Az év 4 hónapjában 1000 milliárd Forinttal (4 milliárd EURO-val) nőtt hazánk adóssága. Ma 3,2 millió nyugdíjas EÜ-költséggel kb. 280 milliárd forintba kerül havonta. Vagyis elmondhatjuk, hogy hazánkban a nyugdíjasok havi eltartása teljes egészében a következő generációk terhére hitelből történik. Mindez amellett, hogy a mai munkavállalók viselik a világ legbrutálisabb nyugdíjterheit.
A kérdés az, hogy erkölcsös dolog-e a következő nemzedék lehetőségeit felélni, s morálisan ez mennyire elfogadható ! Mivel a nyugdíjasok a szavazók 40%-át teszik ki, ezért senki sem mer hozzájuk nyúlni, habár semmilyen egészséges családban sem engednék meg ezt a fajta jövőfelélést, mint ami ma Magyarországon megy. A nyugdíj ma még tabu, de mivel ez messze a legnagyobb költségtétel, ezért egy államférfi -ha majd lesz- nem tud másként cselekedni, mint a mai nyugdíjasérdekeket megnyirbálni.
A következő nemzedék ezért a mai nyugdíjasokat csak szidalommal és átokkal fogja illetni. Szvsz ezen a kérdésen múlik hazánk jövője !
Ps. Ma azért sír mindenki hogy kevés a gyerek. Ez igaz is. De az sem mindegy hogy milyen az a gyerek. Ha valaki csinál 10 gyereket akik felnõve mint bûnözõk vagy szociális segélyezettek keresik kenyerüket az illetõ több kárt csinál mint hasznot, ezek a gyerekek nem hogy az elõzõ generáció nyugdíját nem termelik meg, de még az õ eltartásukra is az államnak kell költenie akár segélyként akár pedig a büntetésvégrehajtási intézmények fenntartására.
Ehhez azért az is hozzájárult hogy a cuculizmusban sem volt könnyû lakáshoz jutni, különösen pesten nem. Lakás nélkül pedig max. a nemzetiség csinál gyerekeket olyan alapon hogy majdcsak lesz velük valami.
Bocsi, hogy belekotyogok, de igen nagyszámú nyugdíjast ismerek akiknek egyetlen egy gyereke sincs, Számszerint tizenhatot. Emlékszel a szlogenre? Kicsi vagy kocsi?
Először kocsi, telek, utazás Szocsiba, NDK-ba, stb, aztán hoppá...Már túl öreg vagyok a szüléshez! Battyogj ki a Dunakanyarba és készíts egy felmérést a telkesgazdákkal, hogy mégis, mennyi az utódok száma!
A mi szempontunkból igazából ez utóbbi a lényeges. Ha a cégek itt vannak akkor el lehet azon filózni hogy hogyan osztjuk újra a jövedelmeket. De a kínai cégek profitját európából elég nehéz lenne újraelosztani. Ráadásul ma a tõke megteheti hogy oda megy ahol a legnagyobb adókedvezményt kapja.
Kérdés, hogy ez vajjon örökre így marad? Kínában mindig lesz elég olcsó munkaerő, hogy ne kelljen tovább robotizálni a termelést?
A fejlett országokban élőknek majdnem mindegy hogy robotok, vagy kínaiak állítják elő a javakat. Az egyik kérdés az, hogy mi lesz azokkal, akik nem jutnak munkához, akár az egyik, akár a másik ok miatt.
Társadalmi megegyezésre van szükség, mind a munkában feleslegesek, mind a nyugdíjasok ügyében.
A másik kérdés, hogy a fejlett országok mennyire képesek fenntartani vezető szerepüket és az mennyire csúszik át Kelet-Ázsia fejlett régiói és vezető rétege kezébe.
A munkaidõt akkor tudod csökkenteni, ha a munkahely itt marad. Azaz ha a gyárban eddig dolgozott 1000 ember, a robotok ebbõl felváltanak 800-at, ezek egy része foglalkozhat az eladással, a maradék 200 ember és a tóbbi pedig elvben dolgozhatna csökkentett munkaidõben, persze ebben a munkáltatót is érdekeltté kellene tenni. Viszont ha ehelyett a gyárat elviszik Kínába és továbbra is 1000 ember dolgozik de csak 200 béréért akkor itt lesz 1000 munkanélkülid, viszont 1000 kínainak a napi egy marék rizs helyett amit eddig a földeken tudott megtermelni az ökrével, napi 3 marék rizsre is futja, másrészt a munkáltatónak nem kell drága ipari robotra költeni, ezért olcsóbban is tudja adni a termékét mint ha itt állította volna elõ.
Hát igen, a globalizációval a fejlett Nyugat a saját sírját kezdte el ásni. Hamarosan védeniük kell majd a gazdaságukat mindenféle importkvótákkal, különben tényleg nagy lesz a baj.
Az alapvetõen nem lenne gond ha többen dolgoznak a szolgáltatóiparban, a gépesítés azzal jár hogy egyre kevesebb ember állít elõ egy terméket. Régen egy autó elõállításához Pl. sokkal-sokkal több emberre volt szükség mint most amikor már vannak ipari robotok, ráadásul sokkal kevesebb selejt keletkezik. De vannak tevékenységek amiket ma még nem érdemes gépesíteni, és ezeket a dolgokat a fejlõdõ országokban sokkal olcsóbban megcsinálják mint idehaza a minimálbér, és ha elég ilyen folyamat van a gyártásban akkor megéri kivinni az egész termelési folyamatot. Ez zajlik ma. Kínai a billentyûzet a kezem alatt (pedig márkás, Microsoft Natural Keyboard), kínai a TFT monitorom, az egerem, a hangszóró és a mikrofon ami a géphez van kapcsolva, a kábelmodem amin keresztül internetezek, a hangkártya a gépemben (de lehet hogy a többi alkatrész jó része is, azokat anno nem néztem), kínai a DVD lejátszóm hogy csak azokat mondjam ami hirtelen az eszembe jut. Az egyetlen európai mûszaki cikk amit mostanság vettem a Siemens mobilom. Ez még akkor is idegesítõ lenne ha amúgy Kína egy kedves, emberközpontú, demokratikus állam lenne mint ahogy nem az hanem egy kommunista-nacionalista épp felemelkedõben lévõ birodalom. Szóval lesznek még itt bajok, nem is kicsik...
Azért érdemes elgondolkodni azon is, hogy a jelenlegi rendszerben az aktív korosztály munkája milyen arányban oszlik meg termékelőállításra, szolgáltatásra, egyéb valóban szükséges feladatok elvégzésére (pl. oktatás)
Meggyőződésem, hogy jóval több ember foglalkozik kereskedelemmel, pénzüggyel stb., mint amennyire valóban szükség van a termelési folyamatokban.
Emiatt persze az elosztható termékek mennyisége is jóval kevesebb.
Ha módosulna az arány pl. a termékelőállítás javára, akkor a nyugíjasok ellátása is jóval könnyebben megoldható lenne.
Jelenleg az energia még nem igazán probléma. Késõbb az lehet, valószínûleg lesz is, de a mai bajainknak ehhez még semmi köze nincs. Az hogy az ország ott áll ahol áll az egyrészt a 40 év cuculizmusnak köszönhetõ, és nem elsõsorban az államadósság miatt hanem az elmaradott termelési infrastruktúra miatt amit a rendszer maga után hagyott, másrészt pedig a globalizációnak, lassan már mindent a kínaiak gyártanak, én legalábbis ha körbenézek magam körül nem sok olyan tárgyat látok amire nem az van ráírva hogy Made In China. Márpedig míg az EU-ba mi el tudunk adni termékeket, ugyanez Kínába már jóval macerásabb, azaz ha az EU szépen egyenletesen menetel a csõd felé - márpedig nagyon úgy néz ki, mindenütt mínuszos a költségvetés - az bizony nekünk sem jelent jót...
Kis hazánkban felosztó-kirovó rendszerû nyugdíj van már nagyon-nagyon régen. Ami azt jelenti hogy a mai generáció eltartja az elõzõt, azt eltartja a következõ, stb. Azok akik ma nyugdíjasok elég keményen dolgoztak egész életükön át és ugyanúgy befizették a járulékokat és az adókat az akkori rendszer szerint. Akkortájt nem volt SZJA, hanem egy idióta állami újraelosztás mûködött, de ezekért nem az átlagnyugdíjas felelõs hanem a megszálló szovjet hadsereg (56-ban megpróbálták elküldeni az elftársakat, csak a SZU valahogy erõsebbnek bizonyult mint Magyarország) és seggnyalóik akiknek utódai most épp hatalmon vannak. És nem csak a nyugdíjasok szavazataival...
Ezzel az elosztó-kirovó rendszerrel alapvetõen nem is lenne baj, ha az emberek több gyereket csinálnának - legalább úgy mint a mostani nyugdíjasok. Ma már sokkal kevésbé jellemzõ a gyerekvállalás, és ez az alapvetõ problémája a rendszernek - és nem csak a nyugdíjrendszernek hanem az egésznek. Amúgy valahogy Orbán tudta fizetni (sõt csökkenteni) az államadósságot és fizetni a nyugdíjakat egyszerre. Azaz nem feltétlenül a nyugdíjasokban van a hiba...
A nyugdíjrendszerek jövőjéért, a majdani idősek nyugdíjáért sokan aggódnak, néha még „összeomlással” is ijesztgetnek. Általában a demográfiai „bombát”, a népesség öregedését okolják, és gyakran üdvözítő megoldásként tüntetik fel a nyugdíjprivatizációt. A cikk azt kívánja bizonyítani, hogy ezek a tényezők alárendelt jelentőségűek; ezzel szemben az igazi, nagy kihívást a foglalkoztatottság alacsony színvonala jelenti. A következtetés az, hogy az időskori jövedelembiztonság egész rendszerét újra kell gondolni.
...
– Nincs biztosításilag korrekten megoldva a kockázatok és a járulékok megosztása a vegyes rendszer két „pillére”, a társadalombiztosítás és a magánpénztárak között. – A hiányos valorizáció következtében két, azonos munkapályát befutott ember kezdő nyugdíja jelentősen különbözhet attól függően, hogy mikor vonulnak nyugdíjba. – Hosszú távon tarthatatlan lesz az úgynevezett svájci index, amely a nyugdíjak fokozatos leértékelődéséhez vezet a bérekhez képest. Jelenleg ezt némileg ellensúlyozza a 13. havi nyugdíj négy évre elosztott bevezetése és az özvegyi nyugdíj felemelése, de ezek nem jelentenek tartós ellenszert a relatív leértékelődés ellen. Kevesen tudják, hogy az Országgyűlés 2003-ban felkérte a kormányt, hogy vizsgálja meg és hozzon döntést arról, hogy egyebek között „milyen módon lehet megalapozni a keresetek és a nyugdíjak reálértékének emelkedése különbségének csökkentését…” (OGY [2003]). – A magánpénztárak működésének szabályozása hiányos, lehetővé teszi, hogy indokolatlanul magas adminisztratív és befektetési költségekkel dolgozzanak. – Nem világos, hogy ki fogja a magánpénztárakból származó járadékot fizetni a törvényben megszabott feltétel mellett, amely szerint azt ugyanúgy kell indexelni, mint a társadalombiztosítási nyugdíjakat. – Ha lehet, ennél is homályosabb magának a társadalombiztosítási rendszernek a működése 2013-tól, amiről a törvény csak annyit mond, hogy a nyugdíj is adóköteles lesz, de nem rendelkezik a hogyanról, az ennek kapcsán felvetődő ezernyi kérdésről.
...
... a jelenlegi foglalkoztatási szintnek a második, a „tűrhető” változat felelne meg 2050-ben, vagyis az átlagbér 13,5 százalékával egyenlő nyugdíj. Nem szorul bizonyításra, hogy ez az éhenhaláshoz is kevés. Ezzel az egyszerű gondolatkísérlettel szemben számtalan ellenvetést lehet felhozni. Bizonyára sokan mondanák, hogy „túlságosan pesszimista”. Mozgathatjuk ide-oda a feltételezett paramétereket, például feltehetjük, hogy a béták nem az átlagbér 60, hanem 80 százalékát keresik (persze akkor az alfák fognak kevesebbet keresni). Felszólíthatjuk a bétákat, hogy képezzék, sőt élethossziglan át- és továbbképezzék magukat (csakhogy ettől nem lesz több munkahely). Rámutathatunk arra, hogy nincsen „átlagos béta”, hiszen óriási a szórás az átlagok körül. Hivatkozhatunk arra, hogy a jelenlegi társadalombiztosítási nyugdíjrendszer nem ilyen steril, hanem számos eszközzel – résznyugdíj, minimumszabály stb. – mintegy „alulról megtámogatja” a leginkább elesetteknek jutó nyugdíjat (csakhogy éppen ezektől a szolidaritási elemektől szeretnénk mielőbb megszabadulni). Nyugtatgathatjuk magunkat, ha jólesik.
...
A jövő öregjeinek a nyugdíját tehát nem az fenyegeti, hogy akkor majd nem lesz elég fiatal, aki „eltartsa” őket. Az fenyegeti, hogy ők maguk, keresőkorukban, a jelenlegi és a várható foglalkoztatási szint mellett nem gyűjtenek elég nyugdíjjogosultságot és/vagy magánpénztári tőkét. Ez talán jó hír azoknak, akik a nyugdíjrendszer majdani pénzügyi egyensúlyáért aggódnak – hiszen valójában nem is lesz olyan nagy az a nyugdíjteher, mint amekkorát a demográfiai adatok alapján előrevetítenek. De rossz hír a mai keresőkorúaknak, hiszen nemcsak az a kérdés, hogy miből élnek ma, hanem még inkább az, hogy miből fognak élni öregkorukban, amikor már keveset se és feketén se lesznek képesek dolgozni.
Mi lehet a megoldás?
Fordítsuk vissza a társadalombiztosítási nyugdíjrendszert a nyakló nélküli, zavaros és igazságtalan újraelosztás felé? Ez már csak közgazdaságilag sem lenne racionális. Miért terhelje az egész idős generáció megélhetése az aktív korúak alig több, mint kereső felének a munkabérét? (Akkor lenne csak igazán drága a munkaerő!) Bízzuk a problémát a rászorultsági alapú szociális segélyezésre? Ez megalázó, megosztja a társadalmat, nem hatékony és rendkívül költséges (Szalai [2004–2005]).
Egyáltalán, ha bármilyen alapon megosztjuk az idős generációt olyanokra, akik saját járulékfizetésükkel elegendő nyugdíjjogosultságot szereztek, ezért mást nem kapnak, és olyanokra, akiknek a megélhetését más társadalmi forrásból biztosítják, akkor az előbbiek joggal tekinthetik úgy, hogy részben vagy egészben hiába dolgoztak, hiába fizettek járulékot. Ez nem ösztönözne munkára és járulékfizetésre, így megint csak közgazdaságilag irracionális lenne.
Talán utópiának tűnik egy általánosan – munkajövedelemtől függetlenül – kötelező nyugdíjbiztosítás. Ugyan miből fizessen nyugdíjjárulékot vagy pénztári tagdíjat az, akinek nincsen saját jövedelme? A válasz: abból, amiből most is él, és ha emiatt többre van szükség, akkor fizessen többet az, aki a mostani megélhetéséről gondoskodik. A jól kereső házastárs esetében ez nem lehet probléma, a „segélyező” állam esetében annál inkább. Ezért ezt a megoldási lehetőséget aligha fogja valaki is komolyan fontolóra venni – bár így legalább ráébrednének a döntéshozók, hogy a foglalkoztatottság hiánya nemcsak a keresőkorúakat érinti, hogy a mai nem keresők is meg fognak egyszer öregedni.
Reálisabbnak tűnik az általános, bizonyos életkortól alanyi jogon járó, egységes összegű alapnyugdíj, amelyet nem bérjárulékból fedeznek, hanem általános adóból. Az ebben érvényesülő „szolidaritási” elem tehát nem a munkát drágítja, hanem az adórendszerben amúgy is megvalósítandó újraelosztás terhére működik. Talán le kellene porolnunk az 1991. évi országgyűlési határozatot? Mostanában a szakirodalom egy része is megint figyelmet szentel a nem járulékalapú (non-contributory) nyugdíj lehetőségének (például Schmähl [2000]).
Az alapnyugdíj megmenti az éhhaláltól azokat, akiknek nem volt elégséges munkajövedelmük, de nem teszi feleslegessé a járulékfizetéssel megalapozott, jövedelempótló munkanyugdíjat azoknak, akik sokat (legalábbis eleget) dolgoztak, tisztesen kerestek, és időskorban is szeretnék korábbi életszínvonalukat nagyjából fenntartani. A fogyasztói rövidlátásról (myopia) szóló elméletek és tapasztalatok amellett szólnak, hogy ez se csak önkéntes, hanem nagyobbrészt kötelező legyen. A költséghatékonyság és a biztonság pedig amellett szól, hogy ezt ne bízzuk teljesen a kiszámíthatatlan pénzpiacokon ügyködő magánpénztárakra, hanem tartsuk fenn a társadalombiztosítási kereteket is.
Az alapnyugdíj és a társadalombiztosítási munkanyugdíj nem kíván feltétlenül két „pillért”, két szabályrendszert, két hivatalt. Megoldható egyben is, ha átfogalmazzuk a (12) összefüggésben leírt, csontig soványított nyugdíjformulát úgy, hogy a nyugdíj két komponensből álljon: b = A + kwd, ahol A az egységes összegű alapnyugdíj, k pedig az új feltételrendszernek megfelelő, aktuárius korrektséggel számított konstans. Az A tag nem azonos a jelenlegi nyugdíjminimummal, hanem bizonyos (esetleg a jelenlegi korhatárnál magasabb) életkortól kezdve mindenkinek jár, minimális szinten megélhetést biztosít, és forrása nem bérjárulék, hanem adó. Így a második tag képviseli a munkanyugdíjat, hiánytalanul „elismeri” a korábbi járulékfizetést, egyének vagy csoportok esetében akár zérus is lehet, nincs szükség ilyen-olyan alsó, „szolidaritási” korlátokra, és a k konstansban foglalt, élőmunkát terhelő járulékkulcs jóval alacsonyabb lehet a mainál.
Természetesen nem állítom, hogy a dolog a valóságban is ilyen egyszerű lenne. Ezer konkrét szempontot kellene figyelembe venni (bár azért meg kellene próbálni nem agyonkomplikálni, hanem átláthatóan tartani a nyugdíjformulát). Az pedig magától értetődik, hogy ilyen horderejű változást csak az adórendszerrel és a szociális ellátó rendszerrel összehangoltan, azokat is átalakítva lehetne végrehajtani. Azt sem állítom, hogy ez lenne az egyedül üdvözítő megoldás.
Végkövetkeztetésként csak annyit állítok, hogy ha a foglalkoztatás nagyjából a jelenlegi színvonalon marad vagy tovább csökken, akkor távlatilag nem lehet az időskori megélhetést kizárólag bérjárulékból finanszírozott, biztosítási jellegű munkanyugdíj-rendszerekre építeni. Az időskori jövedelembiztonság egészét kell – a teljes jövedelem újraelosztási rendszerbe ágyazottan – újragondolni. Ez szakmailag és politikailag egyaránt időigényes feladat – mielőbb hozzá kellene fogni.
"Minden reform alapja a nyugdíjasok mai helyzetének a realitásokhoz alakítása !"
Hogy tágítsam a nézőkédet: az állam az idén 2000 milliárdot fizet az állami alkalmazottaknak bérként.(nem tudom hol olvastam a napokban. ) Ehhez mit szólsz? Ugye milyen bonyolult a világ neked? :)
Ma nincsen demokrácia hanem ma nyugdjjaselnyomás van !
Ma 3,2 millió elnyomó teljesen kizsákmányolja és tönkreteszi az ország jövőjét és a következő nemzedékek életét lehetetleníti el ! Ma a nyugdíj Szeptemberig elég -a világ legbrutálisabb adóterhe mellett- a többit a következő nemzedékkel fizettetik ki ! Mellette egy olyan ótvaros pártokra szavaznak, mint az mszp, akinek már rég a történelem szemétdombján lenne a helye !
Ez egy olyan rendszer, ahol mindenkinek 1 szavazata van. Ezért fog bedőlni az egész. Csodálatos módon tud működni a demokrácia - energiabőségben. Ha ettől eltérő helyzet áll elő, mint most is, akkor a demokrácia szépen pörög a csőd felé. És pont azok siettetik ezt a folyamatot, akik a haszonélvezői. Minimális belátással fel lehet fogni, hogy mitől tarthatatlan ez az egész, de mégis a majd lesz vhogy meg a rövidtávú érdekek döntenek.
Csak azt sajnálom, hogy nem tudok kívülállóként mosolyogni az egészen, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy mi lesz a vége.
Az a társadalom, ahol gyűlölettel meg szociális ígérgetésekkel lehet eredményt elérni, szvsz meg is érdemli ezt. Nem lesz kár érte.
"Én 42 évet hajtottam az akkori viszonylag kevés bérért, most 5 év alatt meg lehetne keresni az egész életem keresetét."
És még azt mondják, hogy a vének nem tudnak internetezni! Bár emlékezetük azért véges, mert a 42 évvel ezelőtti 1000 Ft azért nem annyit ért mint a mostani 1000 Ft. (Persze csak itthon, mert nyugaton bizony sz@.. sem ért.)
Téged tán kóbor kutyák neveltek fel az erdőben, vagy először téged is kitartottak azok, akiket most hálából neked tisztelned kéne? Ők megdolgoztak és megfizettek azért a járadékért amit most kapnak. Te viszont nem dolgozol elég jól és gyáva vagy, mert nem tudsz harcolni azért, hogy ne lophassák el azt a pénzt, amiből megfelelő életet lehetne biztosítani azoknak, akiknek naponta többször is kezet kellene csókolnod!
Aztan a munkanelkuliek valasztojogat kell elvenni, meg a 2 vagy annal kevesebb gyerekesek valasztojogat, innen meg marcsak egy lepes a nem szoke, nem kek szemuek valasztojoganak elvetele. A sok felesleges valasztojoggal nem rendelkezo ingyenelot meg esetleg ossze is lehetne gyujteni egy helyre, ahol nemsok vizet zavarnak...
