Nem is folytatom a felsorolást a topikcimekkel, amit a balosok nyitottak, és egyik sem 56-al foglalkozik, hanem orbánnal, jobbodallal, ahelyett hogy kimentek volna ehhez a ronda szoborhoz, és egy szál szekfűt helyeztek volna a talapzat elé.
Több tízezren vettek részt a Fidesz szolidaritási menetén 2006. november 4. 17:14 Több tízezren vettek részt a Fidesz szolidaritási menetén tiltakozva az 23-i brutális rendőrtámadás ellen, és kiállva az emberi jogok tiszteletben tartása és a szabadság mellett. http://www.fidesz.hu/index.php?CikkID=67030
A fidesz honlapja. Miről is szólt a tüntetés? 56-ról szó sincs. Azt elfelejtette Viktor a nagy gyűlölködésben.
Az én lelkiismeretem totál nyugodt. Én nem nyitottam még egyetlen politikai topikot sem. Főleg nem olyan hazugot, mint te. Szóval, csak ezért martem javasolni. De ha nem, hát nem. Akkor viseld méltósággal, ha lehülyéznek!
A szocialisták az új központi emlékműnél emlékeztek egy száll virággal. A téren többszáz fehér szekfűt osztottak szét, hogy elhelyezhessék az emberek. Ők tehát 56-ra emlékeztek. Ellenben Orbánnak fontosabb volt 56-nál a rendőrök ellen tüntetni, a fidesz nem emlékezett 56-ra, csak utcai tüntetést szervezett a rendőrök ellen. Ez a tahóság.
A fideszes felvonuás 1-szer van és nem kb. 50-100 millióba kerül, amely szobrot majd elad a Feri,:-)) mert ugye az általatok dicsért 200 milliós nem működő , rozsdás időkereket is el akarja adni.
Ennyit a sokat baloson dicsért EU-s csatalkozásról.:-)
Balosok is megemlékeztek. Meg jobbosok is. Meg pártonkívüliek is. Meg mindenféle emberek is. Még a csürhe is a maga módján. Talán csak a fidesz nem. Nem baj.
Töröltesd ezt a buta, hazug topikot, oszt holnapra elfelejtem az egész marhaságot, és szent a béke!
természetesen a földön fekvő,már ártalmatlanított ember rugdosásával én sem tudok egyetérteni,sőt ki kell deríteni,hogy ki/k voltak és a lehető legszigorúbb büntetést kiszabni a bíróságnak rájuk
de ismétlem,a mai napon a fidesz nem az 56-ra emlékezett
Mondjuk azért mert a pártok képvselnek minket, azaz ti látjátok igy. Mi nem, mi megünnepeljük és megemlékezünk az ünnepeinkről és nem egyedül a szobánkban.
Ti dolgotok ez persze, de akkor meg ne fikázzatok minket, mert mi másképpen ünnepelünk.