzt, és figyelmen kívül hagyták a táborszervezés követelményeit. Következményképpen a külföldi eredetű csapatok csak kisebb veszteségeket szenvedtek, míg az angolok, akik mocskos táborokban tanyáztak és alkalmatlan ruházattal rendelkeztek hullottak, mint a legyek.
1690-ben 45 brit és ír ezred volt Írországban, és ezeket 30 külföldi támogatta. Az első szabályos ütközet, amit az angolok Írországban vívtak, a Boyne-i csata volt. Ebben legalább 15 angol gyalog és 11 lovasezred küzdött a franciákkal és az írekkel szemben. További jelentős harccselekmények voltak: Athlone ostroma és az Aughrimi csata.
A kontinenst illetően Britanniának kötelezettsége volt, hogy a Parlament segítségére siessen. Ennek alapja az új király elődei által megkötött kölcsönös védelmi szerződés volt. Emiatt kezdetben egy 10 000 fős sereget alkalmaztak Németalföldön. Majd ezeket lecsökkentették, hogy az erőket Írország ellen koncentrálják. Miután az ír fenyegetés elmúlt egyre több és több angol csapatot alkalmaztak a kontinensen. 1693-ra előállt helyzet szerint 45 lovas, 9 dragonyos és 44 angol zsoldban álló gyalogezred harcolt Németalföldön. A németalföldi brit elköteleződés csúcsán, 1695-ben, 94 ezredet fizettek. 1696-97 folyamán ez körülbelül hasonló szinten folytatódott.
A kontinensen eme növekvő brit részvétel ízelítőt adott a brit hadseregnek a kontinentális hadviselésből, amikor részt vettek a Walcourt-i csatában. A Walcourt-nál harcoló brit kontingens vezetője John Churchill volt, és szerencsére ezen összecsapás előtt már integrálódtak a holland igazgatási és parancsnoki rendszerbe. Ennek következtében már a legújabb holland kiképzés szerinti átképzésen átestek, valamint az ellátmányukat és a zsoldjukat a hollandok szervezték.(12)
Később az angol kontingens részt vett a Steenkirki és a Neerwindeni csatában, valamint Namur 1695-ös ostromában. Az 1697-es Rijswijki Béke idejére Anglia jelentős, modern és tapasztalt haderővel rendelkezett.
Már a Spanyol Örökösödési Háborút megelőzően a porosz hadsereg jóval nagyobb volt annál, amekkora egy Poroszországhoz hasonló méretű állam esetében jellemző lehetett. A katonai fejlesztések olyan aránytalanok voltak, hogy számos szemlélő számára úgy tűnt, hogy nem is a hadsereg létezik az állam védelme céljából, hanem az állam feladata, hogy ellássa a hadsereget.
A porosz hadsereg összetétele.(*lásd az oldalon a táblázatra kattintva)
1703. január 1-jén a porosz gyalogság 18 ezredből állt, ami 33 zászlóaljra oszlott. A szabvány gyalogezrednek 2 zászlóalja volt egyenként 5 századdal, mindegyik században körülbelül 150 katonával. Az angol-holland zsoldba adott 5 ezred mindegyikének egy 12 századból álló zászlóalja volt, minden században 69 fővel. A lovasság 10 ezredet számlált, mintegy 29 lovassvadront. Emellett létezett 6 dragonyosezred, 24 svadronnal. Ezentúl 17 helyőrségi század, egy építőszázad, 2 szabad század, 2 tengerész század valamint 490 tüzér volt még. Beszélik, hogy a milícia (Landmiliz) körülbelül 10 000 főből állt 1704-ben.
A porosz hadsereg rövid története
A porosz hadsereg György Vilmos (Georg Wilhelm) alatt
1620-tól datálódik az állandó porosz hadsereg, attól az évtől, amikor a rendek felhatalmazták György Vilmost (1595/1619-1640), hogy felállítsa. 1623-ban a porosz mobilizáció eredményeképpen létrejött hadsereg 10 lovassvadronból és 24 gyalogosszázadból állt, összlétszáma mintegy 4000 fő. Az 1635-ös Prágai Békét követően ezt a porosz haderőt 25 000 fősre akarták növelni, de sosem haladta meg a 11 000 fős létszámot. György Vilmos választófejedelem halálakor, 1640-ben, a porosz hadsereg 5 gyalogezredet, mintegy 3600 fővel, illetve 3 lovasezredet, 2500 fővel, számlált.
A porosz hadsereg a Nagy Választófejedelem alatt
Frigyes Vilmos a Nagy Választófejedelem (1620/1640-1688) nevezhető a porosz hadsereg szülőatyjának. Kezdetben lecsökkentette a hadsereget 2000 gyalogosra és 200 lovasra, de hamarosan elkezdte föltölteni azt. Az 1656-os Varsói csatában a porosz hadsereg a svéddel szövetségben harcolt. 44 gyalogosszázadot, 20 lovassvadront (40 századot), 10 dragonyosszázadot, 30 tüzérségi eszközt és 5 tarackot vonultatva föl, mindösszesen talán 10 400 embert. Frigyes Vilmos halálakor 1688-ban a porosz hadseregnek 30 gyalogzászlóalja, 32 lovassvadrona, 28 dragonyossvadrona, 13 helyőrségi százada és körülbelül 300 tüzére alkotott mintegy 30 000 főt. Ezen egységek szervezete rendszeresített volt. Minden zászlóaljban négy 150 fős század volt, a századokban a létszám harmada pikás. Minden svadronban 120 ember volt.
Mint említettem a Varsói csata (1656) volt az egyik első, amiben ez a sereg harcolt. Később Frigyes Vilmos segítette a császárt a török ellen 1664-ben. 1672-ben a hollandok egyik első szövetségesévé vált. Ebben a háborúban az a kitüntetés érte, hogy vezethette a Birodalom rajnai hadseregét 1674-75-ben. 1675-ben a svédek megtámadták Brandenburgot, de vereséget szenvedtek a Fehrbellini csatában egy kizárólag lovasokból és dragonyosokból álló porosz seregtől. 1678-79 telén a svédek maradéka is legyőzetett a Nagy Szánkózás (Große Schlittenfahrt) során. Poroszország szerencséjére rengeteg hugenotta menekült oda Franciaországból. Sikerült besorozniuk közülük 500 tisztet valamint 1500 altisztet és legényt a hadseregbe.
A porosz hadsereg I. Frigyes király alatt
I. Frigyes Poroszország királya (1657/1688/1701-1713) tehát egy meglehetősen nagy hadsereget örökölt. Teljes ezredeket kölcsönzött külföldre, amelyek harcoltak III. Vilmos hadjárataiban, de küldött csapatokat a Rajnához és Magyarországra is. Így a porosz csapatok jelen voltak például Namur ostrománál, a Neerwindeni, Szalánkeméni és a Zentai csatában.
A porosz hadsereg a Spanyol Örökösödési Háborúban
Az örökösödési háború alatt a porosz haderő 40 000 fősre nőtt. Poroszországnak ugyanakkor sosem sikerült elérnie, hogy az összes segédcsapata egy lobogó alatt harcoljon, ami természetesen emelte volna Poroszország tekintélyét. Lipót, az öreg Dessaui (Leopold von Anhalt Dessau ) ebben a háborúban kezdte meg azokat a reformjait, amelyek a porosz gyalogságot Európa legjobbjává tette. Amikor a háború vége közeledett Frigyes Vilmos elnyerte a királyi rangot. Megőrizte a hadsereget érintetlenül, sőt növelte is, még azon az áron is, hogy csak egy nagyon szerény udvart tartott.
Források
Ehhez az oldalhoz fölhasználtam: 'Stammliste der Königlich Preusischen Armee seit dem 16ten Jahrhundert bis 1840'.
Az osztrák Habsburgok által fönntartott hadsereg gyakran tevékenykedett a birodalmi hadsereg kötelékében, de szervezeti szinten hasznosabb az osztrák Habsburg összetevőt külön kezelni. Azt mondhatnánk, hogy az osztrák hadsereget a Harmincéves Háború után alapították, amikor a császár úgy döntött, hogy ragaszkodik egy 24 500 főnyi sereghez, annak ellenére, hogy béke volt. Eme új „állandó” hadsereg aztán először a Svédország és Lengyelország közötti háborúban (1655-1660) lépett akcióba. 1663-64-ben a török ellen harcolt, majd ezután a „Guerre de Hollande”-ben 1679-ig. Ezt követően a lengyelekkel közösen aratta a nagyszerű győzelmet a törökön Bécs ostrománál 1683-ban. Az ezt követő törökellenes hadjárat vezetett aztán Magyarország fölszabadításához, miáltal Ausztria nagyhatalommá vált. Ama tény, hogy a párhuzamosan zajló nyugati hadjárat kevésbé jól végződött, sajnálatos volt, de nem annyira jelentős, mint Magyarország bekebelezése. (A szerző a conquest of Hungary, illetve az Annexation of Hungary kifejezéseket használja. :)
Az osztrák hadsereg támogatottsága
A császár nem követhette a francia példát a hadseregének az újjászervezésében. Szemben a franciákkal, a császár nem emelhetett adókat szabadon, így erősen függött a Rendektől. Az új keletű török elleni sikert az olyan szövetségesek segítsége tette lehetővé, mint Bajorország és Poroszország, valamint egyes olyan Rendek pénzügyi támogatása, akik féltek a töröktől, sőt bizonyos gazdag feudális urak pénze is, akik a császár hadseregeit vezették. A hiányokat kölcsönökkel és pénzsegélyekkel (többek között az egyháztól) fedezték. Ettől függetlenül a Habsburg állam nem volt a hatékony kormányzat mintapéldája. A Hofkammer (Udvari Kamara), Hofkriegsrat (Udvari Haditanács) a Rendek (Stände), sőt a helyi hatóságok mindegyikének volt beleszólása a hadsereg ügyeibe, s ez egyáltalán nem működött zökkenőmentesen. Sőt, a hadsereg számára rendelkezésre álló amúgy is csekély eszközök jelentős elvesztegetését eredményezte. Személyesen Jenő hercegnek kellett áttekintenie a katonai igazgatás reformját a Spanyol Örökösödési Háború alatt.
Az osztrák hadsereg a háború kezdetén
A Habsburg haderő tehát súlyos hátrányokkal léphetett háborúba, ami a hadtápellátást, fölszerelést, és mindenekelőtt a létszámot illeti. Az innovációt illetően valószínűleg nem volt sem többé, sem kevésbé modern, mint a többi haderő. A parancsnokokat illetően viszont vélhetően a legjobb lehetett. Először is övé volt a páratlan Jenő herceg, de olyan férfiak is, mint Starhemberg vagy Daun. Továbbá a parancsnokok az ítéletükben bízó császárral és katonákkal rendelkeztek.
1700-ra a holland hadseregnek már gazdag múltja, és a második legnagyobb létszáma volt Európában. Először is vessünk egy pillantást az összetételére, illetve a csatarendjére. Ezt követően az állapotára, amilyen röviddel a háború kitörése előtt volt, majd végül a holland hadsereg rövid történetére.
1702 elején a holland hadsereg a következőképpen tevődött össze. A gyalogság nemzeti ezredei: 48 főként hollandokból álló ezred és két független gárdaegység 1-51-ig számozással. Egyéb nemzetiségi ezredek: 1 svéd 52. számú, 1 porosz 53. számú, 3 hugenotta 54-56 számúak. Volt egy skót dandár 6 skót ezreddel, a 57-62 számozásúak, valamint egy svájci dandár 7 svájci ezreddel, a 63-69 számozással. Ezen ezredek közül a Kék Gárda (4. ezred) három zászlóaljat, a Fríz Gárda és a legtöbb svájci pedig kettőt birtokolt. Így a 66 ezred és két független század 75 zászlóaljat és két századot állíthatott ki.
A „nemzeti” lovasság 73 századból állt. Reményeim szerint a hadrendjükről később további információkkal szolgálhatok.
A fizetett segédcsapatok
A különböző országokból fölfogadott csapatok egészítették ki a nemzeti egységeket.(1)
1.Dániából 8000 gyalogos, 3000 lovas, 1000 dragonyos, akiket az angolokkal közösen fizettek. 2.Poroszországból 5 gyalogezred, 4225 fővel, továbbá 2 lovasezred 874 fővel, akiket szintén közösen fizettek. 3.Pfalzból 4 lovas- és 4 gyalogezred, 1128 lovassal, illetve 3024 gyalogossal. 4.Braunschweig-Lüneburgből 3-3 zászlóalj Hannoverből, Celléből összesen 4452 gyalogos. Ami a lovasságot illeti, abból 3 lovas- és 1 dragonyos ezredet szereztek egyenként mintegy 500 fővel. 5.Mecklenburgból a Schwerin ezredet. 6.Hessenből 3 gyalogzászlóalj holland szolgálatban 7.További mintegy 9000 ember angol-holland szolgálatban, amiből 1 gyalogezred, 1 lovasezred és 2 dragonyosezred közvetlen holland zsoldban állt. 8.Brandenburg Ansbachból 2 gyalog- és 1 dragonyos ezred. 9.Végül Münsterből 1 lovas- és 2 gyalogzászlóalj.
A tartományok közti megosztás
A holland hadsereg egységeit nem közvetlenül a központi hatóságok fizették. A fizetés az Uniót alkotó tartományok felelőssége volt, és ezt nevezték megosztásnak. Érdekes egy pillantást vetni erre, hiszen a tagok relatív erejéről sokat elmond ez. Megjegyzendő, hogy ez a lista az 1700-as állapot, és nem tartalmazza az 1701-es és az azt követő hatalmas gyarapodást.(2)
1.Holland fizetett 19 zászlóaljat és 21 lovasezredet. 2.Friesland fizetett 7 zászlóaljat és 2 lovasezredet. 3.Zeeland fizetett 4 zászlóaljat és 3 lovasezredet. 4.Utrecht fizetett 5 zászlóaljat és 1 lovasezredet. 5.Groningen fizetett 3 zászlóaljat és 1 lovasezredet. 6.Gelderland fizetett 3 zászlóaljat és 1 lovasezredet. 7.Overijssel fizetett 2 zászlóaljat és 1 lovasezredet. 8.Drenthe fizetett 1 zászlóaljat.
A holland hadsereg a Spanyol örökösödési háború előestéjén
1701 és 1702 folyamán a holland haderőt föltöltötték és az ehhez kapcsolódó dokumentumok jó elképzelést adnak, hogy a föntebb említett egységek milyen erősek lehettek. 1700-ban a Staat van Oorlog (Hadügyi hivatal?) megrendelt 94 lovasszázadot, amelyben előírás szerint 43 ló szerepelt. Az első rendkívüli Staat van oorlog ezt követően további 12 embert rendelt minden századhoz, a második újabb 4-et, illetve 72 olyan új század fölállítását, amiben 58 lovas szerepelt. A harmadik rendelet 48 századnyi fizetett csapatot adott ehhez az erőhöz. Mindezek összevéve 214 századnyi erőt eredményeztek 13 489 katonával.
A gyalogságot illetően minden századot 66 fősre kellett erősíteni. (A svájciakat 178-ra.) Ez 11 982 fős erősítést jelentett. 146 új századot is megszervezni rendeltek, ami 11 116 főnyi, a fizetett csapatokban további 17 454 főnyi erősítést hozott. Mindez együttesen 78 851 fő erejű gyalogságot eredményezett.(3)
A holland hadsereg rövid története III. Vilmos előtt
A holland hadsereg a holland fölkelésből (1568-1648) származott. Vélhetően kezdetben nem sokban különbözött a kor többi zsoldos haderejétől, de ez megváltozott az 1590-et megelőző években. Abban az időben Móric, Oranje hercege (Maurits van Oranje) helytartó és Willem Lodewijk van Nassau-Dillenburg géniusza forradalmasította a kiképzését, szállítását, taktikáját, szervezetét, fegyelmét és a tüzérségét. Van Oldenbarnevelt szervezési és pénzügyi géniusza biztosította az eszközöket, hogy lehetővé válhassanak ezek a reformok és a hadsereg növekedhessék.
Az „új” haderő eztán megmutatta, hogy mire is képes Steenwijk ostrománál.(1591) Ahelyett, hogy kiéheztették volna a várost a helytartó a katonáival kiásatta az árkokat és 50 ágyúból 29 000 golyót lövetett ki. A kontraszt igazán szembeötlő Haarlem híres, hét hónapos (1572-73)(4) ostromával, mivel mindössze 44 nap után Steenwijk kapitulált. A feladatot megismételték Geertruidenbergnél 1592-ben. A legfigyelemreméltóbb aspektusa ezen ostromnak az volt, hogy a környék lakossága hamarosan fölfedezte, hogy a katonák fegyelme lehetővé teszi számukra, hogy áruikat a táborban árusítsák, sőt az eseményt szemlélhették is.
Az 1590-95-ös offenzíva Groningen, Drenthe és Overijssel, illetve Gelderland nagy részének a meghódításához vezetett. A dolog hátulütője az volt, hogy némely tartomány a csapatait ezeknek az új tartományoknak a földjén tartotta, és megpróbálta dominálni őket általuk. Van Oldenbarnevelt 1596 novemberében föloldotta ezt a problémát, amikor a parlament (States General) úgy döntött, hogy az összes megerődített helyet, ami Holland, Zeeland, Friesland és Groningen tartományokon kívül található innentől kezdve az Államtanács ( Raad van State) kormányozza.
1597-ben az Egyesült Tartományok újabb offenzívába kezdtek, aminek eredményeképpen a Rajnától északra található, még spanyol kézen maradt területeket hódították meg. Erre az évre a holland haderő vált a legfejlettebbé Európában, illetve számban a másodikká lett.
1598-ban Franciaország és Spanyolország békét kötött, így Spanyolország a hollandok ellen koncentrálhatta erőit. Pénzügyi nehézségek ugyanakkor zendülésekhez vezettek a spanyol oldalon, így a hollandoké lett a kezdeményezés 1600-ban. Az újabb támadás a flamand partok mentén haladt, és a híres Nieuwpoort-i csatába torkolt. Itt a híres spanyol gyalogság bizonyította, hogy harci készségekben még mindig jobb. Ugyanakkor a holland gyalogság jobbnak bizonyult módszertanában. Míg a spanyol gyalogság előrenyomult a holland képesnek bizonyult a lassú visszavonulásra, miközben megőrizte a kohézióját. Abban a pillanatban, hogy a spanyolok fáradni kezdtek, valamint a nap a szemükbe sütött, Móric támadásba küldte a lovasságát, és megfutamította a híres spanyol gyalogságot.
A holland hadsereg jellemzői
A nieuwpoort-i győzelem a módszer erő fölötti győzelmeként írható le.(5) És a száz évvel később küzdő holland hadseregre is éppenúgy jellemző lehetett. Hogy megfejeljem ezt, merem állítani, hogy a mai holland hadseregre is jellemző az a hitvallás, amit „a módszer az érdemek fölöttnek” hívhatnánk. A hagyományos holland bölcsesség sosem értékelte a haszontalan áldozatokat, illetve mindig bizalmatlanul fogadta a hőstettekről szóló történeteket. A kilencvenes években a srebrenicai katasztrófa végtelen vitákat ébresztett a politikai döntésekről, és rengeteg analízis született, de kevés szó esett a holland hadsereg becsületéről, vagy az államéról. Amit vitattak, az a hadsereg Jugoszláviában használt fegyverei voltak. Amikor a hadsereg Afganisztánba ment Pzh2000-et, Apache helikoptereket, F-16-kat vitt magával és használt.
Annak érdekében, hogy igazán megértsük a korabeli és a jelenlegi attitűdjét a holland hadseregnek el kell olvasnunk a „Het Staatse Leger” 7-8 részeit, amelyek az ötvenes években jelentek meg, vagy talán Lou de Jong: 'Geschiedenis van het Koninkrijk der Nederlanden in de Tweede Wereldoorlog'. Mindkét mű elég hidegfejű elemzés arról mi is történt. Az olyan jelzők mint hősies, bátor, kemény stb., föltűnően hiányoznak.
Jó példa erre egy epizód az ekereni csatából, ahol egy holland csapatot egy nálánál kétszer nagyobb csapat támadott. Ilyen esetben angol történészek a mai napig „hősies ellenállásról” írnának. Het Staatse Leger viszont: „Mindez csak a képzettségük, fegyelmük valamint a bátor és tapasztalt parancsnokaik vezetése volt, ami meggátolta, hogy a csata szörnyű vereséggel záródjék.” Aztán a kiképzéssel folytatódik, illetve azzal, hogy a franciák szerint a hollandok gyorsabban tüzeltek. Megjegyzések a a csapatok hősies hozzáállásáról, vagy hasonlókról teljességgel hiányoznak.
A holland hadsereg története III. Vilmos alatt
A haderő ésszerűsítése nem sokkal III. Vilmos parancsnoksága előtt
Az 1660-as évek gyalogezredei vélhetően 8-13 századot számlálhattak. Ezek a századok akkoriban 50-200 fő között váltakozhattak számukban. 1671-ben Holland megkezdte a csapatok racionalizálását, utasítva, hogy a gárdisták és a tengerészek kivételével, minden ezred 12 századból, valamint a századok többsége 100 emberből álljon. A többi tartomány hasonló intézkedéseket hozott. Hasonló döntések történtek a lovasságot illetően, amely addig szintén századokba szerveződött. 1667-ben a Parlament előírta, hogy ezek a századok 79, vagy 86 lóval rendelkezzenek, továbbá mindegyik ezrednek 6 századból kell állnia. (6)
A holland haderő III. Vilmos uralkodásának korai szakaszában
Amikor III. Vilmos a holland hadsereg parancsnokává vált támaszkodhatott azokra a hagyományokra, amelyeket Móric honosított meg, de felelőtlenül kis létszámúra csökkentett hadseregre. A holland hadsereg és a népfelkelők képesek voltak megakadályozni akkor az idegen megszállást, az elárasztott területeket védelmezve, és gyorsan növelték a katonák számát. Ezalatt Vilmos diplomáciai tehetsége egyre több és több európai államot hozott a holland oldalra. 1674-ben Anglia és Münster békekötésre kényszerült és 1674 júniusára Franciaország csak Grave és Maastricht városánál tudott megkapaszkodni.
1674-1677 között a hadsereg létszáma az 1674-es 93 456 fő (7), és 88 588 fő között váltakozott. A Seneffe-i (1674) és a Cassel-i (1677) csatákban harcoló hadsereg nem volt igazán sikeres. Mivel a háború rengetegbe került, elmaradtak a sikerek, és a semleges államok profitáltak belőle. Így Vilmos békekötésre kényszerült Nijmegennél (1678). Lajos király ezzel a békével elég sok területet szerzett, de cserében a holland árukra kivetett vámokat csökkentenie kellett. A Parlament különböző frakciói meglehetősen sok ügyön csatároztak ekkor, de azon nem, hogy komoly haderőre van szükség.
A legtöbb vita elcsendesedett azonban, amint 1685-ben visszavonták a Nantes-i Ediktumot, illetve az azt követő események következtében. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy Franciaország megsértette a Nijmegeni szerződést, mivel emelte a holland kereskedelem vámját. III. Vilmos legtöbb ellenfele ekkor csatlakozott hozzá, és beleegyezett, hogy pénzt gyűjtsenek a holland hadsereg megnövelésére, illetve külföldi seregek toborzására. A céljuk Anglia megszállása volt, amit 1688-ban sikeresen végre is hajtottak.
A Parlament a szervezeti szintet illetően 1673-ben utasításba adta, hogy a századok 89 emberből álljanak. Csak a gárdisták, a gránátosok, és némely helyőrségi egység képezett kivételt. A legjelentősebb különbség az volt, hogy a korábbi ésszerűsítéseket a tartományok kísérelték meg, míg ezt országos szinten végezték. A háború után mindegyik században 55-re csökkentették a létszámot 1679. januárjában. 1685-ben (8) a lovasszázadok létszámát 47-re csökkentették. Ez a szabályszerűség nagyban erősítette a hadszervezetet és a hadsereg irányítását. A gárdisták és a gránátosok kivételével az összes egység hasonló erővel rendelkezett, így a parancsnokok számíthattak erre az egységességre.
III.Vilmos koalíciós hadserege
Az angol trón meghódítása után a holland hadsereg egy koalíciós haderő szívévé vált. Ebben a fejlődésben az első lépést az jelentette, amikor a Parlament az angliai invázióhoz más hadseregeknek a teljes ezredeit fogadta föl. Ezzel párhuzamosan a nemzeti hadsereg századainak a létszámát 71-re, a lovasszázadokét 69-re növelték. Továbbá 3 új gyalogezredet állítottak föl 1690-ben.
A számos külföldi egység könnyebb ellátása és irányítása érdekében a Parlament kérte a külföldi kormányokat, hogy a csapatokat a saját (holland) csapatainak a szervezeti modellje alapján állítsa ki. 1688. szeptemberében 6 svéd gyalogezredet fogadtak föl, mindegyikben 12 század szolgált egyenként 84 fővel. 1688. augusztusában Württemberg hercegétől szolgálatba vettek 3 lovasezredet, amelyek mindegyike 6 századdal, bennük 72 emberrel, rendelkezett. 1689 tavasza a Parlamentet egy szász lovasezredet fölfogadni talált, amely ezred a holland modell alapján jött létre.(9)
A holland modell alapján szervezett csapatok „importálása” mellett a hollandok exportáltak is ezen modell alapján létrehozott csapatokat. Ez történt akkor is, amikor majdnem 15 000 főt a katonáik közül átadtak az angol kormányzatnak az invázió után. Ezután az angol hadsereget a holland modell alapján szervezték újjá. Az összetételét illetően ők is külföldi egységeket kezdtek toborozni, és holland zászlóalj szervezetben szervezték meg a zászlóaljaikat.
Ami a taktikájukat illeti, a holland kiképzésnek szokatlan módszerei voltak. A legjelentősebb ezek között, hogy a gyalogságuk szakasz tüzelést alkalmazott. (A platoon fire a wikipedia szerint félszázadnyi erővel végrehajtott szakaszos sortűz.) Angliában ezt a holland kiképzési módot akkoriban „holland módszerként”, „holland eljárásként” ismerték, és átvették a hadseregükbe. A többi állam ezredei, amelyek részt vettek a koalíciós haderőben, szintén hazavitték magukkal az innovációkat.
Figyelembe kell vennünk azt is, hogy szervezeti és logisztikai szinten mindezek az egységek a Parlament által létrehozott logisztikai rendszerbe voltak integrálva. A legtöbb egység számára a fönntartásukhoz, utánpótlásukhoz szükséges javakat a hollandok szervezték meg.
Küzdelem a Kilencéves Háborúban
A kilencéves háborúban a koalíció sikeres volt Írországban. Flandriában a harcok sikeresen indultak a kisebb jelentőségű Walcourt-i csata megnyerésével. (1689. augusztus 25.) Azonban ezt számos sokkal kevésbé sikeres összecsapás követte. A Fleurus-i (1690. július 1.) és a Staffarda-i csata (1690. augusztus 18.) egyértelmű vereség volt. Ezeket Mons (1691. április 8.) eleste követte, illetve a kisebb jelentőségű csatavesztés 1691. szeptember 18-án Leuze-nél. Majd Namur eleste következett 1692. június 30-án.
Ezen vereségeket követően a Steenkerque-i csata 1692. augusztus 3-án újabb vereség volt. Másrészt viszont a létszámhátrányban lévő szövetséges gyalogság bizonyította szilárdságát, mely vélhetően annyi veszteséget okozott, mint amennyit elszenvedett. További vereségek következtek Neerwindennél (másképpen Landennél) 1693. július 29-én, és Marsagliánál 1693. október 4-én. 1694-ben a szövetség elfoglalta Huyt szeptemberben, de ez nem volt nagy teljesítmény. 1695-ben a szövetséges haderő visszavette Namurt szeptember 4-én, ami láthatólag meggyőzte Franciaországot, hogy nincs reményük a Spanyol-Németalföld meghódítására. Így békét kötöttek 1697-ben Rijswijknél.
A Kilencéves Háborút követő demobilizáció
Az 1697-es Rijswijki Békét követően a holland hadsereget leszerelték. A svájciak kivételével a legtöbb külföldi csapatot elbocsátották. Másrészről viszont Vilmos angliai csapatai visszatértek holland szolgálatba. A lovasezredeket lecsökkentették 3 egyenként 47 lóból (42 emberrel) álló századra, később 43-ra. 1698-ra a Staat van Oorlog (Haditanács?) a gyalogosszázadok számát 655-re csökkentette, ezek rendszerint 55 fősek voltak. Később a reguláris gyalogezredek(sic!) 51 emberből álltak, a svájciak 150 főből.
Források
A holland hadsereg történetének az első részéhez Jonathan I. Israel „The Republic” könyvét használtam. Ennek az oldalnak a maradéka főként a „Het Staatse Leger” VII-VIII. Kötetén alapszik, illetve Stapleton remek disszertációján.
Jegyzetek
1., Lásd Het Staatse Leger VII. kötet 2., Az újraosztásról és a pontos erőkről ugyanezt a könyvet kell átnézni 3., Lásd: Het Staatse Leger VII. kötet 4., Het Staatse Leger Tome VII/I kötet 581.o. szerint mintegy 10,000 lövést adtak le ezen ostrom alatt. 5., Az eddig tartó rövid történetért lásd: Israel 12. fejezet. 6., Stapleton 109. o. 7., Stapleton 109. o. első bekezdés 8., Stapleton 109-110. o. , adatai a 'Het Staatse Leger' V és VI kötetein alapulnak 9., Stapleton 115. o. a holland levéltárakból visszakeresett adatok
A Pireneusi Békéig (1659) Spanyolország volt Európában az első számú szárazföldi hatalom. 1700-ra ugyanakkor a spanyol hadsereg megsemmisült a pénzügyi félrekezelés miatt. Különösen a korona képtelensége miatt, hogy rendszeresen tudja fizetni a zsoldot a katonáknak. A Spanyol-Németalföldön állomásozó haderővel kezdünk, majd a spanyolországi, illetve végül az itáliai spanyol hadseregek leírásával folytatjuk. A spanyol hadsereg korábbi tercióiról igen sok információ található a következő oldalon: http://www.tercios.org/.
A Spanyol-Németalföldön állomásozó hadsereg
A spanyol-németalföldi hadsereg ezredeinek a leírása külön oldalakon található.
Az 1658-as 70 000-ről 1690-re 15 000-re csökkent az itteni hadsereg ereje. 1695-ben talán nem lehettek többen 6500-nál.(1) 1701-re a spanyol-németalföldi hadsereg 18 „nyomorúságos” gyalog- és 14 lovas, illetve dragonyos ezredet számlált, összesen 6000 „gueux et voleurs” (koldust és tolvajt).
A spanyol-németalföldi haderő újjászervezésének feladatával Puysegurt bízták meg. Feladatául szabták, hogy 650 fős gyalogzászlóaljból hozzon létre 49-et, illetve 46 lovas, illetve dragonyos svadront, mindegyikben 140 katonával. Ezeket a csapatokat hat spanyol, és három itáliai gyalogezrednek kellett támogatnia. Eme terv mintegy 44 000 fős hadsereggel számolt. Ez nem volt ésszerűtlen a Spanyol Birodalomnak erre a területére, de a fizetéssel kapcsolatos rossz hírnév, illetve a rövid határidő, amin belül az újoncokat be kellett sorozni arra szorította a kormányzatot, hogy fiatal embereket kényszerítsen szolgálatba, ami negatív hatást gyakorolt a minőségre, illetve a csapatok lojalitására.
1702. július 20-án 25 zászlóalj és 27 svadron volt szolgálatban.(2) Nem sokkal ezt követően egy áttekintés készült, ami szerint 31 lovas- és 9 dragonyos század létezett.(3) 1702. januárjára további 20 zászlóalj volt fölállítás alatt és a lovasság 40 századot számlált.(4)
A spanyolországi spanyol haderő
Egyesek szerint magában Spanyolországban a spanyol hadseregnek csak mintegy 17 000 katonája volt 1700-ban. 1702. december 24-én említtetik 17 gyalog- és 7 lovasezred. Ugyanezen a napon rendelet született, hogy valamennyi gyalogezredet töltsék föl 1000 fősre, a lovasezredeket 500-ra, továbbá szervezzenek egy új lovas- és 4 dragonyosezredet, ugyanakkor kétséges ennek a rendeletnek a végrehajtása. (20)
Az itáliai spanyol haderő
Itália spanyol vidékein egy további spanyol hadsereg állomásozott. A Milánói hercegségből ismerünk némi adatot 1703. májusából. Abban az időben a hercegségben 12 gyalogzászlóalj, amiből 3 külföldi eredetű, volt. Szintén 1703-ban Észak-Itáliában 7 lovas- és 1 dragonyosezred állomásozott, 4124 fővel. A spanyolok észak-itáliai katonai hozzájárulásában különösen szívesen vett a paviai arzenálban rendelkezésre álló számos tüzérségi eszköz volt. Ez, illetve a Lombardia által rendelkezésre bocsátott hatalmas mennyiségű ellátmány a Két Koronát jelentősen segíthette a Szövetség elleni háborúban.(30)
Spanyol lovasság Itáliában
1.Sesto 1701 (7) 2.Val de Fuentes (lovas) 1701(32) 3.Monroy (dragonyos), 6 század 1701(33)
Spanyol gyalogság Itáliában
1.Savoy 1701(34) 2.Aguilar, Lombardia tercio 1701(35) 3.Nápoly tercio 1701(36)
jegyzet:
1., Israel 2., Pelet 1. kötet 98.o. 3., Staatse Leger VIII/1 4., Pelet 1. kötet 540.o. Említi, hogy 1702. január 21-én Puységur állítja ezt. 20., A 1703. évi Hollandsche Mercurius 139.o. Említi az 1702. december 24-én Montferratban kibocsátott rendeletet. 30., lásd Jean Cerino Badone: 1706 Le Aquile e i Gigli. Una Storia mai Scritta 31., Sophia (A Hannoveri választófejedelem felesége) 1701. november 19-i levele Leibnitznek a Cassano d'Adda közeli harcokról: „.Les Imperiaus ont passé le 31 le Dada la nuit et ont ruiné 3 regiments espagnols, celuy de Sesto (700), Fuenstes(600) et Moray (500)...” 32., Ugyanezen levél 33., szintén, ugyancsak említve Pelet 1. kötet 597.o. „De Mauroy'espanols 6 escadrons.” 34., Pelet 1. kötet 625.o. Szerint létezik Savoy ezred 35., Pelet 1. kötet 623.o. Szerint: 'Relation de la trahison faite aux troupes espagnoles et françaises à la Mirandole, par la princesse de ce nom, le 21 décembre 1701. Spanyol csapatokat említ: 'du régiment d'Aguilar, terces de Lombardie' 36., Pelet 1. kötet 623.o. Nápolyi csapatokat említ, amelyek vélhetően a Nápoly terciohoz tartozhattak.
Franciaországé volt az elsőszámú haderő 1700-ban, mind méretét, mind (a közvélekedés szerint) minőségét illetően. Teljesen természetes, hogy a francia volt az első, tekintettel a tényre, hogy Franciaország meglehetősen gazdag, illetve a legnépesebb országa volt korának. Kevés kétely lehet arról is, hogy bizonyos időszakban ez volt a legjobb minőségű is. A francia haderő nagysága és minősége a 17. század korai korszakában megkezdett reformok eredményeképpen jött létre. Ennek a nagy hadseregnek az összetételével kezdünk. A reformot, illetve néhány egyéb összetevőt ennek az oldalnak a végén tárgyaljuk.
A francia haderő összetétele* (http://www.spanishsuccession.nl/french_army.html)
A spanyol örökösödési háború kezdetekor a francia hadsereg mintegy 200 000 főt számlált, az alábbiak szerint:(1)
Maison du Roi (udvari csapatok)
Lovasság: La Gendarmerie Királyi lovaskarabélyosok 60 lovasezred 15 dragonyos ezred
Gyalogság: 111 francia és 21 külföldi gyalogezred 1703. január 1-ig száznál több új gyalogezred
Királyi Tüzérség Királyi Tüzérség Királyi bombázó erők (mozsarasok)
A francia katonai reformok
Az állam ellenőrzése alá vonja a magánvállalkozásokat
A francia reformok kezdete előtt szinte minden európai hadsereg magántulajdonban volt, így egyfajta magánvállalkozásként működött. A századot a századosa tulajdonolta, míg az ezredet az ezredes. A tulajdonosok egy összegben megkapták az államtól a nekik járó összeget, és abból fizették az embereiket. A katonai vállalkozók céljuk elérése érdekében, a profitjuk azon múlott ugyanis, a lehető legkevesebbet költötték az egységükre. Ez természetesen arra csábította a vállalkozókat, hogy csalják az államot. Az alapvető visszaélés az volt, hogy a fizetett létszámnál kisebb erővel vettek részt a harcban, vagy egyszerűen nem fizették a katonáikat. Richelieu tette meg az első és legalapvetőbb változtatást ebben a gyakorlatban. Az intendánsok feladatává tette a zsoldfizetést a katonák számára, már eleve az intendánsok kötelessége volt az adószedés is. A hadsereg finanszírozása így a Hadügyi Titkárságon (Secrétaire de Guerre) koncentrálódott. S bár ez sem volt képes ellenőrizni teljes mértékben a hadügyeket, az első lépés megtörtént.
A következő lépésekre a Fronde fölötti győzelmet követően került sor. Az abszolút monarchia győzelmével az intendánsok szabad kezet kaptak az adószedésre. A reformok fölgyorsultak, amint XIV. Lajos 1661-ben a saját kezébe vette a kormányzást. A francia hadsereg a kormányzati finanszírozás miatt teljesen a királytól függő intézménnyé vált. A király a hatalmát a hadügyi titkárra ruházta. Michel le Tellier (1603-1685) és fia François Michel, Louvois márkija, (Marquis de Louvois) (1641-1691) voltak azok a híres titkárok, akik a francia haderő szupremáciáját létrehozták, ami aztán csak Blenheim mezején tört meg.
Az állam ellenőrzése alá vonja a hadtápellátást
A reformok a hadszervezet nagy területeit lefedték. Először is: a titkárságok nagy sikerrel küzdöttek a visszaélések ellen, amelyek a kor európai seregeiben oly általánosak voltak. Felügyelők és biztosok tettek szert minden hatalomra a hadtápellátás, illetve az élelmezés megszervezésére. Innentől kezdve a tisztek csak a kiképzésért, harcászati, illetve hadműveleti döntésekért voltak felelősek. Ezenközben a király és a titkárság hozta a stratégiai és más fontosabb döntéseket. (Később ez a tendencia, miszerint csak taktikai döntéseket hagytak a parancsnokokra, végzetesnek bizonyult, mivel kockázatkerülő magatartáshoz vezetett. A parancsnokok ugyanis többet törődtek Versailles véleményével, mint a hadjárat sikerével.)
Az élelmiszerkészleteket a királyság fő erődjei köré szervezték. Itt biztonságban voltak a támadásoktól, illetve a föltételezett harci zónák közelében lehetett, így logikus volt, hogy ezeken a helyeken tárolják a hatalmas készleteket, amire a haderőnek szüksége volt. Mivel nagyon jól megszervezték ezt a folyamatot, a katonák ellátása biztos lehetett, ami a fegyelmet is erősítette, ugyanakkor minimalizálta az éhezés és a betegségek miatti veszteségeket. A titkárságok a betegek és sebesültek ellátásának a fejlesztésére is fokozott figyelmet fordítottak. A Hôtel des Invalides (Hadirokkantak Szállója) alapítása a tartósan rokkantak számára 1674-ben szintén a koronának ezeken a reformokon való ügyködésének tekinthető.
Az első kaszárnyák elkészítése
További reformnak tekinthető az első állandó kaszárnyák létesítése, ami a 17. század végétől kezdve vált gyakorlattá. Még akkor is, ha kezdetben csak a királyság legnagyobb erődjeiben hozták őket létre. Természetesen ennek köszönhetően a polgárok megszabadultak a katonáktól, akiket a házukba szállásoltak be, s ez a katonák erősebb fegyelmezését is lehetővé tette. A fegyelmet tovább fokozta a büntetés rendszerének a szabályozása, illetve a katonai egyenruhák bevezetésének a szerény megkezdése.
A magántulajdonlás szívósan tovább él
A katonai hivatalok adás-vétele egy olyan régebbi összetevője volt a francia haderőnek, amit XIV. Lajos nem tudott megszüntetni. Habár a nemesség úgy tekintett magára, mint akinek kizárólagos joga van a parancsnoklásra, valójában minden francia vásárolhatott kinevezést századosi, vagy ezredesi hivatalra század, vagy ezred vásárlás útján. Igaz, hogy ehhez a király engedélyére szükség volt. Mivel a századok és az ezredek még mindig magántulajdonnak minősültek ebben az értelemben, a királynak nem volt lehetősége a számára kívánatos személyek tiszti kinevezésére, hiszen azzal valaki más tulajdonjogát megsértette volna.
Az ezredesinél magasabb rangokra való kinevezési jog viszont a király kizárólagos területe volt, mivel a magántulajdonlással itt semmilyen viszony nem állt fönn. Így hát a király bevezette a híres Ordre de Tableaux-t, ami szerint a tisztek előmenetele a szolgálati éveik alapján működött. Csak ritkán tett Lajos kivételt ez alól, amikor is a bátorságon alapult az előléptetés. Figyelemreméltó kivétel volt Saint Simon előléptetésének elhalasztása, néhány érdemesebb tiszt előléptetése érdekében.
Egy jelentős kivétel volt mindezek alól. Az alezredesi rang. Az alezredes parancsnokolt, amikor az ezredes nem volt jelen, s a hadjáratok kivételével gyakran ez volt a helyzet. XIV. Lajos kivételt tett itt, amikor is szabállyá tette, hogy a leghosszabb ideje szolgáló tisztet kell erre a pozícióra előléptetni először. (1a) Ténylegesen azonban az alezredesi rangot gyakran érdem alapján osztották. Amikor a brigadérosi hivatal létrejött, az alezredesek számára lehetővé tették, hogy közvetlenül, az ezredesi fokozatot kihagyva is előléptethessék őket. Így fordulhatott elő, hogy Vauban és Catinat úgy vált főtisztté, hogy sosem voltak ezredesek.
A francia hadsereg a háború kitörésekor
Taktikai és technikai jellemzők
Taktikai szempontból a francia hadsereg régóta vezető pozícióban volt már. Jean de Martinet a francia haderő számos innovációjáért volt felelős: az első gránátosszázadért 1670-ben, a szurony első használatáért 1671-ben, illetve a pontonhíd föltalálásáért. 1700-ra ugyanakkor a francia haderő már nem volt ennyire innovatív. Túlságosan sokáig elutasították a kovászáras puska bevezetését, aminek köszönhetően a tengeri hatalmak gyalogságához képest a tűzerejük gyengébb volt. A lovasság is ragaszkodott a pisztolyhoz a szablya helyett.
A Rijswijki Békét követő demobilizáció
A rijswijki békét követő demobilizáció a francia hadsereget a föntebb említett egységek szintjére csökkentette le. Ugyanakkor volt egy csökkenés a századokban szolgáló emberek számát tekintve is. A háború folyamán Villars egy Chamillart-hoz írt levelében említi, hogy a békét követően sok régi katonát bocsátottak el a Dauphin ezredből, és sok fiatal, jófelépítésű embert tartottak vissza.(1b) Jelenleg még nem tudom, hogy ez egy egyedi eset, vagy egyfajta trend lehetett-e, ami az egységek általános minőségének a csökkenését eredményezhette.
Mobilizáció a spanyol örökösödési háborúra
A francia hadseregnek 1700 végére(2) kellett elérnie a feltöltöttséget. 1701. január 26-án kelt rendelet szerint 57 új zászlóaljat kellett fölállítani, minden községből egy embert kellett toborozni hozzá. Ezeket az új zászlóaljakat a legkorábbi 57 ezredhez rendelték hozzá, amelyek eredetileg csak egy zászlóaljból álltak.(3) Remek eredményre vezethetett volna az újonc és a veterán egységek vegyítése. 1702. januárjában Lajos király mégis komoly hibát ejtett. Utasításba adta, hogy 100 új egy zászlóaljas ezredet állítsanak föl, a megbízott tisztek saját költségén. Ez a rendelet a gyalogság romlását idézte elő.
A döntés, miszerint teljesen új ezredeket állítanak föl, ahelyett, hogy a meglévő századokat bővítenék ki, azt jelentette, hogy 7000 tisztet kellett kinevezni igen rövid idő alatt, illetve az ezredeknek versenyezniük kellett a katonákért. Altisztek egyszerű tömeges előléptetése elképzelhetetlen volt, ezért jószületésű nemesemberek sokasága került a tiszti karba tapasztalat nélkül. Továbbá a régi ezredek tisztjei és a legénység szökdösött az új ezredekbe a pénz miatt, hamarosan jóváhagyták a szökdösést amnesztiákkal. Így a tapasztalt régi ezredek elvesztették az emberanyaguk és a kohéziójuk egy részét. Az új ezredesek és egyéb tisztek ezalatt nem csak tapasztalatlanok voltak gyakran, hanem hajlamosak voltak visszaélni a hatalmukkal, ami a csalásokat és lopásokat illeti. Az egyik legcsúnyább hatás szerint a közkatonák rendszerint egy hadjáratot követően alkalmassá váltak a kötelezettségeik teljesítésére(4), míg a tisztek nem.
1701. január 26-án kelt rendelet utasította a lovasságot, hogy két és fél hónapon belül minden lovas és dragonyos századot bővítsenek ki 10 lovassal. További 120 lovasszázad és 60 dragonyosszázad állam általi fölállítását határozták el, amiből új ezredeket alakítottak. Bejelentették továbbá, hogy mindazok, akik további lovas-, vagy dragonyosezredet akarnak saját költségen fölszerelni, kedvező fogadtatásra lelnek.(5)
A parancsnoklás
A parancsnokokra tekintettel elmondható, hogy míg korábban a francia hadsereg nagyon jó parancsnokokkal bírt, mint Luxembourg vagy Turenne, addig az örökösödési háború parancsnokainak többségéről nem mondható el hasonló. Versailles kísérleteivel, tudniillik, hogy a távolból közvetlenül irányítsák a hadsereget, kiegészülve ez a francia hadsereg számos katasztrófájához vezetett a háborúban.
Jegyzetek
1., lásd Hardy de Périni: Batailles Françaises V. rész 1a., Histoire de la Milice Françoise I. kötet 235.o. Az alezredest illető rész 1b., lásd a Dauphin ezredről szóló oldalt (http://www.spanishsuccession.nl/armies/regiment_dauphin.html) 2., , Histoire de la Milice Françoise I. kötet 255.o. A mobilizációról 3., Mémoires du marquis de Sourches 1701. január 27. Az 57 zászlóalj felállításáról. 4., Elfogadott, hogy egy sorozott katona megfelelő kiképzettségre tesz szert egy hadjáratot követően. 5., Mémoires du marquis de Sourches 1701. január 24-25 a lovasság mobilizációjáról.
Hasznos itt néhány mondatot szólni a francia gyalogezredek létrejöttéről. Daniel(1) szerint II. Henrik uralkodása (1519-1559) alatt ment végbe az első ezredek megszervezése. Az úgynevezett 'vieilles bandes' (öreg vagy régi századok, illetve csapatok) voltak az alap, amiket 'vieux corps'-nak neveztek, ha csatában összevonták őket. Az akkoriban újan alakított, vagy maga II. Henrik által létrehozott csapatok a 'nouvelles bandes' (új századok) nevet viselték.(2)
Uralkodása alatt később 'légiókat' alakított ezekből az új századokból 1558-ban. Valójában ezek a 'légiók' olyan tartományi milícia ezredek voltak, amiket a tartományokban állítottak föl, és a tartomány lakosai szolgáltak bennük. Ez a helyzet a történészek számára sok zavart okozott, mivel azonos nevű ezredek és légiók léteztek. Hajlamosak lehetnénk azt gondolni, hogy a 'Picardie légió' azonos a Picardie ezreddel, de nem ez a helyzet. XIV. Lajos ezredeinek a történetét illetően figyelmen kívül kell hagynunk II. Henrik és I. Ferenc légióit.
Királyi ezredek, magánezredek és a király egységei
Megkülönböztették a királyi és a magán ezredeket. A királyi ezredeknek az állam volt a tulajdonosa, s így gyakran egy tartományról nevezték el. A régiments gentilhommes (ún. úriemberek ezredei) magánszemélyek tulajdonában állt, s így a tulajdonos nevét viselték. Néhány egységnek maga a király volt az ezredtulajdonosa.
Les Vieux Corps („régi hadtest”)
A föntebb említett 'vieilles bandes' (öreg vagy régi századok) ezredekbe szerveződtek II. Henrik alatt, és valóban ezredeknek is nevezték őket. A nemesség is szervezett ezredként megnevezett egységeket. Négy ezred azok közül, amelyek II. Henrikig tudták eredetüket visszavezetni, kiegészülve két újabbal, alkották az úgynevezett 'Les Vieux Corps'-t. Ezek:
A les petits vieux-be azok az ezredek tartoztak, amelyek a les vieux corps után következtek a rangsorban. A les petits vieux eredetét illetően az 1601 utáni évekre kell koncentrálnunk, amikor is a legrégebbi négy ezred kivételével az összes ezredet föloszlatták. Természetesen 1601 után rögtön új ezredeket állítottak föl, és a les petits vieux ősei ezek között keresendők. Amikor XIII. Lajos király lett újból föloszlatták az ezredek zömét, kivéve a négy legrégebbit, illetve néhány másikat, melyek a petits vieux-ként váltak ismertté. Kiváltságként biztosították ezen csapatok számára, hogy háború után nem oszlatták föl őket. Később a Regiment du Roi ezred is részévé vált. Az egység részei:
Egyéb francia gyalogezredek (első rész): 1684 előtt alapított 119 zászlóalj Most tekintsük át a többi francia gyalogezredet. Némelyikük a leghíresebbek közül megérdemli, hogy megemlítsük őket itt:
Regiment Royal 2 zászlóalj Regiment de Poitou 2 zlj. (e. 16 Sep 1616; 1682 Poitou) Regiment de Lyonnais 2 zlj. (e. 13 Nov 1616; 1635 Lyonnais) Regiment du Dauphin 3 zlj. (d. 3 Feb 1617) Regiment d'Antin 2 zlj. (e. 7 Jul 1621; 1665 Crussol; 1702 Antin; 1703 Gondrin; 1712 Gervasais; 1762 Aunis) Regiment de Touraine 2 B (e. 17 Jan 1625; 1673 Touraine) Regiment d'Anjou 2 B (e. 17 Jan 1625; 1670 Anjou; 1753 Aquitaine) Regiment de Maine 2 B (e. 17 Jan 1625; 1675 Maine) Regiment de Charost 2 B (e. 26 Oct 1629; 1702 Charost; 1709 Bethune; 1712 Saillant; 1762 Dauphiné) Regiment de Coetquen 2 B (e. 26 Oct 1629; 1709 Tourville; 1712 Meuse; 1762 Isle de France) Regiment de Grancey 2 B (e. 3 Feb 1630; 1693 Grancey; 1707 La Chesnelaye; 1762 Soissonais) Regiment de La Reine 3 B (e. 3 Oct 1634; 1661 La Reine) Regiment de Limousin 2 B (e. 20 Mar 1635) Regiment Royal Vaisseaux 3 B (e. 13 Mar 1638; 1669 Royal-Vaisseaux) Regiment d'Orléans 2 B (e. Feb 1642; 1660 Orléans) Regiment La Couronne 2 B (e. 25 Jun 1643; 1667 Artois; 1673 La Couronne) Regiment Bretagne 2 B (e. 4 Feb 1644; 1651 Bretagne) Regiment de Perche 2 B (e. Apr 1644; 1690 Perche; 1744 Gardes Lorraines; 1766 de Lorraine) Regiment Artois 2 B (e. 24 Apr 1610; 1673 Artois; rank was sold) Regiment Saint Sulpice 2 B (e. 1 Feb 1647; 1684 La Chatre; 1708 Lannoy; 1712 Louvignies; 1762 Berry; 1788 Vintimille) Regiment Vendome 2 B (e. 25 Feb 1651; 1712 Berry; 1714 Barrois; 1762 Hainaut) Regiment de La Sarre 2 B (e. 20 May 1651) Regiment de La Fère 2 B (e. 21 Oct 1654) Regiment d'Alsace 4 B (e. May 1656) Regiment Royal Rousillon 2 B (e. 25 May 1657; 1661 Royal Catalan; 1667 Royal Rousillon) Regiment de Conde 2 B (e. 11 Jun 1644; re-established 7 Nov 1659) Regiment Bourbon 2 B (e. 8 Jul 1635; c. Jan 1650; r. 1651; c. 1651; r. 26 Oct 1667; 1668 Bourbon) Regiment de Beauvoisis 2 B (e. 12 Jul 1667) Regiment de Rouergue 2 B (e. 20 Nov 1667) Regiment de Bourgogne 2 B (e. 1 Mar 1668) Regiment Royal Marine 2 B (e. 24 Dec 1669) Regiment de Vermandois 2 B (e. 24 Dec 1669) Regiment de Greder 2 B (e. 27 Mar 1670; 1686 Greder; 1716 Sparre; 1786 Salm-Salm) (German) Regiment Royal Italien 1 B (e. 27 Mar 1671) Regiment de Villars-Chandieu 3 B (e. 17 Feb 1672 as Erlach; 1694 Manuel; 1701 Villars-C.) (Swiss) Regiment de Brendlé 3 B (e. 17 Feb 1672 as Stuppa; 1701 Brendlé) (Swiss) Regiment de Castellas 3 B (e. 17 Feb 1672 as Salis; 1690 Polier; 1692 Reynold; 1702 Castellas) (Swiss) Regiment de Hessy 3 B (e. 17 Feb 1672) (Swiss) Regiment de Languedoc 2 B (e. 20 Mar 1672) Regiment de Montsorreau 2 B (e. 30 Oct 1673; 1704 Vaudreuil; 1706 Sourches; 1762 Beauce) Regiment de Gréder 3 B (e. 5 Dec 1673; 1714 d'Affry) (Swiss) Regiment de Médoc 2 B (e. 19 Feb 1674 as Navailles; 1679 Hamilton; 1685 Jarzé; 1691 Médoc) Regiment de Mirabeau 2 B (e. 1 Mar 1674; 1711 Gensac) Regiment de Morangies 2 B (e. 1 Mar 1674 as Castries; 1695 Morangies; 1705 Louvigny; 1711 Bacqueville) Regiment de Royal Comtois 2 B (e. 9 Aug 1674) Regiment de Maulevrier 2 B (e. 15 Nov 1674; 1706 du Fort; 1710 Lyonne) Regiment de Provence 2 B (e. 4 Dec 1674 as Grignan; 1684 Provence) Regiment de Mortemart 2 B (e. 23 Jan 1676; 1688 Thianges; 1702 Mortemart; 1712 Laval; 1762 incorp. in reg. royal) Regiment de Surbeck 3 B (e. 28 Jan 1677;) (Swiss) Regiment d'Isenghien 2 B (e. 22 Feb 1677; incorporated into Poitou 1762) (Walloon) Regiment de Nice 1 B (e. 8 Dec 1678; incorporated into Lyonnais 1762) (Piedmontese) *Regiment de Fürstemberg La Marck 2 B (e. 10 Aug 1680; called Fürstemberg till April 1704) (German)
Az egyéb francia gyalogezredek (második rész): 1684 előtt alapított 133 zászlóalj 1684-ben a francia haderő nagyarányú bővítése és újjászervezése megkezdődött. Íme az 1684-1700 között alapított ezredek:
Regiment de Toulouse 2 B (e. 20 Feb 1684; 1737 Penthièvre) Regiment de Guyenne 2 B (e. 21 Feb 1684; incorporated into Dauphin 1762) Regiment de Lorraine 2 B (e. 21 Feb 1684; incorporated into Aunis in 1762) Regiment de Zurlauben 2 B (e. Jun 1684; destroyed at Blenheim) (Walloon) Regiment de Flandre 2 B (e. 1 Sep 1684; incorporated into Touraine 1762) Regiment de Berry 2 B (e. 2 Sep 1684; incorporated into Aquitaine 1762) Regiment de Béarn 2 B (e. 3 Sep 1684; dismissed in 1762) Regiment de Hainaut 2 B (e. 4 Sep 1684; dismissed in 1762) Regiment de Boulonnais 2 B (e. 5 Sep 1684) Regiment de Angoumois 2 B (e. 6 Sep 1684) Regiment de Périgord 2 B (e. 7 Sep 1684) Regiment de Saintonge 2 B (e. 7 Sep 1684) Regiment de Bigorre 2 B (e. 9 Sep 1684; dismissed in 1762) Regiment de Forez 2 B (e. 10 Sep 1684; incorporated into Angoumois 1775) Regiment de Cambrésis 2 B (e. 11 Sep 1684; incorporated into Saintogne 1775) Regiment de Tournaisis 2 B (e. 12 Sep 1684; incorporated into Royal Italien 1775) Regiment de Foix 2 B (e. 14 Sep 1684) Regiment de Bresse 2 B (e. 14 Sep 1684; dismissed in 1762) Regiment de la Marche 2 B (e. 15 Sep 1684; dismissed in 1762) Regiment de Quercy 2 B (e. 16 Sep 1684; 1787 Rohan) Regiment de Nivernais 2 B (e. 17 Sep 1684; incorporated into Périgord 1775) Regiment de Brie 2 B (e. 18 Sep 1684; dismissed in 1762) Regiment de Soissonais 2 B (e. 19 Sep 1684; dismissed in 1762) Regiment de Isle de France 2 B (e. 20 Sep 1684; dismissed in 1762) Regiment de Vexin 2 B (e. 21 Sep 1684; incorporated into Vermandois 1749) Regiment de Aunis 2 B (e. 22 Sep 1684; incorporated into Languedoc 1749) Regiment de Beauce 2 B (e. 23 Sep 1684; incorporated into the De Talaru regiment 1749) Regiment de Dauphiné 2 B (e. 24 Sep 1684; incorporated into the Médoc 1749) Regiment de Vivarais 2 B (e. 25 Sep 1684; incorporated into the Bonnac 1749) Regiment de Luxembourg 2 B (e. 26 Sep 1684; incorporated into the Vastan regiment 1749) Regiment de Bassigny 2 B (e. 27 Sep 1684; incorporated into the Royal Comtois 1749) Regiment de Beaujolais 2 B (e. 16 Jun 1685; incorporated into the Traisnel regiment 1749) Regiment de Ponthieu 2 B (incorporated into the Provence regiment 1749) *2B Regiment de Miromesnil 2 B (dismissed 1714) (Walloon) Regiment de Sillery 2 B (1707 Chatelet Lomond) (dismissed 1715) Regiment de Croi Solre 2 B (incorporated into the Cambis regiment 1749) (Walloon) Regiment de Robecque 2 B (1704 Saint Vallier) (dismissed 1714) (Walloon) Regiment de Chev. de Crois Solre 2 B (1709 Aunay) (incorporated into Maine 1714) (Walloon) Regiment de Gardes du duc Du Mantoue 1 B (1690 Royal Montferrat) (dismissed 1706) (Piedmontese) Regiment de Froulay marq. de Tessé 2 B (1703 Sanzay) (incorporated into the Rochefort regiment 1749) Regiment de May 3 B (1715 du Buisson) (Swiss) Regiment de Courten 3 B (Swiss) Regiment de Lée 1 B (1733 Dillon) (Irish) Regiment de Clare 1 B (1706 O'Brien; 1720 Clare) (Irish) Regiment de Dillon 1 B (Irish) Regiment de Sparre 2 B (1714 Lenck) (German) Regiment de Thouy 1 B (dismissed 1706) (Piedmontese) Regiment de Montroux 1 B (dismissed 1715) (Italian) Regiment de Perri 1 B (dismissed 1715) (Corsican) Regiment de Noailles 2 B (1704 Beaufermes; 1708 Brichambaut) (incorporated into Nice 1749) Regiment de Chartres 2 B Regiment de Blésois or Blaisois 2 B (incorporated into Guyenne 1749) Regiment de Gatinais 2 B (incorporated into Lorraine 1749) Regiment de Thièrache 2 B (incorporated into Navarre 1714) Regiment de Barrois 2 B (1713 Conti; 1776 Barrois) Regiment de Albigeois 2 B (dismissed 1714) Regiment de Laonnois 2 B (dismissed 1714) Regiment de Auxerrois 2 B (incorporated into Flandre 1749) Regiment de Agénois 2 B (incorporated into Berry 1749) Regiment de Charolais 2 B (incorporated into Lyonnais 1714) Regiment de Labour 2 B (incorporated into Orléans 1714) Regiment de Bugey 2 B (incorporated into Champagne 1714) Regiment de Santerre 2 B (incorporated into Béarn 1749) Regiment de Orléanais 1 B (dismissed 1714) Regiment de Oléron 1 B (e. 2 Jan 1693; dismissed 1714) Regiment Deslandes 1 B (e. 3 Jan 1693; incorporated into Hainaut 1749) Regiment de Cotentin 1 B (e. 4 Jan. 1693; dismissed 1714) Regiment de Vosges 1 B (e. 5 Jan 1693; dismissed 1714) Regiment de Saint Segond 2 B (e. 24 Jan 1693; dismissed 1715) Regiment de Dorrington 1 B (e. 27 Feb 1689) (Irish) Regiment de Bourk 1 B (e. 27 Feb 1698; 1715 Wauchopp; 1715 to Spain) (Irish) Regiment de Albemarle 1 B (e. 27 Feb 1698; 1703 Fitzgerald; 1708 O'Donnel; 1715 incorp. into Clare) (Irish) Regiment de Berwick 1 B (e. 27 Feb 1698; 1775 incorp. into Clare) (Irish) Regiment de Galmoy 1 B (e. 27 Feb 1698; dismissed 1715) (Irish) 1700 utáni ezredek: Regiment de Courrières 1 B (e. 6 Feb 1701; 1706 fölosztva helyőrségi egységekre) *Regiment de Berthelot 1 B (e. 6 Feb 1701 as Montendre; 1702 Berthelot; 1704 Esgrigny; 1715 inc. in Bourbonnais) Regiment de Lafons de la Ferté 1 B (e. 21 Dec 1701 as Pézeux; 1702 Lafons; dism. 1714) Regiment de Montarois (e. 21 Dec 1701 as Montpeyroux; 1702 Montarois; 1704 Chatillon; destr. at Pianezza) Regiment de Bouzols (e. 29 Dec 1701; 1705 Caumont la Force; 1711 Lesparre; dism. 1715) Regiment de Durfort Boissiere (e. 1 Jan 1702; dism. 1714) Regiment de Bandeville 1 B (e. 4 Jan 1702; destroyed at Blenheim) Regiment de Chabrillant 1 B (e. 5 Jan 1702; destroyed at Blenheim) Regiment d'Albaret (e. 6 Jan 1702; destroyed at Blenheim) Regiment de Siougeat (e. 6 Jan 1702; destroyed at Blenheim) Regiment de Fourquevaux 1 B (e. 8 Jan 1702; 1703 Sourches; destroyed at Ramillies) Regiment de Villemort (e. 9 Jan 1702; incorp. into Picardie 1713) Regiment de Lassay 1 B (e. 11 Jan 1702; dism. 1714) Regiment de Gassion (e. 12 Jan 1702; dism. 1714) Regiment de Marignane (e. 14 Jan 1702; 1705 Serville; dism. 1706) Regiment de Montboissier 1 B (e. 16 Jan 1702; dism. 1713) Regiment de La Londe (e. 18 Jan 1702; 1706 Franclieu; 1710 Bougis; dism. 1714) Regiment de Saint Germain Beaupré 1 B (e. 18 Jan 1702; incorp. into Picardie 1715) Regiment de La Cru (e. 20 Mar 1702; 1705 Carman; 1711 Lannion; dism. 1714) Regiment de Broglie (e. 22 Mar 1702; 1703 Froulay; 177 Tiraqueau; dism. 1714) Regiment de Brancas 1 B (e. 22 Mar 1702; 1711 Labadie; dism. 1715) Regiment de Saint Aulaire (e. 22 Mar 1702; 1706 Chateauneuf; 1709 Montviel; dism. 1713) Regiment de Roze (e. 26 Apr 1702; 1704 Provenchères; 1706 Ussy; 1714 incorp in Champagne) Regiment de Nuaillé (e. 26 Apr 1702; 1714 incorp. in Piémont) Regiment de Guittaud 1 B (e. 7 May 1702; 1706 Marloup de Charnailles; 1714 incorp. in Poitou) Regiment de Villenouvet (e. 7 May 1702; 1706 La Fons; 1710 Bourdeilles; dism. 1714) Regiment de Desclos 1 B (e. 7 May 1702; 1705 Nupcès; 1711 Lespinay; dism. 1714) Regiment de Turbilly 1 B (e. 7 May 1702; 1714 incorp. in Tallard) Regiment de La Fare Soustelle (e. 7 May 1702; dism. 1714) Regiment de Vivours 1 B (e. 7 May 1702; 1705 Briouze; 1713 Vasieres; dism. 1715) Regiment de Feugerez (e. 7 May 1702; 1706 Girardin de Vauvray; 1707 Barbançon; 1714 incorp. in Boufflers) Regiment de Varennes 1 B (e. 7 May 1702; 1703 Antragues; 1714 incorp. in Boufflers) Regiment de Choisinet (e. 7 May 1702; 1705 Cordes; 1710 Villeneuve; 1712 Caylus; dism. 1715) Regiment de Silly (e. 7 May 1702; 1705 Maillé; dism. 1714) Regiment de Richebourg (e. 7 May 1702; 1704 Barville; 1710 Riberac; dism. 1714) Regiment de Blaçons 1 B (e. 7 May 1702; 1714 incorp. in Auvergne) Regiment de Tarnault (e. 14 May 1702; 1707 Boissieux; dism. 1714) Regiment de Louvignies 1 B (e. 14 May 1702; 1712 Siffredy; dism. 1714) Regiment de Tavannes (e. 14 May 1702; 1714 incorp in Gervasais) Regiment de La Tour Maubourg 1 B (e. 14 May 1702; 1707 Thomassin de Saint Paul; 1709 La Roque; dism. 1714) 40 Regiment de Lannoy (e. 14 May 1702; 1710 Du Soupa; dism. 1714) Regiment de Martel 1 B (e. 14 May 1702; 1710 Laubanie; 1714 incorp. in Royal) Regiment de Rousilles (e. 14 May 1702; 1714 incorp. in Normandie) Regiment de La Grise (e. 14 May 1702; 1706 Arville; 1708 Duprat; 1711 Bonneval; dism. 1714) Regiment de Froulay (e. 21 May 1702 Ch. Fr. de Froulay.; 1711 Létorrières; dism. 1714) Regiment de chev. Saint Simon (e. 21 May 1702; 1705 Voluire; 1708 Angennes; 1711 Varennes-K.; dism. 1714) Regiment de Laval 1 B (e. 14 Jun 1702 as Monmorency de Laval; 1705 Sennectere; dism. 1714) Regiment de Castelet 1 B (e. 5 Jul 1702; incorp. into Gervasais 1714) Regiment de Conflans 1 B (e. 5 Jul 1702; 1708 Astour; 1711 Hernoton; dism. 1713) Regiment de Ourches (e. 5 Jul 1702; 1705 Boulay; 1710 Eppeville; incorp. in La Reine 1715) Regiment de Choiseul (e. 12 Jul 1702; 1705 Murat; dism. 1714) Regiment de Lannion (e. 25 Jul 1702; dism. 1713) Regiment de Menou (e. 25 Jul 1702; dism. 1713) Regiment de Tournon (e. 25 Jul 1702; 1709 Paysat; incorp. in Dauphin 1714) Regiment de Bellafaire (e. 25 Jul 1702; 1705 René Fr. de Froulay chev. de T.; 1707 Bulkeley; 1709 Bochet; d. 1714) Regiment de Marcilly (e. 25 Jul 1702; 1710 Bellisle; incorp. in Touraine 1714) Regiment de Talende (e. 25 Jul 1702; 1705 Duchay; 1709 Arcy; dism. 1714) Regiment de Laigle (e. 25 Jul 1702; dism. 1714) Regiment de Montmorency la Neuville (e. 25 Jul 1702 as Destouches; 1702 M. de N.; 1706 Masselin; i. in Tallard 1715) Regiment de Damas (e. 25 Jul 1702; 1708 Vallouze; incorp. in vaisseaux and Quercy 1715) Regiment de Lostanges 1 B (e. 25 Jul 1702; 1707 Rasilly; dism. 1714) Regiment de Trecesson 1 B(e. 25 Jul 1702; dism. 1715) Regiment de La Motte 1 B (e. 25 Jul 1702; 1709 Artaignan; dism. 1714) Regiment de Sanzay (e. 25 Jul 1702; 1703 Sourches; 1706 Choiseul Beuapré; incorp. into Boufflers 1714) Regiment de Gensac (e. 25 Jul 1702; 1711 Piffonel; dism. 1714) Regiment de Du Bièz (e. 25 Jul 1702; 1710 Flamarens; dism. 1714) Regiment de Enonville (e. 25 Jul 1702; 1703 Livry; 1704 Belzunce; 1712 Desmortiers de la Planche; d. 1714) Regiment de Saint Evremont (e. 3 Sep 1702; dism. 1713) Regiment de Guines (e. 3 Sep 1702; 1705 Dampierre; incorp. in Gervasais 1714) Regiment de Chalmazel (e. 3 Sep 1702; incorp. in Picardie 1714) Regiment de Castéja 1 B (e. 3 Sep 1702; 1705 Biaudos; 1709 Saint Leger; dism. 1713) Regiment de Artaignan Montesquiou 1 B (e. 3 Sep 1702; incorp. in Tallard 1714) Regiment de Coetanfau (e. 3 Sep 1702; 17006 du Roure; incorp. in Champagne 1714) Regiment de Poyanne (e. 3 Sep 1702; dism. 1714) Regiment de Savigny 1 B (e. 3 Sep 1702; 1708 Boisset de Geaix; 1711 Bérard; dism. 1714) Regiment de Francheville (e. 3 Sep 1702; 1709 Gassaut de Rochefort; 1712 Beauficel; dism. 1714) Regiment de Broissia 1 B (e. 3 Sep 1702; 1708 Fontanges; dism. 1714) Regiment de Maisonthiers 1 B (e. 3 Sep 1702; incorp. in Navarre 1714) Regiment de Pujol (e. 3 Sep 1702; 1706 Puységur; 1708 Léotaud; 1712 Valory; dism. 1714) Regiment de Doigny 1 B (e. 3 Sep 1702; 1704 Duthil; dism. 1714) 40 Regiment de Vallouze 1 B (e. 3 Sep 1702; 1704 Grosbois; 1708 Valence; dism. 1714) Regiment de Permangle (e. 3 Sep 1702; 1708 Maulmont; dism. 1714) Regiment de La Raimbaudière 1 B (e. 3 Sep 1702; incorp in Boufflers 1714) Regiment de Carné (e. 3 Sep 1702; 1708 Hoccart; incorp. in Navarre 1714) Regiment de Hérouville (e. 3 Sep 1702; 1704 Thézut; 1710 Conflans st. Remy; i. in Tallard 1714) Regiment de Desmarets (e. 3 Sep 1702; 1709 Verseilles; dism. 1714) Regiment de Caupos (e. 3 Sep 1702; dism. 1714) Regiment de Clermont (e. 3 Sep 1702; 1705 Houssaye; 1706 Vassan; inc. in Royal 1713) Regiment de Ch. Fr. Boufflers Rémiancourt (e. 3 Sep 1702; 1710 Choiseul; dism. 1714) Regiment de Pfiffer 3 B (e. 15 Sep 1702; dism. 1715) (swiss) Regiment de Vigier 3 B (e. 15 Sep 1702; 1708 Tiester) (swiss) Regiment de Berwick etranger (e. 15 Sep 1702; 1704 O'Bergheiz; 1708 O'Davan; inc. in Irish r.) (Irish) Regiment de Rozières (e. 8 Oct 1702; 1707 Chevron; 1712 Bonnières; dism. 1715) Regiment de Pisançon (e. 3 Dec 1702; 1707 Villemeneust; dism. 1714) Regiment de La Rochedumaine (e. 3 Dec 1702; 1707 Desangles; inc. in Royal 1713) Regiment de Aubigné (e. 10 Dec 1702; 1705 Nogaret; dism. 1714) Regiment de Vaudreuil (e. 10 Dec 1702; 1706 Brancas; 1710 Lostanges-Béduer; dism. 1713) Regiment de Montluc (e. 10 Dec 1702; 1707 La Rivière Castéras; inc. in Royal 1713) Regiment de Desprèz 1 B (e. 10 Dec 1702; 1705 La Roche Tulou; 1710 Ch. de Rohan; dism. 1714) Regiment de Lestranges (e. 10 Dec 1702; 1711 Moreton; dism. 1715) Regiment de Perthuis 1 B (e. 10 Dec 1702; 1708 Morogues; 1712 Du Bourg; dism. 1714) Regiment de Brosses (e. 10 Dec 1702; 1711 Ormoy; dism. 1714) Regiment de Arginy (e. 10 Dec 1702; 1706 Aubusson; 1708 Varennes-Gournay; dism. 1714) Regiment de Houdetot 1 B (e. 10 Dec 1702; dism. 1714) Regiment de Lachau-Montauban (e. 10 Dec 1702; inc. in Tallard 1714) 29
d'Aunis ezred
A d'Aunis ezredet 1684-ben hozták létre. 1704-ben harcolt a Blenheimi (Höchstädti) csatában. Az ezredet 1748-ban föloszlatták.(50)
21 külföldi ezred
A francia hadseregnek számos külföldi, vagy külföldi eredetű katonája, illetve ezrede volt. Itt csak azokkal az ezredekkel foglalkozunk, amelyek valóban külföldiekből álltak. Először is a svájci ezredekkel, amelyek kötelékében más nemzetiségűek is megtalálhatóak voltak. Az Oudenaarde-i csatában a francia elővéd hét svájci zászlóaljat is magában foglalt.
De Chandieu Villars ezred
A legrégebbi svájci ezred a Villars volt. Bern kanton sorozta őket 1671-ben.(100) Az első ezredese Jean Jaques d'Erlach (1628-1694) volt. 1673-ban az Erlach ezred részt vett Maastricht ostromában.(100b) 1674-ben az ezred súlyos veszteségeket szenvedett Seneffénél. 1684-ben Erlach katolizált. Emiatt elűzték a berni patríciusok közül, így el kellett volna veszítenie az ezredét, hiszen a patríciusi testülethez tartozás föltétele volt a parancsnokságnak. Ezt követően Erlach Freiburg patríciusává vált, s az ezredet létrehozó szerződéssel ellentétben, haláláig megtartotta a parancsnoki tisztet. Erlachot Albert Manuel (1640-1701 január 4.) követte. Manuel 1690-ben lett alezredese az egységnek, és vezette azt 1691-93 között a katalóniai hadjáratban. 1694-ben lett ezredes, és ebben a minőségében védelmezte Castell-Folit-ot.
A Bern kantonbeli Lausanneból származó protestáns kapitány, Charles de Chandieu Villars (1659-1728. április 10.) 1701. január 18-án lett az ezred parancsnoka.(100c) Ez ismételten a szerződés megszegése volt, hiszen az ezredest az ezred tisztjei közül kellett volna választani, és ebben az időben de Chandieu Villars a Svájci Gárda századosa volt. Mindezek következtében Bern Kanton megtagadta az ezred újoncokkal való ellátását a spanyol örökösödési háború alatt, és csak 1715-ben ismerte el de Chandieu Villars parancsnokságát. 1788-ban ez volt az Ernest ezred.
Brendlé, korábban Vieux Stuppa ezred
A második svájci ezredet 1672. februárjában toborozták.(101) Az első ezredese a Chiavenna-i grófságból való Pierre Stuppa(1620-1701. január 6.) volt. A parancsnoksága alatt az ezred részt vett az Egyesült Tartományokba vezetett 1672-es invázióban. 1674-ben harcolt a Seneffe-i csatában.(101b) 1685. október 10-én Pierre Stuppa a Svájci Gárda ezredese lett, de megtartotta az ezredét is. 1701. január 17-én Jost Brendlé of Oberwyl (1642-1738) kapta meg az ezredet.(101c) 1788-ban ez volt a Salis de Samade ezred.
Castellas ezred
A harmadik svájci ezredet 1672-ben toborozták.(102) Rudolf Salis-Zizers bárója (?-1690. október 16)volt az első ezredese. 1690. november 18-án a Bern kantonbéli Lausanne-ból való Jean Polier követte Salist, aki egy másik svájci ezred parancsnoka volt kinevezéséig. 1692. augusztus 3-án Polier ezredes elesett a Steenqkerque-i csatában. Polier-t François de Reynold Freiburgból követte, aki 1692. szeptember 30-án hagyta oda a Svájci Gárda alezredesi tisztét érte. 1702. június 25-én Reynold a Svájci Gárda ezredesi pozíciójáért elhagyta az ezredet. François Albert de Castellas szintén Freiburgból vette át a posztját. Castellas a Svájci Gárda alezredese is volt egyidejűleg. Megtartotta azt a pozíciót, és a hozzákapcsolódó egységet 1722. augusztus 4-i haláláig. 1788-ban ez volt a luzerni Sonnenberg ezred.
de Pfyffer ezred
A negyedik svájci ezredet 1672-ben toborozták.(103) François Pfyffer de Wyher ura volt az első ezredese, aki 1689. november 17-én halt meg. 1689. december 20-án Gabriel Hessy, a Glarus kantonból követte, aki addig a Vieux Stuppa ezred alezredese volt. Gabriel Hessy 1729. november 21-én hunyt el. 1788-ban ez volt a Rodolphe Castellas ezred.
de Greder Suisse ezred
Az ötödik svájci ezredet 1673-ban toborozták.(104) Egy századot Bern, ötöt a katolikus kantonok, egyet a 'Ligue Grise' (Grauer Bund), szintén egyet Valais/Wallis és Genf kettőt állított ki. Wolfgang Greder volt az első ezredesük, aki 1673. december 18-1691. január 15 között töltötte be a tisztet. 1691. január 15-én átadta a parancsnokságot másodszülött fiának, Louis Gredernek, aki addig az ezred őrnagya volt. 1703. február 4-én Louis Greder meghalt. Öccsére, Balthasar Grederre hagyta az ezredet. 1703. február 28-án vált Balthasar az ezred parancsnokává, aki addig a bátyja, François Greder által vezetett német Greder ezred alezredese volt.
Egy 1707. május 10-i csatarend terveiben tényleg szerepel egy három zászlóaljas Greder ezred, illetve egy 'Greder Allemand' (német Greder) ezred, két zászlóaljjal.(104b) 1714. decenber 14-én Balthasar meghalt. December 22-én François d'Affry követte a tisztségben. 1788-ban ez volt a François Robert de Vigier ezred.
de Surbeck ezred
A hatodik svájci ezredet 1677-ben toborozták.(105) Első ezredese Jean-Baptiste Stuppa, az Öreg Stuppa öccse, volt. Kezdetben nem a svájci hatóságokkal kötött szerződés alapján állt föl, hanem 8 szabad századnak az egyesítéséből. 1677. április 9-én az ezredet a szicíliai fölkelés támogatására küldték. 1678. áprilisában tért vissza Toulonba, majd a Rajna vidékére vonult hadjáratra. 1679-ben egy harmadik zászlóaljjal erősítették meg, ebben egy század Freiburgból, egy Neuchâtelből és kettő Grisonsból(Graubünden) származott. 1680-81 folyamán a küldő kantonok elismerték mindezeket a csapatokat. 1692. augusztus 23-án Jean-Baptiste Stuppa belehalt a Steenkerque-nél szerzett sebeibe. 1692. október 16-án Jean-Jacques de Surbeck lépett a helyére, aki addig egy német ezrednek volt az ezredese. Surbeck 1714. május 5-én halt meg. Május 8-án Jean-Jacques d'Hemmel, addigi alezredes lett az egység ezredese. 1788-ban ez volt a genfi Jacques André Marquis de Lullin de Chateauvieux ezred.
de May ezred
A hetedik svájci ezredet 1689-ben toborozták.(106) 1689. decemberében kötöttek szerződést Appenzell, Grisons/Graubünden és Valais/Wallis katolikus kantonjaival húsz új, kétszáz fős századra. 12 közülük Jean Baptiste Salis-Soglio bárójának az ezredét alkotta, 1689. december 22-i ezredesi címmel. A másik Salis ezredtől való megkülönböztethetőség érdekében ezt az ezredet fiatal Salisnak nevezték. Salis-Soglio 1702. január 24-én hunyt el. 1702. február 15-én a berni Jean Rudolphe de May követte, aki addig a (későbbi) Chandieu-Villars ezred alezredese volt. 1715. május 27-én halt meg, és május 28-án a genfi Amy Buisson követte. 1788-ban Diesbach grófjának az ezrede volt.
de Courten ezred
A nyolcadik svájci ezredet 1690-ben hozták létre. 1689(107), illetve 1690(107b) egyaránt szerepel alapítási évként, de valójában egy 1690. februári szerződés alapján állították ki. A szerződés szerint Lajos király négy 1689-ben létrehozott csapatot vont össze ebbe az ezredbe, így az összes francia szolgálatban álló Valais/Wallis kantonbéli egység együtt szerepelt(107c). 1690. február 16-án Jean Etienne de Courten (1651- 1723. február 26) lett az első ezredese. 1788-ban még mindig ezt a nevet viselte, mivel egy családtag leszármazott volt a parancsnoka.
de Louis Pfyffer ezred
A kilencedik svájci ezredet 1702-ben Luzernben állították föl, Louis de Pfyffer de Wyher urának parancsnoksága alatt.(108) 1715-ben föloszlatták.
Jegyzetek: 1) Histoire de la Milice Françoise II. kötet 330.o. Ehhez a nehéz témához. 2) Histoire de la Milice Françoise II. kötet 352 .o. szerint a 'vieilles bandes' I. Ferenc uralkodásának első éveitől, vagy az előttről datálhatóak, és a 'nouvelles bandes'-t háborúk után föloszlatták. 50) Histoire de l'ancienne infanterie française IV kötet, 324.o. Hivatkozás erre az Aunis ezredre. 100) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, M. May de Romainmotier, Lausanne 1788, 54 o. A legrégebbi svájci ezredként nevezi meg. 100b) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 95. o. A Maastricht ostromában való részvételről. 100c) Dangeau 1701. január 15-re említi, hogy a Svájci Gárda első századának protestáns századosa kapta meg az ezredet. 101) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 54.o. A második svájci ezredhez. 101b) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 100.o. Stuppa parancsnoksága alatti hadi eseményekhez. 101c) Dangeau 1701. január 15-re említi, hogy a király Brendlének adta a Stuppa ezredet, és az második volt a rangsorban. 102) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 54.o. A harmadik svájci ezredről. 103) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 54.o. A negyedik svájci ezredről. 104) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 54.o. Az ötödik svájci ezredről. 104b) Pelet 7. kötet 298.o., Projet de l'ordre de bataille de l'infanterie et de la cavalerie, le 10 Mai 1707 a két Greder ezredről. 105) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 54.o. A hatodik svájci ezredről. 106) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 55.o. A hetedik svájci ezredről. 107) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 55.o. A nyolcadik svájci ezredről. 107b) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 122.o. A Courten ezred alapításáról 1690-ben. 107c) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 122.o. A Valais századok összevonásáról egy ezredbe. 108) Histoire Militaire de la Suisse VI. kötet, 55.o. A kilencedik svájci ezredről.
