Ligeti Nagy Tamás: SAMU
A rock történet tele van nagy gitárosokkal, mert a rocktörténet a nagy gitárosokról szól. Egy Jimi Hnedrixről, egy Johnny Winterről, egy Pete Townshendről, egy Radics Béláról - és sokan másokról. A gitár a rock emblematikus hangszere, csak a hősök kezébe való. Bencsik Sándor, akit előbb barátai, majd a szakma, aztán már mindenki, aki látta őt akárcsak egyszer is gitározni Samunak hívott, hősnek született. Természetes volt, hogyha valaha egyszer hangszert vesz a kezébe, az kizárólag gitár lehet. Olyan volt a viszonya a hangszerhez, mint ahhoz a társhoz, akitől az ember az életében biztosan nem válik el. Samu kezében a gitárnak nemcsak hangja, varázslatos kisugárzása volt. Ezért természetes, bármelyik zenekarban játszott is, az a gitárról szólt. A gitár annyira látványos és annyira meghatározó hangszer, hogy állandó a kisértés: a játékos félreérti szerepét. A saját művészete rabjává, öncélúvá válik. Samu nem esett a saját nagyszerűségének csapdájába. Intelligens volt, nagyratörő, de nem magamutogató, zenét szerzett, de ezt a zenét társaival együtt szólaltatta meg és bár minden hangjegy azonnal felismerhetően róla szólt, nemcsak neki. Tüneményes, de torokszorítóan rövid pályafutása alatt mindent megélt és mindent elért, bár nem gyűjtött címeket. Nem nevezték a gitár Paganinijének, és nem hívták a Hangszer hercegének, ám amikor az "év gitárosáról" beszéltek, mindenki rá gondolt.
Szebb lenne ez az ország, ha az értékeinket - a koruknál fogva ugyan nem is elvárhatóan - ilyen fiatal és vérprofi hozzáállással kutatnák és őriznék, mentenék meg.
Készül egy Bencsik Sándor emlékDVD. Ja tegnap jártam Pityinél a kórházban, és nagyon jó karban van, vidám, kicsit lefogyott, de erősnek tűnik. Hétfőn fogják műteni, ha minden igaz.
Elsősorban olyan fiatalabb generációra gondoltam, akik a tiszteletteljes rajongásuk okán valószínűleg nagyobb alázattal és lelkesedéssel csinálnának egy emlékkoncit, mint az "öregek" , akikben már semmi tűz nincs abból ami a hőskorszakot jellemezte...
Hello! Igazad van Don,valóban a Sáfár "Öcsi" volt.Pedig megnéztem a "Kő kövön" LP-jük borítóját is,amelyet akkor dedikáltattam Velük.Mégegyszer bocs' az érintettektől is!
Sziasztok! Láttam jónéhányszor Samut élőben játszani.Nekem akkoriban Ő volt a kedvenc gitárosom.Nagyon szerettem a játékát.Amellett,már amennyire megfigyelhettem,emberileg is megállhatta a helyét.Sosem felejtem el,valahol '83.környékén voltunk egy P.Box bulin.A műv.házasok bevittek hármunkat a koncert után a zenészek öltözőjébe.Vikidál-Bencsik-Cserháti-Kékesi és a dobos Szabó István.Vikidállal és Kékesi "Bajnok"-kal lenyomtunk egy cso-csó meccset (az eredményére már nem emlékszem).Cserhátival dumálgattunk (zekéjén a Deep Purple-kitűző).De Bencsik csak ült egy széken a fal mellett és gitározott.Még itt az öltözőben,a koncert után is a gitárját pengette.Próbáltunk Vele beszélgetni,de csak tőmondatokban válaszolt.Látszott rajta,hogy a show-business nem az Ő világa.Ő "csak" egy szimpla gitáros.....de a legjobb fajtából! Isten nyugosztalja!
Sokan bárzenészkedtek, akiknek nem ott lett volna a helyük...Cserháti is példul, mármint a Zsuzsi....
Aztán meg ott van az a lufi a 80-as évek közepétől 90-es elejéig, mikor a Török Ádi országjárásra kényszerült a kis elektronyos kütyüjével...
A magyarországi rock hőskora 73-tól nyolcvanvalahányig tartott szvsz.
en is lattam oket jonehanyszor a 80-as evek elso feleben, akkoriban a kedvenc bandam volt.
kekesi kesobb szarvason barzeneskedett, talalkoztam vele nehanyszor egy szalloda barjaban.
Én a Tunyogis 80-as évet teljesen rendjénvalónak találom, sőt meg kell mondjam az na felfogás jobban tetszilk, amit a számokba vittek, mint a kalsszikus 78-as. Sokkal kiérleltebb lett az anyag, és az új énekessel kapott új tónusokat is a dolog, gazdagabb lett.
A Kékesit elnyomták, meg vagyok róla győződve, hogy igazán csak pillanatokra tudta megvillantani az igazi képességeit. Nagyon jó billentyűs volt, volt is róla szó, hogy ő meg hammondra és bevesznek valaki basszerosnak, aztán jött a Pityi végleges megoldásként.
Valóban, egy hihetetlen képességű zenész volt, a gitárszólóit imádom, soha nem az "esztelen" tekerést erőltette, mindig volt benne valami más, valami szokatlan, soha nem sablonokat játszott. Sajnos, én koromnál fogva soha nem láthattam élőben...
A nyolcvanas évek majdnem nagy felállása... Schuster, Tunyogi, Kékesi, Mareczky....
A hetvenes évekbeli dalaik ( A király, a Varjúdal, Felejts el, és menj tovább), nagy kár, hogy alig fellelhetők lemezen, filmen. Az volt az elhallgattatás időszaka.
...Abban a szerencsében részeltettem a sorstól, hogy 80-ban még a "majdnem nagy" felállásban láthattam a Hajógyárin.
A fiúk körültem térdelve hallgatták végig a Honfoglalást.
Olyan leendő zenészek, akik elvből nem jártak akkoriban magyar koncertre, de Samu őket is lenyűgözte...
Ez is bizonyítja, hogy Ő volt a legjobb!
