Mit lehet megtudni egy hang hallatán, esetleg egy fotó alapján valakiről? Mire lehet következtetni? Valóban elképzelhető, hogy következtetni lehessen arra, milyen a szobája és milyen ruhákat szeret? Esetleg arra, hogy monogám? :>
Ötlet: A Három Gráciától
Szerintem meg az ember döntse el, mi az, ami fontos számára, és abba fektessen energiát. Az emberi élet véges, nem érdemes az időnket arra fecsérelni, hogy válogatás nélkül mindennek és mindenkinek megfeleljünk.
Az egyik német honlapon találtam egy tesztet, ami megmutatja az ember piaci értékét a társkeresés terén. Hogy erről mit gondolok, abba inkább nem mennék bele, amin meghökkentem, az az volt, hogy - bár meg kellett adni a nememet - a kérdések nagy része a szakmai ambícióimra, az anyagi helyzetemre stb. vonatkozott, és egyetlen árva kérdés nem volt arról, hogy tudok-e pl. főzni vagy sütit sütni. Mindehhez állítják, hogy jól működő párkapcsolat általában két hasonló eredménnyel rendelkező ember között jön létre. Na de ha mindkét embernek annyira fontos a karrier, akkor ki látja el a háztartást és a gyerekeket? Ha meg egyiknek sem fontos, akkor miből vesznek kaját? Miért kellene két embernek azonos szerepet betölteni egy kapcsolatban?
Tudom, hogy nagyon sok ember mindig igényes arra, amit a kezéből kiad. Az egyetemen is több olyan társam volt, akik ha végképp nem érdekelte őket egy tárgy, akkor is napokat ültek a könyvtárban, csak hogy a beadott esszéjük tökéletes legyen. Ők ezt lelkiismeretességnek hívták. Számomra a lelkiismeretesség azt diktálja, hogy ne rövidítsek meg másokat. Egy összecsapott esszével nem ártok senkinek. Szerintem az ilyen maximalizmusra inkább a hiúság hajtja az embert, mint a lelkiismeret.
A másik, amivel sírba visznek, az "igényes vagy-e arra, amit csinálsz?" Ha saját magam akartam csinálni, akkor naná. Ha mások/körülmények kényszerítenek rá, akkor meg legyen meg, aztán kész.
Mindig kiütnek a személyiségtesztek, fogalmam sincs, melyik kérdéssel pontosan mit akarnak. Most pl. a "szereted-e az emberek közelségét?" fogott ki rajtam. Kinek a közelségéről van szó? Ha a szeretteimről van szó, akkor persze, hogy szeretem. Az viszont kifejezetten zavarni szokott, ha a buszon egy nagydarab ember ül mellém, és rámlóg a fele. Akkor erre most igen vagy nem az őszinte válasz?
Nézem ezt a BB Évit - a nyakába szakadt vagyon, hírnév, népszerűség; most nyomorban, elhagyatva tengődik, beteg, csődbe jutott az élete minden területen.
Ez szerintem egy jelenség; szinte törvényszerű, hogy aki hirtelen ennyi lehetőséghez jut, egyszerűen összeroppan alatta, kiég, nem tud mihez kezdeni magával.
Sajnálom szegényt, kicsit áldozatnak tekintem; belelöknek számos fiatalt olyan taposómalomba, amely felőrli a legtöbb embert.
Vajon lehet párhuzamot vonni az ősi emberáldozatok, és a médiasztárok között? Analógia mindenesetre van, szerintem.
Eléggé hihetetlennek tartom a rájátszást. Szerintem a természetes ösztönünk, hogy félünk a fejreeséstől, nagyobb, mint a vágyunk, hogy körülöttünk tüsténkedjenek és repülősót dugjanak utána az orrunk alá.
nem érzelmi alapon ájuldoztak, szerintem, max. így ábrázolják filmeken. hanem mert elszorította őket a fűző - ez viszont tény. ha ehhez veszed még, hogy hirtelen felzaklatta őket valamit, felmegy a vérnyomás, kitágulnak az erek, megnövekszik a tüdő kapacitásigénye - a fűző meg szorítja a mellkast. egyenes út az ájuláshoz. szerintem.
Tényleg, hogy a fenébe tudtak érzelmi alapon állandóan elájulni? Nekem ha akarnám, sem menne. Vagy akkoriban intenzívebben tudtak érezni? Ezt sosem értettem.
értem :) ezzel én is így vagyok. bár alapvetően az emberi körültekintés híve vagyok, nem a nemi szerepeken alapulóén - de el kell ismerni, van néhány alaővető udvariassági norma, aminél ez a természetes és "normális". pl. hogy megfogja a könyököm, amikor egy veszélyes :)))) úton kell áthaladni... nem menti meg vele az életemet, de nagyon jólesik ez az apró gesztus, mert azt jelzi: figyel rám. többnyire ez is a lényeg ezekben: az üzenet (az ösztönös üzenet)
Nehéz megmagyarázni, inkább érezni lehet a mindennapokban. Hogy előreenged az ajtóban, ha egy ülőhely van, akkor téged ültet le, nem ő ül le, ha valamit leejtesz és épp melletted van, akkor lehajol és felveszi stb. És mindezt mindenféle nyálas lovagias felhang nélkül. Vannak persze fokozatok. Az a fajta tüsténkedés engem is idegesítene, amikor valaki három szobán viharzik keresztül, csak hogy a széket megigazítsa nekem. És attól is lehidalok, amikor valaki hangosan kommentálja is, hogy pl. most előreenged az ajtóban, és olyan széles gesztussal csinálja, mintha azt várná, hogy pukedlizzek cserébe. A természetes, odafigyelésen alapuló gondoskodást szeretem, nem az öntetszelgést. Cserébe én is boldogan gondoskodom azokról, akiket szeretek.
persze, jó is az a gondoskodás, de én utálom, ha valaki állandóan ott pattog körülöttem, mint egy paprika jancsi. amikor eleve elvárja, hogy olyan legyek, mint egy virágszál, hogy hölgy legyek. hát ez a repülősós, legyezős bronte-világ nem jön be... pedig még feminista sem vagyok.
A másik oldal persze az, hogy egy igazán jó pasinak vérében van a gondoskodás, nem kell kuncsorogni neki ahhoz, hogy felajánlja a segítségét. Sőt, inkább elhárítani nehéz.:)
Nem kizárt, hogy az elkényeztetett kislányokból lesznek az ilyen nők, de én nagyon úgy érzem, hogy ezt az affektálást csak sokéves gyakorlattal lehet elsajátítani. Akit odahaza természetes módon szolgáltak ki, és nem kellett mindenért édi-bédi módon nyüszögnie, az sosem fog ilyen praktikákhoz folyamodni. Egyszerűen csak lepattan, ha a pasi taplóként viselkedik, és nem tudja magától, mi a dolga.
