Mennyiben a boszorkányokat mint ártalmas, kártevő, boszuló, boszúforraló lényeket adja elő a népmese: a boszorkány szó jelentésére nézve a boszu szóval volna rokonítható. A persában buszur vagy buszul Vullersben am. dira imprecatio, maledictio, s buszurídan ige am. dira imprecari, maledicere. Némelyek véleményével eredetét az ősrégi hitregék honából Ázsiában vette. Ipolyi szerint (Magyar Mythologia, 411. l.) a hindu nyelvben bhomasura v. bhumaser jelent setétségi rosz szellemet; s a perzsa busurge am. nagytehetségü, nagyszerü, bűvösféle ember és basur, am. zivatart támasztó garabonczás. Beregszászi is a buzurgán-t így fordítja: die Weisen, magi. Azonban Vullers legújabb persa szótárában buzurk csak ekkép értelmeztetik: magnus, és buzurgán (többes) alakról ez mondatik: epith. virorum illustrium, sapientum et religiosorum: illustris, potens, optimas. Az utóbbi szó pedig, a mennyiben a föntebb előadott buszur értendő alatta, így értelmeztetik: dira imprecatio (átok, átkozás). Bozorg vagy Boszork (de genere Boszlik), mely egészen a persa buzurk-nak (= nagy) lenni látszik, előjön mint pristaldus egy 1231-diki oklevélben (Jerneynél). Előfordúl a szláv nyelvben is: boszorka és boszorák.
BOSZ
Elvont gyök, melynek származékai: boszú, boszúl, boszuság, boszont, boszonkodik, stb. Alapértelme: haragra gerjedés, neheztelés, visszatorlási vágy valamely méltatlanság, bántalom miatt, legyen az való vagy képzelt. Úgy látszik, a haragos ember kitörő hangjának, mely fúvás- és sziszegésben nyilatkozik, utánzása- s némileg rokon bús szóval is. Nagyobb nyomatosság végett az sz megkettőztetik: bossz. Rokonai magashangon bősz, mint a boszusnak nagyobb fokozata, továbbá azon bös és pěz gyökök, melyekből böstörködik és pězděrkedik származtak. Vesz (veszett eb). Mind alaphangokra, mind érteményre nézve egyezik vele a német bőse, török-perzsa bed. A persa nyelvben buszul vagy buszur am. dira imprecatio, maledictio, és buszulídan vagy buszuridan am. dira imprecari, maledicere.
BÜ, BŰ, (1)
Elvont gyöke bűz, bűzöl, bűzös, büd, büdös szóknak. Azon visszataszító természeti hangot fejezi ki, mely rosz szag érzésekor, vagy csunya, fertelmes dolog láttára, vagy valamely belső indulat, dühösség miatt valakiből kitör. Mint indulatszó jelent utálatot, s rokona: piha! bü! beh büdös! Egyezik vele a hellen ju, német pfuj, franczia fi (donc), latin vah, olasz puh, stb. a persában bó vagy bói Vullers szerint am. odor sive bonus sive malus. Fogalomban rokon vele az erkölcsileg csunyát, utálatost jelentő bűn is. „Hű, bű, bá,szájunk tátva ezt mondjuk, ha valakit alávalónak akarunk jelenteni.“ Pázmán P. V. ö. BÜDÖS, BŰZ. Mint önálló melléknév divatozik a székelyeknél, s am. csunya, fertelmes. Bű ház, bű konyha. Bű asszony.
BŰ, (3)
Leginkább báj szóval ikerítve (bűbáj) és származékaiban, bűvöl, bűvölés, bűvös, bűvösség, divatozik. Jelent titkos, természetfölötti, bámulatgerjesztő erőt, melyről az a köznépi vak hiedelem, hogy gonosz szellemek segítségével működik, és pedig némely babonás szavak, imádságok, énekek, s egyéb tettek és szerek által.Alapfogalomban a bámulási, csudálkozási bá hasonmása, mennyiben titokszerű hatásával bámulatra indít. Rokonai: pű! beh! „Pű, mily csoda dolog ez!“ „Beh szép!“ V. ö. BÁ, BÁJ.
BESZ
Elvont gyök, hangutánzónak látszik, s mint olyannal egyezik a szanszkrit bhász (beszél) és bhászá (beszéd), a hellen jazw, jasiV, s a szláv beszjeda, stb.
Egyszóval a dühös ember hangja, aki ha bosszúból bűbájol, akkor boszorkány. Illetve ismerve a magyar káromkodás sokrétűségét, nem csoda, ha az anyázás is már beszédnek mínősül:-)
Érdekes, hogy az angolok a mony szót Hold értelemben használják: Moon. Első ránézésre itt is a kerekded forma a rokonítás alapja, de ez csak egy másodlagos hasonlóság. Mivel ahogy a tojásban növekedik, gyarapodik, kifejlődik a csibe (tkp. a nő méhe a mony), úgy a Hold is egy növekedő égitest.
a székely nyelvben a mony az tojás, ők nem tojást, hanem tikmonyt szednek össze....(ez az eredője a "mányi monyó" tréfás szójátéknakl)
Szerintem ez is abba a szócsoportba tartozik, amely a növekedés, gyarapodás, halmozódás a gyöke. A két mag, nő, növény, nagy, meg, még. És ahogy Szobornok felhozta példának, de utána rögtön cáfolta, a latin magnus hozható vele összefüggésbe. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a gn betűkapcsolat a latinban hogy hangzott, mert a leánynyelveiben ny. A gy-t megengedik-e indoeurópai párhozamok és közvetlen átvételek (tehát nem íráskép alapján hanem, hallás után)? Az gy és a ny zöngés-zöngétlen párok. A gn valami g-n, gy-ny közötti hangot akarhat kifejezni. A magus és a magnus pedig íráskép változatok. Ez a magyusz nem véletlenül hasonlít a magyar szóra, mivel a mágusok népe a méd volt. A magv-, növ, nagy- tövek vége sem egy sima g hangra utal. A bog, boka, makk, mák, mag, meg, még mellett ott van a magyal, mogyoró, mony, bogyó, mancs.
Érdekes, hogy az angolok a mony szót Hold értelemben használják: Moon. Első ránézésre itt is a kerekded forma a rokonítás alapja, de ez csak egy másodlagos hasonlóság. Mivel ahogy a tojásban növekedik, gyarapodik, kifejlődik a csibe (tkp. a nő méhe a mony), úgy a Hold is egy növekedő égitest.
... magyar ragozás szerint: basz -ar -kan(y) lehetne, amennyiben ez lenne az alaperedete. akkor viszont tűnődni kellene, hogy a Kr.u.6.szd. előtt hogyan nevezték a boszorkányt...
A magyar boszorkányt a török baszurkan szóból eredeztetik, ami meg is felelhetne e feltevésnek, hiszen a török basz- nyomást jelent. Baszmak – nyom, baszki – nyomás.
Latin magus, maga (hím és nőnem)(gr. μάγος) perzsa pap, varázsló
Lehetne ugyan magas (méltóságos), vagy magasságos, de szerintem itt másról van szó. Még mielőtt beütött volna itt-ott a kezdeti civillizáció, az azelőtti világot kell tekinteni. Elmondható, hogy a ma boszorkányságnak mondott tevékenység az alap világszerte. Szójárás volt: „nyom a boszorkány”. Az „áldozat” nyomást, szúrást érez magán itt-ott. Vagyis valahol szúrkál valami e célra alkalmazott bábut a boszi. Nyögget > nyaggat >*nyag(gat)ó > *nyaga > MAGA (nőnem amott) > MAGUS V.ö.: orosz boszorkány: BABA JAGA („baba nyag-a”)
A magyar boszorkányt a török baszurkan szóból eredeztetik, ami meg is felelhetne e feltevésnek, hiszen a török basz- nyomást jelent. Baszmak – nyom, baszki – nyomás. Azonban e szó, boszorkány láthatóan túl van ragozva. Nincs ilyen török képzés, sem összetevés. Van basur szavuk, de az aranyér jelentésű. Ha hozzáveszük a kán szót, hát…. Ez a magyar *báb-szúrkány (szúrkáló) összetett szó rövidítése > *bá’szurkány > boszorkány.
E toldalék magyar. Lásd: szederkény, csotrogány, karakány-kolokány (sásféle), repkény, stb.
Mire juttok ha ezt a magas-mágus kapcsolatot veszitek górcső alá?
...ott kezdeném, hogy a mágus latin kifejezés. Ennek görög változata a magosz. A magyar megfelelőjük a magoc/magóc...
Ez FMJ. könyvében világosan előáll. (Ha a másik oldali "rumcis" suzemantikai kapcsolatot példáznám, azt mondanám, hogy a mágussüveggel megtoldott ember már "magas":)))))) Be ez csak kifigurázás, mert nem itt a lényeg.
Az általatok eddig leírtakból is inkább az derül ki, hogy a mag-magas más-más eredettel rendelkezik. Ezt nem is a nyelvészet, inkább csak egyszerű logika mondatja velem.
Pl ezt írod:
És minél többet nő a növény annál magas-abb lesz. A nagy-on kívül n-es változat még a nő, növény.
Ez a magasodás már a magas szóból származik és nem a magból. Ez a akkor a magodás lenne :))
Akkor honnan ered, eredhet a magas, magos jelentésű szavunk,...és amiért érdekesnek látom Varga Csaba mag-szem, magas-szemes párhuzamait:
A mágus: nem mint varázsló, hanem az ősi babiloni csillagászpapok jelentésével, akik valamiféle magas helyről vizsgálták, szemlélték, nézték a csillagok járását (csúcsos sapkában(?)). Akiket valamiféle magas-szemes jelzővel illethettek.
Tisztelt Hozzáértők!
Mire juttok ha ezt a magas-mágus kapcsolatot veszitek górcső alá?
Nem lehet "tovább bontani" a gyököt, mert az alap, a "buggy" hang. Ez épp olyan lenne, mintha a"kakukk"-ból kiemelnéd a ka- hangot, majd egyeztetnéd a kakával. :-))))
Ja, azt elfelejtettem, hogy a meg és a még is a gyarapodás, halmozás, növekedés jelentést támasztja alá, nem a gömb alakot. Vagy a férfiak magja és a kerekded formák között sem jelentésbeli, hanem csak ok-okozati összefüggés van:-)
Érdekes magyarázatok:-) A Fogarasi-Czuczor ezt írja:
MAG (1) A mag fölveszi az igeneves u képzőt is, magu, magv, honnan magvat, magvak, magvam, magvad, magva, magvas, magvasodik. A magok ugyan különböző alakúak, mégis jobbadán vagy gömbölyüek, vagy kerekdedek vagy hengerdedek; honnan valószinü, hogy a mag szóban alapfogalom a gömbölyüség vagy kerekdedség, melyet részint az m, és g, részint a gömbölyű o-val rokon mélyebb a hang fejez ki, miszerént a szintén gömbölyűt jelentő magyal mogyal, makk, magy magyaró mogy mogyoró, mony, bogy, bogyó, mancs, macsuka szókhoz családi viszonyban áll. Különbözik tőle a magas, magasztal szók mag gyöke, melyben nem mély vagy gömbölyű, hanem nyilt ă hangzik, miért is ennek s képzője amazétól különböző, mert más magos és magas, magosít és magasít, magosan és magasan. Azonfölül a nagyot jelentő mag, nem veszi föl az igeneves u v. v hangot: tehát a magas soha sem magvas. A latin granum, német Kern, Korn szintén azon szók osztályába látszanak tartozni, melyekben a g-r és k-r gyökhangok valami kerekdedet jelentenek.
MAG(2) Elvont gyök, melyből magas, magasság, magasodik, magaszt, magasztal származékok erednek. Hangváltozattal legrokonabb hozzá az alapfogalomban megegyező nagy, honnan némelyek véleménye szerént nadúr, nádor, am. nagyúr. Rokon továbbá a latin magnus, magis, major, majestas, hellén megasz, megaJosz stb. gyökei, melyek a nyelvészek szerént a szanszkrit mah gyökben alapszanak, honnan a szanszkrit mahat (nagy) stb. Ezen mag gyök hoszszan is eléfordul: mág, melyből eredt mágla, halomra, magasra rakott valami, pl. famágla, és Tihany vidékén Szalában szénamágla. Ide tartozik a balatonmelléki mágicsál, azaz valamit egymásra rak, felpúpoz, pl. a beteg feje alját felmágicsálni, am. a vánkosokat magasan egymás fölé rakni.
Véleményem szerint a két mag gyöknek mégiscsak van köze egymáshoz. Tovább bontva a gyököt, a gyök gyöke a ma, aminek van mozgás jelentése is. Megy (men-), mozdul, mozog, motoz, matat, moccan, nesz, (latin moveo, motus, szanszkrit math).
Egyik iránya a szájmozgás mesél, mond, motyog, makog majszol, majom, mammog, máhol, mohó, mókus.
A másik pedig a gyarapodás, növekedés. A mag és a bogyó, illetve származék szavaik csak másodlagosan jelentenek gömbölyűt. Az egyikből kihajt a növény, a másik a növény termése. És minél többet nő a növény annál magas-abb lesz. A nagy-on kívül n-es változat még a nő, növény.
Érdekes a magyar nyelv filozófiája, és milyen természetközeli, hogy a nő azért nő, mert növeszt magában egy újabb embert. Illetve a növény élete végéig nő, noha egy helyben áll, míg az állat szüntelenül mozog, de mégis egy idő után megáll a növekedésben.
Valahol térképet is láttam róla, de azt most nem találom, viszont:
a kánaánitákat John Bright az Izrael történeté-ben északról jött ismeretlen eredetű földművelő népnek tartja, (kánaán neve mutatja, hogy jóval a jelenleg uraló nép megjelenése előtt már az őslakókról elnevezték)
Harmatta iráni eredetűnek véli (az irán itt toposz), míg
Tomory Zsizsa a keltáknak/keltákkal azonosítja őket
egyébként ez a szócsalád, amiről szó van, hogy különböző, de kapcsolódó, közeli szavak hangalakilag és jelentésileg megegyeznek több formában, méghozzá teljes mértékben, ez nyelvészetileg nagyon erős bizonyítéknak számít.
az akkád isten az nem jelent istent csak egy-et, ahogy a FU ikte sem.
ez csak a magyarban van.
egyébként az egyház / egy, id, igy szvsz stimmel:
egyház:...
Első tagja nem az azonos számnévvel, hanem a régi (és ismeretlen eredetű) id, igy (‘szent’) melléknévvel kapcsolatos, amely pl. az ünnep szavunkban is jelen van.
