>>Miután az elutasított beadványok a Magyar Nemzetben megjelenteken alapultak, így az is kijelenthető, hogy az újság cikkei minden valóságalapot nélkülöztek -
;DDD
Nem tudom kit akar hülyének nézni ez a Batiz, de ez roppantul nevetséges állítás.Egyszerűen felülbírálja a bíróság ítéletét.
Gyurcsány keresetében szerette volna elérni, hogy valótlan állításnak bélyegezzék az MN-ben megjelenteket. Ezt immár másodszor és jogerősen sem sikerült elérnie, most megteszi a kormányszóvivő bízva a média segítségében.;)))))
"Batiz András kormányszóvivő az üggyel kapcsolatban az MTI-nek azt hangsúlyozta: a döntésben véleménynek minősítette a bíróság a Magyar Nemzetben a miniszterelnökkel kapcsolatban megjelent állításokat, vagyis a közlés tartalmát nem minősítette az ítélőtábla.
Leszögezte: a napilapban a Fittelina Kft-vel kapcsolatban megfogalmazott állítások alaptalansága több ízben is bebizonyosodott, hiszen az ügyészség három esetben tagadta meg a nyomozást az ügyben bűncselekmény hiányában. Miután az elutasított beadványok a Magyar Nemzetben megjelenteken alapultak, így az is kijelenthető, hogy az újság cikkei minden valóságalapot nélkülöztek - tette hozzá, jelezve, hogy ezzel együtt az ítélőtábla döntését tudomásul veszi a miniszterelnök.
...
A cikk címével kapcsolatban a bíróság kifejtette: az Alkotmánybíróság szerint tényállítás formájában közöltek is minősülhetnek véleménynek, a közszereplőknek pedig a sértő, igazságtalan véleményeket is tűrniük kell."
Szép új világunkban nem volt még miniszterelnök, ’ki kormánya és pártja élharcosaként röpke 14 hét alatt 14 vezérszónoklatot, s hozzá 19 magyarázó beszélyt intézzen a T. Házhoz, de legfőképpen a média jeles képviselőihez, s az őket néző, olvasó, hallgató, voksokkal bíró köznéphez. Nincs oly fodrász e szép hazában ’ki túltenne rajta, s tán, ha tudna róla - ifjúkori mozgalmi időszakának hős bálványa - Fidel Castro is irigyelné…
Itt és most, Gyurcsány hitelessége kérdőjeleződött meg.
Nem mellékesen a Fittelina körüli adócsalási vonulatról szól ez a dolog áttételesen. Gyurcsány perrel szerette volna elhallgattatni a kritikát, nem jött össze.
Saját maga válaszotta ezt a Mi az hogy, nagyon is típúsú felsőbbrendű kikérésre alapozott elhatárolódást. Nem jött össze, sőt nem kicsit nevetségessé vált ez a felfuvalkodott hárítási igyekezete.
Nem kicsi a siker szerintem, de ezt Gyurcsány saját magának köszönheti. Rosszul mérte fel a mozgásterét.
Mindenesetre Gyurcsányról teljes joggal állíthatta a Magyar Nemzet, hogy hazudott. Ezt most jogerős bírósági ítélet erősíti meg. Ráadásul akkor hazudott, miközben tagadni próbálta kiterjedt adócsalási ügyeit.
Nagyon kicsi siker ez, úgy általában, annyi elvesztett per után...persze a hazudozásban már teljesen lemortizálódott, elhiteltelenedett Torkos Matildok és hasonszőrüek számára meglehetősen lucskos kielégülést hozhatott...