Nemrég olvastam Dawkins Az önző gén című könyvét. Olvasás közben sokat bosszankodtam a szerző önhittséggel párosuló szűklátókörűségén, ami feltételezésem szerint a könyv olvasói egy részének nem tűnik fel. Dawkins összekeveri az eszközt és a célt, az okot és az okozatot, amikor így ír: "A test nem más, mint a gének eszköze a gének változatlan megőrzésére". Lorenz, Ardrey, Eible-Eibesfeldt könyveiről így ír Dawkins: "A baj ezekkel a könyvekkel az, hogy szerzőik teljesen és végletesen félreértették az evolúció működését. Az a feltevésük hibás, hogy az evolúcióban a faj (vagy a csoport) s nem az egyén (vagy a gén) java a fontos." Mondandóját alátámasztani hivatott példái szelektívek, egyik mondatban rovarokról, másikban egy konkrét rovar fajról, harmadikban emlősökről beszél, a sokmillió fajból tetszés szerint válogatja. Hibásan nevezi "elméletnek" véleményét; ez nem elmélet, hanem bizonyos megszűrt, csoportosított tények egyfajta értelmezése. A "Mémek: az új replikátorok" fejezetben nem hivatkozik becsületesen elődeire, a fejezet semmilyen újdonságot nem tartalmaz, leszámítva egy nyelvi újítást, a "mém" kifejezést.
Gondolom arra gondolsz, hogy az evolúció szó csak a biológiai evolúcióra vonatkozhat. Tévedek? A neuronhálózatokra és az agyra inkább a tanulás lenne jó? Úgy gondolom megláttam a hasonlóságot, közös átfedést az evolúció és a neuronhálózatok és az agy tanulása között.
Én az összes jelenséget egy kalap alá venném, ebből a szempontból. Tehát a biológia, az agy, a neuronhálózatok hasonló elv szerint működnek. Mindenütt fellelhető a variációk és a szelekció. Míg a biológiában a populáció sokszinűsége adja a variációkat, addig a neuronhálózatokban és az agyban a lehetséges viselkedések sokasága adja a variációt. A szelekció mindhárom rendszerben megtörténik csak más módon.
Az evolúció fejlődést jelent, hogy ez a fejlődés miképpen megy végbe különféle rendszerekben, az egy más kérdés.
A betű szelekciós programhoz hasonlót írtam régebben.
Ebben két neurális hálózat játszott egymással egy egyszerű játékot. Egy egyszerűsített "Go" szerű volt. Területet kellett foglalni egy négyzet alakú teületben. A szabály egyszerű. Mindig csak a saját magam által letett pont mellé lehetett tenni. Kék és piros pontokból kibontakozó területek voltak.
Néhány ezer parti után ezek a neuronhálózatok tökéletesen megtanultak játszani. Az optimális stratégiát játszották. A győztes stratégia megőrződött (számokban) a vesztes nem, nem módosította a hálózatot.
A neuronhálózatokban a súlytényező változások lényegében megfeleltethetők a géneknek.
Rájöttem, hogy elég mindöszesen két darab háló ahhoz, hogy az evolúció működjön. Most már úgy gondolom, hogy elegendő egyetlen hálózat is. Az agyban is ilyen evolúció működik szerintem. Mindig azok a viselkedések erősödnek meg, amiket valamilyen jutalmazó rendszer megerősít. Mondjuk pl. a dopamin.
Mig a biológiában a szelekció a populációból válogat, addig a neuronhálózatos programomban a populációt a számtalan viselkedési lehetőség helyettesíti. A szelekció a győztes viselkedést válaszja ki. Lényegében ez a viselkedés evolúciója.
Szerintem az élő információ (evolúciós rendszerben fejlődő) reprezentációja időnként változik. Volt, van a biológiai reprezentáció(DNS), evolúció, jött az agyi reprezentáció (evolúció = tanulás). És most egy újabb reprezentáció váltás fog bekövetkeznie. Az élő információ gépi reprezentációja jelenik meg. Ez véleményem szerint hamarosan elvezet a mesterséges intelligenciáig.
Tehát egyre gyorsabb és hatékonyabb evolúciós rendszerek és reprezentációk jelennek meg, amit mindig az előző alacsonyabb hatékonyságú rendszer hoz létre. A gének létrehozzák a mémeket, azok a gépmémeket stb. Az "élő információ" reprezentációt vált.
Richard Dawkins beprogramozta a számítógépét, hogy az a következő véletlen betűkombinációból induljon ki: WDLMNLT DTJBKW IRZREZLMQCO P, majd véletlenszerű változások (mutációk) segítségével, egy lépésben egy betűt vagy szünetjelet kicserélve csak azokat hagyja meg, amelyek a maguk helyén megegyeznek a Hamletből vett részlet megfelelő betűivel: NEKEM ÚGY TETSZIK, MENYÉTHEZ. Ha véletlenszerűen rakjuk egymás után a betűket és a szóközöket, akkor átlagban billiószor billiószor billió esetből egyszer sikerül létrehozni ezt a szekvenciát. Ehhez képest Dawkins arra jutott, hogy az általa alkalmazott „evolúciós algoritmussal” ez már negyvenhárom lépésben megvalósítható. Ebből arra következtetett, hogy „a darwini evolúció véletlen mivoltába vetett hit nem csupán hibás, hanem homlokegyenest ellenkezik a valósággal. A véletlen lényegtelen elem a darwini receptben. A legfontosabb tényező a kumulatív kiválasztódás, ami alapjában véve nem véletlenszerű.”(6)
Természetesen Dawkins csalt, mivel előre meghatározta a célt. Ezt azzal a megjegyzésével el is ismerte, hogy a betűsorozatot minden lépésnél hozzámérte „egy távoli ideális célhoz”, habár „az evolúciónak nincs távoli célja. Nem létezik távoli cél”. Ennek ellenére Dawkins kitartott amellett, hogy „ennek a szempontnak a figyelembevételével” módosítaná a számítógépes modelljét, még mindig létrejöhetne a kívánt eredmény – habár ezt soha nem valósította meg. „Nem emlékszem, kicsoda – írta Dawkins –, de valaki már kimutatta, hogy ha elég idő állna rendelkezésre, egy majom is meg tudná írni Shakespeare összes műveit úgy, hogy egy írógép billentyűit ütögeti.” (7)
Itt most elegendő annyit megjegyezni, hogy Dawkins evolúciós algoritmusa nem hozott létre specifikus összetettséget – az már eleve adott volt. Számítógépes kísérlete nem az irányítatlan darwini evolúciót bizonyította be, hanem az intelligens tervezettséget.
Üdv. Így tetszhalál után e szép napon fel lehetne hozni a Dawkins-topikot. Ahogy nézem, főleg "Az önző gén" alapján ment a vita. Holott: Holott az Isteni téveszme c. későbbi könvében részletesen foglalkozik a többszáz azóta kapott ellenvetéssel, cáfolja a félremagyarázásokat, stb. Az isteni téveszme = magyarul 2007, kiadója: Nyitott Könyvműhely.
"Ilyen állítást viszont ( a tudományos módszertan szerint) csak pontosan definiált dologra lehet ugyebár tenni. "
A Te már sokadszor megismert Isten definíció gyűjteményedben Isten definíciója helyett az "Isteni szint" definíciójáról lenne értelme beszélni. Ha azt mondjuk Isten akkor mindenkinek más jut róla eszébe. Felsoroltál rengeteget. Ezt elfogadom tőled. Ha ellenben azt mondom isteni szint akkor mentesülök attól a problémától, hogy vajon hány milyen stb isten létezhet. Az isteni szint definíciója egyszerűbb lehet. A lényeg az alatta és uralma alatt lévő rendszer beágyazottságát feltételezi esetlegesen. Ez egy közös pont az Istenfogalmakban szerintem. Arról nincs egyelőre és lehet, hogy soha nem lesz információnk, hogy van-e és milyen az esetlegesen felettünk levő isteni szint.
Az isteni szintről így ismeretlenül is több biztos, pontosabb állítást tehetünk, mint az Isten fogalomról.
"Tehát az emberi értelem evolúciója képes kijavítani a korábbi betegségeit és hibáit."
Hát igen, ez rád is vonatkozik és Dawkinsra is. Szerintem téved. Az ateizmus is alaptalan, mert olyan területről kéne információhoz jutnunk amihez a tudomány még nem jutott hozzá. Továbbá kétséges, hogy hozzá fog jutni, ami persze nem kizárt. Addig az ateizmus és az istenhit egyaránt szerintem alaptalan.
Dawkins az elme, vagy a kultúra, vagy a kulturálatlanság evolúciós törvényszerűségeivel foglalkozik.
Dawkins:
"Isten létezik, ha másképp nem is, olyan mém formájában, amelynek az emberi kultúra kínálta környezetben nagy túlélési értéke vagy fertőzőképessége van."
Dawkins Istent egy gondolat mémnek, azaz rossz beidegződésnek, rossz divatnak definiálja, véleményem szerint tudományosan. Freud előtte nagyon hasonlóan egy betegségnek, tömeg neurózisnak adja meg Istent. Sok más tudós, filozófus és kutató (agykutatók is)álláspontja nagyon egybecseng ebben a kérdéskörben, és az én kutatásaim is ezt erősítették meg, ezt vitték tovább. Olyannyira, hogy azt is feltártam, hogy az a rossz beidegződés miként oltható ki, vagy miként gyógyítható.
Tehát az emberi értelem evolúciója képes kijavítani a korábbi betegségeit és hibáit.
Nos Richar Dawkins nem téved abban, hogy Isten/Istenek egy gondolatvírus, logikai és érzelmi fertőzés (mém).
Inkább félbemaradt és kidolgozatlan az elmélete.
Az én párhuzamos kutatásaim megerősítették az elméletét, sőt arra is eljutottam, hogy ez a rossz beidegződés, vagy gondolatdivat, hogyan gyógyítható eredményesen.
Mégpedig nem mással mint gyógyító vakcina gondolatvírusokkal.
(...) szegény majmot nem számítógép, hanem ösztönök irányítják, például az ivadékgondozás ösztöne... nyilván ha egyszerre ki lehetne kapcsolni az ösztönt a kölyök halálakor, az pompás lenne... mivel erre nincs mód, két lehetőség közül választhatunk: 1. csökkentjük az ösztön erejét, remélve hogy csökken a gyermekrablás esélye, de kockáztatva hogy a saját kölykét sem gondozza, 2. elviselünk néha egy-egy téves működést... a jelek szerint a természet a másodikat választotta [nem, ez nem jelent tudatosságot a természet részéről, csak egy metafora volt, bocsánat]
"Na, ez tényleg jó volt... meg vagyok lepve;)" (NevemTeve nem idézett gondolatának Sti-féle ferdítése)
ez az önzés egyébként is egy gyanúsan definiált valami
"Hangsúlyozom, hogy a gén meghatározó tulajdonsága az, hogy másolatok formájában lehetőségében szinte halhatatlan. A gént bizonyos célokra kívánatos lehet egyetlen cisztronként meghatározni, de az evolúcióelméletben tágabb meghatározást kell adnunk. A tágítás mértékét a definíció célja határozza meg. Mi meg akarjuk lelni a természetes szelekció gyakorlati egységét. Ehhez úgy fogunk hozzá, hogy megállapítjuk, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie a természetes szelekció sikeres egységének. Az előző fejezetben a hosszú élet, a termékenység és a másolási pontosság fogalmait használtuk. Ezután a „gént” a legnagyobb olyan entitásként definiáltuk, mely - legalábbis potenciálisan- rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. A gén sok-sok másodpéldány formájában létező, hosszú életű replikátor. (...) Minden olyan gén, amely alléljai rovására igyekszik saját fennmaradási esélyeit növelni a génkészletben, definíció szerint nagyobb eséllyel marad fenn. A gén az önzés alapegysége."
Idővel újabb és újabb Dawkins-ellenes frontokat fogok nyitni, mert most olvasva a hódító gént, szinte oldalanként hördülök hitetlenkedve föl Dawkins melléfogásai miatt.
Tiltakozom: A hódító gén Dawkins legjobb könyve - szerintem - (ezen kívül nem is kellett volna leírnia egyetlen sort sem)... Ebben a könyvben jószerivel csak ott találok hibát és tévedést, ahol szerepelteti az evolúció szót...
De ha gondolod, haladhatunk szinte oldalanként, és ha meggyőzöl, együtt hördülhetünk hitetlenkedve föl Dawkins melléfogásai miatt...
(...) Most nem tudom, érdemes volt-e leírnom, de ezt én így teljesen helyesnek találom. Lehet, hogy Te másképp értelmezted, de lehet, hogy egyéb hibát találsz benne.
Gratulálok: ebben még egyéb hibát sem találok, én is hasonlóképp értelmeztem. Most nem tudom, érdemes volt-e ezt és az előbbit leírnom, de ezt én így teljesen helyesnek találom. (Nem te vagy Sti_ is véletlenül? :-)))
Az örökbefogadás a csoport érdekeinek megfelelhet, de az önző gén megközelítéssel nem tudod magyarázni.
De tudom magyarázni, mert nem az örökbefogadás emberi fogalmai szerint kell értelmezni a tényeket. A "csoport érdekeinek megfelelő" viselkedés nem a csoport érdekében (nem a csoport érdekeinek figyelembe vétele szempontjából) történik... Az állat csak teszi, amire be van programozva azt kész... :-))
Dawkins a példát még folytatja: "Van egy tévedés, mely annyira szélsőséges, hogy az olvasó talán nem is hibának, hanem az önzőgén-elmélet elleni bizonyítéknak tekintené. Ez a gyászoló anyamajmok esete, akik ellopják egy másik nőstény kicsinyét, és gondját viselik. (...)
Ennek alapján múltkori, (365)-beli irományom kiegészül, emígyen:
Ha az örökbefogadás és a gyász emberi fogalmai szerint értelmezzük az esetet (első rápillantásra), akkor még helytálló is lehetne a kritikád: Dawkins téves magyarázata valóban alkalmas arra, hogy saját paradigmája alatt vágja a fát. Ám második rápillantásra az eset már mégiscsak összeegyeztethető az önző gén paradigmájával - de a "talált gyermek"- és a "gyermekrablás"- magyarázat alapján.
Ugyanis, ha az anya a saját gyermekét találja meg vagy rabolja vissza, és őt ivarérett korúra fölneveli, akkor esélye van arra, hogy utódja révén a saját génjeinek a másolatait elterjeszthesse... (A nősténynek végső soron azzal van esélye saját önző génjeinek elterjesztésére, hogy nem tud különbséget tenni saját és árva gyerek között.) A nőstény "nem tudja megállapítani, hogy milyen távoli a rokon (vagy az-e egyáltalán)" (Csati81). Az anyamajom csak teszi, amire be van programozva azt kész...
Dawkins ennyiben hagyja a kérdést. Egy tudóshoz illő eljárás az lenne, ha megpróbálna több cáfoló példát felhozni, és elismerné, hogy az önzőgén paradigmával sokmindent nem lehet megmagyarázni. De ezt nem teszi meg, egyfolytában csak a saját dogmáját hajtogatja.
Hajtogathatja is, tekintve, hogy az önzőgén paradigmával sok mindent meg lehet magyarázni...
Ezekben a "szelektált" esetekben éppen arra láthatunk példákat, amikor az egyén érdeke csorbul, mivel egy olyan gént hordoz, amely ugyan sikeres máskor, az ő esetében viszont melléfog, mert mondjuk nem tudja megállapítani, hogy milyen távoli a rokon (vagy az-e egyáltalán).
"Okos ember: azt mondja, amit én." (Ignotus)
Az, hogy leírja, ilyen esetekben miért baklövés nagynénit említeni, szerintem teljesen helytálló (evolúciós szempotból).
Helyesbítés:
Az, hogy leírja, ilyen esetekben miért baklövés nagynénit említeni, szerintem teljesen helytálló.
(A Vak órásmestert nem olvastam még, a többi is könyvtári volt, úgyhogy nem tudok visszakeresni. Ja, talán 1-2 megvan e-könyvként talán.)
(...) nyilván ha a saját gyereke rovására tenné ezt, az hiba lenne.
Az altruizmus neked tán holmi smafu? :-))
Egyébként ki az a Wynne-Edwards, és mi az elmélete?
"V. C. Wynne-Edwards, skót ökológus 1962-ben írt egy könyvet, amelynek címe "Az állatok szétszóródása és ennek összefüggése a társas viselkedéssel". A mű központi állítása meglepő volt: az állatok általában nem folytatnak rablógazdálkodást élőhelyükön, különösen a táplálékforrásaikkal nem. Ezt úgy érik el, hogy önzetlen módon korlátozzák szaporodásukat, esetleg egyáltalán nem szaporodnak, s így elkerülik a helyi túlnépesedést. Wynne-Edwards szerint az egyedek a társas viselkedésen keresztül értesülnek arról, hogy létszámuk hogyan viszonylik a rendelkezésre álló erőforrásokhoz, és eszerint tudják módosítani szaporodásukat." (D. P. Barash: Szociobiológia és viselkedés, 1980, 65. o.)
"V. C. Wynne-Edwards (1962) volt a védelmezője annak az elképzelésnek, hogy az állatok viselkedése a csoport érdekeit szolgálja. Feltételezte, hogy egy olyan populáció, amely táplálékkészletét korlátok nélkül kizsákmányolná, előbb-utóbb önmagát is kipusztítaná. Ezért olyan alkalmazkodásnak kellett kialakulnia, amely lehetővé teszi minden faj számára a készletek és adottságok ökonomikus kihasználását. Wynne-Edwards azt hitte, hogy az egyedek születési rátájukat úgy korlátozzák, hogy az megakadályozza a túlszaporodásukat (pl. kevesebb utódot hoznak létre, nem minden évben vetnek almot, kitolják a szaporodás időpontját stb.)." (J. R. Krebs - N. B. Davies: Bevezetés a viselkedésökológiába, 1988, 20. o.)
Ja, és maga Dawkins is nagyszerűen kivesézi Wynne-Edwards elméletét, pl.:
"Ő azt állítja, hogy a seregélyek, amikor esténként nagy csapatokba verődnek, vagy a szúnyogok, amikor rajokban táncolnak a kapufélfa fölött, tulajdonképpen népszámlálást tartanak. Mivel feltételezi, hogy az egyedek mérséklik szülési arányukat a csoport egésze érdekében, és kevesebb utódot nemzenek, amikor a népsűrűség nagy, kézenfekvő, hogy valamilyen módon meg kell mérniük a népsűrűséget. A termosztátnak is szerves része a hőmérő. Wynne-Edwards szerint az epideiktikus viselkedés szándékos összeverődés a népesség felbecsülésének elősegítésére. Nem tudatos népszámlálást tételez fel, hanem olyan automatikus idegrendszeri vagy hormonális mechanizmust, amely összeköti a népsűrűség észlelését az egyedi szaporító rendszerekkel."
Dawkins néhol megemlít olyan tényeket, amiket az önző gén paradigma nem képes magyarázni, ezeket azonban tudóshoz méltatlan módon nem tekinti a paradigma gyengeségének.
Első példa: "Hordákban vagy csapatokban élő fajoknál előfordul, hogy egy elárvult kölyköt örökben fogad egy idegen nőstény, nagyon valószínű az, amelyik elvesztette a saját gyermekét. (...)
E példa kapcsán első rápillantásra szerencsésebb lenne úgy fogalmazni: Dawkins az önző gén paradigmával akar magyarázni olyan tényeket, amik nem is tartoznak a paradigmához. A példában valójában csak annyi történik, hogy az "örökbe fogadó" nőstény engedelmeskedik viselkedési programjának: gyermekgondozási segélyben részesít egy olyan kölyköt, amelynek éppen erre van szüksége... A viselkedés működéséhez közömbös, hogy a kölyök saját, vagy nem saját, sőt az is, hogy a rokoni szálat a nőstény és a kölyök felismeri-e...
(...) Az örökbefogadás, bármily megindítónak is lássék, a legtöbb esetben valószínűleg egy beépített szabály kudarcának kell tekintenünk. Mégpedig azért, mert a nagylelkű nőstény semmi jót nem tesz a saját génjeinek azzal, hogy gondját viseli az árvának. Időt és energiát pocsékol, amit a saját rokonainak hasznára fordíthatna."
Ez helytelen szemlélet és téves magyarázat (de nem a kissé antropomorf fogalmazás miatt). Az egy dolog, hogy mi örökbefogadásként értelmezzük valamely természetes viselkedés bizonyos megnyilvánulási formáját. Igen, a nőstény gondviselő viselkedése ebben az esetben is természetes, és nem kudarc. Nem szabad egy beépített szabály (a gondviselés genetikai programja) kudarcának tekintenünk, ha az a program esetenként nem a saját csimota hasznát szolgálja.
Ugyancsak antropomorf fogalmazással: az esetet értelmezhetjük úgy is, hogy a nőstény megtalálta elveszett gyermekét (ő legalábbis érezheti ezt). Ha nem viselkedne természetes beépített programjának megfelelően, akkor még esélye se lenne jót tenni a saját génjeinek azzal, hogy gondját viseli egy olyan kölyöknek, aki történetesen éppen anyai gondozást kiváltó magatartást tanúsít.
Dawkins eleve szelektálja a tényeket; ez a példája, ami nem egyeztethető össze az önző gén paradigmájával, nem zavarja.
Ha az örökbefogadás emberi fogalmai szerint értelmezzük az esetet (első rápillantásra), akkor még helytálló is lehetne a kritikád: Dawkins téves magyarázata valóban alkalmas arra, hogy saját paradigmája alatt vágja a fát. Ám második rápillantásra az eset már mégiscsak összeegyeztethető az önző gén paradigmájával - de a "talált gyermek"- magyarázat alapján.
Ugyanis, ha az anya a saját gyermekét találja meg és őt ivarérett korúra fölneveli, akkor esélye van arra, hogy utódja révén a saját génjeinek a másolatait elterjeszthesse... (A nősténynek végső soron azzal van esélye saját önző génjeinek elterjesztésére, hogy nem tud különbséget tenni saját és árva gyerek között.)
Egy másik példában ezt írja a túlzsúfoltságnak a születési arányra gyakorolt hatásáról: "Nagyon jól dokumentált tény, hogy a túlzsúfoltság néha csökkenti a születési arányt. Ezt néha bizonyítéknak tekintik Wynne-Edwards elmélete mellett. Márpedig nem az. Jól beleillik elméletébe, de épp oly jól beleillik az önzőgén-elméletbe is." (153. oldal) Dawkins "A márpedig nem az" mondat után saját magát cáfolja ("jól beleillik elméletébe"). Nem magyarázza meg, hogy a nevezett megfigyelés miért nem bizonyíték Wynne-Edwards modelljének tapasztalati relevanciájára. (És nem szerencsés az elmélet szót használni.)
(Jó, legyen akkor mondjuk önzőgén-nézőpont...) Azt azonban rosszul látod, hogy Dawkins "saját magát cáfolja", hiszen mindössze arra utal, hogy a túlzsúfoltságnak a születési arányra gyakorolt hatása elvileg magyarázható a csoportszelekciós és a génszelekciós nézőpont szerint is...
,,...ezek a Dawkins félék lehet hogy azt nem értik , hogy az evolúcsó nem is biztosan mindig ésszerű..."
Biztos, hogy tényleg Richard Dawkinstól olvastál?:)
Biztos:
"Darwin elmélete a természetes szelekció révén megvalósuló evolúcióról azért kielégítő, mert olyan utat mutat, amelyen az egyszerű az idők során összetetté alakulhat, megmutatja, hogy rendezetlen atomok hogyan csoportosulhattak egyre bonyolultabb rendszerbe, míg végül létrejött az ember. Darwin megoldást kínál - mégpedig mindeddig az egyetlen ésszerűt - létünk mélységes problémájára."
Kiegészítő:
"Tegyunk meg egy hasonlatot, ami illik Dawkinshoz: - Ha van nehany atomunk, akkor osszes lehetseges elrendezesei kozul csak elkepsztoen keves hoz letre elolenyt" (Categlory)
(...) Szoval emlekeim szerint kabe ennyit irt Dawkins a gepelo majmokrol. (Ezek utan felvazolt egy modellt ami szerinte joval kozelebb all a Darwini kephez, es bemutatja, hogy abban a modelben egy kivant mondat ("ugy velem menyethez hasonlit"-Polonius a Hamletbol) egeszen gyorsan megszuletik a "termeszetes szelekcio" reven.)
"Végül a kiválasztott kifejezést a negyvenharmadik generációban értük el." (Dawkins: A vak órásmester, 2005, 53. o.)
"Itt az a lényeg, hogy mennyi idő alatt végzi el feladatát a halmozódó kiválasztás, s mennyi kellett volna ugyanennek a szg-nek, hogy ugyanilyen működési sebesség mellett elérje a célmondatot az előbb említett egylépéses kiválasztás útján: körülbelül egymillió-millió-millió-millió-millió év." (Dawkins: A vak órásmester, 2005, 54. o.)
Most pedig ugyanezen szg. elé ültess majmot és kapcsold be a stoppert...
Dawkins evolúciós pap egyik legnagyobb tévedése a gépelő majmos példa, amelyben simán józan paraszti ésszel meglátható hibák vannak.
A kis csalás ott van, hogy már előre tudják, mely betűk vannak (legyenek) "jó helyen"... - s innentől már csak értelmes és ügyes tervezés kérdése, hogy a program ezen betűk pozícióját őrizze meg...
Megjegyzés: "Dawkins evolúciós pap" - ezért "Ön már valami díjat érdemelne." (NagyAnd)
Valaki be tudná idézni? Nincs nálam a könyv amiben volt ez, asszem a Vak órásmesterben volt.
"Dawkins a számítógépéhez és Shakespeare-hez fordult a dolog szemléltetéséhez. (...)"
Az alábbi idézetben Dawkins "bevallja", hogy a Shakespeare-művet gépelő majmos példa (mint elérendő távoli cél, evolúciós eredmény) mennyire lehetetlen, egyúttal ajánl egy egyszerű és könnyen érthető "magyarázatot" is:
"Jóllehet ez utóbbi minta (majomból Shakespeare) alkalmas arra, hogy segítségével megmagyarázzuk az egylépéses és a halmozódó szelekció közötti különbséget, több fontos szempontból mégis félrevezető. Például a szelektív "tenyésztés" egyes nemzedékeinél azon követelmény alapján bíráltuk el a mutáns "ivadék" betűsorokat, hogy mennyire hasonlítanak egy távoli ideális képhez (a "METHINKS IT IS LIKE A WEASEL" kifejezéshez). A való élet nem ilyen, az evolúció nem ismeri a hosszú távú célokat. (...) A való életben a szelekció szempontja mindig rövid távú: egyszerűen a túlélés vagy - általánosabban szólva - a sikeres szaporodás. Ha sok milliárd év után visszatekintve úgy tűnik, hogy a fejlődés elért bizonyos távoli célt, az minden esetben a rövid távú szelekció egymást követő generációinak véletlen következménye. Az "óraműves", azaz a halmozódó természetes szelekció nem törődik a jövővel és nincsenek hosszú távú céljai." (Dawkins: A vak órásmester, 2005, 55. o.)
Nos, ez a "halmozódó természetes szelekció" nevű projekt Dawkins legnagyobb ügyeskedése, mellyel megpróbál jól megetetni bennünket - de persze mi élesebben átlátunk rajta, mint a Leptodora kindtin... Másként fogalmazva: ez egy elképesztő ostobaság, amelyben simán józan paraszti ésszel meglátható hibák vannak.
