Szerintetek mi várható? A közvélemény-kutatók legutóbbi becsléset nyugodtan kidobhatjuk az ablakon, a zavargások óta teljesen átrendeződtek a pártpreferenciák. De merre? Tarlós erősödik most, vagy Demszky? Mit gondoltok? Ki fog nyerni?
Csaba László közgazdász nyilatkozta lapunknak, hogy a belga, az ír, a dán, a svéd válságkezelési modellek azt mutatják, hogy megszorító intézkedések nélkül is csökkenthető a közadósság. De említhető a mostanság sokat emlegetett Bulgária esete. A nem igazán magas életszínvonaláról ismert ország nálunknál hamarább vezetheti majd be a közös uniós pénzt, az eurót, kedvező államháztartási adatai miatt. A jó költségvetési mérleghez hozzájárulhatott az is, hogy a balkáni állam adócsökkentést hajtott végre, amiből az államkasszának 680 millió eurós többletbevétele keletkezett. Többletbevétele, mert alapszabály, hogy az emberek szívesebben fizetik a kisebb közterheket. Erre volna szükség a mostani konvergenciaprogram helyett. Mert így érvényesülhet egyszerre a közjó, és a hiány csökkentése.
A 325-beli "patkny mocsok nyugdjasok"-ra gondoltam.
Politikustol meg mit varsz? Sajnos az emberek nagy resze meg nem vette eszre, hogy minden politikus gazember, azt hiszik, hogy az o kedvenc partjuk politikusai nem azok.
"gy van, nagy valoszinuseggel nem fog nyugdijat kapni. Te se, en sem. Nyilvan, aki ezzel tisztaban van, az mas modot keres ra, hogy idos eveit biztositsa: gyerekek, sajat maga joelore elkezd takarekoskodi, mintegy felreteve a sajat nyugdijat stb.
En meg orulok is neki. Mert legalabb nem fog senki a nyugdijamert lepatkanyozni. "
Te annak örülsz, hogy tán nem fogsz nyögdíjat kapni?
Igy van, nagy valoszinuseggel nem fog nyugdijat kapni. Te se, en sem. Nyilvan, aki ezzel tisztaban van, az mas modot keres ra, hogy idos eveit biztositsa: gyerekek, sajat maga joelore elkezd takarekoskodi, mintegy felreteve a sajat nyugdijat stb.
En meg orulok is neki. Mert legalabb nem fog senki a nyugdijamert lepatkanyozni. A nyugdijjarulek levonasat meg ugy tekintem, mint az elozo generacioknak adott tamogatast. Nagy reszuk megerdemli.
Erkölcsi döntés; ha ezért úgy szavaz. De én a kiszolgáltatott helyzetükre gondoltam. Az már a maszop aljassága, hogy ezt keményen ki is használja (morális kérdés ennél a csapatnál nem játszik szerepet..:((
mindenki tehet róla. ez erkölcsi döntés. bár a nyugdíjasokat úgy általában nem szabad bántani. ez ugyanolyan fóbia, mint a tanár, orvos, vagy 23milliórománfóbia, csak a másik oldalról.
sajnos a mai nyugdíjemelést is tudták überelni a komcsik. Na ez a hír kivágta nálam a biztosítékot, hogy PATKÁNYNAK NÉZIK A VÁLASZTÓKAT A KOMCSIK !!!
Újabb, az MSZP frakció alakuló ülésén elhangzott botrányos beszéd szövege került nyilvánosságra. Nemcsak a kormányfő használt politikusoktól szokatlan kifejezéseket, amikor a választókról beszélt, hanem párttársai is - közölte az Inforádió. Filló Pál azt mondta, a megszorítások falán lyukat is hagyni kell az embereknek. Úgy fogalmazott: "amikor a patkányt sarokba szorítják, az is inkább elmenekül, ha tud. Akkor támad csak, ha nincs más kiút számára".
Remélem nem lesz más kiút számunkra és a "patkányok" szétszedik a komcsikat.
A szuleid is nyugdijasok lesznek egyszer. Rajuk is erted ezeket a jelzoket? Az en szuleim nyugdijasok, es te nemhogy nem tudnal olyan spartaian elni, mint ok kenytelenek egy egesz ledolgozott elet utan (anyam 13 evesen kenytelen volt kimaradni az iskolabol es azota dolgozni, mert 6 gyerekkel ozvegyen maradt nagyanyam tudobetegseggel fel evre szanatoriumba kerult, a hazuk meg rajukdolt; 40 ezer forint a nyugdija, gondolom ezt is sajnalod tole), de el sem tudod azt az eletformat kepzelni.
Nem a mostani nyugdijasok tehetnek rola, hogy nem voltak egyeni szamlak. Ha lettek volna, most a sajat szamlajukrol kapnak, a sajat maguk altal egykor befizetett penzt.
Azzal, hogy a nyugdij osszeget maximaljak, en is egyetertek.