Szerencsére a mi lakásunk nem olyan kicsi, de úgy tudom, hogy a Kada-Harmat_mádi 4 emeletes csúsztatott lakótelepen nem olyen kicsik a lakások, de lehet, hogy vannak a miéknél kisebbek, a mienk kb. 47 m2 lehet, ha nem nagyobb vagy kisebb, passz. Ezt az anyuék tudják pontosabban, az anyukám akart vissza költözni Pestre én és az apu amardtunk volna Üllőn, de az anyu nem szeretett Üllőn lakni és onnan bejárni munkahelyre, Pestre, meg ő jobban szereti Pestet, mint vidéket, ehez szokott hozzá.
Írtam, hogy visszaköltöztünk Kőbányára. No Angyalföldről jöttünk, ott egy 4 emeletes panelház 4. emeletén laktunk. Őszintén mondom, semmi problémát nem jelentett a 4 emelet. Nagyon hozzá lehet szokni, állítólag kimutatták, hogy aki naponta többször felmegy a 4. emeletre, jobb a szívműködése, mint annak, aki alig lépcsőzik. Hát a vendégek igen. Ők panaszkodtak, mert nem voltak hozzászokva. De mi kettesével szedtük a lépcsőket. És ugyebár nincs fölső lakó, aki klumpában rohangál késő este. Egyszer hozzám is feljött az alattunk lakó, hogy döng a mennyezet ahogy járkálok. Elnézést kértem, és megpróbáltam odafigyelni. (Igaza volt, az asszony is sokszor szólt rám emiatt). A legnagyobb probléma a nyári 30°C volt, megőrültünk a hőségtől. Alattunk 2-3 °C -fokkal kevesebb volt a lakásban. Egy klímaberendezés meg akkor kb. 150e Ft volt (~12 éve !!!)
Csótányos házban még szerencsére soha nem laktam. Ahhoz hogy egy társasház megmeneküljön ettől, a szerencse mellett két dolog kell: 1. Rendszeres írtás (akkor is ha senki nem látott bogarat), 2. az épület 100 % -os kezelése a méreggel. Ugyanis elég kihagyni egy lakást, egy pinceszakaszt, már kidobott pénz az egész, mert ezek a dögök pontosan tudják, hol lehet átvészelni a nehéz időket. Ha a lakóközösség ezt nem érti meg, nagy a veszély. És ügyebár az általános higénia, tisztaság is sok mindent eldönt. Az eldobált szemét, ételmaradék, limlomok tárolása vonzó a csótány féléknek.
Egyébként nekünk a Száraz utca tetszett nagyon. Az összes nagyobb házon látszik, hogy újgazdagék megvettek egy régi "kocka"házat, és húztak rá még egy-két szintet. A régi házak többségét már megvették, és átalakították. Van ott egy kétemeletes nagyon magas ház is, az biztosan feketén lett ilyen magas, arrafelé nem lehetett volna így építeni. De hát nálunk minden elintézhető jó pénzért.
Azokban a házakban ahol laksz mekkorák a lakások? Úgy tudom elég kicsik...
Egyébként én azért nem költöznék magamtól négyemeletes lift nélküli panelházba a 4 emeletre, mert itt is a 4. emeleten lakom anyuékkal és nagyon magasnak tűnik, mindenki aki jön hozzánk, vagy amikor mi megyünk haza, mire felérünk a negyedikre "a tüdőknket köpjük ki", nagyon lihegünk, fujtatunk, egy nap többszrö ezt megjárni, igen csak húzos. Egyébként sokan panaszkodnak a lakótelepen, hogy sok házban nagyon elszaprodtak a csótányok és hogy nagyon nehéz őket ki írtani, a mi házunkban, amióta mi itt lakunk, még nem volt, de régebben a mi házunkban is volt csótány. A két mellettünk lévő házban is van és sajnos onnan ide is átjöhet a csöveken keresztül, nem tudom, hogy lehetne a mellettünk lévő két házból kiírtani őket. Nem szeretném, ha mi házunkban is elszaporodna. Nálatok volt csótány?
Az Óhegyi ltp.-nek nekem csak az Alkér utcai vadaspark része, környéke tetszik nekem nagyon, meg az Óhegy családi házias rész az nagyon tetszik nekem, ott nagon szívesen laknék.
Egyébként nagyon jó az Óhegyi ltp. Ha az ember megússza az idióta szomszédokat, és szerencsésen nem oda esik a fiatalok esti gyülekezőhelye. Van a helynek egy sajátos légköre. Sokat sétálgattunk családostul, a kertesházak körül, az Óhegy park közelében. Szerettünk volna ott egy kis házat, nem akartunk elmenni. De az árak brutálisak, panelból egy lépésben lehetetlen ekkorát ugrani. Annak idején amikor (már az asszonnyal) visszaköltöztem Óhegyre, nagyon tetszett minden. A páromnak is, ő lánykorában Káposztásmegyeren élt több évet. Aztán szépen lassan de biztosan fogyott az a tetszés.
Perdig az Újpesti sokkal jobb, mint a Csepeli. Nehogy már az Újpestit hasonlítsd össze a Csepelivel! Össze sem lehet hasonlítani a kettőt. A Pesterzsébeti az már nem jobb semmivel, mint a Csepeli, de a Budafoki, a Kelenföldi és az Allbertfalvai sem.
Ne hidd, hogy jobb az újpesti! Legalább is a Tél utca környéke. Csepelről költöztem az Óhegyre és onnan Újpestre. Másfél év elég volt az újpestiből. A Városkapu közelében lévő házak kisebbségi lakói tesznek róla, hogy ne legyen jó a környék.
Most, ahol lakom (társasház) nem panel és nem lakótelepi, sem tudom az ablakot nyitva hagyni éjszaka. Ötven m-en belül van 12db. kutya. Ebből a fele öblöshangú. A közelben egy túrista szálló, ahol éjszaka is nagy a mozgás. Vannak a környéken hajléktalanok is. Ezért szavaztam az Óhegyire. Ja! A felettem lakót időnként látogatja kb. három éves gyerekkel egy házaspár. A gyerek kedvenc szórakozása a futásból, a földre leterített matracra való esés. Mind ez du. 5-től hajnali 1/2 1-ig. 11 óra után azért szólok és nem durván, már szertartásszerüen. Vizsgáimra meg step tánc kopogásrra készültem. Jó a családi ház!
Látom nektek is kijutott rendesen. Azért őrület hogy mennyire megterhelik a környezetüket ezek a fiatalok. Miért nem tanulták meg a társas együttélés minimális szabályait? A szüleik miért nem nevelték meg őket? Vagy mindegy mit csinál a gyerek a haverjaival, csak ne itt?
Nekünk még ennek tetejébe volt egy olyan felső szomszédunk, akik a hét minden napján hajnali 4 után keltek családostúl, és úgy álltak hozzá, hogy más se aludjon tovább. Dübörögtek, készülődtek jó nagy csatazajjal. Mi meg nyeltük a mérgünket, többször fölébredt az egyébként jól alvó 1-2 éves kisfiúnk. Tudom hogy egy társasházban el kell viselni másokat is, de ez azért nagyon durva volt. Itt a családi házban persze más minden, bár mire vége lett az építkezésnak nagyon kikészültünk. De most már inkább csak élvezzük. Aki új lakást keres egy társasházban, csak legfölső emeletre menjen! És ahogy hallom, az áthallások az új építésű házakban még erősebbek mint a klasszikus panelekben...
Meg kihagytam Zugló paneljait, a Kőbánya-Hungária krt.-i ltp.-et, a Pöttyös utcai ltp-et, a Gyakorló utcai ltp.-et, a Bihari úti telepet és a Pongrác telepet.
Azért az újpesti sokkal külömb, mint a csepeli, még Újpalota is sokkal jobb, mint Csepel, Csepel nagyon ott van a rossz hírű lakótelepei között, A Pesterzsébet is eléggé gázos, de Budafokot, Kelenföldöt, Albertfalvát, a Havannát, a Kőbánya-Vkp.-it a Sibrik telepet, a VIII. ker. lakótelepet és a rákoskeresztúri lakótelepet sem kell kihagyni a rossz hírű lakótelepei közül.
A nővéremék a Káposztsásmegyeri lakótelepen laktak és meg kell vallanom, hogy az sokkal de sokkal külömb, jobb, mint az Óhegyi lakótelep, sokkal tisztább, szebb kultúráltabb, nincs annyi szemét az utcákon, közterületeken, a lépcsőházak is sokkal tisztábbak, kúltúráltabbak, az ott lakókon is meglátszik, hogy ott sokkal jobban odafigyelnek mindenre, mint itt, és ott nem látni annyi hajléktalan részeg csövest, vagy dajdajozó fiatalokat, a nővéremék is mondták, hogy ott mindig csönd volt, nagyon csnedes lakótelep Káposztás.
De lakik néhány ismerősöm Békáson, akik nagyon szeretnek ott lakni és az a lakótelep is sokkal tisztább, szebb, kultúráltabb, mint az Óhegyi ltp., és az is nagyon csendes lakótelep, ott sincs hangoskodás sosem.
Akkor te Miki69 az Óhegyi lakótelepről "menekültél" el családi házba. Nem is csodűlkozom rajta. Én a Kadában lakom, közel a CBA, a Rocky söröző és a gyógyszertárnál, a Harmat és a Mádi közötti 4 emeletes csúsztatott betonházakban. Itt a Kada utcában vagy a baromi nagy zaj, forgalom van, vagy a fiatalok jönnek-mennek az utcában késő esténként, éjszakánként és üvöltöznek, ordítoznak, kiabálnak, hangosan röhögnek. De nem külömb a Kéknyelű, Szőlőhegy, Vörösdinka részein sema telepen, ott is a fiatalok csapatostól egész nap a játszótéren vannak, ülnek a padon, a pingpongasztaloknál és ptt is este éjszaka dajdajoznak, üvöltenek, ordítanak, kiabűálnak, hangosan röhögnek. Szóval ez a telep sem semmivel külömb, mint az Újhegyi, és itt, az Óhegyen is rengeteg csöves hajléktalan van.
Nahát akagi! Egy utcában laktunk. Nekünk csak a déli oldal felé, a belső parkra néző ablakaink voltak. Kezdetben ennek kizárólag előnyei voltak: fogta a szelet, forgalmi zaj szinte nem is volt, jól elszigetelte a városi zajt. Szóval nagyon tetszett. Aztán szép lassan felnőtt egy generáció. Kezdetben csak focizgattak a ház előtt du 7 -ig. Aztán ahogy nőttek, úgy lett ebből este 8, majd, 9,10,11,12. A foci helyett leültek (ahogy írtam az ablakunk elé-alá), és ment az ingyencirkusz. Ha csönd is volt 10 percig, és éppen elaludam volna, valamin felröhögtek, de olyan hangosan, hogy a szemközti házfalról visszhangzott. És ahogy megfigyeltük, a többségük a szomszéd utcából , vagy az Újhegyiről jöttek autóval. Egyre többen panaszkodtak lakók, a közös képviselő meg lerázta magáról hogy az közterület, nem tud mit tenni. (Ez pedig nem igaz)
A tesómék Gazdagréten laknak, amikor náluk vagyunk, mindig emlegetem, hogy micsoda óriási különbség van a pesti lakótelepek és a gazdagréti között. Egyszerően megállsz az utcán a házak között, és először nem érted miért olyan más minden. Aztán rájössz, hogy pesti utcához szokott szemnek nagy a tisztaság, rendezettek a közterületek, a házfalak alig vannak összefújkálva, a füvet szépen nyírják, és a parkolókban szép új és tiszta autók állnak, roncsot még nem láttam. Olyan szuper játszóterek vannak, amilyet még sehol nem láttam. Ha jól tudom ott őr is van éjjelre. Hát szóval érezni a különbséget. Persze ez a nm árakban is ott van.
Káposztást és is nagyon kedvelem, tényelg nagyon szép lakótelep. Gazdagrét is nagyon tetszik. Kelenföldön, amit én láttam 10 emeletes házak, azok nagyon nem voltak szimpatikusak. Budafok és Csepel lakótelepei eléggé lepukkantak. Budafokon a Leányka lakótelep, pedig különösen lerobbant, hasonló, mint Kőbánya-Városközponti ltp. Az Örs Vezér terei ltp. sem tetszik abszolút, egyik oldala sem.
Békás, Káposztás már nagyon kinnt van és hát ugye a bejárás...! A Káposztás második ütemben épűltek tényleg nagyon kellemes! Sokszor Székesfehérvárról előbb beérsz a vonattal. Az Újpesti sem jobb mint a csepeli. Megpróbáltam mind a kettőt! A kelenföldi kövér házakat meg biztos nem ismered. Azok szép nagyterületű parkettázott igényessen kialakított lakások.
Már ne haragudj, de azért Békásmegyer, Pók utca, Gazdagrét, a XIII. ker. paneljai, Káposztásmegyer és Újpest paneljai ezerszer jobbak, mint az Óhegy utcai és a Kelenföldi, lehet, hogy nálad ezek szimpatikusabbak, de az én véleméynem szerint, amiket én soroltam fel az imént azok ezerszer jobbak, mint a te általad felsoroltaim és sok ismerősöm így van vele.
Ha lakótelepi lakások közül kellene választanom, akkor nálam az első helyre az Óhegy utcai ltp. kerül. A második helyen a Pók utca, és harmadik befutó a Kelenföld ltp. "kövér házai". A Farkasalmában laktam jó pár évig. Zajra nem volt okom a panaszra, igaz jó időben a repülők alacsonyan jártak. A melegre sem kellett haragudnom, mert É-D-i elrendezésű lakásban éltünk és a hálószobánk az északi oldalra nézett.
És mi a hátránya? Gondolom hátrányának is kell lennie, azért az óhegyi 4 emeletesek sem a legszebbek, szerintem azok is olyan egyformák, mint a többi lakótelepi panelházakkal.
Az Óhegyi lakótelepen pontosan melyik utcában laktál? Én a Kada utcában lakom (a 4 emeletes házakban), a Harmat és a Mádi utca közt és az ablakaink az utcára nézek, igazad van, az Óhegyen tényelg sok a lakótelepi unatkozó őrjöngő fiatal és a mulatozó részegek kisebbség, a Kada utcában sokszor nem lehet aludni, mert állanaódan hangoskodnak.
"De nincs ez máshogy Óhegyen sem. Az elköltözésünk egyik motivációja volt, az ablakunk ekőtti nyári dzsembori. Egy tucat fiatal nap mint nap ott mulatott késő éjjelig. Iszonyú dühös voltam, nem lehetett nyitott ablak mellett aludni (30°C), pedig másnap munkába kellett menni. Ha szólok nekik biztosan várható a "bosszú" (egy ismerősnek hasonló eset után összekarcolták az autóját). " ezt a hozzászólásodat az Óhegyi lakótelepre értetted?
Én gyermekkoromban az Újhegyin laktam (1976-1986), 5 év angyalföld után ismét kőbányai lettem, de az óhegyi lakótelepen a 4 emeletesekben. Tavaly elköltöztem Budapestről, egy családi házat építettünk. Azt mindenesetre le kell szögezni, hogy óriási változás ment végbe az utóbbi 15-20 évben, méghozzá igencsak negatív irányba. Mire gondolok? Annak idején az Újhegyin (melyet Óhegyen kicsit lenéznek és szörnyűnek tartanak), jóval élhetőbb volt a környezet, nem volt jellemző a közterületek rombolása, és valahogy az emberek is normálisabbak voltak mint ma. Lehetett éjjel nyáron nyitott ablak mellett aludni, csönd volt. Most is járok sokszor arrafelé, és néha igencsak kiakadok a mindenütt ott tanyázó bandériumok őrjöngő hangoskodásán. De nincs ez máshogy Óhegyen sem. Az elköltözésünk egyik motivációja volt, az ablakunk ekőtti nyári dzsembori. Egy tucat fiatal nap mint nap ott mulatott késő éjjelig. Iszonyú dühös voltam, nem lehetett nyitott ablak mellett aludni (30°C), pedig másnap munkába kellett menni. Ha szólok nekik biztosan várható a "bosszú" (egy ismerősnek hasonló eset után összekarcolták az autóját). Mindazonáltal Óhegy sokkal zöldebb, és jóval kisebb a népsűrűség. De az emberekben végbement negatív változások miatt nagyon nehézkessé vált a társasházi élet, ahol mindenkinek egy kicsit gondolni kéne arra, hogy nem egyedül lakik egy panelházban. Divat lett a szarok bele hozzáállás.
Ami viszont Újhegyen jobb, az az ellátás, és az üzletek nagy száma. Óhegyen volt a közelben két kis CBA és slussz. Néha messzebbre kellett mennem ha valamit nem kaptam meg. Ja, és mintha Óhegyen jobban költenének a társasházak az állagmegóvásra, felújításra. Szinte minden 4 emeletesben volt az ottlakásom alatt valamilyen komolyabb munka. Teljes hőszigetelés (dryvitozás), teljes tetőszigetelés komplett cseréje, lépcsőházak teljeskörű felújítása. Stb... Szóval látszik a lépcsőházak belsején (és szagán) is. Azt tudom, hogy nagyon nagy fejlődés előtt áll egész kőbánya. A volt szemétbánya helyén hatalmas park lesz, a Mázsa téren meg állítólag két több tíz emeletes toronyház lesz teljeskörű környezetmegújítással, átépítéssel. (Mondjuk rá is fér!) Ennyi jutott eszembe.
Szerintem az óhegyi négyemeletesek nem a legrosszabbak. A konyhán és a fürdőszobán nagy ablakok vannak. A lépcsőház is szép világos, látod az évszakokat, hiszen egyik oldala tiszta üveg. Ez sokat számít. Viszont a szobák mérete és egymáshoz való viszonyuk nem valami jól sikerült. Az úgymond "fél szoba"három falán ajtó a negyediken ablak....bárhova mégy, keresztül kell menned rajta. Gyakorlatilag egy közlekedő. Az erkély terülte is a szobát kicsinyíti, nem plusz.
Előnye, hogy a szépen megnőtt növények már eltakarják a házakat, parkot alkotnak. Többnyire gondozzák is őket.
A pontházak szerintem is sokkal jobbak, mint a sorházak. A Kada utca meg nagyon forgalmas, zajos, ott még ablakot sem lehet nyitni, főleg a Kada-Harmat-Mádi sarki 4 emeletes sorházaknál.
Bár én nem kedvelem ezt a két lakótelepet, sőt Kőbányát sem kedvelem, sem pedig a kispesti lakótelepet, a Havannát, az erzsébeti lakótelepet, a csepeli lakótelepet, a budafoki lakótelepet, a kelenföldi és albertfalvai lakótelepet és a rákoskeresztúri lakótelepet, de kiváncsi vagyok a ti véleményetekre, hogy mennyire ismeritek ezt a környéket és hogy mi a véleményetek róla (mint pl. korábban Havanna, Békás, VIII. ker., Gazdagrét, stb.)