"...Személyiségi jogaim megsértése miatt Dr. Kende Péterrel és az Élet és Irodalommal szemben pert indítottam..."
Azt írja, személyiségi jogai megsértése miatt. Hát, én nem értek a jogtudományhoz, de valami azt súgja nekem, hogy ebben a perben személyiségi jogokról lesz szó, nem feltétlenül az ügynökmúltról.
A Magyar Televízió 2007. július 18-i "Az Este" című műsorában elhangzottak kapcsán ismételten leszögezem, hogy sem Marosvásárhelyi, sem más fedőnéven soha nem írtam az állambiztonsági szerveknek jelentést.
Az ezzel ellenkező hamis állítást a Magyar Televízió Dr. Kende Péternek az Élet és Irodalomban korábban megjelent cikkei alapján tette. Személyiségi jogaim megsértése miatt Dr. Kende Péterrel és az Élet és Irodalommal szemben pert indítottam.
Legyen -mondjuk- az az újságíró a Heti Válasz munkatársa. Vagy a Demokratáé. Hisz' ők annyira, de annyira gyűlölik a kommunistákat, hogy pont az ő feladatuk lenne tisztázni ez a politikai morálról nyilván nem véletlenül tanakodó urat. A "legantikommunistább" asszony, Seszták Ágnes csinálhatna egy jó riportot Martonyival. Vagy esetleg Bayer és Csermely az elfogulatlan, mértékadó, "elsőként" televízióban. Vagy Bencsik, Lovas, akiknek fogalmuk sincs, milyen is kommunistának lenni...
Én mégis azt mondom: kérdezze csak meg egy újságíró Martonyit, hogy mi a helyzet azzal a perrel. Mégiscsak azt szeretném, hogy járjunk a végére ennek a dolognak. Aztán az is érdekelne, hogy a főnöke tudott-e erről. Meg a főnökének a haverja, aki titkosszolga volt. Ezek a kérdések igencsak érdekelnek. Miért nem megy utána ennek egy újságíró sem?
Martonyi János volt külügyminiszter ügynökmúltjának nyilvánosságra kerülése, fogadtatása és sorsa több szempontból is tanulságos. Mindenekelőtt igazolni látszik azt a tételt, hogy minden csoda három napig tart. Ügynökügyi helyzetkép.
Két alapos, pontos adatokkal alátámasztott oknyomozó cikk közzététele után úgy tűnik, az ügy feledésbe merül. Elfoglalja helyét a többi, egykor botránynak számító, mára az emlékezetből elűzni próbált leleplezés között. Ezzel igazat adva annak a véleménynek, hogy a társadalom unja ezeket az ügyeket. („Tizenhét év után legyen elég!”) Pedig a Fidesz-kormány volt külügyminiszterének esete azt is bizonyítja, hogy az egykori ügynökök nemcsak túlélhették leleplezés nélkül a rendszerváltást, de akár magas állami pozícióig, adott esetben a miniszterségig is vihették.
Ez egyrészt megkérdőjelezi annak az átvilágítási módszernek a hatékonyságát, amelyet most alkalmaznak minden magas rangú tisztségviselő esetében. Másrészt nem zárja ki, hogy a szűrőn – Martonyihoz hasonlóan – mások is átjutottak, és esetleg mindmáig magas hivatali beosztást töltenek be. Ez sem az ország jelene, sem jövője szempontjából nem lehet közömbös. Az egykor beszervezett ügynök ugyanis ma is zsarolható. Nemcsak magyar, hanem külföldi személyek, intézmények, esetleg állami szervek részéről is. Tudjuk, hogy a kádári titkosrendőrség adatait megkaphatták a „testvéri országok”, mindenekelőtt a Szovjetunió illetékes szervei is. Nem lehet kizárni, hogy ezek az adatok mai partnereinknek is rendelkezésükre állnak, és fontos politikai, gazdasági tárgyalásoknál ezt fel is használják, ha a magyar delegációból valaki az „ismerősük” volna.
De a Martonyi-ügy tizenhét év utáni nyilvánosságra kerülése újból felhívja a figyelmet arra is, hogy nincs kielégítően megoldva a kádári titkosszolgálatok tevékenységének feltárása. A titkolózás, adatok érthetetlen titkosítása tovább tart. Például a Szabad Európa Rádiónál beépített ügynökök tevékenysége 1972-ig név szerint is követhető, de attól kezdve a jelentéseik, sőt a munkatársak aktái is hozzáférhetetlenek. Nehéz elképzelni, hogy lenne még az ország érdekeit sértő, indokolt titkolnivaló az 1993-ban megszűnt intézményről begyűjtött titkosszolgálati anyagok között. A mai ügykezelés eredménye természetesen az, hogy ilyen vagy olyan úton újabb és újabb nevek kerülnek nyilvánosságra. (Röviddel ezelőtt egy veszprémi plébánosról derült ki, hogy még a legjobb barátjáról is jelentett.)
Nemcsak nálunk van ez így. Több más, egykor szovjet megszállás alatt állt országban is hasonló a helyzet. Lengyelországban most derült ki az utóbbi évtizedek egyik legismertebb riporteréről, számos dokumentumfilm, útleírás szerzőjéről, a januárban elhunyt Ryszard Kapuścińskiról, hogy „Vera Cruz” és „Poet” fedőneveken dolgozott a titkosszolgálatnak (SB). Jelentett kollégákról, hogy melyikük rokonszenvezik a Szolidaritás szakszervezettel, külföldi útjairól és ismeretségeiről (egy angol kommunista újságírónőről – „csúnya, és négerekkel is lefekszik” –, emigráns lengyelekről és szervezeteikről. De az utóbbi időben vált nyilvánossá, hogy besúgó volt számos ismert értelmiségi és művész is. Például a neves szociológus és filozófus, Zygmunt Bauman (már a sztálini időktől kezdve), a világhírű boroszlói pantomimszínház alapítója, Henryk Tomaszewski, sőt disszidálása előtt Andrzej Szczypiorski, A szép Seidenmanné című bestseller szerzője is.
A Kaczyński ikrek tervezett, de a lengyel alkotmánybíróság által alaposan megnyirbált „lustracja” (átvilágítási törvénye) bizonyára nem a jó módszer. Tizenhét évvel a rendszerváltás után megalázó nyolcszázezer állampolgárt (minden állami alkalmazottat, iskolaigazgatót, egyetemi tanárt, főszerkesztőt, műsorvezetőt, vállalati igazgatót stb.) egy kérdőív aláírására kötelezni, amelyben számot adnak arról, hogy együttműködtek-e a kommunista rendszer titkosszolgálatával. „Az állam feladata nem a bosszúállás, hanem az emberi jogok tiszteletben tartása” – szól a verdikt. Így igaz. Marad a fordított lehetőség, amit a németek alkalmaztak mindjárt a rendszerváltás után: a titkosszolgálati levéltárak megnyitása. Tették ezt azzal a jelszóval, hogy „jobb valaminek ma megrázkódtatás árán is a végére járni, mind a vég nélküli megrázkódtatás”. Mi ma a véget érni nem akaró megrázkódtatások idejét éljük. Egészen addig, amíg egy kormány nem veszi magának a bátorságot, és egy a megoldást legalább megközelítően jelentő törvénnyel pontot nem tesz a mostani áldatlan állapot végére.
Kinek lenne ez érdeke? Mint Martonyi János esete mutatja, az egész társadalomnak. Nemcsak attól védene meg bennünket, hogy magas pozícióba kerülhetnek zsarolható személyek. A társadalmi megbékélést is elősegítené, amelyet akadályoznak – más okok mellett – az újabb és újabb leleplezések. Továbbá megkésett igazságot szolgáltatna azoknak, akik a diktatúrában ügynöki besúgások alapján szenvedtek hátrányokat. És nem utolsósorban érdeke lenne az igazság feltárása az egykori ügynököknek is. Kiderülne, hogy az az embertelen rendszer milyen módszerekkel zsarolt, kényszerített besúgásra embereket, tett tönkre életeket, kergetett nem egyet öngyilkosságba. És persze megjelölné (büntetés ma már nem jön szóba) azokat is, akik pénzért, karrier érdekében vagy akár meggyőződésből, önként vállaltak ügynöki szerepet. De az irattárak megnyitása ez utóbbiaknak is érdekében állna. Véget vetne annak a leleplezéstől való rettegésnek, amelyben tizenhét éve élnek. Megrázkódtatás, de aztán nyugalom. És nem utolsósorban véget vetne az állandó gyanúsítgatásoknak, amelyeknek számos ártatlan ember is áldozata.
Ma, amikor tudjuk, hogy a Kádár-rendszerben például a katolikus püspöki kar tagjai – kevés kivétellel – szinte valamennyien ügynökök voltak, minden új püspök kinevezésénél elkezdődnek a találgatások: „Mit tett ez akkor?”
Ezt érezhette Veres András szombathelyi püspök is, amikor kinevezése után egy tévéinterjúban közölte, hogy már korábban kérte átvilágítását, és az igazolta feddhetetlen múltját. (Duna TV, 2007. február 11.) A magyar püspöki karban ezt eddig csak Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát tette meg. Egyháza és saját érdekét szolgálná, ha a püspöki kar legalább újonnan kinevezett tagjai követnék példájukat.
Ezzel elejét venné például Ternyák Csaba frissen kinevezett egri érsek is a múltját illető gyanúsítgatásoknak. Ő 1988 és ’92 között a Pápai Magyar Intézet rektora volt. Számos publikált dokumentum tanulsága szerint ezt a posztot 1964 után (magyar–vatikáni részleges megegyezés) csak beépített ügynökök tölthették be. Tehát ő is az lett volna? Ha Ternyák érsek úr kérné átvilágítását, egy csapásra véget vethetne a találgatásoknak, amelyek – ellenkező esetben – elkísérhetik egész főpapi tevékenysége alatt. Egyúttal okafogyottá tenné a jelenleg a múltját kutató történészek munkáját is.
Nem tudjuk, mikor születik meg egy az egész ügynökkérdést kielégítően megoldó törvény. Addig egyetlen lehetősége van a múltjuk miatt reszketőknek: az önleleplezés. Ez nekik is megnyugvást jelentene, a társadalomnak is. Sohasem késő.
gondola.hu 2002. szeptember 18. 16:20 Martonyi és Fazakas megnézte a róla készült iratokat
Martonyi János, az Orbán-kormány külügyminisztere és Fazakas Szabolcs, a Horn kormány ipari minisztere szerdán megtekintette azt az iratanyagot, amelyet a rendszerváltás utáni volt kormánytagok állambiztonsági múltját feltáró parlamenti vizsgálóbizottság rendelkezésére bocsátottak róluk az illetékes hivatalok. A két politikus a dokumentumok ismeretében újságírók előtt megismételte korábbi nyilatkozatát. Martonyi János elmondta: diplomataként elhárította azt a kérést, hogy gazdasági, kereskedelempolitikai természetű információkat szolgáltasson, és nagyon csodálkozik azon, hogy nyilvántartották és van egy aktája. Fazakas Szabolcs azt mondta: a dokumentumok megismerése alátámasztja korábbi nyilatkozatát, amely szerint külkereskedőként munkaköri kötelessége volt információt adni a belügyi partnereknek, és alátámasztja azt is, hogy "semmi módon nem állt kapcsolatban a hírhedt III/III-as politikai rendőrséggel." Mécs Imre, a vizsgálóbizottság SZDSZ-es elnöke közölte: a politikusoknak lehetőségük van arra, hogy kiegészítést, megjegyzést fűzzenek a megismert dokumentumokhoz. Jelezte, hogy a bizottság kormánypárti tagjai a jövő hét közepére elkészítik az összegzést, amelyet átadnak az Országgyűlés elnökének, illetve nyilvánosságra hoznak.
"...Jarai Zsigmond is sajat bevallasa szerint (!) elmondott mindent Orbannak kinevezese elott es NEM volt vele baja neki..."
Valahogy elsikkadt ez az info és valahogy mindig elsikkad ez az info. Pedig szerintem a keményen kommunistaellenes Orbánnak ezt a kérdést kellene feltenni, mikor újságírók (értsd: nem Ókovács, Erdős, etc...) faggatják. Orbán tudott-e pajtásai múltjáról? Nyilvánvalóan igen. De miért nem jelentett ez azonnali eltávolítást a fidesz környékéről, hiszen a fiúk teljesen elhatárolódnak az előző rendszertől?
ott irtam hulyeseget, hogy az itelethirdetes utan, elotte mondta, az utolso szo jogan. Akkor innen szarmazik a legend, ezt a konyvet meg a megjelenes eveben vettem.
