Amikor az északi kerületben 2005. decemberében püspökválasztás volt, a 3 jelölt közül én akkor még nem Fabinyre szavaztam, mert egy kicsit tudálékosnak, túlságosan intellektuálisnak találtam a bemutatkozását.
Viszont amikor első ízben 2006-ban személyesen találkoztam vele, mármint úgy, hogy eljött püspöki látogatásra az egyházközségünk önállósodásának 100. évfordulójára rendezett ünnepség alkalmából, emberileg rögtön megkedveltem.
Mint embert és azóta mint lelkipásztort és püspököt is.
Szerintem Tamás elnök-püspök minden szempontból jól kormányozza az egyházkerületét és az országos egyházat is.
Lelkileg és adminisztrációs szempontból egyaránt.
Amellett külön pozitívumként kiemelném, hogy nem feledkezik meg a nehéz sorsú, üldözött közel-keleti keresztény közösségek támogatásáról sem, sőt arra külön hangsúlyt helyez.
Sok egyházközségünk van, amelyik anyagilag teljesen önálló, mindenféle állami és központi egyházi támogatás nélkül, csak a megajánlásokból, adományokból és perselypénzből működik. Többek között a mi egyházközségünk is ilyen, hála Istennek, anyagilag teljesen önnfenntartóak vagyunk, sőt némelyik évben még némi tartalékot is tudunk képezni.
Valljuk be, természetesen nem mindegyik ilyen, főleg ahol a demográfiai mutatók is nagyon rosszak és a gyülekezet főleg időskorúakból és/vagy szegényekből áll.
Van állami támogatás is, az kétségtelen, főleg az evangélikus iskolarendszer működtetésére, fenntartására.
Korántsem olyan mértékű és arányú, mint azt egyesek gondolják.
Érdekes. Fabiny bírálta a legjobban a kormányt, úgyhogy számomra kicsit érthetetlen, amit mondasz. De ők is ott vannak a zsíros bödönnél, az nem vitás!
Először csak a privát oldalamra írogattam különböző vallásos témájú bejegyzéseket. De aztán úgy döntöttem, hogy ideje nagyobb dolgokban kezdeni. Ez csak egy evangélikus hívő hitéről szóló, a gondolatait és a megjegyzéseit továbbítandó oldalak! :)
A Gödöllői Evangélikus Gyülekezettel voltunk Finnországban, méghozzá Forssában! Ott koncerten és Istentisztelen is részt vehettem, ami óriási élmény volt a számomra. A finn evangélikusoknál egy kicsit másképp történnek a dolgok, mint hazánkban! :) De nagyon kedvelem a finn embereket! ;)
Lehet kérni e-mailben is, ez esetben minden hajnalban 2:00 - 3:00 óra körül megérkezik a postaládába, így már a nagyon korán kelők is olvashatják munkába menet.
Az e-mailhez fel kell iratkozni egy levelezőlistára:
Megfontolandó gondolatok, főként az, hogy a hagyományos keresztyén/keresztény értékeket védeni kell, mivel azokat korunkban igen komoly veszélyek fenyegetik...
"Prőhle Gergely az ECHO TV-ben elárulta, hogy az az anyagi központú berendezkedés, mely ma általánosságban jellemző az európai emberre nem lesz hosszú távon fenntartható. Ennek egyfajta előszele a migráció, az ivóvíz kérdése vagy a globális felmelegedés.
Prőhle Gergely úgy véli, hogy a hagyományos keresztény értékeket védeni kell. Az iszlám, de különösen a radikális iszlám az európai kultúra értékrendjével szembe megy, nem csak a zsidó-keresztény hagyományokkal, de a felvilágosodás értékrendjével is. Ezeket az értékeket mindenkinek tiszteletben kell tartania, aki Európában él. A menekülteknek pedig helyben kell segítséget nyújtani, hogy vissza tudjanak menni a Közel-Keletre, egykori lakóhelyükre."
"Segélyszervezetet csak úgy szabad működtetni, hogy tartósan jelen vagyunk. Hogy napi kapcsolatban állunk az itt élőkkel. Ezt az áldozatos munkát itthonról is lehet támogatni. Imádsággal, anyagiakkal. Ne hagyjuk magukra Irak és más országok üldözött keresztényeit!"
Én magam egy kis evangélikus többségű faluból származom, túl sok ilyen falu nincsen ma már, de azért akad még, így szinte beleszülettem az evangélikus vallásba, persze nem a hitbe, hiszen abba beleszületni nem lehet, mindenkinek saját magának kell hitre jutnia...
Már közel 30 évesen, 1998 őszén köteleztem el magam az (evangélikus keresztyén) hit mellett...
Hát röviden ennyi.
Csak gondoltam, hogy én is leírom a történetemet, válaszul a tiédre.
Ez azért megható részlet, ezt bemásolom, remélem, hogy nem untatlak vele, Spender:
"„Totally kaputt – mondja szó szerint Emanuel atya, amint Batnayához érkezünk. – Ez olyan, mint Drezda volt a második világháború végén.” Valóban kísértetváros fogad minket. Nem látunk ép házat. Mindenhol fegyveres őrök. A káld katolikus templom falai legalább állnak, de az oltár romokban hever. Üszkös gerendák merednek az ég felé. Az atya lefordítja nekem a templom falára festett arab nyelvű feliratot: „A keresztnek soha nincs helye az iszlám földjén.” Majd magam betűzöm ki a német nyelvű írást: „Ihr Kreuzsklaven… (vagyis „a kereszt rabszolgáinak” nevezi a hívőket) – raus, raus!” Ki innen, különben lemészárolunk titeket! – Itt a schlachten szó szerepel, amely az állat levágását is jelenti. Erről eszembe jut az ézsaiási prófécia Jézusról, Isten szenvedő szolgájáról: „Mint a bárány, ha vágóhídra viszik…” (Ézs 53,7).
Nem tudom, hogy egy Európában felnőtt iszlám szélsőséges vagy egy német nemzetiségű, agymosást átélt ember írta-e ezeket a rettenetes sorokat. Azt viszont tudom, hogy a kereszt, amelyet a 2014. augusztusi megszállás után leromboltak, újra áll! Megrendülten veszek részt a liturgiában. A gyülekezet erőteljesen énekel, a káld püspök mély hittel beszél arról, hogy embereknél sok minden lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.
Készültem ugyan angol nyelvű igehirdetéssel, de félreteszem az otthon előre megírt szöveget. Itt most nem lehet általánosságban beszélni. A vasárnap evangéliumaként elhangzó Mt 10,34–42 alapján egyrészt a kereszthordozásról beszélek, másrészt arról, hogy „egy pohár friss vizet” kell adni a rászorulóknak, végül utalok Péter kérdésére. „Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?” (Mt 19,27) Ezek az iraki keresztények ugyanis mindent elhagytak. Házukat, otthonukat, berendezési tárgyaikat, dokumentumaikat, gyerekjátékaikat. Idézem Jézus válaszát: „…mindenki, aki elhagyta házát vagy […] földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és megörökli az örök életet.” (Mt 19,29)
Az istentiszteletet követően szomorú családok bandukolnak romos házukhoz, amelyet ott kellett hagyniuk. Belépni nem szabad, hiszen még nem mindenhol történt meg az aknamentesítés. A szétlőtt falakon benézve darabokra szaggatott háztartási gépeket, ruhákat, játékokat látok. Egy Krisztus-kép a véres és koszos földön hever. Aztán szó szerint átéljük azt, hogy „megvan az ideje a gyásznak, és megvan az ideje a táncnak”. (Préd 3,4) A szép arcú fiatalok körtáncba kezdenek a romok között. Egymásba kapaszkodva előbb lassú méltósággal, majd egyre gyorsabban járnak körbe a füvön. Körülöttük nevető és tapsoló emberek. Apácák fogják az árvaházi gyerekek kezét. Jó helyi bort iszunk. Az élet él és élni akar!"