Hogy tanítják, illetve hogy a szemlélik a magyar vonatkozású történelmi eseményeket, folyamatokat más érintett országok? Egyáltalán mennyire foglakoznak vele? Végvári harcok és 150 éves uralom török szemmel, Habsburg uralom osztrák szemmel, szabadságharc, világháborúk, szocializmus orosz szemmel, perszonálunió horvát szemmel, Nagy Lajos birodalma lengyel szemmel, nápolyi hadjárata olasz szemmel, Bizánc és a Magyar Királyság viszonya görög szemmel stb.
Nem sok rekedt a határ szovjet oldalán a II.VH-t követően. Kölcsönös lakosságcsere lett végrehajtva (olvasd: erőszakos kitelepítés és deportáció). Lengyelországból vitték ki az ukránokat és beloruszokat, oda meg vitték a lengyeleket.
Persze, a keleti, már előreszaladtam gondolatban, mert a határ nyugati oldaláról írtam az utána következőket...
Viszont a megjegyzésed nem szól azokról a lengyelekről, akik még így is a határ szovjet oldalán rekedtek. Szóval ez a kiigazítás egyáltalán nem volt etnikailag indokolatlan.
Mondjál legalább EGY nyílt csatát, amelyben Báthory vezette volna a lengyel-litván seregeket? Be lett véve egy sor kisebb város és erőd, de Báthory egyedül Pszkovnál jelent meg személyesen, az meg - mint köztudott - egy évig állta az ostromot, és utánna a lengyelek kénytelenek voltak visszavonulni (gyakorlatilag Pszkovnak köszönhetően nem volt totális vereség a cár hadserege számára az egész háború). Amúgy kiváncsi vagyok, hogy megemlítik-e a hazai történelemkönyvek, hogy megkora pusztítást végeztek a lengyel-litván csapatok akkor Oroszországban. P.l. Báthory parancsára nem szedtek foglyokat és felégettek MINDEN falut és várost, amin átvonultak a lengyelek. Ahogyan Balthasar Russow krónikás írta (,,Livónia tartomány krónikái"): ,,A lengyel-litván sereg, sok más országból jött zsoldos seregekkel megerősítve, úgy pusztította végig Moszkóviát, olyan hévvel, kegyetlenséggel és véres tobzódással, amit a kersztény világ még nem látott./.../ A fejedelem parancsára minden moszkóviait kardélre hánytak, még az egynapos csecsemőknek sem kegyelmeztek. Ahol végigvonult a lengyel had a föld némaságba borult, mivel nem maradt élő, aki megsirathatta a holtakat./.../ Ilyen kegyetlen és értelmetlen pusztítást a keresztény világ a tatárjárás óta nem látott. Hírét senki sem kívánta elhinni, míg a Moszkóviából érkező kereskedők nem hozták felénk a hírt, hogy többé nincs kivel kereskednünk, mert az emberek vagy elmenekültek, vagy elrejtőztek az erdőkben, vagy százezer-szám kardélre lettek hányva./.../"
Érdekes. És ezt egy szövetséges írta. Mit írhattak az ellenségek?
Lengyelország KELETI határáról döntöttek a M-R. paktumban, de nem ők találták fel a spanyolviaszt, mivel ez nagyjából a Curzon-vonal volt. 1945-ben két lényeges változás következett be ezen, a lengyelek javára: északon visszakapták Bialystok vajdaságot (jelentős belorusz kisebbséggel) valamint délen a San mellett a galíciai Przemysl -t és vidékét.
Báthory Istvánt annál többre becsülik, mint lengyel királyt, ami teljesen érthető, hiszen több győzelmet is aratott Oroszország fölött( Livóniai háború), s ez mindennél többet ér a lengyelek szemében.
Egyébként valóban Hedvig ( Jadwiga) népszerű még náluk, de őt szívfájdalom Báthoryval ellentétben nem magyarnak, hanem lengyelnek tekintik, csak a lengyel nevét használják (Krakkóban született, lengyel királynőnek nevelték. egyébként is mennyiben is tekinthető magyarnak, apja Anjou, anyja meg bosnyák...?).
Ha igaz az a becslés, hogy Magyarország lakoságának 80%-a magyar volt Mátyás idejében, akkor ez nem "rosszabb" arány, mint a környező hatalmaknak, Német-római birodalomnak, Lengyelországnak, Török Birodalomnak stb. hasonló aránya.
Kis pontosítás: A Molotov-Ribbentropp paktumban meghúzott határ és Lengyelország mai nyugati határa nem esik egybe, bár nincs is túl messze egymástól. A történelen furcsa fintora, hogy e bizonyos határ nyugati felén ma már nem Németország, keleti felén pedig nem a SZU található. Oroszország is részben a Német Birodalom akkori NYGATI határának megfelelő oldalon (annak kis részén) található. (kalinyingrádi régió)
És még ez a "magyar nép csak egy alkotója volt a sok közül" állítás pontosítandó.
Jogállást tekintve valóban így volt.
Azonban gyakorlatban mégiscsak volt a magyarságnak egyfajta "primus inter pares" helyzete.
Egyrészt kissé félremagyarázzák szomszédaink Szent István azon intelmét, hogy "egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő", és ez alapján úgy képzelik, hogy már ekkor kialakult az a soknemzetiségű ország, ami a XVIII-XIX. században volt. És ahogy te is fogalmaztad, mai nemzeti eszmét visszavetítve egyfajta föderációnak képzelik. Holott István király ezzel az intelemmel a más országból érkezők befogadására gondolt.
A XI. században még eleve jóval nagyobb volt a magyar etnikum aránya. A tatárjárás, majd a török- és Habsburg-ellenes harcok eredményezték a csökkenést és ennek ellensúlyozására idegenek nagyobb tömegű letelepedését. (A szlovákok ugyan itteni nép voltak, de az általuk lakott országrészeket kevésbé érintette a török hódítás.)
Na meg a másik vitatható elem "Hungária alkotórészei".
Horvát-Szlavónia valóban elkülönült, olyannyira, hogy lényegében állam volt az államban. Éppen ezért a világháború után nem is volt vitatéma az elszakadása.
Ugyanakkor Szerb Vajdaság mint közigazgatási egység csak 1849-67 közt létezett, és csak részben esik egybe a mostani Vajdaság területével. (amiből pl. a Szerémség eredetileg horvát-szlavóniai terület volt)
Volt 1699-től katonai határőrvidék, ahol többségében szerbek szolgáltak, de az más, egy része horvát-szlavóniai területeken húzódott és a Vajdaságtól fennállása alatt is külön létezett.
Drávaköznek, Muraköznek és a Muravidéknek pedig se Horvát-Szlavóniához, se a Vajdasághoz nem volt köze Trianon előtt.
Erdély valóban sokáig elkülönült, a Partium azonban - amelynek területe sokszor változott - csak a három részre szakadás idején tartozott össze vele, amikor Erdélyt megszerezték a Habsburgok, a Partiumot közvetlenül visszacsatolták Magyarországhoz (leszámítva két kisebb területet Zaránd és Kraszna megyéből)
A kiegyezés után pedig a magyar politika egyik fontos célkitűzése volt a területi integráció helyreállítása, Erdély, a Vajdaság és a határőrvidék közvetlenül visszakerült a magyar közigazgatásba, és rendezték Horvát-Szlavónia státuszát is.
Szlovákia különállásának viszont nem volt történelmi előzménye, mindig is az ország szerves részét képezte. Burgenland pláne. Ezek az elnevezések nem is voltak használatosak a világháború előtt.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy már kialakult a modern magyar nemzettudat, akkor bizony megállapítható, hogy egy egységes országot és egy összetartozó nemzetet szakítottak szét Trianonban.
Úgy gondolják mind a mai napig, hogy hősies küzdelemmel, óriási áldozatokat vállalva, az egész emberiségért harcolva egymagukban szabadították meg Európa keleti felét Hitler uralmától. Az óriási véráldozat még igaz is, csak éppen a részletekben megbújó ördögöt makacsul nem veszik észre...
- Nem beszélnek a bevonuló vörös hadsereg féktelen garázdálkodásáról, vagy ha igen akkor elszigetelt atrocitásoknak tartják, "meg egyébként is a németek sokkal nagyobb gazemberek voltak".
- Az elvitt műkincseket oroszul kifejezetten pozitív csengésű szóval trófeáknak hívják (a saját fülemmel hallottam!), és jogos kárpótlásnak tekintik az orosz területen a németek és szövetségeseik által elkövetett kultúrrombolásért cserébe.
- Minden II. világháborús ellenséget gyűjtőnéven fasisztáknak neveznek. Az oroszoknak "köszönhetjük", hogy ma Magyarországon is csak a műveltebbek tudnak különbséget tenni a fasiszták, a nácik, meg a nyilasok között, pedig a három csoportnak kb. annyi köze van egymáshoz, hogy egymás szövetségesei voltak. Sztálin nem szívesen látta a náci=Nazionalsozialist=nemzetiszocialista szó negatív összecsengését a szocializmussal, a nyilasokról meg kb. fogalma sem volt.
- A II. világháború utáni eseményeket elválasztják a németek legyőzésétől, így fejükbe nem fér, hogy miért nem vagyunk ma is könnyfakasztóan hálásak nekik a németek legyőzéséért. Szerintük az, hogy Jaltában a nagyhatalmak felosztották maguk között a világot, már egy másik történet, ettől még ők 1945-ben felszabadítónak tekintendők.
- Nem vesznek tudomást arról, hogy a Ribbentrop-Molotov paktumban Lengyelország felosztásánál kijelölt határvonalat mind a mai napig megtartották, ma ez Lengyelország keleti határa. Ezt a határt örökölte meg Ukrajna és Belorusszia.
Legyen most elég ennyi, de lehetne még sorolni az oroszok kollektív hősiességét árnyaló történelmi tényeket, amikről ők nem vesznek tudomást.
Valóban, ennek a Hungária-elméletnek az a baja, hogy visszamenőlegesen feltételez egyféle föderatív közösséget, ami pedig akkoriban nem létezett, nem létezhetett. Igaz, hogy közös, nemzetek fölötti állam volt Hungária, de ez nem valamiféle megegyezés eredménye volt, hanem akkoriban ez volt a normális, minden más állam is nemzetek fölötti volt (gyakorlatilag nem más, mint az uralkodó birtoka). Az Általad is említett 19. századi fejlődés pedig ebből a középkori Hungáriából egy újkori Magyarországot csinált. Valójában ezt a 19. századi fejlődést tagadja az összes szomszédos ország történetírása, mert ha nem tagadnák le, akkor kénytelenek lennének elismerni, hogy 1918-ban már nem Hungáriát felbontva váltak el Magyarországtól, hanem kiszakadtak Magyarországból - annak minden következményével együtt (trianoni szabadrablás, később revíziós kísérletek).
Van némi logikája a Hungária-Magyarország elkülönítésnek, azonban alapvető hibája, hogy 1918-ra teszi az elkülönítés határát.
Ezzel ugyanis két folyamatot összemosnak:
- a feudális felfogást (az állam középpontjában az uralkodó áll, neki van szuverenitása, nem az ország/ok/nak, a nemzet rendi alapon szerveződik) felváltja a modern nemzeti eszme
- az első világháborút követő területi változások
Az általuk vázolt formában ugyanis "Hungária állam" a XIX. század első feléig létezett. Az átalakulás egy folyamat eredménye, de ha ki akarunk emelni egyetlen évszámot, szóba jöhet 1844 (a magyar nyelv hivatalossá tétele), 1848 (polgári forradalom), de 1867-től (az osztrákok elismerik a magyarokat mint egyenjogú társnemzetet) már mindenképpen az volt a helyzet, hogy az ország államalkotó nemzete a magyar volt, mellettük voltak egyéb nemzetiségiek, akik mint egyének teljes jogú polgárok voltak, de nem tartották magukat a magyar nemzet részének, ezért kollektív jogokra törekedtek.
Nagyon régre szerintem nem érdemes visszamenni, mert pár száz évnél nagyobb távlatban minden nép úgy hamisít történelmet, ahogy nem szégyell - az aktuálpolitikai érdekei igazolására. Ugyanis néhány középkori mondattöredékhez meg kiásott épületalaphoz akármilyen elméletet lehet alkotni, ami korrektül nem is cáfolható. Így persze nem felel meg a tudományosság kritértiumának, de ezt ebben a műfajban mindenki magasról lesz@rja. (Lásd a dáko- (vagy inkább dákó :) ) román elméletet...)
Ami viszont Trianont és előzményeit illeti, abban elég konzekvens a szomszédok álláspontja, még ha magyar szemszögből nem is elfogadható. Ők fogalmilag különbséget tesznek Hungária állam (Uhorsko) és Magyarország állam (Madarsko) között.
Hungáriára mint közös államra tekintenek, aminek szerintük a magyar nép csak egy alkotója volt a sok közül, és nem tekinthető kiemeltnek. (Ebben amúgy van is némi történelmi igazság, főleg a 17.-18. században, amikor a hivatalos nyelv még a latin volt (meg a Habsburgok a németet erőltették), a magyarság max. úgy 40-45 százalékát adta a teljes lakosságnak, és mai értelemben vett nemzettudat még nem is létezett.) Adott tehát egy közös állam, ami nem a magyarok állama, hanem mindenkié.
Mi magyarok úgy tudjuk, hogy a magyar nép hamarabb alakult nemzetté, mint a többi nép, tehát mégiscsak volt kiemelt szerepe. Persze ennek természetes folyományaként szép lassan, majd az iparosodással gyorsuló ütemben el is kezdte asszimilálni a többieket. Itt azonban a szomszédok fordítva látják az ok-okozati összefüggést, mert szerintük előbb volt egy erőszakos magyarosítás, és ennek következménye lett a magyarok vezető szerepe, ami aztán visszacsatolódott, erősítve a magyarosítást is.
Ebben az állapotban érte az országot az első világháború elvesztése. És itt már gyökeresen eltér a megítélés. Mi úgy látjuk, hogy a mi országunkat, azaz Magyarországot szabdalták darabokra nagyhatalmi segédlettel a szomszédok. Ők meg úgy látják, hogy Hungária hullott szét alkotórészeire: Magyarországra, Szlovákiára (ami Csehszlovákia része lett), Erdélyre (ami Romániához csatlakozott), stb. Tehát egyfelől a szándékos darabokra szakítást tagadják (szerintük Trianon csak egy hosszabb széthullási folyamatot szentesítő jogi aktus volt), másfelől tagadják, hogy ezzel tőlünk magyaroktól elvettek volna bármit, ami a miénk lett volna. Innentől kezdve persze nem meglepő, hogy éppen Trianon revíziós próbálkozásait tekintették és tekintik máig is aljas és jogtalan területrablásnak...
Ez a szemlélet egyébként meglepően logikusan van felépítve, akár lehetne is benne némi igazság. Magyar szemmel mégse fogadható el, és nemcsak érzelmi okok miatt. Az egész elmélet ugyanis kínosan adós két nyilvánvaló tény figyelembevételével: (1) Magyarország területével összefüggő, színmagyar területek is kerültek bőségesen a szomszédokhoz Trianonban, amire a zsákmányszerzésen kívül nincs semmilyen magyarázat, (2) anno az a bizonyos "erőszakos magyarosítás" több lehetőséget biztosított a nem magyar nyelvű népeknek, mint ma a szomszédok hivatalos kisebbségi politikája... (Próbálna meg ma valaki szlováktudás nélkül leélni egy életet mondjuk Érsekújváron. Pedig anno Hungáriában tök természetes volt, hogy vannak az országnak magyarul nem tudó állampolgárai.) Ezért van az, hogy ha ezt a két pontot emlegeti valaki, akkor szlovák, oláh, szerb egybehangzóan kezd dühödt nacionalista visításba - az érvek hiányát palástolva.
A mi "Nagy" Lajosunkat a lengyelek a legfeljebb a "futottak még" kategóriájába sorolják. Ugyanis a lengyel ügyeket a balkáni hódítások miatt teljesen elhanyagolta, Lengyelországban alig tartózkodott, a lengyel koronázási jelvényeket Magyarországra vitte, ahonnan csak évtizedekkel a halála után kerültek vissza Lengyelországba. Népszerűtlen uralkodó volt. Annál nagyobb becsben tartják a leányát, Hedviget (Jadwigát).
