Hetek óta dolgoztam egy csátaljai újságoldal készítésén. Ebben a kis határközeli faluban van a II. világháború utáni idők egyik első és a legszebbek közé tartozó trianoni emlékműve. Ez és az, hogy birtokomban van "A Magyar békeszerződés és becikkelyező törvény szövege és magyarázata" c. munka első, tehát 1921-es kiadása, késztet most egy rövid, adatszerű összeállításra.
A szerződés feltételeit Magyarország részvétele nélkül állapították meg. Első ízben a magyar delegáció csak 1920. január 16-án nyilatkozhatott. Kérte, hiába, népszavazás kiírását a Magyarországról elcsatolandó területeken. Megtiltotta az országnak más országgal államszövetségre llépését. (Erre engedélyt csak a Nemzetek Szövetsége adhatott volna, aminek nem volt realítása.) Korlátozták a fegyvergyártást, megtiltották az általános hadkötelezettséget, a hadsereg létszámát 35 ezer főben maximálták.
Mivel népszavazás eredményeként Sopron Magyarországé maradt, az ország területe Horvátország nélkül 282 475 nkilométerről 93 073 nkilométerre csökkent. Az országból kapott Ausztria is, - ebben látták a későbbi rossz viszony magvát elvetni -, sőt egy csekély terület Lengyelországé lett. 3 millió 200 ezer magyar került a határokon túlra.
A trianoni békediktátum - a szerződés egyenlő felek közötti jogviszonyt jelent - eredeti formájában Magyarországoon kívül egyetlen más államra sem érvényes. Viszont rengeteg szenvedést hozott az utókorra, és nem csak Magyarországra.
Naponta megnézzük unokáimmal a Dömötör utcai szánkódomb melletti játszóteret. Készítői az utolsó simításokat végzik. Hallom a véleményeket: nagyon szép és nagyszerű játékok. (Jómagam azt gondolom, hogy milyen jó lenne, ha most lehetnék gyerek.)
Érdekes, hogy most már mindenki örül az új játszótérnek. Akik eddig kifogásolták, hogy miért a nyugati oldalon van, miért a fák alatt, miért nincsenek a kicsiknek való játékok 10 méterrel közelebb a nagyobbakéhoz, mert nem tud a szülő kétfelé nézni, miért nincs pad és szeméttartó, most mintha elfelejtették volna a kifogásaikat.
Ami a padokat és a szeméttartókat illeti, úgy vélem, - legalábbis Pécsett ezt hallottam -, hogy az EU csak a játékokat finanszírozza, melyeket előbb hivatalosan át kell adni, és csak azután jöhet a többi a város, tehát mi költségünkre. Tehát az esetleges vandálok nem csak a gyermekeket, az összes bajai polgárt is megkárosítják.
A vandálok léte az elforgatott vagy összegyűrt közlekedési táblákról jut eszembe vagy a felüljáróról, ahol fesztelenül sétafikálnak az állomási raktárépületek tetején.
Vigyázzunk szép városunk minden értékére, így a most készült nagyszerű játszóterekre is!
A lomtalanítás gördülékeny lefolyásáról jutott eszembe a következő:
Az utóbbi napok ítéletidőjének következtében nagyon sok fa károsodott. Nálunk példul az egyik szilvafát félig kirántotta a földből. Talán úgy lehet megmenteni - még most, kedden reggel is erős szél fúj -, hogy a korona egy részét levágtuk -, és a fát kikötöttük.
Így keletkezett egy sereg ág- és levélhulladék, aminek az elhelyezése komoly gond lesz. (Az elégetésének - tűzvédelmi okokból - ellene vagyok.) Mivel tudom, hogy rengeteg fa dőlt ki városszerte, javasolom, hogy a lomtalanítást jól lebonyolító, és gyakorlott vállalat, előzetes bejelentés alapján szállítsa el a fahulladékot. Azt hiszem, méltányos pénzt is szívesen fizetnének ezért a szolgáltatást igénybe vevők, mivel megszervezni a fahulladék elvitelét nem mindenki tudja megoldani.
Folyik a lomtanítás, a Katonavárosban ma elvitték az összegyűjtött lim-lomot. Talán hasznát vehetik a tapasztalataimnak.
A kitenni szánt lomot műanyag zsákokba gyűjtöttük össze. Pontban 7 órakor hordtam ki a zsákokat az utcára, sorsukat a kerítésen üdlögélve felügyeltem. A használható dolgokat, főleg fémet jól látható módon a zsákok tetejére tettem. Úgy, hogy az érdeklődők rögtön meglátták, és elfogadták tőlem, hogy a zsákokban nincs használható dolog. Így a lomtalanítást végző munkások még meg is köszönték, hogy szépen bekötött zsákokkal volt dolguk. Természetesen én is megköszöntem a fáradságukat.
Egyébként akik gyűjtögettek, nem kedvtelésből tették. Velük is könnyen szót lehetett érteni.
Számomra a legfontosabb tanulság a következő lomtalanításra: a lomot zsákokba kell csomagolni - természetesen nem a bútorokat -, és csak az elvitelre megadott időben kell kitenni. Aki teheti, - én megtehettem -, ott maradhat mellettük, amíg az autóra kerülnek. Utána óvodába készülő kis unokámmal még fel is takarítottuk az úttestet. A kicsi rendkívül büszke volt ténykedésére, amiért bőséges dicséretben részesült.
Rövidesen nem kell a Világos térre mennünk, készül a szánkódomb melletti játszótér is. (Ma reggel meghozták a játékok alapozásához a betont.)
Örömömet felhősíti az aggodalom, hogy vigyázunk-e majd az új játszótérre. Vajon összefirkálják-e majd az első nap a padokat, összetörik-e a játékokat. Vajon a szokásjog alapján továbbra is itt futtatják-e ebeiket a kutya-tulajdonosok?
Amíg nincs baj, a játszóterekre vonatkozüó kutyatilalmat általában nem veszik komollyan. Tegnap például az egyik, egyébként gyönyörűen karbantartott hatalmas eb önállósította magát. Hiába kiabált utána a gazdája, aki szintén megijedt, hogy: Vissza, lábhoz! (Ismerjük az anekdotát, hogy az a legengedelmesebb kutya, amelyik a "Jössz vissza vagy nem jössz"-re vagy jön vagy nem jön.) Nem akarom dramatizálni a helyzetet. A kutya nem akart rosszat, csak játszani akart a kicsikkel. (Persze a kisgyermek egy nagy kutyához úgy arámylik méretében, mint a felnőtt egy lóhoz.)
Donteni kell a szánkódomb melletti térrel kapcsolatban is. Vagy játszótér vagy kutyafuttató. A kettő együtt nem megy. Más kérdés, de a cigarettázással és szeszes ital fogyasztással kapcsolatban is döntés, illetve szankció szükséges.
Négy éves kisunokám óvodából hazajövet egyenesen az új Világos téri játszótérre akar menni. A remek játszótér szinte Eldorádója a gyermekeknek. Meglepetéssel hallom a fiatal anyuka ítéletét, akinek csemetéje önfeledten szaladgál a játékokon: -Aki ezt tervezte nem látott még gyereket.
Mondom ismerősömnek, hogy milyen jók a Főtéren a szökőkút mellé telepített ládás fák meg padok. - Jó, jó, csak a szél majd felborítja őket - így a válasz.
Készül a Tél utca burkolata. - Úgy hírlik, hogy lesz rajta buszjárat. - Na még csak az kellene! - mondja egy úr, aki nemrég arról panaszkodott nekem, hogy a Katonavárosból nem lehet normális módon autóbusszal bejutni a városközpontba.
Nem gondolom, hogy a kákán csomót keresés, mindenben a rossz látása a magyr emberek sajátossága lenne. Legfeljebb kevesen tudják, hogy a pozitív életszemlélet még életüket is meghoszabbítja.
Hogy én is beálljak a kárpálódók sorába. Van, ami a játszótérrel kapcsolatban nekem sem tetszik. Sokan a gyermekükkel mindjárt a kutyust is elhozzák, hadd levegőzzön az is. (Hiába van kiírva, hogy kutyáknak tilos, mivel a kutyák nem tudnak olvasni.) A kutyusok és a cicák szívesen végzik dolgukat a homokozóba. Ez mindenféle betegség forrása lehet, például vakságot okozhat.
Olvasom a híradásokat, hogy valaki harckocsi aknát lelt a Kék-tónál. Az illető előrelátó volt, nem hagyta ott heverni, nehogy valakit baj érjen, hanem legott bevitte a rendőrségre. Elképzelem, szinte magam előtt látom a rendőrök örömét a nagyszerű ajándék láttán.
Egyszer én is találtam egy ágyúlövedéket. Impozáns példány volt, gyönyörű fényes, szinte új, lehetett vagy 80 cm hosszú. Gondoltam hazaviszem, jó lehet még valamire a ház körül. Aztán visszaemlékeztem, hogy gyermekkoromban - ez a háború végével egybeesett - sok kis barátomat, iskolatársamat érte baleset. Tele volt minden abban a városban, ahol laktam, mindenféle fegyverekkel, gránátokkal, aknákkal. (Az osztálytermünk ablaka alól vagy harminc aknát ástak ki a tűzszerészek.)
Visszatérve az ágyúgolyóra, amit találtam. Nem voltam biztos benne, hogy házam népe vagy a Duna utca többi lakói örülnének neki, de abban is bizonytalan voltam, hogy vajon ágyúgolyóra is vonatkozik-e a mondás, hogy "Ki mit talál, azé." Végül aztán ott hagytam a helyszínen, és telefonáltam a rendőrségre. Valószínűleg jól tettem, mert még őrt is állítottak mellé, amíg jöttek a túzszerészek.
Azt javasolom, hogyha valami ilyesmit találunk, ne piszkáljuk, mert ezeket a szerkezeteket direkt úgy készítették, hogy kárt okozzanak. A legjobb, ha bejelentést teszünk a rendőrségen.
Az előbbiekben hírt adtam arról, hogy egy kollégámmal a Helytörténeti Klub képviseletében a közelmúltban részt vettünk egy 1918-ban Tassnál történt hajókatasztrófáról való megemlékezésen. A bajai, bajaszentistváni és csávolyi áldozatok emlékére koszorút helyeztünk el a Duna vizén. Említettem, hogy a tragikus eseménnyel Albert Iván kollégám már a 90. évfordulón foglalkozott az Ady Endre Könyvtárban a Vargáné Blága Borbála elnökünk és klubalapítónk kezdeményezésér alakult Helytörténeti Klubban.
Sokak kérdezték tőlem, hogy miért nem tudott arról Baján senki, hogy itt már történt két éve megemlékezés. Azért nem, mert a Bácsország c. vajdasági folyóiratban megjelent ugyan Albert Iván tanulmánya, az általam éppen 20 éve alapított Bajai Honpolgárban azonban nem. Amint nem volt helye, szerencsére a Bácsországban igen, az Ahol a csárdás született c. tanulmányomnak. Nem volt helye a Bajai Lliszt Ferenc Kör történetének, a Vízügyi Kamarazenekar történetének, A cimbalom atyjának (Allaga Géza) és még néhány olyan írásomnak, ami a város története szempontjából érdkességgel bír. Az Ahol a csárdás született-ből lett a Csérdás Éve, és a nyári Guiness-rekord kísérlet, 'Bartók bajai hangversenyéből Fodor Ilda gyönyörű plakettje a Duna Szólló falán, és bent is emléktábla az azóta Bartók Béla nevét viselő teremben stb.
A húsz éve alapított folyóiratban - vajon eszébe jut-e valakinek az évforduló - a 2. szám vezércikkének ezt a címet adtam: " Bizakodunk". Alapoztam ezt arra, hogy az első szám 2 ezer példányát szinte elkapkodták, nekem sem maradt belőle.
Aztán következett a puccs. Azt hittem, hogy az idők e tekintetben is változnak. Nem így történt. Akik negyven esztendeig ilyen tekintetben is döntési helyzetben voltak, átörökítették egymásnak a lehetőséget.
Remélem, lesz annyi önmérsékletük, ha esetleg a 20. évfordulóról megemlékeznek, engem nem hívnak meg. És elvárom, hogy a nevem ne szerepeljen!
Olvasom, hogy Szent György napján lesz Bácskai Vágta.
Április 24-e mindig nevezetes nap volt Baja történetében. Ekkor tartották ugyanis az egyik országos vásárt, (Az országos vásár nagyon fontos esemény volt Baja város életében. Rengeteg kereskedőt és vásárlót vonzott, messzi vidékekről is.)
Az egyik Szent György napi vásárnak, illetve a vásár alkalmával keletkezett túzvésznek nagy szerepe volt a városháza megépítésében. Az 1742. évben ugyanis a vásárosok és a sokaság nagy riadalmára du. 1 órakor félreverték a harangokat. (A Főtér volt a vásártér, az országos vásár helyszíne.) Egy, a Főtér közeli házból, Jercsich Madisa bábsütő portájáróll indult ki a tűz, mely vagy 40 házat emésztett el. Belekapott a tűz a ferencesek templomába és majorjába is. (A mai Déri kert is a ferencesek kertje volt.) A városháza helyén volt épületek is a tűz martalékai lettek. Ide épült azután, néhány év múltán a mai városháza elődje, egy barokk palota.
Van egy tanulság számunkra, késői utódok számára is. Fogadjuk meg a tűzoltók intelmeit!
Kedves Levelezőtársaim! Szíves figyelmébe ajánlom a bajastory.info-n Helytörténet alatt Tűzre, vízre vigyázzatok c. írásomat. (Ezeket az írásokat régen írtam, - a keltezés kissé megtévesztő -, csak többször megsemmisültek. Lőrinczi Csaba főszerkesztő kollegámnak köszönhetem, hogy őjra és újra felteszi azokat a helytörténeti írásaimat, amelyek fellelhetők,)
Ha örülök a virágos Bajának, akkor tegnap még egy öröm ért. A teljesen leromlott, részben használhatatlan, részben veszélyes játékok helyére új játékok kerülnek a Világos térre, a speciális iskola elé. Tegnap délután is serényen dolgoztak a telepítő munkások.
Talán úgy tűnhet, hogy önző érdekből örülök a játszótérnek. Valóban, ez is közrejátszhat, hiszen 4 éves kisunokám mindig megrendeli, hogy melyik játszóteret óhajtom vele meglátogatni. Ez a kör a mi esetünkben nagyjából négy játszóteret foglal magában. A legközelebbi a játszódombnál van, de gyakran megyünk a vonatkertbe, az említett Világos térire, és alkalmanként a Déri kertbe is.
A gyermekek személyiségének formálása és testi fejlődése szempontjából is igen fontosnak tartom a játszótereket. Úgy hallom, hogy Baján mind a 28 játszótér megújul. Nagyon várom, és elhatároztam, hogy az összeset meglátogatom!
Most érkeztem haza a belvárosból. Nem állhatom meg, hogy ne adjak örömömnek hangot. Mindenütt folyik a parkrendezés, kiültetik a virágokat. A nyáron a vendégek egy nagyon szép városba érkeznek.
Én annak idején, amikor a foglalkozásommal együttjárt a gyermekekkel és a felnőttekkel való kapcsolat, azt tapasztaltam, hogy a jó szó mindennél többet ér. Azt javasolom, ha idejük engedi, álljanak meg egy pillanatra, és dicsérjék meg a fákat gondozó, virágot ültető munkásokat. Én is így tettem, és láttam, hogy jólesett nekik.
Nem ünneprontásnak szánom, de azért megemlítem, hogy jó lenne, ha munkájuk eredménye meg is maradna. Ezt azért írom, mert volt, hogy vitába kellett szállnom, amikor valaki a virágbolt helyett a közterületről akarta pótolni a kertjéből hiányzó virágtöveket.
Nem teljesen világos számomra, hogy kik tervezik a Szent Antal utcában áruház megnyitását. Vajon valakik szándékoznak-e áruházat építeni itt, tehát óhaj szintjén van az ügy, vagy már kiviteli tervek is készülnek?
Azért nem világos, mert a cikk szerint egyértelmű, hogy a főépítész úgy nyilatkozott, hogy az építési szabályzat szerint nem szabad itt áruházat létesíteni. Ha pedig ez így van, akkor a Szent Antal utcaiaknak nincs oka aggodalomra.
Ami nagy hiba volt annak idején, az az 51-es főút itteni átvezetése, illetve, hogy részben bontottak, és nem dőlt el, hogy hol lesz a páratlan, tehát a nyugati oldal utcafrontja. Megemlítem, hogy az utca keletkezése az 1750-es években Grassalkovich Antalhoz köthető, de a jelenlegi régi házak az 1840-es tűzvész után keletkeztek. Hozzátartoznak Baja belvárosának hangulatához.
Az előbbiektől elvonatkoztatva: általában az a véleményem, hogy a bevásárlóközpontok a városok szélére valók. (Bécsben például egyáltalán nem épülhet ilyen intézmény a belvárosba.) Baja bevásárlóközpontokkal jól el van látva. A vásárlói igény kiszolgálására, úgy tűnik, ennyi elegendő. Ha valaki áruházat akar nyitani, jogában nem korlátozható, amennyiben a különböző szabályoknak eleget tesz. Elsősorban az építési szabályzatnak, de ezt követőleg még egy sereg másnak is. Tűzvédelem, ÁNTSZ, forgalom, parkolási lehetőség, környezetvédelem, és nem kevésbé esik latba a környéken lakók véleménye.
A BajaOnline cikke itt olvasható a Szent Antal utcába tervezett Lidl áruházról: http://www.bajaonline.hu/?page=content&content=varoskep&almenu=2&bovebben=193
Amiről az alábbiakban hírt adok, csak áttételesen illik az általam indított témába.
Tegnap egy kis küldöttség utazott a Duna menti Tass községbe a Tassi Helytörténeti Egyesület meghívásának téve eleget. Egy régi hajókatasztrófa áldozataira emlékezve koszorút helyeztünk el a Duna vizén. Bajáról az önkormányzatot Virág Zsófia, a Bajai Televíziót Zöld Levente, a Helytörténeti Klubot Albert Iván kollégám és jómagam képviseltük.
A meghívást annak köszönhettük, hogy a tassi egyesület tagja, Neszményi György felhívta a figyelmet a hajdani hajókataszrófára.. (A Bajai Helytörténeti Klubban Albert Iván 2008-ban előadást tartott a témáról a 90. évforduló alkalmából.)
Hogy mi történt 1918. április 7-én, röviden összefoglalom. Előző napon, egy szombati nap délutánján indult el a bajai kikötőből Budapestre a Drina gőzhajó. Vasárnap hajnali 3 órakor éktelen csattanásra riadtak fel a hajó alvó utasai Rácalmás és Tass térségében. (Tass nem közvetlenül a Duna mellett fekszik.) A Drina összeütközött a Budapestről jövő Szófia nevű hajóval, mely kettévégta a Drinát a hajó tatrészénél, ahol a 2. osztály utasai voltak, és amely azonnal elsüllyedt. A kormányos a partra kormányozta a megmaradt hajót. 64 ember, asszonyok, férfiak, sőt gyermekek lelték halálukat a Drina fedélzetén levő levő utasok közül. A Szófia utasai sértetlenek maradtak.
Az áldozatok egy része bajai és bajaszentistváni lakos volt. (Bajaszentistván akkor még önálló község volt.) Az áldozatok között volt egy csávolyi asszony is, Csurai Lajosné. (A Petőfi Népének egy Csávály faluoldalt készítek, az adatot ennek kapcsán tudtam meg a neves csávolyi helytörténésztől, dr. Mándics Mihálytól.)
A Duna Gőzhajózási Társaság a balesetet a Drina kormányosának hibájául rótta fel. (A vizsgálat iratait nem ismerjük.) Kétségtelen, hogy a kormányos a Drinát Paksnál már zátonyra vitte, majd a zátonyról elszabadulva a Drina nekiment egy hajómalomnak. A kapitány a partra akarta vezényelni a hajót, de erélytelen volt, belenyugodott a kormányos szavába, miszerint fel tudja a fővárosba vezetni a hajót. A pontos körülményeket nem ismerjük. A katasztrófa előidézésben közrejátszott, hogy a Duna vízállása a jelenleginél is alacsonyabb volt, ezért összeszűkült a hajóút. A köd miatt a látási viszonyok is rosszak voltak.
A katasztrófa híre vasárnap délután érkezett Bajára. A Független Magyarság című bajai újság április 9-én, kedden adott hírt a vasárnap hajnalban bekövetkezett tragédiáról.
A nagypostáról jöttem ki a napokban, amikor egy babakocsiban gyermekét toló anya, mellette további három szép gyermekkel, - úgy 10 évestől lefelé -, az kérte, hogy segítsem hozzá, hogy a gyermekeinek meleg ételt adhasson. Minden pénzemet neki adtam. (Nem volt annyi, hogy valamennyien megebédelhettek belőle.)
Most biztosan azt gondolhatják, hogy nem szép dolog, kérkedni a jótékonysággal. Édesanyám mindig arra tanított bennünket, hogy "Ne tudja a jobb kezed, mit ad a bal!."
A valóságban egészen más érzéseim voltak. Az első a szégyen, amitől a sírás fojtogatta a torkomat. A háború után édesanyám mindig két tízórait tett a táskámba, hogy egy osztálytársamnak is jusson. (Emlékszem, milyen ügyeskedéssel kellett megosztanom az osztálytársammal, mert a szegénység önérzetes.) Ami rettenetes, hogy a helyzet az eltelt hat évtizedben sem változott. Hogy most ugyanúgy vannak gyermekek, akik éheznek.
Vannak szakemberek, akik tudják, hogy mit kell tenni a gyermekszegénység ellen. Most az a legfontosabb, hogy tegyük, amit tanácsolnak. Közösen, mert itt az egyes ember segítsége vajmi keveset javít. És ha tesszük, nem majd kell tenni, hanem azonnal!
Mint minden reggel, amint házunk népe napi útjára indul, - a nagyok munkába, akicsinyek óvodába vagy iskolába -, én is elvégzem rendszeres reggeli tevékenységemet. Összeszedem a cigarettacsikkeket és a szemetet a ház előtt.
Azután a Katonavárosból a belvárosba indulok kerékpárral. Utamat mindenütt cigarettacsikkek, ilyen vagy olyan palackok szegélyezik. A napokban egy jeles emberről tartottam előadást, akinek emlékiratát valaha leírtam. Az 1970-es években történt, hogy az illető meglátogatta Kanadában élő fiát. Egy autó utazás alkalmával, - ahogyan gyakorta látjuk -, az autóból kihajította elszívott szivarja csonkját. Fia kétségbeesetten kiugrott a kocsiból, felszedte a szivart, és kérte apját, hogy ezt soha nem tegye. A szégyen mellett még 25 dollár - gondolom akkor tekintélyes összeg - pénzbüntetéssel is jár.
Valami mozgalmat kellene indítani a Tiszta Bajáért. Nem a köztisztaság dolgozóira gondolok, ők úgy látom, ők megteszik a magukét, hanem a város lakosságára. El tudom képzelni, hogy az egyszerű figyelmeztetés - a médiák szerepet vállalhatnának benne - elegendő lenne. Magánemberként pedig a ráutaló magatartás. Erre elmondok két példát, mely velem esett meg.
A nagyposta előtt egy ember, mielőtt beszállt a kocsijába, ledobta a cigarettacsikkjét. Nem szóltam semmit, csak felvettem, és bedobtam az ott levő szemétkosárba. Láttam, hogy elszégyellte magát, és többet biztosan nem dobja el a csikket. A másik eset a Táncsics utcában történt. Amíg felesége az áruházban vásárolt, a férj a fák alatt parkolt. És, hogy ne töltse feleslegesen az időt, takarította az autót. A tele hamutartó tartalmát egyszerűen a földre öntötte. Igaz, itt már nem volt olyan egyszerű a jmeggyőzés, de azért sikerrel jártam.
Jön az idegenforgalmi idény. Fogjunk össze a Tiszta Bajáért!
Egy másik témában (magyarul topicban) közlekedés céljából javasoltam az Ady Endre utcát és a Móricz Zsigmond utcát a körforgalom kiépítése miatti közlekedéshez. Részben erről, részben arról, hogy B. Mikli Ferenc festőművész selejtezés folytán felajánlotta, hogy nekem adja a régi Bajai Tükör példányait, melyben egyebek között Mesélnek a bajai utcanevek c. sorozatom is szerepel, jutott eszembe, hogy a két utca 1948-ban kapta jelenlegi nevét egy belügyminiszteri utasítás végrehajtásakor. Az Ady Endre utcát Sárkány utcának hívták a benne volt Sárkány vendéglőről. A Móricz Zsigmond utca Vöröstáblás utca volt, hogy miért, azt ma sem tudjuk. (A házakhoz csatlakozó kertek révén Kertész utcának is nevezték.)
Most olvastam és alaposan sikerült begurulnom! Már megint épiteni akarnak olyan helyre, ahova nem kellene! Vagy csak én látom igy? Miért van megint az az érzésem, hogy ebböl nem a "Köz" profiatál majd, hanem csak egy-két ember pénztárzája?! Többek között a Türr emlékmünél akarnak egy épületet felhuzni. Hogy miért? - hogy "kulturált környezetben" tudják fogadni a Dunán érkezöket. ....pfffff ...... ezt nevezem argumentácionak!
Büszkék lehetünk arra, hogy eleink azonnal a magyar szabadság ügye mellé álltak.
A bajaiak - a hajóközlekedésnek köszönhetően - már másnap értesültek a pesti eseményekről, és a város üdvözölte a kinevezendő magyar kormányt.
A március 27-i ünnepi tanácsülésen határozat született a "12 pont" elfogadásáról, majd április 3-án a megyei közgyűlés bizottságot hozott létre a nemzetőrség megszervezésére.
A város tanácsa és népe átiratot intézett a miniszterelnökhöz, melyben köszönetet mondott a kormánynak az új eszmék melletti kiállásért.
A forradalom céljaira való gyűjtés eredményeként majd 3 ezer ezüst forint készpénz és 1090 forint kölcsön jött össze.
Június 23-án megválasztották Mészáros Lázárt a város országgyűlési képviselőjévé.
A város népe katonát és anyagiakat (pl. pénzt és harangokat) áldozott a szabadságharc győzelméért.
Gál Zoltán
U. i. E rövid összefoglalásban sok mindenről nem ejthettem szót. Régebben viszont többször is írtam róla, ugyanezzel címmel. Kérem Lőrinczi Csaba szerkesztő kollegámat, ha megleli ezeket az írásokat, tegye fel a bajastory.info c. internetes újságjára.
Gyakran említettem, hogy a személyes példamutatás a gyermeknevelésben a leghatásosabb módszer. Azt hiszem, azzal a példával is "neveltek" a felnőttek, amit most, egy fél órával ezelőtt mutattak a Dömötör utca mellett levő szánkódombnál.
Van itt egy kis focipálya, két kapuval, ahol a gyerekek szívesen játszanak. A kutyatulajdonosk pedig szívesen futtatják itt ebeiket, tudván, hogy erre a játszótér a legalkalmasabb. Most is így történt. Közben az aktuális játszótéri kutyasétátatók, - egy idősebb hölgy és egy 30-35 éves fiatalember -, elégedetten állapították meg, hogy nagyobbik kutyájuk jót játszott, kiharapta a gyerekek futballabdáját. - Ebből sem lesz többet labda - állapították meg elégedetten. A kicsik sérelmezik, hogy még azt sem mondták, hogy bocsánat. Én még azt is el tudtam volna képzelni, hogy azt mondják nekik, hogy vesznek nekik egy másik labdát.
Tulajdonképpen hálásak lehetünk ezeknek a felnőtteknek. A gyerekek eddigi életükben csak azzal találkoztak, hogy a felnőttek kedvesek, aranyosak, jólelkűek. Most tapasztalhatták, hogy ilyenek is vannak.
Egyébként változatlanul az a véleményem - több alkalommal szóvá tettem -, hogy a kutyák nem a játszótérre valók.
Kedden, március 9-én tartotta a Bajai Városvédő Egyesület évi rendes közgyűlését. A rendezvénynek az EJF Szegedi úti épülete (Pedagógiai Fakultás) adott otthont. A 2009. évről való elnöki beszámolót követően Pethő Attila, sok más elfoglaltsága miatt, leköszönt elnöki tisztségéről. A közgyűlés dr. Radnóti Juditot választotta meg az alapszabály szerinti titkos szavazással elnökké, aki székfoglalójában kérte munkájához a tagság és az egyes területek szakembereinek segítségét.
E sorok írója a következő taggyűlésen javasolja Pethő Attilát jegyzőkönyvi dicséretben részesíteni. E javaslatra most azért nem került sor, mert egy kiállítás megnyitó miatt késtem. (Ezért természetesen előre kimentettem magamat.)
Véleményem szerint a Bajai Városvédő Egyesület működését nagyban előremozdíthatná egy városvédő folyóirat léte. Az a véleményem, hogy azok, akik a Bajai Honpolgárt, melyet városvédő jellegű folyóiratnak alapítottam, nemtelen puccsal kivették a kezemből, rossz szolgálatot tettek Baja városának.
A madarak és a csillagos égbolt védelmében célszerű lámpatesteket kell tervezni, illetve a következő cseréknél a meglevő gömblámpákat - ezek nagyon szépek, csak éppen nem oda világítanak, ahova kellene - fokozatosan kicserélni. Itt az ideje, hogy a fényreklámok, általában a településeket nappali fénnyel megvilágító fények visszaszoruljanak. Meg kell vizsgálni, vajon a díszkivilágításnak van-e létjogosultsága. Vajon egy templomtorony kivílágítva szebb-e vagy természetes környezetében?
Ma nyílott, és 13-áig látható az EJF Műszaki Fakultásán a Séta a Tejúton c. kiállítás. A megnyitót követően dr. Kolláth Zoltán, a Magyar Csillagászati Egyeület elnöke tartott előadást a fényszennyezésről és a csillagfényes égboltról. Mely a rengeteg, sokszor felesleges és rosszul beállított fényforrástól egyre kevésbé látható.
A madarakat megtéveszti, egész fajok vesznek ki. A kivilágított toronyházaknak a madarak nekimennek, és elpusztulnak.
Most kell intézkedni, ha azt akarjuk, hogy unokáink is merenghessenek a csillagfényes égbolt látványán. A Zselici Nemzeti Park és a Hortobágyi Nemzeti Park már ilyen terület. Remélhetőleg a jövőben a többi táj és település is ilyenné válik!
Egy csendes jubileumot szeretnék a figyelmükbe ajánlani. Elsősorban azért, mert sajtótörténeti érdekessége van. Húsz éves a Bajai Honpolgár.
Nehéz körülmények, kezdetleges számítógép technika mellett indult el hazánk első és egyetlen városvédő folyóirata. Amikor ezrével születtek az új kiadványok, a Bajai Honpolgárral a szinte hihetetlen nagy, kétezer pédány után a háromezres példányszámot céloztam meg. (Az első számokból nekem sem maradt az érdeklődésnek köszönhetóen.) Sajnos, a folyóirat eredeti, tehát városvédő irányultságát tekintve mindössze két esztendőt élt meg. Egy meglehetősen nemtelen puccsal - a folyóirat indulásával kapcsolatos történetét szeretném majd megírni - váltak meg tőlem, és alakították át a folyóiratot egyébként értékes történeti folyóirattá. (A városvédelem mindig sérti egyes személyek vagy csoportok érdekét, míg a várostörténet békés műfaj. Hogy felépülhessen egy városképbe nem illő épület, azért ölre mennek az érdekeltek, a húsvéti tojáspatkolás mikéntje viszont aligha vált ki komolyabb indulatokat.)
Ami érdekes, hogy a Bajai Honpolgár azóta sem tartott működésemre igényt. Pedig van némi közöm, hogy példákat is említsek, például a Duna Szállón levő Bartók-emléktáblához, vagy ahhoz, hogy Baja városa az idei esztendőt a "csárdás évének" nyilvánította.
Ami késik, nem múlik - a mondás szerint. A zeneiskolába például be sem tehettem a lábamat - annak ellenére, hogy ahhoz, hogy van méltó épülete, van közöm -, mostani kollegáim meghívnak minden rendezvényükre, és szeretettel, megbecsüléssel fogadnak.
Ezt a néhány gondolatot szerettem volna Kedves Levelezőtársaimmal megosztani a Bajai Honpolgár csendes jubileuma alkalmából.
Figyelmesen tanulmányoztam az írását. Azt hiszem, nagyon bölcsen cselekedett, amikor nem tört lándzsát a hókunyhóért. Azt így is, úgy is tönkretették volna.
Látszólag ellentmondásba kerülök egy régi beírásommal, amikor azt bizonygattam, hogy az ember nevelhető. Ez a pedagógiai optimizmus alapja. Egy kétéves gyermek boldogan rombolja össze a fakockából épített tornyocskát. A négyéves viszont építi yía tornyot. A vandálok bizonyos tekintetben megmaradtak a kétéves gyermek értelmi szintjén.
A személyes példamutatást tartom a legcélravezetőbbnek. Ha nem köpködök, nem káromkodok, akkor a környezetem sem fogja ezeket tenni. Azzal viszont nem tudok példát mutatni, hogy nem rángatom ki vagy nem gyűröm meg a közlekedési táblát. Mint ahogyan Ön sem tudott azzal hatni, hogy nem rongálta a hókunyhót.
Ennek ellenére szükség van a várovédelemre. Pl minden alkalommal szóvá tettem, ha rongálták a vasútállomás feletti felüljárót. Ha most megnézem, hogy a kerítése milyen állapotban van, megállapíthatom, hogy az eredmény vajmi kevés vagy semmi.
Hogy mégse legyek borúlátó, elmondok egy tréfás, de igaz történetet, melynek egyik szenvedő alanya magam voltam. Történt pedig, hogy a Kölcsey utca sarkon egy megtermett férfiember kegyetlenül vert és rugdalt egy filigrán asszonykát. Mondanom se kell, hogy azonnal ott termettem. Az asszonyka agyonverése félbe szakadt. Kaptam aztán hideget-meleget. A legszelídebb az volt, hogy: - Mit ugat bele? Nem lenne ebben semmi különös, számítottam is rá, csak arra nem, hogy a nyomdafestéket nem tűrő jelzőket a megmentett asszonykától kapom.
Van-e a történetből valami tanulság? Nem tudhatom.
Véleményem szerint egy város védelméhez nem csak a történelmi, épített örökség védelme és hírességeink emlékének őrzése tartozik hozzá.
Egy nagyon mai, nagyon mulandó - és sajnos eredeti formájában már nem létező - építményről szeretnék írni. Egy tréfás kedvű és vállalkozó szellemű család a legutóbbi nagy havazás után hó-kunyhót épített a Városháza elé. Öröm volt látni, ahogyan egész iskolai osztályok látogatták, türelmesen várva sorukra be is bújtak (talán 1-2 embernyi hely volt odabent), de a felnőttek is mosolyogva mentek közel a kis építményhez, bekukkantottak, talán kicsit irigykedtek is, hogy nem férnek be...
Később - ahogy múltak a napok - a kunyhó állapota romlásnak indult. Nem a napsütés, nem az olvadás okozta. Azt egy könnyű sóhajjal el tudtam volna fogadni, mert ez a természet rendje. Azt viszont természetellenesnek találom, hogy egyesek firkákat karmolásztak bele, cipőorral kis lyukakat rugdostak az oldalába, majd beomlasztották a tetejét.
A firkák felelősei sejthető, hogy melyik korosztályból kerültek ki. Ehhez már nem is tudok mit hozzászólni, amióta a Déri-kerti emlékművön megjelent a "FUCK" felirat (magyarul annyit tesz: b*** m** - talán a firkáló dédapja, ükapja is elesett azok közt, akik emlékére az emlékművet állították).
A lyukakat viszont gyerekcipők rúgták szerencsétlen kis kunyhó oldalába. Láttam. Miért nem szóltam rájuk? Miért álltam be a bűnösen passzív szemlélők sorába? Azért, mert látásom javítására szemüveget/kontaktlencsét használok, és nem monoklit. A gyermek termetes apukája ugyanis a gyerek közvetlen közelében állt, és látta, sőt nézte, ami történik. És egy szót sem szólt ellene. Hozzám viszont feltehetően lett volna egy-két "kedves" szava - esetleg tette is.
Aki kicsiben kezdi, később nagyban folytatja. Városunkat manapság nem elsősorban "világmegváltó", történelemromboló építészektől kell megvédeni, hanem saját lakóitól. Vajon lehetséges?
Ha valamikor, akkor ezen a hideg, havas télen szükség van rá, hogy etessük a madarakat. Amint írtam, nem kell feltétlenül etető, a Katonavároban az ablakpárkányon kitett napraforgó-magra is van vagy száz rendszeres kosztosunk. Ugyanígy az udvarban levő hinta deszkájáa kitett magra is.
Egy kedves ismerősöm megállított, hogy előbbi bejegyzésemmel nem teljesen ért egyet. Köszönöm neki, hogy figyelmesen elolvasta a bejegyzésemet. Úgy tapasztalta, hogy nyugodtan adhat kenyeret is a madaraknak, tekintve, hogy hamarabb keresztül megy az emésztő csatornájukon, minthogy a kenyér megsavanyodna benne.
Tiszteletben tartom a véleményt, jóllehet továbbra is a szakirodalomra támaszkodom. Kenyeret amúgy sem szívesen adnék. (Nyilván gyermekkoromban szüleim által belém nevelt érzelmi okokból.) Úgy látom, a madárkák nagyon jól elvannak a fekete napraforgóval és a cinkegolyóval. (Ezek olaj és zsíradék tartalmuk miatt fontosak számukra.) A bokrok ágaira kitett, felvágott almát is elcsipegetik. Szeretik a főtt krumplit vagy a sózatlan szalonnát is. Amiből aránylag sok fogy, az a napraforgó, mely nem drága, 90-100 Ft kilója. Ha hetenként kétszer a biciklit választom olyan útra, ahova egyébként autóval mennék, akkor megvan a napraforgó ára.
Ami nagyon fontos a szakirodalom szerint, Ha már elkezdtük, ne hagyjuk abba az etetést amíg a szigorú tél tart, mert a hótakaró miatt a madárkák nem tudnak eleséghez jutni.
Szomorúan látom, hogy a vasúti felüljáró kerítésa mind rosszabb állapotba kerül. Tavaly a MÁV - gondolom tetemes költséggel - új fonott kerítéssel látta el a felüljárót. Most ugyanolyxan balesetveszélyes, mint volt a felújítás előtt.
A vandáloknak külön lélektana lehet. Hogy mi élvezetet találnak abban, hogy mindent tönkretesznek, amihez hozzáférnek, nem tudhatjuk. Virágágyást, virágórát, útjelző táblát, esőcsatornát, köztéri padot, fácskát, házfalat. Utóbbinál - ha egy tiszta, felújított felületet látnak - grafitivel legott összefirkálják.
A MÁV-ot illetően: a vasúti kocsikat, állomásokat, állomási mellékhelyiségeket.
Bizonyos esetekben a meggyőzés is használ. Például, amikor a gyerekek az említett vasúti felüljáróról kimásznak a vasúti raktár tetejére. (Itt értem el némi sikereket.) Sok esetben azonban a büntetés lenne célravezető. Erre vannak követendő külföldi példák pl. a falfirkák leküzdése terén.
Olvasom a mai Petőfi Népében, hogy Baján kevés az utak szórására a só, és az igények növekedésével jócskán meg is drágult.
Kollegámmal együtt írtunk már az előbbiekben arról, hogy a sószórást szükséges rossznak tartjuk. Az olvadó só a csatornába kerül, onnan a vizeinkbe. A gépjárművek alvázában is jelentékeny kárt tesz, nem csak a környezetben.
Mint majdnem mindenben rosszban, abban is van valami jó, hogy kevés az utak szórására a só. Azt javasolom, hogy a csúszós út előidézte fokozott balesetveszélyt óvatosabb járművezetéssel igyekezzünk leküzdeni!
